Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1982-12-18 / 50. szám

1982. december 18. SZABAD FÖLDMŰVES SZÁMVETÉSFÉLE-a Garam mentén Az év vége már a nyakunkon, ami kétséget kizáróan a számvetések Idő­szaka. A gazdálkodás eredményeinek summázata, a tervtel]esltés számon­kérése, a tanulságlevonás már most kezdődik, hogy a zárszámadáskor már teljes legyen a kép. S tökéletesebb, még sokoldalúbban átgondolt, reális éves terv készülhessen. A lévai (Levice) Járásnak a Garam Jobb parti lapályán elterülő fegyver­nek! (Zbrojníky), valamint nagysaltóí (Vefké Lužany] HALADÄS szövetke­zetében érdeklődtünk az illetékes szakemberektől és tisztségviselőktől, miként sikerült valóra váltani éves célkitűzéseiket, tervfeladataikat. Kezdjük hát az utóbbi közös gazda­sággal, annak is csupán a növényter­mesztését vegyük bonckés alá. KOVÁCS ERNŐ FOÜZEMGAZDASZ mindjárt elöljáróban azzal hozakodik elő, hogy vetőmagtermesztők. )ó is, mert mások a követelmények: elen­gedhetetlen a jó szakmai hozzáértés, a termelési, betakarítási és tárolási eljárások megtartása még szigorúbb, mint a merkantiláru esetében. A mi­nőséget kell mindenekelőtt figyelem­be venni; ehhez igazodhat a munka­ütem, amely eleve lassúbb. — Kilencszáz hektáron búzát, s öt­százhúszon meg tavaszi árpát ter­mesztettünk vetőmagra. Az előbbiből túlteljesítettük, az utóbbiból majdnem elértük a tervezett hozamátlagot, ami a jövedelemképzés szempontjából Ítél­ve, nagyon lényeges... — magya­rázza a tények, számok embere. — Meg aztán nemcsak nekünk, hanem sok más mezőgazdasági üzemnek is nagy szüksége van a ]6 minőségű, kellő csíraképességű, Jó fajtájú, bőho­zamú vetőmagra. Ogy bizonyl Máskülönben szidják­­szapulják a vetőmagtermelő gazdasá­gokat, főleg azok felelős vezetőit, szakembereit, aikikre a felelősség há­rul. Elmondja a főüzemgazdász, hogy a cukorrépájukat jelentős szélkár érte, ki kellett háromszáz hektárnyit szán­tani, s másodszor vetniük. Ennek el­lenére három tonnával sikerült túl­­teljesíetníilk a hozamterv-átlagot. S a cukortartalommal (14—15 százaiéig) ugyancsak elégedettek lehetnek. A vetőmag céljára termesztett ku­koricájuk 3,65, viszont a merkantil 5,6 tonnájával fizetett hektáronként. Ez sem éppen a legrosszabb ered­mény, talajadottságaikhoz viszonyítva. ■— Termésfokoző tényező az öntö­zés. Mennyi a szántő, s abból meny­nyit képesek öntözni? — Az öntözési lehetőségeink elég­gé szűkre szabottak. A szántónknak, amely 3600 hektár, csupán az egyne­gyedét tudjuk öntözni. A dobos-rend­szeren kívül mással nem rendelke­zünk. Remény van azonban egyetlen­egy Fregatra, amit valószínű, hogy megkapunk, s a jövő fejlődési idő­szakban már üzemeltethetünk. Még ez sem húz ki bennünket a „sárból“, dehát meg kell vele elégednünk, bé­­kélnünk. Tudja, a zöldségkertészetünk száz hektárnyi, amelytől csakis úgy várhatunk eredményt, ha öntözünk. S ml marad a többi növénykultúrára? Nyolcszáz hektár... Az idén ritka az olyan mezőgazda­­sági üzem, ahol szálastakarmány­­szűkére hivatkozhatnak. Nos, a szó* ban levő ezek közé tartozik. A várt* nál gyöngébb termés sikeredett ta­karmánykeverékből, tarlónövényből, silókukoricából, no meg vörösheréből. Azazhogy a minősége sem felel meg az elvárásoknak. — Bőhozamú fűféléket termeszte­nek-e? — kötöm az ebet a karóhoz. Annál Is inkább, mert több helyütt még mindig nem élnek a többet és jobbat kínáló lehetőséggel; vagyis a Perko és a többi termesztésével. A kérdés valahogy telibe talált. i— Csak hallottunk róla, de eddig még nem termesztettük. A jövő évben már ötven hektárnyi Perko termesz­tésével számolunk. ŕ— S lucerna? .— szondázok. *— Azt termesztünk, csakhogy az idén a másik kaszálatra nem Igen kerülhetett sor, mivel magfogásra meghagytuk. Szerencsére sikerült a lucernamag-termesztésünk, ami jöve-A nyitrai (NitraJ zöldség- és virág kertészeiben az idén mintegy 200 e и fej karfiolt termes»tettek és értéke síteltek Fotó: Matts P., Nitra delem szempontjából nem éppen le­becsülendő. Ez az, ami segít betömni a hézagokat...1 — s hozzáteszi, hogy bizony az állattenyésztésük ráfizeté­ses ... Aztán van egy problémájuk: a sző­lőtermesztés. Mintegy 30 hektár a ter­mő, s 10 hektárnyi még nem terem. A fajták összeválogatását tekintve, nincs is baj. — Felül kell vizsgálnunk az egész szőlőtermesztést; döntenünk muszáj... I Már odáig Jutottunk, hogy a területbővítés egyáltalán nem jöhet számításba. Nem kifizetődő. Miért? Az évről évre ismétlődő fagy szüre­tel, nem mi... Hát ez bizony olyan elemi csapás, amelyet nem nagyon lehet elkerülni, megelőzni. Talán, mielőtt végképp a szőlőtermesztés beszüntetése mellett döntenének, előzőleg kikérhetnék az illetékes tudományos intézet illetéke­seinek véleményét. Beszélgetésünk legvégén összeállt a ikép: a növénytermesztésben mutat­kozó terméskiesés 6 millió 800 ezer korona hiányt jelez. De azért nem oly vészes a dolog: az Állami Bizto­sító térítménye, a vetőmag és egyéb termékek jobb átvételi ára kedvezően hat. A főüzemgazdász véleménye sze­rint olyannyira, hogy a növényter­mesztés jövedelemelőirányzata, vala­mint a tervezett tiszta jövedelem kép­zése kiegyenlítetté válhat. DUBA JANOS BRIGADVEZETÖ régi-régi Ismerős, többször is meg­fordult szerkesztőségünk rendezvé­nyein. Most kicsit megtörtnek látszik a zöldségtermesztő ezüstérmes brigád vezetője. Egészségi állapota nem ép­pen a legjobb. Valójában ezért is ke­rült a tőle sokikal fiatalabb Kopriva Ján mérnök, a főkertészi posztra. — Mióta űzi a kertész-szakmát? A brigádvezető visszaforgatja em­lékezése kerekét. — 1940-ben, tizenhat évesen. Tíz holdon kertészkedtem egy gazdánál. Pestre hordtuk az árut. A felszaba­dulás utántól 1952-ig a saját öt hek­tárnyi földön kertészkedtem, amit a földosztáskor kaptam. Aztán jött a szövetkezet: 32 éve vagyok a tagja. Igen, a kertészet volt több mint há­rom évtizeden át a birodalma, s ki­sebb áttételben most is az. A 29 tagú brigádot irányítja, ügyel arra, hogy a brigádbecsületen szemernyi csorba ne essék. Döntő számára, hogy az ezüstérmes közösség mit produkál. A főkertész távollétében a brigád­­vezető újságolja, hogy a 68 hektáros zöldségkertészet idei pénzügyi terve közel 3,5 millió korona, amit előre­láthatólag félmillió koronával túltel­jesítenek. t— Ml sikerült a legjobban? t-' A paradicsom, amely az elő­irányzott 1 millió 450 ezer korona helyett 2 millió 300 ezer koronát ho­zott. A másik főnövényünk a fűszer­­paprika volt, amelyet húsz hektáron termesztettünk: 25,5 tonna száraz­anyagot könyvelhettünk el. Ebből a bevételi tervet 185 ezer koronával sikerült túlteljesítenünk.. Ehhez any­­nyit fűznék: a fűszerpaprika termesz­tése, főleg a szüretelése nagyon mun­kaerőigényes. Ezért, szakítanunk kel­lett a hagyományos módszerrel. Oj megoldáshoz folyamodtunk: mielőtt a fűszerpaprika termesztéséhez kezd­tünk, a szövetkezeti tagságot ^*. s nem-tagokat is — tájékoztattuk a vállalási lehetőségről, a gondozást és a betakarítást illetően. Azt mondot­tuk: az összbevétel 30 százaléka a vállalkozókat illeti meg, a terület arányában. S nem „fáztak rá“: a rejtett mun­kaerő felszínre került. Családostól, rokonostól kapcsolódtak az ápolási és szüretelési munkába tagok s nem* tagok. Csakis ezáltal vált elérhetővé, hogy a termés nem maradt a földe­ken, ami a már említett plusz-bevé­telt eredményezte. — Körülbelül mennyi lehetett a rejtett munkaerő? — A fűszerpaprikát gondozók és betakarítók mintegy kétharmada. Csakis ilyen megoldással tudtuk az átvételi felárat „megfogni“ ... Amel­lett a szőlőszüret, a cukorrépa-beta­karítás, a vetés, a zöldpaprika beta­karítása is zavarmentesen folyhatott. A harmadik főnövényünk az étke­zési paprika volt, ami tíz tonnával adott kevesebbet a tervezettnél. Itt a terméshiány egyben áruérték-hiány­­ként is jelentkezett. Mi a-probléma? A felvásárlás rugalmasságának a hiá­nya, ami megtermelt javat kényszerit komposztálásra. Másutt? Ugyenez az áru kellően hasznosulhatna ott, ahol egyszerűen nincs a piacon. — Sajnos olyan időket élünk, hogy könnyebb az árut kitermelni, mint értékesíteni... Roppant nagy szeren­csénk, hogy régóta jő a kapcsolatunk a rimaszombati (Rimavská Sobota) RISO konzervgyárral. A szerződött 250 tonna helyett 500 tonnányi para­dicsomot vásárolt fel tőlünk, ami pénzügyi téren sokat ütött a latban. Mígnem az Oroszkai (Pohronský Rus­­kov) Konzervgyár kapacitáshiányra hivatkozott. Lám, mit jelent a jó kapcsolati \ RISO a jövő évben a szerződött ter­mény 70 százalékának az elszállításá­ról gondoskodik (összesen 300 tonna paradicsomra és 30 tonna zöldpapri­kára szól a kétoldalú megállapo­dásul).­őszi káposztából a tervezett 300 helyett csupán 200 tonnányit takarí­tottak be, melynek a felét a negyed! (Neded) savanyító üzembe szállítot­ták, a többit a Hronfruct és a Zele­nina vette át, s az efsz-tagoknak is jutott belőle. — Milyen volt az idei év a zöld­­termesztésre? — A legkedvezőbb, különösen a termés betakarítását illetően. Olyan őszre nem emlékszem a több, mint három évtized alatt, mint az idei, a­­mikor november 4-én még zöld-, il­letve fűszerpaprikát takaríthattunk be. Minden jó, ha a vége jó — tartja a szólás. Valahogy így történt Fegy­­verneken is, ahol a kisebb kudarcok okozta bosszankodás elenyésző volt; ezt hamar feledtette a jó eredmények kiváltotta öröm. A józan ész diktálta szervezési, illetőleg jutalmazási for­ma gazdaságilag előbbre segítette a szövetkezetét. Mit kívánhatunk mindkét szövetke­zet vezetőinek, szakembereinek és dolgozóinak? Az eddiginél is jobb eredmények elérése érdekében még jobban kamatoztassák a szellemi tő­két, az emberekben rejlő tudást, ta­pasztalatot, s kezdeményezőkészségetl A vasszorgalomért, a derekas helyt­állásért méltó erkölcsi-anyagi elisme­rés illesse majd az azt megérdemlő­ket ... I A növénytermesztés jusson a XVI. pártkongresszus, a társadalom elvárásainak megfelelően — maga­sabb szintrel 5 Ismerd a múltat, melyben örömteljes jelened gyökerezik! — Van-e itt valaki? — kiáltok be­le az udvar csendjébe. A házból röp­pen ki a szó: — Hogyne lenne ... Még jó; hogy jöttél, különben elszundítottam vol­na ... Kovács Sán­dor bácsi, nyolcvan éves. Tisztán öltö­zött. Lényéből va­lami nemes időt­lenség sugárzik. Ar­cáról is leolvasha­tó: ez az ember mentes a szerzés­­vágytól, a rohanás­tól, a neurózistól. Maga a megteste­sült nyugalom. Amíg a házigazda estebédjét fo­­gyasztja (kenyér, szalonna, paprika, só), körülnézek a kopott deszkapadló és a tartógerendák közé szorult vi­lágban. A keskeny fénnyalábot beengedő ablak alatt csücsül a félévszázaddal ezelőtt ácsolt bankli. Rajta szerszá­mok sorakoznak: különböző fogók, kalapácsok, cérna, varróár. A három­lábú suszterszéktől karnyújtásnyira a a mesterrel egyidö Singer varrógép. A sarokban javítás­ra váró lábbelik (cipő, csizma) tás­kák. Az asztal mel­lett hokedli, amelyen Sándor bácsi ül roskatagon az idő súlya alatt. Vén vaságy — már megvetetten — guny­­nyaszt a sarokban, melyről az edé­­nyes telázsira kúszik a tekintet, majd a vizeslócára, a tűzhely mellett. Ke­mencepadka híján a vasmasina alati dorombol az öreg egyetlen társa, a Cirmos. A falipolcon porlepte rádió hallgat egy virágcsöndélet szomszéd­ságában. Alatta: kis asztalkán meg­bontott Čárda, hamutartó, kávézaccos üvegpohár s halomnyi újság. Zsebbe csúsztatódik a fanyelű bics­ka. Megtörlődik a száj, majd meg­szólal: — Mit aktrrsz tudni rólam? — A sorsa érdekelne — mondom egyszerűen. Arcán megenyhülnek a mély rán­cok, s gondolatai visszaröppennek a régmúltba. — Ökröket, lovakat őriztem ifjúkor­­romban. Fizetség helyett nagygazdák­tól ételt s ruhát kaptam. Tizenöt éves voltam, már kaszanyél törte a tenye­remet. A stószi hegyen kaszáltunk, amikor egy mecenzéfi (Medzev) ci­pészmester elkért az apámtól, maga mellé, inasnak. Nála tanultam a szak­mát, hét éven ál, a segédkedéssel együtt. Panaszra nem volt okom, jól bántak velem. Aztán hazajöttem Lúcs­­kára. Tisztességesen megéltem, még most is van munkám bőven. Csak ne­héz a kellékeket beszerezni, szöget, gumisarkat például egyáltalán nem tudok venni... / — Es ha megunja a talpulást, mit szokott csinálni? — Szeretek olvasni: az Oj Szót já­ratom. A kalendáriumokba is bele­lapozok. Aztán meg tűzifái fűrésze­lek. Van egy kis kertem, megterem benne a krumpli, a zöldség, meg egy kis bornak való ribizli is. Ha szere­ted, kóstold meg... — s már hozza is az elsóházból a teli üveget. Iszogatunk a nyelvoldó, rubinpiros borból, s közben tovább faggatom Ko­vács bácsit az élet dolgairól. — Ha lehetne, mit perelne vissza a sorstól? — Semmit, semmit —• legyint. — Ogy fogadom el a dolgokat, ahogy történtek velem. Csupán azt szeret­ném, ha ez a közösség nem hallgatná agyon az öregek múltját, a felnövek­vő gyerekek előtt. Ha megkaphatnák az élethez, útravalóul, a tiédhez ha­sonló kíváncsisággal. Fontos lenne olyan családi légkörnek a kialakulá­sa, amelyben az utódok összehason­lító alapként ismerhetnék meg az elödök hányavetett sorsát, életét. Ez­zel, úgy hiszem, mi is adósak marad­tunk ... A cipészkalapács veszi át a szót. Sándor bácsinak még egy csizma tal­pát kell felütni, mivel holnap reggelre ígérte elkészültét. Búcsúzó kézszorítása elkötelez az emlékátvállalásra, s továbbadásra. A gangról még utánam szól: — Aztán gyere el máskor is ..., még nem mondtam el mindent... Lebotorkálok a garádicson. Odakint már, az éjszaka sötét szedre érik. XXX A világot értőn szemlélő és annak liikajtt feszegető ember hírében áll a ma 78 éves Kerekes Lajos bácsi. Még most is olyan hévvel, s annyit dolgozik, mint fiatal korában. Akár­csak egy örökmoz­gó gépi Nehéz gyermekkora volt. Apja fiatalon meg­halt. Az ő nyaká­ba szakadt a föld­művelés, az' állat­nevelés, az adós­ságfizetés. Lovat, vásárolt, földet bé­relt, emellett még másutt is dolgo­zott. Legtöbbet az erdőgazdaságban: rétet boronáit, s „s másodállásban" tizenhét év alatt összesen száztíz tonna fenyötobozt gyűjtött, feleségével együtt. Ojító és vállalkozó szellemmel ál­dotta meg ezt a bárkái (Borka) em­bert a természet. Munkahelyein él­munkásként tartották őt számon. Munkaadói szerették, becsülték. Tu­dásszomjas két gyerekét a nehéz kö­rülmények közepette továbbtaníttatta. A sok munkát meg ö vállalta. Lajos bácsi, nyugdíjazása után sem változtatott az életmódján. Ojabb vál­lalkozásokba kezdett: nyúlteny észtő, már néhány éve. Zöldségéskertje — mintakert. Amellett szilvát termeszt; a lekvárfőzést gépesítete. * így érté­kesül a gyümölcsíz, másfél két mázsa évente. De hadd szóljon 6 ts: — Ha von talonul eltöltött óra nem volt az mietemben. Munkakedvemet, életigenlésemet a könyv táplálta, tar­totta ébren, s újította meg. A fárasz­tó munka utáni könyvolvasásról na­gyon ritkán mondtam vagy mondok le. Ismerem a világföldrajzot, áttanul­mányoztam az ókori- és középkori történelmet. A tudományos gazdaság­tanhoz is konyhák válamit. Könyv- és újsággyűjteményem van. — Életvitele, szorgalma, olvasott­ságból eredő szellemi frissesége mennyire szolgál követendő példa­ként faluja fiataljai számára? Rosszul szóltam, mert elkomorodott: a múlt mozdult meg benne. — Nem hat rájuk a jó példa ^— panaszolja. — A kényelmet keresik. Pedig a szorgos munka gyümölcse te­szi örömteljessé az élet hétköznapjait. Ök? Unatkoznak. Miért? Mindent ké­szen és kézihez kapnak a szüleiktől, a társadalomtól. Mi hiányzik belőlük? A küzdenitudásl Hiába említem fel a kasza-kapa világot: a ruhát, fonalat mosó, kemencében kenyeret sütő asz­­szonyokat, a fagvágókat, meszet-sze­­net égetőket, vagy a szántó-vető em­bereket! Lebontott csűrök, méhesek jelzik: még az emlékátvétel terhét sem vállalják magukra. Szemük: telve a mával. Valóban. A parasztporták esemény­­világa elszegődött történelemnek. S ha ez így folytatódik, a fiatalok el­felejtik — vagy emlékeik közt helyet sem adnak a múlt forradalmi hagyo­mányainak. Elfelejtik, hogy elődeik milyen ínséges körülmények között tengették életüket (a letűnt kapita­lista társadalmi rendszer „jóvoltából“. Megosztott szalmazsákon aludtak, az egyetlen pár csizma körbejárt a csa­ládban, az húzta fel, akinek a leg­jobban kellett, hogy kenyérkereső út­ra indulhasson... A korgó gyomor, a lyukas, ezerszer elnyűtt cipő, a rongyos — vagy jobb híján toldozott­­foldozott — kabát, a megalázás, a ke­gyetlenség volt az osztályrészük. összegezésként talán még annyit: a jelen kor jövővívói (eltévelyedett fiataljai) — akik a történelem tanul­sága nélkül élnek — nagyon könnyen végveszélybe kerülhetnek, ha hátra­felé nem néznek. Ogy járhatnak, mint a gyökértelen fa, amely halálra, kor­­hadásra van kárhoztatva. Alapvető kötelességünk (ifjú létem­re ezt vallom//: amíg nem késő, bír­juk szóraa múlt emlékeinek őrzőit, akik a villanyégő fénye mellett sem feledték a petróleumlámpa sanyarú világát; sült csirkét eszegetve is fel tudják idézni a mezőn sütött krumpli ízét; s máig sem húnyt ki nagyrabe­­csült küzdőszellemük parazsa. (korcsmárosj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents