Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-23 / 25. szám
1984. június 23. SZABAD FÖLDMŰVES 5 fiatanesa Harmincöt év telt el azéta, hogy megkezdődött a mezőgazdaság szocialista átépítése. Még élnek efsz-alapitó tagok, egylkük-másikuk erejéhez, egészségéhez mérten dolgozhat is a közösben. Am az unokáiknak, dédunokáiknak már mit sem jelent az egykori küzdelem, a nehéz kez'det, a megtett út ezernyi tanulsága. Talán azért is történhetett úgy, mert a legifjabb nemzedék, amely már a kiverekedett jólétben nőtt fel, a nekilendülés éveiben egyszerűen csak követelni kezdte azt, ami hite szerint jár neki. De kinek a jogán? Nyilván a nagyapákén és az apákén, akiknek régi dolgaikról jóformán semmit sem tud. És azt sem tudják, talán nem is hiszik, hogy 35 év alatt nőhetett kimeríthetetlen mézesbödönné az a világ, amelyet az előttük járók megteremtettek. Enndk a töprengő lelkitsmeret-vizsgálatnak az eredménye lett az alábbi párbeszéd a 75 éves Béres János bátyóval. ö még elődei közvetlen elbeszéléseiből és saját tapasztalatai alapján ismeri a hajdani földosztások történetét. Zsúfolt történelmi idő van mögöttünk, rengeteg emlékkel, s az egyik kioltja a másikat. János bácsi olyan parasztot is látott, aki igavonó híján felásta két katasztrális hold földjét, mert be kellett vetni... Olyan is akadt, aki magát fogta igába, az ekét húzta ... Riportalanyom dús szemöldökű, őszülő hajú férfi. Pici deres bajusza fölött az élénk világoskék szem nyílt, mint egy gyereké. Hangja is ilyen őszinte és hirtelen. Elnök volt a szövetkezetben. A megalakulástól kezdve egy évig irányította a közös gazdaságot. Aztán összerúgta a patkót a falusi „kiskirállyal“, s nem volt maradása. Több helyütt próbálkozott elhelyezkedni, de ... a gyermekei nőttek, kellett a pénz, s elment az osztravai kőbe néz, majd beszédbe elegyedik. — Tizenöt évesen már ember módjára dolgoztam. Két évvei később fuvaroztam. Amikor meghalt az apám, 34 évesen vettem át a gyeplőt. Ma az iskolában tanítják a földművelést. Az idő tájt Ъ gyerek az apja. anyja mellett tanulta meg a rög szeretetét, s azt, miként kell szeretni a növényeket, az állatokat. Érezni kell a földdel, ahogy az ember a saját bőrét érzi. Szóval, apám nyomdokába léptem. Megnősültem a második világháború kitörése előtt. Katona lettem. Negyvennégy őszén rövidke időre hazakerültem, elvetettem a búzát, karácsonykor már újra a fronton voltam. Negyvenöt nyarán kerültem haza. Ä csűrt, a pincét és a házunk egy részét szétlőve találtam. Tönkretett a háború, de az életet újra kellett kezdeni... A nagy világégés után rendbetette a háború ütötte sebeket, művelte a földjét, gyarapította marhaállományát... majd eladósodott. Az adósságtörlesztés végett az ökreit akarta eladni, de a helyi „kiskirály" ezt nem engedélyezte, így azután csak közvetlenül a pénzváltás előtt adhatott túl a marhákon. A tartozását kifizette, másnap már leértékelték a pénzt. — János bácsi, úgy tudom, maga négy évig volt a gazdaközösség elnöke, s egy éven át meg a szövetkezetét irányította. Nagyot nyel, s úgy kerekíti ki nyelve alól az igazat. — Eltaláltad, fiam! Úgy volt, Aztán D. J.-re tereli a szót, a „kiskirályra“. — Messzire esett akkor Lúcska (Lúčka) a törvénytől, mindentől. Ez a kövérkés, félszeg nézésű, sunyi férfi volt a legközelebb hozzánk. Ö volt a törvény, az élet és halál. — A halál is...? — A lelket is meg lehet ölni, az önérzetet, nemcsak a testet. D. az egész falut csőcseléknek tekintette. Igazi dik-Béres János bácsi dédunokái körében tam neki: a gazdaközösséget dobolás útján hívjuk be a faluházba, az ügyet velük beszéljük meg. Ebbe D. nem akart semmiképp sem beleegyezni, mondván: ott őt úgy is letorkolják. A tervéhez nem adtam a kézírásomat, mert értelmetlen volt, amire kért. S különben voltam erre jjgyedttl jogosult. — Megtagadod a parancsot? — ijesztgetett. — A kontárkodást tagadom meg — válaszoltam. A szóváltás után szaladt a csendőrökhöz, akikkel megbilíncseltetett, s mint egy rablógyilkost, börtönbe vitetett, ahonnét 9 hónap múlva (sajnálkozásukat kifejezve) hazaengedtek. Ezek után üldözött, igazságtalanságok halmazét kellett elviselnem, még a legalapvetőbb jogaimtól is megfosztott.! De nemcsak engemet. A „jóemberein" kívül mindenkit a faluban. — S mi történt azután? — öt gyermekünk volt és felgyülemlett adósságunk. Sokat nélkülöztünk. Kértem a „kiskirályt“ engedje meg, hogy télen fát fuvarozhassak, ami által egy kis pénzhez jutok az erdőgazdaság révén. Sunyin mosolygott, nem engedte meg. ötvenháromban súlyosan megbetegedtem. Szegény feleségem (már meghalt) szántott, vetett, szekeret rakott, szénát hordott. Felgyógyulásom után elhatároztam, bárhová elmegyek, ahol a munkám után kapom a pénzt; bárhová, ahol embert méltóságomat nem tapossák sárba. Az adósságot is fizetni kellett, meg öt gyereket etetni, ruházni.. .1 Az osztravai segédvájárságot 12 éven át űzte: szenet fejtett. Kitartó szorgalmáért, kiváló munkájáért magas kitüntetésben részesült. Szép nyugdíjat kap, de nem tölti el önelégültség. Idős kora ellenére semmit sem változtatott régi életformáján. Ha hívják, bekapcsolódik mindenféle munkába az állami gazdaság földjén. Mindent olyan pontosan, lendületesen és becsületesen végez, ahogy azt gyermekkorától megszokta. Így állnak össze napjai. Dolgozik és jövedelmét megosztja gyermekei, unokái között. János bácsi egy már letűnt életformát őriz. Emlékei tágas időt ölelnek át. Féltem ezt a rengeteg ismeretet és tapasztalást, amit ő, és a hozzá hasonló sorsú emberek összegyűjtögettek, s most magukba zárva őriznek. Atadatl'anul. Szeretem beszédének ódonságát, zamatét, tömörségét. Ízlelgetem az idők mélyéből felbuggyanó intelmeit. Vajon mi minden bujdokolhat még emlékeinek tárházában, amit át kellene mentenünk a mának ...? Harmincöt év nem a világ. Ahhoz mégis elég, hogy az alatta felgyülemlett erkölcsi értékeket hasznosítsuk, a tanulságokból okuljunk. A mezőgazdaság szocialista átépítését követő néhány évtized gazdag emlékekben, tapasztalatokban. A hiteles történetek, emberi sorsok megírása az írástudókra vár. Kérdeznünk kell, hogy emlékezhessenek a még élő történelemformálók, az öregek, akiknek már csak a visszahallgatózás maradt. Meg a sűrűsödő idő, a megnyugvás továbbkeresése. Az ifjabb nemzedékek így jutnak a szövetkezeti gazdálkodás kezdete ismereteinek a birtokába, s Jobban tudják majd becsülni a Jelent, szocialista társadalmi rendszerünket. KORCSMAROS LÁSZLÓ Szövetkezeti gazdákhoz méltóan... A csécsi (Čečejovce) Győzelmes Február Efsz-ben К elemen Sándor agrármérnök, növénytermesztést főágazatvezetö a tavaszi munkát illetően már múlt időben fogalmaz. Közben a zöldaratás színhelyére visz az útja. Itt S 6 к a Bertalan kaszálja a 254 hektárnyi lucernát. Ebből 450 tonnányi lucernaliszt készül. A 140 hektárnyi vöröshere egy részéből szénát készítenek, a többit meg zölden takarmányozzák. — Kell a jó minőségű és elegendő szálas takarmány, hiszen 1800 a szarvasmarhánk, s ebből 620 a tehén. Tavaly tehenenként 3953 literes fejési átlagot értünk el, az idén viszont át akarjuk lépni a „bűvös“ négyezer literes határt... — reménykedik a főágazatvezetö. — Reális takarmánytermesztési tervet készítettünk, ennek alapján fogtunk hozzá a termesztéshez. Az 55 hektár fü gazdag termés nyújt. A legelőink meg 200 hektáros, melyet kétszer is kaszálunk; egyik felét szakaszosan legeltetjük. A terv szerint szénából 820, szenázsbói 7, szilázsból pedig 32 ezer tonnányit készítünk. A kukoricaszárat félezer hektárról hasznosítjuk s 130 hektáron kihasználjuk a másodvetés adta lehetőségeket. A takarmánytermesztéshez biztosítottuk a korszerű betakarító gépeket. A többszörösen kitüntetett szövetkezetben nemcsak az állattenyésztés dominál; az elismerő oklevelek arról tanúskodnak, hogy a növénytermesztésben is élenjárók. Kelemen agrármérnök a gazdag hozamokat ekképp magyarázza: — Mindenekelőtt hinni kell a jó eredmények elérésében. Ezek után már csak a megfelelő technikára, bőtermő fajtákra és a technológiai fegyelem betartására van szükség. — A termőföld és az emberek? — A föld adott, ezt csak jól vagy rosszul lehet megművelni. Amikor a technológiai fegyelmet említettem, arra gondoltam, hogy a termőföldet alkalmassá kell tenni a gazdag termés elérésére. Gyakran a jó magágykészítés, a tápanyagutánpótlás, a fajtáknak megfelelő határidőben történő vetés az, amin nagyon sok múlik. Ehhez hozzáértő, szakképzett és lelkiismeretes emberek kellenek, akikben munkál nap mint nap a felelősségérzet. A gazdasági udvaron gépek sorakoznak. Egy E-512-es gabonakombájn tetején K. Kovács István szorgoskodik. Nem először találkozunk. Szűkszavú. Harminc év körüli. Egyszer már láttam ünneplőben, most olajos ruházatát nézem. Ez illik megfontolt mozdulataihoz, munkába feledkező természetéhez. Párttag, s körülötte ifjú párttagok, szakemberek nevelődtek. A másik kombájnnál Bretislav Sehnállal találkozom, aki ugyancsak a példás dolgozók sorába tartozik. — Szeretem a gépeket, azért választottam ezt a szakmát. Jó a kollektíva. Szorgalommal, hozzátértéssel sokra vittem. Megvan mindenem. A város nem vonz__ Pel egri n Gyula az adagolószerkezetet állítja be. — Most szerelő, gépjavító, ha aratni kell, akkor meg kombájnos. Melyik munkát szereti jobban? — Hát a kombájnolást! Amikor beérik a termés és ömlik a tartályba, ez a látvány nyújt igazi örömet számomra. A közös gazdaság pányi részlegén találjuk K o m j á t у Gyulát, aki így vélekedik a szakmáról: — Nálunk a kombájnosok végzik a gépjavítást, tgy aztán nem okolhatnak másokat, ha esetleg üzemzavar következik be. Jómagam évente vendégkombájnosként eljutok a magyarországi és a szovjetunió-beli baráti gazdaságokba, ahol sok hasznos tapasztalattal gazdagodom. Miért foglalkoztam e négy emberrel? Mert az utóbbi nyarakon előkelő helyezést értek el a járási gabonabetakarítási versenyben. Komjáty a nagy teljesítményű gépek kategóriájában а III. helyet vívta ki; Sehnál pedig a Herzonyec kukoricakombájnnal а II. helyre tört; ugyancsak a második helyet tartotta Pelegrin az E-512- esek kategóriájában a gabonabetakarításban. K. Kovács István meg már nemegyszer volt első helyezett. Feltételezzük, hogy az idei gabonabetakarításban is majd az élenjárók közt tartják őket számon! Búcsúzáskor C s á j i Istvánnal, az efsz elnökével is váltottam néhány szót. Amit mondott, ezzel zárom a cikkemet: — Alapvető követelmény: az újnak, a haladónak a felkarolása és gyakorlati alkalmazása. Ezt leghamarabb a fiatalok értik meg, akikben minden bizodalműnk. Érdekeltségi rendszerünk olyan, hogy érdemes eredményesen, jól dolgozni. Gjfent szépen kalászol a gabona. Aratásához készülődnek országszerte. Olyan lesz a termés, amilyennek megvetették az alapját. Általában ott bőséges a termés, ahol földszeretők az emberek, s hozzáértően teszik a dolgukat, szövetkezeti gazdákhoz méltóan. (Illési -N>-VVV4X44XVV4444V4VVX4VV444XXX\X4V4%XXV4V444V4444XXX4X444V44XXX\44VX44XW.XXVVV.4'44^VXX4X4\4V44XXXXXXV444\X4VV\.V44V4\\k Tudatos kockázatvállalással A hajdani „tüzes masina“ szénbányába, ötvenhárom évesen vállalta a számára idegen földrajzi és nyelvi környezetben a családja fenntartásához szükséges kereseti lehetőséget. Segédvájárkodott. Szikár, középtermetű férfi, mozdulatai gyorsak, határozottak. Az udvar abrosznyi, csak nyár derekán költözik ide a napfény. A régi parasztháznak négy klsablaka, egy ajtaja. Odabent biztonság, nyugalom, melegség. Napnyugta utánra időzítettük a beszélgetést, mert amíg kint világosság van, dolog is akad, s a házigazda Ilyenkor nem fecsérli idejét szőszaporításra. Sült szalonnát, kenyeret fogyaszt, meg tejet. Ez a vacsorája. Nyugodt tempóban eszeget, s amikor befejezi a táplálkozást, kézfejével Norli a száját, utána a szememtátor volt. Hivalkodott, parancsblgatott. — Személyesen miért haragszik rá? A barázdált arc megremeg, kék szemében futó undor. — ötvennyolcban, az összpontosítás után összehordtuk a teheneket, de nem volt aki megfejje azokat. Feleségemet és a vézna kislányomat kínoztam a fejéssel. Még ez korábban történt — forgatja vissza az emlékezés kerekét. — Akkor, amikor a gazdaközösség elnöke voltam. D. behívott, s arra akart rávenni, hogy írjam alá tervét, miszerint a kisszövetkezettel közösen kell vetni. Akkor, amikor a parasztok a kiosztott gazdakönyvek alapján már vetegettek. Nyomásos gazdálkodást folytattunk, az ő kedvéért a vetésforgót nem lehetett felborítani. Azt ajánlot-A vajání (Vojany) szövetkezet országos méj'etfjen elsőként, június 5-én kezdte meg az újburgonya piacra adását. Ez nem a véletlen műve. Itt hagyománya van a korai burgonya termesztésének. Az eredmény? Évente váltakozó. Az, hogy ebben az évben merték vállalni a termesztését, 50 hektárnyi területen, Főleg Dőry Dénesnek, a szövetkezet új elnökének az érdeme. Mondjuk meg nyíltan: hangzottak el rosszindulatú vélemények — hazárdírozás a drága korai burgonya ültetőanyaggal stb. —, s vegyes érzelmekkel figyelte a kockázatvállalást a szövetkezet vezetősége, sőt a Tőketerebesí (Trebišov) Mező gazdasági Igazgatóság is. Szerencsére nem marasztaltak el érte senkit, annak ellenére, hogy még a közbiztonsági szerveknek is akadt dolga a feljelentés alapján... A burgonya-ügy ily furcsa megközelítése és megítélése ellenére végül is az emberi tűrőképesség és a józan ész győzött. Helyesnek bizonyult a tudatos kockázatvállalás. A vajáni „történet“ ezáltal lezártnak tekinthető. Mire e sorok nyomdafestéket látnak, a vállalt 400 tonna korai burgonya jelentős része már a fogyasztók asztalára kerül. S ez a lényeg! Kecskés Ferenc agrármérnöktől, növénytermesztési főágazatvezetőtől hallottam: van még néhány hasonló meglepetésük, amíVel szeretnének rövidesen kirukkolni... Szívből kívánjuk, hogy a sok küzdelmes év után végre siker koronázza a szövetkezet mai vezetésének alkotó kezdeményezését, céltudatos kockázatvállalását -esz-НЖ i ügyes kezű burgonyaszedők, háttérben a burgonya-kiszántó gépet ventetó traktor (A szerző felvétele].