Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-27 / 30. szám
1985. július 27j .SZABAD FÖLDMŰVES; SZÍVVEL-LÉLEKKEL Egy esztendővel ezelőtt Ipolynyéken (Vinica), csupa tizenéves fiatalokból néptánccsoport alakult Hont néven. Szombat van, délután, öt óra lesz pár perc múlva. Lányok, fiúk szaporázzák léptüket a művelődési ház felé. — Pontosan érkeznek most is, mint mindig — nyugtázza jóleső érzéssel Antalfi Oltó, a ház igazgatója —, akár az óriákat Is hozzájuk igazíthatnák a környékbeliek. Vidámak, Jókedvűek mindannyian. Am időmúlató tereferének móst helye nincs. Vezetőjük, Bojtos Jánosné a színpadra kéri őket S elkezdődik a komoly munka ... A nyéki általános tskolának fennállása óta mindig volt táncegyüttese. Bojtos tanító néni azonban többnyire csak a lányokra számíthatott, a fiúk idegenkedtek a nyilvános szerepléstől. Az alapiskolai tanulmányok befejeztével azonban a bakfisok szétszéledtek a faluból: más vidékre mentek tanulni, dolgozni, a közös táncolásra már nem jutott Idejük. Mígnem aztán tavaly tavasszal megtört a jég. A Csemadok Nagykürtösi (Velký Krtíš) Járási Bizottságának titkára és az ipolynyéki alapszervezet elnöke, Gyurász Gábor ötletét megfogadva Bojtos Jánosné nekilátott egykori táncos lábú növendékei öszszeverbuválásának. Igyekezete nem remélt sikerrel járt, a lányok kitörő örömmel fogadták javaslatát. A „szomszédos“ Salgótarjánból hozzáértő koreográfus is jelentkezett: Braun Miklós elmondta, hogy szívesörömest elvállalná a „csapat“ szakmai támogatását, Irányítását. A szombat délutáni összejövetelek valóságos eseményszámba mentek a községben. A gyakorlásoknak számos nézője akadt már tavaly is. S természetesen fiúk is ültek a padokban. Argus szemmel lesték, figyelték a lányok minden mozdulatát. Cibulya Annamária, Zsigmond Piroska meg a többiek évődnt kezdtek velük. „Botlábúak — csúfondároskodtak —, a bálokon majd tt fogtok petrezselymet árulni.“ No, ezt már a fiúk sem állták meg szó nélkül. „Tudjátok mit? — vágtak vissza azonnal —, ha befogadtok, felcsapunk a tánckörbe. Vagyunk mi is olyan ügyesek, mint közüietek akárkü“ — „Nosza, rajta háti — ütötték a vasat amazok. — 'Csak aztán nehogy meggondoljátok magatokat!“ Gál Tihamér volt az első jelentkező. Öt testvére Miroslav követte. Ma már az együttes szólótáncosai. Aztán szállingózni kezdtek a többiek is. Jelenleg több a fiú, mint a leány a 24 tagot számláló gárdában. Elcsendesedik a színpad, szusszanásnyí szünetet tartanak a táncosok. Elfáradtak alaposan, az erőgyűjtő néhány percben a „hőskorról“ diskurálunk. — Én — újságolja Benyovics László — többször elkísértem Peti barátomat, azaz Halkó Pétert a próbákra. Aztán azon kaptam magam: a hétvégén már meg sem tudnék lenni a lelkes, összekovácsolődott csoport nélkül. Szóltam is Péternek iztben: „Komám, én nem állhatnék közétek?“ — „Ugyan, miért ne? — csapott a vállamra. — Gyere, bemutatlak a gárdának.“ — Mert bizony — fűzi tovább Gonda Szilvia a beszélgetés fonalát — Nyéket is utolérte a „városi betegség“. Ezelőtt, habár szinte mindanynylan egv utcában lakunk, alig ismertük egymást, még talán köszönni is elfelejtettünk egyik a másiknak. Most meg? Nemcsak a táncpróbák idején vagyunk együtt, de szórakozni is közösen Járunk. S mindezt a hagyományőrző csoportnak köszönhetjük. — Való igaz — kapja tovább a zöt Zsigmond Dénes —, húsvétkor A szólótáncosok néhányan apáink, nagyszülőink megszokott viseletébe öltözve jártunk a lányos házakhoz, locsolkodni. Az idős nénikék, amikor megláttak bennünket, sírva fakadtak örömükben. —- Meg kell hagyni — jegyzi meg Cibulya Annamária —, most az egyszer nagyon ügyesek voltak a fiúk, lefőztek minket. De oda se neki, elhatároztuk, jövőre már ml 'is honti népviseletbe öltözve várjuk őket, de csak kútvízzel öntözhetnek, vagy maguk készítette „szagos vízzel“ és akkor a jutalmuk sem marad el: festett hímestojással rakjuk majd teli az iszákjukat, mint szüléink, nagyapáink korában. Bojtos Jánosné alig Jut mellettük szóhoz. — Első bemutatkozásunkra — tájékoztat — tavaly, a Nagycsalomiján (Veľká Calomija) megrendezett járási népművészeti fesztiválojtT került sor. De Jártunk már Magyarországon is. Sikerrel szerepeltünk a teréni nemzetiségi napokon és fergeteges sikert arattunk a múlt évi „Tpolynyéki nyár“ műsoraiban. Voltunk Zselizen (Želiezovce), és színpadra léptünk a Tavaszi szél... népdalverseny járási döntőjében is. A legfiatalabb táncosok fiúk, az alapiskola volt hetedikesei: SöUi Ákos és Benyovics László. Néhányan közülük hamarosan magukra öltik az angyalbőrt, ám a két esztendő leteltével a csoport visszavárja mindanynyiukat. Mert egy emberként fogadkoznak: a nyugdíjig együtt maradnak. ía, hanem a vályog, vagy a kő lett. Módjuk nyílott arra is, hogy bútorai<at asztalosoknál rendeljék meg. tgy terültek hajlékaikba a festett virágokkal díszített ágyak és tulipános ádák, a faragott háttámlájú lócák >tb. Fokozatosan kialakult a tisztaszoba, a kemence tüzelőnyílását pelig a pitvarba fordították. Ktteljeselett a népviselet is. A múlt század íyolcvanas éveiben így már 16 viseetcsoportot számolhattak össze a kilátók Nógrában. A férjhez adandó ány hozományához már akkor húsz elsőszoknya, huszonöt alsószoknya, íarminc darab kendő, tizenöt ingváll, iúsz pruszlik, húsz kötény és öt ■agykendő tartozott. De kapott a mőlosabb lány szüleitől egy-egy rőkairémes mentét, hímzett ködmönt, egysgy pár piros és fekete cszimát is. gaz, hogy sok parasztgazdaság a Iályok férjhezmenetele után tönkrenent, g tulajdonosaik a zsellérek és lapszámosok számát gyarapithatták sak. Ünnepi szokásait, bahonás hiedelneit, dalait, meséit és adomáit a nép századforduló előtt még komolyan ipolta. tgy Mikszáth is élete végéig [teríthetett a gazdag forrásból. A paácság határait ő aztán a szülőföld, Kürtös patak völgyének hozzáadáával gyarapította. Nem véletlenül ■ rdemelte hát ki a „nagy palóc“ megnevezést. Dr. Zólyomi József előadását Mikzáth szülőföldjén mindenképp érdemes volt a kulturális napok programára tfizni. Közelebb kerültünk áltaa önmagunkhoz, fokozódott érdeklő- ■ ésünk a Mikszáth-mfivekben oly yakren felbukkanó, s napajinkhan már-már a feledés homályába vesző ' araszt) kultúra iránt, s nem ntolsőorban pedig az frőről alkotott kő- , ünk is tökéletesebb lett. Csáky Károly Gál Tihamér elhatározta a minap, hogy „tovább viszi a lángot“, az általános iskola 10—12 éves nebulóiból tánccsoportot alakít. — Csak még neve nincs a seregnek — mondja Tíhi szerényen. — Hát azon könnyen segítünk — vágja rá Gonda Szilvia. — Ha ml Hont vagvunk, ők ml más lehetnének, mint Kishont? — Remek, nagyszerű — harsogják a társai. — Te leszel a „keresztmamájuk“. A csoport munkáját többen figyelemmel kísérik, segítik. A körvezetőn, a koreográfuson és a művelődési ház vezetőjén kívül természetesen Gyurász Gábor is. — Ez ideig — vallja Gál Tihamér — többnyire a kocsmában ücsörögtünk szombat-vasárnaponként, most viszont hasznosan telnek az érák. Bárhol vagyunk Is, alig várjuk, hogy péntek legyen, rohanunk a buszra, vonatra. Haza vágyunk! No, meg, persze, jól érezzük magunkat együtt. Egyelőre a salgótarjáni Szabó Gáspár öt tagú zenekara kíséri fellépéseiket, azonban szeretne a csoport mielőbb saját együttest alakítani. — Gyerekek — szól közbe Bojtos Jánosné —, illő lenne folytatni a próbát. Csendben becsukom magam mögött a terem ajtaját. A színpadon dobbannak a lábak, repül a szoknya, perdülnek-fordulnak a lányok, legények. Zolczer László Monológ a karrierről Túl a hivatalos beszélgetésen, barútként kezdi mesélni az elnök: „Fiatal voltam, a tinta se száradt meg talán az agrármérnöki diplomámon. Kevesen voltunk a szövetkezetben felső fokú képesítésnek, így hát én ágazatvezetőként kezdtem. Befáratos voltam az elnökhöz. Szerettem is az öreget, mert a kezdő fiatalokkal szemben megértő volt, de a fogam csikorgóit, amikor j el-j elsőhajtott, Valahogy így: Hef, de cserélnék veled, te gyerek, lennék csak egyszer beosztott és nem az elnök ... Ilyenkor nagyokat nyeltem. Neki egy hétszer nyolcméteres irodája volt, de olyan, hogy az ember torka összeszorult, mire az ajtótól a puha szőnyegen az íróasztaláig elért. Es még a félcipőjére is figyelt közben. Persze, hogy irigyelteml Neki az íróasztala is nagyobb volt, mint nekem az egész irodám, öt az isten ts megsüoegelle, én meg imádkoztam az embereknek, hogy ha már úgyis isznak, igyanak Inkább olyankor, amikor én ríem látom., Attól kezdve vissza se köszöntek nekem ..." , „Később, nem is sokára, én lettem a növénytermesztési főágazaívezető, Lett szobám, félpuha szőnyegem és egy kis íróasztalom is. Az tsten nem, de az ismerős már megsiivegelt. Ért még mindig haragudtam az öregre, mert változatlanul fel-felsöhajtott, Valahogy így: Lennék csak még egyszer föágazatvezető... Nem lett az, szegény. Egy rosszullét vitte el, előbb a kórházig, azután a kényszernyugdíjig. Már nem is él, de nem sokkal a halála előtt azt mondta nekem: Ne gondold azt, hogy bosszantani akartalak, amikor azt mondtam, hogy helyet akarok cserélni veled. Nem mondom többet, de gondolkozz majd. rajta, ha te leszel az elnök...* „Az lettem. Es a minap, egy fiatal, most kezdő ágazatvezető volt nálam. Jól összebarátkoztunk és azt hiszem, hogy meg Is szerettem. Akaratlanul is felsóhaftottam, ugyanúgy, mint a régi elnököm, mert a legszívesebben helyet cseréltem volna ezzel a nagyon szimpatikus fiatalemberrel. Nagy trodástôl, mindenestől, csak azért, hogy még egyszer ágazatvezetö legyek, süvegeletlenül ts megbecsült szakember, a sima modorú üzletember helyett. Szakember szeretnék lenni. Tudod, mi vagyok? Közgazdász, fogász, pszichológus egy személyben — ne értsd félre, de nem tudom mondani másképp —, a gyűléseken elnöki szerepbe kényszerttett közélett személyiség. Tudom én, hogy elnöknek is lenni kell, de láttam, hogy abban a nagy irodámban hogyan változott megilletődöttséggé az ágazatvezetőm hirtelen haragja. Bárhogy magyaráznám, nem hinné el, hogy az 6 békéje gyakran az én éjszakázó békétlenségem, hogy az 5 szakmai kielégülése az én kielégületlenségem, hogy az én íróasztalom nemcsak szép. hanem bizony súlyos Is annak, aki mellette ül. Ezt írjátok meg egyszer, ha van bátorságotok Együtt az egész csoport (A szerző felvételei) A nógrádi palócokról Arról, hogy kik a palócok, Szeder Fábián készített elsőként tudományos igényű összefoglaló tanulmányt. Terjedelmes értekezése 1819-ben jelent meg a Tudományos Gyűjteményében. 0 már akkor ebhez a népcsoporthoz számolta szülőföldje, a történelmi Hont megye magyarságát is. A palócok vélt területének földrajzi határa az elmúlt két évszázad alatt egyébként sokat változott. Horváth Péter 1801 ben még úgy vélte, hogy a palócok csak Heves s Borsod határán élnek, mindössze tizenegy faluban. Pápai Sámuel 1808- ban már bővítette a kört, Nógrád és Gömör határvidékét is a palóc területhez sorolta. Jerney János 1854-ben 4)8, Pintér Sándor alig két évtizeddel később pedig már 150 falut jelölt palócnak. Századunk elején Malonyay Dezső ismét módosította az eddigi területet: szerinte a palócség határát északon a szlovák nyelvterület, keleten a Hernád folyó, délen az Alföld pereme, nyugaton pedig a Vág képezi. Körülhatárolása napjainkig érvényes néprajztudományunkban. A fenti megállapítások ellenére a széles közvélemény sokáig úgy tudta, hógy a palócok csak Nógrádban laknak. Ez elsősorban Mikszáth Kálmánnak köszönhető, hisz az író novelláinak, regényeinek hősei, megformált alakjai és színhelyei mindenekelőtt szülőföldjéhez, Nógrád megyéhez kötődnek. Ebből a „görbeországbél“ valók a „jó palócok“ is. Éppen ezért tűzték a II. Mikszáth Kálmán Irodalmi és Kulturális Napok rendezői a Nagykürtösön (Veľký Krtíš) tartott szeminárium programjára dr. Zólyomi József palóckutató előadását. Tartalmas és hangulatos, tudományos szempontból is jól felépített előadásában a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója elsősorban így nem a több megyére kiterjedő Palőcföldről, hanem arról a paraszti világról és népi kultúráról beszélt, amelyet Mikszáth is láthatott, amelynek ízét maga is érezte s amelyhez élete végéig megőrizte kötődését. Műveiben Mikszáth — szülőföldje és népe iránti hűségéből adódóan — gyakran foglalkozott paraszti témákkal. S bár — amint arra Zólyomi József rámutatott — „A paraszti témájú elbeszéléseivel kapcsolatban az irodalomtörténet gyakran szemére vetette, hogy ezekben nem, vagy alig ábrázolja a nép tényleges, társadalmi problémáit — hogy ezek helyére a báj, az idill, a patriarkális légkör nyomul a konfliktusai rendszerint a romantika kelléktárát aknázzák ki —, a kor hangulatát és társadalmi megosztottságát ismerve mégis elmondhatjuk, hogy „ábrázolása hiteles, visszaadja a paraszti elesettséget és kiszolgáltatottságot“. Nem véletlenül foglalkozott írásaiban Mikszáth oly sokat a paraszti hiedelemvilággal sem. Jól tudta, hogy a szegény nép életének elválaszthatatlan részét képezik a gondosan megtartott babonás szokások. Az előadó a továbbiakban a Nógrád megyei parasztság 1848 utáni helyzetével foglalkozott részletesebben. Megjegyezte, hogy ekkor a nehéz körülmények ellenére is új lehetőségek tárnltak ki előttük, melyek nagyban befolyásolták életmódjukat is. A parasztság ebben az időben már több gabonát termelt, több állatot tartott, (gy megnyílt előttük a termények piacokon való értékesítésének lehetősége is. Az így szerzett pénzzel aztán megváltoztatták lakáskultúrájukat, színesebbé tették öltözetüket sfb. A lakóházak építőanyaga már nem a 0VÄRY PÉTER: <Jtogyha... Hogyha hátra s nem előre mennék, ütött kopott lábnyomomra lelnék. Barna asztalomon — ha nem teríteném — morzsák göröngye közt üres tálam nézném. ígéretéhez hűen a monológot bátor-» kodott lejegyezni: Illés Bertalan Tudásszomj Ülök a parkban és nézelődöm. Nem mintha egyéb dolgom nem akadna, de valahogy jólesik a röpke tétlenség. Mondom, ülök és nézelődöm. A földön, alig pár méternyire tőlem, kissé gyűrött újságot lapoz-borzol a szél. Elejtette vagy elhajította valaki? Tulajdonképpen mindegy. Fel kellene venni, itt van nem messze a szemétláda ... De nem mozdul senki. Ekkor megjelenik Ö. így, nagybetűsen. Ránézésre jó hatvanas, de a dereka egyenes és a cipője is tiszteletet parancsolóan koppon. A legújabb divat szerint fésült, megítélésem szerint kékesszürke parókáján bizonytalankodik a napfény. Olyan típus, akt szereti, ha tudatosítják, hogy Ö van, és a buszban legalább hárman pattannak fel a helyükről, ha közeledni látják, de maga a „mindenperces* kismamának sem engédné át a helyét. Szóval ö JÖN. Biztos, hogy már legalább három méterről megpillantotta az újságot, mert azóta nem a távoli semmit bámulja, hanem a földel nézi és a testtartása is fellazult valamelyest. Es mégis — amikor odaér, közömbösen átlépi az éppen ,Jioltan’ heverő lapot és egyszerűen tovább megy. Vagyis mégsem. A feje kissé oldalt billen, mint a bosszankodó, bizonytalankodó vagy valamit helytelenítő embereknek általában. Hirtelen megfordul, két nyújtott lépéssel az újságnál terem, felemeli a földről és pillantásával végigsöpör rajtunk, tétlenül üldögélőkön. Igaza van, hasít belém a felismerés, és valamennyi üldögélő helyett szégyellem magam. Mt is megtehettük volna. Már indulnék, de mert a néni a kuka helyett a legközelebbi pad felé veszt az irányt, én is maradok. A néni beleolvas az újságba, egyszer a fejét rázza, máskor meg bólogat. Végül összecsapja a lapot, felpattan s már megy is. Nagyjából ugyanott, ahol Imént felvette, hanyag eleganciával a földre hajítja az újságot. Ha mástól látja ugyanezt, gondolom, huligánt kiált. fkádekí \ >
