Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-16 / 24. szám
t v SZABAD FÖLDMŰVES 1984. június 16. A IX. Dunamenti Tavasz tükrében Ш ff MA ét и Az eperjesi (Jahodná) pionírtáborhan a gyerekek faliújságok révén hagytak üzenetet: „Jövőre is itt leszünk!“. Voltak persze szerényebbek is, akik úgy fogalmaztak, „szeretnénk itt lenni“, vagy „szívesen eljönnénk“, a lényeg azonban változatlan: a szereplők szempontjait figyelve, az idei Dunamenti Tavasz is sikeres volt, a gyerekek örömmel vettek részt a versenyen, élvezték az ittlétet, a játékot, a versenyzést. Persze nem ezért hirdette meg a zárszóban Gyurcsik József, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási pártbizottság elnökségének tagja, a városi nemzeti bizottság elnöke a jubileumi, X. Dunamenti Tavaszt, hanem azért, mert a CSEMADOK Központi Bizottságának illetékes dolgozói és a társrendezők is tudják, hogy nemzetiségi kulturális életünkben a gyermekszínjátszásnak nagyon fontos — alapozó — szerepe van, š a periodizálás, amelynek értelmében a jubileumi versenyt a Bratislava! Népművelési Intézet nem hirdeti meg, elsorvaszthatná e szépen fejlődő mozgalmat. A rendező szervek meghirdették hát a jövő évi fesztivált; amelytől a jubileum miatt is azt várják, hogy tovább nő színvonala, az eddigieknél is több csoport és egyén jelentkezik a különböző szintű versenyekbe, hogy újabb stílusokkal gazdagodik mind a bábjátszás, mind a színjátszás. Ehhez azonban az kell, hogy körültekintően, reálisan értékeljük az idei versenyt, s a szerzett tapasztalatokat megfelelő mértékben és érzékkel kamatoztassuk már az őszt Időszakban, a felkészülés megkezdésekor. Milyen volt hát az idei, a IX. Dunamenti Tavasz? A versenyfelhívásra több mint negyven együttes válaszolt, a körzeti és járási fordulók vers- és prózamondóinak a száma meghaladta az ezret, vagyis mennyiségben valóban erős, szilárd gyökereket eresztett mozgalomról számolhatunk be. Ennek értékét emeli még az a tény, hogy eltűnt több „fehér folt“ gyermekszínjátszó mozgalmunk ugyancsak képzeletben létező, de számontartott térképéről. Ilyen például a gyermekszínjátszásb^n a rimaszombati (Rimavská Sobota) járás, de még inkább a losonci (Lučenec), ahol a járási versenyen hét együttes szerepelt, s kettő eljutott a dunaszerdahelyi döntőbe is. A gyermekszínjátszás után talán meghonosodik a Bodrogközben a bábozás is, hiszen a tőketerebesi (Trebišov) járás versenyén három bábegyüttes vetélkedett, egy közülük a központi fesztivál műsorát is gazdagította. Sajnos azonban a „fehér foltok“ eltüntetése körül bőven akad tennivaló, hiszen olyan nagy központok képviselői hiányoztak Dunaszerdahelyről, mint a főváros vagy Kassa (Košice), továbbá járásaink közül a nagykürtösi (Veľký Krtíš), a nyitrai (Nitra) vagy a rozsnyói (Rožňava). Nem az a baj, hogy nem jutottak el Dunaszerdahelyre e városok és járások képviselői, mert egy hullámvölgy mindenkit elérhet, sőt az amatőr mozgalomra a színvonal hullámzása jellemző is, hanem az, hogy az említett helyeken egyszerűen nem léteznek együttesek. Talán versenyünk évfordulója mozgósítja az ottani iskolákat, pedagógus-rendezőket, minden esetre az illetékes járási szerveknek (CSEMADOK jb, jnk) az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet kell szentelniük a gyermekszínjátszó mozgalomnak. Az előzmények után néhány megszívlelendő gondolat a központi rendezvényen látottak alapján. A vers- és prózamondók versenyében továbbra is a helyes szövegválasztással küszködnek a III. kategória szereplői, bár az idén tapasztalható volt némi javulás, különösen a prózamondók esetében. Tény,, hogy ennek a korosztálynak olvasnivalót is alig tudunk ajánlani, illetve csak az évek óta ismert, már klasszikussá vált alkotásokat (Tom Sawyer kalandjai, A Pál utcai fiúk, Egri csillagok, Toldi stb.j, amelyeket azonban a figyelő, jól irányított gyermek már néhány évvel korábban is elolvashatott, s igényei már nagyobbak az átlagosnál. (Az irodalom ezen hiányosságairól egyre gyakrabban esik szó; bízzunk abban, hogy a hiányosságok feltárását most majd hézagpótló, esetleg a hézagot teljesen eltüntető, kitűnő irodalmi alkotások születése követi.) Lényeges azonban, hogy a gyermeket irányító, felkészítő pedagógus jól ismerje tanulóját, annak egyéniségét, s fejlettségi szintjének megfelelő irodalmi műveket javasoljon neki. Természetesén többet, s az elemzést közösen végezve dőljön el — elsősorban a gyeripek véleménye alapján —, hogy milyen verset, prózát mond majd a versenyen. A kisebb korosztályoknál a pedagógusnak nagyobb szerep jut, de az I. és a II. kategóriában sem szabad szem elől téveszteni a gyermek egyéniségét, s főleg nem szabad háttérbe szorítani, mert az előadás stílusa ezáltal — sajnos, az idei versenyen is tapasztalhattuk — modorossá válik, a közölt gondolatsorok pedig hatásukat vesztik, nem jutnak el a hallgatóságig. A vers- és prózamondás a pódiumműfajok között a kevésbé látványosak közé tartozik, önművelő hatása azonban vitathatatlan. Ezért nem ártana, ha létrejönnének olyan irodalmi körök egy-egy iskolában, amelyek tömörítenék azt a néhány (talán 15—20) gyereket, akiknek veszszőparipája a versmondás, s a pedagógusok irányításával többet foglalkoznának verselemzéssel, szövegértelmezéssel, újabb és újabb alkotások felkutatásával, s hogy ne legyen egyhangú e munka, évente többször is rendezhetnének „háziversenyt“ e diákok részére, akár közönség — iskolatársaik — előtt. Nem ,új .ötlet ez, mert számuk fogyatkozik, hiányuk pedig egyre jobban érződik. A bábszínjátszás pedagógiai jelentőségével nein akarok különösebben foglalkozni, s bármit mondanék, ilyen terjedelemben csak felszínes kijelentés maradna. Művészeti szempontból a hét bábegyüttest felvonultató verseny színvonala nem volt rosszabb a tavalyinál, de jobb sem. Különösen érvényes ez az I. kategóriára (tehát az 1.—4. évfolyamos gyerekek versengésére). A kategória győztese, a dunaszerdalielyi Százszorszép esztétikus bábukkal, klasszikus játékstílusban mutatta be -versenyeiöadását, s győzelmét elsősorban annak köszönheti, hogy a legkisebb hibaszázalékkal dolgozott, valamint jó volt a bábvezetése. Előrelépésről azonban alig lehet beszélni, modernebb, a gyerekek fantáziáját megmozgató újdonságról szintén nem. E véleményt talán legjobban az támasztja alá, hogy a csupa dunaszerdahelyi tanulókból (mellesleg: az idén nem versenyző Kis Fókusz tagjai) álló gyermekzsüri nem nekik juttatta saját díját. Ä kategória második helyezettje a marcelházi (Marcelová) Prücsök csoport lett, amely most már elmondhatja magáról, hogy „örök második“, hiszen az idén negyedik alkalommal végeztek ezeh a helyen. Játékstílusuk, a darab kivitelezésének a módja több újat hozott, igényesebb megoldásokat tartalmazott, mint a győztes csoporté, de több hiba is csúszott a megvalósításba, különösen a bábuk esztétikai összhatása volt gyöngébb, valamint a bábvezetés technikája hagyott kívánnivalókat maga után. Két új együttes mutatkozotrbe a versenyen még, a szarvai (Rohovce) Csibészek bábegyüttes (a Tábortűr szerkesztőségének különdíját kapta), valamint a perbenyiki (Pribenik) Máiyvácska, amely a harmadik helyet szerezte meg. Mindkét esetben elsősorban a bábuk mozgatásával volt baj, ami kezdő csoportnál érthető, viszont nagy sikere mindkét együttesnek, hogy bemutatkozásuk első évében eljuthattak a Dunamenti Tavaszra. A második kategória színvonala egyértelműen jobb volt, mint az elsőé. Különösen a győztes komáromi (Komárno Napsugár aratott nagy szakmai sikert: a modern elemeket bátran használva, kettős paravánnal dolgoztak, élő és bábfigurákat válogatva tartották tiszta, látványos bemutatójukat. Szép Erzsébet, az együttes rendezője, Gál Líviához, a Prücsök rendezőjéhez hasonlóan évek óta az élmezőnyben* van csoportjával, mindketten újító szándékú, bátran kezdeményező egyéniségek. Szép Erzsébet munkája 'ebben az évben beérett, csoportja előadását akár útmutatónak is nevezhetjük a jövőt illetően. A második helyet — és a gyermekzsüri díját — a szintén nagymúltú zselízi (Želiezovce) Hóvirág bábegyüttes szerezte meg, a harmadik helyet pedig a füleki (Filakovo) Pitypang, amely — kisebb-nagyobb kihagyásokkal — a legrégibb bábcsoportjaink közé tartozik. Tény, sokáig törekedtek a gyermekszínjátszó mozgalmunkat irányító szakemberek arra, hogy a szerkesztett játékokból (vagy ritmusjátékok)' eljussunk az élvezetes, valóban színházi élményt nyújtó mesefeldolgozásokíg, versdramatizációkig. Nem valószínű azonban, hogy célként tűzték ki a kisszínpadi forma háttérbe szorítását. Ma mégis ott tartunk, hogy fel kell hívni a kisszínpadi formákra, azaz a szerkesztett, vagy ritmusjátékokra a figyelmet, egyrészt mint nélkülözhetetlen műfajra, másrészt mint kitűnő előkészítő játékformára az igényesebb, színházi formák megvalósításának útján. Mert a IX. Dunamenti Tavaszon a nyolc gyermekszínjátszó csoport közül mindössze a somorjai (Samorín) Napsugár bátorkodott kisszínpaďként szerepelni. Üde előadásukká!, megérdemelten szereztek második helyezést az első kategóriában, ahol véleményem — és néhány szakember nyilatkozata — szerint elsősorban ezt ai műfajt kellene ápolni. A műfaji kérdéskörrel kapcsolatban jegyzem még meg — *és nem a bürokrata szólaltatja ezt velem —, hogy a Dunamenti Tavasz a színjátszó együttesek és a k i sszínpadok versenye. Egyébként a színjátszó csoportok '(és zárójelben azért ideírom: kisszínpadok) versenye hozta a legtöbb meglepetést. Több új együttes jelentkezett, s lett mindjárt főszereplője a Dunamenti Tavasznak. Az első kategóriában már említettem a somorjai együttest, de náluknál is nagyobb sikert könyvelhet el magának az alsószeli (Dolné Saliby) Pejkó Színpad, amely első nekirugaszkodásra győztese lett a versenynek. Az együttes rendezője, Haraszti Mária, nagyon jó érzékkel vezette rá a gyerekeket a jellemek megformálására, tiszta egyszerűségre törekedett Ä kiskakas gyémánt félkrajcárja című mese történésének megelevenftésére, amihez megkapóan szép képeket tudott alkotni. Jó pedagógiai érzékre vall, hogy — kezdő együttesről lévén szó — nem tette túlságosan magasra a mércét, viszont amit vállalt, azt el tudta fogadtatni és játszatni a gyerekekkel. Csuka Gyuláné ismert rendezője gyermekszínjátszásunknak. Most azt bizonyította, hogy a tapasztalatok, a szinte megszállott pedagógiai munka, a kitartás meghozza az eredményt. Korábban a szenei (Senec)’ gyerekekkel ért el sok szép sikert, most új munkahelyén, Zoncon (Tureü) bizonyított. Ebben a faluban soha nem volt különösebb hagyománya a gyermekszínjátszásnak, de most — úgy tűnik — új időszak kezdődik. Impulzusként hathat a Játszani jó együttes harmadik helyezése. Ebben a kategóriában versenyzett még a sídi (Síd) Bóbita, valamint a nagykaposi (Veiké Kapuiany)' Kifcélet, amely bátor dramatizációs munkájával tűnt ki. A második kategóriában hasonló volt a helyzet, mint az elsőben. A stúrovói alapiskola arról is ismert, hogy vezetősége és a pedagógusok komolyan foglalkoznak az amatőr művészeti mozgalommal, hiszen tánccsoportjuk. énekkaruk, bábegyüttesük és két színiátszó csoportjuk ts van! Eddig a Csángótokat ismerte a közönség, most az újonnan alakult Hahota Színpad szerzett első helyet a Dunamenti Tavaszon, s kiemelkedő az a dramaturgiai munka, ahogy a keretjátékkal maivá, életszerűvé tudták tenni A király pantallója című mesét. Nem véletlenül kapta a gyermekzsürl díját is a Hahota színpad. A jő dramaturgiai munkán kívül ugyanis felszabadult, mégis pontos játékával is kitűnt ez az együttes. A második helyet a füleki Kazinczy Kisszínpad szerezte meg. Előadásuk jó példája volt annak, hogyan lehet a széD sző művészetét a különböző nevelési (ez esetben világnézeti) célok szolgálatába állítani. A harmadik helyet a királyhnlmecl (Kráľovský Chlmec I Bodrogközi Aprószínpad szerezte meg. amely méltóan szerenelt önnön jő híréhez, s nagy közönségsikert aratott. Előadásuk azonban olvan tanulsággal Is szolgált, hogy felesleges a népmesékre jellemző szikár dramaturgiai egységet megbontani frázlsszerű közbeszúrásokkal, amelyek ugyan aktualizálják a mesét, de csak felületesen értékelik napjaink valóságát, ugyanakkor mellékvágányra futtatják az Igaz emberi magatartásból fakadó örökérvényű pé'dázódást, gondolatokat. Összegezve: Sikeresnek nevezhetjük а IX. Dunamenti Tavaszt. Méltó hozzájárulás volt az SZNF 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozathoz. Javítanivaló persze akad. Nemcsak az együttesek munkájában, hanem szervezésileg is. Csak a legfontosabbat említem, ami egyúttal az írásom kezdetén említett faliújság-üzenethez való visszatérés is. El kell érnünk, hogy a gyerekek A štúrovói Hahota *■ Az nlsószéll Pejkó Színpad Л dunaszerdahelyi Százszorszép; az utolsó, izgatott percek a jellépés előtt A komáromi Napsugár ne csak egy fél napot tölthessenek a fesztivál színhelyén, azt is verseny- és díjkiosztás lázában, hanem legalább másfelet. Mert csak úgy vihetnek el magukkal élményeket, úgy válhat a Dunamenti Tavasz a bodrog(Gyökeres György felvételei] közi, a gömöri, a csallóközi gyerekei barátkozásának színhelyévé. És ak kor teljesül a gyerekek faliújság üzenet-vágya is: „Még egy napot sze rettünk volna Itt lenni!“. NESZMÉRI SÄNDOI
