Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1982-12-31 / 52. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1982. (december 31. A gorálok földjén Az öreg szepességi szlováksággal beszólt. Nem Jókedvéből, hanem csu­pán azért, mert tudta: ha gorálul szól hozzám, aligha érteném, mit mond. — Aztán mondja, bátyám — fordultam feléje —, akkor Is ezt a népviseletet viseli, ha lagztba megy, vagy netán a róvárosba vetődik? — Mindig. A magam korabeliek között ritka az, aki nem ezt viseli. Meg az­tán, meg Is szoktuk ml már ezt. A díszes gorál öltözet egyik leg­fontosabb kelléke — egyben tulajdo­nosa „rangjának* a jele — a kalap. Az öreget a fejfedőbe tűzött toll felől faggatom, mire huncut fény villan a szemében: — Tudja, ml vének, a sastollat már csak így hátul, lekonyulva viseljük. De bizony, ha este, hazafelé tartva a kollbáből (csárda), teszemazt, talál­kozunk egy menyecskével, ügyesen megfordítjuk a kalapot. Mégiscsak gorálosabb a toll, ha áll... Betváros mosolya felerősödött, lát­ván, hogy értem a célzást, majd szí­vélyesen betessékelt az előszobába. *— Az anyjuk elment a szomszédba tollat fosztani — eladó lány lakik ott — üljön csak le, ' én kiballagok a kamrába. A szálfatermetű, egyenes derékkal Járó Idős gorál leemelt a kemence pereméről egy kancsót, majd ma­gamra hagyott. Mit is tagadjam, ámu­latba estem: A találomra kiválasztott fahá'z mintha kétszáz év óta elkon­zerválva, az eredeti formában jelent volna meg előttem, a huszadik száza­di rakétafüstös világban. A kemencét Itt fenyőfával fűtik, az ágyat házi szőttessel takarják, s al szuszák sem dísztárgy, hanem alkalomadtán hasz­nálják Is. Megjelent vendéglátóm, s két pohár kíséretében az asztalra tette a kis­üstit. —Ha ebbél Iszik, akkor megtudja, mitől Is volt fürge a gorálok fokosa. Mert a lengyel és szlovák „valaška“ mellett a gorálok fokosütései voltak a legkeményebbek. És nem holmiféle regélő „kitalálmánya“ az sem, hogy valamikor a gorál még a nászéjsza­káján Is a párnája alatt tartotta a fokost. Szükség Is volt ám rá, hiszen ezt a népet nem puhafából faragták. Én a fokosomat már több mint há­rom évtizede beállítottam oda, a mes­tergerendába. Erre már igazán ntnős szükség. Rend van Itt, élelemből Is elegendő, s az emberek sem Ingerül­tek ... Az erdőgazdaság, a tátrai tu­ristaforgalom eltart mindnyájunkat. HIPOTÉZIS VAGY VALÖSÄG? Ha magvarra kívánjuk fordítani a gorál szót, körülírva hegyvidéken élő embert Jelent. S valóban: A gorálok a 15. század második felében Árvá­ban és Szepességben telepedtek le, először nem messze a lengyel határ­tól. Éppen ezért a gorál nyelvjárás sokban hasonlít a lengyel nyelvhez. Például szlovákul a nővér sestra, míg a gorálok — hasonlatosan a len­gyelhez — sostra szóval jelölik. Persze a gorál nyelvet beszélők szó­­használata‘attól Is függ, hogy a Sze­pességben vagy Árvában élnek-e. Etnikai hovatartozásukat Illetően a gorálokat egyes néprajzkutatók szlo­vák népcsoportnak tartják, míg né­hány más — nem kisebb szaktekin­télynek számító — tudós a fehérhor­­vátok elszakadt részeként tünteti fnl őket. A szlavisták ezzel kapcsolatos vitája — a mai napig Is tart. VOLGYBEZÄRT emléktar Aki a Tátra keleti része fölött meg­búvó Zdiarban sétál, vízszintes utat nehezen talál. Éppen ezért, amiikor Záhorál bácsi szlveslátása után falu­nézőbe indultam, alaposan átlevegőz­tethettem a tüdőmet. A séta pe.rsze hozott meglepetést, csodálatod A go­rál faházak ugyanis — meseszépek, látványuk Igazi csemegét jelent nép­rajzosnak, ihletet kereső műépítész­nek. Csak úgy magamban „díszített egyszerűségnek“ neveztem a csodá­kat. A többnyire U alakú épületek zárt udvara tulajdonképpen a befelé fordult életstílust, a kis közösségek együvé tartozását is jeliképez!. A nézelődőnek az az érzése, hogy mióta világ a világ, Itt áll ez a falu, s egyszerűen „tartozéka“ ennek a vadregényes tájnak. Az érzések mel­lett persze a tárgyilagos tényismeret pontosabb adatokkal szolgál: a hely­séget a 15. században alapították, később a Horváth-Palocsay birtok ré­szét képezte. Ami a lakosság számá­nak alakulását illeti, 1787-ben például 794 lakost számlált a 120 hektár te­rületen elnyújtózkodó falu. A lakos­ság épkézláb férfi tagjai —- érdekes módon — vasöntéssel keresték ke­nyerüket. Egy másik adat ugyanis azt Igazolta, hogy 1759-ben — egy akkor korszerűnek számító — vas­kohóit építettek.. Az épület belsejében különben min­den eredeti volt. Láttam Itt százötven éves szövőszéket, kétszázéves igen szűk házastársi ágyat — tán a jobb gyermekáldás érdekében készült így —, kemencét, míves faragású rokkát, fokost, amely négy hajdú életét ol­totta ki. A faeke, a hatalmas fatál, a hozzá tartozó sok-sok fakanál és álta­lában a berendezés legnagyobb része arról tanúskodott, hogy annak Idején ezt a vidéket Igencsak elkerülte a jólét, mivel a művelhető föld jófor­mán elfért egy szakajtóban. 1 VŐLEGÉNY VOLTAM GORÄLÉKNÄL A tájház gondnoknője említette: ha eredeti gorál esküvőt akar látni, bal­lagjon el VaverCák néni házához. Megéri... A fényképezőgépet használó tollfor­­gató Ilyen témát nem hagy ki. Főleg aikkor nem, ha tapasztalatból tudja: a gorálok népviselete — csodás. Mária Vaverőáková háza egy élő tájház. Ez szó szerint értendő, hiszen hatósági engedéllyel, szerény belépő­díj mellett a hetvenöt éves asszony végigvezeti házában a turistákat, akik feltétlenül jobb érzések közepette „fogyasztják“ Itt a folklórt, mint te­szem azt a falumúzeumban. Persze más is vonzza ide az embereket: az eredeti szokásokhoz hűen lebonyolí­tott gorál esküvő. A szives Invitálás után magam Is beálltam a mintegy száz turista közé, akik VaverCáik néni háza előtt ácso­­rogva már alig bírták kivárni, hogy részesei legyenek a beígért látvány­nak. Aztán végre megkezdődött a „szer­tartás“, házigazdánk és kalauzunk felállt egy fatönkre, s harsány han­gon osztogatni kezdte utasításait: — Maga lesz a vőfély, a másik a tanú, abban síöltözetben az öröm­anya, az a a hosszú jó lesz eskető­­nek ... Na, ki is legyen a menyasz­­szony? Jaj, de szép az a magas kis­lány ... Igen, Igen, maga, Jöjjön csak... És megvan a vőlegény isi — rikkantott örömmel. Ott, abban a fe­kete-sárga síöltözetben ... hogy mi­csoda gorál feje vanl Bajusz, szakáll, meg az a gyanakvó tekintet... Fo­kost nekil A gorál-fejünek és a gyanakvó te­kintetűnek titulált egyén — én vol­tam. Míg magamban azon keseregtem, hogy fuccs a fotózásnak, addig benn VaverCák néni szobájában már rám is húzták a cifra inget, a fejembe nyomták a kalapot, közben a meny­asszony, s esküvői környezete Is ké­szen állt az esemény nyélbeütésére. A ceremónia mindannyiunkat felvi­dított: a nőtársaságot főleg az, hogy az eskető miféle agyafúrt takácsok­kal látja el a menyasszonyt, a férfia­kat viszont a „fokosjóg“, miszerint, ha az asszonykát netán más férfi kör­nyékezné, azon a fér] köteles a foko­sát megtáncoltatnl. Zdlar az élő néphagyományok falu­ja. Aki járt Itt, tudja már ezt, hiszen forrás-tisztaságú hagyományokkal, kü­lönleges szokásokkal és nyíltszívű, barátságos emberekkel találkozhatott. KALITA GABOR Egy gyönyörű, к éthajós gorál h&s A történelem szele ezt a vidéket sem kiméire. Hogy csak a közelmúlt eseményeit idézzük: a krónikában 1918-tól 1938-ig lengyel bejegyzések találhatók. A helyi nemzeti bizottság elnöke ezt a korszakot a „kemény időik“ jelzővel illette. Átcsatolása után a gazdaságilag rosszul álló Len­gyelország periférájának a periférája volt ez a hely. Nem csoda, hiszen a bejegyzett községfejlesztési összeg — egy zsebben is elfért volna. Később, a második világháború Idején a falu a szlovák partizánok búvóhelyéül szolgált. Záhorál bácsi elmondta, hogy németek nemigen merészkedtek a faluba, mert korábban rossz ta­pasztalatokat szereztek Itt. Ugyanis hol golyó röpült 'a hátukba, hol vi­szont a szekerce volt fürgébb az SS gépfegyvernél. Kuncogtam magamban, mikor a fa­lu feje azt javasolta: „Megnézhetné a múzeumot is. Oda gyűjtöttük össze az emlékeinket." A jószándékú invi­tálás azért volt kissé groteszk, mert a hnb székháza és egy-két új épüle­ten kívül — az én szememben leg­alábbis — itt minden „múzéumnak“ számított. Fejcsóválva , vettem hát tu­domásul, hogy a múzeum — habár eredeti gorál házat mintáztak le— nemrég épült, a gerendákon még a látszott a simltószekerce friss nyoma. Hát ugye múzeumfaluban falumúzeu­mot csinálni — baklövés nélkül talán nem is lehet. PETŐFI SÁNDOR: SORS, NYISS NEKEM TÉRT Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek Az emberiségért valamit! Ne hamvadjon ki haszon nélkül e Nemes láng, amely úgy hevít. Láng van szivemben, égbül-eredt láng, Fölforraló minden csepp vért; Minden szív-ütésem egy imádság A világ boldogságáért. Oh vajha nemcsak üres beszéddel, De tettel mondhatnám el eztl Legyen bár tettemért a díj egy 0] Golgotán egy új kereszti 9 . I Meghalni az emberiség Javáért, Mily boldog, milyen szép halál! Szebb s boldogftóbb egy hasztalan élet Minden kéjmámoralnál. Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg, Ily szentül! .. s én elkészítem Saját kezemmel azon keresztfát, Amelyre fölfeszlttetem. ic Százhatven évvel ezelőtt az újév csodálatos ajándékkal lepte meg a magyar nemzetet. Az esz­tendő fordulója után néhány perccel a kiskőrösi Petrovics-házban beleslrt az áhltatos csendbe egy véznácska újszülött — első ízben hallatva hangját a majdani lángelme, Petőfi Sándor —, akinek neve a legismertebb magyar név lett a világon. Nem született még egy poéta, aki tömör egyszerűség­gel érzékletesebb és átfogóbb képet adott volna a magyar valóságról, sőt azon túl, költészete át­fogta egyszerre az egész korabeli világot, szinte a telles életet. Szakítva a nagy romantikus mesterek­kel, kitörve az Irodalmi konvenciók korlátáiból, 6 mér a realizmust vallja. Gyorsan megtalált egyéni hangjához meghódítja egyszerre a nagy költői mondanivalót: a két hatalmas és kimeríthetetlen témát, a szabadság és a szerelem örök emberi porblematikáját. Nemcsak aktuális témavilága, hanem friss, romolhatatlan költői nyelvéből ára­dó természetessége, üde (képgazdagsága ís lenyű­gözi az olvasót. írja le akár csak a Kutyakaparó csárda pontos helyrajzát vagy az Anyám tyúikja című remekében a falusi konyhát: minden mozza­natában tökéletesen életbű a kép. És ml mást, ha nem a természetesség logikáját tükrözi a ma már közhelyszerű alapigazságnak tartott, de akkor először kimondott nagy gondolat, hogy „Ha ma|d minden rabszolganép / Láncát megunva síkra lép“, vagyis akkor lehet vllágszabadságról beszél­ni, ha majd a külön-külön felszabadult népek egye­sülhetnek. Zseniálisan érzett rá kora történéseire, és képes volt a szédületes gyorsasággal pergő esemé nyékét befolyásolni, sőt Irányítani. Költészete a mű­vészi teljességet sugallja, melyben az egyetemesen nagy költő szól az emberiséghez, a jövőhöz. Születő sének évfordulóján őszinte csodálattal adózunk emlékének. — es— Az átadási Ünnepség után SZISZ-tagok egy csoportja helyezi el az emlé­kezés virágait. Galánta (Galante j lakossága megörökítette a nagy művész emlékét, aki itt élte le életének egy időszakát, és városuk nevét világszerte Ismertté tette: születésének századik évfordulója alkalmából a városi parkban bensőséges ünnepség keretében leleplezték Kodály Zoltán mellszobrát. Mornvics Ferenc vnb-elnök megnyitója után dr. Zdenko NováCek kandidá­tus, a Csehszlovákiai Zeneszerzők Szövetségének elnöke tartott ünnepi beszédet. A vendégek sorában ott találhattuk Sidó Zoltánt, a CSEMADDK KB elnökét, Kecskemét város küldöttségét, és Szapora Sándort, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulját is. Az ünnepség második részére a városi művelődési házban került sor, ahol a Bratislavai Konzervatórium Szimfonikus Zenekara Kodály-müveket adott elő; talán mondanunk sjem kell, hogy nem hiányoztak a Galántai táncok sem. Kép és szöveg: Krajcsovics Ferdlnánd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents