Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-04 / 18. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 14 1985. május 4, / MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET Május a méhesben A méhészek számára a május a hordás hónapját jelenti. Elsődleges feladat, hogy a méhállomány kellő képpen hasznosítsa a gyümölcsfák, a repce, a baltacím, illetve az akác virágzását. Ilyenkor már a magasabban fekvő területeken is virágba borul a természet, s megkezdődik a tavaszi fő hordási időszak. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a fő hordást csak az érett, megfelelő erőnlétben levő méhállomány tudja teljes mértékben hasznosítani. Amikor már a méhek kitöltik az egész lépet, s a fészek szűknek bizonyul, elérkezett annak az ideje, hogy a mézkamrákat a fészkekre szereljük, illetve a fekvőkaptáraknál megnyissuk a mézkamrát. Néhány méhésztárs helytelenül valamennyi méhcsalád számára egyidőben teszi fel a mézkamrát, s nem is tudatosítja, hogy ezáltal a még növekedésben levő állomány fejlődését gátolja. Szigorúan be kell tartani azt, hogy a mézkamrát csak abban az esetben szabad beadni, ha arra a méhcsaládnak már szüksége van. Mikor kell a mézkamrát felszerelni? Amint már az imént kifejtettük, akkor, ha a méhek valamennyi lépet kitöltöttek, s mi a vándoroltatás mellett döntöttünk. Abban az esetben ha a méhállomány kellőképpen fejlett, az egész mézkamrát megnyithatjuk. Ellenkező esetben, ha még fejlődik az állomány, a fészket lefedve hagyjuk, hogy a méhek ne fázzanak át. Fagyosszentekig — május közepéig — általában nem ajánlatos a fedett fiasítású lépet a mézkamrába helyezni, a korábban említett megfázás veszélye miatt. Egyes esetekben ajánlatos a mézkamrába tartalék lépeket akasztani, s azok helyére mülépet beadni. Azokon a területeken, ahol még nem várható a fő hordás és a fészek szűknek bizonyul, ajánlatos a mézkamrát feljebb helyezni. Ezt a műveletet főleg a könnyen leszerelhető aljú kaptárak használata esetén könynyfi elvégezni. Néhány méhésztárs azt a módszert tartja helyesnek, mely szerint először a méhcsaládok erőnlétének kiegyenlítődése a fontos és ezért csak a fő tavaszi hordáskor szerelik fel a mézkamrát. A méhcsaládok erőnléti kiegyenlítődését a lépek áthelyezésével érik el. Ilyenkor azonban ügyelni kell arra, nehogy a méhanyát véletlenül áthelyezzük egy másik családba. Ennek elkerülése céljából először mindig a méhanyát keressük meg és helyezzük a méhrajba, és csak ezután tegyünk át egyegy fiasításos lépet, amellyel megerősítjük a gyengébb méhcsaládokat. Ha a családoknak műlépet akasztunk be és a hordás nem haladja meg a fél kilogrammot, szükséges a méhállomány ösztönzése. Meg kell jegyez ni, hogy csakis cukorlepénnyel, vagy pedig 1:1 arányban hígított cukorszörppel szabad serkenteni, mégpedig naponta fél, kétnaponként egyliteres adagokban. Ha nem tartjuk be az iménti tanácsokat, könnyen előfordulhat, hogy a későbbiek folyamán a méz minősége nem lesz az előírt szabályoknak megfelelő. Májusban már a magasabban fekvő hegyalji területeken is virágozni kezd az őszi repce. Számos méhész vándoroltat a repcetáhlák szomszédságába, ezért nem árt, ha tudjuk, hogy egy hektár nagyságú területre átlagosan 5—6 méhcsaládot vándoroltathatunk. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a környéken hány méhcsalád található. Ellenkező esetben a vándoroltatás nem hozza meg a várt eredményt. Vándoroltatáskor a méhcsaládokat szélvédőit, árnyékos helyre kell telepíteni, mivel a méhek kedvezőtlen időjárás esetén is a repcetáblára repülnek. Ha erre nem fordítunk kellő súlyt, a méhállomány egy része az erős szélben akár el is pusztulhat. A repce virágzását követően a mézet kipörgetjük, hogy a lépekben meg ne kristályosodjék. A pörgetést akkor is ajánlatos elvégezni, ha a méz nincs teljesen befedelezve. Arról van ugyanis szó, hogy egyrészt a Galántai MEDOS ezt szívesen felvásárolja, másrészt