Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-18 / 3. szám

16 SZABAD FÖLDMŰVES, '■■Чл' 1986. Január HL ШаШик üiják А XVII. pártkongresszus tiszteletére Ä 7. ötéves terv­időszak végén a Rimaszombati (Ri­mavská Sobota) járás dolgozóinak aktivitása és lel­kesedése töretlen volt. Л vállalt fel­adatokat példásan teljesítették. Ezt igazolják az aláb­bi példák is: A hnúšťai ércbánya dolgozói a XV1T. pártkongresszus és a CSKP megalakulásának 65. évfordulója tisz­teletére 790 ezer korona értékű szo­cialista felajánlást tettek. Célul tűz­ték ki, hogy a 8. ötéves tervidőszak­ban fokozott figyelmet fordítanak a tudományos és műszaki haladás ered­ményeinek széles körű bevezetésére a termelésben. Ügyszintén hatéko­nyan szeretnének hozzájárulni a Nemzeti Front választási programter­veinek teljesítéséhez, valamint segí­teni az egységes földműves-szövetke­zetnek a mezőgazdasági munkákban. A Rimaszombati Törzstenyésztő Vál­lalat dolgozói sikeresen teljesítették a 7. ötéves tervidőszak feladatait. Ebben az évben a hűs- és tejterme­lésben fokozott előrelépésre számíta­nak a termelési költségek csökkenté­se mellett. • Ugyancsak а XVII. pártkongresszus és a CSKP megalakulásának 65. év­fordulója tiszteletére a Bátkai Állami Gazdaság dolgozói szocialista fel­ajánlást tettek. 1986-ban 25 tonna húst és 42 ezer liter tejet szeretné­nek értékesíteni terven felül, ugyan­akkor 650 ezer koronával csökkente­ni szeretnék a termelési költségeket. A gesztetei (Hostice) Cél Efsz-ben az elmúlt év novemberére teljesítet­ték a 7. ötéves tervidőszakra elő­irányzott tejfelvásárlási tervüket. Torpis József Ш A CSKP xvn. шииисвшм A vérével is segít Az ipolvsági fSahy) Vörös Csil­lag Élsz megbe­csült dolgozói kö­zé tartozik Tóth Géza villanyszere­lő, pereszlényi (Pe­­reslany nad Ipíom) lakos. Tizenöt éve a Csemadok és a Tűzvédelmi szö­vetség helyi szer­vezetének elnöke. Állandó munkája mellett tevékenyen részt vesz a társadalmi munkák szer­vezésében. Ott volt, amikor a közsé­get parkosították, a sportpályát épí­tették, s a kultúrház építésénél is so­kat segített. Az ötvenes évektől ön­kéntes véradó. A Csehszlovák Vörös­­kereszt Központi Bizottsága a Jánský emlékérem bronz és ezüst fokozata után az arany fokozattal is kitüntet­te. Azóta a községben és a munka­helyén is több követője akadt, akiket ő nyert meg, ő világosított fel eme humánus cselekedetnek a jelentősé­géről. Eredményes munkája büszke­séggel tölti el. Ha e sok közérdekű tevékenység mellett marad még ide­je, akkor kedvenc hobbijának, a rá­­dióamatőrködésnek hódol. Olyan ember ő, aki szívesen segít másoknak. Akit éppen ezért becsül­nek és szeretnek embertársai. Belányi János Színház falun Évről évre növekvő sikerrel lép fel a Csemadok Muzslai (Mužla) Helyi Szervezetének színjátszó csoportja, a Jókai Színpad. A színtársulat Jól is­mert nemcsak a környező falvak, ha­nem az érsekújvári (Nové Zámky), a lévai (Levice) és a Stúrovől közön­ség számára is. A tizennyolc tagú színjátszó cso­port tagjai közt találunk mérnököt, adminisztrátort, főiskolást, szövetke­zeti dolgozót és pedagógusokat. Az 1984—1985-ös évadban kerületi elsők lettek. A rendező Grosch Gábor pe­dagógus már tíz éve Irányítja a muzslalak munkáját. Kezdetben a gyermek színjátszó csoporttal, s csak később kezdett a felnőttekkel is fog­lalkozni. A munkáját elismerő okle­velek között található a legjobb ren­dezőnek és a kiváló kultúrdolgozó­­nak kijáró elismerés. A próbákra töb­­bedmagával Stúrovőból jár le. Dlrich Margit Kiváló minőségű téglát égetnek X Nyugat-szlovákiai Téglagyárak n agyszemerei (Semerovo.) üzemét évek őta Nyugat-Szlovákia legjobb téglagyártői közé sorolják. A jó hírnevet a kiváló minőségű termékek gyártásának és népszerűségének köszönhetik. Az üzem igazgatója. Hatala