Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-20 / 16. szám
14 SZABAD fölDMÜVES —I 1985. április 2fl. MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET Evzürfi közgyűlés - feszült légkörben К komáromi (Komárno) Hajósotthon nagyterme a szokásokhoz híven azon a március eleji vasárnapon is megtelt, amikor a Szlovákiai Méhészek Szövetsége helyi alapszervezetének tagjai tartották évzáró közgyűlésüket. A mindenkori évzárók ünnepi színezetét azonban csak a fehér abrosz, a frissítők, valamint az elnöki asztal népessége illusztrálta — az arcok elszántsága, a feszült légkör s az időnként magasba csapó indulatok nem erről tanúskodtak. Az elnökségi asztalnál az alapszervezet elnökén, titkárán és a vezetőség tagjain kívül ofT ültek — néhány kivétellel — a meghívott vendégek is: a galántai (Galanta) Medos képviselői, a Hetényi (Chotín) Agrokémiai Vállalat szakembere, nem volt jelen azonban betegségre hivatkozva a Szlovákiai Méhészek Szövetsége Központi Bizottságának meghívott tagja és többszöri személyes invitálás ellenére a Jednota Fogyasztási Szövetkezet illetékese sem. Ä gyűlés alaphangját már Germán János titkár nyitóbeszéde megadta. Annak ellenére, hogy tavaly 24 méhész kérte felvételét a szervezetbe, 11 taggal és 88 méhcsaláddal könyvelhettek el kevesebbet, mint az azt megelőző esztendőben. Az alapszervezetben jelenleg 710 méhész gazdálkodik 12B7 méhcsaláddal, ám az előzetes közvéleménykutatás alapján arra lehet következtetni, hogy amenynyiben nem lesz észlelhető kedvező változás — elsősorban a felvásárlás terén —, ez az állomány akár a felére is csökkenhet és évek múltán a környéknek egyszerűen nem lesz számottevő méhese. Ennek magyarázata két tényen alapul: a méhészek zömét (elég volt a teremben szétnézni) nyugdíjasok alkotják, a tagság fokozatosan kiöregszik, mert nem lesz utánpótlás, hiszen nem lehet vonzó, attraktív az olyan kedvtelés, ahol több a kudarc, mint a sikerélmény, az anyagi motivációról nem is szólva. Másodsorban, ha a méhészek nem tudják termékeiket értékesíteni, tevékenységük egyértelműen ráfizetésessé válik. Ennek megakadályozására a méhészek többsége 2—3 családra redukálja állományát, így a méhész kedvtelését kielégítheti, s emellett biztosíthatja hozzátartozói méz-, virágpor- és propoliszszükségletét. Többre, anyagi okokból nem vállalkoznak, s jövedelemkiegészítéssel más területen próbálkoznak. Véleményünk szerint az állami norma helytelen értelmezésével a galántai Medos hátrányus helyzetbe hozza a Komárom környéki méhészeket. Termékünket, mint vegyes virágmézet vizsgálja és kategorizálja, amelynek a legnagyobb megengedett répacukor-tartalma hat százalék. A vidékünkön viszont mindenütt van akác (maximálisan 12 százalék), van mézharmat fűzről, cirokról, szilváról (maximálisan 10 százalék), s ha példának a tavalyi évet vesszük, amikor a iegtöbb méhésztárs csak egyszer pörgetett, akkor törvényszerűen kevert méz kerül a kannákba. A Medos visszaél monopolhelyzetével, amikor nem alkalmazza rugalmasan az állami szabványban foglaltakat, tudniillik, hogy a méz minősége elbírálásánál nem von ősszé a realitásnak megfelelően akár három pontot: például vegyes virágméz (6 százalék) + kevert akácméz (9 százalék) + kevert édesharmatméz (10 százalék), és állapít meg átlagértékenként, mondjuk, maximális nyolc százalékos répacukor-tartalmat. A Včelár folyóirat idei harmadik számában közölt adatokra hivatkozva meg kell említeni, hogy a komáromi járáshoz hasonló klímával és domináns növényzettel „megáldott“ vidékek hasonló nehézségekkel küzdenek. Ezt bizonyltja, hogy a tavalyi mézértékesítési tervet a galántai járás csupán 23,5; a dunaszordahelyi (Dunajská Streda) 28,5; az érsekújvári (Nové Zámky) pedig 34,8 százalékra teljesítette. (Fotó: St. Krajčovič) Az évzáró közgyűlésen я felszólalók közül többen is feltették a kérdést: mondják meg a Medos szakemberei, hogy mi a teendő. Mi ugyanis jől tudjuk, hogy az általunk termelt méz tiszta, természetes, minőségi áru. A múltbeli tapasztalatokat levonva, mindenki becsületesen méhészkedik, a téli élelemkiegészítést kivéve minimális serkentő adagokban juttatunk a méhcsaládoknak cukorszörpöt, nem pörgetünk ki éretlen mézet, betartjuk az állategészségügyi előírásokat, s a méz mégsem kell. Pataki méhésztárs felszólalásában többek között elmondta, hogy a Medos az elküldött minták alapján az egyszer már elfogadott mézet is viszszaküldte. Igazságot keresvén a viszszaküldött szállítmányból az előírásoknak megfelelően vett mintából vizsgálat céljából küldött a Medosba, valamint az Állami Minőségellenőrző Bizottság laboratóriumába. Az utóbbi intézmény 4,1 százalékos répacukortartalmat állapított meg (s hozzá kell tenni, hogy pontosabb tltrációs eljárást alkalmaztak), Galántáról pedig ez a válasz érkezett: nem megfelelő. Még a hivatalos vizsgálati eredményt felmutatva sem voltak hajlandók a mézet átvenni. Több méhésztérs panaszkodott, hogy kísérletképpen többször küldtek egyazon mintából a Medosba, s az eredményeket illetően meglehetősen nagyok az eltérések. !gy aztán nem csoda, hogy a méhészek — kertelés nélkül ki kell mondani — nincsenek bizalommal a Medos, illetve a Jednota iránt. Az SZMSZ Központi Bizottsága az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának támogatásával a tavalyi évre szocialista versenyt hirdetett a kultúrnövények és gyümölcsösök véndorméhekkel történt beporzásévaá kapcsolatban. Annak ellenére, hogy sok méhész vándoroltatott gyümölcsösre, repcére, napraforgóra, lucernára — nem tudtak a versenybe teljes mértékben bekapcsolódni. Az történt ugyanis, hogy a földművesszövetkezetek, illetve az állami gazdaságok képviselői — talán attól való félelmükben, hogy a méhészek utólag fogják követelni a beporzásért járó díjat — megtagadták az igazolások kiállítását. Nem véletlen, hogy a méhészkedés központilag (anyagiakban is) támogatott tevékenység, hiszen bizonyított tény, hogy számos esetben a jó hektérhozamot elősegíti a méhek általi beporzós. A közgyűlés záróbeszédében elhangzott szavak sok mindenről tanúskodnak: .„Erről a helyről felhívjuk az illetékesek figyelmét abban a reményben, hogy még nem túl késő. Vizsgálják felül áe orvosolják a Komárom környéki méhesek válságos helyzetét! Problémáinkra mielőbb megfelelő megoldást várunk “. MARAFKÓ GÁBOR A hangyák és az édesharmat A hangyákról, mint a méhek kártevőiről sokat beszélünk és olvasunk, pedig a hasznuk mellett kártételük viszonylag jelentéktelen. A régebbi szakkönyvek csak a kártevők elleni védekezés során' említik a hangyákat, ezért több méhész mérgezéssel, a hangyabolyok megsemmisítésével védi a méhállományát. Am a hangyák Is a méhekhez hasonlóan védelemre szorulnak. Ilyenkor tavasszal megfigyelhetjük, hogy a hangyák a fészküktől messzebbre is elmerészkednek. Ha megfigyeljük valamilyen fa törzsét, látjuk, hogy azon a hangyák zsákmány nélkül fel-alú másznak. A táplálékuk a mébekéhez hasonlóan fehérjékből és cukrokból tevődik össze. A fehérjét különböző rovarok tes téből nyerik. Ezenkívül fészkükbe, a hangyabolyba apró növényi termést, magvakat hordanak az utódok etetésére, fehérjeszükségletük fedezésére. Az apró rovarok pusztításával védik -a fák egészségét. Energiaszükségletüket cukros táplálékkal fedezik, ezért látjuk a hangyákat érett gyümölcsön, a méhek építményein vagy pedig a kaptárakban. Legkedveltebb édessé gük a mézharmat. Igaz, hogy a mézharmat hordásában szinte konkurrálnak a méhekkel, de bő hordás esetén jut elég a méheknek. A hangyák nemcsak a mézharmat hordásába kapcsolódnak be, hanem nnak termelésébe is, úgy, hogy, védelmezik a levéltetveket. A hangyáknak a mézharmatra olyan nagy szükségük van, mint a' méheknek a nektárra. A szaküzletekben kapható jelölőanyagok és kellékek (Fotó: St. KrajčovičJ Az anyák megjelölése Az édesharmat vagy mézharroat sűrű cukroslé, amely a növények, fák levelein található. A növények zöld részében képződik széndioxidból ős vízből a napsugár hatására. A levéltetvek táplálékául szolgál, amelyek a cukrot kiszívják és a felesleget kifecskendezik. A levéltetvek nagyobb csoportokban élnek s olyan gyorsan szaporodnak, hogy nagy mennyiségű édesharmatot képesek termelni. A mézharmat megjelenése attól függ, hogy a tetvek szaporodására milyen feltételek adottak. A méhek az édesharmatot termelő fák „tisztogatói“. Régebben keveset tudtunk az erdei hangyák jelentőségéről a inézharmat termelésében. A negyvenes években kezdték tanulmányozni, hogy a méhek hozama a hangyabolyok közelében nagyobb. Kaeser megfigyelései szerint is a hangyákban gazdag erdők jobb hordást biztosítanak a méheknek, mint a hangyákban szegény erdők. Ezt a különbséget azzal magyarázták, hogy я hangyák a mézharmatot termelő levéltetvek ápolói és védelmezői. A levéltetvek a hangyák segítsége nélkül az édesharmatba ragadnának, s ott elpusztulnának. A levéltetvek az ellenséges rovarok ellen nem tudnak védekezni, ezért helyettük a védelmi feladatot a hangyák látják el. Így alakult ki közöttük a kölcsönös együttműködés. A hangyák védik a tetveket, hogy biztonságosan szaporodjanak, s fecskendezzék az édesharmatot. A hangyák a méregmirigyeíkkel megölik a levéltetvek ellenségeit, Illetve azok lárváit. Olyen megfigyelésekről is tudunk, melyek szerint a hangyák a levéltetvek petéit télen a hangyabolyban védik és csak tavasszal rakják azokat vissza a növényekre. Méhészeti szempontbél tehát a hangyák hasznos feladatot is végeznek. A hangyáknak a kaptátoktól való elriasztására, távoltartására számos módszer ismeretes. Ezekkel tartsuk a hangyákat távol és védjük fészküket, a hangyabolyokat a jobb hordás érdekében. ANTAL ZOLTÁN Szlovákiában még mindig elenyészően kevés azon méhészek száma, akik a méhanyákat rendszeresen jelölik, illetve festik. Sajnns a legtöbb méhész ezt haszontalan és felesleges időtöltésnek tartja, sokan pedig a jelölés módszerét sem ismerik. Főleg a kevesebb méhcsaláddal gazdálkodó méhészeink nem sokat törődnek ezzel, vagy pedig nehéz és körülményes munkafolyamatnak tartják. Számos méhásztárs idegenkedik az anyák jelölésétől, pedig ez nem is olyan körülményes, mintsem gondolják. Aki egyszer megpróbálja, bizonyára nem bánja meg. Köztudott, hegy a méhészkedést nagymértékben befolyásolja az anya életkora és minőségi tulajdonsága. Ezzel magyarázható, hogy több méhész nagy figyelmet fordit a méhanyákról való gondoskodásra, jegyzeteket készít az életkorról, a fajtáról, valamint a minőségi tulajdonságokról. Meg kell jegyeznünk azonban, hogv ennél a módszernél jóval pontosabb az anyák megjelölése, illetve festése, mivel megkönnyíti a méhész munkáját több tekintetben. így könynyebb és egyszerűbb felismerni az anya életkorát, nem okoz gondot az egyes vizsgálatokkor elkülöníteni. E- mellett ellenőrizni lehet, nem történt e csendes anyaváltás, s az is könnyen megállapítható, hogy az anya melyik kaptárból illetve rajból való. Legelterjedtebb az anyák különböző színű .festékkel történő megjelölése. Az említett célra minden évben más-más színt használnak, hogy így az anya korát is számon tarthassák. Hazánkban négy színt használnak, a fehéret, pirosat, kéket és sárgát, külföldön ezenkívül még zöldet is. Nálunk a jelölő szín az idei évben a piros. ' Az anyák megjelölése nemcsak azért fontos, hogy életkorukat meg tudjuk állapítani. A módszer előnye mindenekelőtt abban rejlik, hogy a vizsgálatok során nem okoz különösebb problémát az anya elkülönítése. Ezzel a kezelést is nagyban megkönynyíti, mert nem fordulhat elő olyan eset, hogy a méhész nem találja a méhanyát. Velem is több ízben előfordult, míg az anyákat nem festettem. Számos esetben pedig fontos volna mielőbb megtalálni a „királynőt“, hogy a kezelést gyorsan elvégezhessük, s ne kelljen a méhcsaládot huzamosabb ideig háborgatni. A jelölést gyorsan száradó festékkel végezzük, amely a méhészeti szaküzletekben is kapható, de házilag is elkészíthető. Fontos, hogy a festék olyan folyékony legyen, hogy az anya torának finom szőrzete közé is jusson és a kifines részre is ráragadjon. Ha a festék túl folyékony, az is megtörténhet, hogy szétfolyik a tor és a fej, illetve a tor és a potrnh közé, sőt a légzőnyílásokat is elzárhatja. Ezért festés előtt nagy figyelmet kell fordítani a festékanyag sűrűségére. Ezt én úgy szoktam megállapítani, hogy egy fadarabbá szúrt gombostű fejét a festékbe mártom, s a körmömre cseppentett festékből látom, megfelelő-e. Ha szétfolyik, bizonyára híg, ha pedig tömör cseppben marad, akkor használható. A festést nagyon óvatosan keil végezni. fontos, hogy a folyamat során kizárjuk a zavaró körülményeket. A jelölést a következő módon végzem. A bal mutató-, illetve hüvelykujjammal megfogom a méhanyát a toránál, ám nem a potrohánál, mert úgy könynyen megsérthetnénk a petézőrendszert és megszűnne petézni. Jobb kézzel a pálcikába szúrt gombostű fejét a festékbe mártom és egy cseppet az anya torára juttatok, s azt kissé rádörzsölöm. A festék gyorsan szárad, néhány másodperc alatt megkente* nyedik, utána az anyát a keretre engedem. Jobb egy kicsit várni, míg a festékszag elillan, mert már az is megtörtént, hogy az anyát a méhek a szemem láttára pusztították el. Azok a méhészek, akik még méh* anyát nem festettek, s egy kicsit tar* tanak ettől a művelettől, a szakűzle* lekben kapható úgynevezett anyajel* ző szitát is használhatják. Ez hozzá* vetőlegesen öt centiméteres átmérőjű, gömbölyű műanyag keret, amelybe szitaszerűen vékony műanyagszálak vannak fűzve. Ha az anyát megtaláljuk, óvatosan a sejthez nyomjuk, míg az anya meg nem állapodik. Ezt követően egy szitaszem között rávisz* szűk a festéket a méhanya torára. A1 művelet elvégzése után a szitát egy kissé meglazítjuk, hogy az anya a szita alatt mozogni tudjon és így megnyugodjon, majd néhány másodperc múlva szabadon engedjük a lápén. A festésen kívül még színes sztanioilemezkéket is használhatunk anya jelölésre, melyeket a szaküzletekben lehet — a már korábban említett négy színben — megvásárolni. A sztaniollemezkéket ragasztó segítségével erősítik a méhanya torára. A jelölésnek ez a módja nagyon célszerű, mert a lemezke csillog, így az anya könynyen fellelhető a méhek között. Ha a méhész csak a saját méhese részére nevel anyákat, nem döntő tényező, hogy mikor végzi a festést vagy pedig a jelölést, kikelés után, vagy csak akkor, amikor pároztatás után az anyák a törzscsaládokhoz kerülnek. Én az utóbbi módszert alkalmazom, amikor az anyát a pároztatóból a törzscsaládokhoz helyezem. A' festést a szabadban végzem a kaptátok melleit, s eddig még nem volt rá példa, hogy az anya elrepüli volna. Akinek még nincs nagyobb gyakorlata a jelölésben, jobb, ha zárt helyiségben, ablaknál végzi ez a műveletet, mert ha az anya véletlenül elrepül, legtöbbször az ablaküvegre száll és ott könnyen megfogható. Olyan anyákat, amelyek csendes anyaváltásből valók (ha ez véletlenül megtörténik)', meg akarom jelölni, úgy járok el, hogy a festés után az anyát-ugyan* arra a keretre engedem vissza, ahonnan elvettem. Kissé kivárok, hogy a méhek hogyan viselkednek a visszahelyezett anyával szemben. Hordástalan időben megtörténik, hogy a méhek a megjelölt anyát megtámadják. A jelölést tehát célszerűbb akkor végeznünk, amikor némi nektárforrás is van. Ilyenkor a méhek nem agresszívek, ám ekkor sem árt a méhek viselkedését alaposan megfigyelni. Ha a méhek nem szívesen fogadnák vissza a megjelölt anyát, kevés füsttel megfüstöljük azokat, így a támadó méhek elmaradnak az anyától, az pedig megmenekül. Ha a füstölés ellenére is támadják, jobb, ha kifogjuk az anyát és kalitkában adjuk vissza a családnak. A kalitka nyílását mézestésztával tömítjük be és úgy tesszük vissza a keretek közé. Én a festés után az anyára kevés mézet kenek abból a sejtből, illetve lépről, amelyről az anyát levettem. Míg a méhek a mézet lenyalják, addig az anyával is „megbarátkoznak“. Amióta az anyák jelölését rendszeresen végzem, pontosan tudom az anya életkorát anélkül, hogy a jegyzeteim között kellene kutatnom. Mivel a leírt eljárás egyszerű és nem igényel nagyobb anyagi befektetést, minden méhésztársnak bátran ajánlom- VICZÉN ISTVÁN
