Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-09-14 / 37. szám

1985. szeptember 14. .SZABAD FÖLDMŰVES 3 Meg kell akadályozni a világűr militarizálását Irta: PINTÉR ISTVÄN MÉRNÖK, A TUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA V. 1984. június 29-én a szovjet kor­mány javasolta az Egyesült Államok kormányának, hogy kezdjenek meg­beszéléseket a világűr militarizáció­­jának megakadályozására. Rendkívül komoly kérdésről tárgyaltak volna. Arról, hogy a lázas fegyverkezés ne terjedjen tovább egy újabb stratégiai területre. Ha ez nem történik meg azonnal, azt jelentené, hogy megbé­kéltünk az atomkatasztrófa növekvő veszélyével és azzal, hogy a világ­űrt az emberiség számára halálos fe­nyegetést jelentő veszélyforrássá ala­kítjuk át. Azért, hogy az események ilyen alakulásának teljesen és megbíz­hatóan elejét vegyék, a Szovjetunió javasolta, hogy egyezzenek meg a fegyverek teljes kategóriájának betil­tásában és megsemmisítésében. Ilye­nek a támadó űreszközök, beleszá­mítva az említett, a Földön, a leve­gőben és a tengeren elhelyezett mű­holdmegsemmisítő rendszereket, vala­mint a világűrbeni beavatkozásra szánt objektumokat. Az Egyesült Államok kormánya a Szovjetuniónak ezzel a világos javas­latával szemben negatív álláspontot foglalt el, előzetes feltételeket akart szabni és a világűrről szóló tárgya­lásokat a stratégiai és európai atom­fegyverek problémájához akarta kap­csolni. Az amerikai kormány azzal, hogy az atomfegyverek kérdését a világűr militarizációja elhárításának problémájával köti össze, ki akar búj­ni a világűrről szóló megbeszélések alól. Jellemző az is, hogy az USA kormánya kitér az olyan fontos, a Szovjetunió által javasolt kérdés meg­tárgyalása elől is, mint a kölcsönös moratórium bejelentése a támadó fegyverek kipróbálására és elhelye­zésére a világűrben. A Szovjetunió abban az igyekezet­ben, hogy a világűrt megóvja a fegy­verektől, a kozmikus korszak több mint huszonöt éves eddig eltelt idő­szakában több javaslatot és kezdemé­nyezést tett. Már 1958 márciusában, röviddel az első mesterséges holdak felbocsátása után azért emelt szót, hogy az ENSZ közgyűlése tárgyaljon a világűr katonai célokra történő fel­használásának tilalmáról és, hogy oldják meg a békés nemzetközi e­­gyüttműködés kérdéseit ezen a terü­leten. Szovjet kezdeményezések alap­ján a Szovjetunió és az USA nyolc szerződést és egyezményt kötött, hogy korlátozzák a világűr militarizációját. A szárazföldön, a vízben és a világ­űrben végzett atomfegyver-kísérletek betiltásáról szóló 1963-ban megkötött szerződés törvényen kívül helyezi az atomrobbantást a világűrben. Az 1967-ben kötött szerződés az államok világűrben! tevékenységének alapel­­yeiröl, beleszámítva a Holdat és más égitesteket is, betiltja az atomfegy­verek és mindenféle tömegpusztító fegyver elhelyezését a világűrben. Létezik továbbá egy ideiglenes szov­jet-amerikai egyezmény néhány in­tézkedésről a stratégiai támadó fegy­verek korlátozására (SALT íj 1972- ből, amely tiltja a világűrben rakéta­­elhárítő rendszerek telepítését. Az USA hadügyminiszter-helyettese, F. Ikle a szenátus külügyi bizottsá­gában kijelentette, hogy a kormány „megvizsgálja a katonai segédművele­tek lehetőségeit a világűrben, és hogy a Pentagon már most felhasz­nálja a főldönkívülí térséget a pa­rancsnokiás, az ellenőrzés és az ösz­­szeköttetés biztosítására a szárazföl­dön és a tengeren is“. A Pentagon főnökének helyettese nem titkolta, hogy az USA-ban már 1977-től dol­goznak a műhold-megsemmisítő fegy­verek kifejlesztésén. Amikor így pró­bálta igazolni a Pentagon kozmikus katonai terveinek indokoltságát, ki­jelentette, nincs ellentétben a nem­zetközi joggal, hogy az USA a világ­űrt katonai célokra használhassa fel. 1981-ben a Szovjetunió külügymi­nisztere, Andrej Gromiko levél for­májában előterjesztett az ENSZ főtit­kárának egy további szerződésjavas­latot bárminemű fegyver elhelyezé­sének tilalmáról a világűrben. Ennek a javaslatnak a megvalósítása azt je­lentené, hogy akadályt emelnének azon kísérletek elé, hogy a világ­űrt az emberiség számára halálos ve­szély forrásává tegyék. De mint is­meretes, az USA és a NATO lényegé­ben lehetetlenné tették a munkát en­nek a szerződésnek a tervezetén az ENSZ Leszerelési Bizottságában, és így akadályozzák az ENSZ javaslatá­nak megvalósítását is. Végül 1983 szeptemberében, az ENSZ 38. közgyűlésén a Szovjetunió tárgyalásra terjesztette elő szerződési javaslatát az erő alkalmazásának ti­lalmáról a világűrben és a világűr­ből a Földdel szemben. A szerződés szovjet javaslatában bárminemű erő alkalmazásának tilalmával számolnak a világűrben és a világűrből a Föld­del szemben, a Föld körül keringő űrbéli objektumok felhasználásával, vágy az égitesteken, illetve bárhol a világűrben elhelyezett csapásmérő eszközökkel. Az egyezmény aláírói köteleznék magukat, hogy nem sem­misítik meg, nem károsítják meg más államok űrobjektumait, nem za­varják azok normális tevékenységét' és nem változtatják meg azok repü­lési pályáját. Ennek a szerződésnek a szellemében az aláíró felek konkrét kötelezettséget válla'nának a világ­űrben bárminemű fegyver kipróbálá­sának és elhelyezésének teljes tilal­mára. Ez radikálisan és teljesen meg­oldaná a műhold-megsemmisítő fegy­verek kérdését. Kiegészítésként a szovjet szerző­désjavaslatban foglalt lépésekhez a Szovjetunió egyoldalúan és önkénte­sen vállalta, hogy elsőként nem küld a világűrbe semmilyen rakétaelhárítú fegyvert. A békéért folyó harcot nem lehet megszakítani egy órára sem. Különö­sen ezekben a hónapokban, amikor az USA abban az igyekezetében, hogy katonai fölényre tegyen szert a Szov­jetunióval szemben, tovább fokozza a lázas fegyverkezést, s annak újabb körét indítla el a „csillagok háború­­ja-program" formájában. Ez a prog­ram ma a legnagyobb kihívás a világ lelkiismeretével szemben. Negyven évvel a hitleri fasizmus felett aratott győzelem után az em­beriség a világbéke elleni legsúlyo­sabb fenyegetéssel néz szembe. Az új szovjet békekezdeményezések sikeréért Hetenként, sőt, naponta leírt, elmondott véleményünkből, gondo­latunkból nyilvánvaló, hogy legnagyobb gondunk a béke megőrzése, a háború elhárítása. A Csehszlovákiai Ojságlrók Szövetsége e mindannyiunkat átható gondnak és szándéknak most nyilatkozatban adott kifejezést, hogy vágyunkat és akaratunkat ne csak hazai közvéleményünk ismerje, hanem a világ békéért felelős legmagasabb fórumai is megismerjék. „Minden ember, akinek kedves a békés élet, örömmel fogadta a Szovjetuniónak azt a döntését, hogy 1985. augusztus 6-tól egyolda- > lúan moratóriumot rendelt el valamennyi atomrobbantásra, s ez egé­szen az év végéig érvényben marad. A szovjet kezdeményezésben a csehszlovákiai újságírók is olyan további gyakorlati lépést látnak, amely csökkenti az egész civilizációt fenyegető nukleáris veszélyt, \ s amely ösztönző példa más atomhatalmak számára is", hangsú­lyozza a nyilatkozat, majd így folytatódik: „Az atomfegyver-kísér­letek betiltása minden állam és nép érdekeit érinti. Ezért egész közvéleményünkkel együtt egyértelműen támogattuk a Szovjetunió­nak az ENSZ-közgyúlés 40. ülésszaka alkalmából előterjesztett ja- I vaslatatt. Kijelentjük, hogy ugyanúgy, mint mtndtg a múltban, ma — amikor az egész világ feszülten figyeli a genfi szovjet—amerikai tárgyalá­sokat, és reménykedve várja Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB fő­titkárának találkozóját az amerikai elnökkel — is mindent meg­teszünk azért, hogy publicisztikai tevékenységünkkel hozzájáruljunk ezen új békekezdeményezések sikeréhez." Ez a szándékunk és elhatározásunk bizonyára olvasóink őszinte egyetértésével találkozik. _ hme — í Vigyázó szemmel figyel a világ minden megnyilatkozást, min­den véleményt, minden lé­pést, amely az emberiség létkérdései­vel foglalkozik, amely efelé törek­szik. Egészen természetes tehát, hogy szeptember első hetében az a nyilat­kozat állt a nemzetközi érdeklődés középpontjában, amelyet Mihail Gor­bacsov, az SZKP KB főtitkára adott a Time című amerikai folyóiratnak. Ez a határozott és nyílt hapgú nyilatkozat újabb dokumentuma an­nak a következetes és egyértelmű ál­lásfoglalásnak, amelyet mi egysze­rűen szovjet béketörekvésetomk ne­vezünk. E törekvések tükrében azon­ban újra meg újra — így most is —■ meg kell vizsgálnunk, milyen a nem­zetközi helyzet, hogy tiszta képet kapjunk mindarról, ami jobbra vagy rosszabbra fordíthatja azt. Ahogyan. Mihail Gorbacsov mondja az interjú­ban a nemzetközi légkört meghatáro­zó szovjet—amerikai kapcsolatokról: „Szembe kell néznünk az igazsággal. Tekintet nélkül a Genfben elkezdett tárgyalásokra és a legfelsőbb szintű találkozóról szóló megállapodásra, országaink között a kapcsolatok to­vább romlanak, a lázas fegyverkezés fokozódik, és nem csökken a háborús veszély“. „Azt kérdezték, ml a fő és döntő a szovjet—amerikai kapcsolatokban.“ — hangzik el a nyilatkozat további részébep. — „Úgy vélem, az a meg­másíthatatlan tény, hogy — tetszünk egymásnak vagy sem — csak együtt élhetünk vagy halhatunk meg. A leg­főbb kérdés, amelyre meg kell adni a választ, hajlandók vagyunk-e végül elismerni, nem létezik Ihás út, mint az, hogy kölcsönösen békében él­jünk, s hajlandók vagyunk-e gondo­latainkat és tetteinket katonai terü­letről átvinni a béke területére? Ahogyan önöknél mondják — élni és élni hagyni. Mi ezt nevezzük békés egymás mellett élésnek. Ami a Szov­jetuniót illeti, erre a kérdésre igenlő a válaszunk“. A novemberi csúcstalálkozót ille­tően Mihail Gorbacsov főtitkár ma óvatosabban tekint a genfi találkozó távlataira, mint akkor, amikor bele­egyezését adta ehhez a találkozóhoz, hiszen — úgymond — eredményei sok tekintetben attól függnek, mi történik már most. Azokban a napokban, amikor a nyilatkozatot olvastuk, Moszkvában Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtit­kára fogadta a héttagú amerikai sze­nátorküldöttséget, amelyet Robert Byrd vezetett. Az SZKP KB főtitkára — miként a korábbi nyilatkozatban — ezen a találkozón is hangsúlyozta a Szovjetunió őszinte törekvését, hogy a két ország kapcsolatai a korrekt, kölcsönösen előnyös együttműködés medrébe térjenek vissza, hogy építő párbeszéd alakuljon ki. A Szovjetunió építő párbeszédet kíván Ugyancsak megismételte: a novem­beri genfi csúcstalálkozóra a szovjet fél azzal az óhajjal készül, hogy minden lehetségest megtegyen a béke megszilárdításáért. A két legnagyobb katonai hatalom viszonyának a meg­határozója, érthetően, hogy milyen a helyzet a biztonságot illetően. Ezért — szögezte le Mihail Gorbacsov fő­titkár — a nukleáris és űrfegyverek kérdésében, illetve a katonai enyhü­lés kulcsfontosságú problémáiban kell megállapodást elérni. A washingtoni törvényhozók moszk­vai látogatásával egy időben Georgij Arbatov vezetésével szovjet közéleti személyiségek érkeztek az Egyesült Államok fővárosába. A küldöttség egyebek között részt vesz a San Fran­ciscóban immár negyedszer megren­dezendő tanácskozáson, amelynek té­mája a szovjet—amerikai kapcsolatok és a nemzetközi problémák. Közben a moszkvai nyilatkozatra a washingtoni reagálás váratott ma­gára. Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője ismertette az elnök rövid nyilatkozatát ez SZKP KB főtitkárá­nak a Time magazinban megjelent interjújáról, miszerint Reagan elnök kész félúton találkozni a szovjetekkel és üdvözli Mihail Gorbacsovnak azt a kijelentését, hogy Moszkva új ja­vaslatokkal óhajtja előrelendíteni a fegyverzetkorlétozás ügyét. A tudósí­tások szerint a szóvivő azt fejtegette, hogy Reagan elnök változatlanul őszintén készül a csúcsra, tárgyalni akar Genfben. Miközben a Fehér Ház őszinte tár­gyalási szándékáról biztosítja Moszk­vát, Washingtonban hivatalosan beje­lentették, hogy az Egyesült Államok a legközelebbi időben kísérletet szán­dékozik végrehajtani az ASAT míi­­holdelhárító rendszerrel a világűr­ben levő konkrét célpont felhaszná­lásával. Az amerikai kormánynak ez az elhatározása nem jelent mást, mint olyan lépést, amely közvetlenül újfajta veszélyes fegyverek — táma­dó kozmikus eszközök — kifejleszté­sének megkezdésére irányul. Washington ezzel további lépést tesz a-fegyverkezési hajsza fokozá­sára és annak kiterjesztésére a világ­űrbe. Teszi ezt tekintet nélkül arra, hogy már két éve fennáll az egyol­dalú szovjet kötelezettségvállalás ar­ra, hogy nem helyeznek el műhold­elhárító rendszereket a világűrben. Ezt a lépést az amerikai kormány akkor teszi, amikor a genfi tárgyaló­­asztalon fekszik a támadó űrfegyve­rek, beleértve a müholdelhárító fegy­verek teljes betiltására és, az ftyetl fajta már meglévő eszközök felszá­molására tett messzemenő szovjet ja­vaslat. A TASZSZ nyilatkozatban fog­lalkozik ezzel az újabb, a fegyverke­zési hajsza fokozására tett amerikai lépéssel, és leszögezi: „A tárgyalások során tett konstruktív javaslatainkra az amerkai fél azzal válaszol, hogy kinyilvánítja készségének hiányát a megállapodásra és azt, hogy nem hajlandó a kölcsönös önmegtartózta­tásra. Az USA kormánya a széles közvé­lemény és saját törvényhozó szervei megtévesztésére törekedve azt állít­ja, hogy a genfi tárgyalásokon állító­lag a műholdelhárító fegyverekre vo­natkozó szigorú korlátozásokra tö­rekszik. A valóságban azonban az Egyesült Államok mind a genfi tár­gyalásokon, mind a diplomáciai úton folyó véleménycserék során határo­zottan elutasította és elutasítja a mn­­holdelháritó fegyverek tilalmára és korlátozására irányuló bármilyen in­tézkedések elbírálását.“ Ebben újból megnyilvánul Washing­ton tényleges hozzáállása az atom- és űrfegyverekről folyó genfi tárgya­lásokhoz, valamint az, hogy nem haj­landó és nem készült fel olyan reális lépések megtárgyalására, amelyek a lázas űrfegyverkezés elhárításéra és a fegyverkezési hajsza megállítására szolgálnának a földön. Á Szovjetunió augusztus végén újból felszólította az amerikai kormányt, hogy mérlegelje a tervezett amerikai kísérletek nega­tív következményeit a világ politikai és katonai stabilitására, valamint a genfi tárgyalások kilátásaira. Ebben a felhívásban figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy a műhold­­elhárító eszközökre meghirdetett egy­oldalú szovjet moratórium csak addig maradhat érvényben, míg a többi ál­lam, beleértve az USA-t is, hasonló­képpen jár el. „Az események továb­bi alakulásáért minden felelősség teljes mértékben az amerikai félre hárul.“ — Ezzel a kijelentéssel zárul a TASZSZ nyilatkozata és mi — a világ haladó, békeszerető és békéért küzdő erőivel együtt — ószintén egyetértünk azzal, amit Mihail Gor­bacsov főtitkár nyilatkozatában mon­dott, hogy a két nagyhatalom kapcso­lataitól függ az egyetemes civilizáció sorsa. Végső soron ezt az amerikai félnek is tudatosítania kell. Még ak­kor is, ha a tárgyalásokhoz vezető útra ilyen akadályokat gördít. H. Mészáros Erzsébet j KflLPOLfTIIÍA A ugusztus utolsó hetében ismét egy afrikai puccsról számol­tak be a hírügynökségek. Ni­gériában vérontás nélkül megdöntöt­ték Mohamed Buhari tábornok kato­nai kormányát. Az új államfő Ibrahim Babangida vezérőrnagy lett. fél elő­készített, gondosan kitervelt és frap­pánsan időzített akció volt ez, hiszen az előző kormány szeptemberben or­szágos nagytakarítást akart elrendel­ni, hogy október elsejét, a független­ség kivívásának negyedszázados év­fordulóját megtisztított utcákkal kö­szöntsék. Babangida tábornok és hí­vei a maguk eszközeivel és elképze­lései szerint végzik a „nagytakarí­tást“. A becslések szerint 90—100 milliés lélekszámú, legnagyobb afrikai or­szág — sokak szerint afrikai nagy­hatalom —. történelmében az utóbbi időkben is sok volt a vihar. A törzsi és vallási gyűlölködések évszázadok­ra nyúlnak vissza, hiszen azon kívül, hogy az ország négy nagy etnikai csoportra (hausza, fülbe, jornba. ibo törzsek) osztható, a lakosság 23« nyelvet beszél. De most ne menjünk olyan mesz­­szire a történelemben. Emlékezhe­tünk még az egyik legnagyobb nép­­vándorlásra. amikor 2 millió ghanai vendégmunkásnak kellett rövid időn belül elhagynia Nigériát az infláció, a világ olajpiacain bekövetkezett túl­kínálat, valamnit a beruházások le­állítása miatt. Ez is hozzájárult ah­hoz, hogy szinte egymást követték a hatalomátvételek. Bonyolította még az elmúlt időszakban a belső hely­zetet, hogy a vallási zavargások nyo­mán súlyos összecsapásokra került sor a lakosság, valamint a katonai alakulatok között. Tavaly például a hatóságok csak nagy nehezen tudták leverni a fanatikus Maitasine-szekta fegyvereseinek lázadását. A hatalmá­tól most megfosztott Buhari tábornok 1 KOMMENTAR ( csupán húsz hónappal ezelőtt