Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-02-15 / 7. szám

1986. február 15. 3 A KUBAI KOMMUNISTA PÄRT III. KONGRESSZUSA Az elért sikerekre építve Tízéves a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság Február 4—7-én tartotta meg III. kongresszusát a Kubai Kommunista Párt, hogy kitűzze a gazdasági haté­konyság és az erőforrásokkal való takarékoskodás új feladatait. A gaz­daságfejlesztési és irányítási rend­szer bevezetéséről 1975-ben hozott határozatot a KKP I. kongresszusa, öt év múlva а П. kongresszus to­vábbfejlesztette Pzt. A III. kongresszuson 1784 küldött és 188 külföldi küldöttség vett részt. A Kubai Kommunista Párt KB be­számolóját Fidel Castro, a Ku­bai KP KB első titkára terjesztette elő. Rendkívül részletes, statisztikai adatokkal alátámasztott beszédében szólt a kubai gazdaság most befeje­ződött ötéves tervidőszakának ered­ményeiről, az egészségügy, az okta­tás, a tudomány sikereiről, s ezzel párhuzamosan főbb vonalakban is­mertette az egyes gazdasági ágaza­tok előtt álló feladatokat. A kritikus hangvételű beszámoló az ország gaz­dasági fejlődését akadályozó jelensé­geknek is nagy teret szentelt. Az 1981—85-ös tervidőszak a for­radalom győzelme óta eltelt évtize dek legsikeresebb gazdasági és szo­ciális fejlődését eredményezte. A tár­sadalmi össztermék évente átlagban 7,3 százalékkal növekedett, míg az eredeti terv csak 5 százalékos növe­kedéssel számolt. Az ipari termelés­ben 8.8 százalékos volt a növekedés. A munkatermelékenység évente 5,2 százalékkal növekedett, a lakosság személyi fogyasztásának évi növeke­dése 2,8 százalékos volt. A havi át­lagbérek az említett öt év alatt 28,4 százalékkal nőttek. A cukorgyártás a korábbi öléves tervidőszakhoz viszonyítva 12,2 szá­zalékkal növekedett, s az elmúlt öt évben az évi cukortermelés a 8 mil­lió tonnán stabilizálódott. Az élelmi­szeriparban a növekedés évi 6,1 szá­zalékos volt. A jegyre árusított ter­mékek száma csökkent: míg 198G-ban 150 nem élelmiszer jellegű termék szerepelt ezen a listán, 1985 végére számuk 68-ra csökkent. Az elektromos energia termelése évente átlagban 4,2 százalékkal nőtt. A gépipari termelés öt év alatt 16 százalékos növekedést ért el. Az épí­tőiparban a termelés évente 9.5 szá­zalékkal növekedett. Ot év alatt 335 ezer lakást építettek fel. s elkészült számos jelentős beruházás is. A kül­kereskedelmi forgalom az utóbbi öt évben 65 százalékkal növekedett, ezen belül a kivitel 58, a behozatal 71 százalékkal. A szocialista orszá­gokba irányuló export Kuba összki­­vitelének 85,4 százalékát teszi ki, s a szocialista import is hasonló ará­nyú. A tőkés import részaránya 25 százalékról öt év alatt 18 százalékra csökkent. Fidel Castro bíráló elemzésnek ve­tette alá a gazdasági életben mutat­kozó hiányosságokat és hibákat. El­mondta, hogy az elmúlt öt évben ez alapvető probléma az volt, hogy nem növekedett megfelelő mértékben az áruk és szolgáltatások expurtja, s ugyancsak lemaradások voltak az import helyettesítése terén. Nem volt megfelelő Kuba dollárelszámolású fizetési mérleghiányának a csökke­nése sem. A gazdasági életre negatí­van hatott a hosszú szárazság és az imperialista blokád. Élesen bírálta a szocialista országokba irányuló áru­szállítási kötelezettségek hiányos tel­jesítését. A cukorgyártással kapcso­latosan kijelentette, a beruházott eszközök ellenére e terület messze elmarad a lehetőségek mögött. Meg­állapította, hogy a mezőgazdaság fej­lesztésére az eddigi erőfeszítések el­lenére nem fordítottak Kubában meg­felelő figyelmet. Továbbra is tapasztalható a gazda­sági életben a szubjektivizmus, ami akadályozza a termelési költségek csökkentését, a gazdaságosság és a takarékosság fokozását. Az ipari ka­pacitások kihasználásában sem értek el megfelelő haladást, ez érvényes a fogyasztási cikkeket előállító ágaza­tokra is. A következő időszakban nem fog­ják elnézni a legkisebb hanyagságot, felelőtlenséget sem. Az 1988—1990-es időszakban évi öt százalékos gazdasági növekedéssel számolnak. A kivitel évente 5 száza­lékkal, a behozatal csupán 1,5 száza­lékkal fog növekedni. A hatékonyság fokozását elsősorban a munkaterme­lékenység növelésével kívánják elér­ni. A következő öt évben a beruhá­zások az előző időszakhoz viszonyít­va 29 százalékkal növekednek és el­érik ,a 23 milliárd 140 millió pesnst. A beruházások 45 százalékát az ipar fejlesztésére fordítják. A beszámoló a legfőbb feladatnak az iparosítás meggyorsítását jelölte meg, ami a többi szocialista ország hosszú távú terveivel a kubai tervek még nagyobb mértékű összehangolá­sát feltételezi. Kuba réiv'Mels a KGST gazdasági integrációjában to­vább mélyül, különösen a gépipar, az eleklronikai ipar, a könnyűipar, a gyógyszeripar területén. A tudomá­nyos-műszaki fejlesztésnek a jövőben jobban kell igazodnia a gazdaság szükségleteihez, s épp ez a terület lesz az alapja az ország további fej­lődésének. A Kubai Kommunista Párt KB első titkára döntő fontosságúnak nevezte a Szovjetunióval fenntartott kapcso­latokat és megállapította, hogy a kubai—szovjet gazdasági együttmű­ködést az új gazdasági világrend ér­vényesülésének kiváló példájaként lehet említeni. Kuba fejleszti együtt­működését a KGST többi országával is. A Kubai Kommunista Párt III. kong­resszusát üdvözölte Miloš fakes, a CSKP küldöttségének vezetője, a CSKP KP Elnökségének tagia, a KB titkára is. A kubai kommunistáknak és Kuba egész hősi népének tolmá­csolta a CSKP KB és Gustáv Husák, a párt főtitkára, a CSSZSZK elnöke, valamint a csehszlovák kommunisták és az egész Csehszlovák nép elvtársi üdvözletét. — fól tudjuk, hogy a szocializmust nem könnyű feliételek között építik. A kubai nép hősi küzdelmében soha­sem állt egyedül, fiszinte barátai vol­tak és vannak, akikra mindig tá­maszkodhat — a mi országainkban, más szocialista államokban, főként a Szovjetunióban, mert a Szovjetunió vállára nehezedik a társadalmi hala­dásért. a szabadságért, a demokrá­ciáért és a békéért vívott harc fő súlya — mondotta Miloš fakes. To­vábbá emlékeztetett arra, hogy nem egészen két hónap múlva összeül a CSKP XVII. kongresszusa is. Majd be­széde végén kijelentette: „Nem ké­telkedünk abban, hogy a Kubai Kom­munista Párt III. kongresszusa újabb ösztönzést ad az ország további tár­sadalmi és gazdasági fejlődése érde­kében végzett céltudatos munkának, Kuba gazdasági ereje és védelmi ké­pessége megszilárdításának. Szeret­nénk a kongresszust biztosítani ar­ról, hogy mindent megteszünk azért, hogy a ttestvérpártjaink és országaink közötti kapcsolatok a jövőben is gyü­mölcsözően fejlődjenek, mindkét fél javára, a szocialista közösség orszá­gai, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamennyi béké­ért és társadalmi haladásért harcoló erő közös küzdelmének érdekében.“ .SZABAD FÖLDMŰVES, Vajon mit jelent a gyakorlat­ban az ENSZ-nek a népek ön­rendelkezési jogéról hozott határozata? Olyankor kérdezik ezt az emberek, amikor az erre történő utalásokat hallják, vagy az ENSZ te­vékenységének, tekintélyének súlyát firtatják. Lássunk egy példát, egy valóban fiatal, alig tízéves ország történetét, amely létét nem kis rész­ben az ENSZ azon határozatának kö­szönheti, amellyel a gyarmati ura­lomtól való felszabadításra szólítja fel a népeket és nemzeteket. Homokdűnék, szikár, komor tekin­tetű- emberek a sátrak mellett, ke­zükben puska. Szavuk elszánt: füg­getlenségüket, szabadságukat meg­védik életük árán is. Emlékezetünk körülbelül ennyit őriz a Polisario harcáról készített Chrudinák-riport­­ból, amelyet néhány évvel ezelőtt a világ több tévéadója közvetített. En­nél többet azóta sem igen hallottunk erről a különös sivatagi országról, amely a Polisario adatai szerint 286 ezer négyzetkilométernyi területet mondhat ma a magáénak, s északról Marokkó, délkeletről Algéria, kelet­ről és délről Mauritánia, nyugatról pedig az Atlanti-óceán határolja. Nyugat-Szahara emberemlékezet — pontosabban a 15. század — óta a gyarmatosítók áhított célja volt. A portugál és spanyol hatalmi törekvé­sekből végül a spanyolok kerültek ki győztesen, gyarmati jogaikat szerző­dések erősítették meg. Századunk második felében az af­rikai népek egymás után lázadtak fel és vívták ki függetlenségüket. A nyu­gat szaharai hazafiak is követték pél­dájukat és 1958—1958 ban fellázad­lak elnyomóik ellen. Az ENSZ 1960-ban hozott határo­zata, amellyel a gyarmatosítás és új­gyarmatosítás megszüntetésére szó­lítja fel a népeket és az országokat, új lendületet ad a nyugat-szaharaiak függetlenségi harcának is. Az ENSZ 1965-ben felszólítja a spanyol kor­mányt, hogy szüntesse meg Nyugat- Szahara gyarmati megszállását, tart­sa tiszteletben a népek önrendelke­­kezési jogát. A szabadságért és függetlenségért harcoló hazafiak 1973-ban megalakí­tották a Nyugat-szaharai Nemzeti Felszabadító Mozgalom (Polisario front) szervezetét, amely meghirdette harcát в nyugat-szaharai nép függet­lenségéért és szabadságáért. Ennek az egész térségre kiterjedő küzde­lemnek mérföldköveként a spanyol gyarmatosítók Al-Changa-i kaszárnyá­ja elleni fegyveres támadás (1973. május 20.) dátumát Jelzik. A fokozódó harcok hatására Spa­nyolország 1974-ben bejelentette, hogy kész megállapodásit kötnt Nyu­­gat-Szahara helyzetének rendezésé­ről. 1975-ben aztán a Polisftgio meg­kerülésével Spanyolország átadta Marokkónak 6s Mauritániának Spa­­nyol-Szahara igazgatását, s kivonult korábbi nyugat-szaharai gyarmatáról. Még abban az évben marokkói csa­patok szállták meg a terület legna­gyobb, természeti kincsekben leg­gazdagabb részét, Mauritánia pedig a déli körzeteket vonta fennhatósá­ga alá. A Polisario felszahadítási front el­szántan fordult az őj gyarmatosítók ellen. Nyueat-Szahara ugye a Nem­zetközi Bíróság elé került, amely ki­mondta, bonv minden történelmi hi­­vetknzés, földrajzi vagy etnikai köte­lék ellenére az itteni népeknek jo­guk van a függetlenségre, szabad­ságra, arra, hogy fejlődésük további útját és módját ők válasszák meg. Semmiféle más országnak nincs lova beleszólni Nyugat-Szahara népeinek sorsába. A Marokkói Királyság uralkodója. II. Hasszán erre a „zöld menettel“ válaszolt, amelynek célja a térség „csöndes megszállása“ volt. A 350 ezer marokkói fegyverest a spanyol gyarmati egységek állították meg. Ezek ^égül kénytelenek voltak visz­­szaforoulni, II. Hasszán azonban ál­landó marokkói egységeket küldött Nyugat-Szaharába. Ezzel egy időben a mauritániai csapatok Is bevonu'tak és megszilárdították állásaikat. 