Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-19 / 7. szám
5 napot kívánok! Mólossy Zsuzsannát keresem. — En volnék — mondja a fiatalasszony barátságosan, de az ajtót egyelőre csak annyira nyitja meg, hogy maga elférjen a nyílásban. — Mi járatban? — A kisállattenyésztök munkája felől érdeklődnék. — Miért pont tőlem? — Így hozta a sors. Az elnök meg a titkár elérhetetlen, nyálfelvásárlójuk pedig ugyebár nincsen. Viszont úgy hallottam, maga amolyan gazdasági felelős. — Bárki mondta, rosszul tudja... —■ Hát nem maga szokta kiosztani az eleséget? — Ahogy vesszük. Mondjuk talán úgy, hogy én is. Mivelhogy — jobb 'megoldás lúján — a kisállattenyésztők alapszervezete egy idő óta a mi pincénkben tárolja a központ által kiutalt takarmányokat. Már amikor egyáltalán van mit tárolni. De az elosztáshoz semmi közöm. Sajnálom, hogy hiába fáradt. Egyébként kerüljön beljebb, ne álldogáljunk az ajtóban, mint a koldusok. — Köszönöm a meghívást, de akkor folytatni fogom a kérdezősködést. — Csak kérdezzen nyugodtan, aztán majd meglátjuk. Elmondom én magának is, ami a lelkemet nyomja. Nem olyan vagyok, aki csak az istállóban meri kinyitni a száját. — Istállóban? — A férfiak általában a kocsmában szoktak nekibátorodni, az asszonynép a mezőn vagy az istállóban. Ötvenhét óta dolgozom a szövetkezetben, tudom mi az ábra. Az utóbbi hat évben állatgondozó voltam. Előbb az előhizlaldában etettem a malacokat, most fejőgulyás vagyok. — Es Itthon? Mi ad tartalmat a szabad perceknek? — Visszakérdezhetek: maga városban nőtt fel? Nem? Akkor minek kérdezi, mit csinál egy falusi a szabadidejében? Ott a kert, a baromfiudvar, maga a ház, és persze a család is ad elég munkát. — Ha már itt tartják a takarmányt, feltételezem, hogy a családból tagja valaki a kisállattenyésztők szervezetének. — En vagyok tagja a nagypakai jV. Рака) alapszervezetnek. Hetedik éve. — Miért lépett be? — Őszinte leszek, legfeljebb majd kihúzza a riportból. Nem kedvtelésből. A szervezeten keresztül könnyebb beszerezni a fajesibéket, kiskacsákat meg libákat. Igaz, hogy a szervezet mindig annyi tenyészállatot rendel, amennyit a falu kér, de olykor előfordul, hogy lényegesen kevesebbel kap. Ilyenkor természetesen a szervezet tagjaié az elsőbbség. — Mások ilyenkor a takarmányt említik első helyen. — Lehet, hogy pár éve még én is így tettem volna, de újabban az alapszervezeti tagság ilyen szempontból már nem előny. Kapunk is eleséget, meg nem is. — Azt mondta az imént, hogy az állattenyésztésben dolgozik... — jó, tudom mire céloz. Országos gond a takarmány, hiszen bárhogy szeretnénk, nem vagyunk önellátók. De ha már szorgalmazzák a háztáji állattartást, akkor valamilyen formában a feltételeket is meg kell hozzá teremteni. A. Jednota hiába várja a tojást, ha nincs mivel etetnünk a tyúkokat. — Akinek nincsen takarmánya, az nem hizlalhat malacot. — De jó a szemel Hizlalunk malacot, sötj kacsákat meg nyulakat ts tartunk, hogy ne kelljen húsért sorakoznunk. A mozgóbolt általában akkor jön, amikor én munkába megyek. Talán késsek el a munkából vagy vegyek szabadságot, ha húst akarok enni? És ki kezeskedik érte, hogy mindenkinek jut a húsból? Aki szövetkezetben dolgozik, annak még van egy kevés takarmánya, de arra árutermelést alapozni nem lehet. De még kedvtelést sem. Eveken át elismert sáoozott pllmut tojóállományom volt, keltetőtojást termeltem. Nemrég elpusztult a kakas, szinte örültem neki. Abbahagytam az egészet. Igaz, a fajtatiszta állomány hozott egy kis pénzt a házhoz, de gondom-bajom is volt elég. Arról nem ts beszélve, hogy mindig könyörögni kellett, adjon már a szövetség egy kevés tápot. — Tehát kész, nincs tovább? — Azt nem mondtam. Csak az árutermelésről mondtam le, az önellátásról nem. Most hústípusú csibéket rendeltem, mert lakodalomnak nézünk elébe, és bizony jó lenne itthon kinevelni a jazékbavalőt. De ki tudja, megjönnek-e a csibék s kapunk-e takarmányt? Tavaly csak tizennégy kilót kaptunk, annak is a fele korpa volt. Ha megint elhullanak a csibék, majd elmegyünk a készért a boltba; és lehet, hogy szépen lassan leszokunk a háztáji állattartásról. Persze nem hiszem, hogy társadalmi szempontból ez a járhatóbb úti (bor) PP PÉZSMARÉCE Tenyészérett pézsmarécék, tojó és gácsér Valódi nevén kevesen Ismerik, sokan bizam-, mosusz-, pátosz- vagy török kacsának nevezik. Nálunk, Kelet- Szlovákiában inkább japán, néma vagy repülő kacsának mondjáik. A nevéről ítélve azt gondolhatnánk, hogy Törökország vagy japán az őshazája, pedig a Dél-Amerikában élő vadrécétől származik. Némának nem néma, csak éppen ritkán hallatja a hangját, akkor is halkan. Ezzel a jelzővel talán azért Illetik, mert kicsinyei nem követelik hangoskodva az élelmet. Viszont jól repül, de ezt kevesen emlitiik a jó tulajdonságai között. Én rendre megkurtltom a szárnytollait, nehogy átruccanjon a szomszédba. A pézsmaréce nagyon szereti a vizet. Tenyésztése a sekély, de rovarokban gazdag, nagyobb kiterjedésű állóvizek közelében gazdaságos, mert itt sok éleimet talál. Nálunk, Szádudvarnokon (Zád. Dvorníky) a gyors folyású hegyi patak mentén is szívesen tanyázik, de itt már lényegesen több eleséget kell neki zsákból adni. Én zárt helyen, a baromfiudvarban tartom az állományt, következésképpen az Hatókban gyakran kell cserélnem a vizet, mert a réce rendre megfürdik benne. A pézsmaréce nagyon jól hasznosítja a legelőt, szívesen elfogyasztja a fölkínált salátát, zöld lucernát és lóherét. Sok gyomnövényt is elfogyaszt, viszont zárt helyen tartva, abrakból is sokat igényel. A tyúk után a récének az abrakigénye a legnagyobb. Ennek ellenére is érdemes tartani, mert gyorsan nő, és ízletes húst kínál. A tenyészállatok kiválasztásakor legfontosabb értékmérő tulajdonság a tenyésztojásctk kelési aránya. Ehhez jó tudni, hogy a zárt kifutóban tartott állatok tojásai kevésbé termékenyek. Ezt az irodalom mondja, a tapasztalatom viszont azt hirdeti, hogy Ilyen feltételek közepette Is elérhető a csaknem száz százalékos kelési arány. A pézsmaréce igen ellenálló és igénytelen. A tápláléknál elsősorban a mennyiség játszik szerepet. Tojója 2,5—3 kilogrammos, a gácsér ennek duplája is lehet. A tojó jó kotlós és szorgalmas élelemkereső. Kicsinyeit addig vezetgeti és őrzi, amíg azok el nem hagyják. A pipák öt hét alatt kelnek ki. A pézsmaréce éjszaka rakja le a tojásokat a gondosan elkészített fészekbe, s mindig szépen betakargatja őket. A fészket és a tojásokat nem ajánlatos nézegetni. A réce olyan jól gondozza őket, mint vadon élő őse. Évente általában kétszer — olykor háromszor — költ, esetenként tizenöt-húsz tojást. Húsa Igen Ízletes, mája szép nagy. Ha legalább három-négy hétig kukoricával tömik, zsírt is szépen ad. Tömés nélkül is hizlalható, de ez az eljárás kevésbé gazdaságos. A pézsmarécének több színváltozata Ismeretes. Van fehér, feketetarka és más változat is. Régen csak a színpompás, fekete-zöld tollazatú változatot kedvelték, ma inkább a tenyészérték játszik szerepet a kiválasztásban, és ez a helyes. ^ rCUDITT Л 1Л*7СТ?Т? j CSURILLA JÖZSEF A gyümölcsészetben, sajnos, gyakran előfordul, hogy amikor az éveken át féltve ápolt csemete végre meghozza első gyümölcsét, csalódottan tapasztaljuk — nem ilyet vártunk, nem ezt a fajtát rendeltük stb. A bajon átoltással lehet segíteni, mégpedig minél fiatalabb a fa, annál biztosabb a vállalkozás sikere. Igaz, ez további 3— 4 év terméskiesést jelent, de ezt később egyetlen év hozama pótolhatja. Az alma- és körtefák akár negyvenéves korban is átolthatók, bár a szakemberek általában csupán tízéves korig javasolják ezt a beavatkozást, vagyis azt a kort, amikor az oltás helye nem haladja meg a 10 cm-es átmérőt. A fát úgy kell előkészíteni az átoltáshoz, mintha ifjítanánk. A csonkok oldalán hagyjunk nedvszívó vesszőket, melyeknek az asszimiláció folytatásában lesz jelentőségük. A 2—3 éves fák esetében törzsátoltásról beszélünk, a 3—5 éves fákon az oldalágak, a 6— 10 éves vagy ennél idősebb fákon pedig az oldalágak vagy a másodrendű oldalágak átoltásáról lehet beszélni. Az átoltás legeszményibb időpontja és módja a 2—3 éves korban végzett törzsátoltás. Erre gyakran olyankor is sor kerül, ha a faiskolában nem kapjuk meg a kívánt fajtát vagy a tervezett oltáshoz nem áll rendelkezésünkre egyéb alany. Néha a nélkülözhetetlen közbeoltás teszi szükségessé a már kész csemete átoltását. Ezekben az esetekben az első oltás fölött kb. 20—30 cm-rel végezzük el az átoltást (héj alá oltás vagy alvószemzés). A törzs vastagságának megfelelő számú oltóvesszőt használunk. Íratlan törvény, hogy az átoltandő metszet körméretébe ötcentiméterenként kell egy oltőgallyat illeszteni. A nyert hajtások egyikéből majd törzset nevelünk, a többi vesszőre csak azért van szükség, hogy biztosítsuk magunkat, és közben serkentsük a kalluszképződést. A már kinevelt koronával rendelkező fákat úgy oltjuk át, hogy az oldalágakat 20—30 cm-es csonkokra vágjuk, s ezeket héj alá oltással oltjuk át (csaponként egy-két oltóveszszőt helyezünk el). A gondozás abból áll, hogy a meghagyott, immár vadnak számító hajtásokat kivágjuk a koronából, a túl buján növő nemes hajtásokat pedig visszacsípjük. A következő években a fölöslegesnek bizonyuló, megeredt hajtásokat tőből kivágjuk, a többiből szabályos koronát nevelünk. A 6—10 éves fák kérge már nem mindig sima, tehát a héj alá oltás nem alkalmazható. A hasítékoltás durvább, de Ilyen korban eredményesebb eljárás. Általában a 10 cm-nél nagyobb átmérőjű átoltandó oldalágakon alkalmazzuk. A csonkra erős kést helyezünk s azt egy darab ♦ A A Л A A A A *% A. fával addig ütögetjük, amíg az ágcsonk be nem hasad. Ha van hasítókésünk, akkor a végén található ékkel a hasítékot szétfeszítjük, s belehelyezünk 2—3 oltóvesszőt. Utána kíveszszük az éket, az oltást bekötjük (raffla, műanyagszál) és lezárjuk (oltóviasz). A metszfelületet olvasztott viasszal kell bekenni. Az idősebb fáknál elég gyakori, hogy a metszfelület közepe elhal (főleg héj alá oltáskor) és befelé V-alakban száa külső oltások ismeretesek és természetesek: megcsonkítjuk az ágat és 2—3 vesszővel beoltjuk. Ez azonban élettani zavart idéz elő, mert megbontjuk az összhangot a fa lombja és gyökérzete között. A gyökérzet továbbra is annyi vízben oldott tápanyagot szállít, mint korábban, amikor még nem volt megcsonkítva a lomb. A belső oltás, amely East Mailingtől származik, éppen ezt igyekszik kiküszöbölni. Ennek lényege, hogy a megszokottnál A gyümölcsfák átoltásának módja és jelentősége radni kezd. A seb időnként megázik, megtelepszenek rajta a gombák, a fa korhadni kezd, végül szétesik. A körültekintő sebkezeléssel éppen ennek kívánjuk elejét venni. A viasz helyett később olajfestéket használjunk. Más lapra tartozik, hogy ésszerűbb olyan oltási módszert választani, amelynél nem keletkezik nagy átmérőjű metszfelület. Oltsuk át például a másodrendű hajtásokat, esetleg ifjftsuk meg a fát, s csak a következő évben oltsuk át, amikor vékony hajtásokkal dolgozhatunk. Lehet, hogy az utóbbi esetben Igen sok oltást kell készíteni, de ne Ijedjünk meg a munkától. Volt már rá példa, hogy egy-egy Idősebb fát ezernél is több oltással oltottak át. Ha így adódik, akkor mindig fönt kezdjük a munkát, nehogy munka közben kitörjük a már kész oltásokat. Ilyen tömeges munkánál különbséget teszünk a külső és belső oltás között. Számunkra hosszabb, 4—5 rügyes oltóveszszőkkel dolgozunk, s azokat nem csonkokba helyezzük, hanem ugyanolyan magasan az élő oldalágakba (legjobb az Ívelésekbe), mintha héj alá oltást végeznénk. Az oldalágakat csak a következő évben távolitjuk el, s egyúttal megkezdjük a vadnak számító ágacskák eltávolítását is, miközben igyekszünk új koronát kialakítani. Ha ezt a módszert választjuk, több kötözőanyagra, de kevesebb oltővesszőre van szükségünk. A leírt módszert a csonthéjasok augusztusi-szeptemberi átoltására (alvószemzésére) is Javasolhatjuk. Amolyan infúziós módszernek Is nevezhetnénk, hiszen a gyümölcsfa kezelt karja (oldalága) úgy néz ki, mint az emberé, akit Infúzióban részesítenek. Ha minden oldalág több helyen kap oltást, akkor a fát megkíméljük az oldalágak lecserélésétől, s nem bontjuk meg a gyökér-lomb összhangot. MIKOR OLTSUK AT A FAT? Sokan kérdezik, mikor érkezik el az átoltás legmegteielőbb Időpontja? Az tíjítdbhüz hasonló visszavágást januar végén vagy február elején tanácsos elvégezni, hogy ne később vágjuk le az ágrészeket, amikor már telítődtek tápanyaggal. Az ágcsonkokra késsünk igelit zacskót, hogy a seb' felület ne száradjon ki. Az atoltásra a nedvkeringés kezdete után lehet sort keríteni. Ha télen nem szedtünk oltógallyat, akkor a fáról-fára módszert alkalmazzuk, vagyis frissen szedett gallyakkal dolgozunk. A csonthéjasoknál, mindenekelőtt a cseresznyénél és a meggynél bevált ez a módszer. Részben azért, mert a róluk szedett oltővesszők nehezen tárolhatók, illetve azért, mert a fák korán ébrednek. A kék csonthéjasok átoltását kicsit később végezzük (feltéve, hogy van szakszerűen tárolt oltóvesszőnk); várjuk meg a rügyek duzzadását, amiből biztonsággal következtethetünk a nedvkeringés megindulására. A csonthéjasoknál — az almával ellentétben — csak az 5 cm-es ágakat (átmérő) oltjuk. Az almával és körtével megvárhatjuk a rügyfakadást, hiszen elég biztos az eredés. Az átoltás hasznos időtöltés, melynek sikere mindennél komolyabb örömöt jelent a kertészkedő számára. Az alma és a körte átoltása általában a kezdőknek is sikerül, viszont a kajszival és a szilvával néha a tapasztalt kertész sem boldogul. Márpedig éppen a szilvával kellene sokat foglalkozni, mert az eddig termesztett néhány fajta kivétel nélkül hajlamos a szilvahimlőre (Sarka). Jugoszláviában már van egy ellenálló fajta (Stanly), melyhez hasonlót kellene nekünk is kiszelektálni, esetleg a meglevő fákat kell átoltanunk, mielőtt teljesen elterjed a veszélyes vlrusbetegség. Belucz János agrármérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa Az ámításkor leggyakrabban használt oltási módszerek ■4