Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-02-07 / 5. szám

1987. február 7. SZABAD FÖLDMŰVES 5 ARCOK -fényben és sötétben Ä Szlovák Nemzeti Galéria kisplasz­tika kiállításán reliefek, aktok, mell­szobrok ... Agyagba gyűrt, bronzba öntött gyötrelem, életszeretet, cin­kos vágyébresztés, elesettség szimbó­lum... Egy bronzfejet szemlélek, s már lépnék Is odébb egy másik szo­borcsoda elé. de képtelen vagyok... Az alkotás megdöbbentő Bártfai Gyu­la 1939-ben mintázta A vak ember című alkotását... Ez a bronzfe) egy történelem, egy tomográfia! látle­let... Egy hallatlan művészi preci­zitással. emberismerettel megfogalma­zott, megalkotott mű. Pedig a téma nem más. mint egy arc ... S mégis más... Egy vak ember arca, amire az alkotó egy bonyolult életsorsot Irt... Őrölt a szivem, amikor — a szo­borszemlélés után — Zsuzsára gon­doltam... Arra a világtalan asszony­ra, akit már 16 néhány éve isme­rek ... Az 6 arcáról nem lehet leol­vasni azt, amit a szoborról. S ez így Jó... De az elábbl kis történet, fel­idézett beszélgetés többet mond majd róluk. Igor RoHSek említette egy találko­zásunk alkalmával: „Egyszer ellőhet­ne hozzánk. Itt, a hivatalban Igen­csak hivatalos lenne a beszélgetés. De nálunk, otthon... Meg fog lepőd­ni. A lakást Zsuzsanna tanácsai sze­rint rendeztem be... ö határozta meg azt is. mi milyen színű legyen... A festményeim sztntónusait Is 6 ha­tározza meg... De majd személye­sen ... Még mielőtt becsengettem volna a lévai (Levice 1 belvárosi pane'ház ál­tálán, azon töprengtem, vajon tu­dok-e majd beszélgetni egy nemlátó emberrel, milyen is az a „hullám­hossz”, amely garantál (a azt. hogy én — az érdeklődő — ne a betolako­dó, a szemtelen tudakolódzó szerepé­ben tűnjek ma)d fel. De mielőtt még együtt „belépnénk” a lakásba, elme­­sé'em a házaspár történetét: Egy betegség következtében Zsuzsa kislánvkorában elvesztette a látását Következett LevoCa, a gvengénlátók intézete, ahol a fiatal lány megtanul­ta azt. ami egy vak ember boldoguld sához nélkülözhetetlen. Aztán évekig ismét otthon. Léván, a gondos szülők körében élt. Am Zsuzsanna ügy érez te. egyedül, társ nélkül fölöslegeser él a világon. Férje, az 54 éves Igor RoíCek eg) Žilina közelében fekvő falucskábó származik, ahol az ötvenes évekbet hnb-tltkár! funkciót tölt be. Nehé; időket él át, kommunista létére ke mény csatákat vív azokkal, akik i rendszer ellen fordultak. Eredménye: tevékenységéért többször kitüntetik aztán mpgbetegsztk. részleges nyug állománvba helyezik... A további történet már közös tör ténet, melyet Zsuzsa mesélt el: — Egy alkalommal fürdő kezeié sen vettem részt. Itt ísmerkedter A Roľček házaspár kiváló segítőtársa a Braile-frógép (A szerző felvétele) A fiatal kombájnos , < - ^ Fercncz János elbeszéléséből tu­dom, hogy öt éve nyíívi hasznos dologban a gépét. Búzában, kuko­ricában övé a határ. Aratni na­gyon szeret Ha beérik a gabona, akkor 6 hajnalok hajnalán kél, és öreg estével fekszik. £s nincs ab­ban restellnivaló, ha valaki egy lelketlen jószágra — a kombájnra — mint hűséges társára gondol. — Vele keresem a kenyerem. Legalábbis addig, amíg tart az aratás. Igaz, nem ezt akartam csi­nálni. Ahová jelentkeztem, nem vettek fel. Mezőgazdasági gépjaví­tónak tanultam. Ezzel a végzett­séggel vállaltam munkát a Dargovl Efsz-ben. ■ Hogyan lett kombájnos? — Mint más. Aki szerelő egy műhelyben, annak vállalkozni kell a kinti munkákat Is. Az meg ter­mészetes, hogy az kombájnoljon, aki javította a gépet, mivel — ha jó munkát végzett — saját maga látja a hasznát. És az esetleges rossz munkának szintén maga a szenvedője. A dargovi szövetkezet határá­ban tavaly négyszáz hektárnyi bú­za és néhány hektárnyi árpa várt betakarításra. Négyen kombájnol­­ták. Négy közül könnyű az élre törni, de ha a versenyben 237-en rajtolnak, úgy a dobogós hely el­érésének esélye csökken. Ferencz János a maga ötéves kombájnos múltjával sok Jó szakembert „le­körözött”. A gabonaaratásnál ta­valy 287 hektár teljesítményt ért el. Ezzel az eredménnyel a Tőke­­terebssi (Trebišov) járásban a JEGYZET v meg Igorral. Egy „szelíd” barátság alakult ki közöttünk, majd levelezni kezdtünk. Aztán — számomra a nagy ö — többször is meglátogatott, s a kettőnk közötti érzelmi szálak annyi­ra megerősödtek, hogy — döntésre került sor. Megházasodtunk, s férjem Lévára költözött. Aztán lakást is kap­tunk. Ezt a gyönyörű szép lakást. De jöjjön, „nézzük meg" együtt: A lakásban gyönyörű, míves fara­­gású korabeli bútorok, melyek Zsu­zsa örökségét képezik. A tárgyak, festmények, a porcelán — kiváló íz­léssel vannak összeválogatva, e'he­­lyezve. A hálószobában modern bú­tor, a falakon sok-sok olajfestmény. — Képzelje, ezek a férjem festmé­nyei ... Mindig együtt beszéljük meg a kép témáját, a sztnténusokat. Igor mindig megdicséri a szlnérzékemet. A lakás is az én elképze'ésem sze­rint van berendezve. Tetszik? у- Nagyon — felelek a kérdésre, konrántsem udvariasságból: tényleg nagyon szép... Az előszobában ízlé­sesen megválasztott tapéta, a kony­ha a gyakorlatiasság tükre Itt ugyan­is m'nden tárgynak szigorúan meg­szabott helye van, hiszen ez teszi le­hetővé azt, hogy a ház asszonya bár­milyen ételt elkészítsen egyedül, se­gítség nélkül. Persze, Zsuzsa nemcsak hogy jé háztaszony, de — s most lói figyeljen a kedves olvasó — gyönyö­rű szép kézimunkákat — faliszőnye­geket készít. — Tudja — vette át a szót Igor 1 RoíCek —, ml otthon mindent meg­beszélünk. A feleségem, Zsuzsa sok­kal konkrétabban tud reagálni bizo­nyos eseményekre, mint én. S külön­■ ben is: ő a háztartás „computere”, aki mindent tud, mindenre figyel... Habár Igor Roliek leszázalékolt i nyugdíjas, komoly társadalmi felada­tokat lát el: ugyanis a Rokkantak Szövetsége Lévai Járási Bizottságában tevékenykedik, ahol a világtalanok és látássérültek alapszervezetének titkári posztját tölti be. Mivel több alkalommal ts ellátogattam az alap­szervezet tagjai közé, pontosan fel tudom mérni azt, milyen hasznos tag­ja is ennek a csoportosulásnak Igor RoíCek. Legutóbb az alapszervezet évzáró gyűlésén vettem