Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1986-11-22 / 47. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1986. november 22. 1 SZABAD FÖLDMŰVES-------------------------------------------------------------­/ t % HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT # HORGÁSZÁT # HORGÁSZÁT Щ HORGÁSZÁT % HORGÁSZÁT 14------------------------------------------------------------------­„Szerettük a vizeket’ Mikor Felnő széliben (Horné Salibyl a halfogásról érdek­­lödtam, Szabó Aladárt mindén­­ki szóba hozta. Már nyugdíjas, csak ritkán mozdul ki otthon­ról, t— A halfogással együtt nőt­tem fel. Húsz-huszonkét éves koromban már barátaimmal jártam a Vágra, a Kis-Dunára és a Feketevízre. Persze min­denhova kerékpárral. Általá­ban három óra után indultunk és 10—20 kilométert bicikliz­tünk. Azután, ha ráültem a ladikra, nem érdekelt a világ zaja, csak a hal „jöjjön". So­kat segítettünk egymásnak, no meg tanúskodtunk is: ki tud nagyobb halat fogni. Állt a Vágnál egy kis ház, oda hú­zódtunk a rossz idő elöl. Hal volt. Sokszor annyit fogtunk, hogy valamennyit nem is tud­tuk hazahozni. A kisebbeket vissza is dobáltuk. Aztán már csak a nagy hal számított, minél nagyobbat szeretett vol­na fogni mindegyikünk. Har­csából a 10—15 kilósat csak „kölökhalnak" hívtuk. A leg­nagyobb, amit fogtam egy 52 kilós, 218 centiméter hosszú harcsa volt. Egyik barátom se­gítette partra húzni, mert egye­dül a vízből sem bírtam ki­emelni. Otthon kiakasztottuk, az egész környék a csodájára járt. Még akkor ts jöttek, mi­kor már kimértük a húsát. Most már bánom, hogy a fejé­ből levest főztünk, mivel szé­pen mutatna a falon. A 30—35 kilós harcsa errefelé nem szá­mított nagyon nagy ritkaság­nak. De volt itt más is. Fog­tam 10—12 kilós süllót; 20 ki­lós pontyot; sőt a Vágóan még 10—15 éve kecsegét meg an­golnát is. A kecsegén magam ts meglepődetm, hiszen azelőtt csak egyszer sikerült fognom. Micsoda húsa vanl A halat majdnem mindenki szereti. Baj van annak az ízlé­sével, aki nem kedveli. A mi asztalunkon helye volt a hal­ételeknek. Mindegyiknek meg volt a módja, de persze, a ma­gunk bográcsban főzött halász­léjét tartottuk a legtöbbre. A társaságnak mindig lett szaká­csa, akit meg is becsültünk. Soha nem felejtettük otthon a piros paprikát, hagymát, para­dicsomot, meg még ami kel­lett. A karácsony rangot adott a halételeknek. A sült ponty, süllő, csuka akármilyen ünnepi alkalomnál az asztalra kerülhe­tett, de vigyázni kellett ne­hogy kicsi jegyen, mert az nem illet. Az apró hal is finom, de csak hétköznap ropogtatta az ember, bár akkor sem ebédre, csak úgy, ha megéhezett. A fi­nomabb ebédhez több falta tar­tozott. Olykor 10 kilónyit is megpucoltunk egyszerre. Az 52 kilós harcsa Mindegyik halnak más a ter­mészete, ezért kifogni is min­dig máshol, máskor és más­hogy kell. Némelyik harcol, a másik meg nem. A harcsa pél­dául a hálónak hamar megad­ja magát, de horoggal nehéz kihúzni. Nagy fogások voltak októberben és novemberben. Olyankor már téli szállását keresi a hal, és sokat mozog a lassú vízben. Ebben az idő­szakban csak a part közelében tanyáztunk. Az őszi fogás a­­zért is fontosabb a többinél, mert utána következik a hosz­­szú téli szünet. A hal elfek­­sztk, ml meg csak nézzük a vizet. Télen a nyár meg az ősz emlékeiből él a halász. Munka persze akadt bőven a kemény hidegekben, hiszen ha befagy a víz, megfullad a hal. Ahol pedig a víz nem mozog, ott be is fagy. Egész halastavak állo­mánya mehet így tönkre, és ez sajnos elő ts fordult már. A lékvágás éppen a legkemé­nyebb hófúvásos hidegben a legfontosabb. Sokan már elfe­lejtették a régi bevált mód­szert, miszerint nem elég fel­törni a jeget, mert a víz színe rögtön megfagy, hanem nád­kévét is kell állítani a lékbe. A nádszálban nem fagy meg a víz. és mindig kap annyi leve­gőt, amennyi elég a halaknak. Tavasszal meg az ívás miatt nem szabad halászni. A csuka már februárban ívni kezd, de vannak fajták, melyek csak májusban. Május 15-e után tér­tünk vissza igazán a vízhez és június 15-e után már mindent foghattunk. Mi tízen jártunk együtt, de olyan nem fordult elő, hogy Ivó halfajtát haza­vittünk volna. Nem azért mert ellenőrizték, hanem amiért a fecskét sem lövi le a paraszt­gyerek. Szépek voltak az éjszakai halászatok. Csend volt, hold­világ. Az ember szinte érezte, ahogy a hal mozgott a vízben. Mindegyik víznek ihás szoká­sai és halat voltak. A mozgó, hideg folyóban a hal húsa is más, mint a lassú folyású, vagy állóvízben, A Vágban kemény volt a halak húsa, és soha nem voltak betegek. Más halászat esett a sebes Vágón és a lassú, csendes Kis-Dunán. A Vág volt a legférfiasabb fo­lyó. Ott érezte leginkább az ember, hogy kell az erő, és a legnagyob halak ts ott várták. A lassúbb folyón több a békes­ség, a nyugalom. Valahogy benne van ez a vízben. Szerettem a halászatot. Nem­csak a nyugalmat, hanem az erejét is kereste az ember. A barátok, a próbatevések, ami­ből mindenkinek öröme volt, a sok tréfa, amely senkit sem bántott, a segíteni akarás, mert a halász sohasem járhat egyedül, meg a becsület sok­szor eszembe jut. Szerettük a vizeket, aztán féltettük őket. Féltettük azt, amit máshol nem lehet megtalálni, hiába keres­sük. Ha meg nincs, akkor hiányzik, még ha nem is tuda­tosítja az ember, jó lenne a magaménál nagyobb harcsát látni! —öllós— Hasznos olvasmány A Bratislava! Obzor Kiadó­vállalat gondozásában inár második kiadásban jelent meg a „Gyakorlati horgász“ című könyv. A szerzó — Ján Sedlár — a bevezetésben többek között megállapítja: „A sporthorgászat ma már dol­gozóink kollektív üdülésének szerves részét alkotja. Előnye, hogy a kellemes idótíilté&t ösz­­szeköti a hasznossal... A könyv ... legfőbb célja, hogy növelje az érdeklődést a dol­gozók üdülésének és pihenésé­nek e nemes formája iránt. Nem várhatjuk, hogy az olvasó a könyv elolvasása után azon­nal horgászbajnokká válik, de már azt is sikernek tekinte­nénk, ha mind a kezdő, mind a tapasztalt horgászok hasznos olvasmánynak tekintenék .. A könyv tíz fejezetből áll. A „Mielőtt először kisétálnánk a vízpartra“' című első fejezet részletesen foglalkozik a ha­lak és más vfziéllatok tilalmi idejével, a horgászat általános elveivel, a halak és a rákok legkisebb kifogható méretei­vel, a kifogott hal tárolásának elveivel, valamint a víztározó­kon és a határ menti vizeken való horgászással. A második fejezet címe: „Hogyan kell felszerelni és fel­fegyverezni magunkat“. Rend­kívül nagy figyelmet szentel a horgészbotok, az orsók, a hor­gászzsinórok, a horgok, az elö­­kék, a forgókapcsok, a nehe­zékek és az úszók, valamint a segédeszközök részletes leírá­sának. • A „Hogyan horgásszunk? című harmadik fejezet a be­vezető részben feleletet is ad e rövid kérdésre: „Ogy hor­gásszunk, hogy mindig fogjunk valamit, s így elégedetten tá­vozzunk a víztől“. Ebben a fejezetben a horgász részletes leírást talál a fenekező, az úszós, az-úsztatásos, a pergelő és a mölegyes horgászatról, valamint a természetes csali­val történő legyőzésről (tán­­co tatásról) és az eleven csa­lival történő horgászásról. A negyedik fejezet címe: ..Mit kuli tudni a csaliról?“. Ebben a fejezetben a horgász megismerkedhet a csalik két alapvető csoportjával, a békés halait horgászására alkalmas természetes, és a ragadozó ha­lak horgászására gyártott mes­terséges csaltkkal. A könyv ol­vasói részletes leírást találnak az állati és a növényt eredetű csalikról, valamint a mücsa­­likról. A csallhalak című rész végén táblázatszerűén közli az egyes halfajok tilalmi idejét, legkisebb kifogható méretét, horgászat! módját és a raga­dozók csalihalait. A „Csalogató etetés“ című ötödik fejezet többek között tartalmazza: „A csalogató ete­tés alatt azt értjük, amikor a vízterület bizonyos helyére nö­vényi vagy állati eredetű ta­karmányt szórunk azzal a cél­zattal, hogy a halakat odacsa­logassuk ... A halak csalogató etetésének az a célja, hogy a kapások biztosak legyenek ... A csalogató etetés további elő­nye, hogy a horgászhelyet tet­szés szerint mi választjuk meg... A csalogató etetés még egy további feladatot teljesít; a halakat rászoktatja a szá­mukra új, szokatlan takar­mányra, amelyet később csali­ként szándékszunk felhasznál­nám!.“ Л hatodik, legbővebb feje­zetben az olvasó megismerked­het a kecsege, a sebes és a szivárványos pisztráng, a pata­ki szaihling, a dunai galóca, a pénzes és a bajkSIi pér, a csuka, a ponty, a compó, a kárász, az ezüstkárász, a bá­lin, a fejes domnlykó, a jász- és a vörösszárnyü keszeg, e bodorka, a dévér-, a lapos-, a bagoly-, a karika- és a szilva­­orrú keszeg, a> fenék járó kül­lő, a márna, a paduc, a har­csa, a törpeharcsa, az angolna, a menyhal, a sügér, a süllő, a kősüllő, a garda, a szélhajtó és a sujtásos küsz, a szivár­ványos ökle, a kurta being, a fürge csellé, az amur. a réti-, a kövi- és a vágócslk, a dur­­bincs, a selymes durbincs, a naphal, a botos és e cifra kö­­lönte életének legfontosabb törvényeivel és azok sporthor­gászatának alapvető módjai­val. A fejezet végén a horgász — táblázat formájában — meg­ismerkedhet az egyes halfajok élőhelyével, táplálkozásával, horgászásának módjával, csa­lijával és Idejével. Nagyon tanulságosnak nevez­hető a hetedik fejezet is. A horgászok számára már a kö­vetkező alcímek is sokat mon­danak: Milyen halfajokra spe­cializálódjunk, Mikor kapnak a halak megbízhatóan. Hogyan válhatunk a horgászsport baj­nokává, Mi legyen a kifogott hallal Védett és ritka halfa­jok,. Mi legyen a kapitális ha­lakkal, Hogyan ás miért kell betartani e horgászat szabá­lyait, A halászkészség gondo­zása. „A természet ölén“ című nyolcadik fejezet többek kö­zött ahhoz ad tanácsot, hogy­ha a horgász hosszabb Ideig akar a víz mellett tartózkodni. Segít abban Is, hogy hogyan főzzenek ős étkezzenek. A kilencedik fejezet a szö­vegben előforduló szlovák helvségek és horgászvlzek ma­gyar nevét tartalmazza. Az utolsó, tizedek fejezetet a színes képmelléklet képezi. A horgász, az olvasó megis­merkedhet 59 halfajjal. A jobb megérthetőséget hu­szonhat ábra és számos táblá­zat segftl. A „’Gyakorlati horgász" ef­­mü könyv, — amelynek ára 24,— korona — megvásárolható a Slovenská kniha n. v. üzlet­helyiségeiben vagy megrendel­hető a következő címen: MAGYAR KÖNYVESBOLT. Michalská 6, 811 01 Bratislava. (bars VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT О VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÄSZAT 9 VADÄSZAT • VADÄSZAT ■ 6 néhány éve annak, hogy az I egyik ismerősömtől kaptam J egy darab szarvasbört gépko­csim ablakainak tisztítására. S nála figyeltem fel először a drága pénzen vett mélyhűtőre: „Kell a vadhús tá­rolására, hogy akár fél év múlva is lehessen fácánlevest, vagy őzpörköl­tet főzni“ — szólt a magyarázat. Vadásztörténeteket hallottam tőle. s ami meglepő: sokkal több panaszt, mint dicséretet. Zsörtölődött a vadá­szat „kiárusításán“, mérgelődött a vadászok kiszolgáltatottsága miatt, de legjobban az „úri vadászokat“ szidta. Azokat, akik — ha tetszik, ha nem — meghivatják magukat a va­dásztársasághoz és puskavőgre kerí­tik a legszebb példányokat. S ehhez ők csak jő képet vághatnak, hiszen a vendégek beosztásuknál fogva so­kat tehetnek... Olcsó dolog lenne azok táborába szegődni, akik már szinte sportsze­rűen „dzsentrl-majmolásnak“, úigaz­­dagék kiváltságos sportjaként emle­getik^, a vadászatot. Számtalan meg­történt, és a szóbeszéd által kícifrá­­zott, esetet lehetne sorolni — talán az olvasó is tud néhányat szőkébb környezetéből — ezért ezeket mellőz­zük. Nem állhatunk a másik oldalra sem, a szenvedélyes vadászok közé, akik hajnalok hajnalán kelnek, hi­deg őszi esőben órákat gubbasztanak lesben a vért zsákmány reményében. Biztosan megvan ennek ts a szépsé­ge, még ha az emberek többségét közömbösen hagyja az ilyesmi. Any­­nyi biztos: sem sportnak, sem pedig szórakozásnak egyáltalán nem olcsó mulatság a vadászat. Az abarai (Oborin) Lahore Vadász­társaság 7 ezer hektáros területtel rendelkezik, melyből 731 hektár ez erdő. A harminckilenc vadászból minden ötödik 35 éven aluli. A Tő­­keterebesi (Trebisov) járás egyik Vadászat és vadgazdálkodás legjobb vadásztársaságának elnöke immár húsz éve Papp Gyula. Vele beszélgettem a vadgazdálkodás kér­déseiről. Amint megtudtam, a vadász­­társaság vadárusltásból és különböző társadalmi munkából évente 45 ezer korona bevételre tesz szert. — Milyen a vadállomány vadász­területükön? — érdeklődtem. — A belterjes gazdálkodás követ­keztében jónak mondható, hiszen va­dászterületünkön úgy a nagyvad, mint pedig az apróvad egyaránt megtalálható. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy most már minden fenékig tejföl. Ц Mert amíg felnő egy kapitális | tróleájú, majdani aranyérmes Ц őzbak, hosszú idő telik el, és sok féltő gondoskodás szüksé- Ц ges. Ám ez alól az apróvad sem kivétel, hiszen óvni kell a nyúlállományt, keltetni a íá­­cáncsibéket ahhoz, hogy ősz­szel puskavégre kerüljenek. А Щ vadászterületünkön hozzávető- §' legesen hatvan őzet. tizenöt­­húsz szarvast. 360—480 nyu­­lat„ félezer fácánt, négyezer vadkacsát és öt fogolyfészket számoltunk meg. Ezenkívül si­került még tizenöt vaddisznót is megszámolnunk. Sok az eszkimó, kevés a fó­ka — tartja a valóságot tdézó szólás. Ugyanezt lefordíthatjuk a vadászok nyelvére Is. ök is többen vannak, mint amennyi vadat lőni szeretnének. Az abarai Labore Vadásztársaság tagjai évente két szarvast, nyolc őzet és négy vaddisznót lőnek ki. Jő, ha négy évtized so­rán egyszer jut egy vadásznak puskavégre egy eg7 őzbak. Marad a „mindenki vadja“, a fácán, amelyből évente ötven darabot lőnek, vagyis miden vadászra jut évente egy-egy darab. No és ne hagyjuk ki tapsi­füleseinket sem, hiszen közülüR ts puskavégre lehet kapni néhányat, tehát a sokat talpaló hétköznapi va­dásznak is jut terítékre belőle. Az előbbiekből adódik, hogy kény­telen-kelletlen, de talán mérsékelni kellene azok számát, akik vadászni szeretnének. Pedig elég sokan állnak sorban, hogy végre elfogadják je­lentkezésüket. — A mi vadásztársaságunkban egy vadászra 181 hektár terület jut, azt hiszem, hogy ez a közepesnél jobb áťagnak felel meg — mondotta Papp Gyula, aki pontos adatokkal szolgál, hiszen a járási bizottság alelnöki tisztségét is betölti. — A mi terüle­tünkről évente a kilövésből négy özet, egy szarvast, két vaddisznót és huszonöt fácánt szolgáltatunk a kö­zösbe. Azt hiszen nvngodtan mond­hatom. hogy a tervünket évek óta teljesítjük. Papp Gyula, az abarai Labore Vadásztársaság elnöke (Bogoly jános felvétele) — Csakhogy nem a helyi vadászok .: ügyességéiv célzóképességén ' múlik, bogy mennyi vadat ejthetnek el. Ez legalább annyira függ a vadgazdál­kodás módszereitől is. — Jól tudjuk, hogy ahhoz, hogy legyen mit lőni, előbb a vadat etet­ni, gondozni kell. Szakmailag sokol­dalúan képzett vadászaink vannak, akik fáradságot nem ismerve gon­doskodnék a vadállományról. VadS^j­­területünkön tizenkét etetőt és tíz sózót készítettünk. A sikeres áttelel­­tetésre 6 tonna szénát biztosítottunk. Van még 28 zs'úk terményhulladé­kunk és 13 tonne takarmányrépánk. Ezenkívül sikerült az erdőben 33 zsák 'makkot gyűjtenünk. A téli ete­tést tervszerűen végezzük. A fácán­nevelésre ts nagy gondot fordítunk. Évente 100—160 fácáncsibét vásáro­lunk. Noha az árokpartokat és a ne­hezen megművelhető területek min­den talpalatnyi helyét Igyekszünk hasznosítani, hogy Ideális búvő- és élőhelyet teremtsünk a fácánok ré­szére, a csibék 80—90 százaléka mégis elpusztul. Ennek oka, hogy sok Itt a ragadozó, a sas, a róka. Nálunk a fácán vadászata évek óta a fácánkakas kilövésére korlátozó­dik, így megfelelő lvararány-beállí­­tással a természetes szaporulat biz­tosított. Nyűiből azért lövünk k! ke­vesebbet. mert célszerűnek tartjuk a létszám gyarapítását. Hajdanában csak a nagyurak ki­váltsága volt a vadászat. Könnyű lenne azt mondani, hogy most már boidog-bnldogtalan kaphat puskát a kezébe, hogy akár bakot lőjön. Eb­ből viszont csak annyi igaz. hogy a vadászat is demokratizálódott. A va­dásztársaságok tagjainak közel fele munkás, ám a puskás embert még napjainkban is valamiféle csodálattal nézi az egyszerű halandó. Pedig nem kell rajtuk csodálkozni. Ugyanolyan emberek a vadászok is, mint a többiek, akiknek valamilyen szenvedélyük van a horgászástól egészen a bélyeggyfljtésig. A vadá­szok az ember egyik legősibb — elő­ször csak puszta élelemszerző, lét* fenntartó — tevékenységét folytat­ják, magasabb szinten. Ez ts eszem­be jut olyankor, amikor szarvasbőr­rel tisztítom gépkocsim ablakát... ILLÉS BERTALAN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents