Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-22 / 12. szám
1986. március 22, SZABAD FÖLDMŰVES PÄLKOVÄCS ISTVÁN: (5) Ez a baleset hidegköt működésemnek ts véget vetett. Nem büntetésből helyeztek át, hanem azért, mert megszüntették a körzeti zootechnikust funkciót, mint felesleges láncszemet. Egy szövetkezetbe kerültem, messze Hidegkötői és a járási székhelytől, ahol Nefelejcs lakott. Hosszú, ideig semmi hirt nerrt hallottam felőle. Egyébként Is rengeteg munkám volt, a szövetkezet egész állattenyésztése az én gondjaimon volt. A vezetők mielőbb eredményeket akartak látni, elvégre korábban körzeti zootechnikus voltam. Aztán egy napon valaki azt újságolta, hogy Nefelejcs megszerezte a jogosítványt, és rögtön utána karambolozott is szépen. Ugyanabban a kórházban feküdt néhány napig, amelyben én annak idején. Ilyen az életi Sőt, hamar kiderült, hogy még cifrább. Mert nemsokára jött az igazi hír-bomba: Nefelejcs felépülése után férjhez ment egy kollégájához, aki akkor jött Hidegkőre tanítani, ami' kor ott már Nefelejcs minden korábbi idilljét jótékonyan elfedte az idő, új asztalt terítve a hidegkői pletykás nyelvek' nek. Es a mesének itt akár vége is lehetne, ha,,. Ha évek múl' tán nem találkoztunk volna ismét. , -. í Hideg őszi szél fújt, a járókelők arcába csapva a nedvés havat. Felhajtott gallérral, fülembe húzott sapkával igyekeztem a buszmegálló felé, és csak az vigasztalt, hogy az unalmas értekezlet nem tartott túl soká. Nem vettem viszont észre egy közeledő ernyőt, amelyet tulajdonosa maga előtt tartott a szél ellen. Szinte felnyársalódtam rá. '— Bocsánat —1 hebegtem, pedig tulajdonképpen nem is én voltam hibás. — Nem történt semmi, én voltam figyelmetlen — hallatszott az esernyő mögül, amely lassan emelkedni kezdett. Ekkor újabb váratlan szélroham kerekedett, mire az ernyőt tulajdonosa újra villámgyorsan maga elé rántotta. Ezzel egyidejűleg ijedten felsikoltott, mert alig bírta félkézzel féken tartani a megvadult szerkezetet. — Segíthetek? — kérdeztem, és gyorsan megfogtam én is az ernyő felém meredő végét. Közös erővel sikerült is megfékeznünk, és miután a szél is mérséklődött, a veszély egyelőre elmúlt. Az ernyő felkerült újra rendeltetési helyére, tulajdonosa feje fölé, akinek az arcát — közvetlen közelről —> most pillantottam meg először. — Nefelejcs ...I — kiáltottam döbbenten. •—* Ördögfióka.. .1 — makogta ő, nem kevésbé meglepetten, Már évek óta nem hallottam ezt a nevet. Csak ő szólított így. — Nahát, ez nem igaz! Tényleg te vagy? — és kissé hátralépett, hogy jobban szemügyre vehessen. — Te semmit nem változtálI Tanácstalanul toporogtam, hirtelenjében nem tudtam, hogy mit mondjak. — Tudod mit, ne álljunk itt — mondta újra ő, és mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára, kézen fogott és vonszolni kezdett maga után. Aztán gyorsan elengedte a kezem, és a fejéhez kapott. — A kalapoooom! — sikoltotta. A szóban forgó kalap akkor már egy olajfoltos pocsolya közepéből vigyorgott ránk szemtelenül. Futva hoztam vissza, és mielőtt még meggondoltam volna, habozás nélkül Nefelecs fejébe nyomtam. — Ne bolondozz, Ördögfióka — kiabálta nevetve. Nevetése ugyanolyan volt, mint réges-régen, amikor a kórház kerítésénél a csacsiját mutogatta. — Nem veszed le rögtön? Eszbekapva, gyorsan lekaptam fejéről a kalapot. Szivárványhoz hasonló, sokszínű olajos kör maradt a haján, mint valami glória. Megrázta a fejét. ■— Nem számit. Gyerünk —> vezényelte, és ismét karon ragadott. Meg sem álltunk, csak a parkolóhelyen, egy kék Trabant mellett. ь—i Ez az enyéml ; mondta büszkén, és előkotorta táská-Balról jobbra: Bugár Gáspár (Ápoló), Dráfi Mátyás (Profeszszor) és Holocsy István (Frajhanzel) (Nagy László felvétele) A színészek nem vétkesek A sok egymás után kővetkező dráma, úgy látszik, valahogy megülte a Nagyérdemű gyomrát. Oldricli Daniik világszerte ismert cseh szerző Jelentés N. város sebészetéről című műve ezért nem emelkedett az úgynevezett közönségcsalogaté előadások sorába — a foghfjas premier, a szánalmasan üres első ismétlés önmagáért beszél. A Danek-mű alapjában véve jő, csak ki kell tudni hámozni belőle az erkölcsi tökét. Tudni kell, hogy Danék a dráma feszültségét nem az események folyására, a cselekmény kibontakozására bízza, hanem a gondolat hórderejére, kihatásainak érzékeltetésére. Témáit mindennapjaink életéből meríti. Filozófiai alapossággal vonultatja föl az emberi kapcsolatokat, élesen láttatja a státuskasztot, továbbá a munkahelyi intrikákat, torzsalkodásokat, olykor szerelmeket is. Noha mindez ezúttal egy kórház falain belül történik, mégsem jelenti azt, hogy csupán az egészségügyre korlátozódik, A kórház „team“-je veseátültetésre készül. A sors kegyetlen iróniája, hogy a rászoruló megsegítése a donor halálán múlik; ezzel alapvető orvosi etikai kérdések kerülnek homloktérbe. A Magyar Területi Színház február végi komáromi (Komárno) bemutatóján színre vitt dráma sápadt volt, hiányzott a sava-borsa. Pedig a művészek — Bugár Béla (Hippokratész), Szentpétery Ari (Igazgatónő), Dráfi Mátyás é. m. (Profeszszor), Ropog József (Sebész), Boráros Imre (Docens), Németh Ica (Főnővér), Benes Ildiké (Frajhanzelné), V. Mák Ildiké (Doktornő), Varsányi Mari (Adeptus), Holocsy István (Frajhanzel), Pőthe István (Tanársegéd), Tóth László (Beteg), Kovács Ildiké (Nővér), Bugár Gáspár (Ápoló), Vörös Lajos (Műtős), valamint Kucsora Ibolya és Leszkó Vendel — nem okolhatók. Tehetsége, tapasztalata és művészi leleménye függvényében ki-ki megtette a magáét. Hippokratészt, mint figurát Konrád Józesf é. m. rendező és Kmeczkó Mihály dramaturg Adeptusból származtatta. Bugár Bélát bújtatták a görög orvos köntösébe, akinek bölcseletéi Damoklész kardjaként lebegtek a halandók fölött: „Bármely házba lépek, a betegek hasznára leszek, tartózkodom mindenfajta szándékosan kárt okozó jogtalanságtól...“ Ha már „megalkották“ Hippokratészt, szerencsésebb lett volna csupán a szellemét jeleníteni meg, mint Madách tette Az ember tragédiájában az Ör-ral. örökös „vándoroltatása“ zavarólag hatott. Létünk bozótjaira, kontraszként az előbbihez, a kettéosztott Adeptus másik „fele“, Varsányi Mari mutat rá: „Statiszták. JeJmezt és maszkot öltenek, holott nem színészek; ugyanúgy sok olyan orvos van, , aki csak névleg az.“ A Főnővér lányának szerepében — akit az anyja azért hord be a kórházba, hogy kedvet kapjon a medikus! hivatásra, esetleg „jó partit“ csináljon — eredeti volt. Derűt tudott fakasztani, A komorabb részleteket kis iróniával, üdén ellenpontozta. Bugár Gáspár Ápolóként fölszabadult kedéllyel csillogtatta groteszk humorát. Tóth László ezúttal az est „Nagyágyújaként“ róbbant be. Bebizonyította, hogy karakterteremtó fantáziája nem fogyatkozott meg. Alakítása bizonyára a szerzőnek Is kellemes perceket nyújtott volna. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy újra megerősítette a képességébe vetett régi hitünket. Ropog Józsefet a Sebészként láthattuk. Meg más „szerepben“ is: föl-fölszarvazza a beosztott feleségek férjeit, hajadonok udvarlőit.., Viszont elismert és tehetséges orvos, aki rámutat: „... a becsvágy a tehetségtelent még jellemtelenné is teszi“. (A Tanársegédre céloz.) Dráfi Mátyás érdemes művészt a t,prófesszóros voná-sok“ kiemelésében zengő hangja is sokban segítette. Borároä Imre ezúttal is az eleganciájával hatott. Holocsy István Frajhanzelja megnyerő, kidolgozott, egyedi volt. Pőthe István a mai fiatal orvosok egyik típusát — a magát kiváltságosnak érző nyeglét — tudta érzékeltetni nagyszerűen. Németh Ica súlyt adott a szerepének, letisztult játékmodorára épített. Jellemezte a megunt szeretőt, a lánya jövőjéért aggódó anyát. Szentpétery Ari Igazgatónője úgy fogja föl a funkcióját, mint ahogy az adott — nem akar szemben úszni az árral. Sajátságos volt V. Mák Ildikó Doktornője: a foglalkozását hivatásnak érzi. Finom színészi eszközökkel volt emberséges. Konrád József érdemes művész „demokratikusan“ rendezett. Bízott a színészekben. VI szont így a tarka egyéni „kaleidoszkópból“ nem kovácsolódott értékes összjáték. Ebből eredően elmaradt például a kórterem operálás előtti feszült légköre, hogy csak ezt az egyet említsük. . A díszlettervet dr. Platzner Tibor dolgozta ki. Mindkét fölvonást egy színpadképbe helyezte. A Professzor és a Főnővér szobáját — a szövegből ítélve — különválaszthatta volna. A kosztümök ugyancsak az 5 elképzelése szerint készültek. Célszerűek voltak. A zenét Zsákovics László m. v. állította össze. A bemutató-előadás védnökségét a keszegfalusi [Karaeniöná) Steiner Gábor Élsz vállalta. Hinni szeretném, hogy színházunk vezetősége a jövöre lézve tudatosítja, hogy fokozott igény van a derű, a fölszabadult nevetés Iránt. S ama .komédiás bölcsességet“ is negszívlell, miszerint a tájoló színház olyan, mint régen egy 'egyeskereskedés. Sok mindent teli árulnia, s ez nem feltétlelül kell, hogy a választék szín'onaiának rovására menjen.^ CSIBA GÉZA fából a kulcsait —« Szállj be! •—* mondta parancsodon* mlutát kinyitotta a kocsit. Beültem melléje, és becsaptam az ajtót. Nefelejcs Indított. — Mindjárt meleg lesz — mondta. Gáz adott, mire a trabí köhögött egyet-kettőt, és csakugyan melet lett benne. Tánnem is csak a motortól? Bal kezem Nefelejcs ülésének támlájára tettem. — Te sen változtál semmit, Nefelejcs. Éppen csak igazi, érett asszom lett belőled. A vidámságod is megmaradt, úgy látom. — Kösz, Ördöfiöka. Pedig azóta sok minden megváltozott — Bizony sok minden, Nefelejcs. Kicsit talán öregebbek i: lettünk... — Inkább okosabbak — válaszolt huncut mosollyal, mait váratlanul így folytatta: — Tudod mit? Meghívlak egy csészt teára, ha már így összefutottunk- 9 — Rendben van, csakhogy én hívlak meg téged. Elvégn így Illendő. — Ilyesmivel sose törődj. — Rámnézeti, és szemében fúr csa, meleg fény váltotta jel az előbbi huncut mosolyt. — Ér hívlak meg. Hozzám. — Hidegkőbe? — kérdeztem, miután felocsúdtam a várat lan ajánlat okozta meglepetésből. — A, dehogy! — Már három éve nem tanítunk ott. Itt kap■ tunk helyet, és itt is lakunk. — Nem ismerem a férjedet. Nem szeretnék kellemetlenséget okozni. — Nincs otthon — mondta Nefelejcs halkan. — Csak holnap főn haza. Némán bólintottam. Nefelejcs egyesbe kapcsolt, és a trabl szófogadóan szaladni kezdett. — Egész Jól megy a vezetés — mondtam nagy sokára. >— Igyekszem, Ördögfióka, igyekszem. ■— Főzök egy kávét — mondta Nefelejcs, amikor már a második üveg bort kezdtük. — Kösz, az föl fog esni. — Amikor elment mellettem, megfogtam a kezét: — Tudod, hogy én már majdnem elfelejtettelek? — De én nem. Én sokszor gondolok rád. Megstmogatta at arcom. •— És a férjed? A házasságod? — Mások az álmok, és más a házasság. — Boldog vagy? ■— Elégedett vagyok. — Mi a különbség a kettő között, Nefelejcs? ■— Nem tudom, Ördögfióka. Pontosan nem tudom. — Látod, ha mi akkor ... •— Nem, Ördögfióka. — Uffát a számra tette. — Erről ne beszéljünk. Ez az egész most már így van, ahogy van. — Miért? — gondolod, hogy nekünk nem lett volna jó együtt? — Más a szerelem, és más a házasság — mondta elgondolkodva, szinte csak magának. — Így szép emlékeink maradnak. — Ezt a találkozást Is közéjük sorolhatjuk majd? — Igen, Ördögfióka. Ezzel a találkozással adósod voltam. És magamnak is. Szorosan odaült mellém. Simogatni kezdtem a haját és az arcát. Ereztem, hogyan forrósodik fel a teste. — Gyere közelebb, gyere, kedvesem — suttogta Nefelejcs, <— Ma. Csak ma. Aztán soha többé nem szabad találkoznunk, De ma mindent szabad. Csak neked. ... Szorosan magamhoz öleltem. Tűz, lobogás volt a teste. A kinti szürkeséget felváltotta a sötétség. Nem láttuk, éreztük egymást, amint ernyedten feküdtünk az emésztő szenvedély percet után. A szoba csendjét csak az óra ketyegése tördelte szabályos apró darabkákra. — Most, Ördögfióka — suttogta Nefelejcs. Hangja, noha testközelben voltunk, mintha egy lakatlan szigeten ért volna utol váratlanul. — Most boldog vagyok. Most vagyok boldog, Azt hiszem, először igazán az életemben. Hagyj magamra ezzel az érzéssel. És ne gyere többet. Nem akarom többé érezni...! Vakon tapogattam ki ruháimat a sötétben. Szó nélkül öltöztem fel. Az altűban még egy pillanatra megálltam. — Szia, Nefelejcs — szóltam vissza a szoba sötétjének, teljesen idegen, rekedt hangon. Aztán vigyázva becsuktam magam mögött az ajtót. Odakint nagy pelyhekben, kitartóan szálldogált a nedves novemberi hó. VÉGE A Magyar Területi Színház két társulata közül hol a kassal (Košice) Thá- Jlá Színpad, hol a komáromi (Komárno) társulat mutat be egy-egy mesejátékot — a legfiatalabb nézők kedvtelésére. Tavaly Kőszeghy F. László „Lusta királyság“ c. meséjét tűzte műsorára a komáromi együttes, most a Thália Színpad készít Kassán egy varázslatos gyermekjátékot... Hol volt, hol nem volt — kezdődik a legtöbb közép-európai mese... Más népek mesél másként kezdődnek. Sőt, vannak olyan mesék, amelyek szinte az egész világon ismertek, és a népek nem is vitatkoznak rajta, honnan származnak; ezt csak a szakemberek tartják számon. Az a mese, amelyről az alábbiakban szólunk, Európa minden vidékén ismerősen hangzik. Valószínűleg a nagy olasz (vándor) mesemondók költötték évszázadokkal ezelőtt. A gyermekek annyira megszerették, hogy közülük néhányan felnőtt korukban Is szívesen emlékeznek rá vissza. Volt, akt felnőtt korában megzenésítette a témát, illetve a történetet, volt, aki szabadjára engedte a fantáziáját, és újabb részletekkel toldotta meg a mesét — a mindenkori gyermekek nem kis örömére. S természetesen olyan művész hajlamú felnőtt is akadt, aki dramatizálta, azaz: színjátékot Irt a meséből. Kezdjük hát el a mesét! Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Carlo papa, akinek nem volt gyermeke. Lévén magatok talán Jobban tudjátok, mint én ... Nyilván már magatok Is kitaláltátok, hogy a fából faragott fiúcskát Pinocchiónak hívják ... Pedig most az egyszer tévedtetek, fiatal színházlátogató barátaim, mert a fából faragott társatokat ebben a me-Aranykulcsocska ALEKSZEJ TOLSZTOJ MESÉJE A MATESZ THÄLIA SZÍNPADÁN ügyes kezű mesterember, fatönkből csakhamar kifaragott egy ember (pontosabban: fiú) alakú bábot... És most halljatok csodát: valami titok folytán a fából faragott legényke megelevenedett... Pedig talán még be sem volt egészen fejezve, hiszen az orrocskája olyan hihetetlenül hosszú és vékonyka volt, hogy olyat még senki sem látott... Csúfolták Is érte a gazdáját eleget, de ő á se hederitett. örült, hogy negelevenedett. Vándorolni kezdett, és kalandosabbnál kalandosabb események történtek meg vele. A legfontosabb történet az „aranykulcsocska“ körül bonyolódott — de hát ezt most nem mesélem el, mert ti zik. S akik a mese minden mozzanatára emlékeznek, azok még Jobban meg fognak lepődni, mert Burattinő barátunk igencsak furcsa lények társaságában Jelenik meg a színpadon. A bábszínház tagjain kívül — mert hisz őt Is Pierrot, Arlecchino, Malvina és a többiek társaságában találjuk — Itt van mindjárt a két rendőrkutya, amely Carabas-Barabas sötét ügyeiben szimatol... Aztán meg Tortilla, a béka, továbbá a Lepke orvos és a Beszélő Tücsök, Alisáról és Baslllőről már nem is beszélve. .a Van, aki segíti, van aki gátolja Burattlnót abban, hogy az aranykulcsocska titkára rátaláljon,. i Hogy mi ez a titok? Hát azt már én sem árulha tóm el... Annyit azonban elmondha tok, hogy a közismert mesénél ezt a változatát a két vllághá ború között élt Alekszej Tolsz toj orosz író alkotta. Ebbő készített magyar színpadi vál tozatot Mosonyi Aliz magyar országi írónő. Az 6 dramatizá. clőja sok-sok verset is tártál máz, amelyeket az ugyancsal magyarországi Sáry László ze nésített meg. Az előadás mfifa Ja tehát: zenés mesejáték. Ä mesevilágot Idéző, de a való világunkat sem feledtető díszleteket és kosztümöket dr. Platzner Tibor tervezte. Az előadásban a Matesz kassai Thália Színpadának minden színésze szerepel. S végül hadd áruljak el egy titkot is: Burattino, a fából faragott fiúcska szerepét Varga Szilvia alakítja, akinek ez lesz a második színpadi bemutatko zása. Az előadást Horváth La Jós rendezte. Minden fiatal színházlátogató barátomnak a jánlom ezt a színpadi mesejá tékot, amelyet a Thália Szín pad — a március 20-1 bemuta tótól kezdve — egy évig tart majd műsoron.
