Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-11-30 / 48. szám

1981 november 30. SZABAD FÖLDMŰVES 5 Valamikor régen a szegénység és a szomorúság uralta a tá­jat. Az élet csak az út mellé, a pislogó petróleumainak megvilá­gította nádfedeles házakba szorult. Félelemmel és gürcöléssel teli vcrit az élet, mivel az öröm messze szállt innen, míg mindennapos vendég volt a nyomor. Bízni csak azok tudtak, akik ismerték ezeket a végeket, s e íöld szorgalmas népét. Csak ilyen emberek hittek azoknak az újkori Jósoknak, akik meggyőződéssel hirdet­ték, hogy Zlaté Klasy és környéke egyszer majd virágzó „kert“ lesz. A nyomor, a sötétség évei, évtizedei az ldó szárnyán messze szálltak. A felszabadulást követő években hatal­mas változások történtek, az átépítés során Zlaté Klasy Csallóköz egyik legszebb nagyközsége lett. GYÜMÖLCSÖZD EGYÜTTMŰKÖDÉS Már Jóideje Járom a falut. Egy gondolat nem hagy nyugton, mégpe­dig az, hogy miért egy falu ez, ha öt... ? Később megtudtam, hogy Nagymagyar (Rastlce), Csenke (Cen­­kovce), Vajasvata (Maslovce),Cserge­­puszta (Cergov), Üjvásár (Nový Trh) társközségek. A társult szövetkezet a BÉKE nevet viseli, csenkei székhely­­lyel. A község egységes, új neve Zlaté Klasy, nagymagyari székhely­­lyel. A háromezer-hétszáz lakos több­nyire mezőgazdasági dolgozó, de szép számmal akad iparos és értel­miségi is. A nemzeti bizottság égisze alatt 37 képviselő és 3 polgári bizott­ság tevékenykedik. Gyümölcsöző az együttműködés a hnb és az efsz kö­zött. A szövetkezet vezetőségéből 11-en tanácstagok: köztük Tóth Gyu­la mérnök, efsz-elnök, Gönci Győző mérnök, tanácstag és még sorolhat­nánk tovább, ök azok,, akik minden gyűlésen részt vesznek, képviselik a DOLGOS HÉTKÖZNAPOK szövetkezet tagságát. Ä testület rész­letesen kidolgozott terv szerint dol­gozik. A felmerülő problémákat kö­zösen vitatják és oldják meg. Miben mutatkozik meg az együtt­működés? Idézek a választási prog­ram teljesített tervéből: „A Béke Efsz vezetősége és tagsága nagymérték­ben hozzájárult a község fejlődésé­hez, gazdagodásához, csinosításához. Kezdettől kereste és kiaknázta azo­kat a lehetőségeket, melyek révén újabb munkahelyek teremtődtek a lakosság részére, ami a munkaerők állandósításához is hozzájárult. Ezt a célt szolgálta és szolgálja az a nagyarányú építkezés is, melyet kü­lönféle formában valósit meg. A leg­nagyobb támogatást a 60 férőhelyes óvoda építésénél nyújtotta. A szövet­kezeti tagság társadalmi munkával Járult hozzá az óvoda mielőbbi fel­építéséhez és átadásához, mellyel nagyban elősegítette a választási program sikeres teljesítését.“ Ehhez különösebb magyarázat nem szüksé­ges. AZ ELISMERÉS HANGJÄN- Ä polgári bizottságok tevékeny­sége sem lebecsülendő — jegyzi meg Horváth László, a hnb titkára. — Kü­lönösen a vajasvatai polgári bizott­ság munkája dicséretre méltó. Nem­csak különböző akciókat, társadalmi munkákat szerveznek, az előforduló hibákat is igyekeznek orvosolni, ami a közügyek intézésének eredményes­ségéhez járul hozzá. A legjobban te­vékenykedő szakbizottságok: az ok­tatási és művelődési, a helyi gazdál­kodási, valamint a szociális és egész­ségügyi, sorrendben Dudás Mária pedagógussal, Pellérdi István üzlet­A fiatalok társadalmi aktivitása vezetővel és Szabados Ilona munkás­nővel az élen. A hnb-titkár tudtomra adja, hogy Jól működik az ifjúsági szervezet is — Dudás Zsolt elnökkel az élen. — Bármilyen rendezvényen való részvételre vagy munkára szólítjuk őket, szívesen Jönnek és ott segíte­nek, ahol éppen szükséges. Például: különböző közhasznú létesítmények, intézmények építésénél, rendbetéte­lénél számtalan társadalmi munka­órát dolgoztak le. Nekik is köszön­hető, hogy határidőn belül elkészült a kultűrház, az Ifjúsági klub, az is­kola, az óvoda, a napközi otthon stb. Rajtuk kívül a ' Nőszövetség, a Vöröskereszt és a Tűzoltószövetség helyi szervezete tagjainak a munká­ja is dicsérendő. A kertbarátok, ál­latbarátok szervezetének vezetősége az edddlg hasznavehetetlen földterü­letek termékennyé tételét szorgal­mazza. A fentiekből kiderül, hogy a nagy­községben a társadalmi aktivitás és elkötelezettség a legkülönbözőbben nyilvánul meg, ami kifejezi az embe­reknek a szocialista társadalomhoz való helyes viszonyát. Csupán egyet hadd említsünk: az idén a lakosság hazánk szovjet hadsereg általi fel­szabadítása 40. évfordulója tisztele­tére 148 ezer társadalmi munkaóra ledolgozását vállalta, kétmillió koro­nát meghaladó értékben. A vállalást maradéktalanul teljesítették. TELEPÜLÉSSZEMLÉN Mivel dr. Kvarga József, a hnb el­nöke éppen házon kívül tartózkodik, településszemlére Horváth elvtárssal Indulok. Amerre Járunk, mindenütt széles aszfaltozott utak, virágokkal ékesített parkok. A szebbnél szebb családi házakat, szövetkezeti lakás­egységeket kertek övezik. Háttérben a szolgáltatóház. Hatalmas tábla hirdeti, hogy a lakosok milyen szol­gáltatásokat igényelhetnek: pontosan 24 félét. Kicsit odább, a bevásárlóközpont­ban a csinos, kedves elárusítónők bő áruválasztékkal fogadnak. A hnb­­titkár megjegyzi: „Annak ellenére, hogy sok mindent építettünk, korsze­rűsítettünk, nagy elégedettségről nem beszélhetünk“. — Miért? — fogom szaván. — Amint látja, ez a bevásárlóköz-' pont szűk, túlzsúfolt, nagyobbra len­ne szükségünk. Ezenkívül égető szük­séglet: nyugdíjasaink étkeztetési problémájának a mielőbbi megoldá­sa. A napközi otthon, az óvoda és a bölcsőde bővítésével ugyancsak szá­molunk, mert kevés a férőhely. Emel­lett most kezdjük építeni a központi vízvezeték-hálózatot. Környezetszépítés — Hol? — A községben. Csenkén már meg­épült a vízvezeték, de a csatornázást ott is tovább folytatjuk. — És miért hagyták ki Nagyma­gyart? — Mert a központi vezeték meg­építése két szakaszban történik: az első szakasz befejeződött, a második­ban Nagymagyar lakossága is veze­tékes Ivóvizet kap. A NYUGDÍJASKLUBBAN Szabadost Ilona képviselővel éppen az idős emberek problémáiról beszél­getünk, amikor elénk kerül a falu legidősebb embere: a 86 éves Strelka Lajos bácsi, a nyugdíjasklub elnöke. Nem sokáig tartóztattuk fel, mert éppen ebédre sietett, de meghívott a klubba, amit szívesen elfogadtunk. — Ez itt a mi büszkeségünk — mondja Szilinszky István' bácsi, a klub titkára. — Kívülről most nem nyújt valami szép látványt, mert ta­tarozzák, de nézzük meg belülről. Kerekre tágult szemmel bámulom a tágas helyiségeket, a berendezést. Benyitok a társalgóba és a nappali szobába, amely a legmodernebb bú­torral van berendezve, hozzáillő sző­nyeggel és lakást díszítő kellékekkel. A társalgóban fehér abrosszal borí­tott asztalok várják a kedves vendé­geket. A tágas konyhában gáztűzhely, hű­tőszekrény, a konyhaszekrényben tel­jes felszerelés. Központi fűtéses az egész lakás. A tisztaság, a rend az ifjú Morvainé Stercel Veronika mun­kája, gondoskodása. MI Ä LEGNAGYOBB GOND? — Nem tudunk együtt ebédelni — mondja Pista bácsi. — Pedig van itt minden, ami a tálaláshoz kell, csak éppen az nincs, aki az ebédet, a főtt ételt ideszállítaná. Pedig sokunknak a meleg, frissen főtt étel hiányzik. A szövetkezet nyugdíjasaival nincs gond, mert ők a közös gazdaság ét­termében ebédelhetnek. De vannak olyan nyugdíjasaink, akik éveken ke­resztül az iparban dolgoztak, s idős korukra megtanultak főzni, mert ve­lük nem törődött senki. Pedig nagyon jó lenne, hiszen a konyhát is annak a célnak megfelelően rendeztük be, hogy a munkában megfáradt embe­rekről, a magukra maradottakról is gondoskodjon valaki. Az illetékes szervek végre megoldhatnák ezt a problémát... A vezetőség gondoskodik arról, hogy az idős emberek jól érezzék magukat. Hiszen a nyugdíjasklub szombat kivételével naponta 12-től 17 óráig tart nyitva. Örömest jönnek ide a nyugdíjasok, ha csak naponta néhány órára is, mert itt nyugalom­ra, szeretetre találnak. Szinte na­ponta eljár ide Horváth Emília, Gyö­keres Franciska, Nágel Júlia, az em­lített Streike Lajos bácsi és a töb­biek. De sötétedéskor hazaballagnak, abban a reményben, hogy másnap ismét jó erőben, egészségben talál­koznak. Az a cél, hogy a magukra maradt, idős emberek élete így tar­talmasabbá, nemesebbé, embersége­sebbé váljék. Mert van közöttük né­hány olyan, akinek az első világhá­ború fájó emlék, a második yilág­­égés, életveszedelem volt. Mindezt elmondhatják egymásnak, s amikor kifogytak a szóból, tévéznek, zenét hallgatnak, esetleg kártyáznak, néha­napján ünnepelnek: születésnapot, névnapot. Tréfálkoznak. Kirándulnak. Miért is ne tennék? Felnevelték gyer­mekeiket. S ha már a fiatalok nem érnek rá szüleikkel törődni, legalább adassék meg nekik, hogy a nyugdí­jasklubban együtt ebédelhessenek. Bízom abban, hogy ha Ismét erre járok, lesz miről beszélni... Addigra bizonyára felépül a korszerű étkező­központ, elsősorban a nyugdíjasok szerény igényeit kielégítve. Addig is kívánok jó egészségben, megértésben és szeretetben bővelkedő napokatl NAGY TERÉZ Riport Kárpát-Ukrajnából X dombok úgy ölelik körül Dubo­­vét, mintha mindentől óvni akarnák. Ki tudná megmondani, mi késztette az ittenieket arra, hogy ennyire kör­körösen építsék falujukat. Bárhonnét is indul az ember, a falu főterénél köt ki egyhamar. Vaszil Durunda, a helyi szovjet (nemzeti bizottság) elnöke magya­rázza, hogy 41 évvel ezelőtt a Vörös Hadsereg katonái szabadították fel a községet. — Lakosaink közül 400-an jelent­keztek önkéntesen, hogy fegyvert ra­gadva űzzék Berlinig a fasiszta hit­leri csapatokat... Az agitációs központ kistermében sokat megtudunk a község múltjáról, jelenéről. — A nagy honvédő háború befe­jezését követően négy évre volt szük­ség ahhoz, hogy a szegényparasztok felismerjék a közös gazdálkodás je­lentőségét. 1948-ban kolhozt alakítva itt kamatoztatták közös erőfeszíté­seiket, képességeiket. Magyar István kolhozelnök nem sokáig fáradozha­tott az új gazdálkodási forma szer­vezésén. kibontakoztatásán, 1949-ben az osztályellenség kioltotta élete mécsesét. Am a közös gazdaság nem bomlott fel, mint az ellenlábasok képzelték, hanem tovább szilárdult, megerősödött és magabiztosan ha­ladt előre — ecsetelte Vaszil Durun­da. — Ma Dubové dolgos népe helyt­áll a Szovjet Kárpátok kolhozban, az Usztycsornai Erdőkombinátban, a Tereszvai Famegraunkálóban, s min­denütt, ahol dolgozik. Derekas helyt­állását, szorgalmát a szovjethatalom is elismeri: 470 egyén kormánykitün­tetés tulajdonosa. A helyi szovjet elnökével járjuk a községet, aki szemlélődés közben el­mondja, hogy a szovjethatalom óta 3 ezer 212 lakóház és számos köz­épület épült. A többemeletes háztöm­bök már az új, módosabb élet vele­járói. Az egészségügyi központ na­ponta 380 beteget fogadhat, s a 125 ágyas kórház is az ez irányú gondos­kodás magas színvonalát tükrözi. Há­rom óvodájuk üzemel, amelyekben bölcsődei részleget is létesítettek. Kísérőnktől megtudhatjuk, hogy a lakosságot 32 létesítmény — áruház, üzlet, vendéglő stb. — látja el. Egy közép- és két alapiskola működik, sokoldalúan felkészített pedagógus­­gárdával. Dél felé jár az idő, araikor búcsú­zunk Dubovétől — s kísérőnktől. EGYETÉRTÉSBEN A következő állomásunk írsava vá­rosa. Főterén korszerű áruház. En­nek irodájában Hanász Márta mond­ja: — Négy év alatt 28 százalékkal nőtt a forgalmunk, ami évente 7 szá­zalék, s ez valóban nem csekélység. Burcs Anna a városi szovjet titká­ra. Lelkesen beszél arról, hogy az utóbbi két évben 187 család költö­zött új, kényelmes otthonba. A város fejlődésében fontos szerepet játsza­nak a képviselők, akik nemcsak szer­vezői, hanem résztvevői is az önkén­tes társadalmi munkának. Legutóbb az utakat hozták rendbe, s az írsava folyó partjait erősítették meg, továb­bá lerakták egy bölcsőde alapjait, s a falainak felépítésében is segíte­nek majd. — Talán nem hat dicsekvésnek, ha elmondom: nemcsak a lakóházak nőnek gombamódra, hanem az embe­rek gondolkodásmódja is helyes irányban változik. Magukénak érzik­tudják a várost, annak üzemeit, gyá­rait is, ahol dolgoznak. Nálunk alig van lemaradozó üzem vagy vállalat. A legbüszkébbek a gépjavító üzemre vagyunk — örvend a titkárnő, aki a továbbiakban még arról tájékoztat, hogy az utóbbi két évben felépült egy függőhíd, több kilométernyi hosszan a vízvezeték- és csatornahá­lózat, járdák épültek, s a közvilágí­tás is javult, korszerűsödött. Városnézés közben kísérőm az új lakótömb egyik ajtaján kopogtat. Bár afféle nagymosáshoz készülődik Pappné, Natália asszony, azért szíve­sen fogad. A házigazda az írsavai Gépjavító Üzem esztergályosa, a há­ziasszony ugyanott nyilvántartó. Szétnézünk az ízlésesen berende­zett lakásban, ahol többek között színes tévé, mélyhűtő, automata mo­sógép tűnik a szemünkbe. — Minden megvan, ami kell — mondja a házigazda. — Csak az a fontos, hogy béke legyen. Én magyar vagyok, a feleségem ukrán. Gyerme­keink mindkét nyelvet beszélik. Az üzemben sem aszerint Ítélnek meg minket, hogy milyen nyelven beszé­lünk, hanem a munkateljesítmé­nyünk, az emberségünk a mérvadó. Az lenne jó, ha ilyen egyetértés ural­kodna az egész világon. TISZA-PARTI EMBEREK A továbbiakban utunk a Határőr kolhozba vezetett, ahol Bíró Andor kolhozelnök, a Szocialista Munka Hő­se, az Ukrán SZSZK Legfelsőbb Taná­csának képviselője e szavakkal foga­dott: — Érezzék magukat nálunk ottho­nosan. Aztán a következőket újságol­ta: — Sikeres volt a tavalyi évünk. Ezt az SZKP KB, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa, a Szovjet Szakszerve­zetek Tanácsa és a Komszomol KB Vörös Vándorzászlaja is bizonyítja. Az idén sem akarunk alulmaradni. Éves termelési tervünket előrelátható­lag teljesítjük, sőt az állattenyésztési főágazatban túlteljesítjük. A kolhozelnök irodájában egy szi­kár, egyenes testtartású emberrel ta­lálkozunk, aki a múltba mereng. Ne­hezen talál szavakat, a kolhozelnök szólal meg helyette: 1 — Itt, Kárpátontúlon a szegénység jó kovácsolóerőnek bizonyult. Össze­fogtak az emberek, 1948 őszén kol­hoz alakult, melynek tagsága Csele Károlyt választotta elnöknek. Aztán megered az előbb még szóf­ián ember nyelve. A kezdetről így beszél: — Már az első közös aratáskor az építkezések tervét szövögettük. Utá­na hamarosan új istállóval lettünk gazdagabbak ... Fáradozásaink ered­ményeként a legjobbak között kezd­ték emlegetni kolhozunkat. 1959-ben léptem be a Szovjetunió Kommunista Pártja tagjainak sorába. Még ugyan­abban az évben egy küldöttséggel eljuthattam Kelet-Szlovákiába, ered­ményes, jó munkám elismeréseként. Hát így kezdődött a mi ébredé­sünk ... Sajnos, az idő elszaladt, már tizenhat éve nyugdíjas vagyok. De ha kell, még segítek... Csele Károly az örvendetes válto­zásokról, az örömteljesebb életről, a gépesített termelőmunkáról, a meg­szépült faluról, a gazdag tapasztala­té emberekről beszél. Őszintén örül a mai sikereknek, büszkén említi: közös gazdaságuknak alig akad pár­ja a Kárpátontúli területen. Viszont, szerényen hallgat arról, hogy neki is köze volt ehhez — és nem is ke­vés. A kolhozklubban a fiatal Bocskai László az életéről ennyit mond: —• „Beregszászon szereztem közép­fokú szerelői képesítést, majd a Ha­tárőr kolhozunk ösztöndíjasaként fel­vettek a Lvovi Mezőgazdasági Főis­kolára, melyet sikeresen befejeztem. Visszakerültem a kolhozba, ahol munkavédelmi mérnökként láttam el a teendőimet. A nagy megtiszteltetés 1980-ban ért, amikor az SZKP tagja lettem. Még mielőtt a melléküzemág élére állítottak, traktorosbrigád ve­zetője voltam.“ Megkérdeztük, miként fogadták őt mérnökként, amikor a melléküzemág vezetője lett? Elmond­ta: a dicséretet nem könnyen oszto­gatják náluk. Először bizonyítani kell...! Ehhez viszont adottak vol­tak a lehetőségei; a melléküzemág kétszáz dolgozója közül nyolcvanöt százalékot tett ki a fiatalak rész­aránya. Lelkesek, szorgalmasak, se­gítőkészek: a társadalmi munkából is jócskán részt vállalnak, az idén sokat segítettek, főleg a termésbeta­karításban. — Elégedett vagyok — vallja. — Szeretem a munkámat, a családo­mat. Jók az életkörülményeink. A fiam két nyelven tanul... Vidám természetű, beszédes Kö­­körcsény Katalin. — Húsz éve vagyok fejő — mond­ja. — Édesanyám mellett kedveltem meg azt a munkát, aki fejőnö volt, sokat segítettem neki. A két évtized alatt korszerű gépekkel szerelték föl az istállókat. Könnyebb lett a mun­ka. Most már az előbbi 12 helyett 25 tehenet gondozok és fejek. A tehe­nenként! évi fejes! átlag ötezer liter lesz az idén. Tavaly verseny^yőztes voltam. A különbség most az, hogy a nagyobb munkateljesítmény mellett több idő jut a családra és a kikap* csolódásra. — És a megbecsülés? — A szovjethatalom megbecsüli az igyekvő, szorgalmas, élenjáró dolgo­zókat. A kolhozvezetőség gondosko­dik arról, hogy megfelelő körülmé­nyek között dolgozhassunk, s a sza­badidő hasznos eltöltése is megala­pozott. Szép, tágas kultűrház, klub­termek állnak a rendelkezésünkre; szórakozhatunk, művelődhetünk. A fizetésem? Megközelíti a havi 400 rubelt. Megvan mindenünk. Tovább­ra is békében, háborútól mentesen szeretnénk élni. A sokat szenvedett népünk, bartátainkkal együtt, min­dent elkövet, hogy soha többé ne legyen háború...! ILLÉS BERTALAN

Next

/
Thumbnails
Contents