Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-09 / 45. szám
14 > SZABAD FÖLDMŰVES 1985. november 9. • HORGÁSZÁT © HORGÁSZÁT Q HORGÁSZÁT © HORGÁSZÁT 0 HORGÁSZÁT Ш HORGÁSZÁT © HORGÁSZÁT © HORGÁSZÁT ® HORGÁSZÁT В Horgászat Lengyetországtan Ä horgászat Lengyelországban á turisztika fejlődésének eredményeként nagyon népszerű. így nem csoda, hogy a Lengyel Horgász Szövetségnek (LHSZ) már több mint egymillió tagja van. Érzékeltetésül: a szövetség 1950-ben 35 ezer taggal alakult. Ehhez érdemes megjegyezni, hogy míg a második világháború kirobbantása előtt a horgászszervezetek csupán 3000 horgászt tömörítettek. ma már a lengyel horgászok több mint háromezer körben működnek. A szövetség horgásztanyákat (szállodákat), kempingeket, csónakkölcsönzőket üzemeltet és 54 horgászati központban gondoskodik a vizek halasításáről. Ezekbe a horgászvizekbe évente mintegy 900 tonna halat telepítenek. A horgászkörök is foglalkoznak haltelepítéssel, egyesekben a különböző fajtákat, pl. a sebes pisztrángot és a csukát közösen nevelik. A halak védelmét a szövetség fizetett halőrei látják el, de segíti őket mintegy 20 ezer önkéntes horgász-természetvédelmi őr is . A szövetség a tagpk foglalkoztatására évente több tízezer sport- és turisztikai rendezvényt szervez, s e tevékenységből a helyi körök is kiveszik a részüket. Ezt a szövetség tagságának felét kitevő aktív dolgozók, de a nagyszámú nyugdíjasok és az ifjúság képviselői is igénylik. A szövetség szorosan együttműködik a tudományos halkutató Intézetekkel, valamint a főiskolákkal és 120 ezres példányszámban adja ki havi folyóiratát „Wiadomosci Wodkarskie“ címmel. HORGÄSZATI LEHETŐSÉGEK Lengyelországban horgászhatők a folyók (kb. 85 000 hektár), a víztározók és a tavak (mintegy 150 000 hektár). A tavak egy részén és a zsilipes tározókon a szövetség gazdálkodik, a tavak többsége állami gazdadaságt vízterület. A lengyel horgász, a tagdíj befizetése után horgászhat a szövetség vizein, de a halgazdasági tavak horgászatáért külön fizetni kell. A folyóvízi horgászatot a folyók szennyezettsége jelentős mértékben korlátozza, ez elsősorban a lazacfajok létfeltételeit akadályozza. Lengyelországban a tisztítóüzemek építése nem tart lépést az üzemek és a városok gyarapodásával. A horgászvizek védelme a lengyel horgászok fontos feladata. Ennek eredményeként a helyi körök vagy a területi szervek bejelentései alapján ügyészi kezdeményezésre évente kb. 200 tárgyalást tartanak. A szövetség az ítéletek nyomán mintegy 25 millió zloty kártalanítást kap a vízszennyezőktől, amelyet természetesen a halállomány pótlására fordítanak. Szerencsére akad Lengyelországban több száz kilométer olyan folyó, amelyen a szép természeti környezetben a horgászás is élményt jelent. Dél Lengyelországban az Olawa, Nysa, Klodzka (Szudétákban), továbbá a Visztula mellékfolyói, elsősorban a Dunajec és a San pisztrángfélékben Igen gazdag. Sok hal található LengyelorszTág középső részén, főként a Visztula mellékfolyóiban: A San, Bug, Narew vizében. Bár a Visztula szennyezett, halban mégis gazdag. Nem ritkán fognak Warsó mellett 40 kilós harcsát vagy 20 kilós pontyot. A Balti-tengerbe torkolló folyókban: Parseta, Drawa, Grabowa, Slupie vizén számíthatnak lazac-pisztrángra. E hal téli horgászata — februártól" kezdve — sok horgászt csábít a Pomorze melletti folyókra az egész országból. (A szabályok szerint naponta 2 lazae pisztráng fogható). Külön gondot jelent, hogy e hal ívásakor és a tengerbe való visszatérésekor — október és február között — a vadorzók könnyű zsákmánya. Sajnos, a vadorzás elég gyakori jelenség Lengyelországban. A horgászok többféle módon is védik a halat. Önkéntes társadalmi őreik vigyázzák a vizek partját, míg a jelentősebb akadályoknál például zsilipeknél a halat átemelik az akadályon, majd ugyanilyen módon segítik a visszatérését a tengerbe is. Nagyszerű élmény a horgászás tavon. Lengyelországban több mint kilencezer 300 tó van, s ezek fele horgászható. Legtöbbjük az ország északi és nyugati részén található, különösen a Warmia és Mazury környékbeliek kedveltek. A nagyon sok horgász ellenére még sok tavat találni, melyek a nagy forgalom ellenére is üresek. Ilyen elsősorban az északkeleti rész, a Suvvalski vajdaság. Az odaérkezőnek nincs gyndja a csónak: kölcsönzéssel, vagy szállásbiztosítással. A lengyel tavakban az édesvízi halfajták szinte mindegyike megtalálható. Elvben minden hal horogra kerülhet, a néhány kilós csuka vagy a nagy angolna is. Érdekes hely a Niegoci tó a suwalski vajdaságban. Ez a süllőhorgászok birodalma, lit évente mintegy 70 tonna fogassüllőt zsákmányolnak a horgászok. Meg kell jegyezni, hogy a lengyel tavak 30 százaléka Is mezőgazdasági szennyezettségű, de Intézkedések történtek megmentésük érdekében. A TENGERI HORGÁSZÁT A lengyel horgászok nagyon megkedvelték ezt a sportot. A tengerben leginkább tőkehalra és csőrös csukára horgásznak, de esetleg más hal is horogra kerülhet. A tőkehalat hajóról horgásszák, és el kell mondani, hogy nem mindennapi élmény a harcias tőkehal megakasztása és a harminc méteres mélységből „feltoi;nászása“. Ez természetesen megfelelően erős készséget — és ügyes horgász — igényel. A Lengyel Horgász Szövetség támogatja tagjait a tengeri horgászatban is. Saját vitorlása állandóan Lenienben tartózkodik és nem nagy térítés ellenében egész napos horgászkirándulásra viszi az érdeklődőket. így kipróbálhatják ügyességüket a tőkehal, a csőrös csuka, vagy más halak horgászatában. ' Minden évben megrendezik Lengyelországban a tengeri horgászbajnokságot. Az 1984. évi versenyen 99 horgász négy óra alatt összesen 469 tőkehalat fogott, összsúlyuk 1193 kiló volt. A verseny győztese egymaga 60 tőkehalat zsákmányolt. A tengeri horgászjegy két heti érvényességgel 250, míg az egy hónapra szóló 350 zlotyba kerül. Az utóbbi három évben a lengyel horgászok érdeklődését felkeltette egy halfajta, mégpedig a Balti-tengeren újabban előforduló szivárványos pisztráng. E halat 1980-ban kezdték telepíteni — teljes sikerrel. E szép fajtából általában 2—3 kilós halakat fognak, de már előfordultak 7—8 kilós példányok is. A horgászok elsősorban sportszempontból és kitűnő húsa miatt is horgásznak erre a halra. —rd— Kassán (KošiceI élő, hétvégi háztulajdonos barátom jóvoltából a csányl (Čaiíaj tó partjánál töltöttem el családommal a vasárnapot. Sok baráttal, ismerőssel találkoztam, s a vendéglátás is kifogástalan volt. Meg is jegyeztük, hogy a háziaszszonynak bizonyára két napig kellett- mosogatnia, takarítania - utánunk. Számomra a legndgyobb élményt a barátom fiai nyújtották, Lackó és Peti igazi városi legények. Peti fekete, izmos, vállas, tizenéves fiú. Lackó másodéves középiskolás, szép szál kamasz, serkenő bajusszal. A legidősebb fiú Sanyi, őt azonban nem érdekli különösképpen a horgászat. A horgászjelölt Peti és Lackó órákon át marta Csendélet egymást a csónakban, mert Lackó szerint az .öccse egy lusta fráter, soha nem akar evezni, s ha mégis rákényszerül, akkor is csak immel-ámmal teszi. A boltba sem akar sokszor elszaladni, este követeli a hajnali ébresztést, de reggel alig lehet kiráncigálni a takaró alól. Minek folytassam az elhangzott érveket? Peti kedves pimaszsággal tagadja mindezt, szemtelen logikai szaltókkal próbál bátyja fölé kerekedni, ami bizony csak ritkán sikerül. Megfigyeltem, hogy a lustának titulált Peti micsoda céltudatossággal csikarja ki saját maga számára a helyzeti előnyt, ami később a halfogási eredményekben is tükröződik. A jó hallartó helyeken ritkán veszi kezébe az evezőlapátot, s olyan szögben helyezkedik el, hogy horgászkészségével pontosan a bokor tövét célozhassa meg, ahol a nagy csukák lapulnak. Érdekes, hogy csak a bátyjával és a nagyapjával kötekedett. Ha kettesben maradtunk, nem' engedett közel az evezőkhöz és kedves füllentéssel ezt meg is magyarázta: „ilyenkor vasárnap, én is szeretek evezni". Peti szenvedélyes horgász, olyanynyíra, hogy kamaszfiamat — hosszas rábeszélés után — azzal a reménynyel küldtem vele vízre, hogy lessen el valamit Peti horgásztudományából. Néhány óra múlva visszajöttek egy négykilós csukával. Peti ezzel — körünkben — felällítottď az abszolút rekordot. (Görföl Jenő felvétele)’ Déltájban megérkezett családjával Jóska barátunk is. A legkisebb fiát, Éalázqkát, akinek még sohasem volt horgászbot a kezében szemünk és fülünk épsége érdekében, magam mellé ültettem a csónakba. Miután pedig órák hosszat tartózkodtunk a vízen és én hiába sóhajtoztam a halak fejedelemasszonyához, a vizek istenéhez, nem akadt a villanóra semmi, Szürkülődött már, a gyerek is fázni kezdett, amikor _ tőlünk úgy két méterre, torpedóként szökellt ki a vízből egy hatalmas csuka. Mindnyájan megijedtünk. Ezt követően öt perc múlva a horgomra akadt egy hasonlóan szép példány. Balázska lélegzetét visszafojtva figyelte a küzdelmet, s legszívesebben akár az evezőlapáttal is segített volna. Amikor pedig megtudta, hogy a halt neki ajándékoztam, semmiképp sem t engedte azt megsütni. Reggel is megakarom nézni — hangoztatta néhányszor. Fényképet kellene készíteni róla — jegyezte meg. Végül pedig büszkén kijelentette: én is horgász leszek! Mi, szemtanúk, mosolyogva figyeltük az izgalomtól csillogó szemű kisfiút, aki a csuka nyálkás pikkelyeit igyekezett megsimogatni. Mindanynyian tudtuk, hogy nemsokára újabb taggal gyarapodik az ifjú horgászok népes csapata. Illés Bertalan 9 VADÄSZAT © VADÄSZAT © VADÄSZAŤ © ADÄSZAT 0 VADÄSZAT 9 VADÄSZAT 9 VADÄSZAT © VADÄSZAT © VADÄSZAT 9 я z ember általános tulajdonsáig да, hogy sikereiről beszélni ** vagy írni nagyon szeret. A szép, kellemes emlékek sokáig tárolódnak, a rosszak, a kellemetlenek viszont hamar feledésbe merülnek. Így van ez a vadászokkal is. Az eredményes vadászat, a falon büszkélkedő trófeák megszerzésének sikerélményei még öregkorban is élénken visszaidézhetök, ám az elhibázott nagybika vagy sebzetten elveszett remetekan emléke csak nagy' ritkán tűnik elő. Pedig mennyivel jobb lenne, ha a hibázások, az ügyetlenségből eredő kárvallások, a túlzott önbizalomból fakadó csalódások is agyunkba vésődnének. Mennyi kudarcot, hány élettől kapott pofont tudnánk megelőzni, ha a hibák körülményeit megjegyeznénk és tanulságait leszűrnénk. Ezért írok most vadászpályajutásom néhány emlékezetes ballépéséről, hátha fel tudom vadásztársaimban ébreszteni a „más kárán tanul az okos“ közmondás bölcsességét. Sajnos, nagyon kevés ilyen kollégát ismerek, mert legtöbben csak akkor vesszük tudomásul a tényeket, ha előbb alaposan beverjük fejünket a falba. No, de térjünk át az eseményekre. • • • SUTÁVÁD A rossz lövések sorozatát természetesen golyós puskából is útjára lehet bocsátani. Ilyenkor még nagyobb a bosszúság és kínosabb a szégyen, mint a sörétes hibázasoknál. A vadász természetesen elsősorban a puskában keresi az alapvető okot. Am a célba lövés legtöbbször ékesen bizonyitjtf a fegyver hibátlanságát. ■Ismerek olyan puskást — ráadásul hivatalból űzi a_ jnesterséget —, aki évente négy, öt' alkalommal vadász'dásztársasági területünkön Kis János hivatásos vadász kíséretében sutavadászaira. Terepjáró kocsival mentünk, mert a kilövési terv teljesítése végett nagyobb zsákmányt kívántunk elejteni. A vadászszerencse kedvező arcát mutatta. Alig bújtunk be az erdőbe, máris- szarvascsapat barnállott a fák között. A megugró rudli leghátsó tagjaként öreg, sovány, nagy csontú tenyugtázta. ’Második lövésem egy hatvan méterre álló borjú mellett süvített el, a harmadikkal őzsutát ■ ijesztettem meg, de ugyanígy még további két lövésem ment rossz helyre. Az ötödik lövésem Után kijelentettem: \ — János, mára befejeztük, visszamegyünk a vadászházhoz és célba lövünk, mert itt valami hiba van. A tervet tett követte. A vadászházEmlékezetes „baklövések” va, sorozatban hibázza el a vadat, és puskáját máris küldi a fegyvermesterhez. A puskaműves a szegény golyóst páncélszekrénybe zárja, két hét múlva előveszi, két patronnal célba lő, megállapítja, hogy a fegyver jó, és visszaküldi gazdájának azzal, hogy a távcsövön kellett igazítani. Így mindenki jól jár. A vadász megnyugszik, mert ugye, a fegyverben volt a hiba. A mester jó munkát végzett, mert a puska hibátlan. És a vad is örül, mert legközelebb ismét csak a jegyver dörrenése ijesztgeti. * De nem törjünk pálcát a hibázók felett, mert minden vadásszal előfordulhat hasonló baklövés. Bizonyításul vadászéletem egyik legkellemetlenebb emlékű barkácsolását szeretném a következőkben leírni. Novemberi, borongős, de vadászatra alkalmas napon indultam el vahén ügetett. Kiugorva a járműből, egy fatörzs mellé támasztott fegyverrel vártam megállását. A legjobb golyólövés-távolságra megtorpant. Az öreg matróna szélesen, egész oldalát mutatta. Nyugodt célzás után a golyó elrepült. A tehén viszont egy darabig állt, majd komótos futással a többiek után eredt. Nem akartam hinni a szememnek. Pontosan céloztam, ág sem vághatta félre a lövedéket, mégsem talált. A biztonság kedvéért alaposan átvizsgáltuk a rálövés helyét. Eredménytelenül. Nem értettem a hibázás okfit. Nézegettem a Schönauert, a golyókat is, megvizsgáltam. Mindent rendben találtam. — No, majd a következő nyugtázza a golyót — biztattam magamat, ahogy indultunk tovább. Hát nem nál három lövésből egy tízest és két kilencest lőttem. Ezek után végleg csak magamat okolhattam a hiábásokért. • • • RÓKA ÉS NYÜL A kapzsiság sem maradhat ki a hibázások okozásából. A másiknál többet lőjek, azért is az enyém legyen az a lógó lábú kakas. A szomszéd előtt áll ugyan a disznó, de az úgysem találja el. Ilyen és hasonló, mondvacsinált indokok alapján sütjük sokszor el a fegyvert, és okozunk vele bosszúságot, kellemetlen hangulatot, sőt az ilyen meggondolatlanul leadott lövések okozzák a baleseteket is. Most sokkal jelentéktelenebb, de jellemző példával kívánom a kapzsi vadász hoppon maradását ecsetelni. Érdet hajtóvadászaton vettem részt. Lőhettünk fácánt, nyulat és természetesen rókát. Gyönyörű napsütéstől ragyogott a havas erdő. A fagypont körüli hőmérsékletben még a tűző sugarak melegét is éreztük. Vad is volt szépen, szóval kellemesen szórakoztunk. Jó néhány kakast lőttem már, de nyulat egyet sem. Pedig jól jött volna a tapsifüles, mert szezonban csak két alkalommal vadászhattunk rájuk, és az a mai nap az egyik. Az ebéd előtti hajtásban végre megtört a jég. A’ jócskán aljnövényzetes szálas erdőben békésen baktatva nyúl közeledett felém. Hát ezt nem kell holmi bravúros kapáslövéssel meglőnöm gondoltam, miközben felemeltem a fegyveremet, Am a szemem sarkába vörös villanás vágott. Arra kaptam a fejem. Róka inallt a kocsiúton át. Hirtelen perdüléssel odadobtam a jobb cső tartalmát, de a ravasz elhúzásakor már éreztem, hogy elkéstem a lövéssel. — Majd a nyulat fordultam viszsza. Igen ám, de nyulam a mozgásra és dörrenésre olyan vágtába fogott, hogy a bal csőből utána küldött sőrétek csak még gyorsabb futásra ösztökélték. Jgy tehát mindkét vad megmenekült. Csupán magam maradtam a helyszínen, egyedül, de egy tanulsággal gazdagabban. A kapzsiság következményeként, két szék között a pad alatt. (Részlet Páll Endre; Legjobb vadászni című könyvéből)'
