Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1986-08-23 / 34. szám

A szamóca betegségeiről

A szamócát három olyan kórokozó veszélyezteti, amelyek csapadékos időben nagyobb károkat okozhatnak.

Elsőként a sztirkepenészes gyümolcsrothadást említhetjük. A kórokozó (Botrytis cinerea) sok más kultúrnövényen (szőlő, paprika, uborka, saláta) is előfordul. A szamócán nemcsak gyümölcsrothadást, de virágpusztulást is okozhat. A fertőzött virágok megbámulnák, lelankadnak, és nedves környezetben egérszürkc gombabevonat található rajtuk. A gyümölcsöt általában érés előtt fertőzi. A gyümölcs először a fertőzési helyen megbámul, maid pedig nedves rothadásnak indul. Később itt is megjelenik a gomba szürkés bevonata.

A szürkepenészes virágpusztulással és gyümölcsrothadással általában esős időben, valamint árnyékos helyre ültetett, sűrű növényállományban ta'áikozhatunk. A fajták között akadnak különösen érzékenyek és ellenállók is. Nagyon érzékenynek bizonyult például az ismert és elterjedt Senga Sengana fajta.

A szürkepenész elleni harcban kétféle lehetőségünk van: mégpedig az agrotechnikai eljárások és a vegyszeres védekezés. A szamócát lehetőleg napos, szellős helyre és ne túl sűrűn ültessük. Az ültetvényt rendszeresen gyomtalanítsuk, és távolítsuk el a felesleges sarjakat is. Az öntözést (főleg virágzás kezdetén és gyümölcsérés idején) inkább firasztás formájában végezzük.

A szamóca vegyszeres kezelését a virágzás kezdetén Ronilan 50 WP (0,1%) vagy Euparen (0,25 %) készítményekkel végezzük. Az első permetezést akkur végezzük, amikor a virágok 5 százaléka kinyílt, a másodikat egy hét múlva.

Csapadékosabb években vagy rendszeresen öntözött növényállományban gyakoriak a szamóca levélbetegségei (fehér-, illetve vörösfoltosság) is.

A szamóca leveleinek fehérfoltosságát a Mycnsphaerella fragariae nevű gomba okozza. A fertőzött leveleken először bíborpiros, kerek foltok képződnek. A foltok közepe később elszürkül, majd kifehéredik (innen az elnevezés). Esős időben már tavasszal létrejöhet a fertőzés, és ilyen esetben már a nyár elején lila szegélyű fehér foltok borítják a levelek java részét. Az erős fertőzés a levelek pusztulását okozhatja.

A szamócalevelek vörösfoltosságának okozója a Marssnnina fragariae nevű gomba, amely közeli rokonságban áll a rózsa feketefoltosságát okozó Marssonina rosae gombával.

A leveleken 3—8 rom nagyságú, különböző alakú lila foltok keletkeznek, amelyek nincsenek az egészséges részektől élesen elhatárolva. Erős fertőzés esetén a foltok összefolynak, de eredeti színüket mindvégig megőrzik.

A levélfoltosodást okozó

A szamóca fehérfoltossága (A szerző felvétele)

gombák — különböző fejlődési formában — a beteg növényrészeken telelnek át. Ezért az ellenük való harcban fontos szerepe van a fertőzött levelek tél végi eltávolításának és elégetésének. Ügyszintén fontos a szürkepenésszel kapcsolatban említett, megelőző agrotechnikai eljárások betartása is.

A vegyszeres kezelésre — a szürkepenésszel ellentétben — itt csak virágzás előtt, valamint a szüret után kerülhet sor, elsősorban egészségvédelmi szempontból, hogy a fiatal gyümölcsre ne kerüljön növényvédő szer. Esős, illetve csapadékos évet követő tavaszon az első permetezést már virágzás előtt végezzük. Ha viszont a fertőzési veszély kisebb, és az első tüneteket csak május-júniusban észleljük, ekkor csak szüret után kozd”nk permetezni, mégpedig Kupriknl 50. Dithane M-45, Novozir MN-80 vagy Perozin 75 В készítménnyel. A szüret utáni kezelést, az időjárási viszonvnktól függően, többszőr megismételhetjük.

MATI.ÄK GYÖRGY

agrármérnök

A zeller osztályozása

A zellert nálunk levelestől és lomb nélkül is felvásárolják, s mind a két esetben két minőségi osztályt különböztetnek meg.

A leveles zeller akkor sorolható az első minőségű osztályba, ha a gumók egészségesek, frissek, hozzávetőlegesen egyformán fejlettek, de a betakarítási érettséget még nem érték el. A gumón lehetnek vékony hajszálgyökerek, de az áru ne legyen földes vagy rozsdabetegségben szenvedő. Az alsó, erősebb gyökereket 15 mm-re kell bekurtítani. A levélzet üde zöld. rozsdától mentes és ép legyen. A szállításhoz természetesen tiszta árut kell előkészíteni, de a kissé földes lomb még nem ok a kedvezőtlen minősítésre.

A korai zellert június 30-ig ötösével csomózzák, később szabadon rakják ládákba (ez a másodosztályú árura is érvényes). A gumó átmérője kezdetben legalább 15 mm legyen, később a követelmény a felvásárlássi árral együtt módosul: Csomagoláskor egy-egy ládába azonos fajtájú gumókat kell rakni.

Megengedett, hogy a csomózott árunál csomónként 1 db, a szabadon csomagoltnál legfeljebb 5 százaléknak megfelelő mennyiségű olyan termény is bekerüljön az első minőségi osztályba, amely küleme, átmérője vagy egyéb tulajdonságai miatt egyébként másodosztályúnak minősül. Az első osztályú áru 1 százaléknyi földdel szennyezett termést tartalmazhat.

A másodosztályú leveles zeller nem egyformán fejlett, kisré rozsdás, de nem földes gumókat tartalmaz. Itt elnézik az erősebb oldalgyökereket, viszont az i első gyökereket ugyancsak 15 mm-re kel! bekurtftani. A levélzet lehet kissé tépett, vagy földes, és az enyhén rozsdás leveleket is elnézik. A megengedett legkisebb gumőátmérő kezdetben 12 mm, később a nagvságot a módosuló felvásárlási árral együtt határozzák meg.

Megengdett. hogy a csomózott áru csomónként 1 db, a szabadon csomagolt áru viszont legfeljebb 5 százaléknyi sárgás lombú, károsodott, de egyébként fogyasztásra aikrlmas gumót tartalmazhat, h földtől szennyezett áru részaránya itt is legfeljebb 1 százalék lehet.

Hosszabb szállítás és kiskereskedelmi forgalmazás esetén megengedett, hogy a levélzet kissé fonnyadt legyen.

A lomb nélküli áru akkor sorolható az első minőségi osztályba, ha a gumók zsengék, szilárdak, rozsdától és hajszálgyökerektől mentesek, és természetesen tiszták is. Az alsó gyökereket itt 30 mm-re kell visszavágni. A gumók húsa gyenge, fehér vagy kissé sárgás színű, rozsdafoltoktól és repedésektől mentes legyen. Nem számít rőzsdásodásnak az, ha a ketté vágott gumó húsa az oxidáció következtében megbámul, de felvágáskor barna foltok még nem láthatók. A levélzetet teljesen bekurtítják, vagy úgy távolítják el, hogy közben a gumók ne sérüljenek meg (ez a másodosztályú árura is érvényes). Az első osztályú gumók 80—140 mm átmérőjűek lehetnek.

Az első osztályú áru legfeljebb 5 százalék másodosztályú gumót tartalmazhat. A mechanikai sérülést szenvedett gumók részaránya maximum öt százalék, a földdel szennyezetteké 2 százalék lehet.

A levélzet nélküli termés akkor kerül a második minőségi osztályba, ha a gumók már nem éppen zsengék, kissé rozsdásak és rajtuk erősebb oldalgyökerek találhatók. Persze itt sem megengedett a gumók elágazása és s2ennyezettséee. Az alsó gyökereket 30 mm-re kell bekurtítani.' A gumók húsa kemény, kis rozsdafoltokkal tarkított, esetleg enyhén üreees lehet, de a fás, vagy penészes húsú áru nem forgalmazható. A gumók legkisebb átmérője 50 mm lehet.

A másodosztályú levél nélküli zeller legfeljebb 10 százaléknyi sérült vagy egyéb károsodott kissé repedezett de fogyasztásra egvébként a'kalmas termést tartalmazhat. Az erősen rozsdás vagy penészes gumók nem értékesíthetők.

A télen át tárolt zellergumók február elseje utáni szállítás esetén kissé puhák kevésbé gyengék és enyhén sárgás húsúak lehetnek A gumókat a boltban a fogyasztók kérésére fel kell darabolni.

Ipari feldolgozásra megegyezés szerint a mechanikai sérülést szenvedett szár nélküli gumók is átvehetők.

(Va)

A víz szerepe a baromfi életében

'A víz az állatok szervezetének nélkülözhetetlen összetevőle. A víz nem egyformán van jelen a test egyes részeiben. Az egyes szövetek és szervek víztartalma sokkal Inkább változó, mint más anyagoké. A melegvérű élőlények testének víztartalma hozzávetőlegesen az élőtömeg 60 százalékát adja. Ami az állatokat Illeti, a testükben előforduló vízmennyiségnek körülbelül 33 százaléka a sejtekben, 27 százaléka a test szöveteiben, 7,5 százaléka a plazmában, 20 százaléka pedig a bélfolyadékokban és a nyirokban található. A víz a szervezetben a szerves és ásványi anvagok oldószereként hat.

A víz a táplálékkal együtt a baromfi létének alapfeltétele. A szervezetben különféle küldetése van. Megteremti az emésztési és felszívódási folyamatok alapfeltételeit, szolgáltass! helyükre szállítja a felszívódott termékeket és tápanyagokat, biztosítja az anyagcsere helyes és zavarmentes lefolyását. Természetesen a szervezetben lévő víznek Igen komoly szerep jut az anyagok átalakulásakor keletkező melléktermékek kiválasztásában, és fontos összetevője az Ízületekben található folyadéknak meg a gerincvelőnek is.

Az állatok szervezetében falazató víz vegyileg soha nem tiszta, mindig található benne több-kevesebb a különíéle öszszetevőkből (pl. fehérjeoldat, ásványi sók, cukrok, folyékőny emulziók stb.). A víz anyagcseréiére nagy hatással vannak az ásványi anyagok, főleg a kálium, a nátrium és a klór, amelvek tulajdonképpen iránvítják a víz anyagcseréjét, az ozmotikus nyomás megtartását, a testnedvek sav-bázis egyensúlynak állandósítását és biztosítják a tápanyagoknak a seitekbe való behatolását stb. Ezenkívül a víz segít a testhőmérséklet kiegyenlítésében, póto’ia a szervezet részére a kilégzéssel, az ürülékkel és a megtojt tolással elveszített vízmennyiséget, s megszünteti a szomjúság érzetét.

Az átlagos napi vízszükséglet a kaparóbaromfinál 2,5-szer vagy háromszor, a vízibaromfinál 3—5-ször nagyobb, mint a napi takarmányszükséglet. A maximális napi vízszükséglet (ebben már a párolgási veszteség meg a kifröcskölt mennyiség is benne van) a tyúkoknál 0.5 liter a pulykáknál 1 liter, a kacsák meg a ludak esetében 1.5 liter.

A baromfi valós vízszükséglete természetesen különböző tényezőktől függ.

Ezek közül első helyen a baromfi fa|a szerepel. A vlzíba rnmfl ugyanis kétszer-háromszor annyi vizet igényel, mint

a kaparóbaromfi. Elsősorban azért, mert csőrének formája miatt sok vizet kifröcsköl, de azért is, mert szinte minden falatot „lenyomtat“ egy korty vízzel. Arról már nem is beszélve, hogy a vízi baromfi tol- Ihzatának tisztántartásához is rengeteg vizet felhasznál.

A vízszükségletet befolyásoló tényezők között szerepel a baromfi életkora is. Bizonyított tény, hogy az elfogyasztott eleséghez viszonyítva a fiatal baromfi lényegesen több vizet igényel, mint Idősebb társai.

Aztán itt van a fogyasztott takarmányok milyensége. Mint tudjuk, a gyári tápok mindöszsze 12 százalék vizet tatalmaznak. Ha ezekkel vagy mondjuk szemcsézett eléséggel etetjük az állatokat, akkor törvényszerűen felszökik a napi vízfogyasztás. Ezzel szemben, ha lédús vagy friss zöldeleséggel etetjük az állatokat, akkor a vízfogyasztás harmadával vagy felével csökken.

A takarmányok só- és fehérjetartalma növeli a vízfogyasztást, mivel a fehérjék átalakl fásához a szervezet több vizet igényel. A 20 százalék nitrogénes anyagot tartalmazó takarmány fogyasztása esetén a szervezet 25 százalékkal több vizet választ ki, mint amikor csupán 15 százalék nitrogénes anyag található az eleségben.

További fontos tényező a környezet hőmérséklete. A legfeljebb 31 C-fokos meleg még lényegesebben nem befolyásolja a víz felszívódását, viszont a 32 C-fokos hőmérséklet már kritikus, mivel ilyen melegben a víz felszívódása 40—60 százalékkal, az aminosovak felszívódása 2,4-szeresére, a szőlőcukoró pedig 1,9-szeresére csökken. A megfigyelések Igazolják,

hogy a hőmérséklet alakulása nem csupán a vízfogyasztást befolyásolja, de a termelőképességet és az energiaforrásként szereplő tápanyagok kihasználását Is. A baromfi részére a 15—18 C-fokos környezeti hőmérséklet és a 65—75 százalékos relatív páratartalom a legkedvezőbb.

A baromfiaknál a napi vízveszteséget az ürülékkel, a légzés útján és a tojással távozó víz mennyisége adja. Ha a 2000 grammos tyúk naponta 130 gramm takarmányt és 400 gramm vizet fogyaszt, akkor ebből az ürülékkel 160 gramm, a tojással 42. gramm, a légzéssel pedig 55 gramm — tehát összesen 257 gramm — vizet választ ki.

A napi vízszükséglet egy részét az ivóvíz és az eleséggel felvett folyadék, további részét pedig a szervezet szöveteinek, főleg a tartalékszöveteknek az elbomlásakor keletkező ún. oxidációs víz adja. A baromfi 1000 gramm zsírból 1,071 gramm, 1000 gramm fehérjéből 410 gramm és 1000 gramm cukorból 533 gramm vizet nyer.

A vízhiány az állatok szervezetében súlyos anyagcserezavarokat Idéz elő. Ha -a vízhiány sokáig tart, a szervezet elvonja a vizet a szövetektől és az egyes szervektől, a vér besűrűsödik, az emésztési folyamatok nehezebbé válnak és lelassulnak, a szervezetben folyamatosan felhalmozódnak az anyagcsere melléktermékei, kezdetét veszi a zsírok és a fehérjék intenzív hasadása, bomlása, étvágytalanság jelentkezik és az állatok nem hajlandók elfogyasztani a felkínált száraz eleséget. Vízhiány esetén az állatok belázasodnak, csökken a termelőképesség, kiszárad a

nyálkahártya, felgyorsul az érverés, alábbhagy a mirigyek működése és gyorsan emelkedik a test hőmérséklete.

jő tudni, hogy a fiatal állatok érzékenyebbek a vízhiányra. A baromfiak általában 3—4 napot bírnak ki víz nélkül, vagyis a vízhiány korábban okoz elhullást, mint a koplalás. A pusztulást a vérkeringésben bekövetkező, zavarok, valamint az anyagcsere mérgező melléktermékeinek felhalmozódása okozza. A vízhiányban szenvedő baromfi élőtömegének 40 százalékát is elveszítheti, miközben a szervezet leépítheti teljes zsírkészletét és a fehérjéknek mintegy felét különösebb következmények nélkül. Ugyanakkor 10 százalékos vízveszteség már komoly zavarokat okoz, a 20—22 százalékos vízveszteség pedig az állat elpusztulásához vezet.

Az elmondottakból következik, hogy a baromfiak részére mindig elegendő tiszta és egészséges ivóvizet kell biztosítanunk. Egy napig tartó vízhiány 70 százalékkal csökkentheti a tojástermelést, s ha az állat a következő napon sem jut vízhez, teljesen leáll a termelés, felüti a fejét a kannibalizmus, sőt néha a ved! és is. Mivel a vízhiányra a fiatal állatok fokozottan érzékenyek, szállítás vagy áthelyezés után a csirkéket azonnal itassuk meg, mert csakis így lehet elejét venni a szervezet kiszáradásának.

A baromfi részére a 10—15 C-fokos ivóvíz a legmegfelelőbb. A túl hideg (5 C-fokosnál hidegebb) víz ugyan felfrissíti az állatot, de ugyanakkor túlságosan lehűti a szervezetet, ami megfázáshoz, hasmenéshez stb. vezethet. A túl meleg víz szintén nem jó, mert abból a szükségesnél kevesebbet fogyasztanak az állatok, ami esetenként 40 százalékkal is visszavetheti a tojástermelést. Hogy alkalmas-e a rendelkezésre áló víz a baromfiak itatásra, az a víz oldható sótartalmától függ (8—20 keménység! fok, vagyis 800—2000 ppm/1).

Azok teszik a legokosabban, akik az adott baromfifaj részére legmegfelelőbb önitatók használatával biztosítják a? állomány állandó és kielégítő vízellátását. Az ivóvizet fertőtleníteni (pl. hípermangánnal), az itatókat rendszeresen tisztogatni, a vizet naponta többször cserélni kell. Ez főleg a nyári forrőságban komoly segítséget nyújt a tenyésztőnek az állomány jó egészségi állapotának és kifogástalan termelékenységének megőrzéséhez.

(Chova tel 1986/7)

A

V