Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-04-04 / 13. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1987. április 4. 14 VADASZAT • VADASZAT • VADÁSZAT • VADÄSZAT • VADÁSZAT • VADÄSZAT • VADÁSZAT • VADÄSZAT • VADÄSZAT mm 1 ifüt AS "I ■ 4«.« A vadgazdálkodás távlati terve rámutat arra, hogy Szlovákia vadászterületein összesen mintegy 75 ezer darab őzet lehet eredményesen tenyészteni. Az állomány jelenlegi száma azonban csak 60 ezer darab körül van, noha a hetvenes évek második felében már a 75 ezret is meghaladta. A létszám csökkenése a dél-szluvákiai vadászterületeken a legfeltűnőbb. Hol, miben keressük az okokat? Gondolkozzunk el egvütt az óz ökológiai fiziológiája fölött, és lehet, hogy rájövünk néhány dologra, amely rámutat: hol van megzavarva e vadfaj biológiai ritmusa. Hagyjuk most ki a tulajdonképpeni fiziológiát, s foglalkozzunk inkább a stressz kérdéseivel és hatásaival, amelyek a kedvezőtlen jelenséget előidézik. Fej'ődése folyamán nrnden élőlény — tehát az tíz is — kidolgozta saját számára a külső értékek hierarchiáját. amelyet központi idegrendszere segfteéüével érzékel. Ha a központi idegrendszer valamilyen vészjelzést kap. akkor azt mindjárt összehasonlítja az egyedre vagy a fajra jellemző tulajdonságokkal, adatokkal. Ennek következtében az egyed azt a megoldást választja, amely a jelzett helyzet alapján a legjobban megfelel, így a szervezet a legnagyobb valószínűséggel meg tudja őrizni megszokott állapotát. A vészjelzéskor — képletesen — tulajdonképpen bekapcsolódik egy automata. Ebben benne van a pillanatnyi elhatározás előnye, bár a hozzávezető út meglehetősen összetett, s nem mentes bizonvos kockázatoktól sem. A válasz nem mindig egyenértékű az adott helyzettel. Ha már egyszer bekapcsolódott a jelzőrendszer, a megoldás az évezredek alatt kialakult tapasztalatok alapján analogikusán adódik, aminek nem mindig kell az adott helyzetnek megfelelnie. A biológiai törvényszerűségek az egész faj és nem az egyed részére alakultak ki. Az egyed ráfizethet arra. ami az egész fajra nézve előnyös lehet. Stresszhelyzetnek nevezzük az o'van eltéréseket, hatásokat, amelyek által az egész szervezet egysége és folvamatossága. tehát az élőlény élete van veszélyeztetve. A stresszt nemcsak külső, hanem betső hatások ts kiválthatták. Ez akkor fordul elő. ha a test valamelyik szerve olyan különállóan kezd működni, hogy kivonja magát az egész szervezet ellenőrzése alól. és Így hatásában átlépi a megszabott határt. A stressz állal kiváltott válaszadásban azonban nagyok az eltérések. Sok függ attól, bogvan veszi a szervezet a stresszjeizést. Ha ugyanazok a stresszhelyzetek megismétlődnek, s a válasz megfelelő, tehát jő a megoldás, akkor a stresszválaszok fokozatosan gyengülnek. Végöl. egy bizonvos Idő után beáll az adaptálás állapota. Ha azonban olyan stresszek ismétlődnek, amelyekre a szervezet nem tud jól és kellőképpen reagálni, a szervezet kimerül és az egyed elpusztul. Nem számít az sem, hogy csak egy, de igen erős jelzés érke-Iliusztrániós felvétel (Fotó: —blm —) zett-e vagy pedig ismételt, túl erős, elferdített jelzésekről van szó. A stresszhatásnak teliát két oldala van. Elsősorban pozitív szerepe vau, mivel ha a stresszhatás nem túlságosan intenzív, adaptáláshoz vezet és tulajdonképpen nagyobb, jobb teljesítményre ösztönzi a szervezetet, tulajdonképpen az Ilyen stresszhatás az aktív élet feltétele. Ezzel ellentétben a le nem küzdhető stresszhatás annyi energiát emészt fel, hogy a megszokott és megállapodott rendet teljesen felborítja, ennek következtében az egész szervezet összeomlik, elpusztul. Minden állatfaj, tehát az őz is. rá jellemző, természetes környezetben él. A környezet visszahatással van az őzre pozitív és negatív értelemben egyaránt. A kedvező hatások lehetővé teszik az egyed és a faj fennmaradását. Sajnos, egyre gyakrabban fordulnak elő olyan visszahatások, amelyek az őz szerkezeti rendszerét megingatják, fgy több egyed nem képes ezekkel megküzdeni. Ismerünk fizikai, vegyi, biológiai és szociális jelleeő stresszhatásokat. A fizikai hatásokkal az óz naponta találkozik. Különféle akadályok alakjában leselkednek a vadra, amelyeknek leküzdésében az egyed meg is sérülhet. Egyfe gyakoribbak a vadra leselkedő közlekedési veszélyek az utak mentén. Nagyobb problémákat okoz az őznek a hőmérséklet ingadozása. Nehéz volna azt állítani, hogy az őz képes a szélsőséges hőmérsékletek leküzdésére. Ellenükben nehezen talál az őz védelmet és így sok betegség előfeltételeit ts jelentik A gyakorlatban ritkábban találkozunk a szabad mozgás meggátlásával, amely az egyed mentalitása és a gátló tényező időtartama szerint nehéz stresszállapotokhoz vezethet. A vegyi stresszhatásokat három alcsoportra osztjuk. Az elsőbe tartoznak a vegyi mérgező anyagok, s»me- Ivek többnyire a vegyszeres növényvédelem vagy a fertőzött víz útján kerülnek a természetbe. A mérgező hatás lehet külsőséges, ha a test felszínét éri, vagy pedig belsőséges, ha mérgezett táplálékot vagv mérgezett vizet fogyaszt az egyed. A mérgezett, vadon élő állatok gyógykezelése gyakorlatilag lehetetlen. Némelyik mérgező anyagnál (nitrogéntartalmú, tríazintartalmú herblcidek, fgy a Zeazin, a Simazin stb.) segít, ha tiszta ivóvíz áll a vad rendelkezésére. A vízzel a vad felhígítja szervezetében a mérgező anyagot s legalább minimális reménye van a túlélésre. Meglehetősen ritkán fordul elő mérgezés növényektől vagy mérgező rovaroktól, jelentős azonban a vadmérgezés a takarmányok, tápanyagok útján. Ezért, ha már mesterségesen takarmányozunk, legalább vigyázzunk a takarmány minőségére! A táplálkozás lehetősége, vagyis a táplálékszerzés közvetett úton különféle betegségek előfeltétele lehet. A legyengült szervezetet könnyen megtámadhatják a kórokozók, és a gyenge nőstények utódai ts felletlenül jönnek a világra. Az agancsképződés is az átlagosnál gyengébb. Általánosan Ismert tény, hogy az utóbbi években országszerte alaposan csökkent az őz táp'álékbázisa. Ezért a jövőben is számolni kell az ilyen jellegű stresszhatásokkal. A biológiai halások csoportjába soroljuk a baktériumok, bacilusok. vírusok, élősködők, gombák és penészgombák hatását, amelyek az őznél betegséget okoznak. A legkevésbé vizsgált csoportot a szociális stresszhatások képezik, amelvek az őznél furcsa viselkedést és nem megfelelő reakciókat váltanak ki. Ma még nehéz konkretizálni pontos hatásukat, de ennek a problémának a jövőben több figyelmet fogunk szentelni. Már most is következtetni lehet arra, hogy hatásuk sokkal nagyobb és veszélyesebb, minisem gondolnánk. Röviden áttekintettük a stresszhatásokat. Minden egyes hatás alapot ad arra. hogy elgondoljuk, mi mindennel kell az őznak naponta, sőt, minden órában megküzdenie életben maradása érdekében. Amíg olyan hatásokról van szó, amelyek e vadfaj génjeiben be vannak kódolva, addig a vad tud magán segíteni. A civilizált világban azonban egyre újabb, eddig nem észlelt hatások érik, amelyek ellen nincsen természetes úton felvértezve. Az ember is csak úgy nyújthat segítséget, ha lassan, fokozatosan szoktatja hozzá az űj helyzetekhez. Fontos továbbá, hogy a természetnek legalább kis részét igyekezzünk olyan állapotban megtartani, amelyhez az öz fejlődésének hosszú ideje alatt már hozzászokott. KIRNER KÁROLY A tavasz hírnöke Március volt, igazi tavaszi délután. A szálasban duzzadtak a rügyek, a napsütötte réteken már bimbózott az ibolya, földszagú volt a levegő, és ha az ember jól teleszívta magát vele, megpezsdült a vére. Tavasz! Március ... Mennyire vártuk már! Télen, amikor ä kemény jagy légvirágokat rajzolt az ablaküvegre, biztattuk magunkat: nemsokára megjön a tavaszi... A szalon-Az öreg erdésszel az oldalitlon találkoztam, amint vállára vetett puskával a vágás jelé ballagott. Amikor megpillantott, megállt, hátralökte fején a zstnöros, sok esbt, napfényt látott kalapot. — Tudtam, hogy kijön! Valahogy megéreztem — szólt csendesen, és felém nyújtotta kezét. Leültünk egy fatönkre és beszélgettünk. . — Igen, tegnap már láttam egyet. A legelsőt az idén. Cikázva húzott el a fejem fölött, aztán, mint a nyári villanás, eltűnt a bokrok között. Sötétedésig vártam, de a hírnököt többen nem követték. Az öreg félbeszakította a beszédét, mert ág reccsent a sűrűben. Hallgaióztunk és figyeltünk. — Kezdődik az élet — súgta az öreg erdész, és óvatosan földbe taposta a félig sem szívott cigarettát. Néhány perc múlva szarvaslehenek érkeztek a nyiladékra. Tehenek, borjakkal vegyesen. Nagy gesztenyeszemükkel kedvesen bámészkodtak: aztán, hogy , semmi gyanúsat nem észleltek, legelészve távolodtak a nyiladékon. Felálltunk, és néhány perc múlva már kifelé baktattunk az oldalúton, ahol a tavalyi vágásban egészen közelről egy őzbak ugrott lel, és riasztott. Ö .. ö ... eö ... hallatszott mészsze a hangja, míg aztán egy kts idő mútva azt is elnyelte az erdő. Az oldalút közepe táján megálltunk. , — Itt maradjon a vadalmafa mellett — szólt az erdész — En feljebb megyek vagy kétszáz lépéssel. Talán negyedóra lehetett még az esti húzásig. Feketerigó csörgött előttem a bokorban, s egy ökörszem akrobatamutatványokat rendezett egy ágon. A tavalyi íaraszt alatt egér motoszkált, és ez a nagy csendben úgy tűnt. mintha zajt csapna. Lemenőben volt a nap, s amint lebukott a látóhatár mögött, egyszerre hűvös lett a levegő, s össze kellett húznom a kabátot. Itf volt, elérkezett a húzás ideje. Minden idegszálammal figyeltem és kémleltem az eget. Csend volt. Mély-, séges nagy csend, amilyet csak erdőben tapasztalhat az ember. MOf-már kezdtem elveszítem a reményt, amikor kurrogva megjelent és elfiítzott a fejem fölött két szalonka. Nagyon dobbant a szivem, de a puska néma maradt, meri mire felocsúdtam a meglepetéstől, a tavasz hírnökei már valahol nagyon messze jártak. Az erdész felől lövés hallatszott. Kétszer szólalt meg a jó öreg tizenkettes, és a második lövés után véres lett az avar ... Tíz perc múlva sötét lett. Beesteledett. Csillagok borították be a tavaszi égboltot. A kavicszörgésből tudtam, hogy az öreg is elindult felém az oldalúton. Azon az estén, ott a Vágásban, kézről kézre járt az erdész által lőtt szalonka. Nézegettük, simogattuk, olyan boldogsággal, mintha életünkben először láttuk volna ezt a kedves, hosszú csőrű madarat, a közeledő tavasz hírnökét. Bugár Arpád Farkaskaland — És akkor rámvicsorította a fogát. No, pajtikám, gondoltam magamban, én a tiéd, te az enyém, megfogtalak. — Lőttél? — A szeme közé, hogy meg ne sántuljon. Két méter magasra ugrott, ógy esett vtssza a hóba. — A kutyafáját. —- Jól mondja — súgta az asztalszomszédom — a kutyafáját, mert kutya volt az, nem farkas. Az emberek szeretnek hencegni. Kiváltképp, ha isznak. — És miért nem lehet az farkas? — kérdeztem. — Mert farkas itt a kaposi erdőben egyszerűen nincs. Nekem elhiheti. hiszen huszonöt éve erdész vagyok itt, és minden nap járom az erdőt. Az Idősek azt mondják, hogy valamikor volt Itt farkas bőven. Ma már a farkas csak látogatóba jön le a Vihorlátból. Én még nem találkoztam itt farkassal... Az öreg erdész a poharába nézett. Hosszan. Majd folytatta: — Egyszer én is meglőttem egy kutyát. Ez még 1970-ben volt, amikor Gyimesi György helmeci vadásznak a svidníki erdőben, tényleg sikerült puskavégre kapni egy igazi farkast. Nagy híre volt annak, és valaki ki találta, hogy a kaposi erdőben lőtte Egy darabig minden vadász bízott vakszerencsében, hogy farkasra le] Én nem. Én csak ültem egyszer a fa tönkön, már nem tudom, ettem vagy ittam, de inkább ihattam, mert elhv báztam a lövést. Követtem egy dara big a hőban a nyomokat, de rámeste ledett, hát hazamentem. Meglellek én gondoltam, nem mégy te messzire mert sebet kaptál. — Másnap korán keltem, hogy ki menjek az erdőbe. De nem mentem Jőbarátommal találkoztam az ütőn aki egy dögöt cipelt a karjaiban. Ká romkodással közölte, hogy valaki meglőtte a farkaskutyáját.. — Vadásznak, horgásznak maga soha se higgyen__ — Azt beszélik, hogy mostanában többen lőnek farkast. — Homonna mellett valóban lőttek egy farkast. Az Igazán szép példány volt. Hetven kilogrammos hím. De az az ember, aki olt beszél, az nem lőtt, mert tudnám, tudná mindenki. Erre ittunk. Utánanéztem. Húsz év alatt nem lőttek errefelé farkast. Ez az igazság. Farkaskalandnak viszont az utóbbi időben se szeri, se száma. ILLÉS BERTALAN HORGÁSZÁT • HORGÁSZAT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT a lápi póc A lápi póc (Umbra kramert) a csukákkal rokon pócfélék (Umbridae) családjába tartozik, amelynek a világon mindössze három faja van. Európában csak az említett, Észak-Amerikában pedig két faja, az U. pygmaea és az U. Hm! él. Mindhárom faj egymáshoz erősen hasonló. Я lápl póc valószínűleg Európa legkisebb ragadozó hala. Élete első évében általában csak 5 cm-re. a következőben 7—8 cm-re, ritkán 13 cm-re nő meg. A legrövidebb életű halunk. A kutatók megfigyelései szerint a két éves példányok a kora tavaszszal lezajló fvás után elpusztulnak. Teste megnyúlt, csaknem teljesen henger alakú. Érdekessége, hogy a pikkelyek a kopoltyúkra. a fejtetőre és a fej két oldalára Is kiterjednek. Oldalvonala nincs, helyén fehéres, számos érzőseltet tartalmazó cstk húzódik. Fején az érzékelő gödröcskék jól láthatók. Páros úszóikat — a mell- ôs e hasúszóikat — felváltva tud|ák mozgatni, ezért úszásuk a kutya futására emlékeztet. Valószínűleg ebből ered a népi „kutyahal“ elnevezés. Hátúszőjuk hosszú és magas, farkúszőluk lekerekített. Háta vörösbarna, oldalai világosabbak. Testén és fején sötétbarna, szabálytalan foltok vannak. Cszöi sárgás színűek. Alsó állkapcsa kissé előreugrö. Széles szájában apró kefefogak találhatók. Mint ahogy már megemlítettük ragadozó életmódot folytat. Elsősorban különféle vízi rovarok lárváival és férgekkel táplálkozik, de megeszi az apró halivadékot is, sőt saját fajtársait sem kíméli. Herman Ottó írja róla, hogy „...ráveti magát saját apróbb véreire is, sőt nálam megtörtént, hogy az egyik akkora vérrokont kapott be. hogy nem bírta lenyelni s fgy belefúlt a falatba.“ Tavasszal, áprilisban, ívik. A nőstény — amely a hímnél valamivel mindig nagyobb, — gödröcskét váj az Iszapos mederbe. Ide rakja Ikráit, amelyeket Időnként gondosan megtisztogat, s ha kell, harciasán megvédelmez. Egy 8 cm hosszúságú nőstény kb. 200. testméretéhez képest viszonylag nagy — 1,93 mm átmérőjű — ikrát rak. amelyekből a lárvák 10 nap alatt fejlődnek ki. A lárvastádium kerek 4 hétig tart. A lápl pőc főleg mgőlápos mocsarak oxigénszegány vizeiben élt. Ezért nem csoda, hogy járulékos légzése is van. Nem ritkán villámgyorsan megközelíti a felszínt és légköri levegőt nyel. Mindenüttt előfordult, ahol a réti csík. A csíkkal ellentétben — tömeges megjelenése ellenére — nem volt elterjedt néptáplálék, s csak nagy ritkán,- akkor is a legszegényebbek fogyasztották. Kisebb, 5—6 példányból állő csoportokban előszeretettel tartózkodik Fogságban tartva (ez azonban nálunk tilos, mivel védett!) gyorsan megszelídül. Gondozóját hamar megszokja. A lápi pócnak gazdasági haszna akkor sem volt, amikor tömegesen fordult elő. Mivel azonban csak Európában, viszonylag kis területen (a Duna vízrendszerében, és Dél-Ukrajnában a Dnyeszterben és mellékfolyóiban) él, tudományos — főleg zoogeográfial — szempontból nagyon a nádasok nyílt vizében, a fenék közelében. Félénk és fürge halacska, így nehezen fogható meg. Veszély esetén villámgyorsan az iszapba fúrja magát. Egyébként „leskelődő“ természetű. Gyakran mozdulatlanul lebeg a vízben, majd gvorsan helyet változtat. Pihenés közben olykor érdekes testhelyzeteket vesz fel, pl. fejjel lefelé lebeg. érdekes. Szaporodási magatartása is figyelemre méltó. Egyedüli halunk, amelynél a szaporodást megelőző nászjátékot „nem a hím, hanem a nőstény végzi“. Az ikrák számára mélyített gödröcskébe gyökérdarabokat, növényi részeket hord, színe közben élénk vörösbarnává válik. Így várja a hím közeledését. (Más fajoknál az íváskor fellépő színváltozás a hímek sajátossága.) Nem lakja az egész Kárpát-medencét, hanem csak 6 előfordulási centruma van — Illetve csak volt. Egyes szerzők szerint a Fertő-tó környékén már századunk derekán kipusztult. Nálunk elsősorban a Csallóköz mocsaraiban, kanálisaiban volt gyakori. A hatvanas évek elején a hazai szakemberek itteni állományukat 900 ezer példányra becsülték A csallóközi halászok nagy többsége ma már nem is ismeri, hiszen jó, ha mutatóban akad egy-egy példánv (pl. a Cslcsói Rezervátumban). Kelet Szlovákiában a Bodrogközben — a Labore folyó Vaján (Vojanyj melletti holtágában, a Bodrog egyik ágában Szomotornál (Somotor) élt (?). Előfordult az Erdöháton (Záhorská níZina) is. Kipusztulóban lévő faj. ezért védelem alatt áll. Egv-egy példány elpusztításáért, fogásáért 500 korona büntetés szabható ki. Mivel kedveli a síkvidéki tözegesek alkalikus vizét, megmentése érdekében érdemes lenne a kibányászott tőzeg helyén keletkezett kisebb mesterséges tavakban telepítésével próbálkozni. A leírtak alapján könnyen felismerhető faj. ezért kérjük olvasóinkat, ha valahol találkoznak vele, akkor a lelőhely és az időpont megjelölésével írják ezt meg lapunknak. Dr. POMICHAL R.
