Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-11-30 / 48. szám

i J 1985. november 30. SZABAD FÖLDMŰVES 11 Készül már A laboratóriumban sem szünetel a munka a fehér arany! Egyik napról a másikra megválto­zott a világ, leesett az elsó hó. Pe­dig — látogatásom napján — csak november 13-át írtunk. Még javában tart a cukorrépa felvásárlása és fel­dolgozása, amely egész társadalmunk szempontjából rendkívüli fontos nép­­gazdasági feladat. Lassan már ha­gyománnyá válik, hogy minden ősz­szel ellátogatunk a cukorgyárakba, ahol a cukorrépa feldolgozásának menetéről érdeklődünk. Vajon milye­nek a kilátások a kitűzött célok tel­jesítését illetően a sládkovičovói Ma­jor István Cukorgyárban, erről kér­deztük Dušan janíöek mérnököt, a termelési részleg vezetőjét, aki kész­ségesen tájékoztatott bennünket. EGY1 KIS „CUKORTÜRTÉNELEM“ Miközben a riportra készültem, meghökkenve tapasztaltam, bogy a cukor származásáról és gyártásáról milyen hiányosak az ismereteim. Nem hagyott nyugodni a gondolat, s fel­lapoztam a szakirodalmat, amelyhói megtudtam, hogy a cukrot Európába a Perzsiát meghódító arabok hozták be a 8. század körül; az első kezdet­leges répacukor-gyártási módszert Ä. S. Marggraf német vegyész dol­gozta ki 1747-ben, s tanítványa F. C. Achard 1801-ben Kurnernban, Cseh­országban, alapította meg az első gyárat. Megtudtam azt is, hogy a cu­korrépa az utóbbi másfél évszázad alatt kinemesített répafajta, s egyik legfontosabb Ipari növényünk, mert a legtöbb tápláló anyagot, terület­­egységenként, belőle nyerjük. Fonto­sabb melléktermékei a répaszelet és a melasz, amelyek szénhidrátban gazdag takarmányok. Hogyan lesz a répából culfor? A tisztított répát sze­letelik, majd a cukrot diffúziós ké­szülékekben meleg vízzel kioldják. A nem cukor anyagokat is tartalma­zó nyerslevet mésztejjel derítik, szén­dioxiddal telítik (szaturáció) és a kivált mésziszapot leszűrik. A híg levet körülbelül hatvanszázalékos szárazanyag-tartalmú sűrű lévé pá­rolják be. Ebből nyers cukrot kristá­lyosítanak ki, amelyet a centrifugák­ban különítenek el. A lefolyó ször­pöt újra kristályosítják. A nyerscu­kor szemcséinek felszínéhez tapadt szörpöt vfzzel leoltják (affinálás). A tisztább kristályokat vízben oldják és az oldatból a cukrot újra kikris­tályosítják, így nyerik a kristálycuk­rot. Az affinált kristályok oldatát szénnel, vagy derítőfölddel is tisztít­ják kristályosítás előtt (raffinálás). így készül a finomított kristálycukor. Most pedig az elméleti rész után nézzük, hogyan is fest a valóság. JELEN ÉS VALÖSÄG В Hogyan sikerült felkészülniük az idei kampányra, s hogy fiinak most a nagy mennyiségű nyersanyag feldolgozásával 7 — A tudományos-műszaki fejlesztés terén több javítást végeztünk el a diffúziós, a szaturáló- és a pároló­gépeken. Néhány jelentős anyagi be­fektetést igénylő műszaki beruházás megvalósítására is sor került. Felújí­tottuk a melaszmérö mérleget, a szű­rő- és légsűrítő’ berendezéseket, va­lamint dolgozunk a gyártási részleg feletti tetőzet javításán. ■ Pontosan mikor kezdték a cu­korrépa-feldolgozás kampányát? — Bármily furcsa, de órára ponto­san , meg tudom mondani, hiszen hosszú, komoiy felkészülés előzte meg az idény megkezdését. Október másodikén reggel 6 órakor indul­tunk. De már azt megelőzően szak­embereink a répaegyedek egész fej­lődésén át talajmintákat szedtek rendszeresen, hogy így ellenőrizzék, megvan-e a földnek a szükséges táp­anyagtartalma, amely biztosítja a nö­vények optimális fejlődését. Ezek az anyagok a nátrium, a kálium, a fosz­for és a nitrogén. Ennek az ellenőr­ző munkának komoly jelentőséget tulajdonítunk, ezért a cukorrépát termelő mezőgazdasági üzemekkel ál­landó kontaktusban vagyunk, hogy tanácsokkal láthassuk el őket mun­kájukban. Egyébként már július kö­zépén elvégeztük az első cukorfok­­-ellenőrzéseket, amikor műszereink 11,9 százalékos értéket mutattak ki, s ez, sajnos, gyengébb a tavalyi év­hez viszonyítva. ■ Milyen ütemterv szerint dolgoz­nak? — Az ütemterv pontos menetét a répatermelő gazdaságok vezetőivel együtt dolgozzuk ki, amely fontos, hogy összhangban legyen a gyár fel­dolgozó kapacitásával. Éppen ezért fokozott figyelmet kell szentelni a szállítási időpontok betartásának. Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy a kiszedett répa hetekig a fel­vásárlóhelyeken álljon, hiszen akkor jelentősen veszítene a minőségéből. Az idén 4 ezer 970 hektárról betaka­rított cukorrépa feldolgozását tervez­zük. Ez súlyban 172 ezer 800 tonná­nak felel meg. Az idei átlagos hek­tárhozam 34 tonna, ebből a mennyi­ségből 3 ezer 80C kilogramm cukor előállítására vagyunk képesek. A ré­pacukor 14,95 százalékos. ■ Ki segít önöknek a szállítás­ban? — Ä legnagyobb segítséget a Cseh­szlovák Autóközlekedési Vállalat bra­­tlslavai 801es leányvállalata nyújtja. A legtöbb cukorrépát a Galántai já­rásból, pontosabban a SládkovlCovól Magtermesztő Állami Gazdaságból, valamint a Nagyfödémesi (V. Ofa.ny) Efsz-ből, a Felsőszeli (Horné Saliby] Efsz-ből és a hidaskürti (Mostová) Vörös Csillag Efsz-ből szállítják. ■ Hogyan oldják meg a felvásár­lóhelyeken és raktárakon levő répa­tonnák szellőztetését? — Legtöbb esetben egyszerűen prizmába rakjuk a cukorrépát, s ez­zel máris csökkentjük a tárolási veszteségeket. Vannak helyek vi­szont, ahol kénytelenek vagyunk szellőzőberendezést működtetni, ilye­nek a hidaskürti, a tesedikovői és a mojmírovcei felvásárlóhelyeink. ■ Vannak problémáik a pótalkat­rész-ellátással? — Sajnos, ezen a téren minden évben nehézségeink vannak, elsősor­ban azért, mert hosszú ideig kell várni, míg a megrendelt alkatrészt leszállítja az illetékes vállalat. Vi­szont a kampány megkezdéséig kikü­szöböltük ezeket 'a hiányosságokat. В Az energiamegtakarítás terén milyen eredményeket értek el? — Mivel villanyenergláből 'önellá­tók vagyunk, ugyanis gőzturbináink segítségével 2,6 MW villanyenergia fej­lesztésére vagyunk képesek, így 5,71 százalékos energiamegtakarítást ér­tünk el. В Hány dolgozója van jelenleg a gyárnak, s milyen körülmények kö­zött dolgoznak? — Összesen 404 ember dolgozik a gyárban, s ennek megközelítően a kétharmada nyugdíjas. Elképzelheti, hogy ez mit jelent a számunkra. Elég, ha csak a balesetveszélyre gon­dolunk. Fiataljaink számára tovább­képző tanfolyamokat szervezünk, hogy ezzel önerőből megoldjuk szak­munkáshiányunkat, amely változatla­nul egyik fájó pontunk. Főleg laka­tosokból van kevés. A termelőrész­legen öt mérnök Irányítja a munkát, amely három műszakban folyik. A munkások hozzáállásának köszönhe­tően meg tudjuk valósítani a folya­matos termelést, s az egyes részle­gek állandó ellenőrzését. Minden órában ellenőrizzük a cukorrépa fel­dolgozásának menetét. В ösztönzik-e a dolgozókat jobb munkára, s ha igen, akkor minek alapján? — Minden egyes dolgozó esetében figyelembe vesszük, hogy szakképe­sítésének megfelelően dolgožik-e, hogy milyen mértékben Ismeri- szak­területét, s hogy megfelel-e a vele szemben támasztott igényeinknek. Természetesen a legjobb dolgozókat külön jutalomban részesítjük. В Milyen cukorgyárral tartanak fenn baráti kapcsolatot? — Nagyon jók a kapcsolataink a Szolnoki Cukorgyárral. A SZISZ és a KISZ mindent elkövet, hogy a ma­gyarországi és a mi fiataljaink kö­zött igaz barátság jöjjön létre. В Mi a sorsa az itt készült cu­kornak? — Többféle csomagolásban küldjük a megrendelőhöz. A kristály- és por­cukrot a nagykereskedelem számára kilogrammos csomagolásban, aq ipar részére viszont 25 és 50 kilogram­mos zsákokban' szállítjuk. Itt szeret­ném megjegyezni, hogy egy új ter­mék gyártását szeretnénk bevezetni, amely a tömény, sűrített szörpöt he­lyettesítené. Gyártása olcsóbb lenne a hagyományos szörpénél, s ugyan­úgy használható majd az üdítőitalok és sütőipari termékek ízesítéséhez. Az előjelek szerint minden feltétel adott, hogy az Idén is eredményesen fejezzék be a cukorrépa feldolgozá­sát. A november 13-i látogatásunk­kor a 7 ezer 757 ik tonna cukor gyártásán dolgoztak. Az üzemi párt­­szervezet és a szocialista brigádok tagjai önfeláldozó, munkájukkal Já­rulnak hozzá az éves terv, valamint a 7. ötéves tervidőszak feladatainak teljesítéséhez. Kívánjunk nekik ehhez sok sikert, Macsicza Sándor A cukorrépái alaposan meg kell tisztítani (Kalita Gábor felvételei] Piáéi mérlegelés Azok, akik nem akarták idejében tudomásul venni a karácsonyi ünne­pek közeledtét, s a kereskedelmi reklámhadjáratnak is eddig sikere­sen ellenálltak, a szokatlanul korán fehérbe öltözött természetet akár utolsó figyelmeztetésként is felfog­hatták: itt a legfőbb ideje az aján­dékok megvásárlásának. Semmi újat nem mondunk el azzal, hogy az év végi vásárlási láz a belkereskedelem valódi megmérettetésének az idő­szaka. Igaz, hogy a tömegkommunikációs eszközök tulajdonképpen már szep­tembertől a kényelmes ajándékvásár­lás előnyeit ismertetik, de valljuk be őszintén, nem sok eredménnyel. Bár évről évre az ünnepek közeled­tével megfogadjuk, hogy jövőre bi­zony okosabbak leszünk és mindent idejében beszerzőnk, így nem szen­vedő alanyai, csak külső szemlélői leszünk a piaci hajszának, ám az el­határozás megvalósítása többnyire csak terv marad. S hazai kínálat mellett az utolsó negyedévben a baráti szocialista or­szágokból, és a tőkés államokból az átlagosnál jóval több ruházati cik­ket, játékot, sportfelszerelést, impor­tálnak külkereskedelmi vállalataink, A szakemberek szerint főleg az elekt­­tronikai berendezések eddig eléggé foghíjas kínálata bővül majd jelen­tősen. Fenyőfából és a hagyományos karácsonyi árucikknek számító kü­lönböző nagyságú és színű díszekből, csillagszórókból, ezüstszálakból és hasonló kellékekből is lesz elegendő az üzletekben. Több helyütt úgynevezett Ideigle­nes karácsonyi piacok, standok és elárusítóhelyek létesítésével számol­nak, hogy így enyhíthessék az üzle­tek zsúfoltságát. A felsőruházati cik­kek és lábbelik kínálatát tekintve azonban korántsem lehetünk elége­dettek. Különböző nehézségek foly­tán különösen a cipőüzletekben lesz a megszokottnál enyhén szólva sze­rényebb választék. Sajnos, a gyer­(Fotó: Mária Cimmermannová) Az idei téli pia­ci csúcsra és a turisztikai idényre való felkészülés­ről a legilletéke­sebbek: Jaroslav Zelko, az SZSZK belkereskedelmi minisztere, Somo­gyi László belke­reskedelmi minisz­terhelyettes és az ágazat termelési­­-gazdasági egysé­geinek vezérigaz­gatói, valamint a belkereskedelmi üzlethálózat veze­tő képviselői ad­tak tájékoztatást. Amint azt a belke­reskedelmi minisz­ter hangsúlyozta, á megszokottnál fóvat korábban el­kezdték a folya­matos áruellátás biztosításához nél­külözhetetlen in­tézkedések meg­valósítását. A ko­rábbi évek során szerzett tapaszta­latok kamatoztató-, sával elsősorban a leggyakrabban előforduló hiá­nyosságok kikü­szöbölését tekin­tették az egyik legfontosabb fel­adatnak. A piackutatásban is új mód­szerek bevezetésével igyekeztek a kí­nálatot a kereslethez igazítani, bár ezen a téren főleg a rugalmasság hiánya miatt még nagyon sok a ten­nivaló. ú Az egyes termékek gyártói, szállí­tói és forgalmazói közötti együttmű­ködés bizony nem minden tekintet­ben mondható zökkenőmentesnek. Különösen a vásárlási láz tetőzésé­­nek időszakában eléggé gyakori az olyan eset, amikor az illetékesek a legszívesebben a másik fél számlájá­ra írnák az észlelt hiányosságokat. Az idei téli piaci ellátás folyamato­sabbá tétele érdekében különbizott­ság alakult, amelynek tagjai Somogyi László belkereskedelmi miniszterhe­lyettes és Ladislav Cupík mezőgazda­­sági és élelmezésügyi miniszterhe­lyettes vezetésével hetente ülésez­nek, hogy ellenőrizzék a kitűzött fel­adatok teljesítését, és szükség ese­tén olyan intézkedéseket foganatosít­sanak, amelyek szavatolják a problé­mák mielőbbi megoldását. A kerületi, járási, városi és he­lyi nemzeti bizottságokkal együttmű­ködve a belkereskedelmi szakembe­rek az üzletek nyitvatartási idejét a helyi igényeknek és viszonyoknak leginkább megfelelő módon igyekez­nek meghatározni. Az utóbbi évek belkereskedelmi el­látását értékelvén örömmel állapít­hatjuk meg, hogy több területen je­lentős előrehaladást sikerült elérni. A tárca vezetői szerint az idén is mindent megtettek a kereskedelem képviselői, hogy valóban felkészül­ten várják a vásárlókat. Az adásvételi kapcsolatok megszi­lárdítását célzó intézkedések minden bizonnyal hozzájárultak a gyártók és forgalmazók együttműködésének ja­vításához. Elsősorban az alapvető élelmiszer-ipari termékekből kerül a tavalyinál több és remélhetőleg jobb minőségű áru az élelmiszerüzletekbe. Lesz elegendő hús és hentesáru, dé­ligyümölcs. édesség, fehérbor, pezs­gő, sör, üdítő és nem utolsósorban hal. A megszokottnál valamivel keve­sebb vörösbor kerül majd az üzle­tekbe, ami azt jelenti, hogy valame­lyest szerényebb lesz a fajtaválasz­ték meklábbeli gyártásával kapcsolatos kapacitásbeli problémákat nem sike­rült eddig megfelelően megoldani, így az idén sem lesz a tavalyinál bő­­vebbb választék. A felsőruházati cik­kek kapcsán már több ízben szól­tunk arról, hogy ideje volna az ille­tékeseknek rugalmasabban reagál­niuk a divatáramlás változásaira és a keresletnek megfelelő, vagy azt legalább megközelítő formatervezésü, anyagú és színű ruhákat készíteni. Ha ezen a téren rövid időn belül nem sikerül számottevő fejlődést el­érni és meggyorsítani a termékszer­kezet-váltást — a szakemberek véle­ménye szerint —, a jövőben ismét csak a mennyiségi mutatókat fogják tudni teljesíteni az ágazat képvise­lői. Elsősorban a már több ízben em­legetett termékszerkezet-váltást gát­ló, illetve hátráltató tényezők eltávo­lítására kell a textilipari szakembe­reknek figyemüket összpontosítaniuk. Az ünnepnapok közeledtével nem árt, ha a vásárlási hajrá lélektani hatásait is figyelembe vesszük. Nem­csak a vásárlók, hanem az elárusí­tók türelme is véges, így a rohanás, idegeskedés, kapkodás következtében nézeteltérésekkel, súrlódásokkal is számolni kell. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy a keres­kedelem van a vásárlókért és nem fordítva. A belkereskedelem vezetői szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy az üzletek dolgzőit felkészítsék az év végi feladatokra. Sok függ a­­zonban attól is, hogy miként reagál­nak a vásárlók például arra, ha so­rakozni kell, vagy esetleg nem min­den bevásárló körút lesz minden te­kintetben eredményes. Azt, hogy a belkereskedelemnek milyen igényes feladatokat kell tel­jesítenie, bizonyítja például, hogy a Prior-áruházak előirányzott terve az utolsó negyedévre az évi bevétel 30 —35 százalékával számol, s ez bizony nem kis erőfeszítést igényel az üzle­tek dolgozóitól. Ne feledjük, hogy mi vásárlók is hozzájárulhatunk ah­hoz, hogy az ünnepeket megelőzően az üzletek hangulatát ne a feszült, ideges légkör jellemezze. BÄRDOS GYULA1 I V

Next

/
Thumbnails
Contents