Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1984-09-29 / 39. szám

SZABAD FÖLDMŰVES'

1984. szeptemSer 29.

Vafflcmásdí

a

Hogy Pált bácsi nem mondott búcsút szenvedélyének, amellyel egy életre eljegyezte magát, szinte fölösleges volt hangsúlyozni. A kiállításon bemutatott képeinek sora egyértelműen folyamatos, töretlen ívű életművet tártak elénk. Műfajuk változatos; a tus- és tollrajzoktól a linómetszeteken keresztül az akvarellekig és az olajfestményekig szinte minden technika képviselve van, de témájukban egyetlen motívum: az ezerarcú Duna az uralkodó. Csendéletek, vízpartra vetett, bizarr formájú fatuskóvul, félig partra húzott, korhadó csónakkal; szemet pihentető, végtelen távlatú tájképek, melyeken szinte tökéletes szimmetriát teremt a joluó azúrkék szalagja és a parti fűzfák végtelenben összeolvadó két sora.

Miközben elmerülten álltam a képek előtt, szinte észre sem vettem, hogy a terem lassan benépesült. Nézelődésemből Pali bácsi rezzentett fel:

— Ha megengedi, bemutatom a feleségemet. — Aztán, mint akinek hirtelen az eszébe jut valami, huncut szikra csillant a szemében: — Akar egy „mazsolát" a végére? Akkor elmondom, hogyan ismerkedtünk meg. Az üzlet pénztáránál sorakoztam, s egy csinos hölgy állt előttem. Mire a pénztárhoz énünk, már megérett bennem az elhatározás: előkaptam a mindig magamnál hordott vázlatfüzetet. és úgy. félprofilból gyorsan lerajzoltam. Nem vette észre, így annál nagyobb volt a meglepetése, amikor utánasiettem és átnyújtottam „művemet“. Legnagyobb meglepetésemre ott, helyben ,„meg is bosszulta magát". ..

— ???

— Na, nem azzal, hogy később a feleséaem lett — néztek mosolyogva egymásra. — Elkérte ugyanis a vázlatfüzetet. és — kapásból ő is lerajzolt engem. Máig állítom, hogy legalább olyan jól, mint én őt. Ha voltam rá féltékeny valaha, azt hiszem, hogy akkor, abban a pillanatban .., A közösen átélt évtizedek alatt bebizonyosodott, hogy ezen a téren is tökéletesen egymásra találtunk. Talán azért.. mert soha nem próbáltunk .Jconkurrálni“ egymással: ö kezdettől fogva otthonosabban mozgott a színek világában, míg én inkább a változatos formákat kerestem, újabb és újah technikával kísérleteztem ... Jgy aztán fiunknak, Péternek szinte nem is volt más lehetősége, mint hogy képzömüvészi pályára lépjen: elvégezte a Bratislavai Iparművészen Középiskola gobelin szakát. Bár útiaink már különváltak, valami közös vonás azért maradt bennünk: a folyót — a Dnuát — 6 ts legalább olyan szenvedélyesen szereti, mint én.

Eddig tartott a beszélegtésfink, amelyn'ek végén már valóban csak egy dologgal vagyok adós: elmondani, hogy ez a találkozás a perbetei aratöiinnepséqen zajlott le. A szövetkezet vezetősége és tagsága ezen az ünnepi rendezvényen köszöntötte Mester Pált hetvenedik születésnapia alkalmából. Kiállítását abban a művelődést házban rendezték meg. amelynek hatalmas homlokzati mozaikját — mintштж

Tanácskozik a mnnkaszázad stábja

É0, szépül

A híd olyan, mint a csalfa szerető. Dédelgeted, simogatod, heteket, hónapokat, sokszor éveket töltesz el mellette, majd minden poretkáján rajta van a verejtéked, mikor a kínzóan égető nap sugarai háromszorosan visszatűznek a Dunáról. Mikorra felépíted, és gyönyörködnél benne, elküld. Már felesleges vagy részére.

Az iglói (Spišská Nová Ves) katonák Szlovákia fővárosában, Bratislavában, munkával ünnepelték alakulatuk fennállásának 25-ik évfordulójár. Már hatodik éve építik a DOPRASTAV-val közösen fővárosunk harmadik, impozáns hídját, amely a DUKLAI HÜSÖK nevet viseli, s amely szellemes megoldással fogja egybe a hazánkat Magyarországgal és Ausztriával összekötő főútvonalakat, Illetve vasútvonalat.

Hat év a hadsereg életében is hoszszú idő. Ez három „nemzedéknyi“ alapszolgálatos katona kicserélődését jelenti. Az említett hat év alatt sok újonchői lett nemcsak remek katona, de kitűnő szakember is a híd építéssa

se során, a jól felkészült politika вз szakmai vezérkar irányítása alatt.

