Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-20 / 51. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1986. december 20. Hirtelen nem tudok találóbb címet „fabrikálni“ ennek a fejezetnek. Persze írhattam volna. mást is, de minek, hiszen a lényeg a mondanivalóból úgyis kiderül. Meg aztán az igazság az,-hogy-nem válogathatok ám, hiszen a szóban forgó fantommal való találkát —- rendre lekéstem. Pedig, de sokat jártam utána...! Először egy öreg favágótól hallottam róla. Ö mesélt vagy tán inkább regélt hihetetlen dolgokat a hatalmas remetekanról — Keleti-Kárpátok vaddisznóbőrbe bújt lidércéről... Hitetlenkedve hallgattam a három métermázsás kanról szóló történetet. A Kárpátokban jómagam is zsákmányoltam két mázsát fölöző vaddisznót, ám a háromszáz kilósat — nem hittem, nem én! Csak mosolyogtam magamban. Bizonyára jócskán hozzátett az öreg. Ekkora kan, ez azért túlzás — gondoltam. Nyár derekán, őzrigyetés idején, Feri barátommal őzbakra láttam. Barátom halk mozdulatára azonnal elugrott. Nagyokat szökdécselve rohant, hanyattmomlok - menekült ,o Jiatalmas gabonatenger mélyébe. ‘Még szerencse, hogy hangos riasztásával- nem zavarta-meg a környéket. Tovább cserkeltünk az erdősáv mentén, toronyiránt a hegyeket-vülgyeket borító rengeteg felé. Az erdőhát fölött bíborvörös a nap fátyla. Lefekvés előtt — pazar aranyában fürdőzik. Halkulóban a madárdal, elcsendesedik a vidék. Békesség, nyugalom ereszkedik le a tájra. Csodálatos zavartalanság — a kárpáti vadon birodalma. Lenyűgözően szép a környék, ahol járunk. Szótlanul ballagunk, nincs kedvünk beszélgetni. Csak a kis patak egyhangú csobogása hallatszik. a völgyben, csupán az mesél szüntelen az élettelen köveknek. De oly csendesen és kedvesén, hogynem is zavar, inkább nyugtat... Társam kissé lemaradva köa {aníe/uja cserkeltünk. Az egyik erdőszegély mentén húzódó búzatáblában hatalmas csülkösvad csapájára bukkantam. Hamarjában eltévedt tinó nyomának néztem. Nem azé volt, hanem egy vaddisznóé! Ezt közösen állapítottuk meg a barátommal, így a tévedés lehetősége eleve ki volt zárva. Szótlanul bámultuk a vadcsapát, s elképedve tamáskodtunk. Ekkora vaddisznó...! 0- hatatlanul az öreg favágó jutott eszembe, az egyszerű erdőmunkás, aki oly lelkendezve beszélt nekem a titokzatos remetéről. Mégiscsak igaz lenne?! A nyomok egyértelműen ezt igazolták, s támasztották alá. A csapa gazaája — kétségkívül óriási méretű. Ekkora nyomokat még nem láttam. .. Aznap estig cserkeltünk és őzet hívtunk a szálasakban. Délután lőttem is egy hanyatló agancsú bakot. De már nem tudtam oly felszabadultan őrülni a zsákmánynak. Mint akit megbabonáztak, egyre csak a hatalmas vadon járt az eszem. Barátom megértett. A belsőmbe látott, mivel tudta, hogy mire fáj a fogam. Nem volt nehéz kitalálnia. Később megjegyezte, hogy mit szólnék ahhoz, ha éjszakára kint maradnánk lesni az erdőt övező földeken. .. ■ Hogy derült az ég, s majdnem teliholdas lesz az éjszaka. Hátha... Tüstént ráálltam, nem kellett engem nógatni. Éjfélig virrasztottunk, de eredmény nélkül. Özeken kívül nem láttunk semmit. Hazafelé ballagtávál értettem meg csak igazán: nem akármilyen fába vágtuk a fejszénket. Aki már vadászott remetekanra, csak az tudhatja, hogy ez valójában mit jelent. Az éjszaka leple alatt csavargó magányos remetét puskavégre kapni, nem akármilyen teljesítményt Es mégis! Másnap hirtelen