Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-10 / 10. szám
198?. március 10. .SZABAD FÖLDMŰVES ЯШЩННШМИВЯПВНВНЯИПВИВИВНВвНвВИВНВНиНВННВИ Ä közelmúltban Jaroslav Zelko, az többek között az elektrotechnikai és SZSZK belkereskedelmi minisztere arrúl tájékoztatta a sajtó munkatársait, hogy a máit évben életbe léptetett egységes kereskedelmi politika elvei hogyan érvényesültek a gyakorlatban, s az idén milyen feladatok hárulnak a kereskedelem dolgozóira a közellátás rugalmasabbá, eredményesebbé tételében. A tárca vezetői a helyenként még felszínre került hiányosságok ellenére is eredményesnek ítélték az ellátás múlt évi színvonalát, ami érthető, hiszen a kiskereskedelemben az előirányzott forgalmi tervet több mint 530 millió koronával túlszárnyalták. A kereskedelem az igényeknek megfelelően, vagyis folyamatosan elégítette ki alapvető élelmiszerekkel lakosságnak növekvő igényeit. A múlt évi sikerekre alapozva a kereskedelmi szervezeteknél az idén arra törekednek, hogy az igényelt árnválaszték bővítésével gyarapodjon a boltok kínálata. Az SZSZK kormánya által az idén jóváhagyott egységes kereskedelmi politika elveinek a kimunkálásánál már arra törekedtek, hogy az adott gazdasági lehetőségekhez mérten minél teljesebb legyen a közszükségleti árukkal való ellátás. Tán mondani sem kell, hogy a tizennégy pontban körvonalazott alapelvek a fogyasztók érdekeit, a hazai erőforrások kihasználásának a folyamatosságát és újabb termékek forgalmazását sürgetik. Fontosnak tartja például az alapelv az áruforgalom rugalmasabbá tételét, főleg az alapvető élelmiszerek keresletének a kielégítését. Az adásvételi kapcsolatok elmélyítésével arra kell törekedni, hogy a közszükségleti termékek forgalma a korábbi szint alá ne csökkenjen. Ha viszont egyes személyeknél áruhalmozást észlelnek, haladéktalanul be kell avatkozni. A kereskedelmi politika ösztönzőinek a kihasználásával segíteni kell Készül az új Ä nap szinte kimeríthetetlen energiaforrásunk. Földünkre mintegy húszezerszer több energiát bocsát, mint amennyit abból hasznosítunk, örvendetes, hogy felismertük a napenergia felhasználásénak a lehetőségét. A próbálkozások után megkezdődött az átfogó, vagyis a központilag Irányított kutatómunka. Bebizonyosodott, hogy a vízmelegítés napkollektorokkal, kellő körültekintéssel és felkészüléssel jelentős mennyiségű villanyáram megtakarítását teszi lehetővé. A kormány elnöksége foglalkozott a témával és 1980 májusában az Érsekújvári (Nové Zámky) Elektrosvit nemzeti vállalatot bízta meg, a berendezések kifejlesztésével. Az eltelt időszakban a vállalat mérnökei és techfaikusai kifejlesztettek egy berendezést, amely a mezőgazdaságban és egyebek közt a háztartásban egyaránt hasznosítható. Készítményeiket bemutatták Nitrán az Agrokomplex Országos Mezőgazdasági Kiállításon, továbbá Prágában a Pragotherm nemzetközi kiállításon is. • Hogy néz ki az új napkollertor? — kérdezem ján Janónktól, a vállalat egyik vezetőjétől. Vállalatunk kiállító termében megtekinthető — válaszolta tömören. — Egyébként az automatikus hőszabályzóval és szivattyúval felszerelt 1200 literes víztartály a kollektor egyik legfontosabb kelléke. Ha ugyanis gyenge a napsugárzás, akkor a berendezés automatikusan átkapcsol villanyfogyasztásra, a kívánt hőfok ela gépipari termékek, továbbá a bútorok és az építőanyagok forgalmazását, de a kereskedelmi szolgáltatások területén is előbbre kell lépni. Figyelmet keltő fejlődéssel számolhatunk például a boltok személyzetének a munkájában. Az áruforgalmazás illetve a kiszolgálás során viszont tiszteletben kell tartani a fogyasztók igényeit. A vásárlók ugyanis korrekt szaktanácsokat is elvárnak egyes boltok személyzetétől. Emiatt eléggé gyakori a panasz. Szükséges tehát, hogy a szakboltokban hozzáértő, udvarias személyzet szolgálja ki a vásárlót, ám a kereskedelmet meg kell szabadítani az árdrágítóktól. Azon tárcáknak, amelyek közszükségleti árut szállítanak a kereskedelemnek, a fogyasztói csomagolásokon fel kell tüntetni az áru szavatossági, vagyis eltarthatósági idejét, s minden fontos adatot, amely az ára hasznosítására vonatkozik. Komolyan kell venni a kereskedelemben minden bírálatot, amely a fogyatékosságokat ostorozza. A teljesebb ellátás érdekében mindent el kell követni a gyakran hiányzó áruválaszték mérsékléséért. Nemcsak a kereskedelemben, hanem a gyártó- és szállító szervezeteknél is napirendi feladatnak kell tekinteni a gyermektápszerek, a diabetikusok részére és a közegészségügyi szempontból fontos élelmiszerek választékának bővítését. Régi Igény, hogy javuljon végre a fogyasztók zöldséggel és gyümölccsel való ellátása, nemcsak az idényben, hanem télen is, s nem csupán a városközpontokban, hanem a peremkörzetekben is, ahol szintén több ezren élnek. Igénybe kell venni erre a hazai termelés adta lehetőségeket, beleértve a háztáji kertészkedők árukínálatát is, akiktől tavaly a nagykereskedelem többször nem vette át a zöldséget. A kertészkedőket tehát szerződésileg kell érdekeltté tenni az igénapkollektor érésekor viszont kikapcsol. Ä tartály alsó nyílásán a hideg, a felsőn pedig a meleg víz áramlik. A tartály szigetelt falú, hogy jól tartsa a meleget. — A másik fontos kellék — folytatta Jančok elvtárs —, amely az előbbinél is jelentősebb, az a napkollektor. Ennek a felületén olyan hőelnyelő közeg van, mely felmelegíti a vizet. Az 1200 literes tartály készletét naponta kétszer melegítheti fel mintegy 10—80 Celius-fokra. 0 Hol hasznosíthatók ezek ■ napkollektorok? — Elsősorban a mezőgazdaságban. Mindenekelőtt a nagyhizlaldákra gondolunk, de az üvegházakban, a farmokon, főliagazdaságokban is előnyösen felhasználhatók. Kellő napsugárzás esetén autocampingekben, plonirtéborokban, üdülőközpontokban is hasznosíthatók. 0 Milyen ütemű a sorozatgyártás? — Üj termékről lévén szó, nagy fegyelmet követelünk meg minden dolgozótól. Terveink szerint 1985-ben előreláthatóan ötvenezer, 1990-ben pedig 150 ezer négyzetméter behálózására szükséges kollektort szeretnénk forgalmazni. A kiállítóteremben a vállalat termékei között — ott látható az új kollektor is. Mellette pedig a szolárís, vagyis a „napenergiazuhany“, mely a vállalatnak a következő sorozatgyártás előtt állő nagy sikert Ígérő terméke lesz, ' Pénzes Istvúp nyelt áruválaszték előteremtésében Ős Időterv szerinti szállításában. Az áruválaszték bővítésénél a szocialista nemzetközi együttműködésre, a határmenti, valamint az áruházak közti csereforgalom lehetőségeire is apellálni kell. Ennek a kihasználásával ugyanis sok jó minőségű áru kerülhet a boltokba. Időszerű, hogy a CSKP KB 8. ülésén elfogadott irányelveknek a szellemében a kereskedelemben is jobban törekedjenek a standard minőségű közszükségleti termékek választékának bővítésére, szem előtt tartva egy-egy termék használati értékét, s az ehhez méretezett kiskereskedelmi árat is. Célsszerű, ha a kereskedelem irányítói a jövőben a hazai és a külföldi választék minőségét összehasonlító kiállításokon határozzák meg. Így egy-egy termék minősége, műszaki színvonala, használati értéke és piacképessége úgyszólván teljes biztonsággal kideríthető. Az is szükséges persze, hogy mind a drágább, mind az olcsóbb árufajtákból kiegyenlített legyen a kínálat a piacokon. Ezt főképpen az alapvető termékeknél kell érvényesíteni. A kereskedelemnek esetenként sokkal rugalmasabban kell reagálnia a kiskereskedelmi árak ideiglenes vagy részleges módosítására, mint eddig, ha a piac telítettsége nagyobb a szükségesnél. A jövőben sokkal kedvezőbb feltételeket kell teremteni a luxustermékek forgalmazása terén is. Nem elhanyagolható a készítmények minőségének pontos ellenőrzése sem. Az alapos ellenőrzés, a hibás termékek felderítése teszi csak lehetővé a reklamációk csökkentését. A gyártó vállalatok minőségvizsgáló ellenőreinek becsületesebben kell dolgozniuk, hogy selejt áruk ne kerülhessenek a boltokba. Bebizonyosodott, hogy a kereskedelem kifogástalan minőségű áruit nem kell kínálni a fogyasztónak, az észszerű propaganda viszont segített a kereskedelmi forgalom fellendítésében, ami gazdasági érdek. Szükségszerű, hogy az áru népszerűsítésénél az egységes elvek érvényesüljenek, A propaganda szétforgácsolfisával ugyanis nem érhető el a feltételezett siker. Az árunormák meghatározásánál nem az elavult, hozzávetőleges becslésekre, hanem a piackutatás tudományosan kimunkált korszerű módszereire kell támaszkodni a kereskedelem minden szintjén. Érvényesülnie kell ennek az adásvételi kapcsolatokban is, ahol gyakran a viszi — nem viszi, nem kap mást, elavult gyakorlat érvényesült. Tény, hogy a közétkeztetési intézményeknél is van javítanivaló bőven. Ez azonban az ételek korábbinál jobb minőségével, a kulturáltabb kiszolgálással, a tisztaság javításával, a kínálat kiszélesítésével érdemben megoldható. A turizmus tökéletesítésével, az igényekre való rugalmas reagálással viszont sokkal eredményesebbé válhatna az ágazat gazdasági hatékonysága. Gondoskodni kellene a valóban kifogástalan minőségű komplex ellátás bevezetéséről. Értjük alatta az elszállásolást, az étkeztetést és egyebeket Is. _ Az egységes kereskedelmi politika rugalmas érvényesítése szempontjából tehát sok a tennivaló. Fontos, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembevéve mindenütt az egészséges kereskedelmi szellem érvényesüljön, persze arra Is figyelve, hogy a boltokban minél kevesebb legyen a hiánycikk. ELŐTÉRBEN A MŰSZAK! 'Az SZLKP Galéntal Járási Bizottságának múlt évi decemberi .ülésén a plénum résztvevői arra kaptak választ, hogy a járás létesítményeinél, de főleg az élelmiszeripari üzemeknél hogyan érvényesülnek a CSKP XVI. kongresszusának Irányelvei. A járásban két cukorgyár, egy szárazsüteményt készítő, egy fagyasztó, egy konzervkészítő üzem és egy malom van. Az élelmiszeripari üzemeknek több mint 600 kommunistája 17 alapszervezetbe tömörülve arra törekedik, hogy aktív közreműködéssel segítse s termelési feladatok megvalósítását, a fogyasztók növekvő igényeinek minél teljesebb kielégítését és az exportfeladatok rugalmas teljesítését. Éles Károly elvtárs, a járási pártbizottság titkára kiemelte, hogy az élelmiszeripari üzemek sikeresen váltják valóra a CSKP KB 8. .ülésének a tudományos műszaki fejlesztés érvényesítését szorgalmazó irányelveit. A szeredl szárazsüteményt gyártó üzemben a Szlovák Műszaki Főiskola vegyészeti-technológiai tanszékének köz-Kedvező az ellátás Az egészséges táplálkozás szinte elképzelhetetlen elegendő zöldség és gyümölcs nélkül. Az ember szervezete részére ezek juttatják a legtöbb vitamint. A lakosság zöldséggel és gyümölccsel való ellátását a ZELENINA vállalat üzemegységei biztosítják. A galántal járásban a ZELENINA dolgozói sikeresen teljesítették feladataikat. A dolgozók hozzáállásának köszönhetően eredményesen teljesítettük feladatainkat. Megbirkóztunk a legfontosabb iránymutató, vagyis a kiskereskedelmi forgalom tervének a teljesítésével is. A tervezett forgalmat 3,2 százalékkal túlszárnyaltuk. Boltjaink munkaközösségei, melyek hozzájárultak a tervek túlteljesítéséhez, szintén elismerést érdemelnek. Köztük említhetjük a galántal zöldségesbolt Varga Gizella által Irányított szocialista brigádját, a szered! Jozefina Maruniaková által vezetett kollektívát, valamint a diószegi (Sládkovičovo) Lancz Mária által vezetett kollektívát. Üzemünkre tartalmas kereskedelmi tevékenység jellemző. A múlt évi szárazság ellenére sikerült elérnünk a tervezett 83 mílllö 319 ezer koronás tudományos -HALADÄS reműködésével sikeresen hasznosítják az új anyagokat. Közösen készítik elő a tésztaféléket, s ezzel lényegesen csökkentik az energiahordozók szükségletét. Arra törekednek a termelésben, hogy a növényi zsiradék helyett étolajat használjanak, ugyanakkor a bridličnáí KOVO üzem munkaközösségének a segítségével új csomagoló berendezést helyeztek üzembe. Olyan alufóliát fejlesztettek ki, mely kitűnő minőségénél fogva vetekszik Európa legjobb hasonló gyártmányaival. A tudományos-műszaki fejlesztés á pártszervezet, a kommunisták elkötelezett helytállásával a szeredl cukorgyárban is jó ütemben halad. A gyártás korszerűsítésével a korábbináí jobb cukorlét sajtoltak a répából. Bevezették például a cukor 50 kilós tételekben való csomagolását a nagyfogyasztók részére. Egy év átlagában ezzel mintegy 640 ezer koronát takaríthatnak meg. A korszerű porclézé berendezés felhasználásával 19 százalékkal növekedett a munkatermelékenység. A szeredl KÄVOVINY üzembeni olyan korszerű MELTA csomagoló gépet szereltek fel, mely lehetővé tette a munkatermelékenység 300 százalékos növekedését. Az importból származó borsav helyett most az üzemben, a hazánkban gyártott citromsavat hasznosítják, s ezzel évente 290 ezer. korona megtakarítást érhetnek el. A pártplénum az exportfeladatoR megvalósítását ts értékelte. Például a szérazsiíteményeket gyártó szeredl üzem már december 20-ig teljesítette exportfeladatát. Az MNK-ba például 300 tonna PI-VI creckert, az NDK-be 100 tonna trocre creckert és 200 tonna mézeskalácsot szállítottak. A tökéé országokba viszont 1140 tonna kekszet exportáltak. A szeredl KÄVOVINY üzem eredményesen teljesítette exportfeladatét. Olaszországba és Svájcba szárított cukorrépát és cikóriát exportáltak, több mint 8 millió korona értékben. I *~ Krajcsovics Ferdinánd forgalmat. Dicséretet érdemelnek érte a galántal nagyraktár dolgozói,Knapp Tibor vezetésével. Ez a nagyraktár több mint 35 millió korona nagykereskedelmi forgalmat bonyolított le. Sikereket értünk el a zöldség és a gyümölcs piaci csomagolásában is. Ezen a téren szlovákiai méretben az elsők között helyezkedtünk el. Hovorka Ilona kollektívája a csomagoló részlegen arra törekedik, hogy elnyerje a büszke cím bronzfokozatát, hiszen a múlt évben több mint 1300 tonna árut csomagoltak a kereskedelem részére. A soron levő év négy hónapjára közellátási célokra 790 tonna burgonyát, 68 tonna'zellert, 71 tonna sSrgarépát, 117 tonna vöröshagymát, 70 torma petrezselyemgyökeret, 39 tonna káposztát, 17 tonna fokhagymát és több mint 300 tonna almát tartalékoltunk. Elátjuk a piacot salátával később pedig retekkel és zöldhagymával is. A múlt évi munkánkat elemezve a Jnb kereskedelmi osztályvezetője, Stefan Jurina elvtárs pártalapszervezetünk értékelő taggyűlésén kiemelte, hogy a járás lakosságának gyümölcscsel és z.öldséggel való ellátása valóban rugalmas volt a múlt évben. A’ ZELENINA galántal üzemének dolgozói tehát derekasan helytálltak, s *< zért dicséretet érdemelnek. Oláh Gyula agrármérnök HOKSZA ISTVÁN Természetvédelem Kevés ország olyan gazdag érintetlen szépségű terméazetes tájakban, mint Szlovákia. Hasúnk domborzatának választékosséga tette lehetővé, hogy a több mint 49 ezer négyzetkilométeres területen annyiféle természeti szépség felhalmozódott. Szlovákia választékos természeti viszonyai között 9 ezer növény- és mintegy 40 ezer állatfaj él. Szlovákia intézményesen védett területek tekintetében Európa egyik jeles országa. A természetvédelem szempontjából történelmi jelentőségnek számít az SZNT 1/1955 törvényszámú, az állami természetvédelemre vonatkozó törvényének kibocsátása. Csehszlovákiában fontos szerepe van a természetvédelemnek. Ezt legjobban az alapvető jogszabály, a CSSZSZK 1960. július 11-í Alkotnfánya bizonyltja. A második szakasz 15. cikkelyében ezt olvashatjuk: „Az állam gondoskodik a természet megbecsüléséről és általános védelméről, hazánk tájszépségeinek megőrzéséről, hogy ezáltal a nép jólétének egyre gazdagabb forrásait hozza létre, s olyan alkalmas környezetet tartson fenn, amely hasznára válik a dolgozók egészségének és lehetővé teszi üdülésüket,“ Csehszlovákia t elf át a világ első országa, amely a természetvédelem és a tájszépség megőrzését társadalmi feladatként alkotmányban rögzítette. Szlovákia területén három nemzeti park, 11 tájvédelmi körzet, 155 államilag védett természeti terület, 25 védett lelőhely, 9 tanulmányi célokat szolgáló védett terület és 2 védett park van. Ugyanakkor védettnek nyílvánítottak 38 barlangot, 67 természeti alakulatot, 8 természeti emléket és néhány tuoat öreg fát. A nemzeti parkok és a tájvédelmi körzetek nemcsak eredményesen teljesítik a tájjelleg, a növénytársulások, a növény- és az állatfajok védelmének követelményeit, hanem egyúttal nevelési célokat is betöltenek. Lehetővé teszik azt, hogy a turisztika és az üdülés céljaira hasznosítsuk őket. Ezzel lehetővé válik, hogy az emberek szabadidejüket szellemi és fizikai képességük fejlesztésére hasnosltsák. A Zvolení Erdészeti és Faipari Főiskola harminc éven át nagy részt vállalt magára a természetvédelmi területek népszerűsítésében, továbbá e területek hasznosításában. Fontos adatokat közölt a közvélemény számára és pontosan meghatározta a védelem módozatait is. L M. HABR0VSKY