Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-06-22 / 25. szám

I 12-.SZABAD FÖLDMŰVES. Napirenden az állattenyésztés fejlesztése Ä sikeres állattenyésztés egyik tit­ka a kifogástalan utánpótlás-nevelés. Ennek legolcsóbb és legmegbízhatóbb módja a zárt állatforgó, vagyis a saját szaporulat felnevelése és kivá­lasztása. A selejtezésnek pedig a ho­zamellenőrzésen alapuló elbírálása a legbiztosabb formája. Ezért a szarvas­marha-állomány növelése és minősé­gi javítása érdekében fel kell nevel­ni és be kell fedeztetni minden üsző­borjút, és csak az első borjazás utá­ni laktáció adatainak alapján lehet elvégezni a végleges tenyészkiválasz­­tást. A Tőketerebesi (Trebišov) járási párt- és állami szervek Intézkedései és szigorú ellenőrzései oda vezettek, hogy a mezőgazdasági üzemek min­den üszőt megtartanak. Azt viszont rögtön hozzá kell tenni, hogy nem mindenütt tudják biztosítani az állat­­nevelés elengedhetetlen feltételeit, elsősorban a takarmányozás tekinte­tében. Mint ismeretes, sok gazdaság ta­karmánymérlegében állandó hiány mutatkozik ,amit elsősorban a növen­dék szarvasmarhák sínylenek meg, mert a tömegtakarmány java része, de a gazdasági udvarok és az ága­zatvezetők figyelme is elsősorban a tehenek tejtermelésére irányul. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a növendék állatok sorsa általában az, hogy amíg tejpótló tápokon nevel­kednek,, addig szépen fejlődnek, ha a gondozók anyagilag érdekeltek a súlygyarapodáson. Ahol viszont a gondozókat csak a tejhozam után ja­vadalmazzák és a borjak súlygyara­podását nem veszik figyelembe, ott már az első hét után, mire véget ér a föcstej itatása, megkezdődik a bor­jak koplalása. Ilyen helyen jobb, ha a föcstejes időszak után a borjút a nevelő istállóba viszik át, ahol leg­alább a tejpótlő táp és abrakadagját megkapja. A borjak súlygyarapodása, illetve az elválasztás utáni élősúly sok he­lyen arra enged következtetni, hogy a takarmányozás már az első félév során sem kielégítő, s még szeren­cse, ha a borjú ősszel születik, mert így csak hat hónapig koplal s tavasz­­szal már kihajtják a „bőséget“ jelen­tő legelőre. Viszont a legelőn a fe­dett szállás hiányában az időjárás viszontagságainak vannak kiszolgál­tatva, a még igen érzékeny, alig fél­éves állatok. A többszöri átfázás nem a szervezet edzettségét eredmé­nyezi, hanem az állatok egészségi állapotának a leromlását. Még kedve­zőtlenebb helyzetbe kerülnek a tava­szi születésű borjak. Egyelőre a já­rásban ez képezi a többséget. A te­henek túlnyomó hányada — egyes gazdaságokban 80 százaléka — a februártól áprilisig terjedő időszak­ban ellik. így a borjak egy évesnél idősebbek, mire kikerülnek a legelő­re, de testsúlyuk a normálisan fej­lett féléves borjak súlyát sem éri el. Persze a legelő sem mindig „pa­radicsom“, mert vagy túlterhelt, vagy silány, vagy víz nincs elegendő. A már egy és másfél éven felüli meddő állományra némely gazdaság­ban rendszerint még mostohább sors vár. Rendszerint november vége felé kerül sor istállóztatásukra, gyakran a gazdasági udvar félreeső istállóiba, ahol nem a legjobb minőségű takar­mányt kapják. Eltekintve a hideg, huzatos és elégtelenül szellőztetett, túlzsúfolt istállóktól, és az elégtelen gondozástól, a gyenge takarmányo­zás is elég ahhoz, hogy sok üsző meddő maradjon, megkéssék ivar­­érettsége s a normális 16—18 hóna­pos kor helyett 