Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1984-02-04 / 5. szám

♦ 1984. február 4. SZABAD FÖLDMŰVES 7 ► Л z egyik téli reggelen dobper* A\ gés ébresztett. Az ajtó üvegén -* kitekintve, döbbent csodálko­zás ülhetett az arcomra — tágranyílt szemmel bámultam a szemet kápráz­tató, csillogó fehérséget ...Az este még száraz, fagyott földön koppantak lépteink, most meg vastag hólepel nyomta a fakult háztetőket, az agyon­koptatott utcákat. Odaugrottam az ablakhoz, hogy hallfajn, mit dobol a kisbíró, a híre­ket, közleményeket kikiáltó ember. Munkába hívta a falu férfiait. Az éjszaka annyi hó hullott, hogy a két község határán levő völgyben, a Kö­vérasszony völgyének nevezett falu­végi dűlőben áthaladó országút járha­tatlanná vált. Gépkocsik, de szánok sem tudtak közlekedni, mivel a lovak is elmerültek a völgyben megülepe­dett hótömegben... Ment édesapám is. Fejébe nyomta nagy báránybörkucsmáját, a hátára meg tarisznyát akasztott — ha Időben végeznek, kinéz a szőlőhegyre is. A dióspatonyl művelődési ház kívülről... ... és belülről A Dióspatonyl (Orechová Potóö) Helyi Nemzeti ^Bizottság épülete min­dennek nevezhető, csak hivalkodőnak nem. Olyannyira nem, hogy beletellett egy kis időbe, amíg megtaláltuk. Hiá­ba! Megszoktuk már íalvainkon is, hogy az útbaigazítások nyomán kor­szerű, emeletes, csupa üveg épületet találunk. (Hogy ilyen középület Pa­­tonyban is van, arról még lesz sző, sót elsősorban arról; ne vágjunk azonban a dolgok elébe.) Két dologról szerettem volna képet kapni a rendelkezésemre álló viszony­lag rövid idő alatt: a község kulturá­lis életének anyagi bázisáról, illetve a művelődési ház munkájáról. Ugyan­is ebben a viszonylag kis — alig két­ezer lelket számláló — faluban több mint tizenhárom évvel ezelőtt 7 mil­lió korona ráfordítással olyan korsze­rű, minden igényt kielégítő művelő­­dési házat építettek, amilyennel akkor a jóval nagyobb községek többsége sem dicsekedhetett. Az azóta eltelt több mint egy évtized igazán elegen­dő arra, hogy meg lehessen állapíta­ni, mennyit lendít egy ilyen létesít­mény egy kisközség kulturális életé­nek mozgásán, s egyáltalán: lndo­­kolt-e? Nem inkább túlméretezettség­­ről, kihasználatlanságról, fölösleges fényűzésről beszélhetnénk? A hnb fiatal, alig huszonnyolc éves titkárának, Lelkes Vincének tettem fel először ezeket a kérdéseket. Első témánk azonban mégsem ez, hanem a már említett „kulturális anyagi bá­zis“ volt, tekintettel arra, hogy bizony takarékos időket élünk, és sajnos egy­re gyakrabban és egyre többen nyúl­nak elsőként a kulturális alaphoz, ha csökkenteni, lefaragni kell... Nos, Dióspatonyban egyelőre nem kell Ilyesmitől tartani, és ebben kétségkí­vül nem kis szerepe van annak is, hogy Lelkes Vince, nevéhez hűen, lel­kes kultúrapártoló. Megtalálta a mód­ját, hogy a tavalyi, 50 ezer koronás kulturális alapot 1984-re se kelljen csökkenteni, emellett továbbra is szá­míthatnak a helyi Barátság Efsz és a hnb mellett működő kisüzem anyagi támogatására. S ha már itt tartunk, tegyük azt is hozzá, hogy egyáltalán nem holmi jelképes, hanem tízezrekre menő hozzájárulásról van sző. A fel­soroltak. a művelődési ház saját be­vételeivel együtt mindenképpen elég­séges anyagi alapot szolgáltatnak a község kulturális életének szervezé­séhez. Az alapról tehát ennyit, lássuk a felépítményt. Mély elemzésekbe vagy éveket felölelő statisztikai adatok ta­nulmányozásába mindenképpen fölös­leges lenne bocsátkoznunk, hiszen végső soron mégis csak egy község­ről van szó; a kulturális élet milyen­ségéről, akárcsak bármely más köz­ségben, 1Ц is kellő képet kaphatunk, ha bepillantunk néhány tömegszerve­zet munkájába, illetve átfutjuk a kul­túra otthonának számító művelődést ház egy évi tevékenységét. A 270 tagot számláló CSEMADOK- alapszerezet elnöke Lelkes Mária. Ta­valyi munkájuk legnagyobb pozitívu­mának tartják, hogy sikerült fellendí­teniük a klubtevékenységet. Szinte a semmiből kezdték szervezni 1982-ben, s tavaly már 6 klubestet sikerült meg­rendezniük. Nagy figyemmel kísérték az Ag Tibor irányította helyi vegyes­kar munkáját is. Az odafigyelésnek — és természetesen a támogatásnak — meg is lett az. eredmény* a cso­port tavaly az énekkarok járási verse­nyén aranysávos minősítést szerzett. Bontogatja szárnyát a gyermekkórus és a tánccsoport is: eddigi fellépé­seikkel nagy sikert arattak a hazai közönség előtt. Nyolc tagú irodalmi színpaduk húsz alkalommal lépett fel tavaly, elsősorban a nevezetesebb év­fordulók alkalmával rendezett ünnep­ségeken. Író-olvasó találkozón látták vendégül Barak Lászlót, Mészáros Ká­rolyt és Bereck Józsefet, szerveztek család-témájú előadásokat a járási házassága tanácsadó előadóinak be­vonásával. Á felsorolt akciók és rendezvények színhelye természetesen a művelődé­si ház. Tizenhárom évesen Is korsze­rűnek és attraktívnak nevezhető, ma­■ A könyvtár és vezetője kezűleg; távozásának oka, hogy a jnk­­n vállalt osztályvezetői tisztséget. Az elmúlt év eredményeiről természete­sen ő tud többet mondani: — Nem hinném, hogy bárki is ki­használatlannak nevezhetné a műve­lődési házat, még ha nem vagyunk város, sőt nagyközség sem. A legkü­lönbözőbb kulturális rendelvények mellett az összes tömegszervezet va­lamennyi akciója — gyűlések, ünne­pélyek — itt zajlik. Minthogy nem­rég összegeztük munkánkat a helyi nemzeti bizottság ülésén, egészen konkrét adatokkal szolgálhatok. A tö­­megpolitikal és az iskolán kívüli ne­velő munka területén összesen 25 előadást szerveztünk, a proletár nem­zetköziség, az ateizmus, a honvédel­mi nevelés, a CSKP politikája és ha­sonló témákkal, összesen mintegy ezerháromszáz hallgató részére. Több mint félszáz polgári rendezvénynek adtunk otthont: újszülötteket köszön­töttünk, bevonuló fiatalokat búcsúz­tattunk, esküvői szertartásokat ren­deztünk, jubilánsokat ünnepeltünk, hogy csak néhányat említsek. A két­­két egészségügyi és csillagászati szak­körön kívül itt működik a modellező, az agitációs, a híradós kör, valamint a természetbarátok köre is. Viszony­lag sokan látogatják — több mint száztízen — a különböző kurzusokat és tanfolyamokat, nevezetesen a sü­­tő-főző és a társastánc-tanfolyamot, valamint a három zenei (zongora, harmonika, gitár) kurzust. Ezenkívül volt még tavaly 4 színelőtdás, két ki­állítás, öt koncert, a könyvtár vasár­nap kivételével naponta nyitva tart — ki beszélhetne itt kihasználatlan­ságról? Az utolsó szavakat, mintegy Jelké­pesen, már utódja, Hajdú László felé fordulva mondja: hogy ez továbbra is így legyen, nem kis mértékben rajta is áll. Mindenesetre: jó örökséget vesz át. s van kire támaszkodnia, kitől ta­nácsot kérnie. Eredményfelmérás cél­jából — mondjuk egy év múlva — ismét űtbaejtjük Dióspatonyt. VASS GYULA Édesanyámmal türelmetlenül lestük, vártuk, mikor tér már vissza apám ... Délre a szomszéd Jóska bácsi megjött, s mondta, hogy jóapám a hegynek vette az irányt. Fogcstkorgató tél volt, az ablakon a jégvirágok széles levelei kezdtek rajzolódni, de tudtuk: apám hoz nekünk valamit. A szőlőbe­­'gyi hajlókban egy rúdon szőlő fürtök vívják harcukát a rothadással, a pin­cében almák mosolyognak nyári-piro­sán, de az onnan hozott dió is izlete­­sebb, mint az otthoni... Ebéd után meg is érkezett, de a ta­risznyájából nem szőlőt vett ki, nem is almát, de diót sem, hanem egy cicát. Aranyos, félénk, fekete kis jó­szágot, csak az orra hegye fehérlett, a nyakán meg a lábain fehér sáv raj­­zolódott, mintha szalaggal lenne át­kötve. Amtnt ott állt a konyha köze­pén mérgesen prüszkölve, hangosan bugyogott fel belőlem a nevetés: „A kis méregzacskóľ' — s közeledtem feléje. Sündisznó módjára felborzolta szőrét, s harciasán morgott. — A szőlőhegyen találtam — mond­ta élesapám. — Alig bírt a nagy hó­ban lépkedni. Amikor feléje nyúltam, rám vicsorgott a kts huncut, még meg is karmolt... I 9 Egy hosszú, vörös csík húzódott édesapám kezefején. Azt mondta, nem fáj, de azért átkötötte zsebkendőjével. A cicát kivittük a kamrába, egy kis lábasba tejet tettünk eléje, de felé sem nézett. — Elég vadnak látszik — mondta édesapám. — ő már kinn a hegyen lázhatta meg a napvilágot... Akad­nak emberek, akki macskájukat kivi­szik a hajlókba, hogy ott fogdossa össze az egereket. Lehetséges, hogy ennek méo a dédanyját vitték ki... Kinn embereket nemigen látnak, hosz­­szú időbe telik majd, amíg megbarát­kozik velünk. Már fáztunk, hál bementünk a me­leg konyhába. De engem a kíváncsi­ság pár perc múlva kicsalogatott. Ek­kor a cica tányérja már üresen csil­logott a télt napsütésben. Megitta a tejet, még az edényt is kinyaltal Na­gyon éhes lehetett, gondoltam, s ab­ban a pillanatban csattant valami. Az egérfogó. A lisztesszúszék mellett meg is találtam, de a kts rágcsáló már nem élt, a vas fejen koppintottá. Kivettem a fogóból az egeret, s a sző­rét borzoló cica felé dobtam. Azonnal ráugrott. Fiatal volt még, de már tud­ta, mi az egérpecsenye! Mihelyt azon­ban megérezte, hogy az egérúrft moz­dulatlanul hever karmai között, elen­gedte. Rám nézett, majd ellökte ma­gától a döglött egeret. „Ki beszélhet itt kihasználatlanságról?” Látogatás a kultúra egyik falusi otthonában gas oszlopsoron nyugvó, méltóságtel­jes előcsarnoka városi benyomást kelt. Itt kapott helyet a jól felsze­relt Ifjúsági klub, a 9200 kötetes köz­ségi könyvtár és a mozi, amely he­tente rendszeresen vetít gyermekfil­meket is. A nagyterem különböző köz­életi és társadalmi rendezvényekhez: évzáró taggyűlésekhez, ünnepi estek­hez, lakodalmakhoz biztosítja a mél­tó helyszínt és a kulturált környeze­tet. Viszont éppen itt láthatók a leg­inkább a tizenhárom év nyomai Is: ttt-ott bizony már mállóban a vakolat, konott, sőt repedezett a berendezés. A változás előreláthatólag nem vá­rat már sokáig magára: az épület tel­jes tatarozása erre az évre van ter­vezve. A „terepszemle* után a művelődést ház hangulatos presszójában ülünk; Immár Brányik Piroska és Hajdú Lász­ló társaságával bővülve, őrségváltás készül ugyanis az Intézmény élén: Bránylknét sok éves odaadó, lelkes munka után váltja fel az igazgatói poszton a fiatal Hajdú László, a járási népművelő központ eddigi alkalma­zottja, mellesleg a SZŐTTES volt ki­tűnő, táncosa. Tartozunk az igazság­nak még annyival, hogy elődje ko­rántsem fásult bele a sokirányú kul­turális szervező munkába, sőt ellen­(A szerző felvételei) 9 Ócska belvárosi kocsma, ahol nagyképűségből fehérköté­­nyes pincérnők szolgálják ki a vendégeket, s ahol sört és tö­mény Italt mérnek; aránylag olcsó sört és olcsó pálinkát, amely lehe­tővé teszi, hogy az atomkor embe­re viszonylag kis ráfordítással le­­igya magát a sárga földig. A vendégsereglet Igen változa­tos: találunk itt értelmiségieket, ipari és mezőgazdasági dolgozókat, időseket és fiatalokat, kótyagos kéményseprőket, hajadonokat és elvált asszonyokat. A pincérnők fiatalok, csinosak s többnyire kacérak. Bőven ki Is jut nekik az udvarias, és kevésbé szalonképes bőkokból, miközben a férfiak arról sem feledkeznek meg. hogy elégedettségük jeléül hálásan megsimogassák az épp elbillegő hölgy gömbölyűbb részeit. A fe­­hérkötényes lányok Ilyenkor lucs­kos szalvétáikkal tréfásan megle­­gyintlk a vendégek kezét. Ebben a füstös, alkoholgőzö: kocsmában, a korhelyek eme al kalmi paradicsomában egy fiatal asszony Is dolgozik. Sápadt, barn gyermekasszony. Szótlanul lépke asztaltól asztalig, fehér homloké parányi verítékcseppek, haja Izzad tan tapad halántékára, némán szt dl össze a poharakat, mosolytalf nul hallgatja végig a törzsvendé gek nyálas vicceit, mogjegyzéseii Néha, a felszolgálás rövid szüne leiben megáll, vállát az ajtófélfá­nak veti, s kezét a szívére szorlt­­ja. Vajon mire gondolhat ilyenkor? Arra-e, hogy ez a bűz, ez a go molygó cigarettafüst mégis meg árthat a kicsinek? Ügy vélem, a hatodik hónapban lehet. „Term1 csöndeskén a gyermeket", jut aszembe Illyés szép verssora. М1гр gondolhat ez a leendő kis anya. útközben szivére szorított kézzel ill az ajtófélfának támaszkodva ; tekintete Ijedten röpköd egyik isztalről a másikra, részegről ré •zegre, várva a parancsot, a meg­rendelést? Arra-e, hogy neki mosi sokat kellene friss levegőn tartóz­kodnia? „Tegyen hosszú sétákat, gyakran szellőztessen, kerülje a cigarettafüstös helyiségeket, keres­se a nyugalmat és a csendet!“ — mondották neki a terhestanécs­adón. . A nyugalmat és a csendet... „No csak, még két konyakot, kiságyánál“ „Kérünk még egy körtl De gyorsan, mert baj lesz!“... „Három sört Idei“..........Ide is egyet... kettőt... tizet... szá­zat . És ő elindul újra. Mosolytalanul, de panasz nélkül hozza, viszi a po­harakat, némán osztogatja a má­mort, a cseppfolyós boldogságot, homloka vakítóan fehér, teleszór­va parányi gyöngyszemekkel, a ha­todik hónapban lehet szive alatt i gyermek, aki ilyenkor már mo­corogni szokott. Hozza a gint, a vodkkát, a konyakot és a sört, és senki sem köszöni meg a kiszolgá­lást, hiszen azért . fizetik őt, nem azért, hogy gyereket teremjen, hi­szen anélkül is vagyunk épp ele­gen ebben a kocsmában. Nagy Térés Pár nap múlva síró-rívó nyávogásra, lettem flgyélmes. Hát az én cicam hívott: büszkén mutatta, hogy egeret fogott. Cincogl még élt, cirmos pár perctg játszott vele, majd bekapta. Aztán ismét hallottam a cica hivő hangját — ismét egér volt nála. Meg­mutatta, s csak aztán fogyasztotta el. Amikor ez történt, még kicsi vol­tam. Azóta már húszegynéhány télen borította fehér hótakaró a határt, a kisbírók meg a dobjaik már csak az emlékezetben élnek, az utakat a hó­akadályoktól a hatalmas munkabírású gépek teszik járható — de a cicára nagyon sokszor gondolok. Kezdetben minden alkalommal megmutatta, hogy 6 Is tud egeret fogni, nem kell neki a más fogta zsákmány. Az összelapí­tott fejű, hosszú farkú zsákrágó úrft még sokáig ott hevert a kamrában, vi­szont ha 6 fogott egeret — még évek múltán ts — előbb elhozta megmutat­ni, csak aztán kebelezte be. Pénzes István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents