Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1982-09-11 / 36. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES ,1982. szeptember 11. SPORT A perbetei labdarúgás több mint másfél évtizedes múltra tekint vissza, s ezt a múltat fényes sikerek fémjelzik. Annak dacára, hogy nem volt kitaposott ösvényük, sikerrel küzdötték le a kezdeti és a később adódó nehézségeket. Az utóbbi években különösen nagyra kell értékelni a csapat teljesítményét, mert sorozatban nyerte a bajnokságot. Eddigi legnagyobb fegyvertényüket a tavalyi idényben hajtották végre, amikor a kerületi I. В osztályban bajnoki címet szereztek. Az Idény utolsó mérkőzésén — hazai pályán — legnagyobb riválisukat Marcelháza (MarcelGTá) csapatát látták vendégül. A vendégcsapat szintén nagy játékerőt képviselt, tehát a hazaiaknak nem volt könnyű feladatuk. Mégis sikerült győzniük, bár a „rossz nyelvek“ állítása szerint a győzelem nem volt megérdemelt. Holott annyi történt csupán, hogy a mérkőzés — és egyben a bajnokság — sorsát eldöntő gól a teljesen jogos hosszabbításban esett... Egészen bizonyos, hogy ez a sokak által vitatott körülmények között megszerzett bajnoki cím Is hozzájárult ahhoz, hogy a kishitüek nem sok reményt fűztek az I. A osztályban való szerepléshez. A perbetel csapat azonban alaposan rácáfolt a „vészmadarak“ jóslataira. Az 1981/82-es bajnoki Idényben a táblázat 3. helyén végzett 34 ponttal, 61:38-as gólaránynyal. Márpedig ennél többet nem lehet kívánni egy újonc csapattól. Az eddig elért eredményekről, sikerekről a közelmúltban beszélgettem Kósa József elvtárssal, a labdarúgó-szakosztály vezetőjével, aki a következőket mondotta: i— Amikor csapatunk megnyerte a bajnokságot a kerületi I. В osztályban, örömünk leírhatatlan volt. De tudtuk, hogy ez egyben azt Is jelenti, hogy az elkövetkező idő öltöző épületét korszerűsítették, amely most bármely város dísze lehetne. Felújították a játékteret is; gyepszőnyege most olyan minőségű, hogy pártját ritkítja a ‘árásban. Mindez azt bizonyítja, hogy nemcsak a sportszervezet vezetősége, de a község felelős vezetői is szívügyüknek tekintik a négyezer lakosú község sportéletét. Tudjuk Jól, hogy faluhelyen a sportélet színvonala legtöbbször egyesen arányos a ráfordított költségvetéssel. Az előbb elmondottakból következik, hogy Perbetén ezen a téren rendkívül kedvező a helyzet. JUDr. Nagy Ferenc elvtárs ugyanis nemcsak a sportszervezet, hanem a helyi szövetkezet elnöke is. A sport szeretetén túl tehát módjában áll, hogy anyagilag is segítse a szakosztály munkáját. Persze nincs egyedül, hiszen olyanok állnak mellette, mint Kósa József, Novák György, Jakab Béla — volt sportelnök —, Ilzsák László, Farkas Elemér, Dudás György, Gyarmati Rudolf és Százvai István, akik a község sportéletének színvonalassá tétele érdekében kifejtett odaadó munkájukért minden dicséretet megérdemelnek. A csapat utolsó tavaszi mérkőzésén mint néző, magam Is jelen voltam, s a látottak meggyőztek arról, hogy a csapat nem véletlenül került felsőbb osztályba. Technikás játékukkal bámulatba ejtették még a legigényesebb szurkolót is. A szünetben meghallgattam JUDr. Nagy Ferenc elnök terveit a sportot illetően. Elmondotta, hogy a sportszervezet vezetősége legfőbb feladatának tartja az utánpótlás nevelését. A lövőben „Fociközség“- a jobbak közül szakban sokkal több gonddal, problémával kell megküzdenünk. A sportszervezet vezetősége, JUDr. Nagy Ferenc elnökkel az élén megtárgyalta a további teendőket és úgy döntött, hogy % csapat játéktudásának fejlesztése érdekében egy olyan új edzőre van szükség, aki képes a megnövekedett igényeknek megfelelően vezetni a csapatot. A választás Kecskés Zoltánra esett, aki mint játékos-edző 1981 júliusában kezdte meg működését. A sportszervezet vezetőségének döntése helyesnek bizonyult, mert Kecskés Zoltán beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Rövid Idő leforgása alatt sikerült összekovácsolnia egy, még az eddiginél is ütőképesebb csapatot. A játékosok minden tekintetben alárendelték magukat az új edző utasításainak, komolyan vették az edzéseket, jó közösségi szellem alakult ki a csapatban. Ennek meg is lett az eredménye, mert a Játékosok: Tóth Viktor, Uzsák József. Benyo Juraj, Káplóczky Imre, Borik József, Dudás János, Varga Tibor, Lengyel Gábor, Gömöri László, Papp Pál, Majoros Imre, Nagy Jenő, Javorka Zoltán, Sipos Ernő, Krasztenics Gábor, Adámka Imre, Uzsák Rudolf, Adámka Béla, valamint Kecskés Zoltán játékos-edző minden mérkőzésen tudásuk legjavát nyújtva küzdöttek a győzelemért. A játékosok magatartásáról, sportszerű viselkedéséről csak felsőfokon lehet írni, amiben nem kis része van a vezetőség, valamint az edző tudatos politikai-nevelő munkájának. A sportszervezet vezetősége tehát nem maradt tétlen. Ez abban Is megmutatkozott, ahogyan hozzáláttak a magasabb osztályban való szereplés méltó anyagi és gazdasági körülményeinek megteremtéséhez. Első feladatként az lehetőleg csak saját nevelésű játékosokat kívánnak szerepeltetni; rájöttek ara, hogy „idegenlégiósokkal“ tartós jó szereplés nem lehetséges. Ennek érdekében megkülönböztetett figyelemmel fogják kísérni az Ifjúsági csapat szereplését, amely jelenleg a komáromi járási bajnokság II. osztályában szerepel. Eredményeik bizonyítják, hogy a fiatal játékosok tehetségesek, akik egy Jó edző védőszárnyai alatt sokat fejlődhetnének, s kerületi szinten Is megállnák a helyüket. Megtudtam, hogy a felnőtt csapat tagjai egyhetes összpontosításon vettek részt, hogy erőt gyűjtsenek a bajnoki küzdelmekre. Úgyszintén azt Is, hogy aktívan részt vettek az aratási munkákban. Igény van arra is, hogy a helyt nemzeti bizottság „Z“ akció keretében kissé nagyobb támogatást nyújtson a sportszervezet vezetőségének. hjem mintha eddig nem segítették volna, mert Papp Benő hnb-elnök tőle telhetőén támogatást biztosít, de ml tagadás, olykor több Is elkelne. Ha más községben van erre lehetőség, akkor Perbetén is lehetséges megoldást találni. összegezve az elmondottakat, bátran merem álltani, hogy jelenleg Perbetén jó kezekben van a község sportéletének jelene és jövője. Különösen a labdarúgásé, amelynek legnagyobb a szurkolótábora. Bízunk abban, hogy a játékosok az új bajnoki Idényben Is megtesznek mindent annak érdekében, hogy eddigi sikereiket tovább vigyék, és öregbítsék községük sportjának jó hírnevét, jó játékukkal pedig örömet szerezzenek a labdarúgást kedvelő szurkolóknak! ANDRISÉIN JÓZSEF A rendes pásztor mindig ügyelt arra, hogy Jő kolompjai legyenek. Csengésük szerint úgy válogatta össze őket, hogy összhangban legyenek; ne bántsa senki fülét a legelő zenéje. A gazdák Is kolomppal látták el a falusi csordára kihajtott teheneiket. Ezek eltérő hangzásából egy Idő elteltével a pásztor azonosítani tudta a jószágot. Annakidején még válogathattak a megrendelők a kolompkészítők között. Ma már csak egy van Gömörben — igaz, a falusi csordák is emlékké szépültek azóta —, a Sztlicei-fennsíkon él. Arra veszem hát az utamat, hogy a szavak varázserejével kimentsem a mesterség történetét a múlt omladozó kulisszái alól... _ Oszt hangulatban fogad a fennsík; jajong a sárguló nyír, kopárabbak a legelők. Öblös hang szalad elém az utcán, jelezve az Irányt, hogy merre találom a kolompkészftő mes tért, Bastyúr Lajos bácsit. A ptei házikó« nem védi sövény Az épület melletkiest, füstös bődé — vagy nevezzük műhelynek — ajtaja nyitva áll. Innen osont ki előbb az érces hang, hogy jelezze a kolomp születését a falunak. . A félhomályban kicsi faszéken ül az őszhajú ember, kezében kalapács, két térde között gömbölyödlk a készülő „hangszer“. Jöttömre egy kézfogásnyl szünetet tart, de utana tolytatja a munkát, mert a, kolompkészítést nem lehet abbahagyni ha égetésre készen izzik a kemence. Kérdéseimet én ts későbbre hagyom, s az élménygyűjtéssel foglalom el magam__ A döngölt agyagpadlós műhely alig hat négyzetméter alapterületű. A sarokban kerek vaskemence ontja a forróságot. Mellette lapul az ócska, porlepte levegőfújtató, fölötte a kormos kéménykürt lóg. A helyiség mértani középpontjában van a tölgyfából faragott bankit, Ezen verik ki, formálják a koiompot. Szomszédságában fatuskóra rögzített vasüllőn pihen a kalapács. A falon egy rozoga polc, szerszámok sorakoznak rajta: tűzifogók, ollók, kolompütöket fejelő vasak. Egy rozoga asztalra villanyköszörűt szereltek. A bódé falának támasztott különböző vastagságú pléhlemezekoől készülnek a kolompok. Lajos bácsi elővesz egy újabb lemezt. Méregeti, majd ceruzával kirajzolja a formáit. Cigarettát dug a szájába, ami érintetlenül füstölög el. Kesztyűt húz a bal kezére, a lemez széleit behajtja és kalapál. Félhold alakban gömbölyödlk, öblösödik a pléh. Itt születik a hang, már hallom a kolompolást. A mester szemléli, még igazit rajta, a térde között két tenyerével U betű alakúra hajtja. Pléhnyiró ollóval bemetszi az U betű két szélét középen, itt hajlítja össze a kolomp egy-egy szélét. A hajlatokon összekalapálja. A tetején két lyukat váj, ide jön majd az ütőtartó. Kívülről fület „ragaszt“ rá és az egészet összeszögecseli. Ezután kis pihenő következik. Az alkotás szünetében újabb cigarettára gyújt. Letörli a nap- és a tűz melege által cserzett arcának mély barázdavájataiban öszszegyült verejtékcseppeket. Két agyaggal teli vödör várakozik az öregre, illetve a kolompokra. — Az agyagnak finomnak kell lennie — szólal meg magától a mester —, hogy szét ne pattanjon a tűzben. Hogy jobb minőségű legyen, búzapelyvával keverem. Az agyagot jól összegyúrja, mint a tésztát, lepényt kerekít belőle — a az agyagot, s előttem csillog a rézzel bevont kolomp. Kikalapálja az ütőt, bőrnyelvre fűzi, helyére teszi, s ekkor már meg is szólaltathatom ... Különleges hangvilághoz szoktatom a fülem. Más és más hangszínárnyalattal szó) az oszmák, a csákvárl vagy a gömbölyű, a lapos és a törpe kolomp. A kolompok „megszülettek“, a mester megnyugszik, beszélni kezd: — Azelőtt egymásnak adták a kilincset a pásztoremberek, ma a szövetkezetnek dolgozom, de elvétve azért még érkezik egy-egy koiompot rendelő levél Terebes (Trebtšov) vagy Rimaszombat (Rimavská Sobota) környékéről Is. — Ha lehet, most kanyarodjunk vissza a régebbi múltba •— kerekítem szárnyra Lajos bácsi emlékezetét. — Az édesapám falusi kovács volt jabloncán. Én egy kassai (Košice) lakatosmesternél — Kenyeres Lajos bácsinál — tanultam ki a szakmát, iki kolompkészítéssel Is foglalkozott. Nyáron csordáskodtam, télen tanultam. Megnősültem, aztán jött a háború. Elvittek frontra. Negyvenhétben kerültem haza a fogságból. A fezein megrokkant, öt évig voltam pásztor, majd azóta kolompkészítéssel keresem meg családom mindennapi betevő falatját. Egy hónap alatt 30—50 darabot készítek. Négy fiam és négy lányom van. A fiúkat mind beleneveltem a mesterségbe, hogy ne én legyek az utolsó kolompkészftő „Gömörországban“. Az unokáimnak Is bőven jut a teendőkből, talicskával hordják az erdőről a faszénnekva!Ót... Bastyúr Lajos bácsi túl van a hetvenen. Három évvel ezelőtt kapta meg A népművészet mestere címet. „nyers“ koiompot papírba csomagolja, régi golyóhü'velyt dob a belsejébe rézként — s ezzel gondosan betapasztja a gömbölyded formát, amely végül úgy néz ki, mint egy cipó. — Ha vastagabb az agyagréteg, tovább tart kiégetni, de utána szebben cseng a kolomp — hangzik a kurta magyarázat. A vashengerben — a fújtató jóvoltából — fehéren izzik a boróka- és a mogyoróiéból égetett faszénnel táplált tűz. A hangokat rejtő agyagcipók belehuppanrtak a parázsba. A lobogó lángnyelvek szlkra-csillagraja borltja el az éjfekete kormos pléhmennyezetet, hogy hullócsillagokként hamuvá hűlve borítsák be a döngölt földpadlót. Lajos bácsi egy vaskutáccsal belenyúl a parázsba és megforgatja a kolompokat. A faszénparázs lángját figyeli, arcába csap a tűz forró leheleté. — Amikor kékre vált a színe, akkor már jó — motyogja. Finom, szürke por lepte munkaruhájában megnyúlt alakja árnyékként hajol a lángnyelvek fölé. Csz haja fehér üstökösként lobog a »léhbódé szurokfekete égboltján. Engem Is belep a pernye. Már kék szinárnyban dereng a viskó. Lajos bácsi kampósvassal kiemeli, a földre veti az altg ujjnyi lyukból szúrlángot sugárzó izzó „meteorokat“. A külső burkolat hamarosan lehűl, de belsejében még szikrázik a fény. Amikor abbahagyja a füstölést, vízbe mártja. Szép jelenség következett. Vizet, gőzt fű a kolomp szökőkútként, amíg vízzel megtelve meg nem nyugszik. Leüti róla Fotó: Elena Laugová Mindennap dolgozik: zenét kovácsol, ápolja, élteti az ósi mesterséget. Mintha a riport díszlete akarna lenni — kolompoló marhacsorda legelészik a mester kertje alatt. Valami különös élményt varázsol számomra az őszi táj romantikus fémzenéje: a koiompszó. KORCSMAROS LÁSZLÓ FotO: —nki— szerdahelyi (Dunajská Streda) járás legjobb népművészeti csoportjai között tartották őket számon. 1970-ban megnyerték kategóriáikban a Tavaszi szél... Járási versenyét, s szép sikerrel szerepeltek a kerületi döntőn. Alig akad kulturális rendezvény a járásban, amelyre ne kapnának meghívót, és hangulatos műsorukkal ne nyernék meg a közönséget. De nemcsak szőkébb hazájukban tapsolhatták már meg őket: 1980-ban például Prágában léptek fel, a Csehszlovák Szpartakiád kulturális rendezvényeinek keretében, nagy sikerrel. Az, hogy Ide eljutottak, mint nemzetiségi kultúránk Illusztris képviselőt, ékesszólóan bizonyltja a csoport művészi színvonalát. Az együttes 15 citerásból és egy köcsögdudásból áll. Vezetőjük az 55 éves Patócs Lajos, aki két testvérével együtt az alapító tagok közé tartozik. Hogy az utánpótlásra Is gondolnak, bizonyltja, hogy az együttes legfiatalabb tagja mindösszes 13 éves. Legközelebbi terveik: sikerekben gaz-A felvételen „munka“ közben lát- gendő eddigi eredményeik felsorolá- da8 múltjukhoz méltón szerepelni a ható hodosl (Vydrany) citerazenekar sa. Az együttes 1972-ben, hat taggal Tavaszi szél... szeptemberi, kerületi rövid bemutatására tökéletesen ele- alakult, három év múlva már a duna- döntőjében. (vass) ■нмашшшммншняя*ншямяндпммниамшмм 1 fiz utolsó kolompkészítő A legelő zenéje