részt. A tit­kár jó szónoki képességgel adta elő alapszervezetének sikereit, örömeit, gondjait, más alkalommal a pontlrás olvasási versenyének hivatásos túrá­jaként bizonyította, hogy — csak úgy, a tagok iránti tiszteletből — tö- ; kéletesen elsajátította a Bratle-frást, í -olvasást. A szervezet tagjaival való; beszélgetésből is kiderült: szivén vi-4 sell sorsukat, s ahol és amiben csak tud — segít. Jó munkáját több kitün­tetés 1s jelzi. S még valami, már több éve vezetőségi tagja a Rokkantak Szövetsége Szlovákiai Bizottságának. A fe'eség, Zsuzsa sem húzódik visz­­sza a társadalmi feladatok teljesítése elől: ő a Rokkantak Szövetsége Lévai Járási Bizottságának elnökségi tagja. Braile-írófépén több oldalas felszóla­lásokat, s ha kell, jegyzőkönyvet ír, él-hal munkájáért. A kellemes hangulatú lakószobá­ban még órákon keresztül beszélget­tünk. Igor például azt Is elárulta, hogy lelenleg könyvet Ír. Bátyja tör­ténetét kovácsolja regénnyé, aki par­tizánként, bősként esett el 1944-ben. Közben ránkesteledett. Bűcsúzáskor Igor RofCek megemlítette: „Ha netán cikk kerekedik majd ebből a kötet­len beszélgetésből, akkor az ne a sajnálkozás hangján íródjék. A sérült, rokkant emberek nem szeretik, ha sajnálkoznak felettük..." De Jó, hogy erre semmi szükség... KALITA GABOR „Kéthónapos koromban szakítottak el testvéreimtől. Még léi emlékszem, amikor anyám féloldalra dőlt és en­gedett bennünket tejet szopni, s ami­kor jóllakotton egymást melegítve bejártuk magunkat a szalma alá. Mi­lyen jó volt így gondtalanul játsza­dozni, tejet szopni, vidáman élni. Egy szép napon azonban zsákba dugtak és egy új, ismeretlen helyre cipeltek. Nem tudtam megérteni, hogy miért vittek el testvéreimtől, akikkel jól megértettük egymást, és éjszaka egymás mellé bújhattunk a szalmába. Az új otthonomban ts jriss szalma várt rám, de nem volt, aki mellém ЬйЦоп. Sokáig sírtam, nyöszörögtem, míg végül elaludtam. Reggel egy termetes asszonyság hangjára ébredtem, akt Gömböcke néven szólított. Ekkor hallottam első ízben a nevemet. Kedves, jóságos asszony volt, akttól meleg ételt, s gyakran még tejet is kaptam, amit boldogan köszöntem meg. Gondozóm annyira kedves volt, hogy gyakran megvakargatta a fülem tövét, ami igazán jólesett, mert úgy éreztem, hogy ez a legmelegebb szeretet meg­nyilvánulása volt részéről. Beszélt is hozzám, bár szavai értelmét nem tudtam felfogni. Csak annyit értettem meg: Gömböc, Gömböckémt Ilyenkor felettébb boldog voltam. Lassan összeszoktunk, megismer­tük egymást — és már meg ts feled­keztem testvéreimről. Már nem bán­tam, hogy új helyre kerültem. Ahogy teltek-múlatk a hónapok, súlyom egyre jobban gyarapodott — és való­ban gömbölyödtem. Kezdetben még az udvarra is kijárhattam, ahol tur­­kálással teltek napjaim. Itt barátkoz­tam meg kétlábú társaimmal, akikkel együtt fogyasztottuk el az általam meglelt férgeket, gilisztákat. Néha elfeküdtem a fák árnyékában és jó­kat szunyókáltam. A nyár vége felé már nem járhat­tam az udvarra. Nem tudtam mire vélni e változást, de egyszer a gaz­dám szájából hallottam, amikor azt mondta a jótevömnak: ne engedd so­kat szaladgálni Gömböckét, mert ak­kor sosem hízik el. Ettől kezdve a kosztom is megváltozott, változato­sabb lett. Több és sűrűbb ételt kap­tam, amelyet mindig jó étvággyal fo­gyasztottam el. Ennek meg is lett az eredménye, mert a bőröm feszülni kezdett, járásom pedig nehezedett. Egyre , többet pihentem az ól előtt lévő kifutóban, csak akkor keltem fel, amikor az eleséget hozta lóte­vőm. Öt őszintén szerettem, mert mindig volt hozzám еду-két kedves szava. így teltek hát napjaim, ame­lyeknek számát nem tudnám meg­mondani. Már régen lehullott az első hó, hi­deg szél süvített végig az udvaron —< s én az ólban kerestem menedéket. Az utóbbi napokban valami furcsa történik körülöttem. Egyre kevesebb eleséget kapok. Vajon mit jelent ez? Tegnap este pedig már vacsorái sem kaptam. Aha, kezdem sejteni. Bizto­san élesíti már a kését a böllér. Hogy mennyire kegyetlenek tudnak lenni ezek az emberek?!" ANDRISKIN JÖZSEF (A szerzó le vétele) ombájnosnk versenyét megnyer­­в. Természetes, hogy örül az el­­őségnek, a pénzjutalomnak és az iklevélnek, de 1988-ban volt még lagyobb öröme is. — Rekordtermést értünk el ga­­lonafélékből. Szövetkezetünkben a iúza hektáronként 5,30 tonnát fer­nen, az árpa kissé kevesebbet, le szemesekből így is elértük az 1,07 tonnás átlaghozamot. A ter­­nelési tervünket 32 százalékkal eljesítettük túl. A fiatal, szimpatikus szakember elkesedéssel számol be arról, íogy Dargov az elmúlt termelési Ívben miként került újra e vidék Slenjáró gabonatermesztői közé. /Iszont saját magáról, munkájáról tévését mond. Pedig most is fülig Dlajos. Egy traktor motorját ^üty­­<011 kollégájával, Kasko Jánossal, akivel együtt hatják az E—518-os nasinát. Azt azonban elmondja, fogy a gépek téli nagyjavítása az Itemterv szerint halad. A műhely­ben mindenkinek megvan a saját feladata, munkaterve, amit a gaz­daság vezetősége, illetve a szak­irányítás rendszeresen ellenőriz. Ezért nincs náluk kapkodás. Fcrencz Jánosnak sikeres volt a tavalyi év. Rajta kívül a járásban még tizennégyen kaptak oklevelet és jutámat kombájnosok. ők vol­tak a gabonabetakaritási verseny győztesei. Azonban nemcsak tizen­négyen győztek, de sok ezren. Hi­szen jő volt tavaly a gabonater­més — s ez a legszebb ajándék! —ib— A minap késő este hazalátogatott az Idősebb fiam, és közölte velem, utazhatunk. Olyan gyor­san főtt a hír, hogy az izgalomtól aludni sem tudtam. Amikor ktvilágo­­sodott, sok ügyes-balos dolgot kellett még elintéznem ahhoz, hogy jóma­gam Is utazhassak, nyugodt lelkiis­­merettel üljek a személygépkocsiba. Az elsó dolgom az volt, hogy be­jelentsem a főnökömnek, kérek két nap szabadságot, sürgős ügyben. Nem mondom. Izgultam egy kicsit, amíg a telefonfülkéhez értem. Idegesen dob­tam be egy koronát a telefonpersely­be, gyorsan kitekertem munkahelyem telejonszámát. Vagy, vagy — gon­doltam. Meglepődtem, amikor a kegyetlen telefnnláda elnyelte az eqykoronáso­­mat. Másik meg nem volt a zsebem­ben. Átfutottam a legközelebbi üzlet­be. Néhány apróságot vásároltam, hoqu fölválthassak ötszáz koronát. Igen ám, csakhogy a pénztárosáé kö­zölte velem, nincs egy koronása, még a pénztár fióktól is megmutatta, győ­ződlek meg róla. , Mit lehellem hirtelen? Megszólítot­tam a sorbnnáUókat, aktk szomorú képpel úqysztntén nemet intettek. Ekkor már kezdett elfogyni a türel­mem, mérgesen rohantam kt az üzlet­ből. Sőt, szerencsétlenségemre el­csúsztam egy olvadó jégdarabon. A balesetet ép bőrrel megúsztam, csak I éppen a harisnyám lyukadt ki. Sajgó : bokával óvatosabban ballagtam a bü- t fébe, ahol sikerült több egykoronás i érmét szereznem. A legközelebbi te- i tefonfülkéből tárcsáztam szédületes i sebességgel, mert ekkor már szinte i a fefe tetején állott körülöttem a vi- i lóg. i A titkárnő közölte velem, hogy a i főnök nincs a közelben, így csak ne- i Készülődés kt mondhatom meg, amit akarok. A titkárnőnek részletesen elmondtam, mtért szeretnék két nap szabadságot. Annyit mondott, hogy az üzenetet át­adja, majd letette a kagylót. Nagyot sóhajtottam. A didergő tél­ben az eddiginél lassabban Igyekez­tem a zöldségesboltba, hogy déllgyü­­mölcsöt vásároljak idős szüleimnek. A zőldségesbolt a]taját zárva talál­­, lám. Gyalogoltam a széles, aszfalto­­. zott járdán, banánt, narancsot keres­■ lem. Meqközelttőleg egy kilométert r mehettem a másik önkiszolgálóig. Ott • már nem kellett sokátg állnom a sor­ban — és némi gyümölcs is akadt a ■ polcokon. i A táskám nyomott vagy tíz kilát. . Cipeltem a batyut, nem a hátamon,- mint anyám szokta hajdanán, pedig- úgy könnyebb lett volna. Nem, én a- nemrégiben törött kezemben cipeltem \ lépcsőn le, lépcsőn fel a szatyrot. ti Lassan kezdtem kifogyni az Időből, ^ sietnem kellett, el ne késsek. Rövtdl- { tettem az utat hazafelé, árkon-bokron л bukdácsoltam a hepehupás lakótele- , pen. Éreztem, hogy a gyengeségtől ' gyöngyözik a homlokom. Mire fölér- f tem a nyolcadik emeletre, úgy U- ^ heglem, akár egy öreg fújtató. Leül­tem a legközelebbi székre és bámul­tam a semmit... Mert még senki sem « volt otthon. Nem tudtam elképzelni, mi történt a fiaimmal, miért késnek. Illetve, miután megpihentem egy ki­csit, túl sokat Is képzeltem. Például azt, hogy elromlott a Trabant kup­lungja, vagy valamelyik alkatrésze. Vagy útközben történt valami...? Addig töprengtem, tanakodtam önma­gommal, amíg elaludtam. Arra ébredtem, hogy valaki szállt­­gát. Először azt hittem, álmodom, de később kiderült, hogy a kisebbik fiam szólított. Azt mondta, azonnal fogtam a cuccot, mert az autó a lépcsőhöz előtt áll, márts indulunk. Mire az autóparkolóhoz értünk, a másik fiam sietett felénk egy fél al­mával a kezében. — Siessünk — türelmetlenkedtem mert már dél ts elmúlt, és ml még mindig itt vagyunk. — Nyugt, nyugi — válaszolta almát rágcsáló fiam higgadtan és nagy lel­kinyugatommal. Reggelig majd csak hazaérünk — fűzte hozzá az autóve­zető. — Nagymámáék úgyis csak reggel ölik a disznót. NAGY TERÉZ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents