Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1986-12-06 / 49. szám

\ 16 .SZABAD FÖLDMŰVES 1986. 'december B. BEHARANGOZÓ... Az Érsekújvárt (Nové Zámky) Mű­vészeti Galéria kiállítási termében december 4-én nyílt meg Stanislav Harangozó testű és grafikus kiállítá­sa immár másodízben. A művész 1946-ban született Kom­­látón [Komiatlcel. Tanulmányait a Bratlslavai Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol dekoratív festészetet és szabad grafikát tanult, lelenleg fő­iskolai tanárként működik Bratlsia­­yában. Müveit élénk színek jellemzik, ugyanakkor jellegzetesek monumen­tális alkotásai is. A tárlat 1987. január 10-ig tekint­hető meg. Minden érdeklődőt szere­tettel várnak. Schmidt László Változások tükrében Aki évek óta nem járt Kisgéresen (Malý Horeš), az alig Ismeri fel az időközben jelentősen megváltozott, átalakult községet. Szembetűnő a Sok új. rendezett családi ház. amelyeket szép kertek és udvarok öveznek. Az utcák nyáron virágokkal díszítettek, de ilyenkor ősszel, elsősorban az örökzöld dfszcseriék tűnnek szembe a látogatónak. A mintegy 1400 lelket számláló község lakosai szép eredményeket érnek el a Nemzeti Front választási programjának teljesítésében. Nagyidai Sarolta, a helyi nemzeti bizottság elnöke elmondta, hogy az elmúlt öt­éves tervidőszak alatt épült fel a sportpályán lévő öltöző, melynek fel­építésében a legtöbbet id. Bácskái István építésvezető munkacsoportja, valamint a SZISZ helyi alapszerve­zetének és az efsz tagsága is sokat segített. Ugyanakkor elmondható, hogy a kisgéreslek szép eredményeket értek el a községfejlesztés terén is. Az alapiskola öreg épületén külső és belső tatarozást végeztek. Mintegy ezer méteres szakaszon portalanítot­­ták az utakat, s egyben úl lárda Is épült mellette. S amelyre már égető szükség volt. élelmiszerbolt nyílt egv felújított régi épületben. Ojjáépítet­­ték és tovább bővítették a község villanyhálózatát. Ezenkívül . postával, iskolai étteremmel és napközi-ott­­honnna'l is büszkélkedhet a falu. A lakosság soraiból évről-évre egy­re többen igényelnek házépítési en­gedélyt. Az idén összesen tizennégy új telket osztottak szét az igénylők között. A nyolcadik ötéves tervidőszak legfontosabb feladatai közé tartozik az ellátás színvonalának a favítása, az üzlethálózat bővítése — ennek keretében egv úl, minden Igényt ki­elégítő üzletközpont építése. Kép és szöveg: Hajdú Edit # új gépek A Rimaszombati (Rimavská Sobo­ta) lárási Mezőgazdasági Igazgatóság legutóbb a Klenoveci Egységes Föld­műves-szövetkezetben kiállítást ren­dezett. amelyen az érdeklődők meg­ismerkedhettek a legújabb típusú ta­­megmunkálő műszaki berendezések­kel. A szervezők a szakemberek ré­szére ezenkívül szakmai megbeszé­lést is szerveztek, amelyen megvi­tatták az ú| gyártmányok felhasznál­hatóságának lehetőségeit. Az egész lárásból tdesereglett gépesítők oagv érdeklődéssel szemlélték meg a DKN- 260 ágzúző és az UNC-060 típusú fa­vágó gépet, amelyeket a Veselí nad Moravou-i Állami Gazdaságban, vala­­taint a Detvai Efsz-ben gyártanak. Torpis józset -••я**»я1«<>я*я«»«»явяяяяяаяя«яя*п*яяяяяяя*««я11яяяаяя*аяяяяпаяняя«»м««яя»я* Honvédelmi verseny Az ipolybalogi f Balog nad Iplom) Ipoly Efsz veze­tősége a tömegszervezetekkel közösen a csehszlovák— szoVjet barátsági hónap keretében honvédelmi versenyt szervezett. A versenyzők