1976- ban Spanyolország arról tájékoztat­ta az ENSZ-t, hogy utolsó egységei is elhagyták Nyugat-Szaharát. A Polisario természetesen tiltako­zott a marokkói-maurltánial measzá'­­lás ellen és 1976. február 27-én ki­kiáltották a Szaharai Arab Demokra­tikus Köztársaságot, amelynek létét a függetlenségüket kivívottt afrikai országok és Algéria üdvözölte. A „harcoló köztársaság“ kidolgozta és jóváhagyta alkotmányos rendiét és akcióprogramját, amelynek célja a társadalom felépítése, azé a társada­lomé, amely nem tűri meg az ember­nek ember általi kizsákmányolását, amely minden ember számára egyen­lő jogokat biztosít a munkához, élet­hez. tanuláshoz. Az új köztársaság e’nöke — aki egyben a Polisario felszabadítás! front főtitkára is — Muhammad Abdái Azlz lett. 1985-ig hatvankét ország ismerte el ezt a fiatal, még ma is harcoló köztársaságot, amellyel Mauritánia 1979-ben békét kötött, s amellyel szemben azonban Marokkó még min­dig agresszív területi és hatalmi kö­veteléseket támaszt. Az ENSZ többször volt kénytelen Nyugat-Szahara népeinek védelmé­ben felszólítani Marokkót, hogy mondjon le gyarmatosítói törekvései­ről és tartsa tiszteletben a terület népeinek önrendelkezési jogát. Fel­ajánlotta közvetítő szerepét is, hogy a Polisario és Marokkó szüntessék be a harcokat és keressék a politi­kai megegyezés lehetőségét. Marok­kó nem volt hajlandó egyenrangú partnernek elismerni a Polísariót. Ezek az ellentétek és ellenségeske­dések végül az Afrikai Egység Szer­vezet válságának kialakulásához ve­zettek, amelyből Nyugat-Szahara problémája miatt Marokkó kilépett. Végül az elmúlt év októberében a Marokkói Királyság uralkodója arról tájékoztatta az ENSZ-t, hogy bele­egyezik Nyugat-Szaharának az ENSZ ellenőrzése alá helyezésével. Azon­ban továbbra Is elutasítja a tárgya­lásokat a Polisarióval. és hallani sem akar arról, hogy kivonja csapa­tait Nyugat-Szaharából. Teljesen ért­hető és jogos ugyanis a Polisarlónak az a követelése, hogy a százezer ma­rokkói megszálló hagyja el végre a Szaharai Arab Demokratikus Köztár­saságot. A „harcoló köztársaság“ szeretne végre „építő köztársasággá“ válni. A Polisario adatai szerint 700 ezernyi, húsz etnikai csoportot alko­tó, nomád életből hadi életbe kény­szerült embert kellene békéhez, mun­kához, nyugalomhoz juttatni. Egy­előre azonban ezek a szaharai népek, népcsoportok a homokbuckák között védik szülőföldjüket és szabadságu­kat, míg a marokkóiak a „hasznot hozó háromszögében érvényesítik botcsinálta jogaikat. Hogy mit hoz az idei év a függet­lenségükért küzdő, jogaikat még fegyverrel védő szaharaiaknak? Ne­héz lenne megmondani. Talán a ti­zedik évforduló ismét rájuk irányít­ja a figyelmet, és Marokkó is kény­telen lesz elismerni azt az önrendel­kezési jogot, amely a nyugat-szaha­rai népet ugyanúgy megilleti, mint minden más népet a világon. Л г évfordulók naptárát la-Aj pozgatva belémsaidul egy * ' dátum: Verdun. 1916. feb­ruár 21. Személyes történelmünk véres emlékezetű helyszíne Ver­dun. Itt pusztultak el rokonaink, itt tűntek el nagyapáink, nagybá­tyáink, akiket már csak megsár­gult családi fotográfiákról ismer­hettünk. Két világháborút megjárt, nehéz szavú férfiak elfúló szavai rémlenek föl a gyermekkor meséi áhító idejéből, amikor tündérme­sék helyett a legnagyobb rettenet valóságos történeteit hallgattuk. „Testek lúdböröztek és lelkek dideregtek, remények kókadtak és éledtek, mindenki várta a halálba vagy életbe szabadító füttyjelet és ordító parancsot: ki a föld alól, nyakunkon az ellen, lőni, döfni, ütni, vágni, élni, halni. Volt, aki imádkozott, volt, aki kártyá­zott, de az imakönyv és a kártya a gyilkos jelre egyformán hullt ki a kezekből... és a föld felett megkezdődött a harc. Ember em­ber ellen, fától fáig, gépfegyver­től gépfegyverig, gránátgödörtől hulladombig. Két napig. Végre új­ra ott álltam a deckung előtt. .Előtte, mögötte, benne hullák: oroszok, németek, magyarok. Hús, fa, ruha, bádog szétverve, cafatok­ra szakítva." Fábry Zoltán emlé­kezik így 1916-ra, egy galíciai lö­vészárokban átélt két napig tartó ütközetre... Ember az emberte­lenségben. Verscímekbe sűríthető — mert történelmünk kegyetlen idejét a líra égő vulkánjába merevítő ver­sek