Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 1. szám

1983. január 8. SZABAD FÖLDMŰVES. i s Olykor-olykor, a fiatalok okulá­sára, vagy a fejlődés érzékelte­tésekor az Idősebbek szóba hoz­ták az egyéni gazdálkodást. Felidé­zik a parasztmúlt eseményen, mely­nek tárgyi bizonyságait is lassan el­mossa a múló idő. A fiatalabb nemze­dékek számára csak hallomásból és könyvekből ismert korszák történelme valószínűtlen mesének tűnik. Sokan azok közül, akik bár átélték ezt az „ember embernek farkasa“ sötét kor­szakot, csak legyintenek: „rég volt, felejtsük el végleg, hiszen az élet teljesen megváltozott..." Ezért nem Is csoda, hogy a parasztmúlt a köz­tudat, s főleg a fiatalok ismeretvilá­gának a peremére szorul. A jelen esetben a riport tényei ad­nak magyarázatot arra, hogy (ifjú ko­rom ellenére] mégis megpróbálom a múltat jelenközeibe hozni — memen­­tóként. • • • A Spišská Nová Ves-l járásban va­gyunk. Autóm, a vízmosásos, keskeny ka­­vicsűton nehezen halad előre. Végre kiérek az erdőből. Megállók, szemlé­lem a festői tájat. Az alattam elterü­lő szurdokvölgyben falucska lapul. Dél felé járhat az idő, s már a he­gyek árnyéka sötétltk foltként a te­lepülésre. Komor hangulatot ébresztenek bennem a lá­tottak, itt a napfényben ragyogó kilátón: vajon kik, mi­ből élhettek, s milyen körülmények között élnek ma ebben a vadonban. Leereszkedem hát a szerpentinen, örtás sasok ívelnék fölöttem. Gyantaillat terjeng mindenütt. Feltűnnek az első házak. A falucskában ösztönösen a világosságot, az innen kivezető utat kelesem. Tekintetem nekirugaszko­dik az ég felé törő hegyoldalaknak. Környezetszemle közben egyre inkább úgy érzem: be vagyok kerítve múlttal. Vhornát a valóság meséjéből emelem az újság hasábjaira. Sebes hegyipatak csörtet végig a házak között: csobo­gása kellemesen olvad össze a madarak rikoltozásával. Az út mentén alacsony fenyők, borókák. A kedves, kicsi házak közösségteremtők, otthonosak. A hnb-elnök, kevés Ideje ellenére is kísérőként szegődik mellém. Elmondta, hogy Uhorna egykori szénégető településből - fejlődött faluvá. Jelenleg 359-en lakják. Az utóbbi két évben har­mincon költöztek el innen. Néhány évtizeddel ezelőtt még hét százan vallották magukénak.,. Káderek a tüzvonalban Általában elmondható: amilyen egy mezőgazdasági üzem vezető-, szakem­ber- és műszaki gárdája, az eredmé­nyek is olyanok. Tehát a tervszerű, a növekvő igényeket szem előtt tartó ikáderképzés, majd a kádereknek a tehetségükhöz, tudásukhoz igazodó feladatkörrel való megbízása, helyes irányítása és ellenőrzése szinte elsőd­leges követelmény. Erre a nemzedék­­váltás közepette nagy figyelmet keil fordítani. Az alábbiakban olyan embereket szólaltatunk meg, akik felelős tisztsé­güket töltenek be, s általában tapasz­taltak, saját elképzeléseikről, prob­lémáik- megoldásáról modanak el egyet s mást. Zolner Martin ökrei élén a barázdában. ň Щ i J (Л г üJLiJL Kihalóban ez a falu — <5 llapít fa meg szomorkásán kísérőm. — A lakosság egyharmada nyugdíjas. Évente csak egy két csecsemő születik. Kétszer is porig égett az a falu, faházaival. A 30-as évek elejétől épült fo­kozatosan újjá — kőből. A száznegyven házból har­mincnyolc üres, lakatlanI Árvaságra nem valami patópálos trehányság eluralko­dása juttatta ezeket az épületeket. Lakói jobbára a városba költöztek, az unokákhoz. Az üres házakat főleg idegenek, kassaiak IKošícej vásárolják meg, így nem dőlnek össze időnap előtt, a kerteket, udvarokat sem vert fel a dudva. — Ml idézte elő ezt a népvándorlást? — tudakolom. — A 60-as évek elejétől a fiatalok tömegesen jelent­keztek szak- és középiskolákba. S tanulmányaik befe­jeztével már nem ma-adtak tovább szüleik oldalán. Há­tat fordítottak ennek a munkalehetőséget nem kínáló „kísért etvölgynek“. Többek között megtudtam azt ts, hogy a nagy kultúr­­házban hónapok óta (hogy ne mondjak éveket!) nem adtak elő kulturális műsort. Egy filmvetítő kellene, mert moziba eljárnának az emberek, legalább ts télen, de ezt sem tudták eddig elintézni. A harmincöt évvel ez­előtt felépült Iskola is üresen kong. Szabályozták vala­melyest a patakot. Bekerítették a temetőt. Ezenkívül azonban nem történt itt semmilyen változás. Uhornán megáll az Idő. Csupán két tömegszervezetet tartanak nyilván. Azazhogy csak egyet — a Vöröskereszt-szerve­zetet. A másik — a tűzoltótestület — nem nevezhető annak. Az óvoda-udvaron tíz csemete játszadozik. A tizen­hat „völgyi“ gyerek a hét kilométerre levő smolníkl alapiskolába jár. A munkaképes lakosok jobbára a smol­­nlki dohánygyárban és a vasércbányában dolgoznak, s néhánynak meg az erdőgazdaság nyújt kereseti lehető­séget. A falu határának egy részét a mníšekl Barátság Efsz hasznosítja. A fellelhető szántó csupán 15 hektárnyi. A lakosság félszáz hektáron folytat magángazdálkodást, jelenleg ötvennégy szarvasmarhát, ugyanennyi juhot, negyvennégy sertést és több száz baromfit tartanak az egyéni gazdák. Egy gyerkőc üzenetet hoz: telefonhoz hívják a hnb­­elnököt. Egyedül maradok. Szemlélődöm. A völgy köze­pén egymást keresztezve fut az út meg a patak. Két partián épp hogy elférnek az épületek. A házak végében égbe nyúló bércek. Ezek sugallják, miből ts élt meg itt évszázadok óta az ember, s honnan szerezte be házi­állatainak a takarmányt, amikor egyszeriben ökrössze­keret pillantottam meg, velem szemben az úton. Hir­telen azt hittem, hogy a történelemkönyv lapjai tárul­tak elém, megelevenítve egy pillanatra a múltat. ...A szekér mellett középkorú férfi andalog, mint egy árnyék. Illedelmesen köszönök, majd felteszem a szokványos kérdést: — Hová. hová bácsi? — Csalt ide erre a dombra hordom a ganéft — mondfe egykedvűen, s ostorával mutalja az irányt. Azt az irdat­lan meredélyt célozza, amelyet az imént nézegettem, s ahová még gyalogszerrel se nagyon merészkednék. A terhétöl megszabadított szekér befordul egy udvar­ba. Nosza, gyerünkI Amíg az ökrök pihennek, megpró­bálom szóra bírni az 52 éves Zolner Martin bácsit, hogy kTsSé belelapozzak a véletlen elém sodorta „élő törté­nelemkönyvbe". Rövid életrajz: gyerekkorától fuvarozott ökreivel az erdőben. Hat éve a vasércbányában dolgozik, mivel az erdőgazdaságban megszűnt az ökrökre méretezett mun­ka. Az istállóban: mozgó húshegyek. A fejőstehén szom­szédja közel egytonnás tenyészbika. Melettük két, ki­sebb súlyú bikaóriás. Az istálló másik sarkában még az előbbieknél is hatalmasabb hízóbarmok horzsolják a gerendákat. Akkorák, amilyeneket még sosem láttam. — Ezeken rövidesen túladok — mutat a legsúlyosab­­bakra. — Miért nem hizlalja tovább őket? — Mert kell a hely az újabb hízóbikáknak. — S köz­ben azt is elújságolja, hogy tavalyelőtt öt tonna húst adott át a felvásárló szerveknek. — Vásárolja-e a takarmányt, és mennyit évente? A válaszból kitűnik, hogy vásárlásról szó sincs, hi­szen „van még“ három hektár földjük. Ezen terem meg a mintegy húsz tonna szálas takarmány. A hat dűlőn található rétjeiket évente megtisztítják, s bőven istálló­trágyázzák. A harmincezer négyzetméternyi földterület­ből mindössze ötszázon lehet főidbe ereszteni az ekét. Ebben gabonát meg krumplit termesztenek, de jól kell elkeríteni, nehogy a vadak tönkretegyék. A vetést, ka­szálást, kapálást, cséplést kézi erővel, a szántást, szé­nahordást ökrösfogattal végzik. A naponta háromszor fejt tehenük 12 liter tejet ad. A gazda alacsony, szikár ember, telve életerővel, ter­vekkel: az idén az egyik parcellán gyümölcsös telepí­tését szorgalmazza majd. — Hogyan bírják idővel és szusszal ezt a hajszát? — faggatom Martin bácsit, s feleségét, aki vendéglős. — Hiszen mindketten munkaviszonyban vannak? — Nem hajszoljuk mi magunkat — mondják kicsit sértődötten. — Megszoktuk, szeretjük a munkát. Az idő­vel meg úgy vagyunk, hogy korán kelünk, későn fek­szünk — teszi teljessé a választ a feleség. — Pihenésre, tévézésre, olvásásra, szórakozásra nem nagyon juthat idő. — Nem bizonyt — kapom az egyenes választ, s olyan hangsúlyban, ami azt jelenti, hogy ilyen irányban nem érdemes érdeklődni. S kis idő múlva, hogy még jobban rádöbbentsen arra, milyen oktalanságokat is kérdezek tőlük, elmondja az ökrösgazda: képzeljem csak el, mennyit kellett gürcölni hajdanában, amikor a falus* gazdiknak hat száz-hét száz szarvasmarhát, mintegy nyolc­száz juhot kellett eltartani, s az azóta befüvesített me­redek domboldalakon még százhúsz hektárt szántóként művelni. — Annyi krumpli termett Itt egykoron, hogy szekér­rel hordtuk eladni a távoli falvakba. Ebből volt a pénzt — mondja nyomatúkkal. — Errefelé milyen az időjárás? — terelem más irány­ba a beszélgetést. — Hideg. Rendszerint április végén, május elején köszönt ránk a tavasz, de már augusztusban a fagy ijesztget. Nem ts terem itt más, mint krumpli, fű, meg soványan fizet a rozs. Alma, szilva? Ez is van olykor, olykor. — S télidőben mivel foglalatoskodnak? — kérdezek óvatosan, nehogy a pihenésre (ami az 0 szemükben egyenlő a lustasággal) tegyek célzást. — fin — felelt a kétlakl ember — a megmaradt trá­gyát hordom szánkóval a rétekre. Meg javítgatom a szekereket, s új szerszámokat készítek. A feleségem? Varr, meg pokrócot és lepedőt sző pamutból. Látom, értem: itt ntncs megállás. Engem Is az udvar közepén hagynak, bámészkodjak csak, ha nincs más dolgom. Csodálkozzak azon, ami az 6 számukra oly ter­mészetes: hogyha már nem is a megélhetésükért dol­goznák ennyit és így, ők ezt már abba nem tudják hagy ni, mert így szokták meg... Másként nem tudnak élni nem ts akarnak. Pont. Elmenőben még körülnézek. Az udvar közepén ha lomnyl fa.'Két derekas és egy deszkás szekér, no meg két kétkerekű trágyafuvarozó brícska. A ház végében kerekek, faboronák, szögre akasztott cséphadarók... a múlt, Illetve itt még a jelen megannyi munkaeszköze. Ojfent az utcán kóborlók, inkább gondolataimat ren­dezgetve, mintsem a falu iránt érdeklődve. Ügy érzem, nyomasztó ez az őszinte múltközelség, annak könyör­telen realitása. Mindez, az évek távlatából tudva, szebb­nek, tdilllkusabbnak, könnyebbnek tűnt. Még egy történelmi „adalékot“ sodort utamba a vé­letlen, de erről majd lapunk következő számában írok. KORCSMAROS LÁSZLÓ Bélán József a Királyhelmeci (Krá­­ovský Chlmec) Állami Gazdasag gép­­üzemelési főágazatvezetője. Mekkora gond és felelősség nehezedik reá? Na­gyon nagyi Csupán 113 a traktoros és gépkezelő, 23 a járművezető, s ezen kívül 54 a szerelő, gépjavító. S hozzá tartozik még a szárítóüzem, a pelletgyárló vonal személyzete, hogy többet ne említsünk. Így beszél önmagáról, kezdeti ne­hézségeiről, a problémák megoldásá­ról: I — Szeretem a munkakörömet, hát­sók bajjal, vesződéssel jár. Nem va­gyok idevalósi. Ezt eleinte nagy hát­ránynak éreztem. Ide s tova húsz éve, hogy ide kerültem. Akkor olyas­mit tapasztaltam, ami sehogy sem tet­szett: ahány traktor, annyi felé ment. Ezen a rossz, beidegződött szokáson mielőbb változtatni kellett, hogy az ellenőrzésről egyáltalán ( szó lehes­sen . ,. Az egyik eligazításon azt mondtam: márpedig nyolc gép most egy táblába áll.. .1 Mire este lett, a területet felszántották és be is ve­tették, jöhetett a végzett munka mennyiségének és minőségének az ellenőrzése. Másnap hasonlóképp In­tézkedtem. Aztán hallottam a külön­böző megjegyzéseket, amelyek bizo­nyos mértékben sértettek. Például: lehülyéztek. De nem tágítottam, el­képzeléseimet következetesen valóra váltottam. Tudtam, miért az ellenke­zés egyesek részéről: a fekete-fuva­roknak végleg befellegzett. Az évek egyre szaporodtak, s azóta is ezt a módszert alkalmazzuk, amely jól be­vált. Rend van mindenütt. A vissza­élések lehetőségét kizárjuk. — Es ha a traktorosok nem áll­nak kötélnek? A régi, megszokott munkarendet követelik? — Tudja, olyan embernek néztek, aki nem ért a dolgokhoz. Ezt a vé­leményüket a jobb munkaszervezés­sel cáfoltam meg, amelyet a gazda­ságvezetésnek is el kellett ismernie és támogatni azt, hogy eredménye­sebb és ellenőrizhető legyen a napi munka. Jónéhány évnek kellett eltel­nie ahhoz, hogy a dolgozók ne csu­pán a saját érdeküket, hasznukat lás­sák, hanem a társadalmi érdeket is szem előtt tartsák. Ez csakis célratö­rő felvilágosító és meggyőző-nevelő munkával vált elérhetővé. Nos, ,az előbbrelátó, a nehézsége­ken felülemelkedő, problémákat he­lyesen megoldó főágazatvezető győ­zött. Éppen a hozzáértésével, maga­­biztosságával, következetességével. És azzal, hogy tud az emberekkel bánni. gádja. Vezetőjük az okleveles Béres Pál, aki távúton folytatta, majd si­keresen be Is fejezte tanulmányait. Az ezüstérmes brigád vezetőjétől érdeklődöm: mi-mindent kell a bri­gádnak végeznie, s ő miért felelős. — Az épületek összes karbantar­tását mi végezzük. Állattenyésztő te­lepet építünk; istállókat stb. Az egé­szért én vágyóik a felelős, sőt még az anyagbeszerzés gondja is reám há­rul. Szerencsére a brigádtagok igyek­vők, s értik a dolgukat. Néha ugyan rájuk kell szólni, megmagyarázni, mit, hogyan csináljanak, dehát anélkül az irányítás nem megy. — Előfordul-e hiányzás és milyen a munkafegyelem? — Annyit mondhatok: ügyes-bajos dolga, elintéznivalója akad az embe­reknek. Ha ez halaszthatatlan, vagy másra át nem ruházható, úgy a tá­voliét engedélyezett. Lazsálást nem ismerek, a munkafegyelmet megkö­vetelem. Enélkül az éves 4—6 millió korona teljesítmény elérésére képte­lenek lennénk. A szövetkezet házi munkarendjéhez, alapszabályzatához kell nekünk is igazodnunk. A közvetlen munkahelyi vezetők képzettsége, szakismeretgyarapítása, a feladatok ésszerű és gazdaságos el­végzése olyan követelmény, ami fel­tételezi a jól végzett munkát. A je­len esetben: nemcsak jó munkát kö­vetel, hanem ő» biztosítja hozzá a |6 előfeltételeket Is, mint például az anyag- és eszközbeszerzés. 2. Negyvenhét tagú a nagykaposi (Vei­ké Kapušany) szövetkezet építőbri-3. A mostani helyzetre általában a nemzedékváltás a jellemző. A szövet­kezetek vezetőinek, az állami gazda­ságok igazgatóságának a legföÖb ér­deke, hogy gondoskodjék jól felké­szült káderekről, hiszen jobbára et­től függ a gazdálkodás eredményes­sége. Immár gyakorlattá válik, hogy a mezőgazdasági üzemekbe agrár­mérnökök, fiatal technikusok kerül­nek. Az ágazatvezetéssel, brigád irá­nyításával őket bízzák meg, ami he­lyénvaló is. Jelzi: egyre színvonala­sabb, tökéletesebb a termelés-, illetve a szakirányítás. Nagyot léptünk előre ezen a téren Hol van már az az idő, amikor a csoportvezetőnek, agronómusnak kel­lett házról-házra járni s rázörgetni az ablakot a dolgozókra: munkára felt Hányszor kellett nekik könyörögni, fenyegetőzni, hogy a dolog nem vár, el kell végezni. Ezt egy nyugdíjas efsz-tag mondta el, hozzáfűzve azt is, hogy azidőtájt bizony keveset tud­tak fizetni, gazdaságilag gyönge lá­bakon állt akkoriban a közös gazda­ság. XXX Miután a termelés szakadatlanul fejlődik, korszerűsödik, a középkáde­rek feladatköre is egyre igényesebb, bonyolultabb. Ma már a jövedelme­zőség a döntő. A gazdaságos, ésszerű dologvégzéshez tudni kell a jól be­vált fortélyokat a gyakorlatban alkal­mazni. Ehhez viszont több tudásra van szükség. A termelési tapasztalat ma már nem elég. A jó szakmai-po­litikai felvértezettségen kívül a gaz­daságvezetésnek kell törődnie azzal is, hogy a közép- és felsőfokú káder meggyökerezzen a közös gazdaság ta­lajában, s kibontakoztathassa képes­ségeit — a saját boldogulására, a szö­vetkezet, a társadalom javára. ILLÉS BERTALAN Még egy-másfél évtizeddel ezelőtt falun ritkaságszámba menl emeletes, tágas lakóház. Manapság? Szinte már mindennapos látv Ezt nyújtja a szocializmus, fotó:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents