Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-02-08 / 6. szám

6 , SZABAD FÖLDMŰVES 1986. február 9< Eredményes évet zártak 'Az év elején tartotta meg évzáró taggyűlését az INÄMI (DOLINKA) sportszervezet. Tavalyi munkájukról Nagy László, a szervezet elnöke adott számot. Mindenekelőtt az asz­talitenisz-szakosztály és az alapozó torna (ZRTV) szakosztály kimagas­lóan jó eredményeit elemezte részle­tesen. Az inámi asztaliteniszezők ugyanis a járási bajnokság első osz­tályában játszanak, ahol a legjobbak között tartják számon őket. A szak­osztály vezetőjén és aktív játékosán, Zolczer Ferencen kívül, Antai Béla, Buris Károly, Papp László, Huszár Tibor és Nagypál Sándor a csapat erősségei. Az alapozó torna szakosz­tály keretében a falu lányai és asz­­szonyai bekapcsolódtak az 19B5-ÖS Csehszlovák Spartakiád gyakorlatai­ba. A gyakorlat betanítását Hegedős Irén, a helyi óvoda igazgatónője vál­lalta magára, örömmel. Mindössze egy évvel ezelőtt alakult meg Nagy­­né Gyurász Judit irányításával a tu­risztikai szakosztály, amely mindjárt egy szép, turisztikával egybekapcsolt kirándulás megszervezésével hívta magára a figyelmet. Az évzáró közgyűlésen kevés jó hangzott el az inámi labdarúgók sze­replését illetően, akik a járási baj­nokság III. osztályában rúgják a bőrt, mi tagadás, nem túl sikeresen. Pedig a feltételek adottak az ered­ményesebb szerepléshez, de az már nem a szakosztály vezetőin múlik, hogy a játékosok nem járnak rend­szeresen edzésre és egyikükből-mási­­kukból hiányzik a kellő fegyelem. 'Az viszont mindenképpen biztató, hogy a járási iskolai bajnokság má­sodik osztályában szereplő kölyök­csapat tagjaiból nem hiányzik a lel­kesedés, a játszani akarás. Antal Béla edző őszintén szívén viseli a legfiatalabb labdarúgók sorsát, s a csapatban sok focitehetség bontogat­ja szárnyát. Az inámi sportszervezet tavaly ün­nepelte megalakulásának 35. évfor­dulóját. Ennek tiszteletére Sporthír­adó címmel helyi snortújságot adtak ki, amelynek második számát a mos­tani évzáró tagsági gyűlésén vehet­ték kézbe a szervezet tagjai, akik egvébként 16ВП órát dolgozlak le tár­sadalmi munkában. A szervezet idei tervében többek között szerepel a sportpálya lelátó­jának megépítése, a pályát körülvevő kerítés felújítása, a labdarúgó szak­osztály tevékenységének javítása. BODZSAR GYULA + + ♦ Ä CSSZTSZ FEGYVERNEKI (ZBROJ­­NlKY) Alapszervezete is a napokban tartotta meg évzáró taggyűlését. A beszámolói a szervezet múlt évi mun­kájáról Tőke Sándor elnök tartotta. Hangsúlyozta, hogy a Družstevník elnevezésű csapat a járási bajnokság III. osztálya keleti csoportjának egyik kellemes meglepetése, hiszen míg az e'őző bajnoki évadban a se­reghajtók közé tartozott, az idei baj­nokság őszi idénye után az értékes második helyre küzdötte fel magát. Nagyban vo’t ez köszönhető Dulai Sándor edzőnek, akiben megvoltak a feltételek a hozzá fűzött remények valóra váltásához. Jók a kaprsolatok a Május 9. Efsz vezetőségével. A sportszevezet tagjai, de főképpen a játékosok aktívan be­kapcsolódtak az énpen esedékes munkákba: 950 órát dolgozlak le tár­sadalmi munkában. Az elmúlt idény­ben pzcnkívü1 rendhotették a labda­rúgópályát, kifestették az öltözőt és a kapukat, a nézőteret a játéktértől pedig korláttal választották el. Tizen­hét önkéntes véradót szereztek, s tagságuk létszámát is' növeljék. A labdarúgó szakosztályon kívül az elmúlt időszakban szén eredménye két értek el a gimnasztikái és turisz­tikai szakosztály taejai. A vezetősáv az év folyamán többször rendezett aszipiitenisz-tnrnát is. A munka javítása érdekében a CSKP megalakulásának 65. évfordu­lója tiszteletébe értékes kötelezett­ségvállalásokat teltek. Vállalták, hogy э saját snnr<létes<tménveik építésénél 5П0. a helvi szövetkezetben pedig 1П00 úrát dolgoznak le társadalmi munkában, tapságuk létszámát öttel növelik, a rátermettségi iolvénv fel­tételeit tízen te'iesítik. in önkéntes véradót szereznek, előadásokat, be­­szélvetócoket és szemináriumokat rend°znek A szervezet kézilabdázói bekapcsolódnak a kerületi versenybe. VERESS VILMOS Fázósan toporgunk a hűvös szélben, és hátraszegett fejjel kémleljük az eget. Pedig legalábbis egyelőre — nincs rajta sok látnivaló: mindössze egy szita kötőre emlékeztető kétfedeles ríjja lassan a köröket a fejünk felett, mintha egy láthatatlan csigalépcsőn kapaszkodna felfelé. Ahogy kisebtle­­dik, úgy lassul látszólag a mozgása is, míg szinte már mozdulatlan leüe­­gésnnk tűnik. Először észre sem vesszük az apró pontokat, amelyek elválnak a gép testétől, és egyre sebesebben zuhan­nak lefelé. Már kivehető az emberi test hosszúkás alakja, amint lassan fordulnak-csavarodnak zuhanás köb­ben a levegőben. Aztán — alig né­hány másodpercnyi időkülönbséggel — egymás után bomlanak kt a fejők fölött az ejtőernyők színes rózsái. A zuhanás megtörik, az alakok való­­sággnl megtorpannak a levegőben, hogy útjukat egy fáról lepergő levél szelíd lebegéáével folytassák a föld felé. Már kivehetők a részletek is: az ejtőernyő kötélzete, amelynek se­gítségével úgyszólván centiméternyi pontossággal célra lehat irányítani. Földet ér az első ejtőernyős: mind­össze egy szelíd huppanás az egész, még a lába sem hajlik be. Az imént még duzzadó ernyő „leereszt“, amint végignyúlik mollette a fűvön. Egymás után fognak talajt a többiek Is: a csoportos ugrás simán, zökkenőmen­tesen, minden probléma nélkül folyt le. * A tizenkilenc év körüli fiúk nyom­ban nekilátnak az ejtőernyők szak­szerű összecsomagolásának. Odalépek az egyikükhöz: — Nem féltél? — Alig csúszott ki a számon, máris éreztem, hogy nem tűi okos dolgot kérdeztem. — Félni? Mitől —• néz rám meg­rökönyödve Jaroslav Havlík. — Ez volt a háromszáztizennegyedik ugrá­som... — Aztán méels eiárulja, hogy az elején bizony távolról sem volt Ilyen magabiztos: — Hónapok óta gyakoroltuk már az ugrásokat, az ejtőernyő kinyitását, a kötélzet ke­zelését, a talajfogást. Mindezt spe­ciális állványokról végzett ugrásokon keresztül, amikor is tudtuk, hogy a földet érés semmivel sem puhább, sőt Inkább keményebb, mint egy kl­­lencpárnás ejtőernyővel végzett ug­rást követőn. Ezzel együtt bizony összeszorult a torkom, amikor elő­ször álltam a gép nyitott ajtajában, összecsoiíiaeolt ejtőernyővel a háta­mon, ezerkétszáz méter magasságban. Mi tagadás, elsőre hiába hangzott el a vezényszó, nem engedelmeskedett a láb... A szabadesés pillanatai szív­­szorongatóak voltak, s talán soha életemben nem éreztem még akkora, megkönnyebbülést, mint amikor meg­­éreztem az erős rántást és láttam, hogy fejem fölött kibomlik a színes kupola ... Aztán a félelmet már rög­tön. ezt az első ugrást követően, va­lami sajátos izgalom váltotta fel, a­­mit abban a pillanatban kezdek érez­ni, amikor kivetem magam a gép aj­taján, egészen addig, amíg ki пещ nyílik az ernyő. A többi pedig máit kimondottan szép: hosszú percekig lebegni ég és föld között, teljesen szabadon ... A fenti beszélgetés, előzményeivel együtt a nitrai Szlovák Repillűsiskola korszerű épülete melletti repülőté­ren zajlott le. Az Iskola — amely az idén ünnepli fennállásának 15. évfor­dulóját — Szlovákiában egyedülálló, s országos viszonylatban' is csak Vrchlabíban működik hozzá hasonló. Az ejtőernyősök csoportos ugrása természetesen csak egy része — az első pontja — volt annak a bemuta­tónak, amelyet a jubileum alkalmá­ból rendeztek az iskola tanárai, ok­tatói, na és természetesen diákjai, hi­szen az ilyen irányú képzés az isko­lán folyó munkának csak egy rész­területe. A fő feladat: pilótákat és repüléstechnikai szakembereket ké­pezni a katonai és a polgári repü­lés, valamint a repülős főiskolák szá­mára. S hogy ennek a feladatnak eleget Is tesznek, mi sem bizonyítja jobban, mint az a ténv. hogy évente ШШШ: »Ví»' ; ■ - . §: hathengeres, зии lóerős motor; min­dent tudnak a levegőben. Ez a típus egyébként a legendás Tréner tovább­fejlesztett változata, s ma a legjobb gyakorlógépnek számít hazánkban. Maximális sebességük körülbelül 300 kilméter óránként, de a bemutatók során általában 150—250 kilométeres sebesség elegendő. A négy gép közben nagy ívű ka­nyarba kezd. A pilóták összmunkája tökéletes: a gépek közötti távolság egy méterrel sem változik, pedig s külső és a belső sebességkülönbsége a kanyarok eltérő sugara miatt je­lentős. Ügy egyenlítik ki ezt a kü­lönbséget, hogy az alakzat körvona­lai változatlanok maradnak. Aztán a vezérgép billent egyet a szárnyával, ami egyezményes Jel az új alakzatba való rendeződéshez. Pillanatok alatt megy végbe, s a kötelékrepülés ugyanolyan precízen folyik tovább, mint eddig. Még vagy háromszor vál­tanak alakzatot, aztán leszálló ívbe fordulnak és megcélozzák a kifutó­pályát. A leszállás utolsó szakaszá­ban, amikor már csak négy-öt mé­terre vannak a földtől, valamennyi gép reflektorai kigyulladnak: impo­záns látvány. A „talajfogás“ a kissé hepehupás, füves talajon is simán megy végbe, s az alakzat a gépek utolsó döccenéséig megtartotta ere­deti formáját. Nincs idő lazítani a nyakizmain­kon, mert máris rajtol egy újabb Zlýn 142-es. Mögötte, pókháló-vé­konynak tűnő kötél végén egy kar­csú. törékeny, rendkívül nagy szárny­„Mélyrepülésben“ a Blaník Az ejtőernyők összecsomagolása mindössze percek kérdése (A szerző felvételei) ♦ f Ж? SS több mint négyszáz végzős folytatja tovább tanulmányait az említett fő­iskolákon. Mindezt már az iskola pa­rancsnoka, Milan Kojdiak mérnök al­ezredes mondta el, miközben a repü­lőtér túlsó gégében már nagyban folyt a készülődés a bemutató követ­kező számára. Négy könnyű, szinte játékszernek! tűnő repülőgépet tol­tak a füves kifutópálya végére; mi­helyt azonban öblös hangon íeldü­­börögtek erős motorjaik, gyorsan mó­dosítottam magamban a játékszerha­sonlatot. Precízen alakzatba rende­ződtek, majd tökéletes összhangban, óriási gyorsulással nekilódultak a ki­futópályának. Meredelf ívben szakad­tak el a földtől és törtek a levegő­be; mire fölénk értek, sebességük már legalább kétszázötven kilométer volt óránként. A motorok robaja két másodperc alatt erősödött szinte az elviselhetetlenségig, s ugyanannyi idő alatt szelídült ismét tompa zümmö­géssé, ahogy a négy gép, alig har­minc méteres magasságban, elzúgott a fejünk fölött. — Zlýn 142-csek — mutat utánuk Kojdiak alezredes. — Alig háromne­gyed tonna te'ljes súly,, s hozzá egy A földet érésnél alig rugózik meg térdben a láb fesztávú repülőgép: leginkább egy mozdulatlanul széttárt szárnyú, ke­cses sirályra emlékeztet. — Az L 13 A típusjelű vitorlázógép, „becenevén“ a Blaník — lát el ismét bennünket szakszerű magyarázattal az iskola parancsnoka. — Hossza hét, a szárnyainak fesztávolsága tizenöt méter, a súlya mindössze háromszáz­pörögve, spirálisan zuhan lefelé. Vagy ötvenméternyire a földtől felbőg a háromszáz lóerős motor, s a gépet óriási erő rántja függőlegesen a ma­gasba. Vízszintesbe fordul, és „svéd­csavarok“ hosszú sora következik,­­majd egy újabb műrepülő alapelem: a szárnyak síkjának 90 fokonkénti változtatása. Mintha távirányított, pil­­lekönnyű játékrepülőgépet látnánk, úgy fordul egyetlen könnyed, pontos mozdulattal előbb oldalra, hogy. a š szárnyak függőleges késekként ha­­: sítják a levegőt, majd a hátára, az­tán, tovább folytatva a kört, a má­sik oldalra... A leszállás után alig ! titkolt gyanakvással kémleljük vala- I mennyien Ján Kaplan arcát, hogy va- 1 jón zöld-e, szürke e, esetleg falfehér? Nos, ugyanolyan, mint a felszállás előtt volt. Ruganyos mozdulattal ug­rik ki a gépből, és segít a szerelők­nek a helyére tolni. A pillanatnyi csend szinte furcsá­■ nak hat, és önkéntelenül az ég felé ľ fordítjuk ismét a fejünket, mi jön < még? — Ott most már egy darabig nyu­­j galom lesz — mondja mosolyogva s Kojdiak mérnök. — „Földi“ látnlva- S lóink is vannak az önök számára, hl­­szén Iskolánkon gazdag és szerte- I ágazó szakköri tevékenység folyik. —1 ' A repülőtér mellett tágas betonfe­lület felé vesszük az irányt, ahol már szorgalmasan rakodnak ki jőko­­ra ládáikból az autómodellezők. Utol­jára kerül elő a legféltettebb kincs; maga az áramvonalas, dinamikus vo­nalvezetésű kisautó, a Le Mans-i meg az indianapolisi szuperszonikus be­­, tontorpedók élethű mása. Kis kézl­­; fecskendő segítségével a tartályba ■ kerül a metilalkohol, aztán harcias . hangon felvijjog a négy öt köbcentis . motor, és minden kész az indulásra. Gazdája még egyet igazít az anten- 1 nán, aztán kézbeveszi a távirányító . berendezést, megnyomja az indító­­. gombot, és az autó kilőtt nyílként . vágódik előre, világoskék füstcsíkot I hagyva maga után. A kanyárt a pá­­. lya túloldalán, széles gumiabroncsai­­) nak és alacsony súlypontjának kö­­, szönhetően biztosan veszi, s máris 1 rohan ismét felénk, mint egy száraz­­. földre tévedt torpedó. Mestere finom, . pontos mozdulatokkal irányítja az . eszeveszetten száguldozó masinát; r nem várja be, amíg kifogy a másfél deci üzemanyag, hanem a pálya túl­­, só széléről maga felé fordítja, s az , erőszakos kis négykerekű lövedék j simán fékez le, közvetlenül a doboz­­. -garázsa mellett. + + 4-Dióhéjba sűrítve nagyjából ennyil- láttunk tehát a nitrai Szlovák Repü­- lősiskolán tett látogatásunk során, i Amit hozzátehetnénk, a látottak —- és talán a cikk elolvasása után is — . teljesen egyértelmű: a repülős szak s ma izgalmas, érdekes, szép és férfias , mesterség. Van miért irigyelni, aki . ezt válaszotta. S aki még nem vá­- lasztott: érdemes ezt választania. 3 VASS GYULA ötven kiló. — A „tandem“ merede­ken tör a magasba, aztán lentről is látni lehet, amint a kötél leválik a vitorlás orráról és óriási félkaréjt ír le a levegőben. A Zlýn meredeken fordul és pillanatokon belül „eltűnik a színről“, a Blaník pedig, pillanat­nyi megtorpanás után méltóságtelje­sen úszni kezd a levegőben. Kecse­sen léír egy kört, aztán a másodikat, majd a felszálló légáramlatra „tá­maszkodva“ behozza a magasságvesz­tést. Aztán párhuzamba fordul a ki­futópályával és hegyes szögben, nyíl­egyenes vonal mentén ereszkedni kezd lefelé. Ahogy közeledik a föld­höz, úgy nő a sebessége: fütyülve süvít el mellettünk, a talajtól alig két méternyire. A kettőszáz kilomé­teres sebességgel kettéhasított leve­gő zaja ez, amit csak vitorlázórepülő­gépeknél lehet hallani, hiszen min­den más gépnél elnyomja a motor bőgése. — A gépparkunk Jobbára a már látott Zlýn 142-esekből áll, mert az oktatás követelményeinek ezek a könnyű, mozgékony, könnyen kezel­hető gépek felelnek meg leginkább — mondja Karol Luža mérnök alezre­des, a pilóták vezető oktatója. — Hogy mi mindent tudnak ezek a gé­pek, azt rövidesen látni fogják: Ján Kaplafí többszörös szlovákiai műre­pülő bajnok bemutatója következik. Utolsó szávait már motorzúgás kíséri: a Zlýn úgy tör a magasba, mintha nyílegyenes zsinóron húznák. Tesz egy pontos, szabályos kört, az­tán váratlanul dugóhúzóba fordul és Még néhány másodperc, és Indul az az „l-es“...

Next

/
Thumbnails
Contents