Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-28 / 52. szám
T" 8 SZABAD FÖLDMŰVES. 1983. ЙесетБег 2Í. A LELEMÉNYES Jani bácsi, még egy kétkilósat a kedves vevőnek! MARK TWAIN: Hogyan szerkesztettem mezőgazdasági lapot? Nem éppen rossz előérzetek nélkül vettem át az egyik mezőgazdasági lap szerkesztését. Nincs szárazföldi ember, akt egy hajó vezetését rossz előérzetek nélkül venné át. De körülményeim miatt nagyon rá voltam utalva a fizetésre. A lap állandó szerkesztőié szabadságra ment, s én elfogadtam az általa afánlott feltételeket, és álvettem a helyét. Az újdonság, hogy megint dolgozhatom, valósággal mámorba ejtett, s egész héten át lankadatlan kedvvel ügyködtem. Nyomdába adtam a lapot, s egy teljes napig nyugtalankodva lestem, vajon erőfeszítéseim figyelmet keltenek-e. Amint napnyugta felé elhagytam az irodát, a lépcső alján egy csoport férfi és fiú rebbent szét hirtelen, utat nyitva nekem, s hallottam, hogy egyik-másik így szól: „Ez 0Г Másnap reggel hasonló csoportot találtam a lépcső alján, az utcán, a kocsiúton pedig szétszórt párok, magános emberek álldogáltak és érdeklődéssel figyeltek engem. Mikor odaértem, a csoport szétvált, hátrahúzódott, s hallottam, hogy az egyik férfi azt mondja: „Nézzétek a szeméti“ Ogy tettem, mintha nem venném észre a felém áradó figyelmet, titokban azonban örültem neki, s egy beszámolót akartam írni róla a nagynénikémnek. Fellépkedtem a néhány lépcsőfokon, s az ajtóhoz érve vidám hangokat és harsogó nevetést hallottam. Benyitottam, és két parasztforma legényt pillantottam meg; az arcuk elfehéredett és megnyúlt, amikor megláttak, s mindketten nagy zajjal kiugrottak az ablakon. Ugyancsak meglepődtem. Félóra múlva egy röpködő szakállú, szép, de meglehetősen szigorú arcú öregember lépett be, s kínálásomra helyei foglalt. Ogy nézett ki, mintha valami nyomná a lelkét. Levette a kalapját, letette a föjdre, elővett egy piros selyemkendőt, s lapunk egyik példányát. Az újságot az ölébe tette, s szemüvegét tiszittgatva a zsebkendőjével, így szólt: — Maga az új szerkesztő? Mondtam, hogy én. — Szerkesztett már valaha mezőgazdasági lapot? — Nem — feleltem —, ez -az első kísérletem. — Gondoltam. Van valami gyakorlati tapasztalata a gazdálkodásban? — Nem, azt hiszem, nincs. ■— Valami ösztön megsúgta nekem, ■— mondta az öregűr, s feltéve szemüvegét, zordonan rámpillantott fölötte, miközben a lapot negyedrét őszszehajtogatta. — Szeretném felolvasni önnek azt, ami ezt az ösztönt felébresztette bennem. A vezércikk volt. Figyeljen csak, s mondja majd meg, hogy maga írta-e: A fehérrépát nem szabad letépni, mert megsérül. Sokkal jobb, ha felküldünk egy fiút, s megrázatjuk vele a fát. — No, mi a véleménye róla? Mert én bizony azt hiszem, hogy maga írta. — Véleményem? Véleményem szerint kitűnő. Véleményem szerint értelmes. Biztos vagyok benne, hogy csupán ebben a városban évente millió és millió véka fehérrépa vész kárba, mert féléretten letépik, ahelyett, hogy egy gyereket felküldenének a fára, s megrázatnák ... — Megrázatnák az öreganyjátl A fehérrépa nem fán terem. — Hát nem, igazán nem? Ki mondta, hogy fán terem? A szavakat csak képletes értelmükben használtam, kizárólag képletes értelmükben. Akinek egy csöpp sütnivalója van, mindjárt megértette, hogy a fiúnak tulajdonképpen a szőlőt kell megráznia. Az öregűr felugrott, darabokra szaggatta az újságját, rátiport, különböző tárgyakat szétvert a sétabotjával, s azt mondta, annyit sem tudok, mint egy tehén; aztán kiment, bevágta maga után az ajtót, egyszóval .furcsán viselkedett, s én gyanítani kezdtem, hogy valami nem tetszik neki. De nem tudtam, mi bántja, s így nem segíthettem rajta. Nemsokára egy hosszú, hullaszerű teremtmény szökkent be az ajtón, sima, vállára lógó hajjal, s arcának hegyein és völgyein legalább hétnapos, meredező borostával; mozdulatlanul megállt, ujját szájára tette, és figyelő tartásba hajlította testét és fejét. Egy hang sem hallatszott. Tovább hgllgatódzott. Csend. Ekkor megfordította a kulcsot a zárban, és kecsesen, pipiskéivé elindult felém, míg jó kartávolságnyira meg nem közelített, aztán megállt, és miután egy darabig feszült figyelemmel vizsgálgáttá az arcomat, elővette kebléből újságunk egyik példányát, és így szólt: — Itt van, ezt maga írta. Olvassa csak fel nekem ... gyorsan. Könnyítsen rajtam. Szenvedek. Olvasni kezdtem, s amint a mondatok elhagyták ajkamat, láthattam a megkönnyebbülést, láthattam, hogy a megfeszült izmok felengednek, az aggodalom elhúzódik az arcról, és béke és megnyugvás száll a vonásokra, mint kegyes holdvilág az elhagyott tájra. A guano szép madár, de tenyésztése nagy figyelmet igényel. Nem szabad importálni június előtt vagy szeptember után. Télen meleg helyen kell tartani, hogy fiókáit kikölthesse. Nyilvánvaló, hogy a szemes termésre kedvezőtlen esztendő következik. Hasznos tehát, ha a farmer augusztus helyett már júliusban elveti a kukoricaszárat és kiülteti a haidlnakását. A tökre vonatkozólag. Ezt a bogyót rend ívüli szeretik a New England középső részein élő bennszülöttek, gyümölcslepény készfiésére az egresnél is szívesebben használják, s ugyancsak előnyben részesítik a málnával szemben a tehéntakarmánvozásnál, mivel azonos tápértékű, de sokkal laktatóbb. A tők az egyetlen ehető narancsféleség, amely megterem északon is, kivéve az uborkát és a törökszegfűt. Az a szokás azonban, hogy a diszbokrokkal együtt az első udvarba ültessük, kiment a divatból, mivel ma már általánosan elismerik, hogy a tökfa gyér lombozata gyenge árnyékot vet. Most, hogy a meleg idő közeledik, s a gúnárok kezdik lerakni petéiket ___ Izgatott hallgatóm felémugrott, hogy megrázza a kezemet, s azt mondta: — Igen, igen... most már rendben van. Tudom, hogy eszemnél vagyok, mert maga is szóról szóra úgy olvasta, mjnt én. De barátom, mikor ma reggel először olvastam, azt mondtam magamban, soha, soha nem hittem volna, hogy őrült vagyok, bár a barátaim gondos megfigyelés alatt tartanak; most azonban már elhiszem, és rögvest akkorát ordítottam, hogy két mérföldre is elhallatsbott, s elindultam, hogy megöljek valakit... mert tudja éreztem, hogy előbb-utóbb rákerül a sor, így hát jobb, ha azonnal nekikezdek. Néhány bekezdést újból elolvastam, hogy biztos legyek a dolgomban, aztán felgyújtottam a házamat, és mentem. Több embert megnyomorítottam, s egy fickót felzavartam a fára, ott akkor kapom el, amikor akarom. De erre jártamban azt gondoltam, benézek a biztonság kedvéért. Most már nyugodt vagyok, s mondhatom, szerencséje van annak a fickónak, aki a fán ül. Aligha meg nem öltem volna hazafelé menet. Viszontlátásra uram, viszontlátásra. Nagy követ hengerített le a szívemről. Az értelmem megállta a helyét a maga egyik mezőgazdasági cikkének rohamával szemben, s tudom, hogy immár semmi sem rendítheti meg. Viszontlátásra, uram. A csonkítások és gyújtogatások, melyekkel ez az ember elszórakozott, kissé zavarba hoztak, mert valahogy távoli bűntársnak éreztem magam. De ezek a gondolatok gyorsan elröppentek, mikor az állandó szerkesztő besétált. No, ha megfogadod a tanácsomat, s Egyiptomba mégy, — gondol-ŰJÉVI MALAC,. Szalay Zoltán karikatúrái maga' a tudatlanság egyetemére jár, akkor sem kaphat magasabb képesítést. Ehhez foghatót még nem láttam. Mintha egyenesen tönkre akarta volna tenni a lapot azzal a közleménynyel, hogy a vadgesztenye, mint kereskedelmi cikk egyre nagyobb keresettségnek örvend. Felszólítom, hogy hagyja itt állását, és távozzon. Nekem nem kell több szabadság ... nem tudnám nyugodtan élvezni. Legalábbis akkor, ha maga helyettesít. Állandó rettegésben lesném, mit fog legközelebb ajánlani. Minden alkalommal elvesztem a türelmemet, ha arra gondolok, hogy maga az osztrigatelepeket „Sziklakertek'' címszó alatt tárgyalta. Ragaszkodom hozzá, hogy eltávozzék. Az égvilágon semmi sem vehet rá még egyszer, hogy szabadságra menjek, öl Miért nem mondta meg, hogy nem is konyít a mezőgazdasághoz? — Megmondani, maga kukoricaszár, maga káposzta, maga kelvirágfi? — kérdeztem. — Soha élelemben >— Nem is vettem én annyira csúnya fát, anyukám, csak egy kis javításra szorul! tam magamban, ■—> végre kifuthattam volna a formámat; de nem mentél, s most itt vagy. Nem is vártam mást tőled. A szerkesztő bánatosnak, zavartnak és összetörtnek látszott. Végignézte a rombolásokat, melyeket az öreg kötekedő és a két fiatal farmer vitt véghez, s így szólt: — Szomorú ügy ez... nagyon szomorú ügy. Eltört a ragasztós fiaska, hat üvegtábla, egy köpőcsésze és két gyertyatartó. De nem ez a legnagyobb kár. A lap jóhírén esett csorba... félek, hogy nem lehet már kiköszörülni. Igaz, sohasem keresték ennyire a lapot, sohasem vásárolták ilyen nagy példány számban, sohasem volt ennyire nevezetes; de ki akarna holdkórossággal hírnévre szert tenni, s lelki fogyatékosságaiból hasznot húzni? Becsületemre mondom, barátom, hogy az utca ott kinn tele van emberekkel, sokan csimpaszkodnak a kerítésekre, szeretnének egy pillantást vetni magára, mert azt hiszik, örült. Es Joggal hihetik is a maga vezércikke után. Ml a ménkű súgta azt magának, hogy mezőgazdasági lapot tud szerkeszteni? Hiszen a mezőgazdaság alapfogalmaival sincs tisztában. Maga szerint a rozs az anyarozs magja; maga a tehenek vedlési időszakáról beszél; maga háziállatnak ajánlja a görényt, mert kedves, játékos és kitűnő patkányfogói Az a megjegyzése, hogy a vándorkagyló nyugodtan fekszik, ha zenét hall, felesleges volt, teljességgel felesleges. Semmi sem zavarja a vándorkagylót. A vándorkagyló mindig nyugodt. A vándorkagyló fütyül a zenére, A mindenségit, barátom! Ha ** nem hallottam még ilyen ostoba megjegyzést. Mondhatom tizennégy éve dolgozom az újságírói szakmában, de még nem hallottam, hogy az embernek bármit is tudni kelljen, ha lapot akar szerkeszteni. Maga fehérrépa! Ezzel az írással a 150 évvel ezelőtt született nagy íróra emlékezünk. Ki írja a színházi bírálatokat a másodrendű lapoknak? Egy falka kóbor cipész és gyógyszerészsegéd, akik annyit értenek a jó színjátszáshoz, mint én a jó gazdálkodáshoz, egy fikarcnyival sem többet. Kik ismertetik a könyveket? Emberek, akik soha nem írtak életükben. Kik írnak komoly vezércikkeket pénzügyi kérdésekről? Olyanok, akiknek minden lehetőségük megvolt, hogy semmit se értsenek hozzá. Kik fenekednek az indián hadjáratok ellen? Oriemberek, akik nem tudják megkülönböztetni a csatabárdot a wigwamtól, akik-sohasem futottak versenyt, kezükben a tomahawkkal, s nem húzkodtak ki nyilakat családjuk különböző tagjaiból, hogy megszerezzék az ёШ tábortűz rőzseanyagát. Kik írják az Sfí.1“ alkoholista cikkeket, kik prédikálnak a züllesztő fiaska ellen? Nyikhajok, akiknek meg lehetne gyújtani a leheletét. Ki szerkeszti a mezőgazdasági lapokat... maga ökörfarkkóró? Akt kudarcot vall a költészet, a ponyvaregény, a hírlapszerkesztés, a rémdráma terén, rendszerint a mezőgazdaságra fanyalodik, hogy egyideig megmeneküljön a szegényháztól. Maga akar engem kitanítani az újságírói szakmában? Uram, én végigjártam alfától ómegáig, s mondhatom: minél kevesebbet tud valaki, annál nagyobb zajt csap, s annál magasabb fizetést követel. Esküszöm, ha tudatlan lennék, s nem művelt, arcátlan, nem pedig szerény, híres lehettem volna ebben a rideg, önző világban. Búcsúzom, uram. Miután ön így bánt velem, magam is ragaszkodom a távozásomhoz. De megtettem a kötelességemet. Teljesítettem a szerződés feltételeit, amennyire csak teljesíthettem. Azt mondtam, minden rétegben népszerűvé tudom tenni az ón lapját.,. megtörtént. Azt mondtam, fel tudom emelni a forgalmat húszezer példányra, s ha még kél hetem van, el is érem. Es olyan olvasóközönséget szereztem, amilyenről mezőgazdasági lap nem is álmodozhat.. , nincs közte egyetlen farmer sem, senki, aki meg tudná különböztetni a görögdinnyefát az őszibarackfürítői, még ha az életét mentheti is meg vele. Kettőnk közül maga a vesztes, lekvárbokor, ném én. Ádios- És elmentem. Öregem, most már elhiheted nekem, hogy a hosszú élet titka a mertekletes táplálkozás! 1 tKa *