Hadd említsek néhányat közülük, akik ]ozef Kacsala mérnökszázados és Ladislav Eštefán mérnökhadnagy vezetése alatt folytatják a már „civilben“ munkálkodó, egykori bajtársaikkal közösen elkezdett müvet: Raba Pavel tizedes. Mazűr Miroslav tizedes, Suchánek Zdenék, Kévés Igor, Figler Anton és Čuraj Jozef közlegények. Valamennyien a „Példás katona“ jelvény viselői, és néhányan közülük párttagok lettek a két év során. Valóban csak néhányan a legjobbakból, mert az egész névsort végigsorolni lehetetlen.

Tehát fővárosunk kedves lakosai, vagy mindenki, aki áthalad a 467,8 méter hosszú DUKLAI HÖSÖK hidján, a Duna legújabb ékességén, ne felejtsék el, hogy ennek a monumentális alkotásnak majd minden poretkáján az Iglói katonák keze munkája ts rajta van.

Pálkovács István

fia készítette.

VASS GYULA Munka közben — madártávlatból

Dallal, tánee&l щшереШшк

A losonci (Lučenec) Járás egyik községében, Ipolyvilkén (Veliká nad Ipľom) a közelmúltban immár 22. alkalommal rendezték meg a Járási dal- és táncünnepélyt. A CSEMADOK Járási bizottságának e rendelvényére már évek óta a délceg Jegenyefák övezte sportpályán kerül sor. Így volt ez most is, több mint ezer résztvevő jelenlétében. Az ünnepélyt a színes, tarka népviseletbe öltözött szereplők felvonulása és lovasbemutatő vezette be. A rendezvényen részt vettek a Járás párt- és állami szerveinek küldöttségei, valamint a rétsági (MNK) testvéri Járás képviselői is. A CSEMADOK Központi Bizottságát Méry József képviselte.

Az Idei dal- és táncünnepéfyt a rendező szervek az SZNF 4U. és a CSEMADOK megalakulásának 35. évfordulója Jegyében tartották meg. Az ünnepély résztvevőit Pavol Kontriš, a Jnb kulturális szakosztályának' vezetője és Sáfi Béla, a CSEMADOK Járási bizottságának elnöke köszöntötte. A két szónok méltatta az SZNF történelmi Jelentőségét és internacionalista szellemét, több nemzet fiainak Összefogását a fasiszta megszállók ellen. Sáfi Béla emellett külön szólt kulturális szövetségünk 35 éves érdemdús munkájáról Is.

A gazdag kultúrműsort a CSEMADOK füleki (Fiľakovo) férfi énekkara nyitotta meg forradalmi és munkásmozgalmi dalok előadásával. Utánuk a fülekpüspöki (Filakovaké Biskupice) Apró Palóc tánccsoport következett, akik szépen kivitelezett táncaikkal többször is tapsra ragadtatták a közönséget. Hírnevükhöz méltóan szerepeltek ezen a rendezvényen is, ami elsősorban művészeti vezetőjük, Deák Piroska érdeme. Az ünnepély színvonalát nagyban emelte a rétsági táno- és éneklőcsoportok kitűnően összeállított műsora. Ä magyarországi vendégeket a járási népművelődési központ IPEĽ tánccsoportja követte, amelynek tagjai szlovák néptáncokból mutatlak be egy csokorravalót. Sajnos, az élvezetesen pergő műsort megzavarta egy hirtelen zápor, de a közönség kitartott a helyén. Az eső szerencsére nem tartott sokáig, így a műsort hamarosan folyjatnl lehetett. Legfőbb ideje volt, mert a közönség már türelmetlenül várta a nógrádi palócok népszokásaiból összeállított egyórás folklórműsort, amelyet a járás több köz* ségének, illetve iskolájának folklór- és néptánccsoportjai közösen mutattak be. Jól összeállított műsort láttunk, kitűnő rendezésben és nagyszerű előadásban. Nagy kár. hogy az eső miatt leszedett függő mikrofonokat a színpadtechnikusok már nem szerelték vissza, így a távolabb ülők és állók nem mindig értették a mókás szövegeket. Ennek ellenére a közönség — főleg az idősebbek — nagy tetszéssel fogadtá a műsort.

A nap legnagyobb élménye' azonban kétségtelenül a budapesti vendégművészek — Jákó Vera, Hortobágyi Judit és Nógrádi Tóth István — fellépése volt. Műsorukban gyönyörű népdalokat és magyar nótákat hallhattunk, amelyek feledhetetlen élményt nyújtottak a huszonkettedik dal- táncünnepély résztvevőinek. Különösen Jákó Vera remekelt, aki temperamentumos feN lépésével olyannyira tűzbe hozta a közönséget, hogy a végén együtt énekelték az ismert nótákat. Kellemesen és jól szórakozott ezen a vasárnap délutánon mindenki, aki eljött Ipolyvilkére idős, fiatal egyaránt.

Csák István

Tábor a művelődés jegyében

Talán nincs ember, aki valamilyen formában ne lenne fogékony a természet szépségei iránt. Ezerarcú világa olyan inspirációt jelent, amely alól képtelenek vagyunk kivonni magunkat. Ez az élmény\ olykor csak néma megilletődöttségben nyilvánul meg, de mindannyian éreztük már, hogy bármilyen formában, de kikívánkozik belölünk. Ezt kifejezni viszont már nem adatott meg mindenkinek: ehhez már az is szükséges, amit művészi tehetségnek nevezünk. Az ilyen embereknek megadatott, hogy megragadhassák az esztétikai élmény múló pillanatait s rímekbe szedve, bronzba öntve, fába, kőbe faragva, színekkel kifejezve maradandóvá tegyék. Csodálatos kölcsönhatás ez, hiszen sokszor éppen így, ezeket a kimerevített élménykockákat szemlélve tisztul le bennünk az, ami hasonló látvány hatása alatt nem volt több valamilyen alaktalan, megnevezhetetlen érzésnél.

Ezek közé az emberek közé tartozik a komáromi /Komárno) Mester Pál. Élettörténetét hallgatva ugyan volt mit rendszerezni, hiszen a kerek hét évtizedbe, mint látni fogjuk, sok minden belefért. Ahogy azonban újra és újra érződött szavai nyomán a képzőművészet iránti, egy életutat meghatározó szeretete, és főleg, miután közösen körbejártuk a perbetei (Pribeta) művelődési ház nagytermében rendezett kiállítását, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá: Pali bácsi, bár sok mindennel foglalkozott, valójában művész, azok közül is a természet szerelmese.

— A Kárpátalja, ahol születtem, egészen más hangulatú táj. Soha el nem felejtem, amikor, Komáromba költözésünk után — még gyerekként — először láttam meg a Dunát. Lenyűgözött ... S attól kezdve rajzaimon — mert a rajzolgatás még a játéknál is kedvesebb időtöltést jelentett számomra — ezer formában jelent meg a Duna menti táj. Persze, amilyennek gyermekszemmel láttam: fellobogózott gőzösökkel, a fantázia szülte, impozánsnál impozánsabb hi— Ml sem természetesebb, mint hogy a képzömüvészi hivatást választottam. Az iskola befejezése után — még a harmincas években — Zlínben, a mai Gottwaldovban kezdtem dolgozni, mint a Bata-cég grafikusa. A háború után jöttem haza végleg Komáromba. A CSKP tagjainak sorába léptem, majd a munkásosztály februári győzelmét követően az államosított Steiner Gábor Hajógyár grafikusa leltem.

Mester Pál tizenhét esztendőn keresztül volt a hajógyár alkalmazottja. Szakmájd és szenvedélye kivételes találkozásának jegyében telt . el ez a fél emberöltő; mindennapi munkája lehetővé tette, hogy megtalálja az egyéniségéhez leginkább illő képzőművészeti kifejezési eszközöket. Tervezett emlékérmeket, plaketteket, emblémákat — a hajógyár jól ismert, máig használatos emblémája szintén az ő alkotása —, ízléses kivitelezésű plakátokat. A gyárban sok, képzőművészeti tehetséggel megáldott fiatal dolgozott; ezeket szakkörbe tömörítetté, s közülük nem eggyel egy életre megszerettette a képzőművészetet.

— A hatvanas évek végén váratlan ajánlatot kaptam: felkérlek, hogy vállaljam el a járási népművelési központ irányítását. Elfogadtam, mivel úgy éreztem, hogy ilyen minőségben még többet tudok tenni azért, .amit ekkor már életem fő céljának tartottam: a képzőművészet minél szélesebb körben való népszerűsítéséért. Dicsekvés nélkül elmondhatom, hogy a szakkörök taglétszáma rövid idő alatt a többszörösére növekedett, és általában: pezsgő képzőművészeti élet alakult ki munkánk nyomán.

— AztárS — egy újabb megbízás nyomán — „műfajt változtattam": tolira cseréltem fel az ecsetet, persze csak „főállásban“. Ekkor alakult meg ugyanis a Dunaj című járási lap, illetve annak magyar nyelvű változata a Dunatáj, amelynek az első szerkesztője lettem. A rajzolást, festegetést azonban természetesen nem hagytam abba, és továbbra is vezettem a városi művelődési ház képzőművészeti

Gombaszög hallatán az emberek többsége a CSEMADOK országos kulturális ünnepélyére gondol, hisz e két fogalom az évtizedek során elválaszthatatlanul összefonódott. Az idén azonban még egy esemény a gombaszögi völgyre összpontosította a kultúra iránt érdeklődők figyelmét, ugyanis augusztus 5—11. között a VIII. nyári művelődési tábor résztvevői népesítették be azokat a helyeket, amelyekben a kulturális ünnepélyeket is megelőzve, jó ötven évvel ezelőtt haladó gondolkodású fiatalok elindították a Sarló mozgalmat. E nemes hagyományra is építve, azzal a szándékkal rendezte meg itt a CSEMADOK Központi Bizottsága az egyhetes eseménysorozatot, hogy módszertani segítséget nyújtson a művelődési klubok vezetőinek és aktivistáinak. s egyben lehetővé tegye az ország minden részéből összegyűlt résztvevőknek a szabadidő hasznos, szórakozással és ismeretszerzéssel való eltöltését.

E szándéktól vezéreltetve olyan műsort állítottak össze a szervezők, amely sokrétűségénél fogva tág teret nyitott a közönség spontán érdeklődésének. A különböző előadások, beszélgetések, kirándulások stb. során az eltérő érdeklődésű táborozok bizonyíthatták nyitottságukat az új ismeretek befogadására, s a megszerzett információk aktív felhasználását elősegítő viták, elemző beszélgetések . hozzásegítették őket az egyes témák bonyolult, gyakran ellentmondásosnak tűnő összefüggéseinek megértéséhez. A vitakészscg szinte minden előadás után megnyilvánult, és bizonyította, hogy a művelődni vágyók érdeklődési köre az Irodalomtól a közművelődésig, az esztétikai neveléstől az amatőr színjátszás problémájáig, a népi építészetig, a számítástechnikáig és megannyi más témakörig terjed.

Az elhangzott előadásokat, vitafórumokat, szórakoztató jellegű műsorokat maradéktalanul felsorolni vagy rangsorolni nehéz, de szükségtelen is, annak ellenére, hogy azok menynylsége és minősége a helyszínen megméretett. Érdemes azonban megemlíteni néhány olyan műsorszámot, amely túlmutatott a művelődési tábor keretein, s a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális életének

olyan területeit érintette, amelyek szélesebb érdeklődésre is számot tarthatnak.

Elsősorban Sidó Zoltánnak, a CSEMADOK KB elnökének a szövetség szerepéről tartott előadása és a vele folytatott beszélgetések hoztak a felszínre olyan problémákat a belső szervezeti élettől az országos rendezvényekig, amelyek nemcsak a CSEMADOK több mint nyolcvanezres tagságát, de valamennyi kultúraszerető magyar nemzetiségű dolgozót érinthetnek. Ugyancsak jelentősnek nevezhetjük azt a vitafórumot amely az oktatás-nevelés folyamatát, az ifjúság társadalmi éleire való felkészítését, a pedagógusi hivatás megbecsülését és a pedagógia sok más területét boncolgatta. A közéleti kérdések iránti érdeklődést bizonyította az az élénk és szerteágazó vita, amelyet hazai magyar lapjaink képviselőivel toiytattak a táborozok, sok olyan problémára mutatva rá, amelyek gyökere az újságírókkal való élő kapcsolat hiányában nem mindig tükröződik helyesen az olvasók tudatában. Jó példa volt erre annak a korábbi sajtóvitának a felelevenítése, amely a „fóliafaluk“ helyzetével foglalko zott; ,3 már lezárult, bár sok kérdést nyitva hagyó polémiát újra napirendre tűzve kitűnt, hogy a vélemények élő szóban való konfrontálása árnyaltabb képet ad az adott témáról:

A művelődési táborokra mindig az a jellemző, hogy információgazdagságuk mellett különböző szórakoztató műsorokban is bő a választék. Az időjárás ugyan nem kedvezett a mintegy kétszázötven tábornzónak, de az előadásokat színesítő kirándulások, a tábortűz melletti beszélgetések a táncház és a népdaléneklés, de a társadalmi munka is olyan hangulatot teremtett, amely emlékezetes élményként és a további táborok iránti igényként él azokban, akik Gombaszögön töltötték ezt a hetet. A múlt és a jelen összekapcsolása, a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója jegyében megrendezett VIII. nyári művelődési tábor ismét bizonyította, hogy a szocialista kultúra elválaszthatatlan eleme az ifjúság életének, s a találkozó tiszteletére faragott emlékoszlop jelenlétüket hirdeti ezúttal a gombaszögi völgyben is.

Hornyák István