Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-10 / 49. szám
4 .SZABAD FÖLDMŰVES 1983. december 10. ^ямшшидяая». Mázsár Kornélia Szabó Teréz Bystron Gábor Hanzsér Lúcsia Póda Éva Ha agy riport, kiadós, finom ebéddel indul, rossz folytatást még elképzelni Is nehéz. Bizakodva néztem tehát a Jövőbe, miközben Duko Istvánnal, a Kurvái (Kravany nad Dunajom) Középfokú Mező gazdasági Szaktanintézet igaz gatóhelyettesével visszafelé bai lagtunk az Iskola menzájából. Azazhogy csak ballagtunk vol na, mert vendéglátóm néhány lépés után megtorpant, s tett egy tömör Javaslatot: — Körülnézhetnénk a múhe lyekben... Ilyenkor illik megbontani a logikai sorrendet, és belevágni a téma „sűrűjébe“, még mielőtt annak rendje és módja szerint feljegyezhettem volna, hogy hány tanulója van az Iskolának, milyen szakok vannak, hány tagú a pedagógus kellek tlva és hasonló. Bementünk a fűrészportól sűrű levegőjű, gyaluharsogástól, körförősz-slvltástól hangos műhelybe, ahol éppen a másodikos asztalosok gyakorlati foglalkozása folyt, Prokopac Ferenc és Siezák János szakoktatók vezetésével. Fodor Ottó és Tőrük Zoli, az előbb említett mester irányításával egy számomra ismeretlen rendéltetésfl gép fölött buzgólkodnak, amelyről mégiscsak sikerűit megállapítanom, hogy a befogott lécek éleit gömbölyíti. A mester szerint a srácoknak már ügyesen megy a munka. A másik, Jóval tágasabb műhelyben a szalagfűrész függőleges kerékpárja tűnt elsőként a szemembe; Németh Dezső és Horváth Gábor állt mellette. Néhány gyakorlott mozdulat, és a deszkalapra ívesen megrajzolt vonal máris térbeli formát ölt. Ugyancsak önállóan dolgozik a gyalugépen Póda András és Ballon Lajos; hogy ne sértsük meg ókét, tegyük hozzá azt Is, hogy ők már ha madíkosok. S végül: egész csapatnyl munkaköpenyes fiú serénykedik a körfűrész körül, ahol Siezák János irányítja a munkát; Habardik Józsi, Kálazi Lajos és Mnrányi Józsi Issza a mester minden szavát. — Épületasztalos — kezdetben bognár — szak kezdettől fogva működik az Iskolán — mondja Duka István. — Az 1953/54-es első iskolaévben növénytermesztő, állattenyésztő, kovács és bognár szakon kezdődött meg az oktatás, összesen 98 tanulóval; a pedagógusok, szakoktatók és nevelők száma összesen 11 volt. Ma szintén négy szakon folyik az oktatás, éspedig a kertészet, a szőlé szet-gyümölcstermesztés, az állattenyésztő, és a már említeti épületasztalos szakon. Három százharminc tanulónk van, rajtuk kívül hetvenen a dolgozók középiskolájában készülnek az érettségire. Ennek megszerző sére — évente váltakozva — a kertészet és a szölészet-gyümölcstermesztés szakon van lehetőség. Tantestületünk összetétele jelenleg 18 pedagógus, 10 nevelő és 18 szakoktató. Emeletes ikerépület mellett haladunk éppen. Az Igazgatóhelyettes rámutat: — Az internátusaink. összesen kétszázhetven férőhely; csak azt tudom mondani, hogy kevés. Sok tanulónk kénytelen utazni emiatt. Egyébként korszerűnek nevezhető a diákotthon; „sejtrendszerű“, tehát kéthárom szobához tartozik zuhanyozó, WC és mosdó. Az épületek egyikében kapott helyet az orvosi és a fogorvosi rendelő is. Az tntemátus melletti labda rúgó-pályán piros melegítős lányok csapata készülődik a tornaórához. Szükség Is van melegítőre, mert a levegő hűvösen párás, a fű nyirkos, már-már deres. Az első pedagógust évét abszolváló fiatal testnevelő tanár, Szigeti Arpád mondja: — Mi tagadás, egyre inkább vacogunk a tornaórákon... Mégis, ameddig csak lehet, „kint“ tartjuk, mert a folyosókon szorongva nem sokat ér az egész. Egy tornaterem persze minden Ilyen gondot megoldana, s úgy tűnik, nem Is kell már sokat várni rá: a Jövő év márciusában kezdik építeni. Folytatjuk az utunkat, vissza az Iskolához; a mintegy ölszáz méternyi útszakasz teljes hoszszában a most igencsak vékonyan-szegényesen csordogáló Duna mellett vezet A túlsó parton a Lábatlanl Cementgyár szürkén pipáló kéményei magasodnak a parti fák fölé. — Itt a piros Lada, megérkezett az Igazgató — mondja kísérőm. Miközben elköszön, hogy utolsó kérésemnek eleget téve „összegyűjtsön“ néhány tanulót egy kis beszélgetésre, bekopogok Pollák Imre Igazgató irodájának ajtaján. Kérdeznem szinte nem is kell: szavai nyomán egyre több darabbal egészül ki az Iskola életének mozaikja. — Kezdem azzal, aminek a legjobban megörültünk a közelmúltban, s amire a legnagyobb szükségünk Is volt: másfél éve nyolc ú] tanteremmel bővül tünk. Ehhez hozzájött még mintegy 220 ezer korona értékű ú] felszerelés, úgyhogy Jelenleg három Jól felszerelt szaktantermünk van, éspedig a matematlirányltó munkája nélkül nehezen alakulna ki bármi is, azért csak elismeréssel nyilatkozha tok Zsapka Imrénéről, a SZISZ iskolai szervezetének védnöké ről, Lengyelfalusi Miklósról, az iskolai énekkar vezetőjéről, Mé száros Józsefről, az idén ala kult Irodalmi színpad „összeverbulójáról“, vagy Riegler Jóka, a történelem, valamint a szőlészet-gyümölcstermesztés oktatáséra. Sőt, Ide sorolhatnám a virágkötészeti szaktantermet Is, a kémiai laboratóriumhoz pedig minden szükséges felszerelés megvan, már csak a szerelőket várjuk. Egészében véve az Iskola segédeszközökkel való ellátottsága jónak ne vezhető. Talán tévékészülékből kéne több, hogy tanulóink rendszeresebben nézhessék az Iskolatelevlzló adásait. — Ami a szorosabban mezőgazdasági Jellegű gyakorlati oktatást illeti, szerződésünk van a dnnamocsi (Motaj Dunai Flotta Efsz-szel, valamint a bácsi (Bút) szövetkezettel; az előbbiben a sertéstenyésztésből, az utóbbiban szarvasmarha-tenyésztésből vannak a tanterv részét képező gyakorlati foglalkozások. Emellett természetesen saját — 90 hektáros — tangazdaságunk is van, közel az iskolához, szintén a Duna partján, kitűnő öntözési lehetőségekkel. ]ő>a kapcsolatunk a helyi gyümölcstermesztő állami gazdasággal is, amely még nem egészen egy esztendős múltra tekint vissza; ők gépekkel segítenek bennünket, mi őket — főleg az idénymunkák idején — munkaerővel. — Kultúra? — vált témát kérdésem nyomán. — Minden „évjáratban“ akad egy-két lelkes, }ó szervezőképességgel megáldott, amellett tehetséges tanuló, akikre lehet építeni, akár Iskolán kívüli kultúrrendezvényekről, akár SZISZ-munkáröl van szó. Persze, a pedagógusok nos fotóköréről. Az tnternátuson hagyománya van a Török Béláné vezette kézimunka körnek; hogy így mondjam, kezdők és haladók egyaránt látogathatják. Az Idei barátsági hónap során megrendeztük a szovjet filmek hetét, a vetítések szintén az internátuson folytak. S végezetül hadd teszek említést a z ateista kör munkájáról, ahová rendszeresen' meghívjuk a Szocialista Akadémia lektorait. Időközben visszaérkezett Duka István azzal, hogy várnak a tanulók. A tanteremben négy csinos kislányt és egy JUNIOR CLUB-lnges fiút találok, szemlátomást cseppet sem etfogódottan Jókora fényképezőgépemtől meg egyéb félelmetes újságírói felszerelésemtől. Könynyen Indul tehát a beszélgetés. — Fülekről (Fiľakovo) Jöttem — mond egy meglepőt mindjárt az elején Bystron Gábor, elsős „borász“. — Elég messze van, az igaz, de amikor nyolcadikban döntenem kellett, mégiscsak Karvát választottam Hogy mezőgazdasági iskolán tanulok tovább, azt már korábban elhatároztam: még otthon, szüleimtől szerettem meg a kerti munkákat, s közülük Is leg jobban a szőlő gondozását. Ha végzek, borász szeretnék lenni otthon vagy valamelyik környező faluban. Szabó Teréz harmadikos kertész szakos tanuló a Komárom (Komárno) melletti Káván lakik. A gadóci (Hadovce, ma Komárom része) „konkurrens“ Is. kólával szemben választotta a karvait. — Miért? — Édesapám tanácsára. — Milyen tanuló voltál az alapiskolán? — Kitüntetett. — Tervek az iskola után? — Szerződésem van a vágfüzesl (Vŕbové nad Véhom) szövetkezetbe. — Jő Itt? Illetve most mér akár úgy Is kérdezhetném: Jó volt Itt? Szeme átmelegszik, látom, hogy őszintén mondja: — Nagyon Jö. Ismét egy elsősé, • Hanzsér Lúcsiáé a szó. Kertész szakos, szintén Komáromból Jött. — Ide pályáztál? — Nem egészen — nevet rám bodorltott fürtjei alól. — Fodrásznak készültem, de nem sikerült bejutnom. A „második helyen“ ált Karva a Jelentkezőlapomon, de én is csak annyit mondhatok, bár még egy év sem telt el: nem bántam meg. — Tervek? A másodikos „asztalosok“ gyakorlati foglalkozása, Prokopac Ferenc szakoktató Irán vitásával (A szerző felvételen — Szeretnék leérettségizni. Két utolsó riportalanyom számára ez az utóbbi mondat sokkal Időszerűbb: Póda Éva ós Mázsár Kornélia, a dolgozók középiskolájának tanulói májusban érettségiznek. Valóban „öreg diákoknak“ számítanak már, a tizenkilenc évük ellenére, van mire visszanézniük. S ahogy szavaikból kitűnt, mesélniük Is. Kornélia kezdi: — Feketenyékt vagyok (čierna Voda], egy helyszűke miatt elutasított dunaszerdahelyl (Dunajská Streda) próbálkozás után kerültem Karvára. Csak azt mondhatom én Is: teljes mértékben megtaláltam a számításomat. Szerződésem van a hidaskürti (Mostová) Vörös Csillag Efsz-el, a nyáron is ott gyakornokoskodtam, mint az egyik kertészeti csoport vezetője. Az Itt eltöltött, most már közel négy évről csak Jót tudok mondani: Jő volt a kollektíva, soha nem unatkoztunk. Igaz, lehet hogy egy kissé elfogult vagyok — teszi hozzá mosolyogva —, ugyanis három évig az Iskola SZISZ-alapszervezetének az elnöke voltam... Nincs olyan kérdésem, amit már legkevesebb háromszor fel nem tettem volna, ezért elegendő csupán odafordulnom Pőda Éva felé, s 6 máris kezdi: — Dunaszerdahelyról Jöttem, kertész leszek a Dunatőkési (Dun. Klátov) Állami Gazdaságban. A mezőgazdaságot szintén a szüleim szerettették meg velem. Ami az iskolai életet illeti — összenevetnek Kornéliával —, valóban szépek voltak az Itt eltöltött évek. Bár lehet, hogy én is elfogult vagyok, hiszen három éven keresztül szintén SZISZ-vezetőségi tag voltam, ezenkívül aktívan sportoltam, díjakat Is nyertem. S ha már enyém az utosö sző, azt hiszem, mlndannyiunk nevében elmondhatom, akik az érettségire készülünk: az itt eltöltött évek alatt valóban megtanulhattunk mindent, ami a választott szakmánkhoz szükséges. Éreztük ezt a nyári gyakorlat Idején, amikor már az első napok után egyenrangú társként fogadtak be bennünket a szövetkezetben, állami gazdaságban, s tudjuk, hogy ugyanígy térhetünk majd vissza az érettségi után. — Amihez sok sikert kívánok. VASS GYULA ■ИввМ*СМ«*«КевЖЩЯвВМ9СЯВ8КЕаЖЯХ*г»Ю91Й м«**»иаа*во»ва1»*£а*а»*и*жа**в*****#**»»*#2га®» A letűnt idők vándorai A CSEMADOK Érsekújvár! (Nové Zámky-i) Járási Bizottsága mellett Liszka József vezetésével aktív tevékenységet fejt ki a tavaly alakult néprajzi szakbizottság. A rendszeres összejövetelek, gyűjtőutak szervezése, a gyűjtött anyag feldolgozása és publikálása mellett szakismereteiket bővítendő célzattal a néprajz területén tevékenykedő hivatásos dolgozókat is meghívnak körükbe, hogy mélyebb, átfogóbb Ismeretanyagra tehessenek szert. így történt legutóbb Is, amikor Lukács László látogatott el közéjük, s a „Dunántúl vándorai“ címmel tartott előadást. Az Ismert magyarorszá gl néprajzos vázolta a 17.—19. század során az egyes etnikai területek közeledését, ami egymásrautaltságuk logikus következménye volt (pl. a hegyes vidékeken élők gabonáért ós gyümölcsért fával látták el a mezőgazdasági (ellegű vidékek lakóit). Az egyes tájegységek pedig a természeti adottságok, azok kiaknázása, lakóik fog'alkozása során kap'ák a süprüsök, meszesek, kormosok [faszénégetők], purutkások (káposztások), fokhagymások, savősok (tejtermékkel kereskedők), köszörűsök, fazekasok... megnevezést, amely a falucsúfolő mondőkák kiapadhatatlan bányájának bizonyult. A termékeket kocsikra, szekerekre rakva, a kialakult útvonalakon vándorárusítást folytattak. A summások, az Idénymunkások, az uradalmi cselédek is ennek az „ősz tálynak“ egyik rétegét alkották. A fő summáskibocsátó területek Kárpátalja, Erdély és a Palőcföld voltak. Az előadó részletességei szőlt a puszták ellentmondásos vándoralakjairól, a Vendelekről; róluk emlékirataiban Táncsics Mihály és Illyés Gyula Is megemlékezik. Ezek az emberek a puszta igen érdekes alakjai voltak; munkavlszoriyt csupán rövid Ideig vállaltak, a legszegényebb koldussorsban éltek, de átlagon felüli szellemi képességgel rendelkeztek, a viccek, a tréfák kifogyhatatlan tárházát Jelentették — s valahogy még elnyűtt ruhájuk is „jól állt“ nekik. A vándorok további népes táborát alkották a hajóvontatók, a vándorjuhászok, a fafaragók (taliga-, gereblye-, 61-, vasúti talpfa-készítők), a tutajosok, valamint a mutatványosok, (pl. medvetáncoltatók) ... A vándorlás logikus következménye volt a köl csönös gyerekcsere a sváb, román ruszin, szlovák, bosnyák, 111. magyar családok között, amely általában az esztendő bizonyos időszakára korláto ződott. A vándorlások néprajzi Jelentősége abban rejlik — mondta befejezésül Lukács László —, hogy a vándorala kok nemcsak munkabért kaptak, dí szellemi értékekkel Is gyarapodtak — vándorlásuk során ruházattal, terme lést módokkal, új építkezési formák kai, más ételekkel ismerkedtek, s ez által váltak ezek náluk Is Ismertté. A vándorok belső rétegeződésének hagyományteremtő, családtagról családtagra szállő mesterségének részletes feldolgozása a közeljövő feladata mivel ez Is az elmúlt századok nemzeti egymásrautaltsága kialakulásé nak egyik kevésbé értékelt, fontos láncszemét alkotja. Pénzes István Érdekes kiállításra került sor a közelmúltban a komáromi (Komárno) Csehszlovák—Szovjet Barátság Házéban, az idei barátsági hónap egyik rendezvényeként. Gyűjtőcíme — „A Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság életéből“ — hűen kifejezte a tartalmát. Számos írásbeli és tárgyi dokumentum, fénykép stb. érzékeltette a látogatókkal a Szovjetunió népeinek hazánk iránti tiszteletét, igaz baráti érzelmeit. A tíz nap során Így átfogó képet kaphattak a mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatok alakulásáról, a két baráti szövetség életérói, ami nagymértékben járul hozzá a népeinket összefűző baráti szálak további erősítéséhez. —PIP— A CSEMADOK szálkái (Salka) alapszervezete író-olvasó találkozóra hívta meg a „földijüknek“ is nevezhető (a szomszéd faluból származó) költőt, Gyurcsó Istvánt. A találkozó előtt az érdeklődök megvásárolhatták a költő legutóbbi, Tükördarabok című verseskötetét, amely — természetesen dedikálva — az utolsó példányig elkelt. Ezt követően a 68 éves költő az életéről mesélt, színesen és lebilineselően. Elmondta, hogy már gyermekkorától vonzották az új tájak, az emberek, na és természetesen a könyvek. Szülőfalujából került Csehországba mint fémmunkás, és tt születtek első költőt próbálkozásai. A kérdésekre válaszolva Gyurcsó István nem hallgatta el azt sem, hogy bár sokszor járt Szálkán, nem mindig Jó Hton“. Egyszer például, otthonról megszökve, napokig egy tttent bárdijánál húzta meg magát, amíg édes'apja somjabottal érte nem jött... Az érdekes és közvetlen, családias hangú beszélgetési a helyi alapiskola tanulóinak szavalatai tarkították. s végül a CSEMADOK helyt alapszervezetének elnöke, BotV'k Antal köszönte meg a költőnek a kellemes estét. Majerszky Márton