születtek ekkor a * győze­lemmel kecsegtető „mire lehulla­nak a levelek“ és az értelmetlen háborút megtagadó kijózanodás idejéig lejátszódott az emberek érzelmében és tudatában. „Csak egy éjszakára küldjétek ki őket..." Irta Gyónt Géza, imádság és át­­kozódás volt ez a vers, tudta min­den baka. P.s Ady mementóvá nőtt költeménye, az Intés az őrzők­höz ... és Várnai Zseni Katona­fiamnak című verse már az 1919- es forradalom toborzófa lett... De addig Ferenc Ferdinánd sza­rajevói meggyilkolásától még ke­gyetlen hónapoknak, éveknek kel­lett eltelni. A területi igények ér­vényesítéséhez jó ürügy volt a trónörökös ellent merénylet: a Monarchia Szerbiának szóló had­üzenete azonban láncreakciót vál­tott kt. Szerbia mellett Oroszor­szág, Franciaország és Anglia is hadba szállt. Magyarország á gyors győzelemben reménykedve „Intés az őrzőkhöz“ szállt hadba Ausztria oldalán, majd egyre ' kiábrándult abban, békére vágyva vette tudomásul, hogy ide­gen érdekekért áldozta jel ember­milliók életét. A német áttörési kísérlet éppen Verdunnál hiúsult meg a legkijó­­zanítóbban 1916-ban, majd az e­­redménytelen somme-i csata kö­vetkezett 1917-ben. Ezután a néme tek visszavonultak az ún. Sieg­­fried-vonalra. Ekkor már a szé­les tömegek körében egyre vilá­gosabbá vált, mennyire értelmet­len és kilátástalan ez a háború. Oroszország 1917-es eseményei a kiút, a megoldás lehetőségeit mu­tatták. Leninnek a békéről szóló dekrétuma az annexió és hadisarc nélküli demokratikus béke meg­kötését javasolta, kínálta. „1917 tavaszán szabadságról utaztam vissza a frontra. Az utol­só állomástól kocsi áöcögtetett az éjszakában. Egyre közelebb ér­tünk az állásokhoz, és egyszerre csak belém vágott az érthetetlen: elöl, a frontszakaszon, sírt csend és sötétség ásított. Rakéta röp­pent, lövést nem lehetett hallani, pedig már két órája ráz a szekér. Csend. Érthetetlen. kísérteties csend. Mi történt? Valami egé­szen rosszra gondolok: vihar előt­ti csendre, támadás előtti allato­­mosságra. Már gyalog megyünk, és a csend és a sötétség nem ha­sad. Mi történt? „Bratylzunk", fe­lelte az ordondne. ,Mit?" — „Bra­­tylzunk", Ismétli emberem, „békét kötöttünk a muszka nem bolond többé harcolni". Ezt is Fábry rög­zítette, mintha Ady látnoki sorai­ra felelne a Valóság, aki 1913-ban írta le: „Csönd van, mintha nem is rezzennénk / S rohanunk a for­radalomba." Ezrek és milliók zuhantak az ígéretek pátoszától fűtötten a há­borúba, a pusztulásba, hogy az igazságra ébredve keressék a viegmaradás, a béke lehetőségét. Minden eddig volt ál-biztonságot és hagyományt elsöpört a törté­nelem e nagy vihara, az első vi­lágégés. Versek és megsárgult fotográ­fiák tolakodnak emlékezetembe, két világháborút megélt és át­szenvedett férfiak szavai... A békében született nemzedékek már csak olyan dátumként jegyzik meg, mint a harmincéves háború, vagy a szabadságharc évszámait. Pedig személyes történelmünk volt a verduni pokol és Galícia. Nincs család, akinek ne lett volna első világháborús sebesültje vagy ha­lottja. Őrizzük — és ismerjük meg — legalább az egyre halványuló tá­bori képeket, fotográfiákat. Hall­gassuk végig türelemmel a tegnap hív tanúit: írott és élő szóval em­­lékezőket, mert a béke Ugye és védelme a békében dől el. Egyetlen emberöltőn belül két pusztulást, két világháború apoka­lipszisét kellett végig szenved­niük az előttünk élt nemzedékek­nek. Emberségből, helytállásból, bátorságból követésre méltó pél­dájukat reánk hagyták. Intő sza­vuk megszívlelendő tanulsága sú­lyos örökség: őrizzük meg az ál­taluk megszenvedett békét, a bé­ke igazát. H. Mészáros Erzsébet t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents