Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-03-05 / 9. szám

1983. március 5. .SZABAD FÖLDMŰVES A gálán tál (Galanta) járás egyik községében, Nádszegen (Treti­ce) él a hatvannégy esztendős Juhos Rudolf. Így is mondhatnánk: él és dolgozik, de ebben az esetben rögtön hozzá kell tennünk azt is, hogy nem akármilyen munka ez. Rudi bácsi ugyanis — képzőművész. Nyu­godtan nevezhetjük őt így, anélkül, hogy túlzástól kéne tartanunk. Alko­tásainak színvonala elismert, több ki­állítása is volt már. Nehezebb viszont a dolgunk, ha közelebbről meg akar­juk határozni Rudi bácsi művészetét. Képek születnek keze nyomán, de nem festmények, nem is ceruza- vagy tollrajzok, nem linó- vagy bármilyen egyéb metszetek, és még csak nem is gobelinképek vagy egyéb kivarrások, ha valaki netán már ilyen „asszonyi“ szenvedélyre gondolna. Akkor hát mit csinál, mivel foglal­kozik tulajdonképpen Juhos Rudolf? Nos, azt hiszem, ő az egyetlen olyan amatőr képzőművész, akinek válasz­tott „műfaja“ szorosan kötődik — legszűkebb hazája nevéhez. Valóban egyedi ez a kapcsolat, mert — hadd áruljuk el végre — a nádszegi Juhos Rudi bácsi nádból készít képeket. i— Fiatalnak nézem, ezért Inkább megkérdezem: tudja, mi az a „stuka­­tómád“? — Igenlő válaszomra így folytatja: — Nos ennek a nádnak a szövésével foglalkozom éveken ke­resztül. Sok-sok kéve nád átment a kezemen, elképzelheti... Festegetní, rajzolgatnl gyermekkorom óta szere­tek. E kettő, a nád és a képi alkotás szeretető adta az ötletet: próbálkoz­zam meg nádból képeket csinálni! Aki annyit foglalkozott náddal, mint én, annak nem volt nehéz felismerni, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben az anyagban. Színskálája a csaknem fehértől egészen a sötétbar­náig terjed, keresztben ts, hosszában Is könnnyen vágható, a nádszál cso­mói pedig természetes választóele­mek, amelyek segítségével meglepő hasonlósággal lehet ábrázolni például — hogy mást ne mondjak — az em­beri ujjat. Persze nem csak ezt, ha­nem — gyűrűként kivágva — akár szőlőszemeket vagy virágszirmokat ts. Ezek a szavak már a lakás egyik szobájában hangzottak el, amely túl­zás nélkül akár képtárnak is nevez­hető. A falakon körös-körül Rudi bá­csi képei. Témáik változatosak: kis­­dnnai táj, guzsalyt pörgető asszony, favágók, táj gémeskúttal és juhnyáj­­jal, va jköpülés ... Odébb egy kép, amely fekete alapjával jóval komo­­rabb a többinél: az 1931-es košúti véres események. És mindegyik — nádból. Van olyan, amelyiken a nád­ból megformált fék, az „élővé tett* nádas egy festett tájkép kiegészítői, sajátos módon térbelivé téve azt; ilyen például a Kis-Duna menti tájat ábrázoló, Impozáns méretű képe, de a legtöbbön egyes-egyedül a mestert módon vágott, és összeállított nád­szálak a mondanivaló tolmácsolól. — Mindig a vázlatrajzzal kezdem. Miközben ezt készítem, már alakul bennem a további lépések sora: mi­lyen színű nád illenék ide legjob­ban, ez vagy az a rész sima vagy csomós, hosszában vagy keresztben felragasztott darabokból mutatna-e Jobban? Ezután következik a nád tulajdonképpeni megmunkálása. Az első követelmény persze az, hogy a nádszálak hibátlanok legyenek. Az így kiválogatott nádszálakat hosszá­ban kettévágom, kitisztítom a belse­jüket, amit vadgesztenyelisztből ké­szült masszával töltök ki. Ezután kö­vetkezik a ragasztás, amely szintén a gesztenyeliszt-masszával történik; ez tulajdonképpen a kép születése. A ragasztás módján, a nádszálak elhe­lyezkedésén és színkombinációján múlik jóformán minden: a kép térbe­lisége, hangulata, kifejező ereje. Huzamosabb ideig szemlélve Rudi bácsi képeit, a legtöbbjükön egyre határozottabban tűnnek a szemembe a „profi“ képzőművészre jellemző jegyek. Elidőzök a Favágók című kép­nél: az alakok az első pillantásra durvának, elnagyoltaknak, nehézke­sen megformáltaknak tűnnek. De ho­gyan lehet hatásosabban kifejezni az erdei munkások fárasztó robotját, mint ahogy ezt a meggörnyedt alakok szögletes mozdulatai kifejezik? A munka, a dologtevés hangulata árad a guzsalyt pergető és a vajat köpűlő asszony alakjából is. Mindkettő egy­­egy félbemaradt mozdulat, amelynek folytatását szinte magunk előtt lát­juk; éppen ezzel lépnek ki a pillanat bezártságából. — Már kezdettől fogva többen biz­tattak, hogy tehetséges vagyok. Ez arra ösztönzött, hogy a munkám mel­lett a tanulásra ts szakítsak időt, képezzem magam. Sokat tanultam Staudt Mihálytól, nemegyszer felke­restem Bártfay Gyulát ts, az ismert szobrászművészt. 1960-ban beiratkoz­tam az amatőr képzőművészek Isko­lájának esti tagozatára, ahol a pro­fesszorom — vagy inkább a mesterem — Dušan Valocký akadémiai festő volt. Mindenekelőtt ez a három éves Iskola járult hozzá érzésem szerint a leginkább ahhoz, hogy „kinőttem“ a kezdetben a néha bizony giccses té­mákat, a naplementéket, az erdei tisztáson bőgő szarvasokat.. Időközben rájöttem, hogy miért annyira ismerős Rudi bácsi egyik ké­pe. Néhány héttel ezelőtt a szerkesz­tőségi asztalomon felgyülemlett leve­lek egyike egy kiállításról adott hírt. A mellékelt fényképen négy-öt láto­gató éppen Rudi bácsi említett képét szemlélte nagy érdeklődéssel... — Az első kiállításom még az öt­venes évek elején volt Dunaszerda­­helyen (Dunajská Streda). Soha el nem felejtem a művelődési otthon akkori Igazgatójának szavait: Rudi bácsi, őszintén sajnálom, hogy nem szerdahelyi... Azóta már több járási székhely galériájában kiállítottam a képeimet, sőt külföldre, Magyaror­szágra is eljutottam velük: Nagyma­roson és Győrben volt kiállításom, ez utóbbi a hatvanadik születésnapom alkalmából. Prágában a Rokkantak Nemzetközi Éve alkalmából mutatták be néhány képemet, és a bratislavai Vármúzeumban is van három darab belőlük. Ezenkívül több járási mú­zeum megrendelésére készítettem már képeket, mint például a trnavai­­éra, a galántaiéra és a dunaszerda­­heiyiére. Elgondolkodik, mit is mondhatna még, aztán hirtelen jött ötlettel meg­kérdi: — Nem akarja megnézni, hogyan dolgozom? Itt van a műhelyem az udvar végében, és éppen félben va­gyok egy képpel... Természetes, hogy örömmel bele­egyeztem. Az aprócska műhely min­den zugában kibontott nádkévék, mé­retre vágott furnérlapok, festékesdo­­bozok. A gyalulatlan deszkaasztalon színes ecsetek állnak egy befőttes- i üvegben, mint egy virágcsokor. Mel­­j lette, egy kartondoboz tetejéből ké­­í szített tálcán különböző nagyságú és formájú, élesre fent kések. Rudi bácsi előhúzza a megkezdett képet, néhány percig figyelmes«» szemlélgetl, aztán keresgélni kozd az asztalán egy fes­­tékesdobozban előre megvágott nád­darabok között. Helyére illeszti az elsőt, aztán a másodikat. Rövidesen úgy elmerül a munkájában, hogy szinte megfeledkezik a jelenlétemről, önkéntelenül arra gondoltam, hogy ta­lán a legjobb lenne, ha nesztelenül kilopakodnék, de ezt mégsem tehet­tem meg, udvariatlanság lett volna. Viszont Rudi bácsi egyáltalán nem vette zokon, hogy a búcsúzás ürü­gyén kizökkentettem a munkájából. Szívélyesen a kapuig kísért, és meg­kért, nézzek be máskor ts, ha erre járok. Mégegyszer elköszöntünk egy­mástól, aztán halk csattanással be­csukódott mögötte a kapu. Szinte láttam magam előtt, amint visszasiet kis műhelyébe. VASS GYULA Bár, mint tudjuk, márciusban az írott szóé az elsőbbség, hiszen könyvhónap van, filmszínhá­zaink természetesen ebben a hónap­ban sem zárták be kapuikat. Egész sor filmújdonsággal várják látogatói­kat, amelyek közül néhányat már a Dolgozók Téli Filmfesztiválján is'be­mutattak. Ismertetőnkben ezúttal két Ilyen filmről, valamint egy szovjet és amerikai alkotásról szólunk bőveb­ben. IDEIGLENES PARADICSOM (magyar) Kovács András filmje egy, a háború nehéz éveiben született szerelem lírai, de egyben kíméletlenül őszinte ábrá­zolása. Mivel Magyarország és Fran­ciaország a második világháborúban nem voltak hadiállapotban egymással, számos francia katonaszökevény ke­resett Magyarországon menedéket, ahol gyakorlatilag mindennemű kor­látozás nélkül élhettek. Egyikük, Jacques, megismerkedik egy zsidó lánnyal, akitől katonatiszt férje azért vált el, mert veszélyben érezte kar­rierjét egy zsidó asszony oldalán. Egymásra találásuk életük legbol­dogabb időszakának kezdetét jelenti. Néhány hét múlva azonban Jacques-t a nácik ellen harcoló katona köte­lessége Szlovákiába szólítja, hogy részt vegyen a Szlovák Nemzeti Fel­kelésben. Időközben Magyarország о német megszállás alá kerül, a nyila­­■Q1 sok jutnak uralomra, és kezdetét ve­­§ szí a zsidók kíméletlen üldözése. A- mikor Jacques, súlyos sebesüléséből felépülve visszatér Magyarországra, уЛешт1 cmkm MEZEI ZOLTÁN: Nők napjára Ha a Nőnap nyáron volna, Rózsát kötnék nagy csokorba, Szegfűt vagy búzavirágot, Megérdemlik azt a lányok! \ Ha a Nőnap ősszel volna, Lombot kötnék szép csokorba, Tarkát, sárgát, pirosat, Köszöntse a lányokat! Hideg télben fenyőágat. Bogyót szednék minden lánynak, Piros láncot fűznék össze, A lányokat hadd köszöntse! Tavasszal nem telik másra, Csak néhány szál Ibolyára, És ha az sincs, fogadjátok Szívesen a hóvirágotl Kandikál a felhők közül, Még a nap Is velünk örül, Itt a tavasz nemsokára, Hozzon békét a világra! DENES GYÖRGY: Ott él a béke.. Ott él a béke minden asszonyszívben, ki bölcső fölé hajolt, ki gyermekének önfeledten virágos dalt dalolt, ki csókot lopott százszor is a puha gyermekarcra, s átölelte az életet gyenge asszonyi karja. Ott él a béke minden asszonyszívben. Az tudja csak, hogy mi a bánat, kinek elpusztult gyermeke, kinek egy hosszú életen át vérzik, vérzik gyenge szive. Az tudja csak, hogy mi a béke, kit a háború megrabolt, ki elvesztette mindörökre azt, ki a szeme fénye volt. Ott él a béke minden asszonyszívben. Az asszonyoknak féltő szíve a nagyvilágon összedobban, hangjuk felcsap a fényes égig egyre csengőbben, hangosabban. Békét a földön, boldogságot minden nemzetnek, minden népnek, millió asszony ajakéról felzeng a tiszta béke-ének. Ott él a béke minden asszonyszívben. hiába keresi szerelmét: áldozatául esett a zsidók elleni féktelen irtó­hadjáratnak ... A film az 1981-es Moszkvai Nemzet­közi Filmfesztiválon ezüstérmet nyert. HÓVIRÁGOK fis VÁGÁNYOK (cseh) A film hősei egy prágai gimnázium diákjai, akiket az iskolai élet egyik legvidámabb rendezvényén, a téli sí­­kiránduláson kísérhetünk végig. Karel Smyczek rendező kitűnően aknázta ki Március a mozikban a témában rejlő lehetőségeket. A ki­rándulás zajló eseményem keresztül érzékletesen tárja elénk a kamaszkor sajátos hangulatvilágát. A magukat az egyik pillanatban felnőttnek hivő, a másikban gyerekesen tanácstalan vagy önfeledten játékos tlzenhat­­tlzenhétévesek ábrázolása olyan mes­terien sikerült, hogy a nézőnek az a benyomása támad, hogy nem filmet, hanem Igaz történetet lát. Kacagtató epizódok és szövődő diákszerelmek váltják egymást, amelyek során, a film tulajdonképpeni tanulságaként kitű­nik a diákjaival együtt élő, azok lel­kivilágába magát beleélni tudó peda­gógus pótolhatatlan szerepe is. hAborO fis BfiKE — PIERRE BEZUCHOV (szovjet) Napóleon csapatai behatoltak Moszkvába, a város lángokban áll. A császár és hadvezér kénytelen rá­döbbenni, hogy Moszkva nem adta meg magát. A film egyik főhőse, Pierre Bezuchov fogságban van; ki­mondták fejére a halálos ítéletet, de sikerül megmenekülnie. Natasa ezek­ben a drámai napokban a Bolkonszklj családnál él, és kétségbeesett erőfe­szítéssel próbálja megmenteni a halá­losan sebesült Andre| életét. Andre] azonban menthetetlen... Kutuzov tá­bornok a döntő csatára készül: eluta­sítja a megtizedelt napóleoni seregek békeajánlatát. A csatában az orosz csapatok döntő győzelmet arattak, Napóleon menekül Moszkva alól. Ek­kor találkozik Pierre Natasával... A HATÁRVONAL (amerikai) A film napjaink Amerikájának egyik égető problémájáról szól. Kö­­zép-Amerlka államaiból nincstelenek ezrei vándorolnak az „ígéret földié­nek“ hitt Egyesült Államokba. A til­tott határátlépések szervezése óriási méretű, jövedelmező üzletté válik, amelyben az olcsó munkaerőt remélő farmerektől egészen a legmagasabb hivatali körökig emberek ezrei érde­keltek. Maguk a menekültek viszont — amennyiben nem pusztultak el a határőrök golyóitól — néhány napon belül rádöbbennek arra, hogy új ha­zájukban, amelytől a megváltást vár­ták. még embertelenebből kizsákmá­nyolják őket. —ss Munka közben (A szerző felvételei) Ä „nádképfestő”

Next

/
Thumbnails
Contents