Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1984-02-04 / 5. szám

Й takarmány szenázsolására szolgáló toronysilók töltése és ürítése -automatizált.

A homlokdaruvai felszerelt csarnokos tárolók lehetőséget nyújtanak a takarmány mielőbbi tárolására. A takarmányt rácsozatra helyezik, ami lehetővé teszi annak rétegenkénti után^zárítását egészen a maximális magasság eléréséig.

A szénaszárításra fel akarjuk használni a nap energiáját Is. Az előmelegített levegővel végzett szárítás lehetőséget ad a kisebb szárazanyag-tartalmú takarmányok begyűjtésére, Így ez a durvább gépi eszközökkel is lényeges levélpergési veszteség nélkül behordható. A szénát a tárolási veszteségek elkerüléso végett 85—86 százalékos szárazanyag-tartalomra kell szárítani, amit a hideg vagy langyos levegős szárítás esetén 7—10 nap alatt el lehet érni, fórrá levegős szárítás esetén pedig 3—5 nap alatt. Amennyiben a szárítás hosszabb ideig tart, fennáll a széna penészedésének a veszélye. A szénaréteg vastagsága a szárazanyag-tartalomtól függ. A széna rétegezésével kapcsolatban a következő értékeket javasoljuk:

A szónaréteg vastagsága A széna szárazanyag-tartalma

2.5 m - 75 százalék

2.0 m 70 százalék

1.5 m 00 százalék

1.0 m 50 százalék

0,75 m 40 százalék

A TORON YSILÓKBAN TÖRTÉNŐ SZILAZSOLAS

ÉS SZENAZSOLAS

' A toronysilók kitűnő minőségű szilázs és szenázs készítését teszik lehetővé. Az ároksilókhoz viszonyítva egész sor előnyük van. A toronysilóban tárolt szenázs a tárolás egész időtartama alatt megőrzi az optimális 15 C-fokos hőmérsékletet, minden munkaművelet gépesítve vagy automatizálva van, ezért a tioronysilő kezelésére elegendő egy munkaerő, amely a gépek működését ellenőrzi, a berendezést szabályozza és karbantartja.

Ü| IRÁNYZATOK

1. Az energiaráfordítás csökkentésére irányuló követelményeknek megfelelően a Strakonicei GTA dolgozói olyan nagyobb számú, aprftókéssel ellátott rendfelszedő adaptert szerkesztettek, amely a takarmányt 8 cm hosszú szecskára aprítja és közben háromszor kevesebb energiát használ fel, mint a hagyományos szecskázógépek. Bebizonyosodott azonban, hogy a szenázsolás céljaira a 8 cm es hosszra aprított takarmány nem a legmegfelelőbb. Külföldi tapasztalatok szerint az aprítókések közötti távolságnak maximálisan 4 cm esnek kellene lennie, hogy a szecska hosszúsága átlagban kb. 6 cm legyen. Az energiaszükséglet így is a felére csökkenne.

2. Hazánk éghajlati viszonyai között a takarmánynövények begyűjtésére és bálázására az óriási bálákat készítő bálázó felelne meg a legjobban. Mindeddig azonban nem bizonyosodtunk meg arról, hogyan bálázható a takarmány úgy, hogy a minősége a tárolás folyamán ne romoljon. Kísérleteket folytatunk arra vonatkozóan, hogyan lehetne az ilyen óriási bálákba préselt takarmányt a megfelelő szárazanyag-tartalomra szárítani. Nem vált be a tartósító szerek alkalmazása sem.

3. A friss növényzet frakcionálása. Olyan folyamatról van eső, amikor a növények sejtnedve kiválik, tehát a növények szilárd és cseppfolyós részekre válnak. A frakcinnálás csupán a zöld növények további feldolgozása technológiai folyamatának első munkaműveletét alkotja, amelynek eredménye a sejtnedv és a szilárd növényi maradványok — sajtolt termék.

A frakcionálás, valamint az egyes frakciók célja és további feldolgozása nagyon összetett és sokrétű. A sajtolt terméket kizárólag az állatok takarmányozására használják fel friss vagy tartósított állapotban. A sejtnedvet bizonyos kezelés után az élelmiszerekbe adagolva emberi táplálkozásra, vagy az állatok takarmányozására használhatjuk fel. A frakcionálás legfőbb célja és előnye, hogy a sejtnedvből nagy értékű koncentrátom nyerhető, amely minden gazdasági állat takarmányadiagjának diétás-vitaminos adalékát képezné. Kedvezően értékelik a frakcionálás néhány más előnyét is: a megtermelt zöldlömeg tartósítási veszteségeinek csökkentését; a zöldtakarmány tápanyagainak jobb hasznosítását; a sajtolt termék mesterséges szárításával járó fajlagos hőszükséglet csökkentését.

Ismeretes, hogy az állatok a zöldtokarmányban található fehérjéket nem tudják teljes mértékben értékesíteni, ás fehérjetúltengésre kerül sor. Ezért és más okokból is a frakcionálási a területegységenkénti élelmiszertermelés növelése egyik ígéretes módszerének tekintjük.

A TAKARMANYSZARITAS jelentősége

A takarmányok forró- és langyos levegős szárítása; a szálas takarmányok és a takarmány kapásnövények forrólevegős szárításának legnagyobb előnye a tartósítási és tárolási tápanyag• veszteségek csökkentése. Ezen takarmányok dobos száritőbe« rendezéssel végzett szárítása az utóbbi 15 év folyamán a mezőgazdasági termelés fontos ipari jellegű ágazatává vált. A takarmányszárító üzemek elsőrendű feladata, hogy elegendő jó minőségű komponenst biztosítanak az ipari keveréktakarmá-* nyék készítésére, elsősorban a szarvasmarha-állományok ellátására. Helyettük a szarvasmarhák takarmányadagjába részben a langyos levegővel- szárított, tehát lényegesen olcsóbb és energiatakarékosabb módon előállított takarmányt adagolhatunk. Helytelen lenne, ha az energia- és tüzelőanyag-ellátásban uralkodó nehézségek miatt a szarvasmarhák takarnianyadagjába nem kevernénk szárított termékeket, mivel ez végső soron az erötakarraányok és élelmiszerek behozatalának növeléséhez vezetne. Például a tehenek takarmányadagjából kihagyott szárított termékeket 10 literes tejtermelés esetén 0,50 kg abraktakarmánnyal kellene pótolni. Ez egy közepes nagyságú járás esetében a tejtermelés színvonalának megőrzése érdekében 4200 tonnával több gabona takarmányozását jelentemé, vagy a tehenenként! átlagos évi tejhozam 345 literrel való csökkenésével kellene számolnunk. Mivel a közeljövőben a gabonatermelés rohamosabb növelésével és nagyobb gabonabehozatallal nem számolhatunk, a forrólevegős és előmelegített levegővel végzett takarmányszárítással és annak termékeá-i vet továbbra is számolnunk kell.

DOBSZARlTÚK

A dobszárítókat nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a különböző iparágakban is használják különféle anyagok szárítására. Összehasonlító kísérletek eredményei bizonyítják, hogy a dobszárítók teljesítménye, fajlagos hő-, villamosenergia- éa munkaerő-szükségletük a többi szárítóberendezésekhez viszonyítva a legkedvezőbb.

Hazánkban leggyakrabban a BS-6 és BS-18-as szárítóberendezéseket használják, ezeket a Promill-rendszer alapján magunk gyártjuk. A szárítódob hármáé falú, középen kúp alakú. Herefélék szárítására kiválóan alkalmas. A BS-ö-os szárítóberendezés teljesítőképessége kb. 0,6 tonna, a BS-18-asé pedig 1,8 tonna óránként. Ezt a teljesítményt a 80 százalékban 30 mm-es szecska szárításánál érhetjük el, a maradék 20 százalék 100 mm-es is lehet.

A szárított termék azután durva vagy finom szemcsére darálható, vagy eredeti állapotban takarmányozható. A darálatlam szárított termékeket brikettezik.

Végezetül néhány tanács a szárított termékek sikeres tárolásához. A száríttot termékek tárolásakor a következő feltételeket kell betartani: a szárított termékeket a szükséges szárazanyag-tartalom elérése után alaposan le kell hűteni, és hőmérsékletüket a tárolás előtt még legalább 24 órán át állandósítani kell. Azután olyan jól szigetelt tárolókban kell elhelyezni, ahol védve van a nedvesség és a fény elten. A tárolótérség hőmérséklete a tárolási hőmérsékletnek megfelelő és egyenletes legyen. A szárított termékek végső optimális nedvességtartalma 10 százalékos legyen, az engedélyezett 8—10 százalékos határ között. A brikettezett takarmányok víztartalma elérheti a 15 százalékot is.

A MESTERSÉGES TAKARMÁNYOZÁS JELENLEGI HELYZETE

A rendelkezésűinkre álló szárítóberendezések átlagos üzemeltetése esetén 200 üzemóra alatt hozzávetőlegesen 1355 tonna szárított takarmányt képesek előállítani, ami kb. 520 ezer tonna fajlagos tüzelőanyag ráfordítással jár. Ezt a mennyiséget valószínűleg nem sikerül sem most, sem a közeljövőben biztosítani, ezért kénytelenek leszüpk a szárítóüzemek kb. 25 — 30 százalékát leállítani. Elsősorban azokat, amelyek fűtőolajjal üzemelnek.

ELŐMELEGÍTETT LÉGARAMOLTATASOS TAKARMANYSZARtTAS

A tak^rmányszárfitásnak ezzel a módjával továbbra is számolnunk kell, annak ellenére, hogy az energiatakarékosabb tartósítási módszereket részesítjük előnyben. A gazdasági állatok komplex takarmányozási programja szerint! a 7. ötéves tervidőszakában hozzávetőlegesein ugyanannyi szárított termékkel számolunk, mint az előző tervidőszakban (évente kb. 900 ezer tonnával), csak a tüzelőanyag-ráfordítást csökkentjük. Ezt az előmelegített légáramoltatásos takarmányszárítás új termelési folyamatának bevezetésével kívánjuk elérni. Lényegében arról van sző, hogy a szárításra kerülő szálas takarmányofejlődése, összetétele az említett erdőművelésre támaszkodik, kát természetes úton nagyobb szárazanyag-tartalomra szárítjuk. A szárítóba már 40—60 százalékos; szárazanyag-tartatommal kerül. A kezdeti szárazanyag-tartalmat úgy kell szabályozni, hogy ne okozzunk a kezelés folyamán nagy levélpergési veszteségeket. A földeken a takarmány fonnyasztása .maximálisan 1—2 napig tart majd.

HALADÓ TAPASZTALATOK ISKOLÁJA

i

6. tananyag

A takarmányok minősége a gépesítés függvénye

Ä szarvasmarha takarmányozásának új irányzata megköveteli a kiváló minőségű és tápanyagukban gazdag tömegtakarmányok termelését. A tartalékuk a termőterület jobb kihasználásában rejlenek, mert biológiai termőképességüket jelenleg 50 százalékra sem hasznosítjuk. A rétek és legelők jelentős részarányát kimondottan külterjesen műveljük és használjuk ki. Nagyok a tartósítási és a tárolási veszteségek, melyek gyakran a tényleges hozamok 50 százalékát is meghaladják. Ugyanakkor mindnyájan tudatában vagyunk annak, hegy a szalag takarmányok hektárhozamának száz ki'ogrammos növelésével országos viszonylatban százezer tunna gabonát takaríthatnánk meg, a betakarítási és tárolási veszteségek 10—20 százalékos csökkentésével pedig nagyon kedvezően befolyásolhatnánk az állattenyésztés fejlesztését.

A jelenlegi ötéves tervidőszakban a tömegtakarmányok termelésének 13—14 százalékos növelésével számolunk, ugyanakkor 10—15 százalékkal akarjuk fnkuzni a szarvasmarhák általi hasznosításukat. Ennek érdekében egész sor intézkedésre less szükség. Célunkat a korlátozott beruházási lehetőségek ellenére és a takarmányegységre jutó energiaszükséglet csökkentésével párhuzamosan kell elérnünk.

Feltétlenül korlátoznunk kell a nagy energiaráfordítással járó munkaműveleteket. Ezek közé tartozik a fonnyasztott takarmánynövények járvaszecskázókkal történő begyűjtése, forrólevegős szárítása, valamint a szárított takarmányok és azok keverékeinek pogácsázása.

Az utóbbi két évtizedben a széna kérdése gyakori vita tárgya volt. Ugyanis a nagy mennyiségű és jó minőségű széna termelését a csapadékos idő gyakran veszélyeztette, sőt a termést tönkre is tette. A begyűjtés gépesítése — nagyüzemi feltételek között — viszonylag nagy levélpergéses veszteséggel jár. Ilyen és hasonló érvek alapján a széna részarányát a szarvasmarha takarmányadagjában gyakran csökkentettük, sót, teljesen ki is küszöböltük. A nagyüzemi gzdálkcdás keretében a gépesített technológiák bevezetésekor a szénakészítés minősége világviszonylatban csökkent. A szénakészítés fontossága a betakarító gépsorok tökéletesítése révén, de mindenekelőtt a nagy teljesítményű technika és a hatékony szárítást biztosító tárolók fejlesztésével ismét elismertté vált. A széna visszatért a szarvasmarha takarinányadagjába.

Az elkövetkezendő időszakban hazánkban a szálastakarmányok szenázsoásáról és a mesterséges szárításról áttérünk a szúnakészítésre. amelynek lényege a fonnyasztott takarmány hideg vagy langyos levegős utánszárításában rejlik. Ez a módszer lényegesen nagyobb igényeket támaszt a betakarítógépekkel, a begyűjtés szervezésével, végső soron a szárítással és tartósítással szemben. A legújabb tudományos ismereteket elsősorban a fonnyasztás és a kaszálás legmegfelelőbb Időpontjának a meghatározásában érvényesítjük. A növényzetet nem ajánlatos túlságosan korai fejlődési szakaszban kaszálni, mivel ilyenkor nagyon lassan szikkad. A 80 százalékon felüli szárazanyag-tartalmat igen hosszú idő múlva éri el, ezért fennáll az e ázás és a takarmányok minősége leromlásának veszélye. A virágzás előtt 6 nappal kaszált növényzet négyszeresen lassabban fonnyad, mint virágzás idején. Az utószárításra szánt növényzetnek egyenletesen kell fonnyadnia és nem szabad nagyobbá mennyiségű, 40 százalékon aluli szárazanyag-tartalmú zöldt növényt tartalmaznia, mivel fennáll a penészedés veszélye.

A zöldtakarmápy kezelésekor és betakarításakor az időjárás alakulásának 36 órára szóló előrejelzéséből kell kiindulni. Vagyis, ha a növényzetet reggel lekaszáljuk és szép idő ígérkezik, akkor a takarmánynak a következő nap estéjén legalább 60 százalék száraz anyagot kellene tartalmaznia, ami alkalmassá teszi a tárolásra. A kísérletek eredményei szerint ez reális követelmény. Például a szártörővei ellátott kaszálőgéppel váll tt, vékonyan elteregetett és kétszer forgatott lucerna 12 óra

1 múlva több mint 60 százaléknyi száraz anyagot tartalmaz. Ugyanaz a takarmánynövény, amennyiben nem használták a . szártönö berendezést, csak 24 óra múlva érte el ezt a száraztanyag-tartalmat. Amennyiben a gyakorlatban a fonnyadás menete feleannyi időt vesz igénybe, a kaszálás és a behordás közötti 28—30 óeás határidőt reálisnak tekinthetjük.

A gépek optimális kihasználását egy üzem, vagy Üzemek k5- zötti kooperáció keretében azok csoportos bevetése teszi lehetővé. Feltétlenül figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy аж első kaszálás optimális határidejének megállapított 20 naptári nap közül — az időjárási viszonyok változékonyságára va!6 tekintettel — csak 10 nap alkalmas a széna begyűjtésére. Ez annyit jelent, hogy abban az időben minden betakarítógépet munkába kell állítani és az egyes technológiai ^járásokat, például a szenázsolást szünet nélkül, több műszakban folytatói.

A szalastakarmAny-termelés gépesítésének HELYZETE HAZÁNKBAN

Az utóbbi tíz évben hazánkban a következő alapvető takarmánybegyüjtési munkafolyamatokat alkalmaztuk:

0 A vontatott, függesztett és magajáró szecskázógépekkel végzett betakarítást, amellyel a folyamatos napi zöldtakarmányozást, valamin! a szilázsolással, szenázsolással, hideglevegős és mesterséges szárítással végzett tartósítást biztosítjuk;

0 a rendfelszedő rakodókkal végzett betakarítást, ezek e'sösorban a széna, valamint a meredek lejtők fűtermésének a begyűjtésére alkalmasak;

0 a bálázókkal végzett betakarítást, amely főként a réti széna begyűjtésére alkalmas.

Az új betakarítási technológiák bevezetésével lényegesen csökkentettük a területegységre jutó munkaerő-szükségletet. Állványos szénaszárítás esetén a hektáronkénti emberi munkaszükség'et 30. sőt ennél több órát tett ki, a bálázók bevezetésével 18—20 órára csökkent, a járvaszecskázók használata pedig az emberi munkaszükségletet általában 8—12 órára redukálta. A szártörős kaszálógépek bevezetése és a nagy térfogatú szállítóeszközök megoldása lehetővé tette a hektáronkénti munkaszükséglet 4 órára való csökkentését.

A járvaszekázókon és rendfelszedő-rakodókon alapuló gépsorok a hazánkban termesztett valamennyi takarmánynövény betakarítására alkalmasak. Bármilyen terepen és éghajlati viszonyok között alkalmazhatók. A járvaszecskázóknak a rendrakó kaszál'-gápekkel, rendfelszedőkocsikkal, valamin* a klasz« szikus vagy forgótárcsás kaszálógépekkel való okszerű kombinációja olypn betakarító géprendszer kialakítását eredményezi, amely a 22 fokos lejtőkről is lehetővé teszi a termés begyűjtését. Olyan táblákon is sikerrel üzemeltethetők, amelyeken száz tonna hektárhozam körüli zöldtömeget nyújtó, durvább szárú takarmánynövényeket termesztünk.

Az egyes betakaritógépek kapcsolódásának szempontjából a munkamenet három folyamatra bontható:

■ a takarmány betakarításra való előkészítésére;

■ a begyűjtésre (kaszálás, beszállítás);

■ a takarmány szállítóeszközről való átvételére és a kijelölt térségekbe történő szállítására.

A fonnyasztott vékonyabb szárú takarmánynövények begyűjtése esetén — főként szenázsolásra vagy szénakészitésre — az alkalmazott gépek nem kapcsolódnak egymásra. A kölcsönös kapcsolódásit csupán a munkaszélesség és az előző- gép által feldolgozott takarmány tulajdonságai határozzák meg. Am ha a kaszálást klasszikus vagy forgatótárcsás kaszálógépekkel végezzük és utánuk a takarmányt szőnyegrenden szárítjuk és forgatjuk, akkor a munkaszé'ességnek nincsen jelentősége. A rendrakó-kaszál"gépekkel végzett begyűjtéskor a rendek célsze.ü rakására fektetjük a hangsúlyt.

A munkaszélesség a fonnyasztott takarmánynövények rendekről történő betakarítása esetén megfelelően kapcsolódik: csak akkor kerül sor a felszedetten takarmányból eredő veszteségekre, ha a rendrakő kaszálógép után a takarmányt rendfelszedői rak-dóval takarítjuk be, különösen akkor, ha a rendek szélesebbek, mint amilyen a felszedő berendezés munkaszélessége.

\