Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-23 / 34. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 14 1986. augusztus 23, • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÄSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT Ф Az élet minden területén egyenletesen és tervszerűen fejlődnek a termelési módok és azok az eszközök, amelyeket a termelés folyamatai során az egyes gazdaságok és termelőegységek alkalmaznak. Az új hatékony és gazdaságos eszközök, technológiák egyre nagyobb mértékű alkalmazása teszi lehetővé az egyenletes és gyorsabb fejlődést. A vadásztársaságok tevékenységét nem * lehet ma mér elképzelni úgy, hogy az ne igazodna azokhoz a változásokhoz, amelyekkel a legérintebb terület, a mezőgazdaság termel. A fentiekhez alkalmazkodva tevékenykedik a Zlaté Klasy-i Kis-Duna nevet viselő vndásztársaság is, mely 37 taggal. 3 ezer 800 hektáros vadászterületen gazdálkodik. A terület nagy része a helyi Béke Efsz-hez, a kisebb területek pedig a Gombai (Hubice) Állami Gazdasághoz és az Állami Erdészethez tartoznak. A terület még a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején is nagyon gazdag volt apróvadban: nem volt hiány nyűlban. fogolyban. 1973- han például még 2 ezer nyúl került terítékre. Az utóbbi 5—6 évben a természetes szaporulat a mezei nyúlnál és a fogolynál vészesen csökkent, s ennek következtében ma már csak t— 3 fognlycsapat található a vadászterületen. Érdekes módon a fácánnak — a fogplyhoz és a mezei nyúlhoz viszonyítva — nem voltak hagynmáuyai ebben a körzetben. Intenzív tenyésztésével a 120 hektáros gyümölcsös telepítését követően kezdtünk foglalkozni. A vadklmélő eljárásoknak köszönve. az évi átlagban 18-szor végzett vegyszerezés sem okozott komolyabb kárt a fácánállományban. Mindezt azért hangsúlyozom, mert merőben hibás, szerencsétlen és szűklátókörű módszer az elvétve előforduló hibákat meglovagolva, félrevezetni a közvéleményt, ugyanakkor elhallgatni a többséget jellemző, a közös ügy érdekében ' cselekvők erőfeszítéseit. A mezőgazdaság korszerűsödése, termelési politikája ugyanis naponta vet fel olyan — természetvédelmet és a vadgazdálkodást egvaránt érintő kérdést —, amelynek megoldására csak az együttes fellépés az egvetlen út. A mezőgazdaság korszerűsítésével egy szakasz lezárult, ami az extenzív vadgazdálkodás megszűnését jelenti. Cselekedni kell, mert ahol az idők szavát nem értik meg, ott a vadásztársaságok biztos úton haladnak a csőd felé. Tevékeny, cselekedni akaró vadászokra van szükség, akik nyitott szemmel, józannl gondolkodva, az összefogásban és az együttműködésben rejlő erőt felismerve dolgoznak. A felsorakoztatott alapkövetelményekből kiindulva, a Kis-Duna va-Nem szabad dásztársaság 1982-ben — alapos szervezési és szakmai munkát követően — dolgozta ki az intenzív fácántenyésztési programot. A vadásztársaság adottságainak megfelelően olyan technológiát dolgoztunk ki, melyen belül több kedvező tényező együttesen hatott a törzsállomány bővítésére és a teríték gazdagítására. Összefoglalásképpen: О a fácán az az apróvadunk, araely a legjobban alkalmazkodott a megváltozott korszerű mezőgazdasági viszonyokhoz; ф a fácán mesterséges tenyésztési formái kiforrottak, viszonylag könynyen tenyészthető, újratermelő-képessége megfelelő; ф a harmadik kedvező tényező, hogy a fácán vadászata főleg a kakas lövésére korlátozódik, így a helyes ivararány-beállítással természetes szaporulata is jelentősen növelhető. a síkvidéki fäcänos állománynövelése érdekében az első években átlagosan 3—5 ezer fácáncsibét vásároltunk — nagyobb volumenű állami támogatással — a Nyitrai (Nitra) Agrokomplex, illetve a Palárikovo! Állami Erdészet zárttéri tenyésztclepéről. A 2 napos csibék továbbnevelésére egy korszerűtlenné vált tyúkházat alakítottunk át Vajasvatán (Maslovee). A fűtéssel ellátott épületben olyan , egységeket — lekerekített kör alakú ketreceket — állítottunk fel, melyekben 300 fáeáncsibe ehelyezése vált lehetővé. Az első Rendszertanilag a tyűkalakúak rendjébe, a fajdfélék családjába tartozik. Élőhelye az összefüggő zavartalan magas hegyvidéki erdőség, egészen az erdőhatárig, ahol a luc- és jegenyefenyveseket felváltja a törpefenyő és a havasi legelők régiója. Megszokott területéhez ragaszkodik. Nagyobb állománya csak az Alpokban, a Kárpátokban, ú skandináv országokban és a Szovjetunió területén él. A kakas és a tyúk termete, tollazatának színe között lényeges eltérés tapasztalható. A kakas testhoszsza 85—95 centiméter, sólya 3.5—6 kilogramm. Alapszíne sötétszürke, szárnytollai barnák, szárnytövén hóaz oltó! félni két héten a 30 C-fokos hőmérséklettel és a megfelelő takarmánytápok biztosftásvat úgyszólván természetes környezetet alakítottunk ki. Különben a „legjobb hőmérő“, hővisszajelző maga a csibe. Ha bújik, akkor fázik, ami a hőmérséklet törvényszerű emelését teszi szükségessé. A csibéket a hortobágyi vadásztársaságban szerzett tapasztalatok alapján 5 hetes korban engedjük ki. A kibocsátás előtt apasztjuk a dóvadat, s a lehetőségekhez mérten csökkentfehér folt található. Farka lekerekített. fekete alapszínen fehéren foltozott. Mellrésze és nyaka „csillogó“ zöldeskék színű. Allén és torkán szakállszerü fekete tollak vannak, amelyeket dürgéskor felborzol. Csőre masszív, horgas alakú, és viaszfehér színű. Csüdje erős, tollal fedett. Csupasz szemöldöklebenye élénkvörös. A tyúk testhossza 50—60 centiméter, súlya 1,5—3 kilogramm. Alapszíne barna, sűrű barnásfekete rajzolatokkal. Melle barnásvörös, hasoldala világos színű. Farka lekerekített. A tyúkok a párzási ridő alatt jellegzetes kotyogó hangokkal csalogatják a kakasokat. A siketfajd napközben főleg a talajon tartózkodik, csak éjszakára „galyaz“ fel. Gyenge repülő, általában csak kis távolságokra repül. Gyors szärnycsapások után siklórepüléssel suhan tova. Ha felriasztják, nagy robajjal kap szárnyra. Éber, óvatos madár. Táplálkozás szempontjából igénytelen. Fejlett begye, izmos gyomra és vakbele segítségével a kéjük a rúkakotorékokat. Emellett az árokpartok és a művelés alá nem fogható földterületek minden talpalatnyi helyét igyekszünk kihasználni, hogy ideális bűvé- és élőhelyet teremtsünk a fácánok részére. A korai kibocsátás különben nagy felelősséggel és sok bizouytalansági tényezővel jár — itt főleg az időjárási viszontagságokra gondolunk —, szakmai szempontból viszont ezt a módszert tartjuk a legmegfelelőbbnek. Ugyanis csak így nevelhető jól repülő, a vadászetika írott és íratlan szabályainak megfelelő, kilövésre alkalmas fácán. A kfftvonalazott félvadtenyésztés mellett fácánprogramnnk alapelve továbbra is a vadon élő állomány növelése és védelme. Azzal számolunk, hogy megfelelő vadgazdálkodás cselén a vadonélö törzsállományból minden tyúk bizonyos számú fácáncsibét felnevel, évente tehát olyan mennyiségű felnevelt természetes szaporulatot terveznük, amennyi a felbecsült fácántyúk türzsállnmánva. E kettős célprogramnak köszönve a tavalyi vadászidénvben 12П0 fácánkakas került terítékre. Hogy ebből mennyi volt a fél vad tenyésztéséből származó, azt sajnos, gyakorlatilag szinte lehetetlen megállapítani. A kibocsátott fáoáncsibékct ugyanis lehetetlen megjelölni. Több eljárás eredménytelen alkalmazása után próbálkoztunk a köröm lecsipésével, ami sajnos, előre nem sejtett vérzést idézett elő. AZ ÁLLATEGÉSZSÉGÜGY előírásainak betartása a vadon élű fácán törzsállomány évenkénti szaporulatával már nagy mennyiségű tarkatollú madarat eredményez. Sajnos, járásunk nagyvadállományának 98,5 vés tápértékű növényi táplálékot is jól tudja hasznosítani. Táplálékának nagy részét a különböző magvak, fiatal hajtások, rügyek, zsenge füfélék alkotják. Párzási ideje (a dürgésj április elejétől május közepéig tart. A kakas ezen idő alatt hallatott jellegzetes szerelmi dalát nevezzük „dörgésnek“. A dürgő kakas általában fenyőfák koronájában tartózkodik, de a Kárpátokban gyakran a földön dürrög. A dürgés egy-másfél óráig tart. A tyúk május végén rakja le 6—12 darab, barnáspettyes tojását. Fészkét ferdéi aljnövényzet közé, vagy fenyőfák tövébe rakja. A tojásokon négy hétig kotlik. A kikelő fiókák fészekhagyók, gyorsan fejlődnek, tollasodnak, és már háromhetes korukban röpképesek. Anyjuk a tél beálltáig vezeti őket. A csibék a következő év tavaszán válnak ivaréretté. Jelentős fészekalja ellenére a ragadozók, a kedvezőtlen időjárási viszonyok, az élőhely változások és az százaléka fertőzött, ami egyrészt a szaporulatra, másrészt pedig az agancsképződésre is kihat. Az SZVSZ járási bizottsága ezért azzal a kéréssel fordult az SZVSZ Központi Bizottságához és a MÉM illetékes osztályához, hogy a Dunaszerdahelyi (Dunajská Slredal járást sorolja a fertőtlenítésre szoruló járások közé, ami gyakorlatilag a fertőzöttség 58 százalék alá való szorítását jelentené. Tavaly a fertőzöttség — szingamózis megnevezésű betegség, amely a légcsűutakat támadja meg — a mi fácánáiiománynnkat is sújtotta. A fertőzést sajnálatos módon az SZVSZ KB tói kapott 500 darab fámáncsiba okozta, amely nemcsak a vadon élő állományt károsította, hanem a félvadtenyésztést szolgáló épületet is megfertőzte. Az idén sajnos, elmulasztottuk az épület fertőtlenítését. Ez a mulasztás az idén nagy elhullást okozott, a pusztítást csak a Pardubicéről beszerzett különleges gyógyszerrel tudtuk megakadályozni, s a csibéket ezért csak 8 hetes korban, a betegség megszűnése után tudtuk kibocsátani. Az elmondottak értelmében a vadgazdálkodásban sem szabad az újtól félni. A mi programunk nem hangzatos, nem tartalmaz új elméleteket. Tapasztalataink szerint viszont egyre inkább döntő érv a gazdaságosság. Csak olyan tenyésztési, nevetési eljárásoknak van a jövőben létjogosultságuk, amelyek nem öncélúak, jók vagy rosszak, hanem amelyeknek eredményeik a terítéken is meglátszenek TÓTH GYULA «agrármérnök, a Zlaté Klasy-i Efsz elnöke egyéb zavaró tényezők sok esetben kétségessé teszik a fiókák teljes számú felnövekedését. Az utóbbi években több országban az állomány jelentős csökkenését észlelték, védelmére hathatós intézkedéseket tettek. A siketfajd védelmében főleg a Szovjetunióban és a Német Demokratikus Köztársaságban folytatnak reménytkeltő kísérleteket. Előfordulási helyén, főleg az Alpokban és a Kárpátokban a tavaszi dürgéskor vadásznak rá. A skandináv országokban- csalsíp, a Szovjetunióban kajtató vadászkutya segítségével hozzák terítékre. Trófeának kitömött fejét, és „legyezőjét“ tekintjük. Elejtése sörétes vagy kiskaliberű golyós puskával történhet. Felbukkanása ma már ritkaságnak számít. Ennek ellenére, ahol mag megfelelőek lennének az életkörülményei, érdemes lenne visszatelepíteni ezt a gyönyörű „óriás“ vadmadarat. Elszaporodása főleg élőhelyének zavartalanságán és védelmén múlna. (—N— J HALÁSZAT HALÁSZAT HALÁSZAT # HALÁSZAT HALASZAT HALÁSZAT HALÄSZAT HALASZAT HALASZAT N. IÄSZLÖ ENDRE: IV. RÉSZ Igazságtalan lennék, ha nem írnék arról, hogy a mi — még mindig szép, de már korántsem „kék“ — Dunánkban nem csupán vizák és tokok ezrei úszkálnak, hanem közönséges halak is. s ezek némelyike is jókorára nőtt. Ma viszont már szegényesen jövedelmez a dunai halászat, már nem ad kenyeret a családok ezreinek. Ugyan mi lehet ennek az oka? Tudja mindenki. A két világháború közti időszakban. s néhány évig még a háború után is, olyan tiszta volt a Duna vize, hogy mindig vele csillapítottuk szomjunkat, tavasztól őszig benne lubickolt apraja-nagyja. A Duna jelenlegi piszkosszürke, szennyes vizéből már aligha iszik valaki. mert könnyen pórul járhat... S még valami! Akkoriban a parti sekélyes vizekben tízezrével úszkált a halivadék, ma viszont csak elvétve látunk egyet-egyet. Megváltozott a világ, s vele a Duna is. s ez utóbbi — sa)nos — nem előnyére. A városok vezetősége egykor maga ts élt a hallal, tehát gondja Is volt rá. Komáromnak egy másik tollforgató embere, dr. Kiss Gyula írta. jő hatvan évvel ezelőtt, hogy a városok vezetősége már a középkorban ügyelt az árusított halak frisseségére! Aki az élő halak között döglöttet is árult, nvomban elkobozták áruját, s kemény bírságot fizetett- Ha a 'halász aznap nem tudta eladni eleven halát, s azt újra piacra akarta vinni, köteles volt „jelet vetni“ a halra. Ez abban állt. hogy lecsapta az élő hal farkét. „Ha ezt nem cselekedne, egy márka ezüsttel bírságolják!“ А XVIII. század városi szabályzata megrendszabályozta a halászcéh tagjatt. A halászok céhmestere lelkiismeretesen ügyelt arra, hogy a céh tagjai a böjti napokon, kiváltképpen pedig a nagyböjtön „valahol kezeik alatt halak vágynak“, a vizát meg a tokot is a „közönséges piacra“ behozák. A „közönséges piacon“ kívül eladni és vásárolni szigorúan tilos volt. A hal árát pedig a magisztrátus szabta meg. Ennek gondja volt arra, hogy a „piars az halakban bővelködgyön“. A nagyobb fogást, az úgynevezett „kivágni valót“, vagy „köteles“ halat a céhmester tartozott a városbírónak külön is bejelenteni. A statntum szerint, ha a céhmester a bejelentést elmulasztja. vagy általában, ha a piacra elgngendő bal nem hozattatnék, főcéhmester uramnak (már tudniillik a városblrónak), hatalma lészen, hogy harmadmagával ragadtassa meg a céhmestert s mindaddig tartassa fogva a tömlöc fenekén, míglen egyik péntekről a másik péntekre s bejelentett böjti napokra elegendő bőséges viza, tok s más halak is nem lesznek... A monarchia idején hiába volt bővlben a hal, egyre drágult. Pedig valamikor még a legszegényebb csallóközi is dugig eheüe magét hallal. Amit az árusok nem tudtak már eladni, azt ingyen szétosztották a szegények között. És a drágaság egvre nő. A komáromi Kiss Gyula írja; „... Gyermekkoromban még annyi volt a halasvályú a halpiacon, hogy szinte eltévedt köztük az ember. Nagy hulevő város voltunk mi mindig. A régi komáromi ember azt tartotta — s így volt ez az egész Csallóközben —, hogy nem péntek a péntek hal nélkül. A halászlénk ma is elsőrangú étel (a szegedi csak messze kullog utána).“ Nyugodtan elmondhatjuk, hogy százötven-kétszáz évvel ezelőtt a egy jókora szarvas nyomhatott, s tíz láb hosszúra nőtt. Egy kifogott harcsa gyomrában egy gyermek maradványait találták, egy másik egy kutyát nyelt el s a ludak nem ritkaságképpen tartoznak csemege falatjai közé...“ A harcsa az már értékes halnak számított mindig, még a Csallóközben is. Kiss Gyula írja; ........ Valamint hogy nem felejtem el soha azt a négy mázsán (bécsi mázsán) felül nyomó harcsapéldányt sem. melyet első osztályos gimnazista koromban a (múlt század utolsó negyedében) húsvét táján láttam. Lánccal volt odakötve ez a csodaállat a Garai András uram bárkájához s mikor híre ment a fogásnak, csak úgy özönlött a nép a Vágdunára harcsa látni... A jó öreg Töltéssy Mihály, aranyosi lakos, egykori vízimolnár elmesélte nekem, hogy a húszas években egy negyvenhét kilós harcsa úgy elvitte a halászokat ladikostói, „mint csallóközi ember még annyi ás olyan halat fogott, amennyit és amilyet csak akart. Akkoriban a pontyot .keszeget, csukát nem is sorolták az értékes halak közé. A „Hazánk s a Külföld“ című lap 1870-es évfolyamában olvashatjuk az alábbi sorokat: „... e sorok írója egykor oly nagy harcsafejet kapott, mely 63 fontot nyomott s szájában égy gyermek feje kényelmesen helyet talált volna; az egész hal e szerint körülbelül négy mázsát nyomott, tehát annyit, mint ■x ». Э 0£ a rongyot“. Végül is három hálóval fogták ki! Ugyancsak ő mondta el a következő esetei is: ....... Az őrsújfalusi révben őrlöttünk, amikor gyerekek rohantak hozzánk és lihegve, izgatottan hadarták, hogy egy nagy hal csapkod a vízben kissé távolabb, egyszer a fejét, egyszer a farkát látják. Azt akarták, bogy fogjuk mog a nagy halat. Mindjárt tndtuk, mi történt, hát odasiettünk. A harcsa egy kavicsgödörben pihent, talán elaludt, s közben a víz annyira leapadt, hogy a nagy hal nem tudott a sekélyesen átevickélni a nagy vízbe. Hatalmas darab állat volt. Még két aranymosó jött oda hozzánk, segítségükkel agyonütöttük, bevittük Komáromba és jó pénzért eladtuk.. Az ácsi halászok és aranyásók beszélték. hogy a Concó-patak torkolatánál akkora harcsát fogtak, hogy a farka lelógott a teherautóról, egészen a földig. De a sok mindenféle halon kívül volt itt más is. például rák. 3588-ban a ráktárolás eszközeként említik a rákvarsát. S még korábban, 1554-ben a rákokat gyékényszámra mérik. Helyenkint a rákászokat „rákadóval sújtjuk", s ők ezt a rákadót „rákpénzzel, gyékényrákak)“ fizetik. Ezek XVI. századi vagy még korábbi elnevezések. De rák azért később is akadt itt bőven. Kiss Gyula írja könyvében: „... akkor (a múlt század utolsó évtizedében) még rák is volt bőven, egy-egy tavaszi felöltőtől megfosztott (megnyúzott), s a rácsbáló közepébe madzaggal odakötött kecskebékával ötven-hatvan darabot is lehetett fogni néhány rövid óra alatt.. A csikász meg valóságos ezermester volt. Ha hordóik megjelentek a halpiacon, szájról szájra járt a hírük, mert a csík kedvenc eledele volt szegénynek és gazdagnak egyaránt. A csallóközi ember itt a nagy vizek mellett gyönyörködhetett a halászmesterek és legények szép munkájában, gazdag zsákmányában... De a halászat jelentősége a Dunán már régen megcsappant. Amj van még. az csak árnyéka a réginek, s azt is nyugodtan kimondhatjuk, hogy a mai halak is csak csenevész epigonjai,utánzatai a Duna hajdani halódásainak ... Hej, halászok, halászok ...! Vége