30—40 hónapos kor­ban kerüljön fedeztetésre. így a ne­velés időtartama megduplázódik, s a szűkös takarmányozás ellenére is megdrágul, az állatok termelékeny­sége leromlik és lerövidül az állat termelő élettartama is: jó ha 3—4 laktációt kibír. Több gazdaságban mindezen hiányosságok miatt a ter­vezett állatlétszámot drágán vásárolt egyedekkel tudják megvalósítani. EGY PÉLDAMUTATÓ GAZDASÄG EREDMÉNYEI A Szomotori (Somotor) Magter­mesztő Állami Gazdaságban a szarvas­marha-tenyésztés fejlesztésre rövid- és hosszútávú. programot dolgoztak a* ki. A megvalósításáról Palágyi Sán­dor agrármérnök, a gazdaság igaz­gatója tájékoztatott. Több pontba fog­lalta célkitűzéseiket, melyek hozzá­járulnak a törzsállomány kialakítá­sához. Egy-két dolgot viszont szeret­nénk kiemelni. Ilyen például az el­­lési arány növelése, amelynek elen­gedhetetlen tényezője a sikeres fe­deztetés, valamint a veszteségek csökkenését biztosító optimális felté­telek megteremtése, a vemhesség, az elletés, majd a borjúnevelés folya­mán. Az utóbbival kapcsolatban meg­tudtuk, hogy a szarvasmarha-tenyész­tési telepeik szétszórtak. Tehenészet­tel például négy gazdasági udvarban, foglalkoznak. Igaz, az istállók több­ségében nincsen külön ellető, de minden tehenészeti telepen van bor­júbölcsőde. Igaz, ezek elavultak. Vi­szont a kövesdi és a bodrogi gazda­sági udvarban az előhasi üszőknek külön elletője van. Az üszőket ellés előtt legkevesebb 20 nappal az elle­tőbe helyezik át, hogy megszokják az új környezetet és kellőképpen elő­készíthessék az ellésre, amely higié­­nikusabb körülmények és szakmai felügyelet mellett megy végbe. A borjazás után 14 napig tartózkodnak itt. Ezután a tehén valamely tehené­szetbe', a borjú pedig a „bölcsődébe“ kerül, ahol tejpótlő tápokkal itatják háromhónapos korig. Közben a tö­­megtakarmányok fogyasztására iš szoktatják. Három hónapos kortól a bikaborjúkat a hizlaldába, az üszőket pedig a növendékistállóba helyezik át. Ezekből négy van a gazdaságnak. Hathónapos korukban történik az el­ső kiválasztás, majd egyéves koruk­ban a végleges selejtezés, melyet a Kassai (Košice) Állatorvosi Főiskolá­val közösen végeznek. Általában hat hónapos koruktól az üszők a legelőn tartózkodnak. Jelenleg a legelőkön négy csoportban összesen 580 üszőt tartanak. Külön gondoskodnak a nyá­ri legelőkre hajtott üszők fedezteté­séről. Komoly nemesítő munkát végeznek. A vöröstarka üszőket feketetarka bikákkal keresztezik. Jelenleg a vér­arány 62—75 százalékos. Így nemcsak jól tejelő, de jó húshasznú utódokat nyernek. Az utóbbi években évi át­m A nagy tejelékenységű tehénállomány kialakítása a borjúneveléssel kezdődik Fotó: Archív tagban 207 vemhes üszőt neveltek fel. Az idén 385 üszőt szeretnének fedeztetni. Hozzá kell tenni, hogy a további tenyésztésre szánt állatokat szigorú és sokoldalú követelmények alapján értékelik. A szarvasmarha­­tenyésztési program megvalósítása a gaidaságban jó úton halad. Palágyi Sándor igazgató örömmel újságolta, hogy tavaly például 100 tehéntől 99 borjút neveltek fel és száz tehénre számítva 30 üszőt sikerült további tenyésztésre kiválasztani. Évente 70 —90 elit üszőt értékesítenek. Most pedig nézzünk néhány szám­adatot. Jelenleg 3557 szarvasmarhát tartanak, ebből 942 a tehén. A járási versenyben az egyedenkénti évi tej­termelésben évek óta a szomotoriaké az elsőbbség. Tavaly az évi fejési átlaguk egyedenként 3350 liter volt, ami annyit jelent, hogy napi átlag­ban 9,18 litert fejtek tehenenként, 0,95 literrel többet a tervezettnél. A közellátásra 2 millió 973 ezer liter tejet adtak. A tejértékesítési tervüket 3331 ezer literrel túlteljesítették. Az érékesített tej 84 százaléka első, 16 százaléka pedig másodosztályú volt. A 7. ötéves terv utolsó évére ma­gasra emelték a mércét, hiszen sze­retnék elérni a háromezerötszáz lite­res évi fejési átlagot. Az idei év öt hónapjában minden vonatkozásban tovább javították eredményeiket. Je­lenleg a napi fejési átlaguk 15,02 li­ter. A napi tejeladási tervüket 1994 literrel túlteljesítették. MINDEN ERŐT A TARTALÉKOK FELTÁRÁSÁRA A belső tartalékok kiaknázásáról az állami gazdaság igazgatója a kö­vetkezőket mondotta: — Az eredményeink valóban jónak mondhatók. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy elértük a lehetősé­geink határát. Még sokat tehetünk és sokat kell tennünk az állatte­nyésztés fejlesztéséért, mindenekelőtt az állományok növelése tekintetében. A CSKP XVI. kongresszusa és a CSKP KB azt követő ülései határozatainak megfelelően konkrét programot dol­goztunk ki. Elsősorban kedvező fel­tételeket teremtettünk a gyepterüle­teink kihasználására. Tovább korsze­rűsítjük az egész állattartást. Fel­újítjuk az istállókat és gépesítjük az állattenyésztés fontosabb munkafo­lyamatait. Természetesen a legna­gyobb figyelmet a szükséges takar­mányalap megteremtésére összponto­sítjuk. A tervek szerint 1990-ig 1400 darabra növeljük a törzsállományt. A tehénlétszám bővítésével egyidő­­ben növelni kell a hízómarha-állo­mányt is. Tavaly például 300 hízó­marhát tartottunk, az idén 624 dara­bot, 1990-ben pedig 900 darabot fo­gunk hizlalni. A szarvasmarha-te­nyésztési program megvalósítása cél­jából a körtvélyesi gazdasági udvar­ban egy 580 férőhelyes tehénfarmot, a kiskövesdi gazdasági udvarban pe­dig egy ötszáz férőhelyes marhahiz­­laldát építünk, melyet már az idén adnak át rendeltetésének. Minden egyes gazdasági udvarban szénatá­rolók és takarmánykészítők épülnek. A felszabadult régi tehénistállókat üszőneveidének alakítjuk át. A kor­szerű legelőgazdálkodás kialakítását is elkezdtük. A 711 hektár legelőből ötszáz hektáron bevezettük a szaka­szos legeltetést. Mindenekelőtt ia takarmányalap szerkezeti összetételét akarjuk javí­tani. A takarmányalap minőségének javítása érdekében növeljük a pillan­gósok, tehát a lucerna és a lóhere, továbbá a takarmányrépa vetésterü­letét. Az idén mintegy hatszáz hek­tár pillangósunk van és 277 hektár belterjes fűterüietünk. Ezen túlme­nően 35 hektár takarmányrépát ve­tettünk. Van még 292 hektár kaszá­lónk. Ä szarvasmarhák évi takar­mányadagjának legalább 40 százalé­kát legeltetéssel tudjuk biztosítani. De a szántóterületről is igyekszünk begyűjteni és hasznosítani mindent. Erős munkaközösségünk és jó szak­embereink vannak, együttes erővel le tudjuk gyűrni a nehézségeket s va­lóra tudjuk váltani mindazt, amit magunk elé tűztünk — mondotta be­fejezésül Palágyi Sándor igazgató. Összeállt a kép. Az iparnak, a fo­gyasztónak sok tejre, húsra van szük­sége. A nagyüzemnek jól jövedelme­ző állattenyésztés kell. Mindezeknek megvan az АВС-je, csak ezt meg kell tanulni. Szomotoron tudják a leckét, régen tudják, hiszen számtalan díj, elismerő oklevél díszíti az iroda fa­lait. ILLÉS BERTALAN 1985. június 22. A szemes kukorica termelésének szervezése Dušan Sím о, egyetemi do­cens, kandidátus, a Nyitrai Mező­­gazdasági Főiskola dékánhelyet­tese tollából nemrég került a könyvpiacra, nem nagy terjedel­mű, de annál jelentősebb könyv a szemes kukorica termelésének szervezéséről, eredeti címen: „Or­ganizácia výroby kukurice na zrno.