pedig a repceméz (Kádek Gábor felvétele) lépekben történő tárolásával, később az akácmézzel való keveredés során fennáll a megengedettnél nagyobb cukortartalom veszélye. A repce virágzásakor a nagy virágporkínálat rajzásra ösztönzi a méhcsaládokat, s hasonlóan a mérsékelt hordás is kiválthatja a rajzási ösztön felerősödését. Ezért nagy figyelmet kell fordítani a méhállomány rendszeres vizsgálatára. A méhészeti gyakorlat szerint ugyanis mindig könynyebb a rajzást megelőzni, mint megakadályozni. A rajzási ösztön erősödését a fészek bővítésével, valamint a műlépek és az építtetőkereetk beadásával elodázhatjuk. Az építtetőkeretet három helyen ki kell vágni, hogy megakadályozzuk a fertőzést. Ha a méhcsaládokban az anyabölcs^kczdetek be vannak petézve, ez azt jelenti, hogy a család rajzani készül. Ebben az esetben a következő módon járunk el. Kivesszük a családból azt a lépet, amelyen az anya van és félretesszük. Ehhez ’ további méhcsaládokból két fiasításos, illetve tartalék lépet helyezünk. Egyet kivéve valamennyi anyabölcsőkezdetet ki kell vágni, hogy a család fiatal anyát nevelhes sen. A bölcsőkezdetek kivágásával azonban a rajzást nem akadályozzuk meg, csak elodázzuk. Ennél a módszernél azonban a méhállomány nem épít és passzívvá válik. A repcét követően az akác is virágozni kezd. Több méhésztárs az akáchordást két helyen is hasznosítani szeretné. Először a délebbi, lazább talajú területeken, utána pedig a ma gasabban fekvő helyeken, ahol az akác általában két héttel később virágzik. A második akáchordást megelőzően azonban a mézet ki kell pörgetni. Ha a méz nem eléggé érett a pörgetésre, 4—5 lépet ki kell emelni, hogy a második akáchordáskor a méheknek legyen hova hordaniuk a virágport. Ha megfelelőek a körülmények és 5—7 kilogramm nektárra számíthatunk, a méheknek tárolási lehetőséget kell biztosítanunk. Ellenkező esetben a méhek passzívakká válnak és a méhjáraton helyezkednek el. Ilyenkor egy újabb mézkamra felszerelésével vagy pedig üres lépek beadásával újra beindíthatjuk a nektárgyűjtést. Főleg ezért szükséges, hogy a fő hordás idején rendszeresen ellenőrizzük a méhcsaládokat. Azok a méhészek, akik az akáchordás után nem várnak újabb hordást, mindent megtesznek annak érdekében, hogy az akáchordást minél jobban hasznosítsák. Ezért például a fő hordás előtt egy héttel 4—5 léppel elszigetelik a méhanyát, hogy ne tudjon petézni. így kevesebb a fedezetlen fiasítás és a 10—12 napos méhek is kizárólag a hordásra összpontosítanak. Vannak olyan méhésztársak is, akik a méhek biológiai egyensúlyát megbontva az egyes méhcsalá dóktól elvonják az anyát. Amíg a család új anyát nevel, főleg a nektárgyűjtést végzi. Ez a beavatkozás azonban főleg akkor nem kifizetődő, ha az akáchordás után újabb hordással is számolunk. Pavel Silný A faitanemesítés eredményei illesztésű a máhatkák biztos Az ázsiai nagy méhatka (Varroa Jacobsonl) a mézelő méhcsaládok élősködő parazitája. Az utóbbi évtizedekben a különböző eljárások ellenére is tovább terjedt, és sok keserűséget okozott a méhészeknek szerte a világon. Gyérítésükre leggyakrabban vegyszeres kezelést alkalmaznak. A nem kielégítő eredmények miatt sokszor az adagokat megduplázzák, ezzel azonban a méztermékek — mézek, virágpor stb. — szennyeződnek. Egy másik eljárás a fedett herefiasításokkal védekezik, az atkák körülbelül 90 százalékban ugyanis ezekben szaporítanak. Igen elterjedt módszer, hogy a teljes felületében heresejtekből álló méhekkel zugépítrflényt készíttetnek a kaptárban, amelyet a herefiasftások befedése után kivájnak és megsemmisítenek. Ennek a a megoldásnak az a hiányossága, hogy az atkák csak a legközelebbi léputcákból gyűjthetők össze a távolabbiak viszont a dolgozó méh Hasításába kerülnek. Így a fertőzési szint csak csökken, de nem szűnik meg. Egy másik hátránya e módszernek, hogy a zugépítmény kivágásával a méhcsalád újbóli lépépítésre kényszerül, ami túlzottan Igénybe veszt a dolgozó méh Hasításához szükséges energtá ját. Ugyancsak Ismert eljárás a Varroa Jacobsonl atkák gyérítésére, hogy a befedett herefiasításokat a lépen késsel levágják. Az így megnyitott sej-A készülék felépítése: 1. nyél, 2. kiemelőelem, 3. befogótag, 4. tartó. telt tartalmát a méhek távolítják el. Ennél a megoldásnál azonban a kifejlett atkák visszamaradnak a méhcsaládban, csupán a fejletlen egyedek pusztulnak el. Az eljárás hatásfoka rosszabb az előbbi módszernél, igaz, hogy a lép viszont épen marad. Egy új magyar találmány segítségével az előbbi módszerek hátrányai kiküszöbölhetők. A kidolgozott eljárás és a kialakított eszköz alkalmazása nem igényel szaktudást, megbízható, megkíméli a lépet, és a méhcsaládot sem veszi túlságosan igénybe. A megoldás lényege: az atkával fertőzött, fedett herefiasítás mechanikus kiemelése a lép sejtjéből. Ha még maradnak atkák a sejtben, akkor azok a lép lapjára fordításával, majd a lépkeret könnyed ütögetésével kipergethetők. A kialakított készülék kiemelőeleme saját hossztengelyéhez képest a kiemelést biztosító szögben van meghajlítva. A teljesítményt növeli, illetve a munkát könynyfti a fésűszerű kialakítás, a rugalmas huzalból készülő villaszerű kiemelőelemek ■ szimmetrikus elhelyezkedése. A méhfésű alkalmazásakor az atkával fertőzött méhcsalád lépjeiből úgy emelhető ki a herefiasítás, hogy azt a kiemelőkar hegyeivel a báb terén át keresztülszúrják, felnyársalják. A sejtbe beszorult bábok a készülék jobbra-balra mozgatásával fellazíthatók, majd egyetlen mozdulattal kihúzható a kiemelőkarra felnyársalt mintegy 50—40 báb. A sejtekből a fedett herefiasftások eltávolítása után maradt atkák ugyancsak a lapjára fordított lép keretében könnyed megveregetéssel távolíthatók el. A készülék szétszedhető, így könynyen tárolható. (NÉPSZABADSÄG) A mézelő méhek fajtanemesítése során elsősorban a területi, illetve a domborzati viszonyok, az éghajlati körülmények, valamint a nektárhordási lehetőségek a meghatározó tényezők. A mézelő méh nemesítése folyamán az ember szerepe nem olyanynyira jelentős, mint például a tenyészállatok fajtanemesítése során. Mivel a méhek viszonylag rövid idő alatt nagyobb távolságok áthidalására képesek, s a szaporodásuk sem mindig ellenőrizhető, így az egyes tájfajták közötti különbségek nem olyan nyilvánvalóak, 1 mint más esetekben. Hazánk területi és éghajlati viszonyai főleg a krajnai méhnek kedveztek, ám a magasabban fekvő vidékeken az északi méh sem volt ismeretlen. A krajnai méh előfordulási területe viszonylag nagy távolságokat ölel fel, hiszen a Balkán északi részétől Szlovéniáig, a Keleti-Alpoktól egészen a Kárpátokig megtalálható. Napjainkban Európa nyugati országaiban, Amerikában és Ausztráliában is nemesítik. A krajnainak négy fő típusát különböztetjük meg: a kárpátoki, velencei, alpoki és macedóniai krajnai mehet. Közép-Európában leginkább az alpoki és a kárpátoki típus a legmegfelelőbb, s egyben a leggyakrabban előforduló. , A fajtanemesítéssel kitenyésztett krajnai méhet főleg a Jó szaporodó- és alkalmazkodóképessége, Illetve a kiváló nektárhordási tulajdonsága miatt kedvelik a méhészek. Ezenkívül a krajnai méh kedvező tulajdonsága, hogy kevésbé agresszív, nagyszerűen tájékozódik, s az átteleltetése sem okoz különösebb gondokat. Mivel a hozzávetőlegesen 50 ezer négyzetkilométeren elterülő Szlovákia egyes vidékei között eléggé Jelentős éghajlati különbségek vannak, így a könynyen alkalmazkodó krajnai méh megfelel az itteni viszonyoknak. Közismert, hogy míg Dél-Szlovákiában a vegetációs időszakban átlagosan 15— 18 Celsius-fok a hőmérséklet, addig a magasabban fekvő területeken csak 10—11 Celsius-fok. Ezért fontos, hogy elsősorban az éghajlati viszonyoknak Iegihkább megfelelő típust nemesítsünk. A fajtanemesítők elsődleges feladata, hogy továbbra is jól hasznosítsák a rendelkezésükre álló méhállományt és mindenekelőtt olyan fajták nemesítésére törekedjenek, amelyek az egíyes területeken leginkább megfelelnek a korszerű tenyésztési céloknak. \ A hazai fajtanemesítés főleg a felszabadulás után bontakozott ki, amikor a Szlovákiai Méhészek Szövetsége, valamint a Liptovský Hrádok-i Méhészeti Kutatóintézet kezdeményezésére létrehozták az első területi tenyésztőállomásokat. Jelenleg a fajtanemesítés fejlesztése során már sok szép eredménnyel büszkélkedhetnek szakembereink. Napjainkban a fajtatenyésztő központok dolgozói állandó kapcsolatban állnak a kutatóintézet szakembereivel, akik vállalták a fajtanemesítés fölötti védnökséget. A fajtanemesítési célokra alkalmas méhtípusokat Liptovský Hrádokban. Slattnán és Rozhanovcéban nevelik. A fajtanemesltő központok dolgozót a szlovákiai krajnai méh fajtatiszta típusának a megőrzésére törekszenek, emellett természetesen az idegen fajtákkal való keresztezéssel is sikeres eredményeket érnek el. A tenyészegyedek szaporítása mesterséges megtefmékenyítéssel történik. A központilag nyilvántartott, anyaneveléssel foglalkozó méhészeknek a szlovákiai krajnai méh mellett az importált alpoki és kárpátoki méhet is rendszeresen szállítják. Ez elsősorban azt a célt szolgálja, hogy э méhészek az anyák szaporításával és nevelésével olyan egyedeket nyerjenek, amelyek a legjobb tulajdonságokat öröktik. A hazai és a külföldi kutatások egyaránt azt bizonyítják, hogy a mé(Fotó: Kallta Gábor} zelő méhek idegen fajtákkal való keresztezésével 12—15 százalékkal növelhető a méhtenyésztés hatékonysága. A szlovákiai krajnai méh és a Szovjetunióból, valamint Ausztriából importált krajnai méh keresztezése során szerzett eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy érdemes foglalkozni nemesítésükkel. A gazdálkodás hatékonyságát nagymértékben befolyásolja a méhanyák rendszeres cseréje. A Varroa atka elleni küzdelemben szerzett legújabb ismeretek is azt támasztják alá, hogy csak a megfelelő tulajdonságú méhanyával rendelkező családok képesek ellenállni a fertőzésnek. Ezért fontos feladat, hogy a méhészek mindenütt tudatosítsák: a rendszeres anyaváltás a gazdálkodást döntő módon befolyásoló tényező. A méhészszervezetek tagjainak is nagyobb figyelmet kellene szentelniük ennek a kérdéskörnek, hogy az edidgieknél eredményesebb harcot tudjanúk vívni a Varroa atkával szemben. Valamennyi méhészszervezetnek van úgynevezett méhnevelési felelőse, akinek többgk között az a feladata, hogy széles körben megismertesse az anyaváltás fontosságát, illetve módszereit. Szintén az ő feladatkörébe tartozik annak az ellenőrzése, hogy milyen fajták nevelésével foglalkoznak a körzet méhészei. A jelenlegi méhállomány részére évente hozzávetőlegesen 150 ezer megtermékenyített anyaméhre van szükség. Évente körülbelül 4—5 ezer megtermékenyített anyát adnak el az anyanevelő központok, a többit a méhészek saját imaguk nevelik ki a rajzásra készülő családokban. Gyakran előfordul, hogy nem éppen a leginkább megfelelő tulajdonságú anyákat nevelnek. Főleg ezért szükséges, hogy a fajtanemesítés során szerzett ismereteket az eddigieknél szélesebb körben hasznosítsuk. Sajnos, még mindig viszonylag kevés méhész veszi komolyan az e téren szerzett tapasztalatokat. Ha továbbra is lépést akarunk tartani a fejlődéssel, a mi körülményeink között is megkülönböztetett figyelmet kell szentelnünk az említett kérdésnek, hogy növelni tudjuk a termelés hatékonyságát. Milan Jankovich mérnök, az SZMSZ KB dolgozója Hirdetés Értesítjük a tisztelt méhésztársakat, hogy a beküldött viaszból megrendelésre 10,— koronáért — sonkolyból pedig kilónként 12,— koronáért jó minőségű mülépet készítünk, s azt kívánatra fertőtlenítjük. A műlépet megrendelés szerinti méretre vágjuk, s ha partnereink kívánják foszforral feljavítjuk, hogy a méhek egészségesen szaporodjanak. A viaszt és a sonkolyt, s a megrendelést az alábbi címre küldték: Výrobňa medzistienok 991 08 Zetovce Telefon: 938-52