Károly tájékoztatása szerint, már a tavalyi év október végére teljesítették a 7. ötéves tervidőszakra előirányzott gyártási tervet, amelyben legnagyobb érdeme a Dudás László és Ján Ha­tala vezetésével dolgozó arany fokozattal kitüntetett szocialista brigádok­nak van. Az üzem ünnepi gyűlésén a CSKP XVII. kongresszusa tiszteleté­re további 2,6 millió darab tégla gyártását vállalták. Legnagyobb megren­delőik közé tartozik az Érsekújvárt (Nové Zámky), a Lévai (Levice) és a Komáromi (Komárno) Járás lakossága és több építkezési vállalat. Pavel Plavec A szakszervezet a gyermekekért Az Érsekújvári (Nové Zámky) Járási Szakszervezeti Tanács az el­múlt évben, a szervezett pionírüdül­tetés 30. évfordulója alkalmából ren­dezett ülésen értékelte a dolgozók gyermekeiről történő gondoskodás eddigi eredményeit. Harminc évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az első pionírtábor. Az akkori lehetőségekhez viszonyítva a mosta­niakról képet alkothatunk, ha el­mondjuk, hogy tavaly a járásból két­ezer 766 gyermek iidiilt a szakszer­vezetek által támogatott pinnírtábo­­rnkban, s ez ezerrel több, mint 1980- ban. A járási szakszervezeti tanács fel­ügyeletével nemzetközi pionirtábor működik Štúrovo mellett. Kovácspa­takon (Kováčovo), Kováčova pri Zvo­­lenban, Podhajskában és Počúvadlo­­han. Az eredményes szervezőmunká­nak köszönhetően bűvöl a külföldi Üdültetések lehetősége is, mindenek­előtt az NDK, в Magyar Népköztár­saság. a Szovjetunió és Jugoszlávia hasonló intézményeivel kötött baráti kapcsolatok révén. Az elmúlt évben 855 gyermek üdült külföldön, a járás üzemi szakszervezeteinek köszönhe­tően. Az Érsekújvári Járási Szakszerve­zeti Tanács példamiitatúan végzi munkáját. Ezt igazolják a felsorolt tények is, hogy ebből a járásbúi tölti legtöbb gyermek pionírtáborban a vakációt. Pénzes István Élenjáró alapszervezet , A' Szlovákiai Rokkantak Szövetsé­gének Palásti (Plášťovce) 160 tagú alapszervezete a Lévai (Levice) já­rásban a legjobbak közé tartozik. Hoszsú évek őta példás munkát vé­geznek Kiss János vezetésével. Vala­mennyien bekapcsolódtak a Nemzett Front választási programtervének a teljesftésébe. Az űj művelődési köz­pont építésénél 1632 órát dolgoztak le társadalmi munkában. A Palásti Béke Efsz-ben segítettek a nyári és az őszi betakarítási munkákban. Ok­tóber végéig 2 ezer 100 társadalmi órát dolgoztak le. Ä Palásti Hnb és -a püt tagjai nem feledkeztek meg róluk. Szklenóba (Sklené Teplice) szerveztek számuk­ra kirándulást. Meglátogatták az ot­tani gyógyfürdőt, majd megtekintet­ték a környező természetet. Ä Szlovákiai Rokkantak Szövetsé­gének Palásti Alapszervezetének két tagja, Gál János és Kiss János, mun­kájuk elismeréséül a Járási bizott­ságtól elismerő oklevelet kaptak.-b|­AGROMETEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT 'Az előző számunkban közölt ada­tokkal ellentétben ezen a héten az elmúlt évek heti átlaghőmérsékleté­nek emelkedését közöljük. Ez az emelkedés eltart majd egészen a nyár klcsúcsosndásáig, amely a több éves átlagadatok alapján július má­sodik telére esik. Az elmúlt harmincöt év alatt mért legmagasabb bőmérsékleti értekek alapján meg tudjuk Ítélni, hogy az éghajlati feltételeink következtében Vnilyen határok között ingadozhat a hőmérséklet. Mezőgazdasági szem­pontból a hőmérsékleti csúcsértékek maximumai a növények fejlődésében rendellenességet Idéznek elő, és ezzel egy időben csökkentik a faggyal szemben ellenálló képességüket. Szlo­vákia produktiv mezőgazdasági terü­letein gyakori jelenség a téli idő­szakban a hideg és meleg hőmérsék­leti ingadozások váltakozása. Az őszi vetés számára a legrosszabb áttele­­lési feltételek akkor jönnek létre, a­­miknr a hőtakaró hiánya miatt a zsenge hajtásokra közvetlen kihatás­sal van a hőmérséklet ingadozása. A növények gyorsan reagálnak minden hőingadozásra, amely a növekedésük­ben és fejlődésükben beálló változá­sokban nyilvánul meg. Hogy az őszi vetés és más termé­nyek hajtásai milyen mértékben ká­rosodnak meg a tél folyamán, az el­sősorban az időjárástól függ. Annak hatását nem lehet csupán a hőmér­séklet fagyáspont alá való süllyedé­sének időtartamára és erősségére korlátozni, hanem figyelembe kell venni a változások gyorsaságát és nagyságát, amelyen belül ingadozik Bratislava — repülőtér —1.8 8,4 Hurbanovo —1,8 8,4 Losonc (Lučenec) —3,3 8.4 Kassa (Košice) —3,5 7,8 a hőmérséklet a téli időszakban. Bizonyos években a téli időjárás fokozott hatással van a termés nagy­ságára, az évelő gazdasági növények és az őszi vetés szempontjából. Ép­pen ezért a népi hiedelem gyakran összefüggést lát az egyes napok idő­járása és a termés gazdagsága kö­zött. Főleg a január 22-re eső Vince napját és január 25-ét tartják ilyen napnak. Amennyiben ezeken a napo­kon szép idő van, akkor a termés bőséges lesz. Viszont a több éves me­teorológiai megfigyelések nem iga­zolják ezeknek az állításoknak a lét­­jogosultságát. 12,5 1958 —18,5 1966 13,• 1982 —19,8 1963 11,8 1958 —23,9 1954 9.4 1983 —24,2 1954 A hőmérséklet csúcsértékeinek több éves átlaga (1951—1980) és a csapa­dékmennyiség (1901—1980) 1986. Január 20. és 26. közti időszakra: Átlagos Átlagos csapadék-AlIomás hőmérséklet mennyiség Max. C-fok mm C-fok Abszolút hőmérsékletek Ev Min. C-fok ti Kit köszöntsúnk névnapján ? Nap Hold JANUÁR kelta nyugta kelte nyugta ó. p. - 6. p. ó. p. ó. p. Január 20 Hétfő FABIAN DALIBOR 7 24 16 27 11 44 2 41 Január 21 Kedd Agnes VINCENT 7 23 ,16 28 12 11 3 48 Január 22 Szerda VINCE, ARTOR ZORA 7 22 16 30 12 48 4 54 Január 23 Csütörtök ZELMA, RAJMUND MILOŠ 7 21 18 31 14 32 8 47 Január 24 Péntek TIMÖT TIMOTEJ 7 20 16 33 14 32 8 47 Január 25 Szombat PAL GEJZA 719 16 34 15 40 7 30 Január 26 Vasárnap VANDA, PAULA TAMARA 7 18 16 38 10 54 8 03 ■ Még mindig kapható! „Szobanövények“ 1986 25 korona Magyar nyelvű asztali naptár, he­tes beosztás - magyar elnevezések. Minden héthez színes fénykép tar­tozik, és a mellékelt szöveg részlete­sen tájékoztat az ábrázolt növény jellegzetességeiről, tanácsot ad a növény ápolására és gondozására. A megrendelt naptárt .utánvéttel azonnal elküldjük. Előnyben része­sítjük a csoportos megrendeléseket. Kérjük, hogy a megrendelést az alábbi címre küldje: Slovenská kniha, n. p. kníhkupectvo 081159 Michajská 6 811 oi Bratislava Ezennel megrendelem: ..... db. Szobanövények 25 korona Név:.................................................................. Utca, házszám:-.................................................. Lakhely: ............................................................ Posta:......................................... Postai .iráinyítőszám:.................... Dátum; aláírás:........ ..................... ©# Szabod Földműves líffSK'-.Yt- HfNISmbJbM, Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői és dolgozói részére Főszerkesztő: Bara Lészlő mérnök Helyettes főszerkesztő: Csiba László Szerkesztőség: 615 75 Bratislava, KrLíkova 0. Telefon: főszerkesztő és titkárság: 475—08, teletonkOzpont: 472—4L Kiadja: PRÍRODA Könyv ás Lapktadő a. v4 615 34 Bratislava, Krl»­­kova 8. Nyomja: Západoslovenské tlaClarne, 814 82 Bratislava, Odbo­rárske nám. 3. Terjeszti: Postal Hirlapszolgálat. Előfizethető bármely postahivatalnál ás kézbesítőnél. Kairóid] megrendelések: PNS, Ústred­ná expedícia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava. Gotrwaldovo nám. в. Előfizetés) dlJ: egy évre 54,— KCs, fél évre 28,— KCs. Я szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem küld vissza Index: 49 838 Я lap nyilvántartási száma: FÓTI 7100

Next

/
Thumbnails
Contents