Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-26 / 43. szám
14-SZABAD FÖLDMŰVES 1985. október 28. Csukafogás Horgászkörökben gyakran hallható: de jó volna egy szép csukát fogni! Elsősorban is azért, mert a csuka a nemes halak csoportjába tartozik, húsa kemény, bár egyesek túl száraznak tartják. A fenti kívánság teljesülése nem is olyan lehetetlen. Igaz, hogy kora ősszel általában az apróbbak, az úgynevezett pipaszárak a csukázás. Csalinak Ilyenkor is lehetőleg keszeget szoktam használni, de hasonlóan jó szolgálatot tesz a sügér is, amelyet ezldőtájt a legegyszerűbb fogni. Gyakran előfordul, hogy a kis sügérrel csallzott horogra, egy újabb sügér akad, de ha van legalább fél kilogramm körüli az sem baj. A csuka esetében nem kell annyira megválogatni a húrt, mint pontyfogűskor, a leggyakrabban a 20—30-as húr is megfelel. így még akadályokban zsúfolt helyeken is szép eredmény érhető el. Sokak szerint talán ez a legsportszerübb mód-Két módszer A zsákmány kerülnek horogra, de a későbbi napok során az éjjeli fagyok beálltakor már nem számít ritkaságnak, a szép példánynak elkönyvelhető csuka sem. Az öreg horgászok szerint a legjobb csukázó Időszaknak azt nevezzük, amikor a fákról már javában hullanak a megsárgult levelek. Ennek tudható be, hogy valójában a későőszi és téli horgászatok során akad a legtöbb csuka horogra. A csuka horgászata mindig a legnagyobb horgászélmények közé tartozik. A valódi horgász nemcsak a halfogás céljából járja a folyók partjait. Számára a táj szépsége, a felbukkanó állatok és a virágzó növények is valódi élményt jelent. Ilyenkor ősszel pedig a megsárgult levelű fák nyújtanak a horgásznak gyönyörű környezetet. A csuka az alföldi vizek egyik legfalánkabb ragadozó hala. Mindent megtámad, ami a vízben mozog, ha kapási kedvében van. Sokszor még a keszegtől megtépázott horgot rejtő gilisztára is rátámad, amelyet a horgász éppen a vízből igyekszik kihúzni. Ennek ellenére annak, aki nagyobb csukát akar fogni, ismernie kell a vizet. A jó horgász tudja, hogy azon folyórészeken, ahol bedőlt fák, vízrehajló bokrok találhatók, élnek a nagyobb csukák. Innen Indul a csuka rendszeresen zsákmányszerzésre. Legkedvezőbb csukafogási időnek a szemerkélő esőt tartják, amikor gyenge szél lengedez. Az ilyenre pedig általában ősszel nem kell sokat várni. A késő őszt hónapok során, sőt akár decemberben is, ha nincs befagyva a víz, jó fogással kecsegtet (A szerző felvétele) szer azok számára, akik nem csupán a halhúsért horgásznak. A valódi horgász a halnak is esélyt ad. Az is előfordul, hogy a horgász meg van győződve arról: a csuka, esetleg csukák tartózkodnak a kiszemelt helyen, a kapás mégis elmarad. Ha a csalihal helyzetének gyakori változtatása sem segít, érdemes a csukát kapásra ingerelni mégpedig úgy. hogy eltávolítjuk az/ élőkét. Az említett módszer veszélye, hogy elveszíthejük a csukát, mert könnyebben elharapja a húrt, ellenben gyakoribbak lesznek a kapások. Ilyenkor általában nagyobb egyes horgot kötök. Ha leszakad, a csuka tulajdonképpen semmilyen veszélynek nincs kitéve, mert erős sava van, így a horgot is meg tudja emészteni. Az egyes horog nem gátolja a csukát az élelomszerzésben, ellenben a hármas horog akár a pusztulását is előidézheti. Személy szerint az Cszós felszerelést alkalmazom a csukahorgászatnál. A csalinak szánt kishalat egyes horgon a hátsó részénél felakaszlva adom be a csukának. Ha a csuka „ügyesebb“ s letépi a kishalat, általában rövid idő elteltével újra megjelenik. Kapáskor a húrt feszesebbre fogom, s ha a jelző elmerül, bevágok. Az ilyen esetekben a horog legtöbbször úgy akad. hogy a csukának nincs alkalma elharapni a húrt. Ha a csukának mégis sikerül, akkor hadd menjen az útjára. A sporthorgászatnak ugyanis az a sava. borsa, ha sportszerű eszközökkel sikerül a halat megadásra kényszeríteni. ADAMCSlK FERENC A süllőzés és a csukázás két igen eredményes horgászmódszere a mártogatás és a tapogatás. A vitathatatlan eredményesség mellett mindkét módszer változatos és élvezetes is. így egyre nagyobb népszerűségnek örvend a ragadozó halakra horgászók körében. A mártogatás és a tapogatás a szakirodalom szerint úgynevezett átmeneti módszer a fenekezés és a pergetés között, azonban a pergetésliez áll közelebb. Mindkét módszer alapvető mozzanata. hogy a megfelelő felszereléssel lassú, óvatos emelgetéseket és siilylyesztgetéseket végzünk, miközben újabb és niabb dobásokkal alaposan iehorgásszuk az előttünk levő haltanyákat. Ezen túl azonban lényeges eltérések mutatkoznak aszerint, hogy mártogatnnk-e vagy tapogatunk. Mártogatásról akkor beszélünk, amikor holtvégről horgászunk, például egy tuskóban vagy egyéb akadóban, tehát a 'botvég és a zsinór által bezárt szög minimális. Vegyük sorra, hogyan is néz ki ez a gyakor-' latban Előttünk egy csökös, tuskós terep. Javasolom, hogy előbb egy csüpasz gömbólommal győződjünk meg a lenti terepviszonyokról — akár csónakból, akár pedjg a partról próbálkozunk. Az ólmos készség sokmindenről árulkodik. Körvonalazhatjuk az akadók elhelyezkedését, felderíthetjük a mártogatás „tereplyukait“, amelyekben viszonylag kisebb az azonnali elakadás veszélye. Ezt követően már horog Is kerülhet kész- • ségünkre. Csalihalunkat mindig szájon át tűzzük fel, így lesz mozgása természetes. Amennyiben vízbeszakadt fában horgásznánk, az esetleg kimeredezö ágak lehetnek mártogatásunk „iránytűi“, bár a prőbatapogatás ilyenkor is célszerű. Ha jól kiismerünk egy-egy ilyen süllőiét, olyan „otthonosan“ mártogathatunk rajtuk, akár egy mesterségesen létesített akadón a telepítője. Eredményes mártogató terepek még a кбrézsük, a rugany- és sarkantyüvégek, valamint a mólók körüli vízterületek — jóval kevesebb élakadásveszéllyel, mint a „csökösháglikon“. INKÁBB CSÓNAKBÓL Hosszú bottal partról is jól mártogatliaiunk az elérhető akadókon. egyébként azonban csakis a csőnakns horgászat nyújthat megfelelő lehetőségeket. Jól verdeső süllő- vagy csukafalattal felcsalizok és minél pontosabban a kiszemelt tereplyukba dobok. Általában megvárom, amíg ólmom „koppan“ a fenéken, de ez vízbeszakadt fában nem szentírás, inkább csak tuskósokban, roncsok körül, kövezéseken, ahol a süllő rendszerint alulról les. Ágas fában vízközt is tanyázhat süllő, a csuka pedig egyébként is a legkülönbözőbb vízrétegek hala, ezért tehát a vízközti mártogatás ugyancsak indokolt lehet. Amennyiben fenékről felfelé mártogatunk, oda lassú, óvatos, változatos mértékű emelgetések után vissza is térhetünk, de emelgethetünk egyre magasabb vízrétegekbe is — az akadók elhelyezkedése szerint. Csukára vagy ahol a vízbeszakadt fa