dön­tötte meg a korábbi polgári kor­mányzat hatalmát arra hivatkozva, hogy az túlzott költekezésével és kor­rupciós politikájával súlyos gazdasági válságba juttatta az országot. Buhari katonai vezetése a tisztikar és a la­kosság nagy részének támogatásával a polgári rendszer politikai és gazda­sági hibáinak felszámolását hirdette meg. Szigorú takarékossági progra­mot dolgozott ki a központi kiadások és bernházások visszafogására, az import korlátozására, a kivitel —» mindenekelőtt az olajexport — fel­lendítésére, lépéseket tett a tömeges méretű korrupció, a feketézés és pénzcsempészés megfékezésére. A Buhari-kormányzat gazdaságpoli­tikájának fő célja Nigéria pénzügyi helyzetének javítása, az ország fize­tőképességének megőrzése volt. A ve­zetés abban bízott, hogy a belső rend és fegyelem megszilárdítása, va­lamint a külső, mintegy 25 milliárd dollárnyi adósság csökkenése nyomán hosszabb távon lehetőség nyílik a súlyos gondokkal küszködő gazdaság talpra állítására. A nehézségek fő oka az volt, hogy a nigériai gazdasá­got a hetvenes években mind jobban az ország bevételeinek négyötödét adó olajjövedelmekre építették, ami belső szerkezetének torzulásához ve­zetett: főként az olajiparral kapcso­latos ágazatokat fejlesztették, míg a többi iparág és a mezőgazdaság a háttérbe szorult. A nyolcvanas évek elejétől a kedvezőtlen olajpiaci vál­tozások hatására azonban az olajbe­vételek visszaestek, és nem volt más gazdasági szféra, ahonnan pótolni le­hetett volna az évi tízmilliárd dollá­ros jövedelemkiesést. Ilyen feltételek mellett a korábbi ambiciózus bern­házások is növekvő teherré váltak, részben, mert soknak a befejezésére már nem volt pénz, részben pedig a nagyszabású programokra felvett hi­telek törlesztése is gondot okozott. A Buhari-kormányzat a megszorított intézkedések ellenére sem tudott át­ütő eredményt elérni. Az ország gaz­dasági helyzete nem javult a várt mértékben, a nadrágszíj-politika az ipari és a mezőgazdasági termelést, valamint a lakosság életszínvonalát hátrányosan befolyásolta. Az első hónapok után a politikai hangulat romlani kezdett, megerősödtek a széthúzó tendenciák. A másfél évvel ezelőtti puccsal szemben most a hadsereg egy cso­portja szintén katonákat, sőt a befo­lyásos tábornokok nagy részét magá­ban foglaló kormányzatot távolított el, hogy a hatalom bizonyos átren­dezésével egy másik, ugyancsak tisz­tekből álló vezetést állítson a helyé­re. Hogy ez mennyiben változtat Ni­géria belső politikai és gazdasági helyzetén, hogyan befolyásolja a kü­lönböző törzsek és etnikumok közötti kényes egyensúlyt, arra ma nehéz lenne választ adni. Talán jobban megértjük a viharos történelmű or­szág mai helyzetét, ha idézzük egy­kori külügyminiszterének, Adefonénak a véleményét: „Addig nem lesz vé­ge a katonai hatalomátvételek soro­zatának, ameddig Afrika országai nem képesek kultúrájuknak és ta­pasztalataiknak megfelelő kormány­­típust kialakítani“. A jövőre nézve a világ számára sem közömbös, mikor, s hogyan szilárdul meg a nyugalom ebben a legnagyobb — külpolitikáját tekintve továbbra is az afrikai és el nem kötelezettségi szolidaritás politi­káját folytató — afrikai országban, hiszen a New Nigerian megfogalmaz­ta vélemény valós: Afrika biztonsága azonos Nigéria biztonságával. —m—<

Next

/
Thumbnails
Contents