Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1982-11-20 / 46. szám
1982. november 20. SZABAD FÔLDM*ľVES, 11 A FEGYELEM EREDMÉNYE: magas Malmi elismerés Időszakot 793 millió 900 ezer koronás teljesítménnyel, Illetve 128 millió 820 ezer koronás jövedelemmel zártuk. Egy helyi gazdálkodási vállalattól ez szép teljesítmény. Ilyen hatalmas összegnek megfelelő érték létrehozása különféle szolgáltatásokból, s egyedi munkadarabokból szinte hihetetlen, ám valóság. Dolgozóink nagy érdeme, hogy a nyugat-szlovákiai kerületben szervezett munkaverseny ke rétében egymás után három ízben magas társadalmi elismerésben és te-Társadalmunkban a kulcsfontossággal Мгб nemzeti vállalatok mellett a helyt, Illetve a Járási Irányítás alá tartozó kisebb Ipari vállalatoknak és üzemeknek Is jelentős szerep jut. Nemzeti bizottságaink vezetői gondoskodnak róla, hogy az egymástól eltérő termelési egységeket tömörítő helyi vállalatok eleget tegyenek a lakosság növekvó Igényeinek, részt vállaljanak társadalmunk hazai és export feladatainak a megvalósításából, kiváló minőségű, kis szériában gyártott termékeik kiváló minőségével öregbítsék a helyi gazdálkodási Ipar ágak dolgozóinak Jó hírnevét. A KOVOPLASl helyi gazdálkodás! vállalatnak a nyitral iárásban több mint ezer dolgozója van. A munka közösség kiváló eredményei mind hazai, mind külföldi viszonylatukban Jól ismertek Michal M i š o v i t vállalati Igazgató és munkatársai rendkívül büszkék a különféle terme lési és lakosságszolgáltatási feladatokat betöltő ágazatok szervezeti és szerkezeti felépítésére, ezek összehangoltságára, a kollektíva összeforrottságára, a munkaeredményekre. Ez érhető, hiszen a vállalat kommunistáinak, pártonkívüli dolgozóinak, s a hozzáértő vállalati vezetésnek nagy érdeme, hogy a mindössze 22 évvel ezelőtt alakult válallat magas állami kitüntetést — „Munka Érdemrendet" — kapott. Ez arra kötelezi a kollektívákat, hogy minden vonatkozásban a lehető legjobbat adják. Tagadhatatlan, hogy a sokrétű tevékenység figyelemmel kisérése sem könnyű. A vezető dolgozók kezdettől fogva arra törekedtek, hogy minden ágazatban fegyelmezett, a legbonyolultabb munkaműveletek végzésére alkalmas emberek nőjenek fel. A szaratovi mozgalom „Játékszabályait" a dolgozók sokasága sajátította el, s aszerint dolgozik. A szocialista versenymozgalom klkrlstályosltotta ez emberek erkölcsi érzékét, politikai, társadalmi elkötelezettségét. Feltalálók és újítók nőttek fel a mozgalomban, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre társadalmunk javára. Mtšovlč elvtárs a vállalat munkaközösségének társadalmi-politikai aktivitását igy jellemezte: — Munkaközöségeink az előző ötéves tervidőszak éveiben arra törekedtek, hogy ne csak globálisan, hanem választékban is eleget tegyenek az állami tervből ránk háruló feladatoknak. Egy pillanatra sem feledkeztünk meg róla, hogy munkánk, gyártmányaink és szolgáltatásaink minősége, termelésünk hatékonysága egyre javuljon. Napirenden tartottuk persze a költségek szüntelen csökkentését, a szolgáltatások tökéletesítését, s egyben belső igényeink mind jobb kielégítését ts. Nem kis eredmény például, hogy a 6. ötéves tervszaratovl mozgalomnak, a sokrétű minőségellenőrzésnek. Ez érthető Is, hiszen exportfeladatot valósítanak meg, s a kiváló munkával tekintélyes valutát biztosítanak társadalmunknak. Az üzemegység 260 személyből állő kollektívája az idén mintegy 50 millió korona teljesítménnyel járul hozzá a vállalati, Illetve a társadalmi feladatok sikeres megvalósításához. Az év kilenc hónapjára az üzem részére 14 millió 712 ezer korona jövedelmet Irányoztak elő, s ezt 678 ezer koronával túlteljesítették. Figyelmet érdemel az üzem dolgozóinak nagy leleményessége. A hűtőrendszerek csatlakozó pontjait a szétszerelhetőség és más okok miatt ezüsttel kell összeforrasztani, tömítenl. Szétszedés alkalmával korábban az ezüst a hulladékanyagok közé került, ma viszont a színesfémekkel együtt összegyűjtik, és további feldolgozás céljából egy hazai vállalatnak szállítják. Szétszereléskor egy hűtőrendszer esetében 1,5—2 gramm 15—40 százalékos töménységű ezüst gyűlik össze. A múlt évben például a színesfém-hulladékért 2 millió koronát kapott a vállalat. örvendetes még az is, hogy a KOVOPLAST helyi gazdálkodási vállalat minden üzemegysége önelszámoló egységként kapcsolódik egymásra. Ez azt jelenti, hogy az üzemegységek pénzügyi gazdálkodása teljesen önálló. Ez viszont olyan előnnyel jár, hogy az üzemvezetők mindig tudják, hányadán állnak,' kezüket az ütőéren •ártják, úgy Irányítanak és ellenőrizfejlesztéséhez. Ezek közt említhető például a ZPZ 400 T forrasztóberendezés, melyből az előző ötéves tervidőszakban 746, a ZZ 400 T, melyből 698, az ZP 400 TSa, melyből 700, a ZP 315 P, melyből 34 darabot forgalmaztak. Ezek félautomata berendezések, és acélszerkezetek, valamint alumínium forrasztására alkalmasak. A 7. ötéves tervidőszak éveiben uniMIG 400 és 400 S félautomata forrasztó berendezésekkel világszínvonalnak megfelelő gyártmányok sorozatgyártására törekednek. Ezek mintapéldányát korábban fejlesztették ki, és 1978-ban Brnóban a „Welding ’78“ nemzetközi kiállításon mutatták be. Ezt a készítményt az értékelő bizottság aranyéremmel jutalmazta. A különféle kiállításokon és bemutatókon más hasznos gyártmányaikkal Is magas elismeréseket szereztek, tehát nem a véletlen műve, hogy a vállalat a sokrétűen elágazó termelési profil ellenére magas, tehát 24—25 százalékos rentabilitással dolgozik, s egyike azon helyi gazdálkodási vállalatoknak, amelyek szlovákiai méretekben nagy hasznot érnek el. Befejezésül még annyit, hogy a vállalat keretében 44 munkaközösség 730 dolgozója kapcsolódott be a szocialista brigádmozgalomba, 30 kollektíva megszerezte a büszke cím bronz-, 10 kollektíva az ezüst-, egy kollektíva pedig Jozef Kadiö vezetésével az aranyfokozatot. A vállalat dolgozói évente mintegy 100 újítási Javaslatot nyújtanak be, s ezeknek legkevesebb Antun Minár speciális olejjal és Feróimat tölti fel a kompresszort, mellette az NDK-ból kiküldött minőségellenőr szemléli a műveletet Fotó: J. Kysela ek, hogy minden a legnagyobb renden történjék. A Zlaté Moravce-1 hfltőrendszerslújító üzemben évente 400 kilő ezüs- Vt használnak fel a csatlakozók fortsztásához, s nagyon odafigyelnek, ogy az értékes fém egyetlen gramm-I se vesszen kárba. Az üzemben jaitják a CALEX típusú hűtőszekréyeket Is a körzet lakossága részére, zen tevékenységük persze csak kis éretű, mert tevékenységüknek mlnt- 5У 95 százaléka az exportfeladatok újesitésére irányul. A vállalat más üzemegységeiben sndkívül hasznos egyedi készítméitekkel Járulnak hozzá a korábban llföldról behozott berendezések kl-70 százaléka alkalmas megvalósításra. A legeredményesebb újítók között említették Pavel Košackýt és Jozef Klast. Ok ketten fejlesztették kl az uniMIG 400 forrasztó berendezést, amiért magas elismerésben részesültek. Az újítók és a feltalálók, a szocialista, továbbá a komplex ésszerűsítő brigádok, a kommunisták és a pártonkívüllek összeforrottságának, áldozatkész helytállásának köszönhető, hogy valóban kimagasló sikereket érnek el. Ezzel nemcsak a többi helyi gazdálkodási, hanem sok nemzeti vállalat munkaközösségének is példát mutatnak. HOKSZA ISTVÁN A Bratislava! Borászati Üzem, az egykori Palugyay-pince még a múlt század második felében épült az akkori lamacsi, a mai Prágai úton. Az épület külsőre inkább az újbarokk jegyeit viseli, belül viszont igazi pincegazdaságra alkalmas komplexum. Boltíves mennyezetű, téglából készült pincéje egyedülálló. Hogy a nagy múltú borüzemben jártam, s az ottani szorgos munka egy-két mozzanatáról írtam, ezzel nem az oly sok dal és költemény szerzőinek Inletet adó nedű reklámozására törekedtem. Nem bizony, mert a finom bor fáradságos munka árán kerül az asztalra, csak alkalomadtán, ünnepnapokon illene hozzányúlni, nem pedig útón-útfélen részegítő Itallá degradálni. Egyetértek a bölcs Salamon király Intelmével, miszerint: Ne légy azok közül való, akik borral dőzsölnek... Kiss László, az üzem régi és megbecsült szak munkása készségesen beszélt és kalauzolt a pincében, s a napi teendőkről Játékoztatott. Kísérőm még az ötvenes évek végén került ide. A szöllős kei (Víuiöky) Szőlészeti és Gyümölcskertészeti Mesteriskolán végzett. Eleinte naponta ingázott, a mátyusföldi Vlzkeletről (Čierny Brod) Járt be, ma már családostól fővárosunk lakója. A pincében hűvös légáramlás, Igazi borpince illat veszi körül ez embert, tisztaság és rend ural kodik mindenütt. Az ászokfákon kisebb-nagyobb hordók katonás sora, ma|d hatalmas cement- és acélciszternák sokasága tárul elénk. A legna gyobb tölgyfahordó 18 ezer 520 literes, azaz több mint 185 hektoliteres — mondja vezetőm — és érdekessége, hogy az I. ötéves terv tiszteletére készült 1949-ben. A cement- és acéltartályok 5—■ 10 vagonnyl bor iskolázására, tárolására alkalmasak. Amint látom, a fahordók helyébe mindinkább cement- és fémalkalmatosságok kerülnek, nem megy-e a bor minőségének a rovására? Kérdeztem a szakembert. — Nem, egyáltalán nemi Ugyanis hozzánk a már kierjedt, az első fejtés utáni borok kerülnek további kezelésre és természetesen a későbbi palackozásra. A nagyobb arányú pinceműveletekre, a derítésre, a házasltásra Igen előnyösen használhatók a cement- és acélhordók. Könnyű a tisztításuk, a karbantartásuk, a pincehelyiség gazdaságosabban kihasználható. A borászat is állandóan fejlődik, évente szigorúbbak a minőségi követelmények mind a hazai, mind a külföldi piacon. Az üzem kutatói — főleg házasítás révén i—, egyre újabb borfajtákншшнмннншмннтшняшям kai lepik meg az Igényes fogyasztót (például a Venušino Caro stb.j, amelyek összetétele, mármint az alapként felhasznált borok fajtája, milyensége, s a keverés aránya „hétpecsétes“ titok. A pince és a palackozó részleg kollektívája nemrégiben kapta meg a szocialista munkaverseny győztesét megillető ezüst fokozatot. így az aranyfokozat várományosa lett. Ez az elismerés egyben Jobb munkát és nagyobb Igényességet kíván a dolgozóktól. A borüzem korszerű szűrő, palackozó és csomagoló gépsoron termel úgy, ahogyan a szocialista nagyüzemben szükséges. A filtrélásra Kiss László ügyel, az 6 munkája ez. A palackozást egy utolsó, úgynevezett finomszűrés előzi meg. Egy-egy műszak alatt 20—25 ezer liter bort filtrál a modern lapszűrőgéppel. Még egy bizalmas kérdés. A sok-sok zamatos hazai és külhoni, fehér és vörös, ürmös, csemege, asztali és pecsenyebor nem csábít-e ivásra? — Tapasztalhatja, hogy nemi Az itt dolgozók mértéktartóak. Néha ugyan megesik, hogy valaki többet fogyaszt az Illendőnél, de ez rendszerint nem közülünk való, hanem az esetenként itt lévő szakik — kőművesek, csempézők, segédmunkások stb. — valamelyik mohó „elesettje“. Érdemes lenne a fenti üzem dolgozóinak a józanságát más, szeszes italokkal közvetlenül nem érintkezők körében is követni. Társadalmunknak haszna származna belőlel CSIBA GÉZA A biogáztermelés a nagy állat-* 1 * tartó telepek Ismételten viszszatérő problémája. A nyugati államokban már az 1950-es években számos biogáztermelő berendezés készült, hasznosítása azonban akkortájt még nem volt gazdaságos. Az energiaárak emelkedése, s az eltelt három évtized műszaki fejlődése által nyújtott lehetőségek mindjobban előtérbe helyezték a biogáztermelést. Köztudott, hogy a biogáz a trágya szerves anyagainak bomlásával keletkezik. Körülbelül 30—40 százalékban széndioxidból, Б0—70 százalékban pedig metánból áll. Tartalmaz még hidrogént, kénhidrogént jís vízgőzt is. Fűtőértéke az összetételtől függően változó — átlagosan 6,6 kWó/m3. Egy köbméter gáz körülbelül 0,6—0,8 liter tüzelőolajjal egyenértékű. A szerves anyagokat lebontó теtánhaktériumok környezeti igénye még napjainkban sem tisztázott részletesen: nemtudjuk, hogy például az optimális gáztermeléshez milyen pH-t, milyen szárazanyag-koncentrációt igényelnek. A hőmérséklet sem közömbös. A hűigény szempontjából meglönböztethető a 30—35 C-fokon mű-Olcsó energiaforrás: a biogáz ködő „mezofil“ és az 55 C-tokos hőigényű „termofil“ baktériumcsoport. Ezért a berendezéseket valamelyik hőmérséklet elérésére fűtik. Ennél alacsonyabbb hőmérsékleten a gáztermelés nagyon lassú. A biogáztermelő berendezések működésüket tekintve lehetnek átfolyótartályos rendszerűek, ezeknél naponta meghatározott mennyiségű hígtrágyát szivattyúznak az erjesztőtartályba, s a túlfolyón keresztül ngyan- 1 olyan mennyiségű kierjedt anyag távozik. Előnye: az egyenletes gázképződés, az erjesztőtartály kapacitásának teljes kihasználása és a folyamat automatizálhatósága. A váltótartályos rendszernél kettő vagy négy darab erjesztőtartályt felváltva töltenek. Egy-egy tartályban a gáztermelés először lassú, azután elér egy bizonyos maximumot, majd újra csökken. A tartályok töltésének megfelelő ütemezésével érhető csak el egyenletes gázképződés. A rendszernek nagy az erjesztőtér-igénye. A tárolótartályos rendszer higtrágya-gyűjtő tartálya egyben az erjesztőtartály is. A hígtrágya a kiöntözésig az erjesztőtartályban marad. Az erjesztéshez szükséges bőfokot ffitéssel érhetjük el, amihez a képződött gáz egy részét folyamatosan elvonjuk. Ezért fontos az erjesztőtartály jó hőszigetelése. A hígtrágyát erjedés közben mechanikus vagy hidraulikus úton keverik az üledékképződés megakadályozása miatt. Az így keletkezett biogázt tárolni kell, mert a viszonylag állandó ütemben termelődő gázt felhasználó üzem energiaigénye változó. Más például télen és más nyáron, de még napszakonként is eltérő a keletkező biogáz mennyisége. A biogáz tárolására kis-, közepes- és nagynyomású tárolók használhatók. Legelterjedtebbek a kisnyomású tárolók. Ilyen lehet a légmentesen záró „fóliazsák“ is, vagy ilyenek az ismert folyadékzáras „gázharangok“. Közepes nyomáson a biogázt eredeti térfogatának 1/10-ére, nagy nyomáson 1/300-ad részére sűrítik. A biogáz energiáját átalakított formában tárolják a melegvíztárolók; az azonnal elégetett gázzal vizet melegítenek. A biogáz elégetése a hasznosításnak mai legjobb formája. Ehhez olaj- és gáztüzelésre alkalmas, kombinált égőfejeket alkalmaznak. További hasznosítási lehetőség a villanyáram-termelés. Ilyenkor a biogáz generátorral egybeépített motort hajt meg. A kipufogógázok és a hűtővíz energiáját is hasznosítják fűtésre. Az üzemi szükségleten felüli áramot az áramszolgáltató vállalat átveszi a termelőtói. Napjainkban az energiaárak „megugrása“ feltétlenül indokolja az állattartó telepeken előállítható olcsó energiaárak, a biogáznak a gazdaságon belüli felhasználását. Dr. LÄSZLÖ LÄSZL0 klntélyes pénzjutalomban részesül tünk. A vállalat szőlőpermetező gépek a hűtőszekrények, az elektromos üze melésö berendezések, a gáztűzhelyek a villanyszerelési munkálatok, a rá díő- és tévékészülékek javítása, e gépkocsik minden nemű javítása éí karbantartása, egyedi termékújdonsá gok gyártására rendezkedett be. Iti gyártják például a SlK-2,51 talajinjek tort, amely a szerkészítményt 6—6,E atp nyomással juttatja a talajba, e MERŐ 15 L kézi permetezőgépet, a különféle (például a TS-1 K) fémvázas előszobafalakat, a FERAL típusú ajtókat, a HORIZONT asztalt, a rézüstöt, а В 10 virágtartót, függönytartót, a tévéasztalt, a panel típusú fűtőtestet, az IVETA és a ZOBOR típusú konyhai ülőssarkot, a burgonyatároló kosarat, a mechanikusan üzemelő kolbásztöltőt és egyebeket. Fő tevékenységük közé tartozik például némely hűtőszekrények javítása. A Zlaté Morevce-1 üzemegység vezetője Michal Leskovský arról tájékoztatott, hogy évente 175 ezer KRISTAL típusú hűtőszekrény kompresszorát és komplett hűtőrendszerét javítják szerződésre. rendkívül kedvező feltételek között az NDK részére, s ezekhez alig használnak új pótalkatrészt. A meghibásodott hűtőrendszereket az NDK-ből kapják, s az átvett darabodat szétszedik, alaposan átvizsgálják, i pótalkatrészeket felújítják. Ezekből újra összeszerelik futószalagon az új hűtőrendszereket. Nagy előnynek számít, hogy az NDK-bell partner a felújításra szállított hűtőrendszerek ötzen százalékát várja vissza, s azokat ílválő minőségben meg Is kapja. A /általatoknak ebben az üzemegységében rendkívül nagy szerepe van a Didi Anna ellenőrzi a hűtőrendszert