Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-01-10 / 1. szám
1987. január 10. SZABAD FÖLDMŰVES, 7 NÉPSZOKÁSOK az év fordulóján Emlékeimben kutatva, néprajzosokat faggatva az élő. vagy az emlékezetünkből már-már kihullott népszokások foglalkoztattak ezekben a napokban. és bizonyára nemcsak engem. Mert lakjunk falun vagy »ároson, ha disznóváqás, névnapköszöntés, szilveszterezés és más alkalmak hoznak össze munkára vagy vigalomra, ki ne tapasztalta volna, hogyan villannak elő, akár egy mondás, egy mozdulat, egy dallamfoszlány, adoma, mondóka vagy iókivánsáq ereiéig a régi szokások, vagy hogyan alakulnak át ezek újakká. Erre mi sem lellemzőbb, mint az, hogy míg kora reggel ezeken a dolgokon a dolgozószobámban töprengek, a szomszédból metsző élességgel felém nyilalló disznóvisítás szolgáltatja a háti ér-hanghatást. Mivel éppen „témában vagyok, mi egyebet is idézhetne föl bennem ez a jelenet, mint az egykoron ablakok alatt kántáló gyermekmondókát: Eljöttem én kántálni-kántálni, Ablak alatt fát vágni, fát vágni, Én Is fogtam fülét-farkát, Adjanak egy darab hurkát...! Néhány gondolat erejéig ugorjunk vissza az időben, hogy a mostgnl szokásaink gyökeret tájáról említhessünk néhányat. Mindenekelőtt azt, hogy igen régi, a primitív népekig visszavezethető, a télt napfordulóhoz kapcsolódó jelenségekig áshatunk vissza. Hosszabbodni kezdett a nap — a világosság győzedelmesen kerül ki a sötétséggel való viaskodásból. Ezek a szokások többségükben a pásztorkodó, földművelő nép életmódjához kötöttek, és egészük egységes szokásrendszert alkotottak. A Bodrogközben a fiatalok december végi táncházba járása valamikor egy kerek hétig tartott, s magában foglalta a legénnyé és a lánnyá avatás ceremóniáit. Maga a táncház fogalma is ezekre a szokásokra vezethető vissza, hiszen a mai értelemben vett kultúrházakat csak a múlt században kezdték építeni; azelőtt magánházakat, színeket, csűröket bérelt ki a fiatalság erre a célra, ahová a hét elején „beforgatták“, majd január elején „kiforgatták“ a legények a leányt. Ehhez a szokáshoz a battyányí (Botany j 102 éves Török Anna néni érdekes megjegyzést' is fűz. Azt mondja, hoqy a bodrogközi néptáncok egyik alapmotívuma, a forgatós — amikor a leány forog a legény fölemelt jobb keze alatt — egy régi népszokásnak, a lányavatásnak az egykori tartozéka. A legények a lányokat a kaputól a táncházig forgatták be, majd ki. A táncrendet szigorú szabályok rögzítették, különböző választott tisztségviselők irányították, és ezeket a tizenhat éves korhatár mezsgyéjén szervezett láriy- és legényavató szokásokat úgy ts tekinthetjük. mint a farsangi lakodalmak előzményeit, hiszen, rendszerint az év véqi táncházakban derült kt. kinek volt már nagykorúvá avatása előtt titkos szeretője, kt szerzett szeretőt éppen ezen a héten, akit aztán farsang idején feleségül is vehetett. Tulajdonképpen ennek a szokásnak a dirib-darabjait lelhetjük föl esetleg a falvakon, a Bodrogközben még ittott szokásban lévő kosaras, illetve batyusbálok, társasbálok szervezésében, vagy a más formában felújított és városi szokásként meggyökerezett táncházakban. Végeredményben új év előtti és újévi szokásainak is ezekhez a régi hagyományokhoz kötőd-Háromkirályok napja Az úiévet követő első Jelentősebb ünnep a Középső-Ipoly menti palócoknál is háromkirályok napja Volt (jan. 6). Tartalmát mindenekelőtt az egyház liturgiája határozta meg. Legismertebb szokásai a vízszentelés szertartásához, illetve a napkeleti bölcsek ünnepléséhez kötődtek. A rőmai egyház szertartásai szerint Ilyenkor vizet és tömjént szenteltek, vagyis kereszteltek. Innen a vízkereszt elnevezés. Az Ipolv menti községekben a vízszentelésre a délelőtti, általában a reggeli mise kezdetekor került sor. A szertartás végeztével az asszonyok egv-egv üveggel vettek a vízből. A kelenyeiek (Kleňany) miután a templomból hazaértek. ..a ház főggvtre loccsantottak belőle kereszt alakben, hogv a gonosz szellem ott senkinek se ártson“. Közben ezt mondták: „Isten áldása legyen a házonl“ A szenteltvízből egv-egv kortyot a gyerekeknek Is adtak, hogv azok „lök és egíssfgessek legyenek“. Ipolyhídvégen (Ipefské Predmestie) mindenkit „megszentőtek“ a templomból hazavitt vízzel, akt aznap a házhoz ment. Azért tették ezt. hogv a „rossz szellem be ne lépien oda“. Volt ahol a vízzel az istálló sarkatt is megszentelték, hogv ..a gonosz lélek oda se menten be". A szenteltvizet elsősorban tehát a rossz szellemek elleni védekezés eszközeként használták fel De elővették a szekrény vagv a sublót tételén őrzött mágikus erejű szert máskor ts. Például ha súlyos beteg volt a háznál, hogv bafát enyhítsék Került aztán belőle az altó mellett elhelyezett szenteltvíztartőba ts hogy a távolt útra Indulók belemárthassák ujjaikat keresztet vethessenek magukra, s ezáltal minden baltól védve legyenek. Sok he’ven szenteltvizet öntöttek a halott ravatala elé Is A látogatók aztán azzal szentetek meg a holttestet hogv esetleges félelmüket eloszlassák Égzengéskor, villámláskor, nagy viharkor szintén előkerült a víz. mert bíztak mágikus ereiében. Manga János gyűjtéseiből tudiuk. hogv a szenteltvíznek Bélapátfalván (Magyarország) ts különös erőt tulajdonítottak ezért öntöttek abból a kútba, a marhák és a baromfiak Ivóvizébe. ' Állítólag a betegséget ts elűzte volna Ezért a család minden tagta Ivott belóle. különösen akkor, ha torkuk fájni kezdett. Barna Gábor Jegyezte le a Csépára (Magyarország) került palócoknál, hogy tvükültetéskor még napjainkban is vízzel szentelik a fészket, benne a tojásokat és a kotlót. hogy áldás legyen rajtuk. Ugyancsak Barna Gábor dolgozatából (Ünnepi szokások és hiedel* mek Csépán) értesülünk a csépaiak háromkirálv-járásáről. A „csillagosok“ karácsonytól vízkeresztig Járták a talut szűrben, kifordított „sipkában“ és kucsmában. Egy nagyméretű csillagot vittek magukkal, melyben gvertva égett. A háziak engedélye után bementek a lakásba, s ott énekkel köszöntötték őket. Ennek szövege a következő: „Háromkirályok napja / országunk egy istapja (!) / Szép je! és szép csillag, / szép napunk támadt, szép napunk támadt“. Az énekesek legtöbb helyen pénzt kaptak de gyűjtöttek élelmet is. A fentihez hasonló vízkereszti szokást ismerünk a Középső Ipoly mentéről is. Pereszlényben (Preseľany) nad Ipľom) az iskolás gyerekek ezen a napon felöltöztek „királyi ruhába“, majd verssel és énekszóval jártak házról házra, hogy köszöntsék a lakókat. Nagycsalomiján (Veľká Čalomija) ezen a napon három gverek felvett magára egy-egy fehér inget. Ahogyan Pölhös Vince adatközlő mondta: „csináltak papírból egy-egy királyi koronafélét, ötágó csillagot rászereltek egy rúgófélesígre. A csillagba gyertya égett, így Jártak házakhó“. A vízkereszti éneket, a Háromkirályok napját énekelték. A tárgyalt szokásokon és szertartásokon kívül vízkeresztkor került sor vidékünkön is a házszentelésre. Igaz. hogv az említett napon a templomból hazatérő asszonyok ezt minden évben maguk is elvégezték, viszont az új ház „fölszenteléséhez“ pattot is hívtak. Ö aztán a lakás valamennyi szobáját megszentelte, s az ajtó fölé krétával odaírta az évszámot. valamint a háromkirályok szignóját (G. M B.l, Ezt aztán sokáig nem volt szabad onnan letörülni. A házszentelés tájainkon amolyan családi ünnepnek is számított, melynek során