céllövésben, gránétdobásban, valamint terepfutásban mérték össze erejüket és ügyes­ségüket. A nők egyéni versenyét szoros küzdelemben Cseri Agnes nyerte megelőzve Klinkó Évát és Balogh Szilviát. A csapatversenyt is ők hárman nyerték. A férfiak egyéni versertvében az alábbi sorrend ala­kult kt: első Naszvady László, második Bálik Tibor, harmadik Kukéi István. A férfiak csapatversenyében a Bálik Tibor. Kukéi István és Nagypál Sándor összetételű hármas vjtts el a pálmát. A győzteseknek kitáró díjakat Bodonyí jános agrár­mérnök. az efsz elnöke adta át. Molnár józset ★ Versenyben a győztes női csapat AGROMETEOROLÓGIAI SZOLGALAT Ebben az időszakban a levegő heti átlaghőmérséklete Kassán (Košice) és Losoncon (Lučenec) a több éves átlaghoz viszonvltva alacsonvabb. ugyanakkor Hnrbanovőban és Brati­­slavában annak megfelelő. Mindez azzal is magyarázható, hogy Szlová­kia keleti részében a tél hamarabb köszönt be. Ezzel egvidöben csökken a talaj hőmérséklete, amely a leve­gőhöz viszonyítva lassabban hői le. A hőmérsékleti különbség a keleti és nyugati országrész talalai között szintén megfigyelhető. A levegő és a talaj hőmérsékletének csökkenése, valamint a vegetáció befejeződésével a figyelem a tél beköszöntését meg­előző előkészületekre irányul. Ezzel kancsolatban minden évben etőrelel­­zések Jelennek meg arről. vajon mi- Íven tél várható. A Bratislava! Hidro­­meteorológiai Intézet által egv hét­nél hosszabb időre kiadott előrejel­zések csak ktsérleti Jellegűek; nem elég pontosak, megbízhatóak, ezért gyakorlati felhasználásra nem alkal­masak. Ä Jelentőd meteorológiai is­mereteink nem oioopndőek arra. boev megfelelő tudományos magyarázattal szolgálhatnánk az előrejelzésekkel kapcsolatban. A több éves mérések alapján megállapíthatjuk, hogy a mi éghajlati feltételeink mellett két egy­mást követő kemény telet általában egy enyhébb követ. Mivel az utóbbi két tél nagyon hideg volt, a kővet­kezőnek enyhének kellene lennie. Többek között azt is megfigyelhet­jük. hogy minden tél folyamán van egy olyan időszak, amikor a levegő hőmérséklete érezhetően, mélyen 0 C-fnk alá süllyed, amely sok eset­ben veszélyes a telelő növénykultű­­rákra és élőlényekre. Tehát a téli időszak beállta előtt a kedvezőtlen időjárás mellékhatásaira is fel kell készülni. p§ Az ötvenedik naptári héten a ta­ta) hőmérséklete a több éves átlag alapján a következőképpen alakul­hat:------------7-----------­A HOLD FÉNYVALTOZASAI Első negyed: J Holdtölte: @ Utoíső negyed: (£ tjjbold: @ Kit kôsžéintsĎnlí Nap Hold nmmapiift ? DECEMBER kelte ó. p. nyugta 6. p. kelte ó p nyugta ó p. December 8 Hétfő MÄR1A MARINA 7 19 15 53 12 29 23 57 "A December 9 Kedd NATALIA rZABELA 7 20 15 53 12 44 — December 10 Szerda JUDIT RADÖZ 7 21 15 53 12 59 1 08 December 11 Csütörtök ÄRPÄD HILDA 7 22 15 53 13 14 219 December 12 Péntek GABRIELLA OTÍLIA 7 22 15 53 13 31 3 29 December 13 Szombat LUCA LUCIA 7 23 15 53 13 52 4 39 December 14 Vasárnap SZILÄRDA BRANISLAVA 7 24 15 53 14 17 5 49 VIDÄM PERCEK A skOt vicc Két sköt beszélget. — Glenn — kérdi az egyik —, ha hat írógéped lenne, adnál nekem egyet? —- Hát persze. — £s ha hat rádiód lenne, adnál-e egyet nekem? — Hogyne adnék! — Es ha hat inged lenne, adnál-e egyet? — Nem. — Miért nem? — Mert van hat ingem. A A MEGOLDÁS ’Az agglegényt rábeszélik a barátai: nősüllön meg. A kiszemelt nőnek négyszobás villája van. — Igen, de csúnya — tiltakozik a férfi. — Na és? — felelik a barátok. — •Egy négyszobás villában nem kell mindennap találkoznotok. A BABONÄS AUTÓS — Ne hajts olyan gyorsanI — kér­lelik az új autótulajdonost. — Most is százhússzal mégyI — Engem ne féltsetek. Van egy nyúl-lábam és az szerencsét hoz. — Azért csak légy óvatos. Gondolj a nyálra. A ÜJ MUNKAERŐ 'A munkaügyis megkérdi az osz­tályvezetőt: — Milyen az új titkárnőd? —- Piriké? Rosszul gépel, de remek ötletei vannak. — A munkában? •— Nem. A helyesírásban. A A HÁZTÁJIBAN Kovács kora reggel kimegy az ud­varra és ftgyell a kakast, amint ép­pen kitartóan és egyre lelkesebben kerget egy tyúkot. Már-már eléri, de akkor a gazda ledob egy pici kenye­ret a kakasnak. A kakas félrefordul, bekapja a kenyeret, aztán rohan a tyúk után. -— Hű a mindenit! — kiált fel Ko­vács gazda. — Ilyen éhes se sze­retnék lenni. A A RENDELŐBEN Beteget vizsgái az orvos: — Hogy álltunk az étvágyával? — Köszönöm, doktor úr, eszem mint a farkas. — Es jól alszik? — Mint a medve. — Akkor talán — mondja mérge­sen az orvos —. menjen inkább egy állatorvoshoz. A J0 MEGFIGYELŐ A GYEREK Osztálykirándulás a mezőgazdasági vásáron. Pistike felfigyel valamire. — Tanító néni kérem, miért tapo­gatja az a bácsi ott a tehenet? — Azt nézi, kisfiam, hogy elég ke­mény-e a húsa. Az a bácsi ugyanis meg akarja vásárolni a tehenet. Másnap reggel Pistike lelkendezve rohan be az Iskolába. — Tanító néni kérem, saját sze­memmel láttam... a postás bácst meg akarta vásárolni a nővéremet. A FIATAL HAZASOK — ízlett az ebéd? — A só remek volt, csak kevés volt rajta a leves. A ESŰS IDŐBEN Ne panaszkodj drágám, te úgyis szereted a „spriccelt mintás“ anya­gokat. Szalav Zoltán rajzá Az ötvenedik naptári héten a talaj hőmérséklete a több éves át­lag alapján az alábbi értékeket érheti el: Hurbanovo Dolné Plachtince Kassa (Košice) A hőmérséklet csúcsértékeinek (1Я51—1980) és a csapadékmennyiség (1901—1980) több éves átlaga 1988. december 8. és 14. közti időszakra: 5 cm 10 cm 20 cm 50 cm 100 cm Főszerkesztő: Bars László mérnök 1,4 1.7 2.2 4,9 7.4 Helyettes főszerkesztő: Csibe Léseié 1,5. 1.7 2,1 4.4 7,4 0,9 1.3 1,9 3.7 4.4 Szerkesztőség: 81575 Bratislava, Krtíkova 8 ;--------­Átlagos Abszolút hőmérsékletek Állomás Átlagos csapadék­hőmérséklet mennyiség Мая. £y Min. Ey C-tok mm C-fok 6-fok Bratislava­repülőtér 1.2 1B.9 15.7 1979 —10 8 1980 Hurbanovo 1.4 9.3 14.8 1982 —14,8 1988 Losonc íLučenec) —fl.3 12.8 13.2 1979 —18.0 1973 Kassa (Košice) —0,4 9,5 11,5 1980 —15,8 1973 ## Szflhnd FHÉnflwg Az SZSZK Mezőgazdaság) ős Cletmezesngy) Minisztériumának hetilapja a mezőgazdasági nagyüzemek vezető) és dolgozói részére ralefoa: főszerkesztő ás titkárság: 475—08, telefonközpont: 472—41 Kiadja: PRÍRODA Könyv- te Lapkiadó o. 815 34 Bratislava, Krtí­­kova В. Nyomja: Západoslovenská tlačiarne, 812 82 Bratislava, Odbo­rárska nám. 3. Terjeszd: Poeta) Hlrlapszolgálet. Előfizethető bármely postahivatalnál ás kézbesítőnél. Külföldi megrendelések; PNS. Ostred­­ná aspedfcta a dovos daőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. 8. Előfizetési díj: agy évre 52,— Kős, fél évre 26,— Kő*. К szerkesztőség kéziratokat fa fényképeket nem őriz mcs te nem küld vissza Indem 48 838 К lap nyilvántartási azamat FŐT! 7100

Next

/
Thumbnails
Contents