Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-11 / 2. szám
1986. Január 10. SZABAD FÖLDMŰVES 5 Városfejlesztés - öt év tükrében Štúrovo városiasodását, e folyamat meggyorsulását az iparosítás idézte elő. Ugyanis a közel négyezer dolgozót alkalmazó papírgyár léte szinte kikényszerítette a város gyors ütemű fejlesztését: állami és szövetkezeti lakások, családi házak, új iskolák, óvodák, bölcsődék és az üzlethálózat építését, a lakosságszolgáltatási hálózat céltudatos fejlesztését. Ma már egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az egykori kis mezőváros, melynek a második világháború előtt csupán ötezer lakosa volt, viszonylag rövid idő alatt tizennégyezer lakosú, ipari jellegű várossá változott. A város növekedésének és általános fejlesztésének ütemét az ötéves tervek és a tervekkel összhangban levő választási akcióprogramok körvonalazták. Ä minap Ján Bélákkal, á városi nemzeti bizottság elnökével beszélgettem. Helyzetelemzések nyomán arra a kérdésre kerestük a választ, hogyan teljesítették a választási akcióprogramban előirányzott városfejlesztési feladatokat, s milyen célokat tűznek maguk elé a következő választási időszakra, vagyis a 8. ötévés tervidőszakra? — Elnök elvtárs, tudom, hogy városunk fejlesztésében, új értékekkel való gyarapításában a tervezett állami beruházásokra, továbbá az önsegélyes építkezésekre előirányzott anyagi eszközökre támaszkodtak, s egyben arra is törekedtek, hogy beruházásokat nem Igénylő akciókkal is növeljék városunk új értékeit. Arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy az új értékek képzésének ez a három formája hogyan érvényesül a gyakorlatban? — A városfejlesztésben döntő szerepük a tervezett állami beruházásoknak volt. 1981-től napjainkig 142 millió 900 ezer korona volt beruházva a tervezett építkezésekre. Az önsegélyes építkezésekre (a „Z“akció keretében) 35 millió 400 ezer koronát ruháztunk be, a beruházást nem igénylő akciókkal pedig 26 millió 900 ezer korona értéket hoztunk létre, öt esztendő leforgása alatt tehát városunk 205 millió 200 ezer koronában kifejezett új értékekkel gyarapodott. Ez 48 milllió 900 ezer koronával szárnyalja túl a tervezett és a Nemzeti Front akcióprogramjában is meghatározott összeget. — Néhány létesítménnyel talán jellemezhetné az állami és az önsegélyes — s persze realizált — építkezési beruházásokat. — Nagyon szívesen! Kétségtelen, hogy a beruházásokra tervezett összeg nagyrészét lakásépítésre fordítottuk. Az előző ötéves tervidőszakban épült négy lakótelephez egy további létesítését szorgalmaztuk, amely a Terasz II. nevet viseli. Ezen a lakótelepen eddig 253 lakásegység készült el, további 2008 építése pedig folyamatban van. Csak úgy mellékesen — városunk növekedési ütemének érzékeltetése céljából — megjegyzem, hogy a jelenlegi választási időszakban is támogattuk a magánépítkezők törekvéseit; amit az is bizonyít, hogy az öt év folyamán városunkban 115 új családi ház épült. Városfejlesztésünk sajátos helyzetére talán az a tény utal legjobban, hogy a lakásépítés gyorsított üteme nem csupán a város őslakói lakásgondjának megoldására, hanem a környező községekben lakó, de a városunkban munkaviszonyban lévő dolgozók betelepülésére is kedvező lehetőségeket teremt. Az utóbbi állításomat az is bizonyítja, hogy városunk lakosainak száma — a már említett időszakban — több mint ötszázzal növekedett. — A lakosság számának növekedése nyilván újabb gondokkal és megoldásra váró problémákkal terheli a városfejlesztéssel törődő funkcionáriusokat. Milyen problémáknak a megoldását kellett a jelenlegi ötéves tervidőszakban legjobban szorgalmazniuk? — Nagyon sok fontos kérdés megoldása, illetve fontos feladat teljesítése került napirendre. Csak a legfontosabbakat említem. A városunkba települt fiatal házaspárok mindkét tagja döntő többségben munkaviszonyban van. Ez a tény szinte törvényszerű követelménnyé tette az óvodai és bölcsődei férőhelyek számának lényeges és minél gyorsabb növelését. A papírgyár és a vasútállomás igazgatóságának hathatós közreműködésével sikerült ezt az eléggé bonyolultnak ígérkező kérdést megoldanunk. A gyermekek ó-vodai elhelyezése 100 százalékra megoldódott, mégpedig azáltal, hogy az említett vállalatok közreműködésével — a jelenlegi választási időszakban — néggyel gyarapodott az óvodák száma, a férőhelyeké pedig háromszázhatvannal. — Nagy gondot okozott a közellátás zavartalanságát biztosító üzlethálózat kiépítése is. Törekvésünk azonban találkozott a kereskedelmi vállalatok hálózatfejlesztési és korszerűsítési törekvéseivel. Üzlethálózatunk tehát, amelynek bővítése és korszerűsítése most is folyamatban van, kielégíti a vásárlóközönség szüntelenül növekvő igényeit. Ezt persze két évvel ezelőtt még nem mondhattuk ell Főleg nyáron nemi Ugyanis a városunkba* levő közismert és jó hírnevű termálfürdő nemcsak a környékről, hanem az ország különböző részeiből is idecsalogatja az emberek ezreit. A nyári hónapokban általában hat-hét ezerrel, hétvégi napokon pedig kilenc-tíz ezerrel is több a városunkban tartózkodók száma. Ez a körülmény egy-két évvel ezelőtt bosszantóan sok zavart okozott a közellátásban. Amióta azonban üzemel a DELFIN Étterem és a fürdő körzetében nyolc büfé kínálja gazdag áruválasztékát, a helyi lakosság élelmiszer-ellátása — a nyári időszakban is — kielégítőnek minősíthető. Az üdülővendégek ellátásában, Igényeik kielégítésében komoly szerepet tölt be az önsegélyes beruházással épült városi piac is, amely lehetőséget nyújt a nagy- és kistermelőknek egyaránt a nyári gyümölcs- és zöldségfeleslegük rugalmas értékesítésére a termál fürdő tőszomszédságában. — Hogyan vélekedik elnök elvtárs a lakosságszolgáltatás jelenlegi színvonaláról? Vajon a fejlesztése összhangban van-e a lakosság növekvő igényeivel? — Tennivaló még van bőven! Ennek ellenére úgy érzem, hogy a választási időszakban sikerült olyan ütemben fejleszteni a szolgáltatásokat, miként azt a választási program előirányozta. Például a városgazdálkodási üzem keretében sikerült a szakosított részlegek számát háromról tízre növelni, s így ennek az üzemnek a tevékenységét 13 új szolgáltatással bővíteni. A szolgáltatásfejlesztéshez persze hozzájárultak a járási jellegű vállalatok is, mint a RENOKOV, amely a hűtőszekrény és egyéb háztartási gépek javítására szakosított kirendeltséget létesített, avagy a járási karbantartó vállalat, amely az eléggé sokrétű szolgáltatását— a Stúrovóhoz tartozó Ebeden (Obid) és Nénán létesített — tisztításra szánt szőnyeg- és szenynyesruha-begyűjtővel bővítette. Véleményem szerint a lakosságszolgáltatásunk gyenge oldala városunkban a szétforgálcsoltságban rejlik. Ez azonban fÄN BELAK. a városi nemzeti bizottság elnöke csak átmeneti jelenség, mert a közeljövőben befejeződik a szolgáltatóház építése. A választási akcióterv nyomán épülő létesítmény módot nyújt arra Is, hogy a lakosság kívánságához igazodva további, új szolgáltatórészlegek létesüljenek. — Milyen eredményeik szillettek az életkörnyezet javítása és szépítése terén, s milyen igyekezetei tanúsított a lakosság az ez irányú munkákban? — Szerintem a lakosságszolgáltatás fejlesztése egyértelmű az életfeltételek javításával. Ezt a célt követtük azzal is, hogy a jelen választási időszakban — 1985. január 1-vel — eggyel szaporítottuk az önkiszolgáló mosódáink számát. A Terasz I-es lakótelepen 16 automata mosógéppel, ugyanannyi szárítóberendezéssel és két mángorlóval felszerelt mosoda áll a lakosság rendelkezésére. Hasonló céllal oldottuk meg a háztartási hulladék és szemét összegyűjtését, valamint elszállítását. Ami az életkörnyezet szépítését illeti, vannak szembetűnő eredményeink. A választási időszakban a vnb 175 ezer koronát költött rózsatövek és facsemeték vásárlására, majd a társadalmi szervezetek és a lakosság közreműködésével sikerült zöld szigeteket, a parkokban és a lakóházak többsége előtt pedig szemetvonzó virágágyásokat létesíteni. Ót évvel ezelőtt, a választási akcióprogram kidolgozása Idején, városunk lakossága — a CSKP XVI. kongresszusa tiszteletére — a választási programban körvonalazott önsegélyes építkezéseken és a környezetszépítés érdekében 27 kollektív és 4727 egyéni társadalmi munkakötelezettsőget vállalt, összesen 173 ezer 576 óra terjedelemben. Ezt a vállalást napjainkban 218 százalékra teljesítette. Sokan mutattak Jó példát A nyilvános dicséretet azonban talán legjobban megérdemlik városunk nánai településének lakosai, akik a vízvezetékhálózat építési költségeinek mintegy 35 százalékát társadalmi munkával takarították meg. A Nemzeti Front választási akcióprogramjában meghatározott városfejlesztési, környezetjavítási és szépítés!, valamint szociális, kulturális, egészségügyi jellegű összes feladatok teljesítésének értékelését képtelenség egy újságcikk keretében megvalósítani. De részletezésre talán nincs Is szükség, mert a városfejlesztésben, az életkörnyezet javításában és szépítésében elért eredményeinket egyértelműen méltányolja és kifejezi az, hogy a kerületi versenyben városunk kétszer második helyezést, míg a járási versenyben ugyancsak kétszer az első helyezést érte el. — Kimagasló városfejlesztési és életkörnyezetjavítási-szépítési eredményeik nyilván arra ösztönzik önöket, hogy az új választási akcióprogramjuk számoljon mindazon intézményeknek a létrehozásával, amelyek a növekvő város lakosságát megilletik?! — Az új programtervezetet {1988—1990) már elkészítettük. Ez számol a lakáskérdés megoldásával, a közellátás szükségszerű fejlesztésével a lakosságszolgáltatás további tökéletesítésével, az egészségügyi és szociális gondoskodás elmélyítésével, valamint a reális társadalmi-kulturális igények kedvező kielégítésével. A programtervezetekben szereplő objektumok azbnban nem biztos, hogy mind bekerülnek a választási akciótervbe, vagyis a 8. ötéves tervbe. Az anyagi lehetőségekből kiindulva feltételezhető, hogy a 35 millió koronás beruházást igénylő kultúrház építése ismét elodáződik, s úgy tűnik hasonló sorsra jut az egészségügyi központ ^tervezett fejlesztése is. Az illetékes beruházó szervek ugyan számolnak egy korszerű szálloda építésével, kivitelező vállalat hiányában azonban egyelőre a szálloda építése kérdéses és felsőbb szinten kell megoldani. Ügy tűnik tehát, hogy a városfejlesztés előterében a 8. ötéves tervidőszak éveiben is a lakásépítés lesz, valamint az új lakótelepekhez üzlethálózat és egyéb intézmények építése. A tervek szerint az említett tervidőszakban a Terasz II. lakótelepen 416 lakásegység, egy 16 tantermes iskola, egy népművelési intézmény épül és szolgáltatóház építése fejeződik be. Körülbelül 120 öreg családi ,ház lebontásával a 8. ötéves tervidőszakban kezdetét veszi a Rakpart lakótelep építésének az előkészítése is, ahol feltételezések szerint a 8. és a 9. ötéves tervidőszakban több, mint 1600 lakásegység épül fel. ünsegélyes építkezésekkel és beruházást nem Igénylő akeiókkal természetesen számol majd az új választási programunk is. Ezek az építkezések egyértelműen a lakosságszolgáltatás színvonalának további emelését, a zavartalan közellátás előfeltételeinek a megteremtését, városunk arculatának szépítését szolgálják. A beszélgetést és a tájékoztatást köszöni: PATHO KAROLY Napjaink egyik legfontosabb feladata, hogy alaposan felkészítsük gépeinket a kora tavaszi munkákra Fotó: -bor S Elfiil-E 1 GÉPÁLLOMÁSOK KORA? Hajdanán, amikor még Jómagam is a Nagykürtösi (Veľký Krtíš) Gép-és Traktorállomáson dolgoztam, autóbuszra szállva az utasok gyakran illettek minket az „ószeresek“ Jelzővel. Ennek már tíz éve ... Ügy tudom, ez a mondás már idejét múlta. Évtizednyi idő alatt megfiatalodott a vállalat klvül-belül egyaránt. A főút menti impozáns irodaház méltó dísze a gépállomásnak. Akárcsak az új, tágas és korszerű szerelőcsarnok, ahol a DT 75-ös lánctalpas traktorok főjavítását végzik. És most van épülőben egy további szerelőcsarnok, közvetlenül az irodaház szomszédságában. Amíg várakozom, szót váltok az arra Jövő-menő volt munkatársakkal. Közülük az egyik borúlátóan azt kérdezi: — Tudod-e, hogy a gépállomások kora már lejárt? — Nem én... — válaszoltam. Ügy látszik, rossz, napja lehetett. .. Közben megjött Lados László, az üzemi pártszervezet elnöke. Elnézést kértem tőle, hogy ígéretem ellenére nem vehettem részt a gépállomás kommunistáinak évzáró tanácskozásán. — Sokat veszítettél — mondotta a pártelnök. — Tanácskozásunk az igazi bíráló igényesség Jegyében zajlott le. Nemcsak az eredményeinket vettük számba. Név szerint bíráltuk azokat, akik felelőtlenül vagy hanyagul viszonyultak feladataik teljesítéséhez. Ez olyan probléma, melyet sürgősen meg kell oldanunk — magyarázta Lados elvtárs. — Mindezen fogyatékosságok ellenére a gazdasági eredményeink Jók, az éves tervfeladatokat maradéktalanul teljesítettük. Egy dolgot azonban semmiképp sem szabad szem elől tévesztenünk: feladataink évről évre igényesebbek, az 1986-os terv teljesítéséhez is iól neki kejl gyűrkőznünk, alaposan felkészülni a téli időszakban ... Nem titkolom: a kommunisták között számottevő az élenjáró, a példamutató. Am akad egynéhány olyan is, akik megfeledkeznek erről az alapvető kötelességükről. Sőt, hadilábon állnak a munkafegyelemmel, a munkaidő-hasznosítással. Lélegzetvételnyi szünet után azt magyarázta, hogy az 1980- os év termelési feladatait nem elég ismerni, nap mint nap kell küzdeni azért, hogy azok folyamatosan teljesüljenek, már az év elejétől kezdve. A harmincegynéhány éves fiatalember, pártelnök, már évek óta a lakatosműhelyben folyó munkálatokat irányítja. — Említette a gazdasági eredményeket.... — Szlovákiában csak a mi gépállomásunk az, ahol a DT 75-ös lánctalpasok főjavítása folyik. A múlt évre 16 millió korona bevételt irányoztunk elő, s ez úgy 18 millió körül mozog. Alig tíz éve kezdtük el az E 512-es gabonakombájnok főjavítását, illetve idényvégi Javítását. Második fő tevékenységünk az állattenyésztés részlegének gépesítése, ezen belül az istállógépesítésről is nekünk kell gondoskodni. Ezen a szakaszon a fő figyelem a fejő- és a hűtőberendezésekre fordítódik, valamint a villanyvezetékek Javításának és karbantartásának munkálatait végezzük a járás szövetkezeteiben és állami gazdaságaiban. A továbbiakban örömmel újságolta Lados elvtárs, hogy a gazdaságok szükségleteit, igényeit maximálisan kielégítették, melyekre Joggal lehetnek büszkék. Hiszen a Jó karbantartásnak köszönhetően javult a gazdaságokban a tejminőség. — És mi a helyzet a lakatosműhelyben? — Tudatosan említem utolsóként. Hogy miért? A termelésigépészeti tevékenység területén, vagy ahogy itt egymás között mondjuk, a lakatosműhelyben meglehetősen mostohák a munkakörülményeink. Egyrészt azért, mert elavult már a felszerelés, másrészt meg anyaghiánnyal küszködünk. Kommunistáink Joggal mutattak rá az évzáró taggyűlésen, a vita keretében, hogy az anyagbeszerzők Jobban figyelembe vehetnék a lakatosműhely anyagigénylését. Már csak azért is, mert a mi részlegünkön az utóbbi években többször is sor került termékszerkezet-váltásra. Igyekszünk reagálni a megváltozott és változó körülményekre. Aztán közli, hogy a Jelenlegi gyártásprogramjukban többek között szőlőkonténerek, melasztartályok készítése szerepel. Sőt, az 1986-os gyártási program szerint már gallyösszezúzók sorozatgyártását is vállalják. Megfelelő kereslet esetén á napraforgó-betakarításhoz szükséges speciális adapterek gyártását is merik vállalni. — Ezek szerint nem járt le a gépállomások kora? — vetem föl az egyik volt munkatársam borúlátó véleményét. Csodálkozva néz rám a pártelnök, hogy valójában mire is célzok a kérdéssel. Elmosolyodik, és így válaszol: — Tény (ahogy mondani szokás), a régi dicsőségből nem lehet megélni. Két-három évtizeddel ezelőtt a gépállomások valóban nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be a mezőgazdaság szocialista átépítését követő években, évtizedben. Évek múltával azonban megváltoztak a körülmények, mások lettek az elvárások és nekünk ehhez kellett rugalmasan alkalmazkodni. Most és a Jövőben Is a társadalmi elvárások a legfőbbek, melyek tulajdonképpen a CSKP kongresszusainak és KB-üléseinek határozataiból adódnak. Hogy csupán egyetlen példát említsek: ha a DT 75-ös lánctalpas traktorok főjavítása és Javítása iránt csökken az érdeklődés, akkor a szerelőcsarnokban más nagy kapacitású erőgépek főjavítására állunk át, azt Is el tudjuk végezni. Valóban elmondható, hogy a Nagykürtösi Gép- és Traktorállomás kívül-beliil megújult és lépést tud tartani a kor követelményeivel, igényeivel, a társadalom elvárásaival. BODZSÁR gyula