Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-03-28 / 12. szám

SZABAD FÖLDMŰVES. 1987. március 28. 6 •A A kör tagjai — balról: Brigán De­zső, Škuta Ferenc, Bngyács Sándor. Peter Skala. Pše­­nák Erzsébet. (A szerző felv.) Gerstner István testom övészt — évekkel ezelőtt — komolyan foglalkoztatta a gondolat: Štúrovóban számos műkedvelő képzőművész tevékenykedik, ám mindannyian csak a „saját szakállukra“, a saját lehetőségeikhez‘mér­ten ... Mi lenne, ha ezeket az embereket egységbe tö­­mörítenénk? A szervezettség mind az ők,'mind a társa­dalom igényeit hatásosabban szolgálná. A gondolatot tettek követték. A festőművész Lábik Jánossal, az ismert műkedvelő restövei együtt 1982-ben képzőművészeti kört alapított a Štúrovói Művelődési Ház kebelében. Megkez­dődött a közös munka: rajzgyakorlatok, a különféle technikák elsajátítása, festés kint a természetben, ki­állítások szervezése A tagok közül a kitartóbbak ma­radtak. a többiek kiváltak... Egy szép téli estén a kör tagjainak társaságában ke­restük közösen a választ arra, vajon mit is jelent a gya­korló képzőművésznek, ha egy alkotóközösség, történe­tesen egy kör tagja. A kérdés feltételezett negatív olda­lát is megvizsgáltuk: az alkotót nem zavarja-e a „véle­ményáradat“, az alkotóközösség tagjainak — nem min­dig pontos — véleményei? Bugyács Sándor nagyon érde­kesen, egyénien válaszolt a kérdés első részére: — A cselekvés alapfeltételeinek a megteremtése az alapinformáció. A kör — ennek megszerzésére — nagy­szerű fórum Hogy mit Is értek ezalatt? Ha például el­mondom valakinek azt, hogy rajzolni nemcsak grafittal, zsírkrétával, tussal, hanem hldegtűvel is lehet, kezébe adom neki az ehhez szükséges eszközöket, az érdeklődő előtt egy kapu nyílik meg. Vagy például: ha eljön kö­zénk Gerstner István, s csak úgy futtában tájékoztatja valamelyik kezdő tagunkat arról, hogy Bratislavában hol vásárolhat vásznat és .vakkeretet“, ez már magában sem kis dolog. Sokszor Ilyennel „indul be“ az egész, s utána már csak az egyén aselekvőkészségétöl és tehetségétől függ, hogy lesz e ereje a kitartó munkához. /fz alap­tudás elsajátítása után később a „nagy információkat“ — ahogy ezt mi magunk között nevezzük — az alkotó már önmagában kell hogy felfedezze, hiszen az alkotás alapfeltétele a sajátos hang. Minél tovább feszegettük a kérdéseket, annál nyilván­valóbbá vált a kör pozitív szerepe. Ez a csoportosulás abban a szerencsés helyzetben van, hogy tagjai között mondhat olyan tapasztalt alkotókat, tehát kiállító művé­szeket, akik sok jó tanáccsal látják el fiatalabb társai­kat Lábik János például nemcsak Itthon, de Magyar­­országon is gyakran kiállít Emellett sok olyan művész­barátja van, akik lelkes támogatói a körnek, akik idő­közönként művészetileg is értékpllk. „megmérik“ a ta­gok legújabb munkáit. Simányi Lajos, a kör lelkes vezetője rendelkezik min­den olyan adottsággal, amely egy alkotóközösség veze­téséhez szükséges A 82 esztendős Lajos bácsi mögött ugyanis több évtizedes pedagógusi pálya áll: például a Nltral Pedagógia Fakultáson ts tanított. Ezek után tíz évig a művészeti iskola rajzosztályát vezette Stúrovó­­ban. Emellett folyamatosan alkotott, így 16 önálló ki­állítást mondhat maga mögött Tehát olyan — mind pe­dagógusi, mind szakmai szempontból — kiváló, felké­szült vezetővel rendelkezik a štúrovói képzőművészeti kör, aki „gyerekeit“ önbecsülésre neveli, aki megtanítja őket az ecset, a ceruza kezelésére. A tagok közül töb­ben Is tanítómesternek vallják őt, aki előrehaladott ko­rát meghazudtolva becsülettel teljesíti a jövőt szolgáló — hadd mondjuk így — „diófaültetö“ tevékenységét. A képzőművészeti kör tagjaival legutóbbi štúrovói ki­állításukon ismerkedhettem meg. Úgy érzem, ezek az emberek, a legkitartóbbak, valóban megérdemlik, hogy — ha csak dióhéjban is — bemutassuk őket, szóljunk munkásságukról. LÁBIK JÁNOS 1931-ben született štúrovóban. Első ki­állítása 1954-ben volt Plzeňben. 1979-től az esztergomi képzőművészeti kör és a magyarországi Labor NIM nevű alkotóközösség tagja. Csehszlovákiában 10 alkalommal, Magyarországon 11 alkalommal rendezték meg önálló kiállítását, emellett számos csoportos bemutatkozáson vett részt. A tehetséges Lábik jános tágabb környezeté­nek: a Dunamenti tájnak, a Dél-Garamvölgyének és az Ipoly vidékének a festője. A lágy tónusok, a szelíd vo­nalvezetés jellemzi tájképeit. PSENÄK ERZSÉBET 1931-ben született Érsekújvárott (Nové Zámky). Gyermekkora óta rajzói. 17 évesen már olajjal próbálkozik. Tájképkompozlcióiban, csendéletei­ben, régi mesterek tökélyre törekedő festésmódját kö­veti. Pšenákné mestere a finom ecsetmunkának. Talál­kozásunkkor elmondta, hogy a fejlődés terén a štúrovói képzőművészen kör nagyon sokat adott neki, s az itt érvényben lévő egészséges kritika az б hasznát is szol­gálja. Az említett alkotógárdával már négy alkalommal vett részt csoportos kiállításon. BUGYÁCS SÁNDOR 1951-ben született Štúrovóban. Im­már 20 éve foglalkozik rajzzal, festészettel. Önálló ki­állítása mellett számos csoportos tárlaton állította kt munkáit. Részt vett a nyárt zebegényt alkotótábor mun­kájában is, ahol sokat tanult, sokat tapasztalt. Bugyács Sándor erőssége a grafika. Röntgen-laboránsl hivatása mellett, ceruzája segítségével, az élet eseményeit is röntgengép alá teszi. PETER SKALA, 1958-ban született Medzilaborcéban. Az üvegipart szakközépiskola elvégzése után a prešov! Ľu­­dib tervezője volt. Jelenleg az Érsekújvári Járási Nép­művelési Intézet propagandaosztályán dolgozik. Szabad­idejét rajzolással, festéssel* tölti. Peter Skala jó szín­érzékkel, nagyszerű komponáló-készséggel készíti táj­képeit, rajzait. Štúrovói első önálló kiállítása is azt bi­zonyította, hogy a fiatal alkotó reményteljes pálya előtt áll. A negyvenéves BRIGÁN DEZS.Ö kora gyermekkora óta rajzol, fest. Később — már tanítói pályája folyamán — elsajátította a vonal- és a szépírást, melyet környezeté­ben ma Is hasznosít. Korábban festményeivel vett részt csoportklállításokon, majd némi „szünet“ állt be alkotói munkájában. A štúrovói kör Ismét „aktivizálta“, ma már folyamatosan fest. Brigán Dezső az utolsó Időszakban akvarellfestéssel foglalkozik. Készül első önálló kiállí- Jására. A 61 éves ŠKUTA FERENC nyugdíjas a kör megalaku­lása óta lelkes tagja a csoportnak. Habár korábban munkásfoglalkozású, Feri bácsi szintén kora ifjúsága óta foglalkozik fesztészettel, az utolsó tíz év az, amely alko­tói pályája folyamán a legtermékenyebbnek mondható. Skuta Ferenc a régi festőiskolák stílusát követi. Táj­képein nagy szerepe (van a fény árnyék Játéknak, a szín szerepének. Feri bácsi kedvtelése kitűnő példa arra, mi­ként is lehet idős korban is olyan tevékenységet foly­tatni, amely mind a saját, mind környezete számára értéket jelentő, hasznos. ** Gerstner István kezdeményezésének helyességét ma már számos kiváló eredmény Igazolja. Így tehát hadd kívánjunk mindannyian a kör vezetőjének és tagjainak sok-sok örömet adó élményt, kiállításokkal „szegélye­zett“, tartalmas alkotópályát. KALITA GÁBOR A- Simonyi Lajos körvezető • ■* Lábik János, a képzőművészeti kör lelkes szervezője Az alkohol bűvöletében Barátunk, a csempéző folyvást ar­ról panaszkodik, hogy kevés a sza­badideje. Főleg azóta, amióta elsza­porodtak az egyéni lakásépítők, nőtt meg a tekintélye. Gyakran keresik őt a lakásán, a megrendelést nem uta­sítja vissza. Sőt, örül, tudatosítla, hogy mégiscsak jó szakember. Bará­tunknak olyan sok a dolga, hogy nem tudja, mikor kezdje, és hol je/ezze be a napot. Annyit fusizik, hogy a kime­rültségtől aludni sem tud. Álmatlan­ságok gyötrik. Össze vissza jetreng az elhasznált heverön. Vagy fel-alá mászkál a lakásban, az ajtókat csap­kodja, nagyokat nyög, a gyomrát fáj­lalta. Mindez tart egészen addig, amíg el nem alszik. Ha elalszik, egy­folytában horkol, ameddig kedve tárt­tá. Megteheti, nem zavarja senki. Mégha zavarná is, olyan mélyen al­szik, hogy ágyúszóra se ébredne fel. Ilyenkor szólhat a dzsessz-muzsika, veszekedhet az asszony, bőghet a gyerek, károghat a varjú. Barátunk alszik a Valeriána és az alkohol bű­völetében. Kábultan ébred, fél óráig Is eltart, amíg föleszmél. Azután az órájára te­kint: — Hűha, de elaludtam — mor­molja magában és szidja az eget, de legfőképpen az asszonyt, aki hális­­tennek nincs a közelében. Magára öl­ti megszokott ruhadarabjait, gyorsan megborotválkozik, megmosakszik, zsebre teszi maradék pénzét, bezárja maga mögött az ajtót, siet az autó­buszmegállóhoz, melyre különösmód haragszik, főleg akkor jön dühbe, a­­mikor az orra előtt robog el az autó­busz. Barátunk ioporzékolva várakozik. Zsebredugott kézzel, türelmetlenül járkálja körbe a buszmegállót. Az or­ra kivirágzik, ósz halántéka megde­­resedlk, libabórös az egész ember. Látszik rajta, hogy beteg... A sorbanállást sokáig nem bírja elviselni. Kilép hát a sorból, s ciga­rettára gyújt. Eqy-két szippantás után eldobja, mert megérkezik a busz. Barátunk tolakszik, nehogy lemarad­jon. Vafon hová,siet? Munkába, kór­házba, találkozóra, be nem fejezett jusimunkára...? Kiszállva az atuóbuszból, ismét az Órájára pillant, máris jobb kedvre hangolódik. Gyors léptekkel halad a kicsi parkon keresztül. Az egyik szűk utcában a zöldrefesteti kis presszóba tér be. A jól Ismert pincémé kitalál­ja barátunk gondolatát. Rögtön a bár­pultra teszi a féldecit, kedves mosoly kíséretében. Barátunk természetesen nyájasan megköszöni a kedves fo­gadtatást, és gyorsan elillan. A féldeci boróka görcsoldőszerként hatott. Lépteit rövidebbre fogja, bal­lag a sziporkázó télben. A várva várt tíz óra Is elérkezik, barátunk most már bátrabban tér be a legközelebbi talponállóba. Mindjárt üdvözli őt az egyik haverja, a talponálló törzsven­dége, a rokkant bokszoló, gáz- és víz­vezeték szerelő. Féldecit isznak sör­rel keverve. Megoldódik a nyelvük.­­beszélget nek. viccelődnek, vitatkoz­nak, a vécén azt sem tudják, miről tereferélnek, tény. hogy tülk’abálják egymást. Az győz, akinek erősebb a hangja. Fejeieiejére áll a világi Megegyez­nek. Hazamennek. A mindenhez értő kis bokszoló megkezdi a munkát: a vadonatúj, népi jaraqású szekrényen. Veszi a hatalmas villanyfúrói. s olyan nagy lyukai fúr belé, hogy ketté törik a fafaragás. A csempézó dorgálására abbahagyja az asztalos­munkál. Veszi* a harapófogót, s meg­ereszti a radiátor légcsapját. Kényel­mesen elhelyézkedik a föl elbán, egyik kezében sörösüveg, a másikban égő cigaretta. Mind a ketten elbüvölten nézik, hogyan szökken ki a langyos víz a tapétára és a szőnyegre, Л kis bokszoló gondol egyet, gyorsan intéz­kedik, elzárja a szelepet még mielőtt komolyabb baj érné a házat. A radiá­tor perceken belül forró, a szobában is gyorsan emelkedik a hőmérséklet, ablakot kell nyitni. Mint aki jól végezte dolgát, a két haver összenéz, mert közben elfogy a sör. Megint az órát nézik. Gyorsan összeszedik a lakásban található üve­get, s a kis bokszoló úgy rohan ki a lakásból, hogy az üzletig meg sem áll. Már Itt is van. Tojást sütnek, ke­nyeret pirítanak, leülnek, esznek, sö­röznek, cigarettáznak. Beszélgetnek, sőt óbőgatnak. Asztalra dőlnek, elal­szanak. Felébrednek. — Aludj Itt haver — szól nagy ál­mosan a csempézö. — Hová mennél ebben a hideg éjszakában, hisz nin­csen lakásod. A Jancsi haverod kido­bott. Ancsához akarsz menni, mi? Csakhogy Ancsl nem enged be, vedd tudomásul, neki a plja kell, nem te. Ajánlom neked, feküdj le, ahová akarsz, mert különben kint rekedsz a hideg éjszakában, és reggelre meg­fagysz. Csinálj, amit akarsz, én me­gyek aludni. A kis bokszoló megborotválkozik, megmosakszik, megtörülközik, felöl­tözik, és menni akar. — No isten áldjon — búcsúzik le­­hángoltan. — Ha tetszik, ha nem, el­veszek egy sört, hogy legyen éjjel­re is. — Nem adom — kiáltja indulato­san barátunk. — Ezt a keveset már nem .adom, és menj a fenébeI — Ha nem adod, ellopom — köte­kedik a kis bokszoló. Es amikor ba­rátunk elszunnyad, táskájába teszi a maradék sört, és gyorsan távozik. Nagy Teréz Éltetik a pislákoló lángot (Balajti László felvétele) főn próbát tartunk. Mecénásunk, pártfogónk nincsen. Teljesen a Cse­­madok helyi szervezetére vagyunk utalva. Eddig mindössze egy alkalom­mal kaptunk anyagi támogatást a Ri­maszombati (Rimavská Sobota) Járá­si Nemzeti Bizottságától. A negyven­ezer koronányi adományból „felöltöz­tettük“ az énekkart. Sem a helyi ál­lami gazdaság, sem pedig a környék ipari üzemei nem hajlandók bennün­ket támogatni. Az utazási kiadásain­kat így alkalomadtán összepótoljuk. A kóruséneklésről azonban még ilyen mostoha körülmények közepette sem akarunk lemondani. Amíg legalább ketten leszünk: énekelünk! Amíg csak pislákolni fog bennünk az édes­anyai „örökség“. Repertoárunk meg­lehetősen gazdag: népdalfeldolgozá­sokból, a barokk zeneirodalomból és a mai szerzők müveiből eddig mint­egy hatvan többszólamú kórusművel, és több tucatnyi egyszólamú népdallal „töltöttük fel“ magunkat. Tízéves év­fordulónkra ünnepi bemutatót tartot­tunk, amelyre sajnos — ki tudja, mi­ért — a Rimaszombati járásból még az énekkarok vezetői sem jöttek el... (korcsmáros) Ä Csemadok Šafárlkovói Helyi Szer­vezetének Vegyeskara tizenkét esz­tendeje alakult meg. Azóta szünet nélkül művelik a dalkultúrát. — öt éven át tagja voltam a Cseh­szlovákiai Magyar , Tanítók Központi Énekkarának, azután a Csemadok he­lyi szervezete vezetőségének felkéré­sére elvállaltam a vegyeskar vezeté­sét — mondja Brassó Katalin, a Ša­­fárikovői Mővészeti Iskola igazgatója. — Kezdetben huszonegyen voltunk, majd negyvenkettőre gyarapodott a dalkedvelök lelkes tábora. Azóta ismét á felére apadt a kórus, de azok kő­iében, akik hűek maradtak a közös éneklés eszméjéhez, az időnkénti megtorpanások egyszer sem öltöttek olyan méretet, hogy abbahagytuk volna a munkát. Megszereztük és megvédtük az aranykoszorús minősí­tést, s minden kínálkozó alkalmat megragadtunk, hogy a gombaszögi és a városi ünnepségeken kívül a kör­nyező falvakban is bemutatkozhas­sunk. Évente fellépünk az énekkarok járási seregszemléjén, valamint a já­rási dal- és táncünnepélyen. Az utób­bi hónapokban a törzstagok felcsepe­redő leánykáival újra kezd gyarapod­ni a vegyeskar létszáma. Minden hét-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents