Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-16 / 24. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES. 1984. június 18, HORGÁSZAT ф HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT HORGÁSZÁT # HORGÁSZÁT # HORGÁSZÁT # HORGÁSZÁT # HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT érttfa ‘Bontja zdszlatt szülőföldem... Mintha Váci Mihály versét lobogtatná, üzenné végig a szél az épülő dunai vízerőmű töltéséig. Eltűnik a nád és a káka, mely között régen csak az erős karú, a kerítőháló húzására termett, vasderekú halásznemzetség — mely misztikus kapcsolatba került a vízzel — tudott megküzdeni a mostoha viszonyokkal. Ha gazdag volt a fogás, sok volt a hal, ladikjukból egy csipetnyi táplálékot a Dunába dobtak, így köszönték meg neki amit adott. — A szakmába született halász a vízen élt, a halfogás akkor volt igazi mesterség, amikor még a hal életmódjához igazodott. Azóta változtak a kellékek is. A kerítóhálót, a varsát, horgászásra alkalmas szilon váltotta fel, a ladik helyébe pedig motorcsónak került. A halak viselkedése viszont továbbra is változatlan: titkukat csak a vízen élők fedezhetik fel. Bele kell hallgatni a folyóba, mert ott a csend is beszél — mondja szimbolikusan Pongrácz Isván csölösztói (Cilistov) halász, a Duna menti halásznemzetség egyik utolsó képviselője. Közben az arcát nézem, amelyre redőket vésett az élet, belenézek még ma' is élénk szemébe, amelynek fényét meghomályositotta az idő, s tovább hallgatom visszaemlékezéseit. Az emlékek hálóját a halászcéhekre való visszaemlékezésből szövi, melyek a múlt század közepe táján alakultak Somorján (Samorín), amikor a pozsonyiak már megszűntek. A somorjai halászcéhhez tartoztak a hamuliakovol, a szemet i (Kal Inkovo], a doborgazt (Dobrohosť), a vajkai (Vofka nad Dunajom], a bakai, a bodaki (Bodíky) halászok. A céh élén állott a l főcéhmester, mellette volt a bejárómester, aki helyettes volt, ezért alcéhfmesternek is hívták. Ö htóta gyűlésre a tagokat a behívó jellel, mely fából kifaragott pontyot ábrázolt. Ezt adta azután egyik halász a másiknak. Erről tudták meg, hogy céhgyülés lesz. A kisgyűlések időpontja szombat estére volt megállapítva. Azután következett rangban a szolgálómester, a lakomák és ünnepek rendezője. Végül a jegyző. Ezek voltak a céh elöljárói. A céhládában tartotta a főcéhmester a legfontosabb iratokat és a céh pénzét. A pénz a tagdíjakból, büntetés fizetésből és adományokból gyűlt öszsze leginkább. A ládát a főcéhmester lakásán őrizték. A céhnek büntető joga is volt. A garázda halászt pénzbüntetésen kívül fogságra is ítélhette. Ilyenkor vasra is verethette a bűnöst. A fogság csak órákig tartott. Mint minden más céh, ez is erősen vallásos képet mutat. Ezt leginkább a céhzászló és a céhpecsét fejezte ki. A céh pecsétje sárgarézből készült, s a lapja kör alakú volt. Szent Péteren, a halászok védőszentjén kívül a pecsét két oldalán — Csallóköz vizeinek legértékesebb hala — a viza volt látható. Szent Péter tiszteletére a halászok 50 éves kortól már nem borotválkoztak, s szakállt eresztettek. Ezt a szakállt szentpéterszakádnak nevezték. A céh címere egy keményfából (tölgy] faragott aranyozott ponty volt üvegszekrényben. Ezt mindig bevitték a céhgyűlésre, melyet a somorlai Korona vendéglőben tartottak. A nagygyűlést céhgyűlésnek nevezték, s mindig Péter-Pál napján tartották, Ekor történt az inas felszabadítása, a legénnyé avatás, vagy a mesterréavatás. Itt mutatták be a céh taglalnak azt a készítményt, amelyet az inasnak, hogy legény lehessen, vagy legénynek, hogy mesterré legyen a céh elöljárói föladtak. Az inasnak, hogy legény lehessen és a mesterségét megtanulja, négy évet kellett töltenie a mesternél 12 éves korától. A felszabaduló inasnak a céh egyik mesterének — látómesternek is hívták — jelenlétében kellett egy két-három viszás, kétszárnyú vörsét vagy szűköt megkötnie. A mestert a főcéhmester, vagy helyettese az alcéhmeser is helyettesít- ' hette. Ilyenkor etetni, itatni kellett a céh emberét, hogy jó indulattal legyen. Ha nagy italú volt, bizony derekasan fogyasztotta a bort a szegény inas rovására a céhkorsóból. Különben a többi mester is vigyázott, hogy az igazság félre ne billenjen. A szegény inasnak volt féltenivalója, mert ha nem sikerült a remeklés, fél vagy egy évre is meghosszabbították az inasidőt. Az inas fizetést nem kapott, csak néhány krajcárt adott neki a mester jeles ünnepek alkalmával. No meg az inasnak mindenki parancsolt. Kivált a mester háza körül segédkezett. Az mondogatták. a halászok az inasságról,'hogy az ördög a kérdésre, hogy mi szeretne lenni, azt felelte, vám m á hogy akármi, csak halászinas nem. A legénynek vándorolni is kellett. Más mesternél is tanult. Volt olyan legény is, aki a Tiszán 10 évig halászott. A mesternek az öregháló teljes elkészítése volt kiszabva. Sokkal költségesebb volt, mint a legérmyé avatás, mert a főcéhmesteren kívül még egy mester ellenőrizte, mivel ezek bírálatától fügött a munka elfogadása, ezeknek is kedvükben kellett járni. Ez pedig borozással járt elsősorban; a bort zöldmázas céhkorsó szolgáltatta ilyenkor, mely 10 iccés (1 icce kereken 7 deci] cserépkorsó volt, melyet a somorjai fazekasok készítettek megrendelésre. Ételül halpaprikás vagy nyársonsült hal járta. Az inas és a legények a mester asztalánál étkeztek, felesebb ünnepek (karácsony, újév, vízkereszt, húsvét, piinkösdj alkalmával köszöntőt is kellett mondani a mester asztalánál. Ez a légidóseb legény feladata volt. A mesterek fekete vagy barna posztó ruhát viseltek, mely zsinórral volt ékesítve. Dohányból (kabát), mellényből és csizmanadrágból állt. Hozzá tartozott a fekete bőrcsizma, mely a somorjai csizmadiák készítménye volt. Patkó nem volt rajta. Ünnepeken ékszerként köves aranygyűrűt viseltek, amely sáraranyból dunai aranyászok mosott aranyát hívták sáraranynak, értékesebbnek tartották a bányászott aranynál, s mágikus erőt tulajdonítottak neki, mivel hiedelmük szerint Csallóköz ■ tündéreinek aranyhajából származik — készült. A hiedelem szerint, akinek ilyen gyűrűje volt, azt a Duna tündérei megvédték minden veszedelemtől a vízen. A gyűrű karikája fonott volt. Közepén piros vagy zöld színű kőbe ponty volt belevésve. A mester köznapi halászcsizmája is különbözött a legényekétől, ezt nagysarunak nevezték. Térden felül ért a szára, az egész combot betakarta és le lehetett tűrni. Ez a csizma a somorjai csizmadiacéh remekei közé tartozott. (A sarunak olyannak kellet lennie, hogyha néhány Icce vizet öntöttek bele, annak nem volt szabad á varasnál kicsurogni.) A legény ruhája egyszerű szabású, zsinór nélküli volt, kalapjuk kiskarimájú pörgekalap, melyen a szürke vagy vörösgém legszebb tolla lengedezett. Télen sapkát viseltek, ünneplő csizmájuk ráncos csizma volt, hűvös időben pedig a kissarut hordták, mely Olyan volt, mint a mesteré, csak abban különbözött tőle, hogy a szára térdig ért. A mesterek a legényeknek hetibért fizettek pénzben és halban. A mesternél kosztollak, a hetibér mennyiségére nézve közösen egyeztek meg. A bérben benne volt egy pár új saru, melyet azonban csak akkor kapott a legény, ha a szolgálat egy évre lett megkötve. A ma már történelemnek számító visszaemlékezés, s a hagyománnyá vált szokások felelevenítése után, nagyot szippant a vízízű tiszta levegőből, s megjegyzi: szép; de nehéz foglalkozás volt ez. Munka a javából, amihez szív és kitartás kellett. A vízen lefelé még csak sodródott a ladik, de az árral szemben már szükség volt a karra is. — Szent Péter egyszer megkérdezte a halászokat, hogy elégedettek-e a Dunával. ,Jlem uram. Mert az kéne, hogy az egyik oldal lejeié, a másik meg fölfelé folyjon.“ — De ez amolyan mese — mondja mosolyogva, a nagy kék országút magányos vándora, majd hozzáfűzi — En azért addig hajtom a ladektft, amig az erőmből futja. CSIBA LÄSZLÖ VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT A háborítatlan természet állandó szűkülése következtében egyre mostohább életfeltételek között él az erdök-mezők vadállománya. A vadról való gondoskodás főleg az SZVSZ tagjainak feladata. Ilyen gondos gazda az ipolynyéki (Vinica) vadásztársaság Fehér János elnökkel és Ján Vavro vadgazdával az élen. Ez a vadásztársaság a nagykürtösi (Vefký Krtíš) járás egyik legeredményesebb . szervezete. Á 3500 hektárnyi vadászterület nagy része mezőgazdasági művelés alatt van, az erdők és a hegyek 740 hektárt tesznek .ki. Vadállományuk gazdag. Az erdőben szarvas, őz, vaddisznó, a mezón pedig nyúl, fácán és néhány fogoly található. Az apróvadak száma az utóbbi években aggasztóan csökken. A csökkenés okát abban látják, hogy a mezőgazdasági művelés zavarja a vadat. A nagy parcellákon a termény betakarítása után búvóhelyet alig talál. Szükséges, hogy az ember segítsen a vadnak, barátja legyen. ■ Hogyan valósítják meg ezt az ipolynyéki vadászok? — kérdeztem a vadgazdát. — Szervezetünk jóváhagyott munkaterv szerint dolgozik — említette Ján Vavro. — A feladatok személyre szólók és Időhöz kötöttek. A megvalósítást rendszeresen ellenőrizzük. Tennivaló mindig akad, hiszen ha' azt akarjuk, hogy megtartsuk a vadat, akkor javítani kell az életfeltételeket. Tudjuk, hogy ehhez a vadásztársaság egyedüli erőfeszítése kevés, ezért kapcsolatot tartunk a szövetkezettel s az Állami Erdészettel. Szükség esetén kisegítjük a szövetkezetei a mezei munkák végzésénél, és védjük a termést a vadkárral szemben. A szövetkezet ugyanakkor kisegít bennünket a vad etetésénél télidőben. A munkavállalásról írásban értesítjük az Illetékeseket, hogy szükség esetén hozzánk fordulhassanak segítségért. ■ Milyenek a vadvédelem feltételei, és mi a tennivaló ezen a téren? — Vadásztgrületünk különböző pontjain vadvédelmi létesítmények vannak. Télre a nagyvad részére tíz etetőt, húsz sózót, a fácánoknak pedig négy etetőt készítettünk. Rendszeresen ellenőrizzük és szükség esetén feltöltjük ezeket. Évente három Eredményes vadgazdálkodás tonna szálas takarmányt, egy tonna kukoricát, jelentős mennyiségű gabonahulladékot viszünk az etetőkbe. A takarmányt főleg a vadászok gyűjtik be, a kukoricát pedig böngészéssel szerezzük. A vadak téli élelemkészletéhez a szövetkezeten kívül a leszenyei (Lesenice) gabonatisztító központ is hozzájárult. Az etetéssel Járó feladatok mellett évente több napi munkát igényel a magaslesek, a három helyiségből álló erdei vadászlak karbantartása, az etetők felújítása, javítása és a községben levő vadászotthon környékének rendbentartása. — A múlt évben legnagyobb feladat volt részünkre a muflonok honosításához szükséges létesítmény megépítése. Vadállományunk gazdagítása céljából ugyanis az SZVSZ járási bizottsága nyolc muflont szánt nekünk. Ezeknek otthont kellett teremteni. A mintegy négy hektáros terület bekerítése nagy munka volt. A vállalt hat munkanapot minden vadász ledolgozta, de Varga István, Petényi László, Ladislav Kseňák, Lukács Béla, Ján Vavro, Kázmér Gábor, Baksa Sándor, Fehér János, Filip Lajos és még néhányan ennél többet dolgoztak. A létesítmény elkészült, s a tél folyamán már meg is érkeztek új élőhelyükre az értékes vadak. Azóta tagjaink felváltva gondoskodnak a muf-. ionok nyugalmáról és biztonságáról. ■ A vadászok kedvenc szórakozása a vad lövése. Milyenek ezen a téren az eredmények? — A vadlövés tervét az állomány nagyságához Igazítjuk. A járási szervek a nagyvadlövési tervet tíz darabbal megemelték, a mi állományunkhoz viszonyítva ez igen magas. Emiatt az előírt négyből csak két szarvast ejtettünk el és őzből Is kevesebb került terítékre, de vaddisznóból is nyolc darabbal kevesebbet sikerült lőni. Ezt részben a tél kései érkezése idézte elő. A nagyvad ugyanis nem kényszerült emberközelbe, másrészt pedig az, hogy tagjaink minden szabadidejüket a muflon meghonosítására szolgáló létesítmény mielőbbi A hagyományok ápolásáról is gondoskodnak (A szerző felv.J elkészítésére fordították, s így alig masadt Idejük a vadászatra. — Megjegyzendő azonban, hogy ettől eltekintve a közellátás részére előírt vadhúsmennyiséget túlteljesítettük. Igaz, szarvasból 50, őzből 30 kilóval adósak maradtunk, vaddisznóból viszont a 840 kiló helyett 967 kilót. adtunk le. Apróvadból a kilövési terv 50 nyúl és 30 fácán leadását írta elő, ám néhány nyúl és fácán lövése után (az alacsony állomány miatt) leállítottuk a vadászatot. *■«Találóan mondta Fehér János, a szervezet elnöke, hogy véletlenekre nem bízható az eredmények alakulá.sa. A sikerekért mindenkinek tennie kell valamit. Nem elég csak az előírások betartása. A jó elképzelések megvalósítását is szorgalmazni kell. A vad védelmébe be kell kapcsolni a mezőgazdasági üzemek növénytermesztőit, s a traktorosok figyelmét is fel kell hívni a vadvédelem fontosságára. Az eredmények elérésében nagy szerepe van a szervezet pártcsoportjának, mivel a vadászok mintegy fele kommunista. Ők mutatpak jó példát a feladatteljesítésben, ami a pontozásos értékelésből is kiderül. A különféle tevékenységekért járó, egy tagra előírt 150 pontot többen túlteljesítették. Háromszáz ponton felül gyűjtött össze ifj. Petényi László, Jón Vavro, Hámorník, Varga István, 250 pont fölött Lukács Béla, Fehér János. Filip Lajos és Molnár Sándor. A sikeres munkavégzés, az eredmények mellett megoldásra váró problémákról-, hiányosságokról is szólott a vadgazda. Javítani kell a politikai nevelőmunka színvonalát, mert ezt a feladatot az előző felelős elhanyagolta. Nem fordított kellő figyelmet a sikerek propagálására, sem a vadászok ifjakból álló szakkörének a tevékenységére. Ma ezt a megbízást Baksa Sándor látja el. Feladata, hogy a hiányosságok okpit felszámolja. A 25 tagú szervezet többéves munkája bizonyítja, hogy a hiányosságok ellenére is kiváló eredményeket érnek el. Gazdasági mérlegük pozitív: a múlt év vadászataiból származó bevétel közel 30 ezer korona. Leltáruk pedig 84 ezer korona értéket mutat. BÖJTÖS JÄNOS Érdekes nadszémléiási módszer A vadgazdálkodásban a tervezés alapja részint az állatok élőhelyének nagysága és minősége, másrészt pedig a tavaszi (március 31-1) törzsállomány. Az utóbbi pontos meghatározása érdekében a Lednice nad Moravou-i erdészeti szakiskolában olyan számlálási módszert dolgoztak ki, amelynek lényege, hogy a vadászterületet egymáshoz kapcsolódó hajtóterületekre bontják. A számlálók körülállják egy-egy hajtóterület három oldalát, a negyedik oldalról pedig a hajtók vonulnak keresztül a területeken. A hajtók és a számlálók együtt számolnak, mindegyikük azokat, amelyek jobbkezük felöl futnak át sorukon. A számlálólapra feljegyzik a hajtóterület és a sor Jelölését, az állat faját, lehetőleg nemét, korát, mindezt elonyomtatott űrlapokra a megfelelő rovatokba vonalak húzhatók. Az adatokat a számlálásvezető a lehajtott területrészenként összegzi. Az értékelés során a lapok adatait hajtóterületenkánt és soronként összeadják, mindegyik hajtóterület esetében levonják a másik területtel szomszédos sor értékét a kettős számlálás elkerülése érdekében. Kis területek esetében erre nincs szükség, mert az állat jóval a szomszédos hajtóterületen túlra menekül. Az ismertetett számlálási módszert évente kétszer, januárban és márciusban alkalmazzák. A számlálás nem időigényes: a vezető gyorsan felállíthatja a hajtóterületet körülvevő számlálókat, a hajtók is hamar végigjárhatják a területet. — My —