“ Ebben a könyvben, a KGST- országok viszonylatában is elis­mert szakember, tizenötéves ku­tatómunka eredményét teszi köz­zé. A könyv tizenegy fejezetben összefoglalja a kukoricatermelés szervezésének valamennyi fázisát. Értékeli a kukoricatermelés színvonalát az egyes KGST-orszá­­gokban — az összehasonlításhoz különböző mutatókat használ —, továbbá a termőterületeket, vala­mint a kukorica és más kiválasz­tott kalászosok hektárhozamát az 1951—1955-ös és az 1973—1977-es években. A könyv példaként a magyar­­országi iparszerű kukoricaterme­lési rendszereket ismerteti. A rendszereket szervezési, irányítá­si, technológiai, műszaki és gaz­dasági szempontból is értékeli. A szerző részletesen foglalkozik a Bábolnai IKR, a Szekszárdi KSZE, a Bajai Kukoricatermelési Rendszerrel és a Nádudvari KITE rendszerrel. Am tömören is­merteti a kukorica termelésének színvonalát más országok viszony­latában is. A szerző 1969-től 1982-ig folya­matosan figyelemmel kísérte a munkaszükséglet változását Szlo­vákia legtermőbb területein, mint pl. a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda), az Érsekújvári (Nové Zámky), a Komáromi (Komárno), a Lévai (Levice) és a Nyitrai (Nitra) járásokban. Figyelembe veszi elsősorban a vetéssel és be­takarítással kapcsolatos munka­ráfordítás-szükségletet. A speciá­lis kukoricakombájnok munka­szükségletének értékelésekor a jugoszláv ZMAJ 2K, a ZMAJ 2KM, a ZMAJ 2KR, a szovjet KOP-1,4 típusú kombájnokat, valamint az univerzális kombájnokat — mint pl. az SK 3, BRAUD-4 es, SK-4, M. Master-3,80, SK 4a-PC-4-l, SK-4 Braud-4-1, E-512 BRAUD-4, CLAAS DOMINATOR 80 és 100 — vizsgál­ta. Ezen túlmenően a kukorica betakarítás utáni kezelésének munkagépét is értékelte. Egy hek­tár betakarításához 105,17 perc volt szükséges, amely óránként 0,52 ha területnek felel meg. A könyv részletesen Ismerteti a talajművelés, a trágyázás és a vegyszeres növényvételem techno­lógiáját. A szerző egy fejezetet a kuko­ricatermesztés szervezési kérdé­seinek is szentel. Ebben főleg a gépesített műveleteket analizálja, elsősorban a racionális munka­­szervezés feltételeit, mint pl. a terület nagysága, formája, hozzá­férhetősége stb. A racionális mun­kaműveletek közül elsősorban a betakarítás utáni feldolgozást ér­tékeli az ismertetett publikáció. Gyakorlati példákon mutatja be a munkafolyamatok közötti kapcso­latokat és ezek szükebb vagy la­zább láncszemeit. A szállítási problémák közül elsősorban a fordulási időt értékeli. Olyan mun­kafolyamatokat is ismertet, me­lyek nagymértékben ésszerűsítik és meggyorsítják a kukorica be­takarítását. A mezőgazdasági gyakorlatban gyakran vitatott kérdés a kukori­ca önköltségének az alakulása a többi kalászoshoz viszonyítva. E- zért a szerző figyelmét a kukori­ca, a búza, a tavaszi és az őszi árpa termőképességére fordította. A termőképesség az egységnyi ter­mőterületen előállított tápanyag mennyiségét adja. A tápanyag­mennyiséget elsősorban a bioló­giai anyag a természeti és az ag­rotechnikai tényezők befolyásol­ják. A szerző figyelmet szentel