Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-28 / 8. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES. 1987. február 28. Életük az autó SZAKOKTATÓK KÖZÖTT Űj élet Naponta találkozhatunk tanulógépkocsíkka! az útiatokon. A Honvédelmi Szövetség keretében sok ezren satátítjék el az autóvezetés „tudományát“. jogosítványt szerezni ma már korkövetelménvnek tekinthető! Klrálvhelmecen f Kráľov. Chlmecl harmincöt évvel ezelőtt lőtt létre az autósiskola, vagyis a Honvédelmi Szövetség megalakulásával egvidőben Jelenleg öt hivatásos szakoktatója és öt külső munkatársa van. Szo'ák Sándor szakoktató most érkezett vissza huszonharmadszor „Föld körüli útfáról“. Pontosan huszonhat évvel ezelőtt ült be e'őször a evakorlóautó több első ülésébe, s azóta közel 1 millió kilométert tanított — baleset nélküt. — Amikor Idekerültem, egyáltalán nem volt semmilyen helyiségünk, ahol az elméleti előadásokat megtartottuk volna... Ezért mindig oda iártunk, ahol befogadtak bennünket. ígv rendeztünk kurzusokat pl. Tiszacsertiőn (Čierna n. Tisoul. Szomotoron (Somotorl. Bodrogszerdahelven f Streda nad Bodrogom! Szőlőskén íVtniőkvl és másutt. szetett ’ mondattal is remekül jellemzi a hőst: „S. Levin egykori alkoholista, a kontinenst átszelő hosszú és fárasztó utazás után, 1950 augusztusának utolsó vasárnapján, estefelé szállt le a vonatról a Cascadla állambeli Marathonban. Szakállas volt, holtfáradt, és magányos.“ Az események úgy alakulnak, hogy hősünket magánéletében állandó kudarcok érik. igaz, az egyetemen jól végzi a munkáját. Viszont míg partnerkapcsolataiban csak a kaland lehetőségét látja, addig törvényszerűen póruljár. Végillis egyik kollégája, Gerald Gilley feleségével, Pauline-nal hozza össze a véletlen. Végre megtalálja azt a nőt, aki viszontszeretí őt. Ám Levin foggal-körömmel küzd az ösztönei és a józan esze ellen. Fél ettől a kapcsolattól, nem bízik önmagában. Gilley-ék mindkét gyermeke — a férj betegsége miatt — örökbefogadott, látszólag szilárd egységet alkot a család. Itt tűnik ki Levin erkölcsössége a leginkább, amikor lelklismeretfurdalást érez azért, mert beékelődött egy családba. Nyomasztja őt a múltja, s leginkább az, hogy az új életét nem így képzelte el. Nem tehet mást. vállalja a sorsát, s kiutat keres az útvesztőből. Időszakos tartózkodása Paultne-től egyfajta tudatos menekülés az érzései elől. Egyszer meg is kérdi önmagától: „Hol van az én életem? Ml lett belőlem? Ifjúságom, elveszett ifjúságom.“ A már elveszni látszó szerelem újra feléled, a vágy beteljesül. Levin rájön, hogy az új életet még nem találta meg, de a társat a kereséséhez igen! Együtt indulnak el, hogy új életet kezdjenek, Pauline szive alatt Levin gyermekével. Malamudot az emberi lélek végtelen erőforrásai írójának is nevezik, s ez valóban így van. Ez teszi izgalmassá minden könyvét a tartalmi gazdaságon és a mesterien megrajzolt cselekményen kívül. Ebben a regényben érdemes odafigyelni az író szimbolikájára. Már a könyv elején apró, jelentéktelennek tűnő képek, mozzanatok utalnak a későbbi fejleményekre. Levin megálmodja, nem jött jó helyre: „Levln, menj haza!“ — kiált rá az őrjöngő hal. Vagy: Pauline dicséri a férje fényképésztehetségét. A későbbiekben azonban kiderül. hogy Gerald titkon lefényképezte a feleségét és volt szerelmét. Leo Duffyt mezítelenül, s a képet mintegy bizonyítékként őrizte a felesége házasságtöréséről. Vagy: Levinnek át kell öltöznie Gerald nadrágjába, mert véletlenül leöntik kávéval. Később ő lép a helyébe, mint Pauline szerelme. Talán ennyi (s elég ahhoz, hogy szemléltessük az író remekléseit. A könyv kellemes olvasmány és egyben tanulság. Szilágyi Tibor fordítása stllusremeklés. A látszólag banális történet hátterében óriási energiák működnek, amelyek meghatározzák a könyv végkifejletét. A végső tanulság — amiért a könyvet megéri elolvasni — a következő: a harcot sosem szabad feladni, az újjászületés lehetősége bennünk vanl M. S. Amikor elolvastam Bernard Malamud: Oj ÉLET című könyvét, elhatároztam. írok róla néhány sort annál az egyszerű oknál fogva, hogy művelt tel lesen méltatlanul kevesen Ismerik és olvassák. Malamud kétségkívül a világirodalom legjelesebb prózairól közé tartozik. Mit kell tudni életének főbb állomásairól? Oroszországból bevándorolt zsidó család sarjaként Brooklynban született 1914- hen. A Columbia egyetem elvégzése után előbb középiskolában, majd 1949-től különböző egyetemeken, köztük a Harvardon Is tanított. 1985-ben hunvt el. Munkásságára a tudatosság és az igényesség jellemző. A későn érő írók közé tartozik Első regénye az ÖSTEHETSÉG {1952]. amely megfilmesítve a közelmúltban a filmszínházainkban Is megtekinthető volt. Ezt követte A SEGÉD (1957). az Cl ÉLET (1961); A MESTEREMBER (1986). A LAKÖK (1971) és végül az ISTENI KEGYELEM (1982). A regényeken kívül kitűnő novellákat Is irt, amelyek különkülőn egy-egy stilusremeklésnek tekinthetők. Ezekből nyújt válogatást AZ ELSŐ НЁТ ESZTENDŐ c. kötet. A novellák hősei a New York-i zsidó kisemberek, akik környezetük, a nyomor szorítása alól. sorsuk elől nem tudnak menekülni. Rövid kis mesterművekröl van szó amelyek hatásuk alá gyűrik az olvasót, s nehéz, csaknem megoldhatatlan erkölcsi konfliktus elé állítják. Ezek az emberek keresik elveszett hitüket és a szemetet. Sokszor szinte megbénítja őket ennek a nagv szeretetéhségnek a nyomása. Előbb vagy utóbb rá kell jönniük, hogy zsákutcájukból csak a szeretet és a túlzott önzésüktől való megszabadulás az egvetlen lehetőség, mőd a szabadulásra. Az író az életből 161 ismeri ezeket a hősöket, szeretettel ír röluk, tragikus életmód jukrób. A másik eddig magyarul megjelent elbeszéléskötete A BESZÉLŐ LŐ (1980). Ezek az írások ts a New York-i értelmiségiek és hivatalnokok életéről szólnak. Az írő nevét elsősorban A MESTEREMBER című regénye fémjelzi. Ennél öt évvel korábban írta az Oj életet, amely Immár második kiadását érte meg Magyarországon. Malamud ebben a müvében is az önmagát kereső, sorsával meg nem alkuvó embert ábrázolja. Ilyen a könyv hőse. Seymour Levln, aki ú( életei keresve az ország keleti, végéből elindul nyugatra az „új élet“ nyomában. Az író egy öszletöltése után nagyon sokan élethivatásként, vagyis szakmaként folytatták a „sofőrködést“. Hajdú István annak idején itt sajátította el az autóvezetés tudományát, több mint tíz éve pedig hivatásos oktató. — Mindig vonzódtam a gépekhez. A gépállomáson dolgoztam, aztán Itt sikerült fogosttvánvt szereznem. Szóval még a katonaság után a vágyam teljesült, mert felvettek az autósiskolába. Azóta Hajdú István életének, mindennapjainak is része az autó. Ml- Iven gyakorlati hasznát látta munkaiának? Elárulta, hogv sok előnyös tulafdonság fejlődött ki benne, ilyen a rugalmasság, a gyors helyzetmegítélés, s egyben a higgadtság. Szeretne mé? nagyon sok autöst nevelni. — Milyenek a tanulók? — kérdeztem a mindig udvarias, halk szavú Tarcali Istvántól, akit eddig még nem „borított k!“ semmiféle közlekedési veszélvbelvzet. tanulói ügyetlenség. — Milyenek? — kérdez vissza, mintha a nevükben beszélne. — Igényesek. érdeklődnek a technika iránt, látszik rajtuk, hogy szeretnének jó autóvezetők lenni. — Ez sikerül is? — Ahogy az emberek sem egyformák, az autóvezető-jelöltek között is előfordul kapkodó. Ideges természetű égvén. Mésfs az idősebb korosztály taeial között találni a legtöbb gyenge tanulót, annálfogva. hoev egy bizonyos kor elérése után lassulnak az ember reflexet. Volt már nekünk hatvankét éves tanulónk Is. Szemén István az Idősebb szakoktatók közé tartozik. Nosztalgiával gondol vissza egv-egy tanulóiéra. — azokra, akik nvomot hagvtak életében. Akadt olyan, aki a szokásos 240 kilométer helyett 400 kilométert vezetett, mégsem mert vizsgára menni, annyira nem bízott magában. — Naponta 160 kilométert teszek meg a tanoncokkal — igv Szemén István. — Ez évente több mint 35 ezer kilométer, ami elég sok. mert nagy részét sűrű forgalomban kel! megtenni Évente több alkalommal rendezünk ügyességi versenyt, és büszke vagyok rá. hogy tanulóim közül többen nyertek ilyen versenyeket. Tarcali István befejezésül elmondta. hogv Kirátvhelmecen évente mintegy hatszázan szereznek logosítvánvt. Legtöbben személygépkocsira, de iónéhánvan tehergépkocsira és autóbuszra is. Ezenkívül ők végzik az üzemekben a hivatásos gépkocsivezetők továbbképzését is. Évente 3—4 kurzust rendeznek. Egv-egv kurzus Időtartama hat hét, de van négvhőnapos is. A várakozási idő a korábbi két évről mindössze négv hónapra csökkent. Iliéi Bertalan JEGYZET „Kalamita“ Minden egyéb ügyem-bafom melleti egy nyelvészeti probléma Jurdal már hetek óta. Nevezetesen: a „kalamita' szlovák kifejezés Jelentéshü, tartalmat és fogalmat egyaránt fedő, szabatos magyar fordítása. Minthogy Január tizenvalahönyadika után igencsak sűrűn találkozhattunk ezzel a szóval — főleg a honi sajtóban, rádióban ás televízióban —, megfejtése nem ígért semmi különösebb nehézséget. Arra már az első felületes elemzés során rájöttem, hogy valamilyen vonatkozásban a hóval áll összefüggésben. Azt is viszonylag gyorsan kiokoskodtam, hogy itt aligha valamiféle békés, idillikus karácsonyi havazásról van szó; már csak azért sem, mert azt a bizonyos szót, mint már említettem, január közepétől kezdtük sűrűbben emlegetni. De főleg azért, mert — s ez már a szövegkörnyezetből, tudományosabban a kontextusból tűnt ki — ez távolról sem valami idillikus, betlehemi Jelenség, hanem olyasmi, ami nagyon rosszI Ártalmas! A társadalom életének normális folyását megbénító! Gazdaságot, kereskedelmet. közlekedést gúzsba kötőt Mindezek tudatában voltam tehát kénytelen folytatni vizsgálódásaimat, s keresni a megfelelő kifefezést. Elsőként elővettem a legkézenfekvőbbnek tűnő szót: hóvihar. Rövid gondolkodás után azonban kénytelen / voltam elvetni. Mert a hóvihar, az igenis lehet akár idilli látványosság is. mondjuk egy jó meleg falust kuckó ablakából nézve. Vagy akár egy városi panelház erkélyéről szemlélve, miközben az utcán száguldoznak a hóekék, aminek a megnyugtató tuda„Színésznek lenni a legrangosabb dolog e világon. A színjáték olyan, mint a vallás, föláldozod maRaú érte. s hirtelen úgy találod hogv nem marad időd barátokra, szerelmekre Ezt nehezen értik meg Nem tudsz már találkozni senkivel. Egyedül maradsz e koncentrációiddal, a képzeleteddel. Ez minden. Színész vagy.“ (lames Deanl Turner Zsigmond Mint minden érdekes emberről — egyéniségről —, róla Is legendák kereingenek. Ezek a legendák sok mindenre jók, de leginkább arra valók, hogy — megrémítsék vagy bátorítsák, vagy egyszerűen csak ámulatba ejtsék a fiatal - kollégákat, színésznőiteket. Az egyik „legenda“ szerint: „Dzsoni minden bemutató után hajnalban indul haza; útközben azonban megáll a szombati piac kellős közepén, vész egv csokor szegfűt — és megeszi. Minden bemutató után szegfűt reggelizik ...“ Ez a legenda olvan szép. bogv szebbet kitalálni sem lehetne. Néhányszor már incselkedett velem a „kisördög“, hogv utánajárjak, mi igaz mindebből — fáiéiról azonban mindig visszatértem. Miért? Mert ez a „legenda“ ígv szép. Ha egvszer is a nyomába erednénk, vagy firtani kezdenénk a valódiságát, rögtön odalenne a bamvassága, a törékenysége: elillanna az a varázslat, amelv a színházakat — köztük a Magvar Területi Színházat is — körbelengi ... Egv másik „legenda“ szerint: — „Dzsoni — a császár...“ Lehet, hogv ez a világirodalom legrövidebb, legtömörebb legendája. Ennek a tömörségnek azonban a pályán eltöltőd negyvennégy év a fedezete . .. [Életem értelmét a színpadon eltöltött két-három óra adja" — nyilatkozta egy évvel ezelőtt. „Egyébként szeretem, ha békén hagynak.“j Általában zárkózott embernek tartják. Szűkszavú beszélgetőpartner — nehezen megszólaló típus. Idegességét sokszor leplezni tudja, de a próbák vagy az előadások szünetében, amikor egyedül sétálgat — vagy amikor reggel megérkezik a színházba —, a szeméből, a lépteiből csak úgy árad a szigorúság ... Ilyenkor senki sem mer szólni hozzá. Zárkózottsága és nyugalma fenséges — akár egy császáré ... „Dzsoni“ tényleg sziorú — de leginkább önmagához. A kollégáit például alkalomról alkalomra ámulatba ejti tökéletes szöyegtudásával. Azok közé a színészek közé tartozik, akiknek a „szöveg“ a mindene. Vagyis töprengő, analitikus alkat. Elsősorban a megformálandó figura gondolatairagondolkodására kiváncsi, aztán az érzelmeire, amelyek mögött mindig átélhető, valóságos érzéseket akar kitapintatni, s csak ezek után veszi nagyító alá az elsajátítandó hős cselekedeteit — és soha sem fordítva... Mindig támpontokat keres, mindig mindennek az okára kíváncsi, f„Ingerültté válók, ha olyat kell csinálnom, amtnek nyoma sincs a darabban, mert akkor nem tudok töprengeni, kérdezni, alkotni“ — nyilatkozta egy másik alkalommal.) Ezek után már ném Is fog furcsának tűnni a harmadik legenda: „Dzsoni“ minden próbát idegesen kezd. Az első olvasópróbán tele van feszültséggel. Egyszerűen nem leli a helyét Általában addig-addlg „nyugtalankodik“, míg valakivel „össze nem tűzi a bajszát“, míg „egy csalétek a horgára nem akad“... Ettől aztán megnyugszik. S ml van a legenda túloldalán? („Olyan típusú színész vagyok, akinek a próbákon is tudnia keli, hogy mit miért tesz. Én sohasem bizonyultam alkalmasnak arra. hogy könnyedén kirázzak magamból egy-egy szerepet, egy-egy magatartást. Számomra az jelenti munkám igazi értékét, hogy a színház iránti szeretetemet nem hevertetem ' parlagon.“ I A nyugtalanság tehát nem jelent feltétlenül rendbontást... A kitartásáról és a fegyelmérőlfegyelmezettségéről több legenda Is kering. „Egy vidéki előadáson az álkellék helyett valódi kellékkel (fasámllval) ütötte fejbe kollégája, a kellékesek figyelmetlenségének következtében. _ Dzsoni menten elájult. A kulisszák mögött kellett fellocsolni... Mihelyt azonban magához tért, visszaszédelgett a színpadra és folytatta az előadást. A nézők azt hitték, mindez hozzátartozik a produkcióhoz ...“ Egy másik legenda ennél kegyetlenebb eseményt rögzít: „Körülbelül negyedóra volt hátra az előadásból, amikor Dzsoni rosszul lett a színpadon. Két kolléganője kapta el, hogy el ne zuhanjon. Ki akarták vinni a színpadról, nehogy a kezeik közt' múljon ki, de Dzsoni neift hagyta magát. Egy szót sem tudott már szólni, de a játék végéig a színen maradt — befejezte az előadást. A kórházban már alig tudott lelket verni balé az orvos ...“ Mindez csak legenda lenne? Kmeczkó Mihály tával zavartalanul gyönyörködhetünk az elemek logos téli dühöngésében. Márpedig annyit már tudok, hogy ez a valami rossz, csúnya, ártalmas, — egyszóval olyasmi, ami nekünk csak balt okoz! A hóvihart nyilván nem lehet mindezzel megvádolni, így hát ezt a kifejezést szomorú szívvel bár, de kihúztam a számbaföhető kifejezések listájáról. Aha. kaptam észbe, megvan az újabb támpontI Mert ez az izé —tanú rá a rádió, a televízió meg az összes újság — teljesen váratlanul, kiszámíthatatlanul, mondhatni jogtalanul jött! Önként adódott tehát az újabb fordítási változat: Hótámadás. Lényegretörőbben: Hó-orvtámadás. Ez az, ujjongtam magamban, ebben minden benne van: a hó is, meg minden rossz ts, amit a nyakunkba zúdítottt Mert hogyan jön ahhoz a hó, hogy csak úgy, egyszerűen három napig hullani merészel, ráadásul széllel, faggyal együtt, tekintet nélkül arra, hogy mi itten egészen másra vagyunk felkészülve!? Ültessük csak szépen a vádlottak padjára, kapja meg azt, amit megérdemeli Jogos dühkitörésem persze csak mellékepizöd az egészben, a lényeg az, hogy megoldottnak láttam a nyelvi problémámat. Egészen addig, amíg rá nem tekintettem a naptárra, s le nem olvastam róla: tél van. A legtélebb tél, január dereka. S hogy ez az én szófeftésem támadhatatlan lenne májustól szeptemberig, de ilyenkor — valahogy mégsem stimmel egészen. Mert ha nálunk eqyesek számára szokatlan is, de januárban azért tényleg elő szokott főidúlni, hogy esik a hő, s hozzá még a szél is fúj. Ha fól emlékszem, még valami hasonló dalocskát is énekelgettünk annak Ideién, ami azt bizonyítja. hogy a gyermekek iqenis tudják, hogy lehetséges Ilyesmi, csak a felnőttek lepődnek meg rajta. Ügy hogy szó sincsen itten semmiféle támadásról. a legkevésbé orvtámadásról: az történt csupán, hogy eljött a tél, uayanúgy és ugyahakkor, mint máskor. Kész, vége, befuccsoltam az egyszavas kifelezésekkel, feines más hátra, körül kell írni ezt a micsodát, mert olyasmiről szó sem lehet, hogy feladtam. Gyerünk, összegezzük újra mindazt, amit tudunk róla. Tehát: hó, szél, fagy — és mindezek eredményeképpen baf, sok baj. Csakhogy az első három szó ugyebár egyetlen eggyel is helyettesíthető: azzal, hogy’ TEL. S akkor megint ott vagyunk, ahol voltunk. A meqoldás kulcsa tehát alighanem a fenti összegezés második részében keresendő. Na persze! A sok haj... Hiába. így szokott az lenni, ha az ember egyoldalúan gondolkodik. Idáig csak nyelvészkedtem, szavakat rakosgatgattam — és csak most jutottak az eszembe a sínekhez fagyott villamosok, az el indíthat atlan autóbuszok, az utakat és az utoákat járhatatlanná tevő másfél méteres hótorlaszok, a világtól napokig elzárt faluk, sőt városok, a nyílt pályán megrekedt vonatok, s mindezek eredményeképpen a gyárakban napokig álló gépek, a bezárt iskolák, az ürességtől kongó hivatalok és egyéb munkahelyek ... Igen, EZ AZ, amire kitaláltuk és hetekig szajkóztuk a „kalamita" kifejezést. Ami ezek szerint nem jelent mást, mint hogy: itt a tél, és megint nem tudtunk mit kezdeni vele. Hó hullott, és megint nem tudtuk időben eltakarítani. Kemény fagyok jöttek és megint nem volt fagyálló gázolófűnk, és megint befagytak a vagonok mozdíihatalanná váltak a váltók. H°py azt mondtuk: fel vagyunk készülve a télre, aztán kiderült, hogy nem. A „kalamita" tehát: csűfos kudarc. elégtelenre végződött vizsga. A „kalamita“: hanyagság, felelőtlenség és hazudozás is egyben, amire — csak ügy mellékesen — millióink mentek rá. Aki jobb fordítást tud — írja meg VASS GYULA' Most viszont minden igénvt kielégítő épületünk van. korszerű autóparkkal. Három személygépkocsink és két teherautónk van. Mintegy háromezer lelölt tanulta meg keze alatt az autóvezetés „tudományát“. Nagyon sokan ismerik a Bodrogközben, valóságos dinasztiák tanítómestere. Tarcali István, a kis közösség megbízott vezetőle ígv tálékoztat a képzésről: — Fő feladatunk elsősorban a sorkötelesek kiképzése. A vizsgákon a katonai vizsgabiztos is télén van. E fiatalok közül a tényleges szolgálat ■4- Balról jobbra: Tarcali István. Haj dú István, Sugár Pál és Szoták Sándor, a királyhelme ci autóiskola szakoktatói.
