Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-06 / 40. szám
t 1984. október 6. SZABAD FÖLDMŰVES Mire vége lett, és béke lett, sok minden történt, négyet év telt el, mire útra arrafelé vetődtem. De a ház már nem állt ott: azt mondták, találat érte. Addigra már a romokat is eltakarították, üres telek állt a helyén. fis a ház hajdani lakóiról, Krisztáról, az utca, a környék, a szomszédok semmit sem tudtak ... Pedig sok mindent szerettem volna elmondani, Kriszta. Sok mindent, amire akkor nem volt alkalom. Kriszta... A vonatra simán feljutottunk. A szakaszvezető tüntetőén elfordult, amlg a vasutas, a vagont megkerülve, a túlsó oldalról feltuszkolt bennünket. A vagon üres volt. lócák, málhák. — Ide majd a segédszemélyzet száll fel — magyarázta a vasutas. — Szakácsok, kondérokkal. Szanltécek. Meg egy gárdista — mondta szlovákul. — De tőle nem kell tartaniuk; nagyon be van rézéivé. Es különben is: Poprádon leszáll. Meg Itt utazik majd a másik mozdonyvezető és két fűtő. Készenlétiek. A fiút fektesse le oda, a sarokba, a lócára. Jó utat. Később leszállt a szakaszvezető, körünézett, egy szót sem szólt hozzám. Egyenesen a lócán fekvő sráchoz sietett, betakarta egy szlovák katonaköpennyel. Nyilván a sajátjával. Később felszálltak a szakácsok és a szanitécek. Velünk a kutya sem törődött. Ültem a sarokban, a srác mellett, és igyekeztem nem észrevétetnt magam. Utolsónak a gárdista szállt fel. Letelepedett a túlsó sarokban, és nagyon méltóságteljes képet vágott. De a méltóságteljes vonásairól ts lerítt, hogy valóban nagyon be van rézéivé. Pedig csak Poprádig utazott. De Poprádig is éppen eleget hallhatott a szakácsoktól, a szanitérektől meg a vasutasoktól a háborúról, a hadi helyzetről, általában a nagy helyzetről meg az egészről. Egészben véve ez ts egészen kellemes utazás volt. A szakácsok még enni is adtak. A srác időnként vacogott egy sort a szlovák katonaköpeny alatt. — Beteg? — kérdezte az egyik szanitéc. — Betea — mondtam. — Kikészült. Sokkja van. Két napja haltak meg a szülei. — Szegény kölyök — mondta az egyik szakács, és forró feketét vitt a srácnak. Ez a szakács értett magyarul. — Titeket ts bevetnek? — kérdezte. és érdeklődve mustrálgatta a magyar egyenruhámat. — Csakis — mondtam komoran. A szakács elröhögte magát. — Te vagy az egész magyar hadsereg? — kérdezte nem minden él nélkül. — Es hol a csodafegyvered? A Wehrmacht rád bízta? — Csakis. Itt van, páncéldobozba csomagolva — mondtam szlovákul, és ráütöttem a jarzsebemre. — fis hol vetnek be? — kérdezte a szakács, nagyokat vakkantva a röhögéstől. — Téged ts PreSooban? — PreSovban is, itt is, amott ts — válaszoltam méltóságteljesen. — PreSovban csak elintézzük a dolgunkat, aztán irány Ktjev, Moszkva, leningrád... Ezen már az egész vagon röhögött. A szakács harsányan, a szanitécek janyarabbul. Nekik több volt a vesztenivalójuk. Csak a gárdista nem röhögöttÜgy tett, mintha nem hallaná sekélyes élcelődéseinket. Komoran nézett maga elé, és nagyon be volt rézéivé. Neki nem adtak enni a szakácsok. Még Rózsahegyen, az ebédkiosztáskor sem. Kávét sem adtak neki. A zsebéből falatozott, de olyan jélszegen és óvatosan, mintha az utolsó koncán rágódna. Útközben gyakran megálltunk. Állomásokon, állomások előtt, nyílt pályán. Hajnalodon, mire Korompára értünk. Korompán Ismét álltunk. Szédelőzködnt kezdtem. Megböktem a srác vállát. De előbb kinéztem oz ablakon. Legalább egy fél zásZlúaljnyi szlovák katona várakozott felsorakozva a sínek mögött. — Te, ezek szemlátomást mind erre a vonatra vártak — mondtam a srácnak. — Vége а hé jut ázásnak. Ébresztő, Gyerünk, A szakácsok kávét osztottak a vagon előtt, a szanitécek a tagjaikat nyújtöztatták a sínek mentén. Megint a kutya sem törődött velünk. IA gárdistát még Poprádon leraktuk. Amikor leszállt, közölte velünk, hogy disznók vagyunk. „Svine", mondta szlovákul, de még akkor is Játszott rajta, hogy nagyon be van rézéivé. J — Mozgás, öcsi. A srác felült, 6 is kibámult az ablakon. — Nem maradhatnánk itt? A vonaton? — kérdezte kábán. — Egészen Aboslg elmehetnénk velük ... Ebben a tömegben úgysem jigyel ránk senki ... Nem is törődnek velünk ... — Ebben a tömegben, meg abban a tömegbenI,.. — mérgelődtem, és nem is kicsit. — Megmondták világosan, hogy Korompáriál tovább ne vonatozzunk. Világos?... Gyalogtúra következik. Nincs szebb, mint a téli behavazott erdő. Indíts! Csakhogy kiderült, hogy az álló-, másról kijutni nem is olyan jaj de egyszerű dolog. Gárdisták. Tábort csendőrök. Ott álltak minden kijárat, bejárat előtt, az állomás egész hoszszában. Egy kisegér sem osonhatott volna át közöttük a lebukás biztos veszélye nélkül. Álltam a kávéskondér mellett, a szakács háta mögött, és magamban szótlanul káromkodtam. De nem csak ügy nagyjból: szívből és kétségbeesetten. Különösen, amikor a tábori csendőrök háta mögött néhány fürkésző szemű SS-t is megpillantottam. Aztán kiadóson hátba böktek. Megfordultam. A szlovák szakaszvezető állt mögöttem. — Ott — sziszegte a joga között szlovákul —, a holtvágdnyon ... A vonatunktól mintegy húszméternyire fehér tehervonat vesztegelt a holtvágányon. Megragadtam a srác könyökét. Séta. Piszmogás. Tekergés. Ténfergés az életünkért. Piszok nagy távolság tud lenni koszos húsz méter. A lábam remegett, az ingem merő víz volt, mire feltaszítottem a srácot az egyik nyitott, üres vagonba. Aztán magam is felkapaszkodtam, és az első dolgom volt óvatosan, milliméterről miíllméterre a helyére tolni a vagon tolóajtaját, am,g csak egy keskeny kis rés ma radt köztünk és a kinti világ között. De még így is egy frászban dideregtünk odabent. Lassan én Is elkaptam a vacogást a sráctól, különösen akkor, amikor váratlanul léptek ropogása hallatszott fel a sínek között. Óvatosan kilestem, a zsebemben, anélkül, hogy tudtam volna, mit csinálok, .kibiztosítottam a belgát. De csak a szakaszvezető volt. Kényelmesen, szétterpesztett lábbal megállt, háromméternytre a vagon ajtájától, és ráérősen vizelni kezdett. — Egy óra múlva Indulunk —dünnyögte maga elé. — Addig ne moccanjanak. Jó utat. Egy óra múlva. De bizony lett abból jó két óra ts, amíg a szerelvény prüszkölve, dohogva elindult. Aztán — noha az állomás percek alatt kihalt lett. akár egy tarlóit fa, amikor riasztásul a varjak közé lőnek — még egy fél óra, a biztonság kedvéért. De akkor ts gondosan elkerültük az állomás épületét. Hátulról botorkáltunk át a síneken, jókora kerülővel vergődtünk el biztosabb tájak jelé. — Elment a vonat — mondta a srác szemrehányóan, miközben a sínek között botorkáltunk. — Elment. — El. Ez el — mondtam tárgyilagosan. — De ne félj öcsi, mindig jön másik vonat. Hát ebben tévedtem. Utóbb tudtuk meg, hogy a vonatunkat, néhány kilométerrel Korompa után, kisiklatták. Simán, csak úgy. Volt némi lövöldözés is, nem sok. Es akkor még pokoli szerencséje volt a vonatunknak — szeretettel gondoltam a szakaszvezetőnkre, meg a szakácsokra —, mert előtte — kt volt számítva 161 — egy német katonavonntot, tíz kilométerrel odébb, még a mi vonatunk indulása előtt, szakszerűen felrobbantottak a partizánok. A vasúti híddal együtt. így hál már a mi vonatunk sem jutót el a frontig, Eperjesre. Ez volt az utolsó háborús vonat errefelé. II. FALVAK A HEGYEK KÖZÖTT Korompáról nem is volt olyan nehéz kijutni. Korompáról nagyon nehéz volt kijutni: ezért ment olyan könnyen. A városban csak botorkálva, lépten-nyomon meg megtorpanva, az útról letérve, a járdaszélre, árokpartra szorulva lehetett haladni; az utakat menet oszlopok, veszteglő gépkocsi- és szekéroszlopok torlaszolták el, többnyire komor Wehrmacht-alakulatok, de bandukoltak ott szlovák egységek, gárdista osztagok, csákányos-lapátos munkaszolgálatos századok is. Magyar alakulatot nem láttunk, hältst ennek. Valami tulok továbbszolgáló őrmester vagy hetyke zászlós egyből kiszúrt volna, semmi kétség ... „Maga mit cselleng ott, karpaszományos?I... Besorolni! Indíts! Bili-jobb, bili-jobb!...“ De ez a gyülevész, kedveszegett ármádia — uram, mennyire repesett volna a szívem a képük láttán, ha nem lettem volna magam is kedveszegett, gyülevész alakulat! — ügyet sem vetett ránk, hallgatagon, mogorván menetelt, s ml is hallgatagon, mogorván, botorkálva iparkodtunk kijeié a városból. A srác időnként vacogott egy sort a hátam mögött. Legalább tudom, hogy még megvan. Errefelé már Ismertem a járást; Valencidner gyógyszerész úrral évente kétszer-háromszor is bebarangoltuk ezt a környéket, kétnapos gyalogtúrákon. lártunk mi innen a Klipphágóra, a Rabenkopfta. a Buchwaldra (Hogy mi a neve, öcsi? Rabenkopf a neve, öcsi: Ez itten az ősi Szepesség), jártunk a másik oldalon a Folkmárt Kőhöz, vagy még tovább, a Kojsói-havasokba. Érzed ezt a levegőt, öcsi? Jártunk Stószfiirdőre meg az uhornai tóhoz, máskor, az Aranyasztalra, a Bagolyvárhoz. Nem vagy fáradt öcsi? ... Fiúk, lányok, le a hátizsákkal. Pihenő. Abrakolás! Jártunk a Piptzskére, a Kloptanyára. Látod ezt a kilátást, öcsi? Csakhogy most, ahogyan így iparkodtunk, szuszogva, párás szájjal, mint a fújtató lovak,, föl a hegyek közé, nem nagyon láttam a kilátást, öcsi. Ilyenkor, télvlz Idején, mintha másképpen festett volna az egész szakramentum. meg talán a hátizsák Is hiányzott. Meg Valenciáner gyógyszerész úr. De hát ezen mozsd mán kár tünőddfnt, kappaszomántos ... Maguknak mozsd mán csakis a hegyek között lehet kereskedni; óvakodjanak a nagy forgalmú országútoktól, karpaszománlos, azok maguknak mozsd veszéllesebbek, mint a büntetőtábor vót... Világos, karpaszomántos? — Világos, őrmester úr! Igenis, őrmester úr! De ezért móg így sem nagyon láttam a kilátású, öcsi. Tény, hogy amikor kiértünk az erdőbe, a hegyek közé, kiderült, hogy a téli erdőn nem ts olyan könnyű a menetelés. Műanyag talpú bakancsom csúszott a jeges göröngyökön; fancstszöges, előírásos bakancsainkat már régen le kellett adnunk a „harcoló alakulatok* katonái számára, de nekem amúgy Is már régen az volt a sanda gyanúm, hogy ezek a fancstszöges bakancsok a városi járdákra voltak rendszeresítve. — Kimenőre, mi? Pésűű, ttszta zsebkendőd, óvszer? ... Emelje fel a patáját! Tizedes, számolja meg nekije a fancsiszögeit!... Mindjárt gondútaml Eggyel kevesebb, mi? Nincsen kimenő! Hátra arc, indíts!... f Emlékszem, Kropa Feri egyszer dühében — előző nap zavarták vissza a kapuból a fancsiszögek miatt — két jancsiszöggel többet vert bele a bakancs talpába; aznap egy hétre megvonták a kimenői ét.) A srác lábán viszont kitaposott, vásott félcipő vol; bakancsa nem volt Krisztának a gyerek számára. Szűk, alig letaposott ösvényeken kapaszkodtunk egyre feljebb, szuszogtunk. — Erősebb csizmát is húzhattál volna erre a kirándulásra — mondtam enyhe kötekedéssel. hogy a srácot felvidítsam egy kicsit. De nem sikerült; .a srác mindent komolyan vett. Ezt is. (Folytatjuk) Több mint 7 hektár kiterjedésű az a szabadtéri tájmúzeum, amely az ukrán kultúra svidníki múzeumának részét alkotja. A restaurált 45 épületet — lakóházak, gazdasági, vallási stb. célt szolgáló épületek —• gondos etnográfiai tanulmányok után választották ki a szakértők. Képünk egy ún. oldalkamrás ukrán parasztházat ábrázol, Kečkovce községből. Fotó: CSTK A tudományos-műszaki fejlődés és a népművelés A tudományos-műszaki fejlődés e társadalmi munka termelékenysége növelésének kimeríthetetlen forrása valamint a társadalom műveltségi és szociális szerkezetében végbemení változások ösztönzője. Egészen természetes, hogy az alapvető változá sokkal párhuzamosan az emberek életmódja is megváltozik, és mindez a szocialista személyiség alakulását is befolyásolja. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 8. ülése is behatóan foglalkozott a tudományosműszaki fejlődés kérdéseivel és ezzel összefügésben jelentős határozatokai hozott. A pártszerveink által jóváhagyott dokumentumok egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy bár ezen a szakaszon jelentős eredményeket értünk ei, még mindig nagy tartalékokkal rendelkezünk. A pártszerveknek a tudomány és technika vívmányainak gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban foganatosított következetes elemzéseiből az is kitűnik, hogy még erőteljesebben kell törekednünk a szocialista ember és általában a dolgozók sokoldalú nevelésének, képzésének elmélyítésére, mivel végeredményben ők valósítják meg a tudomány és a technika vívmányainak gyakorlati alkalmazását. Ez olyan feladat, melynek megoldásában az egész társadalomnak részt kell vennie. Pártunk nem először áll ilyen nagy feladat előtt. Attól kezdve. hogy 1948 februárjában az utolsó gazdasági alapot Is kivettük a kapitalisták kezéből, már 35 év telt el. Ezen időszak alatt jelentős sikereket értünk el a gazdaság fejlesztésében és az ember nevelésében. Pártunk újból hangsúlyozza a szocialista módon gondolkodó és szocialista módon cselekvő ember nevelésének szükségességét, azért a kulturális-népművelési tevékenység szakaszén is megfelelő intézkedéseket kell foganatosítanunk. Amennyiben azt akarjuk, hogy a tudományos-műszaki fejlődés eredményeinek gyakorlati alkalmazásával összefüggésben kifejtett igyekezetünk eredményes legyen, úgy ehhez a feladathoz az egész kulturális felépítménynek hozzá kell járulnia. Más szavakkal kifejezve: mivel minden egyes tudományos ágazat a szellemi kultúra szerves része, úgy a tudományos-műszaki és kulturális forradalomnak teljes egységben kell megvalósulnia. E szakaszon a népművelésre is jelentős feladatok várnak. Az általunk követett társadalmi célok szempontjából a tudományos-műszaki fejlődés problémájának a népművelésben két síkban kell tükröződnie: 1. Mint tartalmi, lényegbeli feladat, vagyis a népművelésnek a tudomány és a technika egyes szakaszaira való beirényozottsága. 2. Mint a tudományos-műszaki fejlődés vívmányainak alkalmazása a népművelés hatékonyságának fokozására és az alkalmazott segédeszközök korszerűsítésére. Tartalmi, lényegbeli feladatként a tudományos-műszaki fejlődés problematikájának teljes mértékben tükröződnie kell a rendszeres művelődési tevékenységben, a népi akadémiák és a népi egyetemek programjában, valamint a különböző népművelési munkaformákban (előadások, kérdés-felelet estek, tematikus estek stb.). Tulajdonképpen érdeklődésköri művelődésről van sző, amelynek keretében többet kell foglalkozni a természettudományokkal és a műszaki tudományokkal összefüggő ismeretekkel. Ä népművelési intézmények ilyen jellegű tevékenysége keretében nemcsak az egyéni érdeklődéseket kell kielégíteni a tudományos és műszaki ismeretek elsajátítását illetően, hanem olyan ismeretalapot kellene kialakít tani, amilyenre a korszerű termelésben dolgozó embernek szüksége van. Más szavakkal kifejezve: a népművelésnek az önkéntesség elve alapján kellene elősegítenie a kiegészítő szakmai továbbképzést. Ezzel szorosan összefügg я kulturális-népművelési intézmények olyan jellegű művelődési tevékenysége is. amely elősegítheti a dolgozók alkotó részvételének elmélyítését a munkahely tudományos-műszaki fejlesztésében. Ezzel párhuzamosan a kulturális-népművelési intézményekben megfelelő feltételeket kellene kialakítani a különféle tudományos és műszaki érdeklődésköri munkához, a szakköri tevékenységhez. Ebben a fiatalok és a felnőttek egyaránt részt vehetnének. Ugyanis nem minden ember dolgozhat olyan szakaszon, ahol lehetővé válna műszaki adottságainak és képességeinek kibontakoztatása. Ezt az állítást meggyőzően bizonyíthatja az a tény is. hogy egyes emberek a szakmájuktól, beosztásuktól egészen „távol eső“ területen érnek el kimagasló eredményeket. Mindez azt igazolja, hogy beosztásukban nincsenek meg a lehetőségek adottságaik, képességeik kibontakoztatására. A nem irányított műszaki alkotó tevékenység keretében különféle műszereket, készülékeket, emléktárgyakat, sok esetben kétes értékű dísztárgyakat állítanak élű. amilyenekre néha senkinek sincs szüksége. Ez sokszor felesleges erőpocsékolásnak tekinthető, és néha a jó műszaki ötlet megvalósítása akad el Ilyen jellegű törekvések miatt. Éppen ezért a népművelési intézményeknek nagyobb gondot kellene fordítaniuk az érdeklődésköri tevékenység Irányítására, vagyis a szakkörök irányítását olyan szakemberekére kellene bízni, akik tudományos és műszaki szempontból helyes Irányban vezethetnék a szakköri tevékenységet. Ezáltal a tagok műszaki képessége is jobban kibontakozhatna, ami végeredményben a társadalmi termelést is elősegíthetné. A szocializmus ugyanis olyan társadalom, amelyben egyre közelebb kerülnek egymáshoz az egyéni és a társadalmi érdekek. Természetes, hogy amikor ez emberek műszaki adottságainak fejlesztéséről beszélünk, nemcsak a konkrét műszaki alkotókészségre gondolunk, hanem a rendszeres szakmai továbbképző tevékenységet, a kellőképpen kiválaszott szakmai ismeretek terjesztését is szem előtt tartjuk. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy kulturálisnépművelési intézményeink nagy része nem rendelkezik megfelelő (feltételekkel a műszaki érdeklődésköri tevékenység. illetve mozgalom továbbfejlesztéséhez. Ezt a hiányosságot minél előbb ki kell küszöbölnünk, mivel a kulturális-népművelési tevékenység keretében csak ígv segíthetjük elő a CSKP Központi Bizottsága 8. plenáris ülésén hozott határozatok teljesítését. (nm)
