Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-11-17 / 46. szám
6д SZABAD FÖLDMŰVES 1984. november 17, Annak reményében fejezem be ezt az írást, hogy jövőre, a jubileumi XV. Napok alkalmából sem teszik a szendék lejjebb a mércét, s az idei sikerhez hasonlóan előadók és közönség újra egyaránt gazdagodva távozhat a rendezvények színhelyéről. Már régóta kedves hagyománnyá vált, hogy a mátyusföldi kisváros, Szene (Senec) megemlékezik nagy szülöttéről, felidézi a késő reneszánszot és a barokkot megelőző kor kiváló nyelvtudósának és irodalmárának alakját, munkásságát. Ä négyszáztíz évvel ezelőtt született Molnár Albert kora egyik legműveltebb tudósa volt, aki a leghíresebb külföldi egyetemeken tanult és később tanított. Működése során számos nyelvészeti, bölcseleti és vallási dolgozatot, illetve könyvet irt. Latin— görög—magyar szótára hosszú időn keresztül több nemzedék tudósainak munkáját segítette. Nyelvtankönyve az első teljes magyar grammatika, amely a mondattant is tárgyalja. Zsoltárfordításaival Európa-szerte méltó elismerést aratott. Kiváló irodalomszervező volt, aki annak ellenére, hogy több mint három évtizeden át hazáján kívül tartózkodott, főleg kiterjedt levelezése folytán állandó kapcsolatban állt a kor jelentős tudósaival. Buzdításaival, tanácsaival, javaslataival és főleg munkásságával nagyban hozzájárult a nyelv- és irodalomtudomány XVII. századi fejlődéséhez. A Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra. Az idei Szenei Molnár Albert Napok egyhetes októberi rendezvénysorozata — a résztvevők többségének és a saját véleményem szerint is — a legsikeresebbek közé sorolható. A CSEMADOK helyi szervezetének és járási bizottságának a társrendezőkkel közösen olyan színvonalas, sokrétű műsort sikerült összeállítania, hogy a rendezvények közül mindenki kiválaszthatta az érdeklődésének leginkább megfelelőt, hiszen volt ének, tánc, vers és próza, előadás, valamint kiállítás. Örömmel tapasztaltuk, hogy a programoknak szép számmal volt nézőközönsége. Ügy látszik jó szervezéssel, helyesen összeállított műsorral, neves előadókkal, szereplőkkel és főleg nívós programokkal még az utóbbi időben eléggé elkényelmesedett és viszonylag közömbössé vált szencieket, valamint a közeli községek lakóit is vissza lehet csalogatni. A városi művelődési központ klubterme a közelmúltban már több sikeres képzőművészeti kiállításnak adott 1 etthont. A Molnár Albert Napok keretében rendezték meg a négy csehszlovákiai magyar képzőművész tárlatát. A főleg díszlettervezőként és könyvillusztrátorként ismert Kopócs Tibor sokak számára ismeretlen oldaláról mutatkozott be. Képei közül főleg az Olvasó lány, a Pegazus és a Cirkusz-variációk érdekes színkompo' zfciója tetszett. Szilva József lírai hangulatú linómetszetei közül az Életfa és a Variációk Kodály műveire-ciklus keltette fel a látogatók fi-A Szőttes műsorából gyeimét. Fekete Zoltán Vak muzsikusa, önarcképe csendélettel és Leányportréja érdekes és szokatlan megközelítésben ábrázolja az embert. Janiga József Csallóközi motívumai, tájképei egyszerűségükben is ■ kifejezik e jellegzetes vidék csodálatos és semmihez sem hasonlítható hangulatát. (Gergely Bálint felvételei) „közvetlen“ Zalabaival, akinek érdekes és főleg elgondolkoztató szavai remélhetőleg mélyen bevésődtek a jelenlevők emlékezetébe. Üjra bebizonyosodott, hogy nem a túlszervezett, „jó! fésült“ kerekasztal-beszélgetéseknek, hanem az ilyen családias légkörű találkozóknak van értelmük. XIV. Szenei Molnár Albert Napok Dráfi Mátyás színművész önálló műsorának közönsége előtt saját példájával bizonyította, hogy az előadóművészet alapja az érthető, tiszta, világos, szép beszéd. A komáromi (Komárno) Sziget-csoport lelkes zenepedagógusai Zsákovics László vezetésével az alapiskolásoknak a csehszlovákiai magyar gyermekirodalom megzenésített verseiből adtak ízelítőt. Baróti Szabó Dávid életét és munkásságát vázolta előadásában Szénássy Zoltán, a komáromi gimnázium tanára. A kiváló magyar költő és nyelvújító alkotásait Holocsy István, a MATESZ társulatának művészeti vezetője adta elő. Zalabai Zsigmond neve eddig többnyire a kritika kapcsán került a köztudatba. Az irodalomelméleti és -kritikai kötetek után a nyáron szociográfiával jelentkezett. A „Mindenekről számot adok“ című könyvet — az író vallomása szerint — a szülőföldj höz, az anyanyelvhez való kötődés és ragaszkodás szülte. Az író-olvasó találkozó résztvevői megismerkedtek a A művelődési központ nagyterme bizony kicsinek bizonyult, amikor Dévai Nagy Kamilla és Pelsűczy László, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese tagjainak a műsorára került sor. A „Szél hozott, szél visz el...“ című összeállításukban a virágének, a népdal, a megzenésített vers mellett egy Molnár Albert-zsoltár is szerepelt. Pelsőczy Lászlóról már korábban is tudtuk, hogy a prózai szerepek mellett szívesen énekel, az viszont újdonságként hatott, amikor Dévai Nagy Kamilla letette a szinte hozzánőtt gitárt és prózát mondott. Műsoruk egyszerűsége és tisztasága adta az este csodálatos légkörét, amelyben előadó és közönség egyaránt remekül szórakozott. Több ilyen rendhagyó irodalomórára volna szükségünk, hogy mulasztásainkat pótolni tudjuk, s megismerkedjünk nagyjaink műveivel. A rendezvénysorozat záróműsorában a Szőttes népművészeti együttes összeállításának tapsolhatott a zsúfolásig megtelt nagyterem közönsége. A Varga Ervin vezetésével és szakmai irányításával dolgozó fiatal táncosoknak az előadás sikere bizonyára erőt és segítséget nyújt új műsoruk elsajátítása során. A XIV. Szenei Molnár Albert Napok rendezvériyeinek hangulatát és jelentőségét találóan jellemezték Dévai Nagy Kamilla szavai: Köszönjük a tapsot, a virágokat, de legfőképpen a »csendeket«, mert olyankor éreztük és értettük egymást, s mindez jelezte, hogy gondolataink, dalaink eljutottak Önökhöz“. BÄRDÖS GYULA Dévai Nagy Kamilla és Pelsőczy László Visszapillantás a Felkelési történetre A szlovák művészeti élet egyik legnagyobb vállalkozása volt az idén az a nyolc részes tévésorozat, amelyet augusztusban és szeptemberben sugárzott a Szlovák Televízió. A sorozat témája — hazánk népeinek a Szlovák Nemzeti Felkelésben kicsúcsosodott fasisztaellenes harca — és terjedelme (nyolc közel másfél órás, tehát külön-külön is egész estét betöltő filmelőadás) egyaránt indokolttá teszi, hogy másfél hónap távlatából is visszatekintsünk a sorozatra. A forgatókönyv két szerzője, Viliam Plevza és Jozef Bob nem könnyű feladatot oldott meg, hiszen a mű megírásánál figyelembe kellett venni a történelemkutatás legújabb eredményeit, s mindezt művészileg sűrítve, adekvát forrnék alkalmazásával kellett a képernyőre vinni. A film cselekménye 1942 és 1945 között játszódik Szlovákiában, s központi mondanivalója a szlovák nép felkelésben kicsúcsosodó nemzeti felszabadító harca. A sorozat rendezője, Andrej Lettrich művészi rekonstrukcióként jellemezte az alkotást. Találó a megállapítás. hiszen nem lehetett nem felfedeznünk a hasonlóságot például Jurij Ozerov Felszabadítás című monumentális filmjével, vagy Otakar Vávra cseh rendező Az árulás napjai című alkotásával. A film korhűségét bizonyítja, hogy olyan valós történelmi személyiségekkel találkozhattunk benne, mint Gustáv Husák, Karol Šmidke, Ladislav Novomeský, A. A. Aszmolov, Marek (hlien, Ján Šverma és mások, akiket szovjet, bolgár, francia és más nemzetiségű antifasiszták fiktív megszemélyesítői egészítettek ki. Az összesen több mint háromszázötven színésszel való munka nehéz feladat elé állította a film alkotóit, de végül is sikerrel oldották meg. Sikeresnek nevezhetjük a mű dramaturgiai megoldását, hiszen a nyolc epizód mindegyike önmagában is egységes egész, együttesen viszont valóban történelmi összefüggéseken alapuló, hiteles és plasztikus képet nyújtanak a felkelés történetéről. A nézők százezrei kísérhették figyelemmel a szlovákiai antifasiszta mozgalnm születésének és erősödésének folyamatát, mindazokat az erőfeszítéseket, amelyek eredményeképpen kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés. A további részek a felkelés eseményeit, harcait idézik, s kellően méltatják az európai jelentőségű antifasiszta megmozdulás visszhangját, internacionalista gyökereit. A sorozatban különös hangsúlyt kapott Csehszlovákia Kommunista Pártjának, az SZLKP-nak és V. illegális Központi Bizottságának szerepe a fasisztaellenes harc megszervezésében és irányításában. Felelevenedett előttünk a londoni emigráns csehszlovák kormány tevékenysége, s a CSKP moszkvai vezetésével való alapvető nézeteltérése. A film főbb szerepeit Michal Do£nlomanský, Leopold Haveri és Elő Romanéík játszották, de találkozhattunk a képernyőn más ismert szlovák, cseh és NDK-beli színészekkel is. Félház hét-huszo Ha számottevőnek nem is, de elenyészőnek sem nevezhető a magyar nemzetiségű lakosság aránya Bratislavában. Ha ideszámítjuk még a közép- és főiskolákon «tanuló magyar diákok százait is, a CSEMADOK Pozsony-Övárosi szervezetének rendezvényeit mindenképpen jelentős kulturális megmozdulásoknak illik neveznünk. Egy ilyenre került sor a közelmúltban a Csehszlovák—Szovjet Barátság Herlianska utcai Házában, a szervezet rendezvényeinek hagyományos színhelyén. Erről az ünnepi estről szeretnék néhány szót szólni, s előrebocsáthatom: nem egészen úgy, mint ahogy az egy szokvány-tudósítás esetében lenni szokott. Néhány gondolatot váltott ki ugyanis bennem ez a másfél óra, s ezeket sem mint újságírónak, sem mint nézőnek nem áll szándékomban elhallgatni. Azzal kezdeném, hogy a lelkiismeretem parancsára máris megkérdőjelezni vagyok kénytelen a saját bevezetőm egyik szépen hangzó mondatát. Még akkor is, ha kétségkívül kényelmes dolog „jelentős kulturális megmozdulásnak“ minősíteni egy rendezvényt; ráadásul kockázatmentes is,' hiszen a legritkább esetben szokott, baj származni abból, ha netán nem egészei} fedi a valóságot. A „jelentős" jelzőt azonban máris nem érzem egészen helyénvalónak olyan esemény kapcsán, amely kezdetének beígért időpontjában — este hétkor — hatan ültek a nézőtéren. (Vettem a fáradságot, hogy megszámoljam, bár igazán nem volt nehéz./ Alig néhány perc hiányzott a fél nyolchoz, amikorra összejött legalább egy tisztességes jélház, és el lehetett kezdeni a műsort. Sajnos azt is hozzá kell tennem, hogy az utóbbi időben már szinte rendszeres a Herlianska utcai rendezvények kezdetének ilyen „kényszercsúsztatása“, s ez aligha válik a közönség — pontosabban a pozsonyi magyarság — dicséretére. Mint ahogy az sem, hogy a közönség soraiban a legritkább esetben találunk ott valakit a fővárosban élő magyar értelmiség: írók, költők, újságírók, kulturális tisztségviselők közül. így aztán a néző zömét többnyire еду-másfél tucatnyi lelkes diák és nagyjából ugyanannyi ráérő nyugdíjas alkotja, mint ahogyan ez a jelen esetben is volt. Persze a rendezők nem hajkurászhatják a közönséget, az 6 legfontosabb jeladatuk a műsor összeállítása. Mégpedig lehetőleg olyané, amely becsalja az embereket, amelyre sietnek helyet foglalni. S mintha ezúttal a köHaraszti Mária zönségnek lett volna igaza: a műsor meglehetősen vegyesre, koncepciótlanra és hullámzó színvondlúrp sikeredett. A sorrendet követve kezdjük mi is a helyi szervezet énekkarával, amely elsőként lépett jel. Műsorukban egyebek között Bárdos Lajos néhány műve is ^szerepelt, emlékeztetve a kórusmuzsika legnagyobb élő magyar mesterének nemrég ünnepelt 80. születésnapjára. A gesztus nemes voltához kétség nem• férhet, mégis ki merem mondani: nem kellett volna. Saját jól felfogott érdekükben ' nem let[ volna szabad olyan művekkel közönség elé állniuk, amelyek előadása messze meghaladja képességeiket és felkészültségüket. Csak tisztelni és becsülni lehet a jobbára idős emberek kitartását, szorgalmát é’s tenniakarását, amellyel fáradságot nem ismerve próbálnak és lépnek jel évek óta, rendszeresen frissítve, újítva repertoárjukat; az ilyen, erőn jelűit vállalkozás viszont csak szánalmas eredménnyel járhat. Más. Mindig visszaüt az, ha gyermekkel olyasmit — a leggyakrabban verset — reprodukáltál nak, aminek megértése meghaladja értelmi színvonalát. Sajnos, ilyesmit is láthattunkhallhattunk ezen az estén, mert Földes Zsuzsi, a Duna utcai alapiskola tanulója bájosan szavalt ugyah, de valóban jól nem szavalhatta el Radnóti Miklós súlyos gondolatokat hordozó versét. Derűsebb színfolt volt a műsor kolorit jóban Tamási Áron Haraszti Mária által előadott egyik elbeszélése — színpadi monológ formájában, egy politematikus műsor epizódjaként azonban aránytalanul, már-már kétségbeejtően hosszúnak bizonyult. Nyilván fokozni hivatott a derűt és a jó kedélyt Kovács Balogh Margit és Szkalka Ferenc, akik ezt követően Lehár-, Huszka- és Kálmánoperettekből — köztük természetesen a Csárdáskirálynőból — adtak elő részleteket. Л viharos közönségsiker ellenére meg merem kockáztatni: oda nem illőek voltak ezek az arisztokratikus csillogású melódiák a Szlovák Nemzeti Felkelés emléke előtt is tisztelgésnek szánt ünnepi műsorban. Arról nem is beszélve, hogy a Gimbelem-gombolom rózsaszínű hangulata után néző legyen a talpán, aki rögvest át tud hangolódni Liszt Petrarcasionátájára, még ha olyan kitűnő zongoraművész adja is elő, mint Gilányi Tibor. Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című költeménye számomra tíz perc torokszorító döbbenetét jelent. Hogy ezúttal mégsem ezt éreztem hallgatása közben, talán az volt az oka, hogy az egyébként kiváló versmondó Bedecs Imre — aki képességeit már a Iókai-napokon is bizonyította — ezúttal mi tagadás, nem remekelt. Felolvasva nem lehet verset előadn i, f őleg egy ILYEN verset nem; szenvedélyét, izzását oltjuk ki, a szavak ereje nem ötvöződhet az arcjáték szuggesztivitásával, elvész a. kisugárzás a nézó jelé, ha jélszemmel szüntelenül a sorokat vagyunk kénytelenek követni. Így nem is születhet más, mint ellaposodó, már-már monotóniába hajló előadás, amelyet a legkevésbé éppen az ilyen vers érdemel meg. Mindent összevetve: meglehetősén vegyes benyomásokkal távoztunk ezen az októbervégi estén a Herlianska utcából. Talán akadnak, akik azt mondják erre, hogy kulturális életünk minden történésének örülnünk kell, ne firtassuk annyira a színvonalat, fontosabb a mennyiség, mint a minőség. Nincs igazuk: igenis, minél magasabbra kell állítanunk a színvonal mércéjét, hiszen túl azon, hogy minden hasonló rendezvény kultúránk egészének egy-egy mozaikja, nem szabad megfeledkeznünk közösségeket mozgósító és összetartó erejükről, d szépérzéket fejleszteni hivatott szerepükről sem. Esetünkben nyugodtam hozzátehetjük azt is, hogy a kulturális és közéletünk egész sor prominens képviselőjét tömörítő, patinás fővárosi alapszervezet rendezvényeinek színvonala egyenesen presztízskérdést kéne hogy jelentsen az Illetékesek számára. Egészen bizonyos, hogy a közönség is hálás lenne érte: talán már a legközelebb pontosan érkezne, s üres széksorok sem maradnának. VASS GYULA Kovács Balogh Margit és Szkalka Ferenc (A szerző felvételei)