felcsillant a remény... Mivel előző nap a mezőgazdasági földterület közé ékelt erdőben föl ugrottak sípra a bakok, ismét azon a környéken vadásztunk. Elsősorban Ferivel szerettem volna őzbakot lövetni, ezért híváskor mindig mellettem helyezkedett el. Sajnos, sok időnk már nem volt hátra, a nap rohamosan megközelítette a hegygerincet: vérvörös ágyába készülődött. Mi is szaporáztuk a lépteket, amikor pedig elértük a gabonatáblával határos erdősávol azonnal hívni kezdtem. Kisvártatva jel is tűnt egy őzbak a gabonatáblában, s egynnest felénk tartott. Ügy hetven lépésre előttünk megállt. Tovább már nem is hívtam, meri fiatal volt a jövevény, halálos vétek lett volna meglőni. Sportszerűtlennek számított volna, hiszen távcsövemmel is csak a fejét és az agancsát vet, ö is átadja magát a természet szépséges látványának. Meghitt, bensőséges hangulat áraszt el — a vadászepiber szívét betöltő idillikus varázslat. Egy különös világba cseppentem, ahol távol vagyok a rohanó élet zajától, ahol eltávolodnak a hétköznapi gondok, s messze-messze a szürke mindennapok bajai. Feri észrevétlenül fölzárkózott utánam, csak most veszem észre amikor már majd a sarkamra tapos. Megállunk, tanakodunk. Alkonyaiig talán még. futja egy-két hívásra az össze-' függő erdőség mentén. Aztán majd meglátjuk... D.e hívásra már nem volt idónk! Számításunkat hirtelen áthúzta a véletlen szerencse. Amikor a sűrű galagonyással benőtt vízmosásból kiléptünk — Feri barátom szinte szoborrá merevedett. Csak a feje mutatta jobbra az irányi. A nem várt, meglepetésszerű látvány valóban dermesztő volt. Mintha gyökere! ereszlel! volna a lábam, mozdulatlan sóbálvánnyá merevedtem én is. A vizmo'sás árkát szegélyező sűrűségből — szinte egyszerre léptünk elő —hatalmas méretű vadkan váltott ki a tisztásra. Felénk fordulva közeledett, mintegy bozontos szörnyeteg. Alig volt nyolcvan lépésre. Ё- reziem, hogy cselekedni keli, hiszen a nagy kan minden pillanatban észrevehet bennünket, ’ s nehány ugrással a sűrűbe futhat. Igen ám, csakhogy a puska a vállamon! Villámgyorsan döntöttem és egyetlen mozdulattal célbakaptam az agyarast. Erre aztán megtorpant, de mielőtt elugorhatott volna, sikerült leadnom a lövést. Még a, golyó becsapódását is hallottam, miután meghúztam a ravaszt. Erre aztán meglódult az óriás, mintha semmi sem történi volna. Látszólag sértetlenül rohant tovább. Egyenest az erdő felé iszkolt, tisztán mutatta az oldalát. Mielőtt- elérhette volna az erdőt — még két. lövés dördült. Barátom — sajnos, izgalmában — a váltócsövü puskájának a sörétes csövét sütötte el. Az ilyesmi is megtörténik:... Ferit vigasztalom, nyugtatom. Csak most veszem észre, hogy . reszket .a kezem, szépen citerázik. Cigarettázás közben dob bériünk rá, csak most. tudatosítjuk igazán, mi történt .valójában. A sokk halásQ oldódik, tel jesen azpnban mégsem ,tudunkл megnyugodni.................. . 1 Csak nem puskáztuk el a vénremelét? Hiszen -tisztán, háld-rozottan hallottam a másodikgolyó becsapódását is. De Háti miért nem jelzett?. •Legalább; egyszer megroggyantotta volna a tizenegy grammos" lövedék. Lelkemei kételyek - marcangolták. Barátom észre is vehette állapotomat, mert -ezúttal ■ ő kezdett biztatni. — Ne félj, nem ' ment világgá! A két golyót nem viszi messzire, gyorsan megtaláljuk az öreg reijiétét. ,Bárcsak a jele lenne igaz! Azzal is beérném —- gondoltam. 'Hihetetlen gyorsasággal szívtam -el'- a cigarettát. Alkonyodon. Elmosódott, elkomorodott — gyászos ruhát öltött a rengeteg... Nem bírtam tovább a tétlen várakozást. A rálövés helyére siettem, s a gyér növésű, csenevész legelőn nem találtam az elugrás nyomát. Érdekes, hiszen kétségtelen, hogy itt állt. De hát akkor miért nem ugrott a lövés után a közeli galagonyásba. Inkább választotta az erdő jelé vezető hosszabb utat, s ezalatt még két lövés dördült eV Valahogy erre futhatott tovább, ennél a bokornál ugorhalott a sűrűbe. Az erdő szélén magasabb a fű, meg kell, hogy találtuk. Igen, itt van.. .1 Mélyre hajolva veszem csak észre, hogy kisebb nagyobb barna foltokkal van megszórva a menekülés iránya: vér! . Tehát mégiscsak jól hallottam a golyó bevágódását. Látszólag kissé megnyugodtam. Ezt követően leültünk tanakodni. Feri azon a véleményen volt, hogy várjunk egy fertályórát legalább, és csak az után kövessük a vadcsapát. Igaza volt, időt kell adni a vadnak, hogy kivérezzen. De rohamosan sötétedik. Az ujjamra -tapadta vér már nem pirosak, inkább barna árnyalatú. Lámpa nélkül pedig lehetetlen az utánkeresés. Még szerencse, hogy Feri magánál hordja az ötélemes fókuszlámpájái. ■ Mindennképpen vakmerő vállalkozásnak lettünk a szereplői. ■ Képzeljük csak el: a sötét erdőben kóáobasnyira sem látunk,- a rengeteg peremét sűrű málnás övezi. Ha pedig ebben az irdatlan sűrűségben feküdt meg a nagy kan, s ha még van járt dny i ereje, akkor feltehetően támadni fog! Kézbe fogjuk a puskákat. Csőre töltünk, s megkezdjük az uíánkeresést. Feri közvetlen mellettem lépdel, bal kezével világit, jobbjában a puska. S zimte- fáj a markom, annyira szorítom a puska nyakát. Pattanásig feszülnek az idegek. Halántékomon örült tempóban dobol az ütőér. ■ Egyre beljebb furakodunk a sűrűbe. Örömmel nyugtázom, hogy bőséges vérfoltok kenődtek és csepegtek a zöld levelekre. Már észre sem veszem a tüskék szúrásait. Minden idegszúlammal figyelek: gyors kapáslövésre készen tartom a fegyvert. De nem volt rá szükség. Barátom hirtelen megtorpan, s egy sötét' foltra szegezi a fénycsóvát. Ott van! S valóban — a lámpa fényénél — ott feküdt a nagy' -aggaras. Mozdulatlanul pihent egy " galagonyabokor tövében. Óvatosan közeledtem. Az oldala csupa vér, két, golyó vágta sebből szivárog. Félelmetes, Impozáns látvány. Nem mindennapi zsákmány fekszik a lábam előtt. Lapockáját ragacsos, kemény gyantapajzs védi, illetve már csak védte. Pofájából fenyegetően merednek ki az agyarak. Szép, sértetlen agyarpár, lehet hét nyolc centi körül, ami kiáll az állkapocsból. Tehát nem lebecsülendő trófea. Feri barátom örömmel gratulál; s átadja a töretét. Aztán nyomatékosan kijelenti: — Ez nem a nagy remete, nem az a bizonyos fanlom...! Persze én nem hittem. Annál is inkább, mert a másnapi méretek tényleg meglepőek voltak: a nagyagyarak hossza 22,5 és 23 centimétert mutatott. A hatalmas test pedig — zsigerek nélkül — 194 kilogramm volt. . És Ferinek lett igaza. A hegyeket jártuk egy hűvös ősii délután. Az erdő mentén húzódó kukoricatarló szélén ismerős nyomokra bukkantunk. ■A „fantom“ volt... 'Nagy erővel nyomoztunk utána'. Sok-sok éjszakát áldoztunk fel ~ de hiába! A nagy kannák hírét se hallottuk, öt pedig senki nem látta. . .Megjött a tél. Nyomát regesrégen betemette a hó. Emlékét 'azonban nem tudja. Pedig szemtől szembe még soha nem találkoztunkI Bohács László Egy kedvtelés anatómiája A harminckét éves AMBRŰZS ISTVÁN a Szlovákiai Vadászok Szövetsége Rozsnyói (Rožňava) Járási Bizottságának a szakelőadója, s egyben a vadászlőtér gondnoka, pontosabban mindenese. Vizsgabíró. emellett vadászfegyvereket javít. Állatbőrök kitömésével is foglalkozik. Fiatal kora ellenére már most tartalmas vadászmúlttal büszké’kedhet Városi lakása egy szerényebb vadászati múzeumnak is bediene. Az előszobát trófeák galériája díszíti. Kanárimadarak hangja üdíti az ablakon beszüremlő város zaját. A vendégfogadó helyiség amolyan emlékszoba, ahol minden tárgynak megvan a maga érdekes története. Ogy is mondhatnám, hogy Pista eddigi életútjának tárgyakban megelevenedő színes dokumentumtárlata. A kitömött madarak — egy héja és egy, néhány napos kiskacsa — mellett szebbnél szebb szarvas-, illetve vaddisznótrófeák. — Tizennégy esztendőnyi „vadászkodásom“ ideje alatt 27 bikát, mintegy 70 vaddisznót és több tucat rókát kaptam puskavégre. A vadneve’és. illetve -selejtezés során felejthetetlen élményekben volt részem, számos érmes trófea lelt a jutalmam. Tavaly, az erdők legkecsesebb lakói huszonegy darab aganccsal „honorálták“ róluk való gondoskodásomat. A „bő termés“ legszebbjeiből csillárok, fogasok készültek, a maradék pedig a kerevet mellett csontpiramisba rakva várja a házigazda alkotó ötleteit, hogy majd díszes műtárgyakként élhessék tovább második életüket a természetet szerető vadászbarátok otthonaiban. Becses emlék, s egyben fontos vadászati kellék csüng a fogason. Egyik csehországi vadászbarátjától örökölte a míves kikészítésű bikahívó kürtöt, amelynek szaruanyagát valamikor egy derék szürkemagyar srarvavsmarha viselte a fején. Ezzel a legvalósághúbb utánzó hanghatást lehet elérni. Persze csak akkor, ha keltő gyakorlattal rendelkező . ember fújja. — Sok öreg vadászt ismerek, aki képtelen volt megtanulni ilyenen „játszani". Olyan ez a kürt, mint egy igazi, érzékeny fűvóshangszer: ha hamisan fújják, a „közönség“ elfordul, illetve a szarvasbika elhallgat, gyanút fog és a rejtekhelyen marad. Én rengeteg időt áldoztam a szarvasbikák udvarló vallomástételeinek, szólókoncertjeinek a meghallgatására és természetesen utánzására. Csak így voltam képes árnyalati — minden helyzetben más és más színezetű — különbségek megtanulására, s végső soron „bikanászinduló“ előadására. Az ízig-vérig.vadászember élménybeszámolóján átsüt a szenvedély. Bő szókinccsel áldották meg azok a könyvek, pontosabban az a könyvtárnyi szakirodalom, amelyet gyermekkorától halmozott fel lankadatlan tudásvágya. Kézmozdulatainak megjelenítő . geometriájával, hangitordozásának árnyaltságával és természetutánzó tehetségével képes visszaadni az élő erdő zajos, színes, valóságos hangulatát. Kevesek szerencséje az övé: hivatásszerűen élhet gyermekkori indíttatású kedvtelésének. — Egy évtizeddel ezelőtt me: zőgazdasági pályára készültem, s csak a véletlennek köszönhetem, hogy e'líóglalhattám e helyet. A véletlent persze' nagyban valószínűsítették az előzmények. .. Nyolc-, Illetve tízéves koromban Ambrúzs nagyapám kíséretében már az erdőket jártam. Agancsot kerestünk, kilestük a madarak fészekközeü viselkedését. Nagyapám tanitgatott, magyarázgatott, én pedig rengeteget kérdeztem. Mikor pedig már a szóból és az erejéből is kifogyott, a könyveket fogtam vallatőra. Kezdetben a madarak világa felé fordult az érdeklődésem. Tizennyolc éves, koromig állandóan madarakat tartottam — neveltem, tanulmányoztam, betanítottam. Később tagja lettem az akkor csak kizárólag Hradec Královéban működő solymászklubnak. Az első vércse úgy került hozzám, hogy kiszedtem egy drótosa pd a bő i ■ és aztán szakkönyvek, segítségével betanítottam. Még nem voltam húszéves, amikor a Szlovák Televízió mini solymászt. harmadmagammal együtt leszerződtetett egy úttörővállaikozásnak számító természetfilm-sorozat elkészítéséhez. Flindultünk a kipusztulöfélben lévő ragadozó madarak fészkelőhelyeiriék ’ a felkutatására. Két esztendőn át, naponta 10—15 órát 'dolgoztunk. A fészkelőhelyoken talált madarak nevelése, betanítása volt a legfőbb teendőhk. A ragadozó madarakat rheg "kellett szelídí(Ambrúzs Valéria felvételei) teni ahhoz, hogy természetes környezetükben vehessék filmre viselkedésüket. A munkacsoport központját Rozsnyón rendeztük be. Egy idehozott es nyúlvadászatra „betanított" kőszáli sas, a filmezés után anynyira megkedvelte a Szádelőivölgy vidékét, hogy vissza sem tért többé a Magas-Tátra birodalmába. Ettől fogva ezt a területet számítjuk a kőszáli sas legdélibb előfordulási helyének Európában. A ragadozó madarak közül csupán a vándorsólymokkal nem sikerült találkoznunk. Megfelelő védelem híján sok madárfajt a teljes kipusztulás veszélyével fenyegetnek a civilizációs ártalmak. A vegyszeres gyomirtás széles körű elterjedésével a mezőkről. eltűntek a tápláléklánchoz tartozó ürgék, pockok. Maradt a régebben DDT-vel „etetett“ rovarvilág. A hiánypótló, lassan muzeális értékűvé váló filmsorozat elkészültével Pista életében is lezárult egy fontos fejezet, amolyböl a természet védelméért indított elkötelezett mozgalom leikos híveként született újjá. Vadászvizsgát tett. Húszéves korában sebezte meg első bikáját, de nyomkereső kutya híján nem tudta megszerezni a trófeát. A boszszúság egy furcsa elhatározást érlelt meg benne: saját kérésére, katonai szolgálatát egy kutyatenyésztő telepen töltötte. A légből földre ereszkedett, máig tartő újabb szenvedélyének eredménye egy Szlovákiában ritkaságszámba menő, hároméves orosz-európai bajijával tavaly első díjat nyert a riyitrai (Nitra) nemzetközi .kutyakiállításon. A különböző vad hajtására alkalmas, nagytestű, feketeszörű, szelíd négylábú tanulékony. Legyfigvelemre méltóbb tulajdonságai közé sorolják hogy idősebb korában sem riad vissza a megsebzett vad üldözésétől. Pista és családja számára á természetjárás, a vadászat meg a környezetvédelem sajátságos életformává szépült. Felesége is . belépett a vadászok táborába. Egyetlen fiuk ugyancsak á szülök példaadásán nevelkedik. Baráti körük is, a természetrajongók lelkes családjából verbuválódott össze. A hétvégeket és évi • szabadságuk nagyobbik felét az erdei vadászlak valamelyikében töltik. Közben cserkészutakat tisztítanak, sóző- és etetőhelyeket építenek, öszszeszedik a sebesült állatokat vagy élelmet gyűjtenek a vad számára. Az erdészlakban is korán ébrednek, hogy a hajnalok csendjében megleshessék és a fényképezőgép. illetve a lőfegyver végére kaphassák a rejtőzködő kiselejtezendő állatok egyikétmásikát. A lobogó tűz mellett izgalmas vadászélményeikről mesélnek. Az így eltöltött esték nyugtató varázsa után a zajos, füstös városban Is elviselhetőbbé válik számukra az élet. Korcsmáros László I < — T
