Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1984-12-22 / 51. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1984. ЙесетЬег 22, 14 Sokad magammal szurkolok azok­nak az embereknek, akik szabadide­jükben olyan kedvtelésnek hódolnak, amely a mindennapi munka után fel­frissülést, ezenkívül önmegvalósítást, sikerélményt eredményez. Az efféle Időtöltés valóban sokrétű lehet, mi­vel van képzőművészettel foglalkozó orvosprofesszor, kertészkedő állatgon­dozó/ repülőgépmodelleket készítő bányász, akit hivatásában is segíti hobbija, hiszen kiegyensúlyozottságot, testi-szellemi frisseséget jelent szá­mára. A legutóbb egy olyan pedagó­gusnál jártam, aki a méhészkedést választotta kedvteléséül, és egy falu méhészeti szakcsoportvezetőiéként vé­gez hasznos társadalmi munkát, emel­lett logopédus! ténykedése is számot­tevő. — A méhészkedést 1971-ben na­gyon szerény körülmények között kezdtem. A tanítói szolgálati lakás mellett fellállítottam kis méhesemet. Akkor mindössze három családom volt, s ez tulajdonképpen egy gya­korló telepnek felelt meg. Beszerez­tem néhány fontos szakkönyvet, s las­­san-lassan elsajátítottam az alapvető tudnivalókat. Aztán a magam készí­tette kaptárakban 1975-ben már húsz méhcsaládom volt. Danter József nádszegi (Trstice) méhész szavai akár kedvcsinálóként Is szolgálhatnak azok számára, akik vonzalmat éreznek a méhészkedés iránt. De hallgassuk tovább a törté­netet, mely azért nem gördül olyany­­nyira olajozottan, mint a mese. — Később házépítésbe fogtam, a méhek ellátása az új telken már kö­rülményesebbé vált. Megkeserítette a méhészkedést az is, hogy nagyon sok kelléket nem tudtam beszerezni, így még külföldre is el kellett menni egy-egy segédeszközért. A füstölőt — amelyet a mai napig sem kapni — Lengyelországból hoztam. Hasonló volt a helyzet a Varroa atka elleni védekezéshez szükséges papírcsíkok­kal is, ezek szerencsére ma már ná­lunk is kaphatóak. Am propollszgyűj­­tő-rácshoz a mai napig nem lehet hozzájutni. ■ Említette a szakirodalmat. Meg lehet tanulni könyvbő) méhészkedni? — Az, aki elmélyültebben kíván foglalkozni ezzel a nagyon szép kedv­teléssel, annak nagy segítségére lehet a szakirodalom. Az érdeklődő arány­lag színvonalas könyvekhez Juthat hozzá, melyek böngészését minden kezdő méhésznek ajánlom. Már csak azért is, mert ezekben a könyvekben rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek ösz­­sze, így nem kell mindenáron a saját kárán tanulnia a méhésznek. Keserű tapasztalatok anélkül is érik őt, hogy a gondokat előidézni segítené. ■ Például...? — A betegségek nagyon sok mé­­mész állontányát pusztították már el annak ellenére, hogy megtette a szükséges intézkedéseket. A Varroa atka elleni védekezés a mai napig nincs teljesen kidolgozva. A füstölés tulajdonképpen csak a felszínen levő atkák körében végez pusztítást, a mé­hek védőpáncélja alatt nem. De más meglepetések Is érhetik. Esetleg olyas­mi, hogy képtelen eladni még a kivá­ló minőségű mézet is. ■ Mindez nemcsak területi, hanem szlovákiai viszonylatban is sok fejtö­rést okoz. — Néhány tényt sorolnék fel: itt a helyi méhészeti csoportunkon belül az év közepe óta 15 százalékkal csökkent a méhcsaládok száma. A szakember bővebb kommentár nélkül is tudja, hogy ez nagyon meredek „esés“. Sajnos a gondokon csak a fel­vásárló szervek segíthetnének néhány megfontolt döntéssel, Intézkedéssel. Ugyanis nem egészséges folyamat az, hogy a felvásárló megállapítja a méz kiváló minőségét, a MEDOS galántai (Galante) üzeme így is csak körülmé­nyesen veszi át a mézet. В Mit kellene tenni? — Az európai norma ötszázalékos répacukor-tartalmat határoz meg. Rendben, szállítsunk ilyen mézet, hogyha erre van szükség. Ám az ér­vényes hazai norma szerint — amely magasabb cukorfokot is megenged — is felvásárolhatnák a mézet, így bő­víttetnénk a mézből készült termékek választékát. ■ Tavaly Budapesten, a nemzetközi méhészeti kiállításon is járt. Milyen tapasztalatokkal tért haza? — Meggyőződhettem arról, hogy a fejlett európai országok nagy meny­­nyiségű mézből gyártott gyógyszert, élelmiszeripari terméket készítenek. Ekkor merült fel bennem a kérdés: Mi erre miért nem vagyunk képesek? Másik megfigyelésem statisztikai jel­legű: az ENSZ kimutatások szerint lakosságunk igencsak kevés mézet fo­gyaszt. A környező országok mézfo­gyasztása a miénk többszöröse. Első­sorban a mézet népszerűsítő egész­ségügyi és élelmiszeripari propagan­dának kellene jóval hatékonyabbnak lennie. В A gondokrél természetesen be­szélni kell, ám míg a helyzet javul, addig a méhészeknek is alkalmazkod­niuk kell. Nagyon sokan átálltak a keresett virágpor termelésére. — Igen, de ahhoz, hogy egy méhész virágport tudjon eladni, nagyon ki­váló kondícióban kell tartania méheit. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy méhkaptáranként százötven korona értékű anyagi ráfordítást kell eszkö­zölnie. Persze, hogyha az így kiter­melt mézet nem tudja értékesíteni, nem fizetődik ki a befektetés. Emel­lett sok méhésznek olyan helyen van a kaptára, hogy a virágpor gyűjtése körülményes. Vándoroltatásra viszont manapság kevésnek van lehetősége. В Amint ezt a városi szervezetük titkára, František Mrva említette, ön tölti be a faluban a szakcsoportveze­tői tisztséget. — Csoportunk összesen ötven tag­ból áll, akik között nagyon sok a ta­pasztalt, nagyobb állománnyal ren­delkező méhész. Mi, szakcsoportveze­tők havonta egyszer gyűlünk össze, hogy megbeszéljük a közös feladato­kat, melyeket aztán közlünk a tag­sággal. Mivel engem bíztak meg a méhek egészségvédelmi ellátásával, a gyűlések alkalmával is módom nyílik arra, hogy tájékoztassam a méhésze­ket, és megismerkedjem a felmerülő problémákkal. * В Milyen eredményeket ér el a szakcsoport? — Hétszáz méhcsaládunk komoly „termelést“ folytat, bőven adunk — adnánk — le mézet, propoliszt, virág­port. Szervezetünk azzal tűnik ki, hogy vannak még olyan méhcsalád­jaink, melyekben nem károsít az atka. В Az Igényes kedvtelés mellett jut még idő a logopédiai fogadóórákra is? — Kell, hogy jusson, hiszen ez egy nagyon fontos tevékenység, melyet érdemes művelni. Tizenegy éve va­gyok Iskolánk logopédusa, szép ered­ményeket értem el főleg az 5—6 éves beszédhibás gyerekek tanításá­ban. Amint láttattuk, több hasznos kedv­telésnek hódol Danter József tanító. Ebbéli igyekezetében az eddigieknél szervezettebb támogatásra lenne szük­sége nemcsak neki, hanem társainak is egyaránt. Kalita Gábor vadászokról úgy hírlik, hogy­ha mesélőkedvükben vannak, nagy hanggal, mókázva szóra­koztatják hallgatóikat, s füllentésért, nagyot mondásért sem mennek bizony a szomszédba. A kővetkező történet ts az ilyen mókás, vidám elbeszélések közé tartozik. —+— Éppen hadifogságban voltam, hideg már volt bőségesen, de hóból még nem sok. Egyik nap küldöttség keresett fel, a fogolytábor őreiből, meg a falu la­kóiból. Kérvényezni főttek hozzám: „Sok a farkas, nagyon sok és rútul garázdálkodnak. Te nagy farkasva­dász vagy, segítsél rajtunk.“ Legjobbkor jöttek, mert épp havaz­ni készült, és ilyenkor szeret legin­kább enni a farkas. Kiválasztottam négyet a fogolytábor őreiből: „Hozza­tok három puskát, lőszert meg bősé­gesen“. Л Útnak váltottunk. Eleinte csak bok­rok és kisebb facsoportok, aztán be­értünk 'az öregfibe. Tud ám itt erdő lenni, mégpedig akármennyit Jár a szemem és íme, olt la, ott az első farkasI Nem több ám, mint ahogy ár­nyék átsuhan a fák között. Aztán megint árnyék, újabb árnyék, elkez­dődött a bekerítésünk. Gyertek csak, ordasok, majd én megmutatom, hogy hóval. Itt nekünk nem alkalmas, hát ha­ladunk ml ts. Elöl farkas, hátul farkas, körben farkas! Már bekerítettek bennünket és gyorsítva loholnak. Olyan ez, mint a karusszel a lovardában, mink meg a közepében. Csakhogy ezek nem lo­vak ám, hanem farkasok és meg akarnak bennünket enni. Szűkül a kör, már ránk pislognak, örüli iramban száguldoznak ... •Pilla­natokon belül támadni jognakI Kije­lölöm, hogy honnan. Nem akarok fák közé lövöldözni, hát tisztást választok, jókora nagysá­gút, olyan száz méter átmérőjűt. A tisztás túloldalán sűrű bokor, onnan támadnak majd, az innensőről pedig le fogom erről szoktatni őket. Tehát: mi vagyunk a középpontban, a kör meg farkasokból. Egymásba ér­nek, annyian vannak. Ennyi farkast még nem láttam soha. Más hányná már a kereszteket és lövöldözne, de nem én, aki tudja, hogy mi a módja. A vezérfarkas fogja egyenként indí­tani őket. Én pedig egyenként fogom őket lőni, mégpedig egyhalomba, hogy ne kelljen utána keresgélni. Kivillan egy a száguldókból és már­is a bokor mögött van. Hu, mekkorái — ez lesz a vezérfarkas. Roham előt­ti pillanatoki „Most kérem az első fegyvert, aztán majd sorban mindig betöltöttet.“ csak fejével intve. Pattan az első, ki a sorból, lefékez, szembefordul, indí­tó gödröt kapar a lábaival, rugaszko­dik, felénk ront vicsorgó pofával. Ve­rebet sem hibáznék száz méterről, de ez még csak hadd jöjjöni Félúton lö­vöm dögre, hójelhöt kavar a buk­fence. Az első tehát már megvanI A második most fut neki — és ott végzi, ahol az első. Harmadik... ne­gyedik ..........ugyanúgy, mint az első. A vezérfarkas?! Csak görcsöl ne kapjon a feje, rángatja, mint az auto­mata. Megint indít, újra indít — de mindig csak egyet. Azok is, akár a Indít a vezérfarkasl Nem szóval ám, A horgászat, az egerek Rimaszombat (Rimavská Sobota) egyik külvárosi negyedében él egy volt könyvelő, aki hat évtizedével nem is annyira öreg, mint inkább ré­gi horgásznak számít. Több évtizede ,szerelmese e sportágnak, búvára a természetnek és oltalmazója az élővi­lágnak. — Mindez úgy történt, — kezdi mondanivalóját — hogy „székhezkö­­lő“ ülőmunkás foglalkozásom miatt (hosszú éveken át a Rimaszombati Sörgyár főközgazdásza voltam) lassan elferdült a hátgerincem. Most mitévő legyek? Sportoljon — tanácsolta az orvosom. Én a sporthorgászatot Vá­lasztottam. De nincs ezen semmi mo­solyogni való, hiszen az ötvenes évek közepéig még igazi testedzést jelen­tett az időközben pihentető, ráérős hobbivá fejlődött sportág. Akkortájt még nem voltak halastavak, igaz a horgászok tábora sem volt ilyen né­pes. A folyókban, patakokban volt ugyan elegendő hal, de rengeteget kellett talpalni a szerencsénkért. Az volt az igazi sportkaland. Évtizedek múltán aztán megváltozott a helyzet, elkényelmesitő lett a bőség. De hogy a múlt partjánál maradjunk még: szó­val, akkor meg kellett keresni a ha­lakat. Osztatott technikával horgász­tam, s a cserebogár volt a legkapó­sabb csalim. Emlékezetes marad szá­momra a tizenhat évszakváltással ez­előtti esztendő, amikor pontosan (fel­jegyeztem): 340 kilogramm összsúly­ban 107 pontyot zsákmányoltam. A legnagyobb fogásom pedig egy 142 centiméter hosszú és 18 kg-os súlyú harcsa volt, amire hetekig „vadász­tam“ a fiammal, s végül egy béka-csa­lival (Akkor még nem voll tiltott) si­került horogra kapnom. Ô mennyi, mennyi látvány és él­mény gyülemlett fel emékvásznaimon az idők folyamán, a vidék folyői mentén. Minden időszaknak megvan a maga varázsa. Nappal a természet színeit építem magamba, éjszaka a disszonancia andalít; békák rekety­­tyelnek, rókaugatás és őzsírás hadik az erdőből, a baglyok körém teleped­nek s félelmetesen villog a szemük. .. Ha pedig a telihald is fenn van az égen, olyan az egész világ akárcsak a mesékben. (No de zabolát a tűnő­désre, mert még elfeledkezem a be­dobált horgokról...). Én pedig na­gyokat hallgatva ülök a parton és fl­jutószalag: ki a sorból, fékezés, for­dulás szembe, kaparás, rugaszkodás, vicsorítás — bukfenc a végén. Ahány lövés, annyi farkas, ráérek a végén megszámolni. Vége pedig akkor lesz, amikor e vezérfarkas kerül sorra. Van lőszer elég, ki tudom várni. Nem úgy a vezérfarkas. Kiugrik a bokor mögül és rám vicsorgat. Támadni készül, vagy csak személyesen látni? Nem hagyom eldönteni, nem hagyom ru­gaszkodni. ö helyben kapja a golyót. Összecsuklik, rémeseket ordít, az­tán felrúgta magát, égnek repítik az acélinak. Száll, száll, kifeszített test­tel, vagy öt méter magasba. Ott aztán vége, dögként puffan a hóba. Hálra­­szólok: „Na látjátok, ez volt a vezér­­farkast“ A maradék pedig világgá fut... A faluban hősként fogadtak. Krump­lit hoztak, meg káposztát, még vod­kát is kínálgattak. Most már ne is a fogolytáborban, hanem a faluban lak­jak. Aztán, hogy fogyott a vodka, még nagyobb kéréssel is előhozakodtak: „Ha megtenném a kedvükért, ha nem esnék nagyon nehezemre ... hát ne utaznék mindjárt haza. Csak legalább a tél végéig ha maradhatnék, hogy kitaníísam őket farkast lőni.“ Megtettem a kedvükért. s-N-i és a sakk... gyelem a gyertyafénnyel megvilágí­tott két horgászbot jelzőbójáit... Aki már csinálta, tudja, hogy az éjszakai horgászat az egyik legszebb módja a halfogásnak. A mérhetetlen csendben nyugodtan lehet töprengeni bármiről, nemcsak a halakkal kapcsolatban. Semmi sem zavarja az embert, legfel­jebb valamilyen vízimadár vagy más állat mozgása színesíti a perceket. A legnagyobb nyugalom órái ezek, a­­melyeket a víz kínál nekünk. Aki egyszer megkóstolta az éjszakai hor­gászatot, aligha tud megszabadulni az ismétlésre noszogató emlékektől. De milyen felszerelést használjunk ilyen­kor? Általában lényegesen erősebbet, mint nappal. Ugyanis többnyire nagy jószágra számíthatunk, s a rossz lá­tási viszonyok miatt is kényelmeseb­ben kell bánnunk a megakasztott hal­lal. A csali éjszaka is változatos le­het, de általában olyan legyfen, amely erősen ül a horgon. Most pedig elmesélek egy igaz ese­tet, amely lehet, hogy hihetetlennek tűnik majd, viszont életem legdédel­­getettebb élményei közül való. Történt, hogy egy időtájt,a hajnali érákban kedvünk szottyant a fiammal horgászásra. Bedobtam a horgot a vízbe, s amíg a hallal egyezkedett, elővettem elemózsiás tarisznyámból a szalonnát, kenyeret és jóízűen fala­toztunk. A szalonnabőrt a fűbe dob­tam. Közben suttogva beszélgettünk. Néhány reggelen mindez így megis­métlődött, amikor egyszer csak fur­csa dolog történt. Az eldobott sza­lonnabőr mellett megjelent egy egér­ke, s elvitte azt. Ezt követően minden nap megismétlődött a jelenet. Később már olyannyira megszokta hangunkat és a társaságunkat az általunk Mis­kának elkeresztelt mesehős, hogy le­telepedésünk után már szólongatá­­sunkra is előjött, sőt a simogatásun­­kat is eltűrte. Még szórakoztatott is bennünket, átugrálta az ágason pihe­nő hrogászbotokat. Egy szép reggelen pedig ámulatbaejtő „produkcióval“ lepett meg bennünket. A papírlapra feltálalt, szalonna- és kenyérdarab­­kákhól álló szokásos „reggelijének“ elfogyasztásához magával hozta az egész családját: hat kisegeret. Köny­­nyekre fakasztó volt az egymás után toporgó, majd az .^asztalkát“ körül­­álló védtelen lényecskék látványa. Föléjük magasodott két „emberóriás“ félelmetes árnyalakja — a mesterkél­ten természetes ellenségek sorából valók közül, akik, annak ellenére irt­ják őket, hogy étrendjükön nem sze­repel az egérhús —, s ők mégsem féltek. Megbíztak bennünk a termé­szet valamilyen csodálatos, telepati­kus üzenetváltásával kitudva az em­berre nézve rendhagyónak mondható békés szándékunkat. A tanmeseszerü történetnek sajnos nem volt szeren­csés befejezése. Miután néhány hétre elmaradtak a reggeli „randevúk“, ké­sőbb már hiába szólítgattuk Miskát és népes családját, többé már nem jöttek elő. Talán valaki..., de ezt a gondolatfonalat már nincs értelme tovább bogozni. A szomorkás partról evezzünk bé­késebb témák felé. Fison JA nos bácsit kilenc éve nyugdíjazták és hat esztendeje a pol­gárvédelmi oktatási rendszer vezető­je a rimaszombati járásban, de immár két évtizede tart katona-politikai elő­adásokat a különféle szaktanfolyamo­kon. Ezért a munkájáért a Honvédel­mi Szövetség Központi Bizottsága ma­gas kitüntetésben részesítette. Előadásaim elkészítéséhez évek óta folyamatosan, megszakítás nélkül gyűjtöm az adatokat, sokat olvasok, több irányban igyekszem tájékozódni. Egyéb kedvteléseim közül hadd emel­jem ki a sakkot. Tizenöt éve űzöm versenyszerűen e szellemi tornát, s olvasom hozzá a szakirodalmat. A kerületi bajnokságok állandó résztve­vője vagyok; a II. osztályban játszom. Az utánpótlás nevelésével is foglal­kozom. Versenytapasztalataimat ed­dig már többtucatnyi fiatalnak adlam át. В Életében mi lesz a következő „sakk-lépés“? — Amíg a sakktábla előtt ülök (vagyis még élek), több kombinációs lehetőség kínálkozik. Kaptam már azután egy „mattot“: volt egy infark­tusom. Egy pillanatra áthajoltam a lét korlátján, s számomra azóta még csodálatosabb lett a világ, megbecsü­­lendőbb kincs az élet. Mindenféle Élet. Gondos feleségemmel békésen éldegélünk, három az unokánk, azok­kal is sokat törődünk. De még dolgo­zom is, ötödik éve horgászszerveze­­tünk gazdasági vezetője vagyok fél­állásban. A horgászbotom még min­dig pihentető vigasztalóm, s remé­lem még sokáig az is marad. Korcsmáros László Danter József méhészeti szakcsoportvezető (A szerző felv.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents