Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-17 / 28. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1982. Július 17. 14 j» MÉHÉSZÉT 4 MÉHÉSZÉT 4 MÉHÉSZET 4 MÉHÉSZET 4 MÉHÉSZET 4 MÉHÉSZET 4 MÉHÉSZET 4 MÉHÉSZET 4 MÉHÉSZET 4 MÉHÉSZET 4 Becsülik a nagyüzemi éhészetet A Szovjetunió népgazdaság-fejlesztési terve tág teret nyitott mind a társadalompolitikai, mind a termelési és ellátási feladatok sikeres megvalósításának. A fejlesztési terv számol egyebek között a méhállomány létszámbeli gyarapításával, illetve a méhekkel tervszerűen megporzott növények hektárhozamának növekedésével. Felméréssel bizonyították, hogy a méhek általi megporzással elért többletjövedelem 12—15 szőrösen felülmúlta a megporzásra fordított költségeket, ugyanakkor mézzel és más méhészeti termékekkel lényegesen javult a fogyasztók ellátása. A Szovjetunióban jelenleg több mint 9 millió méhcsalád van. Ez mintegy negyedrésze a világ méhállományának. A szovhozokhan és kolhozokban 4, a háztájiban pedig 5 millió körüli a méhállumány. Nagy jelentőséget tulajdonítanak például a biológiai es gazdasági szempontból egyaránt hasznos felsőkaukázusi és kárpáti mézeló fajták tenyésztésének, szaporításának. A Szovjetunió méhészete az 1950—1970-es években érte el a legdinamikusabb fejlődést. Az említett idő szakban a szovhozokban és kolhozokban meghonosodott a méhészkedés. Nagy méhészeti farmokat, gazdasági egységeket létesítettek. Ennek köszönhető, hogy a Szovjetunióban manapság 150 olyan méhészeti szovhoz létezik, amelyben átlagban számítva 3—10 ezer méhcsalád van. Több olyan kolhoz és szovhoz akad, amelyben 500—800 családdal rendelkezik, viszont mintegy 25 ezer nagyüzemben 150—200 méhcsaládig terjed az állomány. A legnépesebb méhállományokat méz és más méhészeti termékek előállítására, esetleg tenyészanyag nevelésére és szaporítására szakosították. Az OSZSZSZK- ban például a 110 méhészeti szotihozból 101-ben méztermeléssel, 9-ben pedig tenyészanyag-neveléssel foglalkoznak. A legtöbb méz és egyéb méhészeti termék előteremtésére szakosított szovhoz a Távol-Keleten, Szibériában, az Altájon, Kelet-Kazahsztánban és Kirgiziában van. A méhtenyésztő és tenyészanyag-szaporító szovhoznk többsége pedig Eszak-Kaukázus és a Kaukázuson túli körzetekben helyezkedik el. A nagyüzemi méhészkedésre szakosított szovhozok — a méhek segítségével - lényegesen jobb terméseredményt és jövedelmezőségei érnek el, mint azok, amelyek nem foglalkoznak mé hészkedéssel, mert állományukkal a virágzó kultúrnö vényekre tervszerűen és rugalmasan vándorolnak, lgv nagy munkatermelékenységre képesek. A legtöbb mézet a Távol-Kelet, Szibéria, az Altáj, to vábbá Kelet-Kazahsztán és Kirgizia méhészeti szovhozaérik el. Ezen körzetek élenjáró gazdaságai egy család átlagában 100—150 kiló mézet érnek el. Az OSZSZSZk déli körzeteiben levő tenyészanyag-nevelő szovhozok ugyanakkor 1969-ben mintegy 200 ezer kiváló minőségű méhanyát juttattak a méhállományok feljavítására. Olyan körzetekben, amelyekben a méhészetet célra vezetöen bekapcsolták a gazdaság termelési szerkeze tébe, ott a növénymegporzás, de a méztermelés szaka szán is sikerek születtek. Jó eredményeket értek ai például az uborka, a paradicsom, az alma, a napra forgó, az aprómagvak és egyebek termesztésében. A kirovl és a gorkljl területek nagyüzemi méhészei pél dául a heremagtermesztésben jeleskedtek. A fejlesztési törekvések keretében számolnak vele, hogy 1985-ben 11,7 millió családra szaporítják a méhállományt, és egy-egy család átlagában 30 kiló mézet termelnek. A cél érdekében tovább tökéletesítik a tenyészanyagot, gondoskodnak az állategészségügyi ellátásról, a méhészeti termelés gépesítéséről, a termelékenység növeléséről, a szervezés javításáról és nem utolsósorban a növénymegporzás kiszélesítéséről. A Szovjetunióban arra törekednek, hogy a méhészkedésből kizárják a munkaigényes műveleteket és gondoskodnak róla, hogy alap és felsőfokon javuljon az intézményes méhészeti oktatás, az utánpótlás nevelése. A méhészetet a nagyüzemi mezőgazdasági termelés szerves részének, a termelékenység növelését aktívan segítő ágazatnak tartják. Ezt jól bizonyítja, hogy a szovhozok és kolhozok vezetői a hektárhozamok növelése érdekében felelősségük teljes tudatában törekednek a természetben fellelhető tartalékok mozgósítására. Ez azt jelenti, hogy megbecsülik a méhek munkáját. XXX Mezőgazdasági üzemeink vezetői részére a fentiekből az a tanulság, hogy ami a Szovjetunióban bevált és hasznos, az nálunk Is az lehetne, csupán szemléletváltásra van szükség. Ezt persze akarni kellene. Nálunk sajnos, akaratban van a hiány. —V— — évi átlagban — Mesterséges rajokkal Az akác elvirágzásáig minden valamire való család megerősödött. A gyűjtőmunka leáll. Hatalmas bölcsőket melenget a rajzás lázában élő család, majd kirepül vegyes összetételű népével az anya, és letelepedik valamelyik ágra. A méhészben felébred az ősi szenvedély, befogja raját, és estefelé beüti az új fészekbe. Ha be tudja fogni, és megmarad az új raj, szerencséje van. Ha elszáll, fáj neki. Érthető. Oda a szép anya és a kövér nép. A természetes rajoztatás nagyon kockázatos, nehézkes, időrabló módszer. Mindenki igyekszik minden talpalatnyi földet kihasználni. A raj után futkosó méhésznek senki sem örül. A fák gyakran rongálódnak befogáskor. Mindent összevetve érdemesebb mesterséges rajokat készíteni. Ha mürajokkal akarunk szaporítani, tervezzük előre. Szervezzük úgy a munkát, hogy minden időben együtt legyen.. Eszközök, kaptárak, keretek, anyák. Az időpontot legjobb a méz elszedéséhez igazítani. Kaptáraim mindegyikében az akác előtti 8—10. napig két család szorgoskodott. Egyesítéskor a gyengébb anya tartalékba került egy fedett fiassal, némi mézzel és két üres kerettel, a reteszes kaptárba Hatóval, melegen takarva. A termelő csalátr ban a jobbik anya akác végére 6 keret Hasítást tartott fenn, míg a méztér fiasai időközben kikeltek, a keretek megteltek mézzel. Pergetéskor a 18 mézeset kiraktam egy bakra. A nagy kaptárt ketté választottam. Egyik felébe került a termelő család anyja 4 keret vegyes fiassal, egy nagy virágporos léppel, egy mfiléppel és 6 kipergetett léppel. A fészekbe annyi méhet ráztam, hogy a két kaptárfélben körülbelül egyenlő népességű család alakuljon ki. A kaptár másik felébe a három kereten tartalékolt, vagy az időközben kicserélt új anya került két Hassal és az ülő néppel. Ehhez ráztam a többi méhet és adtam a termelő családtól visszamaradt 2 Hast meg egy műlépet, végezetül a kipergotett 6 keretet. A két család általában népes. Az akác utáni hordási lehetőségeket jól kihasználta. Nem rajzott. Az anyák rendszeres cseréje jól megoldható, mert a tartalék anyásftása könnyű. Az új műraj nem öli meg az anyát. A két keret közrezárja. A füstölő meg enyhén pöfögi a békéltető füstöt. Az így létesített családok В—8 tömör léputcával szoktak telelőbe menni. Ősszel ritkán szorulnak etetésre. Az akác után fennmaradó méhtömeg sem unatkozik. Ez a művelet viszont még nem szaporítás, csupán a régi családlétszám visszaállítása. A létszámot én így növelem: A tartalékcsaládoktúl visszamarad egy-egy keret Has lép, visszatér kaptáronként 2—4 kg méh. Egy kaptárt kettéválasztok, egyenlően elosztom a fiasokat, a bejárónyílásokat rendezem, melegen takarok, anyásítok. Kész a két űj család. Tíz termelő család utáni szaporulat. Ez elegendő is. Ha valamelyik termelő család nagyon erősnek bizonyulna, néhány műrajravalöt még össze lehet böngészni. Nem vagyok a nagy szaporítás híve. Jobb a megfontolt, megalapozott létszámnövelés, ahol a szaporulat teljes értékű család. Rakodós koromban Így szaporítottam; ha erős volt a család, pergetésnél megosztottam a méztér elszigetelésével. Ha közepesnek találtam a családot, böngésztem néhány keret Hast, és úgy alakítottam ki az új egységet. Böngészésnél nagyon vigyázni kell a Hast, adó család anyjára, el ne vigyük a kerettel. Ha valamelyik műraj gyengére sikerülne, az ellenőrző vizsgálatkor egy-két kerettel megerősítjük. A korszerűtlen kaptárban levő családokból is lehet szaporítani, ha nem akar a méhész átszabni, rajoztatnl. 3—4 régi típusú kaptárt odébb viszünk, helyükre egy új üres kerül fészekre alkalmas lépekkel, esetleg egy-két Has léppel. A délutáni órákban végezzük a röpitést. Etetőt előre helyezzünk a keretekre. Este szoktatósra állított zárkában behelyezzük az új anyát. Másnap kirágósra állítjuk a zárkát. Néhány nap múlva ellenőrizzük az új családot és anyját. Közben természetesen etetni kell néhány nagyobb adaggal. A műrajokkal is lehet építtetni, ha nem is egyszerre, mint a természetesekkel. Előpyük, gazdaságosságuk lényegesen jobb, mint a természetes testvéreiké. A műrajok készítése a másodfoglalkozású méhészek időtől lényegesen független szaporítási megoldása. Viszont több gondozást igényel a műraj; itatás, élelem biztosítása, anyásitások, kaptármunkák. Közepes szaktudással viszont már minden méhész eredményesen végezheti. Zs. B. Értesítjük a tisztelt méhésztársa kát, hogy a beküldött viaszból meg rendelésre 10,— koronáért, — sonkolyból pedig kilónként 12,— koronáért jó minőségű műlépet készítünk, s azt kívánatra fertőtlenítjük. A műlépet megrendelés szerinti méretre vágjuk, s ha partnereink kívánják, foszforral feljavítjuk, hogy a méhek egészségesen szaporodjanak. A viaszt és a sonkolyt, s a megrendelést az alábbi címre küldjék: Výrobňa medzistienok 991 06 Zelovce A/WWWVWVWWWV\< Az egyik pároztató kaptár méhekkel jól takart sejtjei Fotó: ing. E. Dedinský Az Ivánkái (Ivánka pri Dunaji) Baromfitenyésztő Állami Gazdaság méhésze és Ľudovít Parti elvtárs, az SZMSZ KB dolgozója az anyabölcsőket ellenőrzi Fotó: V. Tóthová Védjük a poszméhet Már gyermekkoromban szerettem a mézet. Mivel nem volt pénzünk legalább egy méhraj vásárlására, pajtásalmal a lóherevirágról gyűjtöttük a poszméheket. A toruknál fogtuk meg őket, elszakítottuk a potrohúkat, majd a nektárral telt gyomrocskákat szopogattuk. Naponta egy-egy gyermek így ötven-száz poszméhet pusztított el. A legnagyobb kárt akkor okoztuk, amikor megtaláltuk fészküket. Egyszer a juhcsapáson olyan fészket találtunk, ahol ezernél is több poszméh élt. Nehéz volt a fészket megközelíteni. Szalmát égettünk a fészek felett és botokkal piszkáltuk őket, hogy valamennyi kijöjjön. Amint kizúdultak, leégett a szárnyuk. Aztán kibontottuk a nagy fészket, de egy csepp mézet sem ehettünk, mert csak Hasítást találtunk. Sokszor pusztítottuk így a poszméheket, de nektárt nem leltünk. A gyermekévek elszálltak. Kövekezett a munkásélet. Már régen megfeledkeztem a poszméhekről, amikor újra szembe kerültem velük. Csoportommal traktoros ekével szántottam a hetényi mezók dombos földjeit, mezsgyéit. A legnagyobb gép nyergében rázó.ťam. Társaimmal együtt belemerültünk a munkába. A szántást figyeltem, amikor kiáltások ütötték meg a fülemet. Társaim futottak hozzám, gépeiket le sem állították. — Mi történt veletek? — kérdeztem tőlük. — Annyi itt a poszméh, mint réten a fűszál, és mind ránk támadt — mondta Béla barátom. Hogy szégyenbe ne maradjanak, elhúztam a traktoraikat, a magaméval pedig felszántottam a poszméhektől veszélyeztetett helyet. A bátorságot az adta, hogy akkor már húsz családos méhész voltam. Felszántottam a poszméhek kiterjedt tanyáját, s akkor kaptam az első csípéseket. Égett tőle a testem, mintha tűzzel perzselték volna. A méhszúrástól csak melegszik a testrészt, ez a szúrás azonban más volt. Nem kívánom senkinek. A gyerekhad, de a traktorosok sem irtották ki a lóherevirág fó megporzóit, a poszméhek kerestek más, nyugodtabb tanyát maguknak. Most viszont alig látni belőlük néhányat. Kora tavasszal nincs megfelelő legelőjük. A későbbi jó legelő szintén ritkaság. Csak az őszirepce nyújt számottevő nektárt, meg az akác. A poszméhnek viszont ez kevés. Korábban a szádudvarnokl határ hatodrészét mézelő növények borították. A tarló tisztesfűtöl fehérlett, amíg a csorda le nem legelte, de mézeló gyomnövény is akadt bőven. Most ezeket a gyomirtó szerekkel hatásosan pusztítják. A régi mézelő növényekből semmi nem maradi. A patakok, a vízmosások, az utak, a szólóteraszok széléről kivágták a nektárt és a virágport nyújtó füzet. Emiatt veszélyben van a poszméhek élete. Egyik méhésztudósunk, kísérletképpen fészkestől együtt pároztatókaptárakba telepített poszméheket. Azok viszont a Hasításukat is otthagyták, s visszarepültek о természetbe. Így a lóhere és a lucerna megporzása a mézeló méhre maradt. Idősebb méhésztársaim emlékeznek rá, hogy cukorszörpbe lóherevírág-szlrmot áztattunk, s azzal serkentettük a méheket. Ezt abban a törekvésben tettük, hogy a méhek a heretáblák virágainak nektárját gyűjtsék. Egyik méhésztársam cikket írt lapunkban arról, hogy szervezett megporzással hatszáz kilóra emel kedett a lóhere maghozama hek táronként. Másutt viszont ennek csak harmadrészét érték el. Mód szere állítólag abban rejlett, hogy a virágszirmokkal Illatosított cukorszörpöt a nagy heretábla közepében az etetőkben helyezte el. Az irányt pedig földbe ásott póz nákkal jelölte a méhészeti teleptől a virágtengerig, hogy a méheket odacsalogassa. Nagy port veri fel a cikk. Később magam is meglátogattam a híres méhészt, a nagy hektárhozamok mesterét. Mit mondjak? Hírverés volt az egész. A méhek a heretáblán elhelyezett etetőket ugyan meglepték, a virágot pedig nem. Ugyanilyen volt a helyzet az előző évben Is, erősítették meg a szövetkezet vezetői. Ez viszont a szövetkezet mé hészetének felszámolásához veze tett. A méhész persze saját mé heit kezelte "tovább, ötven méh családjától rekorderedményt ért el vándorlással. Akkortájt sok szó esett a hoszszú szlpókájú méhek nemesítéséről Is. Ami viszont évezredeken keresztül nem sokat változott, az későbben sem változhat lényegesen, bármennyire Is biztató az elmélet. Inkább a rövid csövű herevlrágok nemesítésénél kellene keresni a megporzás, vagyis a termésátlag növelésének az útját. Napjainkban Is hírlik, hogy a méhek növénymegporzó munkájával milyen nagy hozamokat értek el herefélékból. Óvatosságból hereféléket említenek, s csak nagyritkán lóherét. Már fél évszázada méhészkedem. Lóherevirágból gyűjtött mé zet azonban még nem ettem. Sokáig kerestem ennek az okát, míg végül a méhésztudósok írásaiban megtaláltam. „A herefélék hasznos takarmánynövények, nektárjuk kiaknázása azonban nem könnyű. A fehérhere virágjának csöve 2 mm mély, a bíborheréé viszont 5,5т$и A méhek mindkettőből szívhatnak nektárt kb. 7 mm-re érő szipóká- Jukkal. A lóhere virágcsöve azonban 9 mm vagy még mélyebb Is lehet.“ Érthető tehát, hogy a lóheréi miért nem látogatják a méhek. Mi legyen a megoldás? Hozzunk be drága valutáért lóheremagot? Vagy pedig a kertbarátoknak felkínált és el nem fogadott parlagföldeket szántsuk fel, és termeljünk rajtuk baltacímet, fehérherét, bükkönyt, de lóherét Is. A legelőkre, az eróziótól veszélyeztetett lejtőkre, a patakok szélére ismét lehetne füzet telepíteni, Akkor újból elszaporodna a lóhere és a lucerna tökéletes megporzója, a poszméh. Fellendülhetne tőle a helyhez kötött méhészet Is, ami napjainkban sem lebecsülendő. CSURILLA JÓZSEF йчйвЯЯИНtó*.TM
