Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-02-06 / 5. szám

1992. február в. .SZABAD FÖLDMŰVES 3 Elhunyt Mihail Szuszlov A múlt héten hivatalos gyászjelen­tés tudatta, hogy Mihail Andrejevics Szuszlov, az SZKP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bizottság titkára, a szovjet állam és a nemzet­közi munkásmozgalom kiváló szemé­lyisége rövid ideig tartó súlyos be­tegség következtében életének 80. évében elhunyt. Mihail Szuszlov szegényparaszti családból származott. Komszomolista volt, fiatalon belépett a pártba. 1928- ban a munkásföiskolán tanult, majd 1928-ban fejezte be a Plehanov Nép­­gazdasági Intézetben folytatott tanul­mányait. Késóbb pártföiskolán tanult, majd előadott a moszkvai egyetemen és ipari akadémián. 1931 óta felelős párttisztségeket töltött be. A Nagy Honvédó Háború idején a kaukázusi front északi cso­portja katona tanácsának és a sztav­­ropoli területi partizán törzs pa­rancsnoka volt. 1946 márciusától az SZKP Központi Bizottságának apparátusában dolgo­zott. 1947 óta a központi bizottság titkári tisztségét töltötte be. Egyidő­­ben a Pravda főszerkesztője is volt. 1955 óta a párt központi bizottsága elnökségéne,к 1966 óta pedig politi­kai bizottságának tagja volt. Életét a kommunista párt szolgálatának, a szovjet haza felvirágoztatásának, a nép jóléte és a nemzetközi haladás elősegítésének szentelte. Népünk nagy barátját vesztette el Szuszlov elvtárs személyében. Gazdaságfejlődés a Szovjetunióban Nyilvánosságra hozták a Szovjet­unió Központi Statisztikai Hivatalá­nak jelentését, a tavalyi népgazdaső­­gi terv teljesítéséről. A nemzeti jöve­delem 1980-hoz képest 14 milliárd rubellel, 3,2 százalékkal nőtt, s elér­te a 474 milliárd rubelt. Háromne­gyed részét fogyasztásra, egynegye­dét pedig felhalmozásra fordították. Az ipar tevékenysége 1980-hoz ké­pest 3,4 százalékkal emelkedett. A termelési eszközök gyártása 3,3, a közfogyasztási cikkeké pedig 3,6 szá­zalékkal nőtt. Valamennyi fontos ipari ágazat az előző évhez képest bővítette termelését, de több közülük nem a tervben előírt mértékben. Há­rom százalékkal maradt el a terv teljesítésétől a szénbányászat és a vaskohászat, 2 százalékkal a fa- és papíripar. A gépgyártás termelése в százalékkal nőtt. Kőolajból 609 mil­lió tonnát, földgázból pedig az előző évinél 7 százalékaki többet, 465 mil­liárd köbmétert termeltek. Az iparban az átlagos munkater­melékenység 2,7 százalékkal emelke­dett, s ez eredményezte a termelés­­növekedés négyötödét. A mezőgazdaságnak tavaly igen kedvezőtlen időjárással kellett meg­küzdenie. Ennek ellenére a betakarí­tott gabona elegendő arra, hogy fe­dezze a lakosság kenyér- és pékáru­szükségleteit. Jó, 9,6 millió tonnás termést szüreteltek gyapotból. Burgo­nyából 72 millió tonnát, különböző zöldségekből 25,6 millió tonnát taka­rítottak be. Az állattenyésztésben 600 ezerrel gyarapodott a szarvasmarha­­állomány, ám 200 ezerrel csökkent a sertések száma. Húsból százezer ton­nával, tejből pedig 2,4 millió tonná­val kevesebbet termeltek, mint 1980- ban. E eszült várakozás előzte meg a " múlt héten Genfben lezajlott Gro­­miko—Haig találkozót. A szovjet és az amerikai külügyminiszter kapcsolat­­felvételére azután került sor, hogy Reagan elnök és kormánya durván beavatkozott a szuverén Lengyelor­szág belügyeibe, szankciókat hirde­tett meg és foganatosításukra köte­lezte szövetségeseit is a szocialista rendet védő lengyel kormány és a szocialista nagyhatalom ellen. A ma­gas színtű megbeszélésre elsősorban azért került sor, hogy tisztázzák, nem veszélyeztetik-e a történtek a madri­di találkozón várt eredményeket és a stratégiai fegyverek korlátozásával kapcsolatban Genfben felújított szov­jet—amerikai tárgyalásokat. A közvélemény nem várt valami­lyen sorsdöntő elhatározásokat a ta­lálkozótól, sőt azért szurkolt, hogy meg ne hiúsuljon a tervezett rövid megbeszélés. Gromiko szovjet külügy­miniszter eleve, a szovjet külpoliti­kára jellemző elvszerűséggel leszö­gezte, hogy Lengyelország nem téma, Haig viszont olyan megjegyzést tétt újásgirők előtt, hogy akár meg sem kell akkor tartani a találkozót. Hogy mégis megvalósult, sőt a tervezettnél kétszer annyi ideig tartottak a kül­ügyminiszterek négyszemközti, vala­mint a legközelebbi munkatársaik je­lenlétében folytatott megbeszélései, egyrészt a szovjet békepolitika kitar­tó, elvszerű törekvéseinek sikerét, Nagyobb hozamok közös nevezője: TITAVIT Magyarországon a Kertészeti Egye­tem szabadalma alapján a Nitroké­­mial Ipartelepek megkezdte a mikro­elemként titánt tartalmazó, és ennek megfelelően Titavitnak nevezett ho­zamnövelő készítmény .— biokatalizá­tor — gyártását. A Titavit a levélzetre permetlé for­májában kijuttatva növeli a tápanyag­képzésben kulcsszerepet betöltő zöld színtestek — klorofillok — képződé­sét, és serkenti a tápanyagképző fo­toszintézis folyamatát. A Titavit elő­segíti az érési folyamatot, fokozza az alapmütrágyák hatását, 5—20 száza­lékkal növelheti a termés mennyisé­gét is, ami például a cukorrépánál 7—10, a szőlőnél 6—20, a csemege­­kukoricánál 20—30 százalék cukor­hozam-növekedést is jelenthet. Az egész vegetációs Időszakban lombtrágyaként permetezhető ki. Al­kalmazása azonban a növények inten­zív növekedésének, tehát már a vi­rágzása előtti, a terméskötési, az érési vagy egyéb, fokozottan táp­­igényes fejlődésnek időszakaiban, va­lamint szárazság, hűvös időjárás vagy más miatt korlátozott tápanyagfelvé­tel idején lehet különösen előnyös. Megfelelő hatékonyság általában a vegetációs időszakon belül 2—4 al­kalommal megismételt permetezés esetén várható. Az alkalmanként kijuttatandó hek­táronkénti egy liter Titavit a gép típusától, Illetve a kezelendő kultú­rától függően 50—1000 1/ha vízben juttatható ki; illetve a paprika, para­dicsom, valamint a kertek 1—2 ezre­lékes hígításban kaphatják. Bármi­lyen típusú permetezőgép és szórófej alkalmas a kijuttatásához. A lúgos kémhatásűak kivételével minden gom­baölő vagy rovarölő növényvédő szer­rel és lombtrágyával is keverhető, s így velük egy menetben kijuttat­ható. Közvetlenül a permetlé elkészí­tése után kell felhasználni. A kínai parlament, az Országos Népi Gyűlés a múlt év vége felé összeült és a hatalmas ország gazdasági nehézségeiről tár­gyalt. A kínai viszonyok között és az előző időszakokhoz képest a mostani elég rövid volt és fő programja miatt csak gazdasági ülésszakként emlegetik. Ez a problémakör azon­ban annyi munkát adott a törvény­­hozásnak, hogy ülésszaka szinte a végtelenségig elhúzódhatna. Az ülés­szak viszonylagos rövidségéből arra következtethetünk, hogy nem tudott megbirkózni a problémákkal, nem is volt kellőképpen előkészítve. Éppen ezért híven tükrözte a Mao utáni ve­zetés válságát, ennek fő irányait, a kínai társadalom rákfenéit, melyeket a vezetés sem a maoista szótárból, sem „nagy kormányos“ ma már Kí­nában sem tagadott melléfogásainak bírálatából vett szólamokkal képtelen elsimítani, illetve nem létezőkké ten­ni. A kínai páriáméivá maőizmus vál­sága kicsúcsosodásának jegyében ülésezett ,s ez mindenre rányomta bélyegét. Csődöt mondott az utóbbi években követett „kiigazítások" poli­tikája. Megfontolt politikai vonalve­zetés esetében a „kiigazításon“ a maőist» gazdaságpolitikai dezorien­­táltság gyökeres felszámolását érte­nénk, de ami Kínában a gazdaság terén történt, nem más, mint játék, játszadozás a maóista örökségen osz­­tozkodők, a hatalom új jelöltjei kö­zött. Egy dolog azonban változatlan­nak tűnik: a kínai vezetés nagyzási hóbortja, mely az ideológiai gyöke­rekből táplálkozó maóista hegemo­­nizmusből ered és féktelen megalo­­mániába torkoll. Ezért is omlottak sorra össze a gigantománia sugallta gazdasági tervek: előbb az 1976— 1985. évi tízéves terv, majd a Teng Hsziao-pingtől eredő 1981—1990. évi második ízéves terv eredeti változa­ta. A parlament gazdasági kérdések­kel foglalkozó ülésszakán ugyan el­fogadták Teng módosított tervezetét. Hivatalos vezető személyiségek is megerősítették azt a hírt, hogy még az idén összehívják a Kínai Kommu­nista Párt XIJ. kongresszusát, hogy döntő fontosságú kérdésekben hatá­rozzon, minit amilyen a párt ideoló­giai és szervezeti megújhodása, és hogy a párt „jobban tudja vezetni az országot a modernizálódáshoz vezető hosszú mentelés során“. Bár a hiva­talos bejelentés még várat magára, a hír kínai kommentálói arra is rá­mutatnak, hogy a pártnak nincs meg a kellő tekintélye a tömegek köré­ben. A maóista kalandor-politika miatt nem tudta elérni a kívánt ered­ményeket, ezért a tömegek bizalmat­lanul hallgatják a vezetők ígéreteit. Mindez igazolja azt az értékelést, hogy amióta Kína az ötvenes évek végén a szocialista közösségtől el­szakadva „önálló út“ követésére szán­ta rá magát, az „önerőre támaszko­dás“ politikájával nemcsak az anti­­imperiali9ta erők egységéit bontotta meg, hanem magának a kínai népnek is a legnagyobb károkat okozta, s e­­zeknek következményei éppen nap­jainkban mutatkoznak a kínai társa­dalom életének minden területén. • JÓLÉT HELYETT MAŐIZMUS A kínai parlament említett gazda­sági ülésszakán olyan problémák tá­rultak fel, amelyekkel a vezetők nem térségben, dicsekszenek szokásos beszédeikben, és a kínai sajtóban közölt statiszti­­[I. Offengenden kai adatok között sem szerepelnek. Először is a gazdasági vezetés tar­tós jellemzőjévé vált „kiigazítások“ terve teljesen csődöt mondott. Teng KÖZEL-KELETI LÁTOGATÓK Az utóbbi időben Washington meg­bízottai egymás­nak adják a kilin­cset a közel-keleti fővárosokban. Kül­detésük egyik fő amerikai kiterjesz­rajza) KOMMENTÁRUNK Eredmény: a párbeszéd folytatása továbbá amerikai részről annak kényszerű felismerését jelenti, hogy a világ dolgairól tárgyalni kell. A genfi találkozó jelentősége tehát ab­ban rejlik, hogy egyértelműen elfo­gadták a tárgyalásokat az égetően fontos, sorsdöntő vitás kérdések meg­oldása keresésének alapjául. Ami a tárgyalások előre tervezett fő témáját, a SALT-szerződés sorsát illeti, bebizonyosodott: az elvi nézet­­eltérésektől függetlenül, a Szovjetunió felkészült a vita érdemleges folyta­tására, ezzel szemben az amerikai fél nem készült fel a tárgyalásokra. Genfben magas szinten az ún. Len­gyel kérdés is szóba került, de a szovjet külügyminiszter értésére adta amerikai kollégájának, hogy ezzel kapcsolatban a részletekbe bocsátko­­zás nem lehet téma. Egyébként a kiszivárgott hírekből és Gromiko későbbi berlini sajtóérte­kezletének megállapításaiból kiindul­va a megbeszélésen a Közel-Kelet, Ázsia, Afrika, Lattn-Amerika problé­mái is felvetődtek. A szovjet diplo­mácia vezetője megismételte országa elvszerű álláspontját az ismertetett problémák rendezésével kapcsolat­ban, melyek összeszövődve a nemzet­közi helyzet rendezését gátlő aka­­dályhalmazokat jelentenek. Az időszerű kérdés most: mi lesz Genf után? Az el nem kötelezett és semleges országok képviselői már aggodalmuknak adtak kifejezést, hogy az ún. lengyel kérdé? február 9-re tervezett madridi megvitatásának na­pirendre tűzése nagyon elmérgesit­­hetné a helyzetet és meghiúsíthatná a tárgyalások célját. A tizeknek az a kierőszakolt döntése, hogy felfüg­gesztik a Lengyelországba irányuló 15 százalékos árkedvezményű és hi­telre lebonyolított áruszállításokat; főként élelmiszer szállítását, és drá­gítja a szovjet exporthiteleket, sem­miképpen sem egyengeti a békés megegyezés útját, és Reagan elnök az Unió helyzetéről szőlő hagyomá­nyos mostani kongresszusi üzenetében is rossz utakra téved, amikor azt hangoztatja, hogy az Egyesült Álla­moknak „az erő helyzetéből kellene tárgyalnia ..—In-« Hsziao-ping, a „szürke eminenciás“ nagyra törő tervei eltörpülnek a va­lóság tükrében, különösen zavarják a közvéleményt a „kiigazítások“ ha­tásával kapcsolatban be nem tartott határidők. A kínai gazdaság markáns jellemzői között szerépel az infláció, az államkincstár deficitje, az ener­giagazdálkodás és a külkereskedelem alakulása. Teng a maóista örökség gazdasági vonatkozásainak kiküszö­bölésére törekedve hirdette még né­hány évvel ezelőtt a „négy moderni­záció" politikáját, ám már akkor nyilvánvaló volt, hogy pragmatista politikájának elsődleges célja a had­sereg korszerűsítése, ami nyilván messzebb menő célokat követett, s csak aztán az általános gazdasági korszerűsítés. A miniszterelnök-he­lyettes felsült tervével. A túlmérete­zett költekezés miatt szorosabbra kellett húzni a nadrágszíjat. Ezt kö­laza szervezeti felépítésű Kínai Kom­munista Párt korántsem egységes, dúl benne a frakcióharc. A vezetők és a tartományi funkcionáriusok nem lebecsülendő csoportja Mao rehabili­tációját, eszmei örökségének tisztá­zását követeli. Természetesen indíté­kuk nem elvi jellegű, valójában ön­magukat, a „nagy kulturális forrada­lom“ idején kifejtett tevékenységüket szeretnék rehabilitáltatni. Velük szem­ben a pragmatista csoport, melynek „agytrösztje“ maga Teng Hsziao-ping miniszterelnökhelyettes, olyan rugal­mas politikát követ, hogy a Mao szellemi öröksége árnyoldalainak le­küzdése elleni harc ürügyével, Illet­ve jelszavával rugalmasabb formá­ban próbálja átültetni a gyakorlat talajára a „nagy kormápyos“ tanítá­sának szerintük elfogadható tételeit, de a valóságban a pragmatikusaik olyan „rugalmasak“, hogy akár Mao Kínai változatok I. PERMANENS „KIIGAZÍTÁSOK" vette a „kiigazítások" tartós politi­kája. S az eredmény? A kínai való­ság ilyen képet mutat: A tavalyi állami zárszámadás 110 milliárd jüan bevételt és 113 milliárd jüan kiadást mutatott ki, ugyanakkor 1500 ipari létesítmény építését állí­tották le. A bányaipar, a nehézipari ágazatok nem teljesítették tervüket, ezzel szemben a könnyű- és textil­ipar megfelelt feladatainak. Az amúgy is elégtelen energiatermelés 7 száza­lékkal zuhant. Még rosszabb a hely­zet a kínai mezőgazdaságban. Kide­rült, hogy a mezőgazdaság beígért korszerűsítése még 25 év alatt is nehezen valósítható meg. Kínában éhség ütötte fel a fejét, mert a 259 millió parasztot foglalkoztató mező­­gazdaság önellátásra is képtelen. Ez a helyzet aztán erkölcsi zülléshez is vezet, jó táptalajt ad a bűnözésnek. Viszont a kínai viszonyok között vi­rágzik a kapitalista szellemű magán­vállalkozás (a feketekereskedelem­mel együtt), amit az is ösztönöz, hogy számos vállalattulajdonosnak visszaadták a forradalmat követően államosított vállalatát, sőt még kár­talanítást is fizettek neki. Évente nyolcmillió fiatal jelenik meg a mun­kapiacon: beilleszkedést követelnek a gazdasági életbe, a valóságban a munkanélküliek számát emelik. Az egymilliárdos államban állan­dóan a nagyméretű szaporodás je­lenti a legnagyobb gondok egyikét. A kormányzat a sző szoros értelmé­ben megtorlásokat alkalmaz a nagy családokkal szemben. Két gyermek a megtűrt határ, ezen felül szociális és egyéb ellenintézkedések veszik el a családgyarapítási kedvet. E tények hátterében groteszkül hat a „második nagy ugrásként“ emlege­tett, Teng féle tízéves terv, melyben olajipari és acélipari művek nagy­arányú építését, 30 nagy erőmű, köz­tük két atomerőmű megépítését ter­vezték. Teng nagyzásának egyik meg­nyilatkozása, hogy a japán példakép követését szorgalmazza az iparosítás­ban egy olyan óriás országban, mely képtelen eltartani lakosságát. • A MAŐIZMUS ELTEMETÉSE VAGY ÁTMENTÉSE Az egyik kudarcból a másikba sod­ródó pragmatizmus politikai vetülete is Mao örököseinek csődjére vall. A teljes megtafadásáig is elmennek, ha pillanatnyi érdekeik ezt így követe­lik. Kétségtelen, hogy a kínai társa­lomban Mao Ce-tung, már nem az a nagy bálvány, akinek nevével és ne­vében mindent szentesíteni lehetett Viszont a valóság mind az orthodox maőistákat, mind a pragmatikusokat óvatosságra készteti. A kisebb funk­cionáriusok, a tartományi vezetők pedig érthetően paríroznak. Hátra marad még egy tényező: a hadsereg. Teng Hsziao-ping minden ügyeskedé­sében és ravaszkodásában is félszem« mel a tábornoki karra pislant. A had­sereg megmozdulása határozatlan előjelű lehet. A kérdés végül az, ami a maradj a maőizmus szellemi örökségében? A gyakorlat azt bizonyítja, hogy semmi pozitív maradandó értéket nem tu­dunk benne felfedezni. A gyakorlat­ban a legopportunistább szemlélet megtestesítője, a napi érdekekhez elvtelenül alkalmazkodó ideológia. Egy viszont maradandó, vagy más­ként állhatatos tényező benne: ez a megmagyarázhatatlan, fanatikus szov­jetgyűlölet, mely egy táborba hozta a maőistákat az egykor elátkozott ellenséggel, az imperializmussal. Ma« guk a jelenlegi vezetők is iskolapél« dái a maóista elvtelenségnek. Hu Jao-pang, a jelenlegi pártelnök, aki szürke maóista bürokrataként emel­kedett felfelé a pártapparátus létrá­ján, 1966-ban 'még verte a harci do­bot, hogy „késhegyre menő harcot folytatnak az Imperialisták ellen“, 1977-ben már megcsendesedett és a legszélesebb szovjetellenes egység­front kialakítását jelölte meg idő­szerű fő feladatként, a legnagyobb egyetértésben Franz Josef Strauss­­szal. (Beszédes fényi) A maóista pragmatisták szavakban ma is megbélyegzik az imperializ­must, a gyakorlatban azonban olda­lára állnak a szocialista nagyhata« lommal szemben. Szeretnék kiprovo« kálni a nyílt összecsapást úgy, hogy jőmaguk „árnyékban“ maradjanak. Ebben ősi kínai állatmesék példáza­taira hivatkoznak, amikor „a bölcs majom a két őriástigris párviadalát csendes szemlélőként várja ki“. Ebben a vészes csendben azonban a maóista vezetés a maga hegemo­­nista terveit szövögeti. Következik: II. Ázsia Peking terveiben 4

Next

/
Thumbnails
Contents