Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-10 / 32. szám
12 SZABAD FÖLDMŰVES / 1985. augusztus 10. A tejminőség időszerű kérdései Szinte naponta vásároljuk a tejet, a tejtermékeket, miközben aligha tudatosítjuk, hogy az ésszerű táplálkozás szempontjából a legértékesebb, úgy is mondhatnánk nélkülözhetetlen élelmiszerünk. Lényegbevágóan fontos ezért, hogy a mindennapi fogyasztásra minél több, minél jobb minőségű és minél többféle tej és tejtermék kerüljön. Az eddiginél lényegesen többet kell tenni a tejtermelés, feldolgozás és fogyasztás területén, hogy ne kelljen a statisztikai évkönyvekből olyan megdöbbentő adatokat kiolvasni, miszerint évente több sört, mint tejet iszunk, illetve kevesebb tejterméket fogyasztunk a fejlett országokhoz viszonyítva. A párt agrárpolitikai céljainak fokozatos megvalósítása nyomán hazánkban az utóbbi évek folyamán jelentős javulás tapasztalható a tejtermelés és tejfogyasztás tekintetében. A pozitív változást a szarvasmarha-tenyésztés elsődleges és belterjes fejlesztése eredményezte. A nagyobb tejhozamra irányuló nemesitői és tenyésztői munka, valamint a kedvezőbb takarmányozás következtében fokozatosan növekedett a tehenek egyedenkénti évi tejtermelési átlaga. De legalább néhány adattal hadd támasszuk alá a tehenészetben beállt pozitív változásokat: míg Szlovákiában 1970-ben 895 millió liter tejet vásároltak fel a tejüzemek, addig 1980-ban 1 milliárd 404 millió, tavaly pedig 1 milliárd 621 millió litert. A gazdaságok számára a tejtermelés jövedelmezőbb ágazattá vált, hiszen amíg 1975-ben mindössze 28 százalékos arányban részesedett az állattenyésztési termékek értékesítésében, addig 1983-ban ez az arány elérte a 31 százalékot. A tej zsírtartalma 3,72 százalékra növekedett, az 1981-es év 3,68 százalékáról. Kétségtelenül pozitív változások tapasztalhatók a tej minőségében Is, főleg az 1977-ben életbe lépett új minőségi szabvány, a hatékonyabb gazdasági szabályzók és anyagi érdekeltség következtében. Míg 1977-ben az értékesített tej összmennyiségének mindössze 30,7 százaléka volt első, 27,7 százaléka pedig harmadosztályú, addig tavaly ez az arányszám lényegesen az első osztályú tej javára billent, amely Szlovákia átlagában elérte a 82,7 százalékot, miközben harmadosztályú tejből csupán 2,1 százalék került a. tejüzemekbe. Mindez kedvezően befolyásolta a lakosság tej és tejtermékek iránti Igényelt. Az egy lakosra jutó tejfogyasztás 1983-ban 229,2 kilogrammra nőtt az 1980-as év 211,3 kilogrammos fogyasztásával szemben. A tárgyilagosság kedvéért azonban az érem másik oldalát sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Bár a felsorolt adatok alapján látványos változásnak lehetünk tanúi, a helyzet korántsem olyan kedvező, mint ezt a számok tükrözik. Ezt a kevésbé örvendetes tényt a fogyasztók is nap mint nap tapasztalhatják. A pozitív változások ellenére a tej és a tejtermékek fogyasztásában Szlovákia továbbra Is elmarad a csehországi szinttől, nem is beszélve a fejlett tőkés országokétól. A más országokhoz viszonyított visszamaradás fő oka elsősorban abban rejlik, hogy az 5. és a 8. ötéves tervidőszakban Szlovákia tejiparának kapacitását elsődlegesen az alaptermékek és a szárított tej termelésére orientálták. Az okok között azonban kétségtelenül a tej gyengébb minősége is közrejátszik. A tehenek egészségügyi állapota, valamint a takarmányozásban és a higiéniai követelmények betartásában tapasztalt hiányosságok következtében a tej beltartalmi értéke — főleg az idegen anyagokkal való szennyezettség tekintetében — nem minden esetben minősíthető megfelelő nyersanyagnak kiváló minőségű tejtermékek gyártására. Ez a kérdés napjainkban olyanynyira időszerűvé vált, hogy a tejiparnak a 8. ötéves tervidőszakra kitűzött fejlesztési programjával a Szlovák Nemzeti Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottsága, valamint a szlovák kormány is behatóan foglalkozott. Az eddigi tapasztalatok világosan jelzik, hogy a reszazurin teszt alapján végzett tejértékelés nem teljes mértékben felel meg a valóságnak. Ahhoz; hogy a tej első osztályba kerüljön, gyakran elegendő ennek gyors és hatékony lehűtése, miközben az ilyen tej — a magas csíraszám, illetve idegen anyagok jelenléte következtében — nem feltétlenül alkalmas a technológiai feldolgozásra s így negatívan hat a végtermék minőségére. Ezért volt szükség a tej minősítési szabványának a novélizálására. Az üj szabvány olyan hatékony, főleg mikrobiológiai jellegű minőségi mutatókat tartalmaz, amelyek jelzik a tej technológiai alkhlmasságát a további feldolgozásra, figyelmeztetnek a takarmányozásban elkövetett hiányosságokra, utalnak a tőgy egészségügyi állapotára, felhívják a figyelmet az állat anyagcserezavaraira, s kimutathatővá teszik az idegen anyagok jelenlétét. A tej minősítése figyelembe veszi a tej zsírtartalmát, illetve a táplálkozás szempontjából fontos beltartalmi értékét. Napjainkban a hatékonyság és a minőség kérdésével párhuzamosan — indokolt követelményként — a figyelem homlokterébe került a tej minőségi szabványának szigorítása, a feldolgozó és a fogyasztó részéről egyaránt. A mezőgazdasági üzemeknek erre jól fel kell majd készülniük, ha azt akarják, hogy a tejtermelés gazdaságos legyen számukra. E tekintetben semmiképpen sem lebecsülendő, nehéz feladat előtt állnak az állattenyésztést dolgozók. Jól tanflsítják ezt a két értékelési módszer öszszehasonlításának adatai. Szlovákia tíz kiválasztott tejüzemében a tej minőségét a novelizált szabvány szerint értékelték, s ezt a hagyományos értékelés eredményeivel hasonlították össze, öszesen 198 millió liter tejet értékeltek. Míg az eddig alkalmazott szabvány szerint az értékelt tej összmennylségének 85,2 százaléka első, 12.8 százaléka másod-, s mindössze 1.8 százaléka volt harmadosztályú, addig a novelizált .szabvány értékei alapján — amelyek1 a mikrobiológiai1 mutatókat is figyelembe veszik — az első osztályba a tej mindössze 17,5 százaléka került, 31,8 százaléka másod, 42,9 százaléka harmadosztályú volt, 7,8 százaléka pedig nem felelt meg a minőségi követelményeknek. Gondolom, a felsorolt adatok önmagukért beszélnek. Ahhoz, hogy a tej és a tejtermékek minősége, valamint az egész ágazat — az őstermeléstől a feldolgozáson át egészen a forgalmazásig — hatékonysága és gazdaságossága fokozódjon, mindenütt meg kell teremteni a szükséges feltételeket, beleértve a tejtermelés és feldolgozás infrastruktúrájának további tökéletesítését, illetve átszervezését is. De nézzük meg közelebbről, hogy az újszerű, sokkal igényesebb feltételek megteremtéséhez milyen alapokből kell kiindulni a nyersanyag előállítása tekintetében. A zavarmentes tejtermelés és feldolgozás szempontjából elsősorban meg kell szüntetni a tejtermelésben tapasztalt idényszerfiséget, amely főleg a Közép- és Kéjét-szlovákiai kerületben jelentős. Országos viszonylatban az utóbbi évek folyamán e tekintetben valamit javult a helyzet. Tavaly például a téli Időszakban a tej 42,6 százalékát, a nyári hónapokban pedig 57,4 százalékát vásárolták fel. A Kelet-szlovákiai kerületijén viszont ennél jóval nagyobb Ingadozások tapasztalhatók. Az első negyedévben a tej összmennyiségének 19,1, a másodikban 30. a harmadikban 30,6, a negyedikben pedig 20,3 százalékát értékesítették. A tejtermelés idényszerűségének megszüntetése mellett fokozott figyelmet kell szentelni a tej zsír- és fehérjetartalmának növelésére a megfelelő takarmányozás révén. A tejtermelés mennyiségi és minőségi mutatóit a tehenészei műszaki felszerelése is jelentős mértékben befolyásolja. Szlovákiában jelenice 8224 darab feiőberendezéssel rendelkezünk, ebből 38R3 kannás, 2624 csővezetékes, a többi pedig a nagykapacitású tehenészeti telepeken ven heépítve. A meglévő feiőberendrszésekböl azonban több mint háromszáz darab „holt típusú“, amelyhez pótalkatrészeket már nem gyártanak. Ezeket mielőbb korszerűsíteni kellene. Az utóbbi két év folyamán a fejőberendezések javítására Szlovákia viszonylatában kilenc gép és traktorállomás nagykapacitású javítóműhelyeket helyezett üzembe, amelyek technológiai felszereltségükkel és mérőberendezéseikkel lehetővé teszik a fejőberendezések műszaki állapotának rendszeres ellenőrzését és megfelelő színvonalú javítását. Lényegesen kedvezőtlenebb a helyzet a hűtőberendezésekkel valő ellátásban. Tavaly 6818 darab állt a gaz-Fotó: Archív daságok rendelkezésére, viszont ebből 770 darab elavult. Továbbra is akadozik a korszerű Packo típusú hűtőberendezések megrendelt menynyiségének a szállítása. A hűtő- és íejőberendezések ellenőrzésének és karbantartásának tekintetében jelentős előrehaladást jelentett a kellőképpen felszerelt szerviszkocsik gyártása, amely tavaly beindult. Annak érdekében, hogy a tej minősége megfeleljen a novelizált szabványnak, a minimumra kell csökkenteni a tehenek fertőző és nem fertőző tőgygyulladását, amelynek lépcsőzetes felszámolása folyamatban van. A tehenészettel kapcsolatban sokat beszélünk az emberi tényezőről — vagyis a technológiai fegyelem és a higiéniai követelmények betartásáról, — a dolgozók szakképzettségének növeléséről, s a róluk való gondoskodásról, a gyakorlatban azonban egyelőre keveset teszünk annak érdekében. Erről számtalan adat tanúskodik. A tejtermelésben alapvetően fontos a tisztaság és a fertőtlenítés. Egyes fertőtlenítő és tisztítószerek azonban tartós hiánycikkek. Bár az utóbbi években jelentősen nőtt a szakképzett mezőgazdasági dolgozók száma, az állattenyésztésben a helyzet szüntelenül kedvezőtlen. Az állattenyésztési dolgozók mintegy 58 százaléka nő, 73 százalékuknak nincs meg a kellő szakképesítése s mindössze 17,8 százalékuk produktív életkorú. Az állattenyésztés manuális férfidolgozóinak ugyancsak 70 százaléka képesítés nélküli, s mindössze 17,9 százalékuk produktív korú. A tehenészeti telepek szociális létesítményekkel való ellátásában is jelentős hiányosságok tapasztalhatók. Tavaly például e tehenészeti telepek mindössze egyharmada rendelkezett megfelelő szociális létesítményekkel, viszont a telepek egynegyedrészében, a felszereltség nem volt megfelelő. A tehenészeti telepek 12 százalékában nem gondoskodtak a dolgozók védőöltözetéről és szemé’yl higiéniájáról, az esetek 19 százalékában az ivóvízforrások sem feleltek meg a követelményeknek, s a telepek 4,6 százalékában nem biztosították a meleg vizet. I t A felsorolt adatok csupán néhány kiragadott példát képviselnek a sok közül. Az ilyen és hasonló hiányosságok felett azonban nem hunyhatunk szemet, főleg akkor nem, ha a szigorú minőségi követelmények előtérbe állításával jelentős minőségi változást várunk el. Ehhez minden érintett szervnek, szervezetnek, üzemnek egyenlő mértékben hozzá kell járulnia, hiszen össztársadalmi kérdésről, mindannyiunk egészséges, ésszerű és választékos táplálkozásáról van sző. KLAMARCSIK MARIA Sikeres gazdaságfejlesztés A Nyitra-Ivánka-t Egységes Földműves-szövetkezet dolgozói hozzáfogtak az öt hektáron termesztett étkezést tök betakarításához. A tervek szerint erről a területről legalább 200 tonna termést szeretnének elszállítani a Nitrát Konzervgyárnak és a Hűtőipari Vállalatnak. Persze, a termésnek egy része közellátásra Is kerül. Berec Mária és Borbély Lídia a mázsához viszik a nehéz ládákat Fotó: Pavel Matis Pontosan huszonöt évvel ezelőtt alakult meg a Kassai (Košice) Állami Gazdaság. Kezdetben mindössze 2952 hektár mezőgazdasági területen gazdálkodtak, ma viszont 7635 hektárnyi terü'eltel rendelkeznek, melyből 5958 hektár a szántó. A gazdaságnak kilenc hektár szőlőié, huszonhat hektár gyümölcsöse. 3ZB hektár réti kaszálója és 1316 hektár legelőie van. A gazdaság területi' szétszórtsága, részlegeinek széttagoltsága miatt a hátrányos helyzetben levő mezőgazdasági üzemek közé tartozik. De nemcsak a területi szétszórtság jellemzi, hanem я nagyfokú szakosodás is. A Kassai Állami Gazdaság állattenyésztő nagyüzem, de tevékenységéből nem hiányzik a nagyüzemi növénytermesztés sem. A minap megtartott jubileum) ünnepségen a gazdaság dolgozói visszaemlékeztek a kezdeti nehézségekre, a megtett útra. amely eléggé döcögős volt, hiszen kezdetben eléggé gvenge hektárhozamokat értek el. Búzából például mindössze 1,2 tonnát. De a többi növényfajtánál is a járási átlagnál alacsonyabbak voltak a hozamok. Hasonlóképpen alakult az állattenyésztés termelékenysége is. Am a tudományos-műszaki haladás folyamatosan behatolt a gazdaság életéhe. Korszerű gazdasági éuületeket építettek — modem berendezésekkel. Sikerült a szétszórtságból fakadó nehézségeket is leküzdeniük. Az csak természetes, hogy egy naeyvérosi övezetben gazdálkodó mezőgazdasági üzem az állattenyésztésre szakosodott, hisz a legolcsóbbnak tekinthető takarmányforrás, a nagy kiterjedésű legelők szomszédságában az ilyen elhatározás kézenfekvő. Ez idő szerint hatezer-ötszáz szarvasmarhát tartanak, ebből ezerkilencszáz darab a tehén. Tavaly egyedenkénti évi átlagban 35ПП literes teitermetést értek el. A gazdaságban hétezer sertést is tartanak, ebhői ötszáz kocát, de foglalkoznak baromfitenyésztéssel ■ is. Százezer baromfit tartanak. Tavaly 630 ezer hízócsirkét értékesítettek. Tojótyúkonként évente 195 darab tojástermelést értek el. Mint ahogyan ez az ünnepi gyűlésen Is elhangzott, a takarmánygazdálkodás az alfája és az ómegája a nagyüzemi állattenyésztésnek. A gazdaság gondjai és sikerei ebből fakadnak. A szántófölden összesen ötszáz hektáron termelnek évelő takarmánynövényeket. Az idei évben, akárcsak tavaly, kilencszáz hektáron termelnek silókukoricát, huszonöt hektáron takarmányrépát és tizenhat hektáron takarmánykeveréket. A jövőben bővítik a takarmányrépa termesztését, mert ezáltal kiegyensúlyozottabbá akarják tenni a takarmányösszetételt. Kihasználják az élelmiszer-ipari melléktermékeket is. Főként a tejipari savót, valamint a szesz- és sörgyári törkölyt. Szó esett arról is, hogy a továbbfejlesztés érdekében a takarmánytermesztés belter jesítése az egyetten járható út. Tehát: növelni kell a szántóföldi takarmánynövények, valamint a kaszálók hozamait. Különben az olcsóbb és ésszerűbb takarmányozás érdekében a jövőben még többet akarnak tenni. Egyik ilyen módszer a növendékmarha-hiz- Ialás a legelőn. A kísérlet bevált. A napi súlygyarapodásuk elérte a 0,71 kilogrammot, ugyanannyit, amennyit télen, az istállókban. Tehát olcsóbb és gazdaságosabb ez az eljárás. Nem véletlenül akarják a jövőben ezt a módszert kiterjeszteni. Szólni kell arról is, hogy tavaly például egy liter tej kitermelésére 0,23 kiló erőtakarmányt használnak fel, 11 dekával kevesebbet a tervezettnél. Egy kiló marhahús előállítására 1,93 dekagramm abrakot használtak fel, 27 dekával kevesebbet, mint amennyit a tervük előirányzott. Egy kiló sertéshús kitermelését 3.91 kilé erőtakarmányból megoldották, ami 18 dekával kevesebb a járási átlagnál, viszont 11 dekával többet használtak fel az előirányzott szabványnál. A tojás darabját s a csirkehúsnak kilóját az előirányzott normán belül termelték ki. Tavaly összesen 1343 tonna húst és közel hatmillió liter tejet adtak közellátásra. A járás üssztejmenynyiségének 10,5 százalékát az állami gazdaság tehenészetéből szállítják a feldolgozó üzemnek. A jövőben a négyezer literes tejtermelési átlag elérését irányozták elő. A jelenlegi eredmények igazolják, hogy céljuk elérhető. ' A Kassai Állami Gazdaság egyike a járás legnagyob marhahústermelőinek. Az első félévben az előirányzott feladatát teljesítette a gazdaság, remény van rá, hogy az éves tervét határidő előtt teljesíti. Hasonlóképpen a baromfitenyésztés szakaszán is teljesítette a féléves tervét. A növénytermesztésről is érdemes néhány adatot megemlíteni. Tavaly például a búza hektáronként 5,02 tonnát, az őszi árpa pedig 5,23 tonnát fizetett. A sörárpából hektáronként 4,85 tonnát takarítottak be, ami az itteni feltétetek mellett jó eredménynek számít. A zab hektáronként 3,74, míg a kukorica 5,50 tonna szemtermést adott. A gazdaság foglalkozik még repce, valamint szója és egyéb hüvelyesek termesztésével Is, melyek szintén gazdag hozamot eredményeztek. Tartalékok vannak a takarmányrépa és a silókukorica termesztésében, ahol elég gyenge hozamokat értek el. Viszont az évelő takarmánynövények termesztésében — szárazanyagban számftva — 12,31 tonnás hozamokat értek el. A cukorrépa termesztése terén óriási fejlődést értek el. Tavaly hektáronként 35,74 tonnás átlaghozammal már ötödikek voltak a járásban. Az idei kilátásaik is kecsegtetők. Tavaly a gazdaság 158 millió korona össztermelést ért el, melyből 121 millió korona bevétel származott a mezőgazdasági termelésből. A tiszta nyereség elérte a 14 millió koronát. A gazdaság 9,70 százalékos jövedelmezőséget ért el. Az év végéig minden bizonnyal tovább javulnak a gazdaság eredményei, mint ahogy eddig is javultak az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva. Felkészült, fiatal, rugalmas vezetőség, jól képzett szakembergárda áll a gazdaság élén, akik tisztán látják a lehetőségeket. A termelés műszaki színvonalával sincs baj. ezt bizonyítják a technikai mutatók is. Ebben a tekintetben tényleg van mit tanulni az állami gazdaságtól. Am a gazdaságossággal, a hatékonysággal még nem tartanak ott, ahol lehetne. Folyamatban van a gazdaság szervezési rendszerének korszerűsítése. A jubileumi ünnepség záró aktusaként a gazdaság példás dolgozóit a párt- és állami szervek képviselői anyagi elismerésben, reszort- és üzemi kitüntetésben részesítették. Ezúton kívánunk mi is a gazdaság ezer dolgozójának az elkövetkező években gazdag építőmunkát. Illés Bertalan