Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-11-10 / 45. szám
\ 4-------------------------------- SZABAD FÖLDMŰVES-----------------------------------------------------------------------— 1984- november 10. ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET ■ MÉHÉSZET Я MÉHÉSZET H MÉHÉSZET Jó beteleiés - sikeres telelés Ä méhészek a tél végét általában bizonyos aggodalommal, feszültséggel várják. Félnek a veszélyektől, amelyek a méheket a nyugalom időszakában fenyegetik, s attól, hogy méhcsaládjaik a kitavaszodásig nagy veszteséget szenvedhetnek. Ennek fő oka, hogy sokan nem ismerik a sikeres telelés feltételeit, vagy ha ismerik, nem gondoskodnak arról, hogy azok a tél kezdetére méhcsaládjaiknál adva legyenek. Ügy vélem, nem árt, ha — főként a kezdők, a kevésbé tapasztaltak tájékoztatására — beszámolok arról, „milyen minőségi mutatókkal“ telelem be méhállományomat, és hogyan telel az. Ä JÖ TELELÉS FELTÉTELEI A KÖVETKEZÜK: ■ jó anya; ■ sok, főként fiatal móhből álló család; ■ bőséges, jó minőségű és megfelelően elhelyezett élelem; Ш jó levegőellátás és hűgazdálkodás. A jó anya téli időszak alatti jelenlétének fontosságát gyakran megkérdőjelezik. Akadnak olyanok is, akik úgy vélik, hogy ilyenkor az anyátlanság sem okozhat különösebb bajt, hiszen a petézés szünetel. Mindkét vélemény megalapozatlan és káros. Jól petéző anyára a méhcsaládnak mindig, megszakítás nélkül szüksége van. Mit értünk a „jő anya“ fogalmán? Az 1—2 éves, sokat petéző anyákat. Ezért a telelőbe menő anyák zömének (90—95 %-ának) első és második évesnek kell lennie. Ennél öregebbeket csak kivételesen (tenyésztési célból, vagy végszükség esetén) teleljünk be. Sok fiatal méh. A sok jelző közepes és nagy lépjeinkeu 8—8 lépntca méhet jelent. Ha termelő családjaink átlagos népessége beteleléskor e határok között van, akkor a téli időszak miatt — a népesség szempontjából — nem kell aggódnunk. (Akik két családot telelnek egy kaptárban, a fenti értékeket nem érhetik el, de erre nincs is szükségük. A két család egymás mellett kisebb népességgel is áttelel.) A fiatal jelző nem annyira a méhek idővel mérhető korára, mint inkább szervezetük állapotára vonatkozik. Jobb telelést várhatunk kevesebb méhtől, ha nem őrölték fel életerejüket, mint olyan fiataloktól, amelyek bármilyen ok miatt „agyondolgozták“ magukat. Telelésre általában azok a méhek legjobbak, amelyek július második felében, augusztusban keltek. A beteleléskori népességről egyébként összesen 23 évre visszamenőleg vannak feljegyzéseim. Ez alatt az időszak alatt méhcsaládjaim átlagos ősszi népessége 3 évben 5,5—6,0 lépntca, 10 évben 6,1—7,0 léputca, 10 évben 7,1—7,7 léputca között volt. A legrosszabb átlag tehát 5,5, a legjobb a 7,7 léputca volt. Megjegyzem, hogy a szóban forgó 23 év közül 13-ban kimondottan „külterjes“, 10- ben pedig „belterjes“ méhészkedést folytattam. Ez utóbbi időszakban ál-A nyugalmi Időszakban sem szabad megfeledkezni a méliegészségügyről Fotó; M. MaőiCka lományomat az átlagosnál jobban igénybe vettem. Bőséges, jó minőségű, zömmel a téli fészekben elhelyezett élelem. (Itt csak a mézről és a cukorból készült téli élelemről beszélek!) A téli élelem mennyiségét a méhcsalád népességéhez kell mérni. Figyelembe kell azonban venni, hogy a gyengébb méhcsaládban egységnyi méh (léputca, kg) többet fogyaszt. A szükséges élelem ajánlott menynyisége általában 1,5—2,5 kg közötti. Helyesnek tartom, ha léputcánként 2—3 kg-mal telelünk be. Úgy kell ugyanis felkészíteni méheinket, hogy élolemkészletük lehetőleg az akác virágzásáig kitartsuu. A fenti határokon belül kevesebbel beérhetjük ott, ahol a kitavaszodástól az akác kezdetéig rendszeresen van olyan gyűjtési lehetőség (gyümölcs, főz, repce stb.), amely legalább a méhek napi fogyasztását megadja. Ahol a tavasz mostoha, helyesebb a felső szint közelében megszabni a készletet. ^ Mindig figyelembe kell venni azt is, hogy az élelem zömére a petézés kezdete után, tehát februártól lesz szükség. Ezért ha a téli készlet kiegészítésével bármilyen ok miatt elkéstünk, inkább szűkösebben teleljünk be. A késői etetés a méhcsaládok életrendjét fokozottan igénybe veszi. Ezért ilyenkor megelégedhetünk azzal, ha léputcánként 1,5 kg élelmük van a családoknak. Természetes, hogy ennek a mennyiségnek feltétlenül a méhek által elfoglalt léputcákban kell lennie. Ilyen szűkös beteleiés után azonban — különösen erősebb teleken — résen kell lennünk. Az élelem minősége szintén nagyon fontos. Nem jó telelésre az „éretlen“ méz, illetve cukoroldat. Ezért alapelv: a téli készlet zömmel födött legyen. Rontja a telelés biztonságát a sok emészthetetlen anyagot tartalmazó és a gyorsan ikrásodó élelemkészlet Is. Ilyen veszély néhány mézfajtánknál (édesharmat, menta) és sűrű cukorszirupból készült eleségnél fenyeget. Károsak lehetnek egyes úgynevezett „méhtápok“ is. Az élelem helye is erősen befolyásolhatja a telelés sikerét. Soha nem szabad elfelednünk, hogy hidegben a méhcsalád csak azt az élelmet hasznosíthatja, amely az általa elfoglalt léputcákban van. (Kivételes esetekben még azt sem!) Ezért aranyszabálynak kell tekinteni, hogy a téli készlet zömének — szűkös teleléskor a teljes mennyiségnek — a téli fészek lépjeiben a helye. A téli készlet elhelyezését kizárólag a méhek ösztöneire bízni nem szabad. A méhcsalád ebbéli munkáját irányítanunk, ellenőriznünk kell. A méhek által elkövetett hibákat nekünk, gondolkodó embereknek észre kell venni és az ösztönök tévedése — vagy a mi hibánk — miatt fenyegető veszélyt értelmes beavatkozással el kell hárítani. Ilyen eset például, amikor rakodókaptárban a méhcsalád az alsó fiókban rendezi be fészkét, pedig ott nincs elegendő élelem. Vagy a fekvőkaptárban a méhek az élelempótló etetés befejezése előtt a mézes lépekről az üresekre húzódnak át, mert az anya jitt talált üres sejteket petézésre. Nézzük ezek után, mennyi élelmen szoktak telelni méheim? Mivel méhészetem telephelyén a korai méhlegelőtől nem sokat várhatok, és mivel szeretem, ha családjaim mindig jól el vannak látva, tehát tavasszal nem szívesen etetek, ezért * léputcánként átlagosan 2,ŕ kg-on aluli készlettel nem vagyok elégedett. Ennyivel csak kivételesen szoktam betelelni. A téli élelem zöme mindig az általában 7—9 lépes fészekben van. Kis része a fészket határuló válaszfalon túl. De a méhek — meleg időben — átjárhatnak. A téli készletet becsléssel mérem fel. Általában 10—20 %-ot tévedek a méhek javára. Tanulságul lássuk, milyen biztonsággal teleltek méheim az ismertetett feltételek mellett az 1955—58-tól 1979—80-ig eltelt, összesen 25 év alatt. Méhcsalád összesen négy évben pusztult el; mindig egy-egy. Az elhullás okai; 2 családnál anyátlanság; egynél gyomorvész; egynél feketekór. Anyaveszteség 9 télen volt. Az elpusztult anyák száma 1—4 közötti. Ez a betelelt anyák 2—7 %-a. A többi 16 évben anya nem pusztult el. A szabadban való teleltetés jó kaptárt kíván A csekély veszteség nyilván főként az anyák kedvező korbeli összetételének köszönhető. Méhészetemben a harmadik éves anyák aránya általában 5 % alatti. Csak kivételesen éri el a 10 %-ot. Az 1. és 2. éves anyák téli elhullása pedig sokkal ritkább, mint az idősebbeké. Ezt bizonyítják — sok egyéb mellett — a tangazdasági méhészetekben gyűjtött adatok is. 1957—58 telén 2472 anya közül 187, vagyis 7,5 % pusztult el. A veszteség aránya az anyák kora szerint így alakult: az egy éves anyák közül 6 %, a második évesek közül 7 %, a harmadik évesek közül pedig 20 % pusztult el. Fiatal anyák telelésével tehát az anyaveszteség kockázata kicsi. Ennek ellenére is számolni kell vele. Ezért legalább 10 % tartalék anyát mindig teleljünk be. Az elmondottak azt bizonyítják, hogy aki méhálloinányát gondosan felkészíti a télre, annak nem kell súlyos veszteségektől tartani. M. A méhek ősi lakásai az erdőkben található odvas fák voltak. Sziklás, fátlan vidéken sziklarepedések, földalatti üregek. Ott tanyáztak a méhek időtlen Idők óta, és élték jellegzetes életüket, küzdve a természet mostohaságai ellen. Az ember nem segítette a méheket. Sőt, a méhvadászok kifüstölték őket, aztán elszedték mézüket. Később kivágták a méhek által elfoglalt farészt, s azt a házuk közelébe vagy tetőzet alá tették. így keletkeztek az állótönk-kaptárak, melyek gyakran fekvőkké váltak, mivel a szél ellen védelmezve lefektették azokat. Az ember később a tpnkök odúit kibővítette, egyenletesre faragta, nyílását megváltoztatta, s ajtóval látta el. Ezek a beavatkozások gyakran rontottak a lakáson, mert megfosztották természetességétől. Ha a szaporulat számára nem állt rendelkezésre elég odú, az ember, utánozva a természetes lakást, kivésett fatörzzsel vagy szalmából, gyékényből, esetleg vesszőből font kassal helyettesítette azt. Ez volt a kasban való méhészkedés kezdete. A szalmából készült kasok talán ma Is a legideálisabb méhlakások. A megfelelő vastagságú szalmafonat, mint róssz hővezető anyag, nyáron a nagy hőségtől, télen pedig a nagy hidqg ellen jól védi a méhcsaládot. (Méhegészségügyl okok miatt, ma már e kas használata nem jöhet szóba.) Kasok helyett sokszor vastag deszkából készített köpűket használtak. Ezekben a méhek éppúgy, mint a kasokban, szabadon építkezhettek. A méz elszedése a kasból vagy a köpűből nehézkes munkának bizonyult. Ez kétféle képpen történt. Vagdalással vagy a méhek lefojtásával. Mai szemmel nézve a méhcsalád lekénezése nem méhészhez méltó módja az összegyűjtött méz elszedésének. Az emberségesebb módszer (vagdalás) alkalmazásának céljából^a kast íköpüt) földbe vájt üregre kellett állítani. A méhek által kiépített meg'hosszabbítást, vagyis a kasból az üregbe csüngő részt a kas oldalrabillentés után lehetett vágni. Mivel a mézkészlet nagy hányada a fiasításos lépek felső részén található, a méhészt gondolkodásra késztette, miként juthatna ehhez a mézhez a Hasítás megkárosítása nélkül. A találékony méhgazda ezt a kérdést a kas, illetve a köpű megosztásával oldotta meg. Az álló méhlakásokat többnyire alul toldották meg, vagy ritkábban tetejére helyezték a pótlékot. Az építmény átvágása a két rész találkozásánál történt. így a pótlékban található méz könnyen hozzáférhetővé vált. Így keletkeztek a rakodó méhlakások. A fekvőköpűt mögéje vagy oldalára helyezett pótlékkal bővítették. A felülről nyíló kasok vagy köpíík között már régen is előfordultak olyanok, amelyekben a lépek kiszedhető lécekre, oldalt a falhoz ragasztva épültek. A lakás falától való elvagdalásuk után lécestől ki lehetett a lépeket venni és más „lakásba“ függeszteni. Mivel a méhlakásban kiszedhető lépek voltak, eljutottunk a kaptárhoz. Igaz, egyelőre a léces kaptárhoz. A történelmi hűség kedvéért meg kell említeni, hogy az ezernyolcszážas évek első felében több méhész szerkesztett szétszedhető, tehát ingószerkezetű kaptárt, de elkészítésük nem jutott köztudomásra. Feltalálásuk dicsősége dr. Dzierzon János sziléziai lelkész nevéhez fűződik. Érdemel elismeréséül a jénai egyetemen doktorrá avatták. Bármennyire előnyös a kas a méhcsalád fejlődésére és életének fenntartására, egyszerű természetes alakjában, az újabb kor a léces kaptárt helyezte előnybe. Mindkettőnél a méhlakás oldalfalától éles késsel kellett a lépet levágni, ami pepecselő munka volt. Azonkívül az elcsepegő méz könnyen rabláshoz vezetett. A család vagyonához, a mézhez és a vlrágépítményhez csak a méhcsalád lefojtása vagy kidobolása útján lehetett hozzájutni. További hátránynak tűnt az a tény, hogy a lépnek a faltól való elvágását a léc füle akadályozta, ezért a műveletet alulról lehetett elvégezni. Ezek a körülmények vezettek á szétszedhető építményű méhlakásokhoz. Megfelelő elgondolásnak tűnt a méhlakások keretekkel való felszerelése. A kasok esetében, magában a kasban továbbra is vadépítmény maradt. így megtartotta természet adta előnyeit. A keretekkel felszerelt ládika (gyám) a kas alá, esetenként a kas fölé került. A gyám elhelyezési helyének megfelelően a gyám a kas között megfelelő nagyságú nyílást bontottak. A ládika keretekkel, való felszerelése inkább csak átmenet volt a keretes kaptárakhoz. Végeredményben a keret a méhészetben akkor sem volt új találmány. Vagy 250—300 éve sokan feltalálták. Sokszor feledésbe merült, mert a feltalálók nem tudták jól megoldani a keret és a kaptárfal közötti távolságot. Ha a keret a falhoz simul, a mé-„ hek odaragasztják. Ha a méhek által megkívánt hézag a fal és az oldalléc között szélesebb, azt a méhek beépítik sejtekkel. A fenti feladatot szinte egyidőben ketten is megoldották. A' keretet a felső léc meghosszabbításával függesztették föl. Az amerikai Langstroth a felülről nyíló ládát szerelte fel keretekkel, a bajorországi báró Berlepsch Ágoston pedig a hátulról nyíló Dzierzon-féle léces kaptárt alakította át keretessé. A legrégibb keretes kaptát leírása 1683-ban jelent meg Angliában. Feltalálója azonban ismeretlen. Cikke alá csupán nevének (J. A.) kezdőbetűit írta. A kaptár felülről nyilt, lefelé mosóteknőhöz hasonlóan keskenyedett. Függőkereteinek oldallécei a falhoz simultak. 1773-ban Widman Dávid angol méhész készített kevébé jó keretes kaptárt. A későbbf keretes kaptár fetalálóira nem ezek hatottak, hanem Huber Ferenc svájci vak méhész tudományos megfigyelése alapján szerkesztett lépenként szeletekre osztott kaptárja és Prokopovtcs Péter ukrán méhész kaptárjainak lépesméztermelésre készült kerete. Az évek folyamán kifejlődtek a legkülönbözőbb típusú kaptárak. Aszerint, hogy a kaptár hol nyílik, tehát a lépeket melyik irányból lehet kivenni, kifejlődött a hátsó és felső kezelésű kaptár. Mézkamrájának elhelyezése szerint vannak álló és fekvő kaptárak. Egyes típusoknál a kirepülőnyílás elhelyezése mérvadó. Gyakran a keretek méretei határozzák meg a típust. Sokszor a kaptár megszerkesztőjéről vált a típus Ismertté. Nálunk német mintára az állő típust kezdték meghonosítani, s így az nyert először polgárjogot, és tett szert az elterjedésre. Minden fajtának megvannak a maga előnyei, de ugyanúgy a hátrányai is. Mive] a méhtenyésztés eredménye főleg és mindenütt a hordási viszonyoktól függ, minden más és más kezelési módot igényel, s így a legideálisabb kaptárról szó sem lehet. Az adott vidék legjobb kaptára az, amely a méhész kívánalmainak legjobban megfelel. 'A vidék tökéletes ismerete nélkül a kaptárt nem is szabad ajánlani. A vidék ismeretén kívül, figyelembe kell venni a méhész korát és egézségl állapotát. Egy jó méhlaktól el kell várni, hogy anyagra, nagyságra, alakra és könnyű kezelhetőségrg nézve a méhek kívánalmainak és a helyi viszonyoknak megleleljen. Bár-; milyen méhlakot Is választ valaki, mindig arra ügyeljen, hogy az ne legyen kicsi, mert a helyhiány nemcsak a korai heresejtépítést mozdítja / elő, hanem a nem kívánt rajzást is előidézi. További hátrány, hogy az esetleges rajzásánál a kivonult méhek nélkül az anyacsalád Igen nehezen szedi össze magát. Veress Ervin HIRDETÉS Értesítjük a tisztelt méhésztársakat, hogy a beküldött viaszból megrendelésre 10,— koronáért — somolyból pedigkilónként 12,— koronáért jó minőségű műlépet készítünk, s azt kívánatra fertőtlenítjük. Ä műlépet megrendelés szerinti méretre vágjuk, s ha partnereink kívánják foszforral feljavítjuk, hogy a méhek egészségesen szaporodjanak. A viaszt és a sonkolyt, s a megrendelést az alábbi címre küldjék: Výrobňa medzistienok 991 06 Zeloict