a papot is megvendégelték. A karácsonyi tilalmak egy részét is vízkereszt napján lehetett, kellett feloldani Pereszlényben többek között ilyenkor vitték ki a karácsonyi asztal alól a gahonakeveréket melvet a szárnyasállatoknak szórtak szét A szénát a lovaknak, a teheneknek és a juhoknak adták, hogy hetnek, hisz amíg a nagylányok-legények a maguk programja szerint élték világukat, addig az „apraja" rigmusos jókívánságokat mondhatott, kántálhatott az ablak alatt, s dió, a kalács, alma és egyéb jutalom mellett szereplési lehetőségre is módot adott ez a szokás; így bátorodott, okosodott a gyerek. Az egykori szilveszterezések sem úgy néztek ki, mint a maiak. Többnyire egyszerű összejövetelek voltak, ahol kenyérrel, sült krumplival, sóval kínálták egymást, végigbeszélték az estét; csak az utóbbi időkben, a polgárosodás, majd a városiasodás térhódításával tolódtak el, sokszor szinte abszolút mértékben, a szórakozás és mulatozás felé. Mondanunk sem kell, hogy napjainkban a rádióban, tévében sugárzott műsorok, színházi rendezvények, a hagyományossá váló újévi köszöntők egész világrészek lakosságát kapcsolják be a szilveszterezés új hagyományába. Kedves újévi szokásaink esetében is mélyre nyúlnak a gyökerek. A ma sokszor mosolyt fakasztó, játékként emlegetett vagy megőrzött szokások néha az egykori misztikus hiedelmek közé utalhatók. Ma sokszor csak egymást ugratják velük, csak játékból buqgyannak elő a történelmi időkből: ami az újév napján az asztalra kerül, abból egész évben bőven terem, ezért legyen mindig lencse, borsó, paszuly, mák, alma; máskor hagyományos étkezési szokásainkban fedezhetjük fel ezeket; a verses, énekes jókívánságok sora pedig a szilveszterezők és újév-köszöntők népes tá-AKIK in Ж CT ül ШТШТ „Színésznek lenni a legrangosabb dolog a világon. A színjáték olyan, mint a vallás. Föláldozod magad érte, s .hirtelen úgy találod hogy nem marad Időd barátokra, szerelmekre. Ezt nehezen értik meg. Nem tudsz már találkozni senkivé1. Egyedül maradsz a koncentrációiddal, a képzeleteddel. Ez minden. Színész vagy.“ (James Dean) ötlötte ki, hogyan vonja be a közönséget a játék bűvkörébe. Egyszer Schiller Haramiák c. romantikus drámájában így szólt társaihoz a színpadon: „Elvtársak, utánam!“ A nézők azonnal észrevették a „kakukkfiókát“ —, hogy az elvtársak helyett bajtársak illenék ebbe a játékba —, és abban a pillanatban létrejött az a bizonyos bűvkör a színpad és a nézőtér között. Ezek után az a néző is feszülten figyelte az előadást, aki eddig talán elbóbiskolt... Ha tehette volna, Siposs Jenő naponta huszonnégy órát lett volna a színpadon. Soha sem felejtem el azokat a pillanatokat, amikor Jenci bácsi „hivatali teendőit“ végzi-végezte a dramaturgián. Bármennyire is lelkiismeretes ember, ilyenkor végtelennek tűntek számára a pillanatok. Hogy valami öröme is legyen a „hivatali ügyködésben“, egy papírlapon nagy élvezettel „pipálgatta ki“ az elvégzett munka lajstromát... A leszerelés előtt álló katonák nyisszantanak le ilyen élvezettel egy-egy centit a méteres szalagból. Tél a hétsó udvarban (Vass Gyula felvételei) Dr. Cséky Károly Szánkózunk, síelünk. borának kedélyét hivatottak eme ünnepkörhöz illő szinten tartani. Befejezésül hadd idézzük az egyiket: Itt az új év, új jót hozzon, Régi jónktól meg ne fosszon, Hogyha új jót nem is hozhat. Vigye el a régi rosszat. Illés Bertalan azok „sohase legyenek betegek“. Ugyanekkor lehetett az asztal sarkáról is levenni a karácsonyi „mórzsalékot“, melynek — a hiedelem szerint — gyógyító ereje volt. Bussán (Bušince) is vízkeresztig maradt az asztal alatt a szakajtóban elhelyezett búza és árpa. Kelenyén szintén azért adtak az állatoknak a karácsonyi gabonából, hogv azok egészségesek legyenek. Itt az aprószentekvesszőt is e napon vitték ki a szobából. Az 'állatokat sorra megveregették vele, miközben ezt mondták: „így fickándozzatok'e!“ Vízkeresztnél előbb vidékünkön a karácsonyfát se lehetett kivinni a házból. A nép hiedelmei egyrészt az időjóslással is kapcsolatban voltak. Manga János említi Palócföld című könyvében, hogyha, vízkeresztkor „megcseppen“ az eresz, olvad a hő vagv esik az eső. még hosszú lesz a tél. ezért takarékoskodni kell a takarmánnyal. Kelenyén a nyári hőnapok csapadékmennyiségére is jósoltak ilyenkor. Nagy József volt parasztgazdánál például ezt jegyeztem le: „Ha pintyőke illyenkor Itt (ivott) a ke* rékvágásbó', akkor lett élig esső a nyáronn“. Amint a fentiekből is kitűnt, ehhez az ünnephez szintén gazdag szokás- és hiedelemanyag kapcsolódott egykor. Siposs Jenő Annyira szeretett játszani, hogy gyakran elképzeltem róla: Ha tehette volna, még a születését is egy látványos „produkciónak“ szánta volna. Teljesen mindegy volt néki, milyen szerepet osztanak rá, l„... csak életre tudjam kelteni és jól érezzem magam a bőrében.“) A Magyar Területi Színház alapító tagjai közé tartozik, színészi pályafutásának harminc éve alatt kb. 100 szerepet Játszott. Szinte szertartásosan tisztelte a közönséget — mindennél többre becsülte azt a „varázslatos, élő kapcsolatot“, amely csak a színész és a közönség között alakulhat ki az előadás folyamán. t,falán nincs is őszintébb és bensőségesebb viszony, pedig igen látványosan, nagy nyilvánosság előtt zajlik...“! A néző kedvéért mindenre képes volt a színpadon. Az ő játékában olykor igen nagy „változáson“ estek át a figurák. A pillanatnyi hangulatnak megfelelően estéről estére alakított a szövegükön, hozzátoldott, átigazított, másképp értelmezett egy-egy szövegrészt, mókásabbra vagy „szikárabbra fogta“ a figurát, nem egyszer meglepve ezzel a partnereít-kollégáit is a színpadon, akik pedig ugyancsak „készenlétben“ voltak a „Jenci“-vel való jeleneteikben. Sok színpadi „bakija“ ismeretes, de véleményem szerint ezek „tudatos“ bakik lehettek. Siposs Jenő nehezen tudta elviselni, hogy a néző nem reagál a Játékára. Valószínűleg ilyenkor ott helyben, a színpadon Az idők folyamán azt is kitalálta, mit kell tennie, hogy akkor is a színpadon érezze magát, ha nincs a színpadon. Drámát írt. írás közben minden szerepet eljátszhatott — és addig volt „színpadon“, amíg csak neki tetszett... A felnőttek számára tíz, a gyerekeknek nyolc színdarabot írt, s emellett négy rádiójátékot is. Színházi tárgyú újságcikket is gyakran írt, sőt a régi Matesz-műsorfüzetekben még egy-egy versére is rábukkan a kíváncsiskodó. Négy szlovák és nyolc magyar filmben játszott, négyhez pedig a hangját kölcsönözte. Jogásznak készült — színész lett —, de alighanem a mai napig „pedagógusszívet“ hordoz magában (felesége és egyik fia szintén pedagógus). Sorsa talán a Latabár Kálmánéhoz hasonlíható. Mindenki tudta róla, hogy mennyire „született színész“ — mégsem halmozták el ennek megfelelően szerepekkel... A társadalmi életben is tevékeny részt vállalt, azok közé tartozott, akik szinte mindenütt ott vannak: szavalóversenyek zsűrijében, alkoholellenes bizottságban, a Központi Dramaturgiai Tanácsban, műemlékvédelmi komisszióban stb. Mindig a tevékeny emberek közé tartozott. Soha sem kérdezte, mennyi a fizetség. Mindig adósnak érezte magát, akinek a tehetségét, a fogyhatatlan derűjét, a Játékos kedvét kell szétosztania — az általa olyannyira tisztelt — közönség között... Ezért született» Ezért volt már a születése is — produkció .,, Kmeczkó Mihály
