Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-30 / 48. szám
t SZABAD FÖLDMŰVES, 1985. november 30. т> ■ ! ■ •• : OLVASÓI ÜK A 40. évforduló tiszteletére Tomašfkovo a Galántai (Galanta) Járás azon falvai közé tartozik, amelyek az elmúlt negyven évben komoly változáson mentek keresztül. A lakosság tevékenyen részt vesz a falu szépítésében és fejlesztésében. A felszabadulá..........”4 "I sunk 40. évfordulój&Rf ŽŠpŽN ]a alkalmából vállait kötelezettségeik teljesítésében Gj&j sincs ez másképp. Hadd említsünk példaként két építkezést: a sportcsarnokot és a tornatermet, amelyeknek az alapjait már le Is rakták. Portalcftították az utakat ’ Is, s faluszerte parkokat létesítenek. Tavasszal 500 díszbokrot és cserjét ültettek ki; most ősszel pedig a NOSZF tiszteletére újabb 2 ezer díszcserjét és fát ültettek ki. A falu büszkesége az a tizennyolc hektáros park, amelyen a Feketevíz folyik keresztül. Hogy Ilyen szép és gondozott, szintén a község lakosainak szorgalmát és két nyugdíjas. Ibolya Imre és Mandák Imre nagy szakértelemmel végzett állandó munkáját dicséri. Persze, ha az életkörnyezet védelméről és szépítéséről beszélünk, nem hagyhatjuk említés nélkül Lechota Mária képviselőt sem. aki szívesen szervezi a faluszépítö brigádokat. Tény, hogy Komrhel Tibor, a hnb elnöke Joggal elégedett a lakosság faluért végzett munkájával, közéleti érdeklődésével. Nagy Mihály Hogy a lakosság elégedett legyen Felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére Vizkeleten (Cierný. Brodí a lakosság 370 egyéni és 17 kollektív szocialista felajánlást tett; ez 27 ezer 200 éra társadalmi munka ledolgozását jelenti. Vállalásukat október közepéig 950 érával túlteljesítették. Hétvégén harminc-negyven ember szorgoskodott, akár földet kellett egyengetni, akár a temető kerítését építeni. E lakossági ügyszeretetnek, buzga lomnak a kölcsönösség az alapjai A hnb ugyanis — amint azt Horváth István titkártól megtudtuk — szintén arra törekszik, hogy a lakosság igén yeit kielégítse. A falugyűléseken előterjesztett javaslatokat, észrevételeket sorra megvalósítják. Jelenleg hétféle szolgáltatást nyújtanak, de továbbiak bevezetésén fáradoznak. A szebb életkörn yezet, még jobb életkörülmények megteremtésére ösztönzi a falu vezetőit a közelgő, XVII. pártkongresszus is, a lakosságot pedig arra, hogy társadalmi munkával járuljon hozzá a község fejlesztéséhez. —nagy— Egy (és sok) pillanat... rÁ helyről és az időpontról fmivel nem oly nagy jelentőségű, mint például egy történelmi regényben vagy drámában) mindössze szűkszavúan: Bratislava, hétfő délután. A város légkörét már áthatja a karácsonyi bevásárlási időszak üde nyüzsgése, tolongó emberáradata. Az utcákon ismét „felépültek“ a könyvsátrak, a kapualjak mélyéből többen kínálnak pattogatott kukoricát, s távolról ér* zSdik, hogy hol sütik a gesztenyét. !Az üzletekben a vásárlók szinte egymás kezébe adják a kilincset. De hát csoda? Hiszen a iféke és a szeretet ünnepén mindenki csakis a legszebb és legbecsesebb ajándékkal szeretné meglepni szeretteit. 'A játékbolt előtt elhaladva hosszú sort kell megkerülnöm, amíg az ajtóig érek. Észreveszsm a nagy táblát, amelyen az áll, hogy árut vesznek át, s 15.00 órakor nyitnak. Mivel már csak tíz perc választ el az embertömkeleg által annyira áhított időponttól, jómagam is a sorakozók közé társulok. Az unokáikat olyanynylra szerető nagymamák és nagypapák Izgatottan pillantgatnak az órájukra: tekintetükkel mintegy megpróbálják előretolni a várakozás folyamán mozdulni nem óhajtó óramutatókat. 'Az anyukák és apukák arcán ünnep előtti gondterhelt ség: vajon milyen ajándékot vegyenek, melyik is tetszene a legjobban a csöppségnek. Miközben tekintetemmel az utcát forgatag áramlatába kalandozok, úgyszólván kiröppen fejemből az időmúlás követése. Majd hirtelen az órámra pillantok. Hiszen már negyed négy. Miután jobban felocsúdok a szemlélődésből, akkor veszem észre a késés kiváltotta elégedetlenség pillanatképeit. Néhányon zsörtölődnek és optimistán azt remélik, talán kitesznek egy újabb táblát. A pesszimistábbak azt állítják, hogy ma már ki sem nyitnak. De mivel e téren ők a tapasztaltabbak, azért csak várakoznak tovább. A fejtegetések és találgatások egyre feszültebbé váló légkörét az ajtót résnyire nyitó elárusítónö bonyolítja, amint magabiztosan, mégis nagylelkűen és megnyugtatóan kiszól: még egy 1 pillanat! Ügy négy körül nyitunkI... Fél négy. Valóban csak egy pillanat négy óráig. Persze. Most már várok. Ha eddig kibírtam? Azonban a csemetéjét fölöttébb szerető és az érdekébe mindent feláldozó 'szülőben fés nagyszülőben) szinte akarva-akaratlan felmerül a kérdés: miért nem írták ki, hogy 16.00 órakor nyitnak? Hiszen mai rohanó világunkban bőven akad ilyen pillanat. Ezeket szíves-örömest nélkülöznénkI S u 11 a Béla К Losonci (Lučenec) járás mezőgazdasági üzemei sikeresen valósítják meg az élelmiszerekből való önellátás céljait. Tisztában vannak azzal, hogy az idei terv maradéktalan teljesítésével nagymértékben hozzájárulnak az egész 7. ötéves tervidőszak feladatainak, sikeres teljesítéséhez. Ezért a kitűzött célok elérése érdekében a mezőgazdasági üzemek dolgozói egyéni és kollektív felajánlásokat tettek és a szocialista verseny lehetőségeit is kihasználták. A közelmúltban értékelték a harmadik negyedév eredményeit. Megállapították, hogy minden tekintetben megvalósítják az idei terv részfeladatait. Az értékelt időszakban összesen 9 ezer 768 tonna húst adtak el a feldolgozóüzemeknek, ebből 582 tonnát terven felül. A tej- és tojásfelvásárlási tervüket szintén túlteljesítették. Tejből összesen 30 ezer 339 litert adtak el a tejfeldolgozó tizemnek. A tejtermelésben élenjáró szövetkezetek: a Rátkai Efsz, a buzitai (Buzica) Győzelmes Február Efsz, az ípolygalasi (Holisa) Május 1. Efsz, a Lovinobaiíai AG. Tojásból 545 ezer darabbal teljesítették tál a tervezett eladást. A harmadik negyedév eredményei alapján leszögezhetjük, hogy a Losonci járás mezőgazdasági üzemei számára az évvégi számvetés minden bizonnyal örömteli lesz, s jő feltételeket teremt a 6. ötéves terv első esztendejéhez. Csák István Eredményes évet zárnak A Szlovákiai Tűzoltászövetség Szímői (Zemné) Alapszervezele megtartotta évzáró taggyűlését. Morvái Isiván, a szervezet elnöke tevékenységüket értékelve hangsúlyozta: minden feladatukat, egész évi tervüket teljesítették. Minden családi házat és középületet ellenőriztek és az észlelt hiányosságokra felhívták a figyelmet, hogy megelőzzék az esetleges tűzeseteket. Tanfolyamokon gyarapították a tagok Ismereteit, a felnőtt tűzoltórajokon kívül van még tevékeny leányrajuk és pionírrajuk is. Három ízben ők szervezték meg — különböző korcsoportok számára —a körzeti, Illetve járási vetélkedőket. Itt került megrendezésre a járási mezőgazdasági Igazgatóság vándorserlegéért meghirdetett vetélkedő Is. Bekapcsolódtak a társadalmi munkába, négyezer 500 korona értékű tevékenységről adhatnak számot, többek között a szövetkezetnek Is segítettek a mezőgazdasági munkákban. A legakatívabb tűzoltók nyáron a Balatonnál üdültek. Az elhangzottak hitelét Király Vendel, a Tűzoltószövetség járást titkára is megerősítette, aki köszönetét fejezte ki a példásan megszervezett rendezvényekért majd Morvái Istvánnak átadta „A járás legaktívabb testiileté“-nek járó oklevelet. A következő év még Igényesebb feladatokat ró a szímői tűzoltókra, hiszen a 89 tagot számláló testület jövőre ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját! Pénzes István Elsőként válaszoltak a felhívásra K jő kezdet fél siker tartja ä közmondás, ennek a Jő kezdetnek az alapja pedig az ezt megelőző feladatok maradéktalan teljesítése. Nyilvánvaló, hogy nemcsak egyszerű magántermészetű dolgainkra vonatkozóan van ez így, hanem országos jelentőségű feladatainkat illetően Is. A 7. ötéves terv sikeres befejezésével teremthetünk jó feltételeket a következő, 8. ötéves tervidőszak céljainak eléréséhez. E szándék és gondolat jegyében született meg a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari dolgozóknak az a felhívása, amelyre a Nagykürtösi (Veľký Krtísj járásban elsőként a zsélyi (Zelovee) Aranykalász Efsz válaszolt. A felhíváshoz csatlakozva vállalták, hogy rendbeteszik a gazdasági udvarokat, füvesítik a kihasználatlan területeket, díszcserjéket ültetnek ki és megszilárdítják a bekötőutak burkolatát. A tudományos-műszaki ismeretek gyakorlati alkalmazását négy újítási javaslattal segítik elő. A jövő évi termés hozamait művelősoros vetéssel szeretnék növelni. A takarékosság, a hatékonyabb és ésszerűbb takarmányfelhasználás szintén vállalásaik között szerepel. BODZSÄR GYULA’ Az Ipolysági (Šahy) Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet érettségiző tagozatának második osztályos tanulói Sziknra Gábor tanár irányításával tűzvédelmi bemutatót tartottak. amelyen részt vettek a Lévai (Levice) járás tizenöt középiskolájának igazgatóhelyettesei és honvédelmi nevelést tanitő tanárai. Elismeréssel nyugtázták a bemutatón részt vevő diákok felkészültségét. Kép' és szöveg: Turczi Arpád DECEMBER ( December 2 MELINDA < Hétfő BIBIANA I December 3 'FERENC < Kedd OLDRICH ] December 4 BORBÄLA ! Szerda BARBORA , December 5 VILMA j Csütörtök OTO i December 8 MIKLÖS 1 Péntek MIKULÁŠ I December 7 AMBRUS I Szombat -AMBRÓZ , December 8 MARIA Vasárnap MARINA i kelte nyugta kelte nyugta ! 6. p. ó. p. 6. p. ó. p. I 712 15 55 20 01 * 11 29 1 713 1 t 15 54 2115 11 59 i 7 14 15 54 22 31 12 21 i 716 15 54 23 46 ; 717 15 54 — 12 59 1 718 15 53 1 04 13 17 1 719 15 53 2 24 13 38 Nagy karácsonyi ajándékvásári Csak minálunk! Sebői másutt! Öra és ékszerosztályunk újdonságai: Vízhatlan karóra. Gőzben, vízben, ‘ még 500 méteres tengermélységben Is kifogástalanul működik. Pontos, elegáns, megbízható! Lepje meg vele vízbe fulladt kedveseit! 18 köves fordítva járó öra. A legszebb ajándék! Nemcsak a mutatók járnak fordított irányban, hanem a számlap számozása is fordított. (XII,, XI., X. és i. t.) Ezáltal az óra nemcsak visszafelé mutatja az időt, hanem tulajdonosa óránkint egy órányit fiatalodik is. Ugyanaz! ébresztőszerkezettel (Vekker) Szintén fordítva jár. Ha az ébresztést például reggel hat őrára állítjuk be, az óra tegnap reggel csöng. Használt cikkek — újjá varázsolva Mai ajánlatunk: Újra lehűtött tavalyi hó Egyszer már megevett csokoládé (mogyorós). Olcsói Mutatós! ízletes) Háziállatok, díszhalak, énekesmadarak Hogy a kutyatartás tetemes költséget k. vevőinket ne terheljék, jö kedélyű Igénytelen, gazdájukhoz híven ragaszkodó legyeket hoztunk forgalomba. A nálunk vásárolt legyek a legmodernebb módszerekkel vannak idomítva. Még csak háromhónaposak, de saját nevüket már tudják, gazdájukét pedig néhány hét alatt megtanulják. Otthonunk csöndjét vidám lárma veri föl, ha például elbújunk, miközben a légy, nevünket fennhangon kiabálva, Ide-oda röpdös. Akinek legye van, nincs egyedüli Játékosztály Bűvészfelszerelés. Egész estét betöltő bűvészmutatványoki Négy komplett készlet! Használatuk némi gyakorlatai könnyen elsajátítható. 1. Az eltüntetett nyúl. A bűvészek által kedvelt fehér színű házinyúl, melynek mindkét példánya (az egyik látható, a másik nem látható állapotban) közös ketrecben kerül forgalomba. 2. Indiai fakír-ágy. Kényelmes neobarokk stílusú fekhely, mely azonban rugózás helyett hosszú szögekkel van kiverve. Ezek lefekvéskor a bűvész testébe fúródnak. (Meg kell szokni.) 3. Kardnyelő-készlet. Ehető kardok, cserélhető markolattal, kétféle ízben. (Csokoládé, eper.)' 4. Kettéfűrészelt jiölgy. Biztos sikert jelentő világszám! A flitteres trikóba öltöztetett női sze* replőt két darabban hozzuk forga-1 lomba. így a bűvésznek, minden különös kézügyesség nélkül, csak mímelnie kell a fűrészelést. Örkény István Egyperces novelláiból HA’ EGY FÉRJ ŐSZINTE... —Már itthon is teljesen úgy érzem magam, mint a gyárban! Csak a mennyiség csak a mennyiség, a minőség meg sehol! Ľubomír Nikolínl karikatúrája fi® Mod íiisÉis MiamüMH Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői ás dolgozói részére Főszerkesztő: Helyettes főszerkesztő: Bara László mérnök Csiba László Szerkesztőség: 815 75 Bratislava, KrtZkova 9. Telefon: főszerkesztő és titkárság: 475—08, telefonközpont: 472—4L Kiadja: PRÍRODA Könyv- és Lapkiadó n. v., 815 34 Bratislava, Krtíkova 9. Nyomja: Západoslovenská tlačiarne, 812 82 Bratislava Odborárske nám. 3. Terjeszd: Postal Hírlapszolgálat. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. KOlfötdt megrendelések: PN3 Ostredná expedície a dovoz ÜaCe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo’nám. 6. Előfizetési díj: egy évre 52,— Kős, fél évre 28,— Kčs. К szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem kaid vissza Index: 49 838 1 lap nyilvántartási száma: FÓTI 7100