koronájában is számítunk — az egyébként fenéklakó — süllőre, mindenképpen a vízközti mártogatást célszerű forszírozni. Különösen azokon a terepeken, ahol mélyebben horgunkra a biztos elakadás várna. Fás mederben nem ajánlnm a mártogatás variálását körívű oldalazó mozdulatokkal, ugyanakkor viszont köves, esetleg roncsokkal is „tarkított“ területeken kifejezetten javasolom. GYAKRAN SZAKAD Elakadás, kapás. Sajnos, a márlogatás kényszerű velejárója az elakadás és a beszakadás, viszont zsinórunk sohasem öregszik el, mert nem marad rá ideje, és rövid idő alatt szert fogunk tenni a gyors újraszerelés fortélyaira. Viccet félre, ha elakadásgyanús a dolog, egy zsinórlazítás után pöccintsünk egy rövidet, de éleset botvégünkkel. Ezzel az esetek húsz-harminc százalékában meg- szabadulhatunk horgunk marasztalójától, ha pedig mégsem, kár a próbálkozásokért, be kell szakítani. Az elakadás megakadályozására két megoldás ismeretes. Közismertebb a védett horog, másnéven bokorugró horog, amelynek hasznosságáról nekem, saját gyakorlatomban nincsenek kedvező tapasztalataim, ezért újabban nem is alkalmazom, más „védekezésre“ tértem át. Ez pedig a következő: csalihalam orrlyukán átvezetem felkötött süllőzőliorgomat, majd azt beszúrom a hátuszony mögé vagy a faroknyélbe úgy, hogy a horoghegy kivezető járatát „kiszúrom“, de a horgot kissé visszahúzom a hal bőre alá. Ezzel az elakadástól általában hetven-nyolcvan százalékban mentesülök, a kapások hatvan-hetven százalékát viszont megfogom. Egy jótanács: kapáskor a szokottnál keményebben kell bevágni, sőt célszerű lehet még egyszer jól behúzni, hogy a csaliba esetleg befordult horog begye mégis t „előbűjjon“ éš biztosan beékelődjék a süllő vagy a csuka csontos pofájába. A kapás egyébként a mártogatásnál váltakozóan éles ütés, majd szakaszos vagy folvamatos húzás, aszerint, hogy süllőt, avagy csukát akasztottunk-e. A csuka kapása tapasztalataim szerint mindig „drámaibb“. bár fában a süllő is sokkal élénkebb, mint köves terepen. Még egy jó tanács: csökösban, fában szó sem lehet hosszabb nyeletésről, mert különben a fa „martalékává“ Válik a megakasztott ragadozó. Kisebb csalihallal vagy halszelettel, haldarabbal ajánlatos az ágas-bogasokban horgászni, mert ily módon a néhány másodperces kivárás is elégséges az elakadásmentes, biztos akasztáshoz. Fában, tapasztalataim szerint egyébként azért élénkebbek a ragadozók „kapástünetei“, mert közel lévén a jó búvóhely, azonnal oda törekednek — és ez sajnos, sokszor sikerül is nekik, r Mártogatva álló- és folyóvizén egvaránt eredményesen horgászhatunk. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy élénkebb sodrásban fában mártogetni egyenlő a biztos elakadással, erre tehát a csendesebb langók. méginkább az állóvizek alkalmasabbak. LASSÚ VONTATÄS Tapogatásnál hosszabb, rövtdebb dobásokkal, legyezőalakban horgászszűk le a kiszemelt terepet, amely lehet erőművek, zsilipek alatti burványló víz, köves, tuskós mederrész, zátonyesés. töröpart, marás és a többi. Folyóvízben fontos alapelv. hogy mindig a sodrás ellen tapogassunk, különben biztos az elakadás, amely egyébként e módszernél is meglehetősen gyakori. A dobás után türelmesen kivárom, amíg készségem feneket ér. Ezt a zsinór enyhe belazulása, ujjamon érzékelve pedig a búzás megkönnyebbülése jelzi. Ekkor megkezdem botomét emelgetve-süllyeszgetve a lassú bevontatást. vagyis magát a tapogatást. A felesleges zsinórt mintegy három-négy emelést-visszaengedést követően legegyszerűbben közvetlenül felorsózhatom, de a bal kezemmel fogást-fogásra véve, markolászva, magam elé is fejthetem. Mindenesetre az így összegyűlt néhány méternyi zsineget is célszerű időnként felcsévélni, nehogy a lábunk előtt összegubancolódjon vagy beleakadjon valamibe. Szeles időben ezt a variációt nem ajánlom. Őszintén szólva a magam részéről nagyon kedvelem ezt a ..kétkezes játékot“, mivel a jobbkézben levő bot végének óvatos emelésével, visszaengedésével együtt a bal kezem is dolgozik és fgy a< összetett mozgatástól csalim a mélyben élénken vibrál, akár élő vagy döglött bal. illetve halszelet van a horgon. Figyelmes gyakorlással könvnven elsajátítható ez a kiváló módszer. Süllőre fenékközeiben, csukára kissé feljebb, inkább vízközt célszerű tapogatni. Fn csukára is az előbb Imertetett ..kétkezes" gyorsabb ütemű'változatát csinálom, mivel a legjobban ígv érzékelem a bevontatás „magassági szintjét“. Mások azonban tanasztalataim szerint közvetlenül felorsőzva emelgetnek, süllvesztgetnek. mintha pergetnének, Ki mire esküszik ... Késő ősszel, télen, a lehűlő vfzhen finomítani kell a készségen és a bevontatás ütemén, mert a már csak néhánv fokosra hűlt vízben erősen lecsökken a süllő, de még a csuka biológiai ritmusa is. tehát a megváltozott köriilménvekhez kell igazodnunk a siker érdekében. (M. H.f УАПАК7ЛТ m VADÄSZAT 0 VADÁSZAT • VADÄSZAT • VADÁSZAT VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÄSZAT Ä hazánkat körülvevő országokban — Ausztria kivételével — mindenütt jelentős számban él. Állandó vad a Kárpátokban, illetve attól keletre, de a Balkán-félszigeten Is honos. Elterjedése nagyjából a medve és a hiúz előfordulásával azonos. Szinte minden országban emelkedik a számuk. Több változatát is leírták. Beszélnek erdei, mezei és nádi farkasról. Leginkább a nagy testű német juhászkutyához hasonlít. Színe nyáron vörösesszürke. télen szürkésfekete, hasi oldalán szürkésfehér. A kutyával ellentétben a felső merevebb fedőszőrök közölt mindig található finom gyapjúszőrzet. Teljes hossza mintegy 1,5— 1,B méter, ebből a farok 40— 50 centiméter. Marmagassága 70—80 centiméter. A kifejlett kanfarkas súlya az 50—60 kilogrammot is elérheti. A szuka 15—20 kilóval könnyebb. A magas váll és az alacsony hátsó lábak miatt fara csapott. A fej és a nyak igen erős, ezért tartása kissé merevnek tűnik. Mozgása emiatt darabosnak. ügyetlennek látszik. Alkata miatt vágtában kevésbé kitartó. Feje nagy, fülel min-A farkas dig felállók. A szemvonala ferde, fogazata, különösen felső tépőfogai igen fejleltek. A koponya — a kutyáéval ellentétben — feltűnően érdes. A koponya középvonalán végigfutó taréj igen erős. Mindezek együttesen biztosítják annak a hatalmas izomzatnak a tapadási felületét, amely képessé teszi a farkast arra, hogy például kifejlett ökör farkát egyetlen harapással tőben leszakítsa. Jellemző rá a fejlett izomzat, nagy súly, különösen a szív nagy tömege feltűnő. Ez összhangban van kitartásával, rendkívüli szívósságával. Kis gyakorlattal a nyomát könnyen meg lehet különböztetni a kutyáétól. A farkas nyoma mindig hosszúkás, szabályosabbnak, zártabbnak tűnik. A nyom hossza 12—13 centiméter, szélessége 7—8 centiméter. Hallása, látása igen kifinomult. Ha teheti, szél ellen jár. Ügetve éjszakánként 50—60 kilométert is megtesz. A kutatók 8—10 különféle hangját is leírják. A farkasüvöltés a ragadozó egyik legmegbízhatóbb, semmi mással össze nem téveszthető ismertetője. Ez a rendkívül erőteljes hang ősztől tavaszig, de főleg téli éjszakákon sokszor hallható. Szapora állat, a fiatalok kétéves korukban ivarérettek. A koslatás decembertől februárig tart. A szuka 13—14 hetes vemhesség után sűrűben, sziklahasadékokban 4—6 kölyköt ellik. A kölykök a következő párzásig maradnak anyjukkal. Hideg, zord teleken csordákba verődhetnek, egyébként magányosan vagy párosával járnak. Egy helyen sokáig nem tartózkodnak, de időnként viszszatérnek megszokott helyiikre. Főként éjszaka mozognak, de ahol nem zavarják őket, ott már délután útnak indulnak. Táplálkozása rendkívül sokrétű: zsákmánya az apróbb bogaraktól a kifejlett szarvasbikáig terjed. Dögre is szívesen jár. időnként a növényi táplálékot sem veti meg. Rendszerint többet pusztít el, mint amennyit megeszik. Falánkságára jellemző, hogy a kifejlett farkas képes egy őzet szőröstül-bőröstül felfalni. Vaddisznókondát ritkán támad meg, de a magányos disznót, malacot könnyen zsákmányul ejti. Képes nagy területek őz- és muflonállományát teljesen ktpusztítani. Szívósságára, testi erejére jellemző, hogy a kifejlett őzet több kilométeren keresztül tudja szájában vinni anélkül, hogy megpihenne. E- gérbő esztendőben nyáron alig eszik mást, havas, hosszú teleken azonban rendkívüli károkat képes okozni a vadállományban. Kedvelt csemegéje a házikutya. Ha túl mohón eszik, később táplálékát kihányja, majd ismételten felfalja. Menekülés közben is így szabadul meg felesleges terhétől, amelyre később rendszerint visszatér. A falkát az öregek vezetik, a hajtás igen tervszerűen folyik. Néhányan az üldözött vad elébe kerülnek, mások oldalaznak, a többiek hajtanak. A terepet igen ügyesen kihasználják. A kimerült vadat kíméletlenül lerántják, legtöbbször már elevenen kikezdik. Vadászata kóbor természete miatt igen bizonytalan. Korábban főként méreggel sikerült számukat jelentősen- apasztani. Nehéz becsapni, mert rendkí-* vül óvatos, ravasz állat. Csapdába úgyszólván soha nem lép. Elődeink idomított fogós kutyákkal, gyors lovakkal vadásztak rájuk. A felül szűk, de lefelé bővülő „farkasveremmel“ is sokat ejtettek el. A nagy számú hajtóval megtartott hajtóvadászatok sikere mindig igen kétséges volt. E- redményre főleg akkor lehetett számítani, ha sikerült a farkasokat körülnyomozni, esetleg „rém2sinórral“ bekeríteni. Vadászható lesen, dög vagy vonszalék mellett. Jő csalétek téli holdvilágos éjszakákon a kötélen (és nem zörgő láncon) megkötött, jól csaholó házíkutya. Sokan a farkashívásra esküsznek. Legfőképpen azonban csak véletlenül találkozhatunk farkassal. (Nimród) I I I A Nová BaSta-i vadast• társaság tagjai trójeaki• állítást rendeztek Aj* nácskön (Hajnáčka/. A tárlat a járási békeün* népéig alkalmából nyílt meg. A kiállításra a geszt, etet fHostiee) és <t korlátt (Konrádovcej va* dászok is elhozták leg* értékesebb trófeáikat. A bemutatónak közel öt* száz látogatója volt. Hé* pünkön a kiállítás egy része látható. (Farkas Ottí felvétele) r