az egységnyi tápanyagra fordított költségek alakulására a kukorica­­termesztésben. Ez a probléma na­gyon érdekes a mezőgazdasági gyakorlat szemszögéből. Arról van ugyanis szó, hogy a takarmányok önköltsége nem mindig azonos az állattenyésztés önköltségével. Az állattenyésztésben felhasznált ab­raktakarmány piaci árban van megszabva és nincs figyelembe véve a takarmánynövény önkölt­sége. Ez annyit jelent, hogy az abraktakarmány ára az állatte­nyésztésben egyforma, tekintet nélkül arra, hogy az egyes üze­mekben más-más a költségráfor­dítás. A kukorica, a búza és az árpa gazdasági értékelésére a Mach-féle módszert használja a szerző. Az önköltség-ráfordítás egy hek­tár kukoricára számítva a búzá­hoz viszonyítva 1501 koronával, az árpához viszonyítva pedig 2277 koronával magasabb. A mezőgazdasági gyakorlatban nagyobb figyelmet kell a jövőben szentelni az agrotechnikai műve­leteknek, a technológiai folyama­tok betartásának és a progresszív munkaszervezési és ösztönzési módszerek kihasználásának — ezeket a tanulságokat szűri le a könyv szerzője. Egyúttal rámutat a kukoricaszár takarmányozásá­nak a lehetőségére is. E könyv nemcsak a kukorica­termelés elméleti kérdéseivel fog­lalkozik, hanem számos tanáccsal szolgál a kukoricatermesztés gya­korlatával foglalkozó szakembe­rek számára is. Ctmutatőként szol­gál a kukoricatermelés' racionali­zálása és optimalizálása terén. OKENKA IMRE docens A Tü&OMaMY ш ал A többhasznú mészhidrogén Ä kalcium-ciánamid (mésznitrogén, CaCNo) iránt újra növekszik az ér­deklődés. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy gyártásához nincs szükség kőolajtermékekre, hanem annak Is, hogy a CaCNo nem csupán N-műtrá­­gya. 1974-ben a világ CaCNo termelése kb. 1 millió tonna (200 000 tonna N) volt; a legtöbbet az NSZK és Japán gyártotta. Leginkább ajánlható for­mája a szilárd szemcsépű Perlka, mely 19—20 % N-t és 50—60 % CaO-ot tartalmaz. А С<аСNo­a talajban cián-amidon (H2CN2) keresztül lassan kar­­bamidra, majd ammóniumsőra és nitrátra bomlik, emellett СаСОз is kelet­kezik. A nitrátképződés azonban lassú, mert a szemcse szabad cián-amidot és cián-diamidot is tartalmaz; ezek gátolják a mikrobiális nitrifikációt. Ezért a CaCNo jobban hasznosul, mint a nitrátműtrágyák, kevesebbszer kell kijuttatni, nem szennyezi a környezetet, nem növeli a takarmány- és zöldnővények nitráttartalmát, továbbá lúgossága (Ca-tartalma) miatt savanyú talajokon is igen jő hatású. A CaCNo-nek cián-amid bomláster­méke gyomirtó hatású. így alkalmazásakor a specifikus herbicidek adag­ját csökkenteni lehet. Mindezeken túl gombaöiő tulajdonsága is van. Kü­lönösen a gyökérrothadást okozó gombák (Cercosporella, Phizoctonia) ellenszere, és előnye, hogy (a benzimidazol-hatőanyagú szerekkel ellen­tétben) a gombák nem szokják meg. Frysíphe, Septoria és a káposzta gyökérgolyváját okozó Plasmodiophora ellen is eredményesen használ­ható. Arra is van adat, hogy a CaCNo-vel trágyázott legelőkön kisebb a Bibionida-lárvák kártétele, és csökken a szarvasmarhák májmétely- ill, bélféreg-fertőzésének veszélye. A CaCNo cián-amid bomlástermékét a her­­bicidhatás küszöbértéke alatti koncentrációban a növények képesek asszi­milálni és amlnosavak szintézisére fordítani. A cián-amid nem halmozó­dik fel a növényi maradványokban vagy a talajban. M. V,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents