Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1982-12-25 / 51. szám
SZABAD e’ÖLDMÜVES 1982. december 25. HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • Továbbra is eredményesen ,A galántai városi horgászszervezet, mint minden évben, az idén is lehálózta a halszaporító tavakat. Csak kevés szervezet rendelkezik Szlovákiában olyan Jó feltételekkel, mint a galántai. Ezt az SZHSZ Komáromban (Komárno) székeié kerületi vezetősége is elismerte, hiszen több Ízben oklevéllel tüntette ki a galántai szervezetet a kiváló munkáért. A kedvező feltételeket meg kellett alapozni. Ez viszont hozzáértő szervezést igényelt. A galántaiaiknak két halastó áll rendelkezésükre. Szerencse, hogy mindkettőt apró patak szeli át. Ezeknek a vizét tavasszal fel lehet duzzasztani, ősszel viszont lecsapolni. Ez megkönnyíti a hálózást. Az idei eredmények rendkívül Jók. Tavasszal a Sárd patakra kapcsolódó szaporítóba 1,5 tonna К— 1-es ponytivadékot helyeztek, Tóth Vladimir sporthorgász minden évben segít a lehalászásban. Kezében több mint В kilós amurt tart velő tó Nebojsa község határában van. Ebbe a tóba 150 kiló pontyot helyeztek tavaszszal, a cukorrépa feldolgozása kezdetén pedig hálózni kellett a vizet, mert erre folyik a cukorgyár szennyvize. A gyarapodás ebben a tóban is rendkívül jó volt. Nem kevesebb, mint 800 kiló méreten felüli pontyot gyűjtöttek össze. A horgászszervezet vezetői és tagjai arról Is gondoskodnak, hogy elkerüljék a halneveló tavak szennyezettségét. így a galántai tóba sikeresen te nyészthetik a fehér amurt Is. Ezeket a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola közreműködésével szerezték. A hálózás alkalmával 54 darab amurt és egy 2,5 kilós pettyes busát fogtak ki a vízből. Az amurokat sokan megcsodálták 8—12 kilós súlyúik miatt. Az amurok egyetlen idényben 1,5 kilóval gyarapodtak. Ezek a pettyes busával együtt Záložien teleinek, tavasszal pedig visszakerülnek a galántai szaporító lóba. Krajcsovics Ferdinánd Az év végén ógyszólván mindenki mérleget készít, hogy számba vegye eredményeit, meg kudarcait. En is felvázoltam a horgászat terén elért sikernek egyáltalán nem nevezhető eredményeimet. A két darab, összesen 4 kilót kitevő pontyzsákmány enyhén szólva vérszegény eredmény. Mentségemre szóljon, hogy a horgászat lényegét, a munka utáni aktiv pihenés, kikapcsolódás adja, s ha eközben halat is fogok, az már többletnek számít. Tagadhatatlan persze, hogy a megakasztott hal fárasztásával járó. izgalmak semmi mással nem pótolhatók. A kívülálló tehát nem tudhatja, hogy mi játszódik le olykor a vérbeli horgász lelkilletében. Fogási naplóm -tehát rendkívül szegényes, az év folyamán viszont akadt néhány emlékezetes esetem, mely tanulságos marad, ezekből talán mások is okulhatnak. A három nagy zsinórszakításből kettő az én hibám volt, s ez élénken foglalkoztat. Nem is annyira a jókora pontyok elvesztése, hanem inkább az egymást követő kudarcok miatt, mert, ml tagadás, ludas voltam benne. Az első szakítást azzal segítettem elő, hogy a peremorsó dobján az előző évi 35-ös zsinórt hagytam, pedig kicserélhettem volna, mert volt tartalékom bőven. Csak természetes, hogy szakítás után levágtam ezt a zsinórt és eldobtam. Helyébe új, 30-as zsinórt tekertem, csakhát Ismét hibát követtem el, mert a horgos élőké szintén előző évi származók volt, s emiatt történt a második szakítás. A harmadik kellemetlen esat már nem az én hibámból történt. Űj 35-ös zsinórt tekertem a dobra, s a horgot a főzsinórra kötöttem fel. Az erőteljes kapás pillanatában úgy vágtam be, ahogyan azt a horgászok nagykönyve előírja. Kétrészes botom felső része fürészkávára emlékeztető ívben hajlott a víztükör fölé. Pontyjövevényem derekasan állta a sarat. Kezdettől fogva éreztem, hogy nem retúrral van dolgom, hiszen a műanyag zsinór süvítve vágta a ponty rohanásától a víztükröt. Mértéktartó tekeréssel óvatosan „loptam“ tőle a métereket. Éreztem, hogy a zsinór hirtelen belazul, s az én pontyom cselhez folyamodik. Képtelen voltam a nagy példányt fékentartva Irányítani, a zsinórt mindig feszesen tartani. Egy óvatlan pillanatban a zsinórt a hátuszonyán lövő fogazott, borotvaéles bognártllske „alámesterkedte“, s az úgy elnyeste, hogy a szabadulás pillanatában botom süvítve vágódott felfelé. Az én pontyom pár méterrel szákolás előtt oldott kereket Tán mondani sem keli, hogy a három egymást kővető szakítás lehangoló volt. Legyen mentségemre viszont, hogy nem vagyok az egyedüli, aki párul járt. A különbség tán annyi, hogy a magam és mások okulására a kudarcokat nem hallgatom el. Hogy mit hoz majd a következő esztendő? Erre nehéz lenne válaszolni, hiszen a horgászat terén a jóslás nem vá’lk be. Vizűink ugyanis egyre roszszabb életteret biztosítanak a halnak, s emiatt a korábban hagyományosan jó halbő folyók és patakok természetes szaporulata a minimálisnál is kisebb. Nemes halfajokkal pedig mesterségesen népesíteni, s pótolni azt, amit korábban a természet maga végzett el, képtelenség. Egy-egy kiválasztott vizet, főleg tavat lehetséges ugyan mesterségesen benépesíteni, s abből bizonyos részt kifogni, ez azonban nagyon költséges mulatság. Mi lesz ugyanakkor a többi vizekkel, ha a biológiai egyensúly tovább romlik, s a természet már képtelen lesz segíteni nekünk a halasításban? —hai— Három szakítás Józsi bácsi, a „nagy horgász" vidáman ült a csatorna part* fán a kora reggeli napsütésben. Megtehette, hisz szákjában egy gyönyörű ponty pihent horgászatának ékes bizonyítékaként. A természet csöndjét közeledő gépkocsi hangja törte meg, mely pontosan fölötte állt meg a parton. A vezető kikászálódott a kocsiból, majd az öreg felé ballagom, s megszólította: — Jó napot, sporil — Magának isi — válaszolt tömören, és egy pillantást vetett a jövevényre. Am, ez a rövidke pillantás is elegendő volt a véleményalkotáshoz és ahhoz is, hogy a „nagy terv“ megszülessen. — Aztán fogott-e már valamit? — Ezt a két kis vacakot — mutatott rá hajnalt horgászzsákmányára, és huncutság csillant meg a szeme sarkában, — Ez vacak magának?! Hisz én életemben nem fogtam ekkora halakat! Aztán mondja csak... milyen csalival fogta őket? — Hát... pattogatott kukoricára jött mind a kettő. Akkora kapásaim voltak, hogy izomlázam van a sok akasztástól, s még baleset is történt. — Na ne mondja! Mi történt! — Az úgy volt, hogy Lajos barátom itt ült nem messze tőlem. Szerencsétlenségére éppen akkor nézett félre, amikor kapása volt, és a bot nyele úgy vágta oldalba, hogy három bordája eltörött. Szegénykét pont egy órája vitte el a mentó, — Aztán mondja csak, sport, nem tudna adni nekem egy pár szem pattogatott kukoricát? — Sajnos nem. Az a kevés, amt nekem van, az kell, mivel еду-két napot még itt szeretnék tölteni. — Es hol lehet errefelé kapni? — Itt sajnos sehol. En is a városban vettem. — Hát az elég messze van, de sebajI — szólt a látogató és fogta magát, beült a kocsiba, elporzott... Éppen ideje volt, mivel Józsi bácsit már nagyon fojtogatta a kuncogás. Néhány óra elteltével újra megállt mögötte a kocsi. Örömtől sugárzó arccal pattant ki belőle a tulaj. — Kaptam áml , — Es hol? — Hát a városban. Egyenesen onnan jövök. Még meleg volt, amikor elindultam. Na viszlát, én egy kicsit lejjebb megyek, ott próbálok szerencsét. — Aztán nyissa ki az orsó fékjét, nehogy űgyjárjon, mint a barátomI — Kösz a jó tanácsot — mondta, és elviharzott a kocstval. Az öreg felállt, kinyújtotta elgémberedett tagjait. No ez is egy mazsola — gondolta magában mosolyogva. Késóbb visszaült a botfáihoz. Kiszedte, újra csalizott finom tefeskukorlcával, és bedobott az etetés kellős közepébe. Ez kell nektek, nem pattogatott. Jó, hogy nem grillcsirkével fogunk már horgászni — dörmögte magában. Kényelmesen elhelyezkedett és várt a kapásra. Már alkonyodni kezdett, de még egy mozdítása sem volt. Na, ha már halat nem fogok, legalább mulatok egyet — gondolta. Kiszedte készségeit és elindult megnézni a „mazsolát". A mazsola már messziről integetett, és fülig ért a szája. — Jó, hogy főn, sporil Ide nézzen, mit fogtam a pattogatottalI — büszkén mutatott két szép pontyra és egy tíz kiló• körüli amurra. Józsi bácsi megállt mögötte és vállára tette a kezét: — Na, látja sporikám, ugye, hogy érdemes néha-néha egy öreg, tapasztalt horgászra hallgatni? De ne árulja el senkinek ezt a pattogatott kukorica-témát, maradjon a kettőnk titka. Fejcsóválva men vissza cuccaihoz és összepakkolt. — Alig nyolcvan kilométer, reggelre talán vissza is érek — dünnyögte magában, és az „Öreg, tapasztalt horgász“ vállára dobva felszerelését, elindult a város irányába. К. V. VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADASZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф Az óvatosság elenggietetíen Nagy láz kerítette hatalmába a ladzanyi vadásztársaság tagjait a külföldi vadászvendégek érkezése miatt. Onnét tudom ezt, hogy az Illetékesek engem szemléltek ki kísérőjükként. A háromtagú külföldi csoport a jelzett Időben megérkezett. Ismerkedés és némi készülődés után kivittük őket az együk vadban gazdag területre. A nyomokból megállapítottam, hogy szarvasok és vaddisznók vágtattak a sűrűbe. Gyors megbeszélés és a hajtők /eligazítása után az alapszervezet elnöke az egyik, a vadgazda a másik, én meg a harmadik vendégvadászt vettem magam mellé, s a kiszemelt helyen meghúzódtunk. Rövidesen kürtszó jelezte a hajtás kezdetét. A sűrűségtől mintegy 10 méterre egy vén tölgy mögött türelmesen várakoztunk. A tőlünk kissé távolabb elhelyezkedők valamelyike négy gyorslövést adott le a közelgő vaddlsznófalkára, s egy 120 kilós kant leterltett. A további vaddisznót pedig megsebezte. Ennek keresésére ebéd után vérebbel Indultunk. A vadgazda társaságában lőállást elfoglaló vendég ugyancsak egy szép kant lőtt. így tehát a vadászat befejezésekor az öt szarvasbika, négy tehén, két vadkan és három süldő vaddisznó szép terítéknek bizonyult —-4"— A következő évben az Illetékesek ismét felkértek, hogy vállaljam a külföldi vadászvendégek vezetését, s Ladzanyban a vadászat színvonalas megszervezését.. Én azonban nem vállalkoztam rá. Nem tehettem másként, mert valami azt súgta, hogy ettől a vadászattól tartózkodjak. Az eltelt néhány évtizedben ugyanis két alkalommal fordult elő velem hasonló eset. Valamilyen megmagyarázhatatlan erő, avagy megsejtésfőle irányította cselekvésemet... A következő nap, amikor a külföldi vadószvendégek távoztak Ladzanyból, a vadásztársaság elnöke jelezte telefonon, hogy gépkocsit küldött értem, mert az egyik vendég vaddisznó helyett a hajtőt lőtte meg. Erre megdermedt ereimben a vér, s Időbe telt, amíg felfogtam a történteket. A megérzésem tehát nem csalt Jő, hogy a sok rábeszélésre nem vállaltam a megbízatást... A hír gyorsan terjedt. Az Illetékesek megbeszélésre hívtak. Megbíztak a történtek alapos kivizsgálásával, a jegyzőkönyv elkészítésével. A szerencsétlenségnek nem lett volna szabad bekövetkeznie. A nyugalmazott vadőrt, vagyis a szóban forgó bajtót régóta Ismertem. Sokáig nem felejtettem el, miként távózott az élők sorából. Aznap fekete télikabátot viselt A sűrű bozótba helyenként négykézláb kellett beférkőznie. Ez lett a veszte. Kúszás közben érte őt a külföldi vadászvendég lövése, aki a fekete mozgó tömeget az Izgalmak tüzében vaddisznónak vélte. A jelenlevők elmondták, hogy a dörrenést halálhörgésbe torkolló kiáltás követte, aztán vészes csend következett. A hajtó testét a telitalálat szétronpsolta. A vadászvendég könnyelműsége okozta a halálát. Nem lett volna szabad lőnie, amíg teljes biztonsággal meg nem győződik rőla, hogy ml van előtte. Hibáztatom persze a kísérőt is, mert nem ügyelt eléggé, a mozgó fekete tömeget nem figyelte meg, mellőzte a vadászatban annyira fontos óvatosságot. Az én szememben a külföldi vadász, de a kísérő is megbukott a „vadászvizsgán^ I. M. HABROVSK? 'iilli.S í» fi Az egri vár dombja felett, az úgynevezett Hóhérparton áll a ház, melyben Gárdonyi Géza negyedszázadnyi időn át remete módjára élt, s dolgozott. A ház körül leveleitől megfosztott öles fák állnak, törökhonból szerzett fák, amelyeket maga az író ültetett a hajdan vérrel áztatott földbe. A hóhérpartt ház most emlékmúzeum, Irodalmi „kegyhely". S a könyvek és az író személyes tárgyal között meghúzódik egy vadászpuska. Az író vadászéletének hiteles tanúja: Bársony István. Bársony és Gárdonyt barátok voltak. S barátságuk alapja nemcsak a közös hivatás volt, hanem az is, hogy mindketten szenvedéllyel szerették a természetet és a vadászatot. Gárdonyt Sándornak, az író legidősebb fiának halála után ritka értékű ktncs — 250 Irattömeg — került az egri vármúzeum irodálomtörtéAetl gyűjteményébe: Gárdonyi korábban ismeretlen hagyatéka. A hagyatékból előkerültek Bársony István levelei, köztük a Gárdonyi vadászvoltát hitelesen bizonyító kedves dokumentumok ts. Íme, egy levél, amelyben Bársony István a maga táarsaságába Invitálja Gárdonyit, akt az idő tájt még pesti embernek számított: „Kedves, PajtikámI A vadászkompániában egy hely megüresedett. Beléphetsz. Tagsági díj potomság. Nyilatkozzál szándékodra nézve sürgősen, hogy más ne foglalja el a helyet. Küldd a választ Legányi Lajoshoz...“ 1895. augusztus havának közepén útra kerekedett egy kisebb társaság — puskákkal töltényekkel, s a vadászathoz való minden szükséges dolgokkal fölszerelve. A Duna meVéki zsombékos, mocsaras lapályra tartottak, ahol a sűrű nádasokban gazdag vadászzsákmányra számítottak. A társaságban Bársöny Istvánnál ott volt Gárdonyi is. Bársony sokat évődött Gárdonyival, aki végül is „mérgében" , minthogy vadásztehetségét lebecsülték, egymás után többször is bebizonyította, hogy tud 6 lőni, célozni, ha akar. A sikeres vadászatról Bársony István egy névkártyán adott „elismervényt“ Gárdonyinak: „A legkomolyabban bizonyítom, hogy Gárdonyi Géza barátom hallatlan rekorddal végezte itt első vadászatát. Az első nyolc lövésre, amit életében tett, lőtt egy próbaczentrurno'i, aztán egy bábaszarkát, aztán röptében egy halászkát, meg két fecskét, továbbá a vizen két kis búvárt, egy vörösfejü ruczát, meg egy szárcsát. A kilencedik lövést végre elhibázta." JA jeles író vagy a tizedik lövést hibázta el, vagy egyik lövésére két madár esett. A szerk. megjegyzése.) PATAKI DEZSŐ VADÁSZGONDOK A napokban Kanyicska Ferenccel, a kürti (Strekov) vadásztársaság elnökével találkoztam, aki megemlítette, hogy 28-as taglétszámmal 1870 hektáron gazdálkodnak. Ebben a körzetben fácán, nyúl, vaddisznó, vadkacsa, vadliba, de más vad Is előfordul. Az itteni vadállomány 1978 őta sajnálatosan csökken. Fő oka ennek a vegyszerek túlzott használata, ugyanakkor a nagy mezőgazdasági gépek is zavarják a vadat. Ehhez még az Is hozzájárult, hogy az Állami Erdőgazdaság igazgatósága körülkerítette az erdőt. Azóta vaddisznót alig láttak. A nyúl és a fogoly vadászata pedig tiltott. Amíg másfél-két évtizeddel ezelőtt körvadászaton 250—300 nyulat lőttek, addig most alig látni néhányat. Jelenleg fácánból még van, évente 100—150 darabot lőnek le. őzből viszont 2—3, vadkacsából pedig 10—15 darab kerül térítőikre. A vadat védő terület nagyon kevés. Amióta az erdőt bekerítették, csak a Párizs-patak mentén húzódó nádas nyújt a vadnak némi búvóhelyet. Rókából évente 2—3 darabot lőnek. A vadászok kedvtelésüket főleg a kártékony vadaik lövésével elégítik ki. Szarkát és varjat lőnek. Ezek csőrét bemutatják a vadásztársaság vezetőségének. A jövőben nyállal és fácánnal frissítik fel a vadászterület állományát. A tagság évente több alkalommal találkozik és elbeszélget. A nyárt és az őszi terménybegyűjtés során segédkeznek. Évente mintegy 350 őrát dolgoznak társadalmi munkában. PhDr. HOFER LAJOS ezeket Intenziven etették, öszszel pedig 6,4 tonna pontyot fogtak ki a a tóból. Ebből 4,9 tonnányi mennyiséget a horgászvizekbe telepítettek, a többit, vagyis a méreten aluliakat pedig a zá'užiei halastóba helyezték ki. A másik — kisebb — halne-Szabó Jenő, a szervezet halgazdája, olyan halpáldányt mutat, amilyet közelről — legalábbis Galántán még kevés horgász látott Ilyen tehát a pettyes busa
