Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-03-28 / 12. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1987. március 28. 14 MÉHÉSZET • MÉHÉSZET-® MÉHÉSZET • MÉHÉSZET Ф MÉHÉSZET • MÉHÉSZET Március első hetében (rom e sorokat, amikor még mindig tombol az észak­ról ránk zúduló hideg tél Más tájakról a metnnrnlógilai inté­zet munkatársai erős havazást is jelentenek de mi, a Sajó völ­gyében „e'éeedeltek vagvnnk“ a mínusz tizenhárom Celsius­­-fokkal. Köztudomású, hogy hosszú, keménv telúnk volt, hi­szen már december közepén leesett az első hó. s az utolsó hóbuckák márciusig dacoltak a napsugárral. Közben úiév napja egy kis enyhülést hozott, ami azonban csak négy napig tartott Ezt követően ismét hidegre fordult az idő, s folytatódott az igazi, kemény tél A néhány napos felmelegedés után Ismét der­mesztő hideget voltunk kény­telenek elkönyvelni. A február tizedikéi enyhülést sokan a ta­vasz előjeleként tartották szá­mon, most már tudjuk, hogy tévesen Mi. méhészek is a ko­rai tavasz elérkezését vártuk, de hiába. Alaposan melléfog­tunk, meri ismét csak kemény hideg következeit, amely még márems közepén sem akart megenyhülni. Vajon miért tartottam fon­tosnak az időjárási viszonyokat részletesebben taglalni? Első­sorban azért, mert az időjárás alakulása nagymértékben, s az idén kedvezőtlenül, befo'vásol­­|a a méhészkedést. Egy-egv envhébb napon a félifürt meg­lazult, sőt a melegebb dél! órákban a méhek a röpnyflás­­nál kémlelték a külső viszo­nyokat. Ennek következtében néhánv méh elhagyta a kap­tárt, hogy megszabaduljon a tél folyamán felgyülemlett ter­hétől. Sajnos a hideg a szik­rázó hóba kényszerítette a bá­torkodókat. ahol megdermed­tek. Pedig a szeszélyes időjá­rást követően minden egyes méhre nagv szükség volna A szokásosnál jóval hosz­­szahb és h:degebb tél alaposan próbára tette a méhész türel­mét. Az Igaz, hogy voltak ko­rábban ts kemény telek, de mindig volt egy-egy langyo­sabb, enyhébb januári nap,Ne­mikor a méhek tisztulhattak, s utána már könnyebben visel­ték a hátralevő időszakot. Most azonban november huszonnyol­cadon volt az utolsó kirepü­lés és csak február tizenötödi­kén egy közepes tisztuló kire­pülés. így teljes hetvenkilenc napig kaptárfogságra voltak ítélve a méhek, s emellett az időjárási viszonyok sem voltak kedvezőek, ami nyugtalan tele­lést eredménvezétt. Igaz. hogy két évvel ezelőtt pontosan száz napig nem tud­tak a méhek kirepülni, de en­nek ellenére jobban átvészel­ték a hosszú telet, mint az idén. Ez főleg annak tudható be. hogy nem volt ennyire vál­tozékony és gzeszélves a tél. Az idén ugyan volt néhány na­pos enyhülés, ez azonban nein volt alkalmas a kirepülésre. A tele'őfürt azonban meglazult, s az erős lehűlés következté­ben a szétszéledt, vagy pedig a fürt szélén elhelyezkedett méhek megdermedtek és el­pusztultak. Ez a folyamat, saj­nos többször is megismétlő­dött, így az elhullás is eléggé jelentős. Február tizenkettedikén ki­szedtem az alátéteket, mert az Idő eléggé enyhe volt, s azt gondoltam, hogy elérkezett a tisztuló kirepülés ideje. Az alá­tétek kiszedése kellemetlen meglepetéssel szolgált, mert annyi elpusztult méh volt az alátéten, hogy a röpnyílásón ki sem fért. Miközben tisztítóvas­sal távolítottam el g méhhullá­­kat. fehér bábokat Is találtam bőven. Minden hideghullám után meghallgattam a családqfcat és már januárban észleltem, hogy a megszokottnál több a ntéh­­hulla, de azért ilyen nagy mennyiségre mégsem számítot­tam. Az élet tehát megindult a koptárban, ám a hirtelen jött hideg hatására a Hasítás meg­fázott. így az elpusztult bábo­kat a méhek eltávolították a sejtekből. Az alátét ezenkívül mást is elárult: majdnem min­den léputca között tedelezés­­böl származó viasztörmelék volt, s ez viszonylag nagv fo­gyasztásról tanúskodott. Sajnos, több méhésztől hallottam, hogy másutt is jelentős a téli elhul­lás, így nem egyedi jelenségről van szó. írásom megjelenése­kor már bizonyára többet tu­dunk a tél okozta károkról. A teljes tisztuló kirepiilés csak február huszonegyedikén következett be, amikor a déli napsugár hatására minden kap­tárban — akár akácvirágzás idejére is beillő — mozgás volt tapasztalható. A kirepülés kö­vetkeztében a hótakaró úgy né­zett ki,, mintha sárga festékkel hintették volna meg. Ezen a napon bizonyára valamennyi méh megszabadult téli terhétől. Vártam az alkalmas pillanatot, hogy legalább egy kaptárba be­pillanthassak. Kiválasztottam azt a kaptárt, amelyből úgy gondoltam, a legtöbb hullát szedtem ki. A méhcsaládon sze­rencsére nem tapasztaltam a nagy veszteség jelét, igaz, ősz­szel a legerősebbek közé tar­tozott. Kilenc keretre volt szű­kítve és mindegyik léputcát betakarta. Annál meglepőbb volt az, amit az alátétek kivé­telkor észleltem: szinte min­den léputca között viaszmorzsá­kat figyeltem meg. Az élelem fogytán volt, s már csak a ke­retek sarkaiban. Illetve a szél­ső kereteken volt némi mara­dék. További meglepetéssel szolgált, hogy a második kere­ten petézett az anya Három évtizede méhészke­­dem önállóan, nem beszélve édesapámmal való közös mé­hészkedésünkről. Harminc éve egyformán teleltetem be a mé­­heket. most is annyi mézzel, mint máskor. A teleltetést műi­dig gondosan és idejében vég­zem. Kezdettől fogva feljegy­zéseket készítek, de ennyi méh­­hullára még nem volt példa. Hasonlóan a" téli é'elemtogyasz­­tés is jócskán meghaladta a korábbi hideg évek átlagát. A tapasztalatok tehát azt mutat­ják. hogy az erős és gyors hő­ingadozás kedvezőtlenül befo­lyásolja az állományt. Néhány méhész!árs szerint a jelentős elhullás egyik oka az, hogy ősszel a méhek sokáig röpködtek a szabadban. lg\ az öregebbek elpusztultak. Lebet, hogy ez is befolyásolta az el­hullás mértékét, de azért nem értek egyet az iménti véle­ménnyel. Igaz ugyan, hogy az ősz folyamán sokáig röpködtek a méhek, de az aszály követ­keztében nem volt virágzó nö­vény, így sem nektárt, sem pe­dig virágport nem győjthetlek. Szerintem a nagy fogyasztást azzal lehetne magyarázni, hogy az ősszel szükséges energiát csak a téli készletből tudták meríteni, s így kevesebb élelem maradt. A méhcsaládok teljes elpusz­tulását azonban más tényezők is okozhatják, Így például a Noszéma-fertőzés. Ezért a vé­dekezést soha nem hanyago­lom el. Különösen azóta szen­telek nagv figyelmet a védeke­zésnek. amióta a Varroa-atka megnehezíti a méhészkedők dolgát. Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy az atkafer­tőzéssel más betegségek is könnyen elterjedhetnek. Ezért ne sajnáljuk a több munkát és kiadást, mert az tlymódon el­végzett tevékenység, illetve be­fektetés a jövőben megtérül, s meghozza gyümölcsét. Viczén István A hideg tel Mkezménvei A PÄROZTATÖK BETELEPÍTÉSE fi pározlatót mindig egyszer­re telepítjük az anyával. Nem kel) a méheket korábban a pá- > roztatóba helyezni. Ha már megvannak a párzatlan fiatal anyáink, elkészítjük a pározta­­tót. Az etetés szempontjából általában kétféle pároztatót használunk. A régebbi, szunyt- Pároztató tós típusoknál az etető alul ta- kiskaptárak lálbató- Az újabb típusú két (A szerző kisrámával készül, s az etető- felvétele) tér elöl vagy hátul van. Az A pároztató Már a kezdő méhész is meg­próbálkozik valamilyen módon az anvaneveléssel hogy ne okozzon problémát az, állomány szaporítása valamint a nem megfe'ető tulajdonságú anyák cseréje Előfordul, hogy a raj­zás alkalmával van bőven raj­­bölcsóbői kikelt anya.de pároz­­tafők nélkül'ezt nem tudiuk hasznosítani Igaz. hogy nem tanácsos a rajzó hajlamú csa­táriok szaporítása, de egy há­roméves envától. amely két idényben nagyszerűen bevált,, érdemes a rajanyát felhasznál­ni. Mivel az anvanevelés időivé­­nves. nem minden méhésznek fijt erre ideie Az anvák be­szerzésére van mód. hiszen a nvilvántartott neveinktől — •eaz. nem minden esetben a levmeefe'e'őbb időben — lehet vásárolni A nevetők ugyanis az anyákét a megrendelés sor­rendiében szállítják, hacsak az igénylő nem kér valamilyen okból halasztást. A legtöbb ne­velőnek keltetőszekrénve van, ígv töhb anvát nevelhet, mint amennyit a pároztatókba el tud helyezni A többletet, mint nárzatlan anyákat. darabon­ként 25 koronáért adják, vagy szállítják a méhészeknek. A pároztatásknr 30-40 százalé­kos veszteséggel kell számíta­ni. ám ezt szakmai hozzáértés­sel csökkenteni Is lehet. Egy húszcsaládos méhésznek leg­alább 5 darab, egy negyven­családosnak pedig minimálisan 10 pároztató szükséges. kiskaptárak etetőtérbe a méhek az egy centiméteres átmérőjű nyíláson jutnak A régebbi típusok hát­ránya, hogy telepítésnél a hí­­gabb eledelbe a méhek bele­­tapadtak. Ezért jóval megfele­lőbb a kétrámás. külön etető­­teres típus. Azonban Itt se feledkezzünk meg a legfonto­­sabbról. Betelepftéskor a méhek meg­találják az etetőben az eledelt, de az anya nem megy át az etetőbe, és így sokszor éhen­­pusztul. Az anya kikelése után az első napokban még nem ter­me! vonző terméket, vagy ha igen. akkor is csak kis meny­­nviségben. Ezért a méhek az Ilyen anyát nem nagyon ve­szik ftgyelembe. Erre gondolva a pároztatók előkészítésénél az etetőkön kívül még a pározta­­tó sarkába, diőnyi nagyságú mézestésztát .helyezünk, hogy azt a méhek az anyával együtt fogyaszthassák. Az anya a harmadik naptól kezdve termeli az anyatermé­ket. s az Intenzitás 10 napig erősen fokozódik. Ezért fontos a pároztatőkat telepítésük után három napig hűvös, de nem nedves helyen tartani. Ez alatt az Idő alatt kialakul az anya és a méhek között a szükséges kapcsolat, s az anya előkészül a párzásra. A pároztatók tele­pítését mindig a fészekből vett fiatal méhekkel végezzzilk. Egy erősen fedett, zárt fiasításos keretről a méheket egy 50X50 centiméteres vastagságú fóliá­ra vagy papírra szórjuk. Az Idősebb méhek felrepülnek. A megmaradt fiatal méheket két vagy három részre osztva a pá­­roztatóba szórjuk, s beadjuk az elkészített anyát. A telepítést ajánlatos ketten végezni, mert a méhek mene­külni kezdenek. Ezt a pároz­tató földhöz ütésével megaka­dályozzuk. A szellőző nyíláso­kon mérsékelt füstölést is le­het alkalmazni, de ez a műve­let elmaradhat. A telepítés után, harmadnap este kihelyez­zük a pároztatókat, s 2—3 nap múlva reggel vagy este ellen­őrizhetjük. Ha a méhek építeni kezdenek, nyugodtak, akkor az anya bizonyára ép. Nappal, a­­mikor a méhek erősen röpköd­nek, a vizsgálatot mellőzzük, mert az ijedt anyát saját mé­­hei Is megtámadhatják. Kedve­ző párzási időben az anyák 10—12 nap múlva már petéz­nek. Ha valamelyik anya két­­-három nappal is elmarad a többitől, azt el kell pusztítani. Lehetőleg egy héten belül vé­gezzük ezt el, mert a petézés hosszabb Idejű korlátozása árt a fiatal petézni kezdő anyá­nak. Az anya felhasználása után a pároztató kis népét újból le­het anyásítani érett bölcsővel vagy kikelt anyával. Ha a pá­roztatóban kevés a méh, az ál­lományt fel kell töiteni Egv festékes doboz fedelét kilyug­gatjuk, s azt estefelé félig megtöltjük méhekkel; s egy­­-két óráig bűvös helyre tesz­­szük lefektetve a dobozt. Ami­kor a méhek megnyugszanak, a dobozi ráállftjuk a pároztató etetőjére. Az etetőn keresztül a méhek egy órán belül egye­sülnek. A pároztató erősítésére a mézelő'oől vett méhek is megfelelnek 4—5 kilométeres távolságból. Ha ez nem áll mó­dunkban, akkor az erősítést ts fiatal méhekkel kell végezni. Sokszor a pároztatóban annyi fiatal méh kel ki, hogy nincs szükség erősítésre. Egy jól ke­zelt pároztatóban egy nyáron át 4—5 anyát tudunk pároztat­­nt. Ha helyszűke miatt a pá­roztatókat sorba rakjuk, a tá­jolás végett a röpnyílás fölé színes geometriai alakzatokat függesszünk. ANTAL ZOLTÄN MÉHÉSZNAPTÁR Figyeljük méheinket, ha le­hetséges, sokat tartózkodjunk közöttük. A jó időben történő repülések sok mindenről tájé­koztatnak minket. A melegvi­zes itató igen előnyös. Az ita­tás történhet a kijáróban vagy szabadban, csepegtetös itatóval. A vizet langyosan kell tartani. Ha a családok jók és teljesen szűkített fészekkel dolgozunk, felülről szinte légmentesen ta­karva, a méhek hűvös időben nem keresik szabadban a vizet. Bent annyi a lecsapódó pára, hogy vízigényüket kielégíti. Lehetőleg ekkor már lombos erdőben legyenek méheink, mert itt bőséges virágpor van. Itt pótlásról nemigen kell gon­doskodni. Ahol mégis szükség van erre, a leghatékonyabb módszer a természetes virág­porral történő pótlás. Az előző évben gyűjtött, szárított virág­port lisztté őrölve a szabadból hordatha-tjuk ^1. Az első gyors vizsgálatot már el kellett végeznünk. így azt már tudjuk, hogy a csa’ád-' ban van-e anya, megfelelő-e az élelem és jól áttelelt-e a né­pesség. A fészekben csak a méhekkel takart lépek marad­janak. A fészek igazi szűkíté­sének és takarásának általá­ban ilyenkor van itt az ideje. Nem is ritka a méhészek kö­zött, akt az első kirepülés és teljes takarás után csak mini­mális takarást alkalmaz. Ez a módszer az akácra már behoz­hatatlan veszteséget jelent. A- jánlatos a fészket újságpapír­ral lefedni. Serkenteni, illetve élelmet pótolni ilyenkor még híg elesággel nem szabad. Nagyon jó hatású serkentés. Illetve élelempótlás, ha a tar­talék mézeskereteket felnyitjuk mint pergetéskor, és szé're be­tesszük az élelmet a családnak a válaszfal mellé. Ha csak a fészekben van, akkor például az aljáig lefedelezett mézeske­ret alsó kétharmadát nyitjuk fel és visszahelyezzük. Ezzel a művelettel az anyát fokozott petézésre ösztönözzük. Ez azon­ban csak akkor hatásos, ha a család jó népes, és minden fé­­szeklépet takar. A vizsgálat alkalmával, ahol hasmenést észlelünk, a be­szennyezett kereteket kiszed­jük. Munkás-here fiasttást (ve­gyest), tiszta herefiasftást ta­lálva új anyát adunk be, vagy pedig kis családdal segítünk. A kis családokat ne sajnáljuk, ilyen egyesítéssel többszörös hordási eredményt érünk el. Az egyesítéskor ajánlatos az anya biztosabb elfogadása ér­dekében 1—2 keretben lefede­lezett méz egy részének a fel­nyitása. Ha az idő megfelelő, híg eleséggel Is etethetünk a méhek körülményeinek javítá­sa érdekében. Ha kevés az élelem, amint lehetséges, azonnal etetünk és ha kell, serkentünk. Etetésre a legalkalmasabb a keretetető, ; mivel a fészekben bárhol el­­■ helyezhető, a fészket nem hűti, a méhek könnyen hozzájutnak. Fémből készült etetőt ne hasz­náljuk, mert ez a tavaszi hi­degebb időben a méhek meg­­dermedését okozhatja. Az ete­tésnél döntsük el, hogy mikor, miért etetünk (élelempőtló vagy serkentő etetés). A szörp sűrűsége és mennyisége más és más. Élelempótláskor 1—iLes szörppel vagy egy kicsit sűrűb­bel etessünk, mivel a nagyon sűrű eleség nem előnyös a mé­hek számára, és nem is szíve­sen hordják. Serkentő és vízpótló etetés­nél az időjárás és a csa’ád erejének függvényében híg ele­séggel etethetünk. Ekkor 1 ki­logramm cukorhoz még 1.5-'— 2.0 liter vizet is adhatunk. Hű­vösebb napokon a méhek ki sem mennek vízért. Olyan nagy a párolgás, hogy akkor is ta­lálnak annyi vizet, amennyire szükségük van. Ha kézfejünket a ki járóhoz tartjuk, a kiáramló melegből minden család erőben! állapo­tára következtetni tudunk. El­sősorban este, a levegő lehű­lése után megbízható ez a mód­szer. Az etetés ideje, különösen meleg élelem esetén, az este. Ha a repülés szórványos, etet­hetünk a nappali órákban is. Gondoljunk a vándorlásra. _Ha tehetjük és a közelünkben van fűz és megfelelő gyümölcsös, szervezzük meg a vándorlást. Ne feledjük, hogy a tapasztala­tok szerint a gyümölcs és a repce együtt csak ritkán hasz­nosítható. A fűznél lehetőleg marad­iunk az árterületen kívül, mert a folyók a hegyekből lezúduló víz hatására napok alatt kilép­hetnek medrükből. Bőséges élelem legyen a családoknál, mert a fűzről való hordás ha­tására annyira megindul a fia­sítás, hogy ha az idő hűvös és nincs természetes nektár, az élelem igen hamar vészesen csökken. Ha viszont jó az kló, a leszű­kített fészekben a család meg­szorul, tehát gyakori ellenőr­zés mellett a fészket bővíteni kell. A gyümölcs veszélyes, de jó méh legelő. Nagy eredményt nem ad, de a fejlődést igen elősegíti. A repce már március végén megmutatja, hogy hol lesz érdemes gyűjteni az állo­mánnyal. Vigyázzunk azonban a repcefényhogár elleni vegy­szeres védekezésre. Minden vándoroltatás esetén tájéko­zódjunk az illető mezőgazda­­sági üzemben, hogy , ne érje károsodás az állományt. Ne fe­ledkezzünk meg a tartaléklege­lőről sem, hogy ne érjen ben­nünket kellemetlen meglepe­tés. Az időszerű tennivalók vég­zése során mindig határozot­tan, de átgondoltan cseleked­jünk. Nem árt, ha a korábbt tapasztalatainkat a szakiroda­lomban találtakkal is kibnvlt- Jük. — M—

Next

/
Thumbnails
Contents